Dėl sudurtinių daiktavardžių pirmojo sando neutralizacijos

LT BTU. VL Ų NYELV LEXIKA FEJLŐDÉSE LSL ESIPS Ut IM OO 58. UT'S"RMVO'K''S'L' JU AK A'D'E M13 A DEL SUDURTINIY DAIKTAVARDZIU PIRMOJO SANDO NEUTRALIZACIJOS V. DROTVINAS Az összetett szavak a litván nyelvben általában iš szókapcsolatokból keletkeznek. A szókapcsolat csak nagyon ritkán egyezik meg alkotóelemeinek formájában az összetett szó tagjaival: az olyan összetételi esetek, amelyekben a szókapcsolat tagjai már kész szóelemek lennének (vö. hideg borscs >šaltibarščiai"), teljesen kevés van belőle. Amikor a szókapcsolat tagjai összetételi tagokká válnak, ez utóbbiak alakja az összetett szavak strukturális-szemantikai típusától függ. A szókapcsolat tagjainak elemekké alakítására, ir egy į szerkezetileg és ir szemantikailag új képződmény létrehozására du alkalmazott 1) módszerek: az elemek összekapcsolása kötőhangzók használatával ir 2) A szótagok összekapcbe solása kötőhangzókkal. A kötőhangzó természete általában az első tag eredetéből iš derül ki?, Az összetett főnevek első tagja (akárcsak ir más szófajok esetében) csak az első ne kötőszótövet foglalja magában, hanem azt ir az eszközt is, amellyel mindkét tag egy összetett į szóvá kapcsolódik, azaz magában ir foglalja a kötőhangzót?. Ezért célszerű tisztázni, mi történik, amikor a szókapcsolat tagjai egy összetett szó elemeivé válnak. Az iskolai nyelvtanok azt állítják, hogy a kötőhangzó összekapcsolja a į szavakat, és du ennek a ir kapcsolásnto ak köszönhetően új képződményt, összetett — szót kapunk. Természetesen ez helyes. A tagok į kapcsolódási módjának elsőként szembetűnő funkciója morfoló- * Az illeszkedés miatt változatlanul gyakrabban marad meg az összetett főnév második tagja, pl.: piktžolė, vö. fű. Be attól, hogy a szószerkezet az összetett szótól még abban is különbözik, ir hogy az utóbbinak egyetlen hangsúlya van. * Az összetett szavak képzéséről az őket alkotó elemek és az ir alkalmazott kötőhangzók szempontjából lásd bővebben: V. Urbutis, A mai litván nyelv összetett főneveinek képzése, „A mai litván nyelv”, Vilnius, 1961, p. 65—121; V. Drotvinas, A XVI–XVIII. a. századi litván írások összetett főneveinek képzése az alkotóelemek szempontjából, „VVPI Tudományos munkák”, III, 1957, p. 203—220; V. Drotvinas, A XVI–XVIII. a, századi litván írások összetett főnevei elemeinek összekapcsolási módjai, „VVPI Tudományos munkák”, VIII, 1959, p. 59—90; V. Drotvinas, A litván irodalmi nyelv összetett mellékneveinek strukturális-szemantikai típusai (alapján XVI–XVIII. a. századi írásos anyag), „Kalbotyra”, VI, Vilnius, 1963, p. 75—97, * A litván nyelvtudományban a kötőhangzó fogalmát elsőként Schleicher vetette fel, lásd A. litván Grammatika augusztus Schleicher, Prága, 1856, p. 132. A lietuvių összetett szavak elemeinek összekapcsolására használt eszközt elsőként litvánul nevezte meg K. Būga, 1910 eleinte így iš nevezve ją „összekötő magánhangzónak“, 1911 m. a munkában ,,A litván személynevekről“ K. Būga használta az „összekötő magánhangzó“ terminust. E terminus meghonosításához hozzájárult ir J. Jablonskis, lásd P. Kriaušaičio ir Rygiškių Jono A litván nyelv grammatikája. Etimológia, Vilnius, 1919, p, 186—187. Ez utóbbi kifejezés általánosir an meghonosodott, és a litván nyelvtudományban uralkodóvá vált. , w 211 genikai, konstrukciós: a szókapcsolat tagjait, amelyek alkotóelemekké válnak, egyetlen összetett szóvá kapcsolni. A kötőhangzó (akárcsak az alkotóelemek közvetlen összekapcsolásának módja) felhasználása azonban a szavak határán korántsem merül ki csupán ebben a közvetlen funkcióban. Ahhoz, hogy a leendő összetétel elemei összekapcsolódjanak, először magukkal az elemekkel kell rendelkeznünk. Pontosabban fogalmazva: az első elem akkor jelenik meg, amikor a kapcsolódás (ebben az esetben — a kötőhangzó) révén a szókapcsolat első tagja olyan alakot ölt, amellyel addig a litván nyelvben nem rendelkezett. Vagyis a kötőhangzó nem olyan alakjukban kapcsolja egyetlen összetétellé a szavakat, ahogyan azok az összetett szó alapjául szolgáló szókapcsolatban állnak, hanem olyan alakjukban, amelyek csak a szóösszetételek elemeiként ismertek. Például az arkli-, dango-, pigy-, žvakaalakok nem a megfelelő szavak valamely ragozott alakjaként értelmezendők, hanem csupán az arkli--gonė, dango-raižis, pigy-metis, žvaka-galis összetett főnevek első elemeiként. Ebből arra lehet következtetni, hogy a kötőhangzó a litván szavak összetételében még egy fontos funkciót is betölt, mégpedig az első elem grammatikai jelentésének semlegesítését, illetve izolációját. Itt megjegyzendő, hogy a semlegesítő funkció a kötőhangzó nélküli összetett szavakra is kiterjed. Amikor az elemek közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz, az első elem (beleértve a mássalhangzó-tövű eseteket is) szintén grammatikailag semlegesített alakot ölt, akárcsak a kötőhangzókkal kapcsolt elemek. Az összetett főnevek első elemének grammatikai semlegesítési foka nem egységes. Ezt a kapcsolóhangok, illetve általában az első tag természetének változatossága határozza meg. Megkülönböztetendők az első tag teljes és részleges grammatikai semlegesítésének esetei. Az első tag teljes grammatikai semlegesítését azok az összetett főnevek mutatják, amelyekben a kapcsolóhang analógia útján keletkezett, vagyis nem függ az első tag természetétől, amint ezt az arkligonė, dangoraižis, pigymetis, žvakagalis példáiból láttuk. Grammatikailag teljesen semlegesítettek továbbá az összetett főnevek első tagjaként szereplő mássalhangzó-tövű főnevek is: e paradigma egyetlen ragos alakja sem használatos az összetétel első komponenseként, az újonnan keletkezett kapcsolóhang pedig nem alkot ragos alakot sem, vö. šun(ia)galvis. Végül a kapcsolóhang nélküli összetett főnevek első tagja szintén teljesen semlegesített, mivel az olyan alakok, mint a darbžodyje szereplő darbdavys, a litvánban önállóan, különállóan nem használatosak. Az első tag csak részlegesen semlegesített a tőszóképzéssel létrehozott összetett főnevekben. Például a darbadienis főnév első tagja, a „darba”, a litvánban gyakorlatilag nem használatos, ez az alak azonban a teljes darbas szó ragozási paradigmájának mutatója. Egyébként az összetett főnevek részlegesen grammatikailag semlegesített első tagjai igen gyakran használatosak, mivel a mai litvánban a tőszóképzéssel létrehozott összetett főnevek jóval számosabbak, mint a ragozással létrehozottak. És mi a helyzet az első tag grammatikai semlegesítésével azokban az esetekben, amikor az egy főnévragozási alak? A ragozásos képzésű összetett főnevekben az első tag morfológiailag teljesen könnyen értelmezhető, ugyanakkor maga az összetett főnév képzésének alapjául szolgáló szókapcsolat is könnyen (eltekintve néhány szemantikailag összetettebb kivételtől) rekonstruálható, vö. darbotvarkė „a munka, munkák rendje”, darbovietė „munkahely”, kojūgalis „a lábak vége”, rytomiegis „reggeli alvás”, vargovaikis „szegény ember, a nélkülözés embere”. Az ilyen természetű kötőhangzó, 212 mint az első tagként szereplő szó szerves szerkezeti része, nyilvánvalóan semmiféle semlegesítő funkciót nem tölt be. Következésképpen, ha a mai nyelv szempontjából a kötőhangzó egybeesik a ragvégződéssel, akkor nincs alapunk arra, hogy egy ilyen összetett főnév első tagjának su grammatikai semlegesítéséről beszéljünk. Könnyen felismerjük, hogy az összetett főnévben: arkliaganys,-ė (és arkliagonis,- -ė) a kötőhangzó -ia-, mint az ia-tövű főnév tővégi magánhangzója, kizárólag az első taghoz tartozik. Azonban az olyan összetett főnevekben, mint az arklaganas, arklagonė, az első tagoknak már nincsenek meg az ia-tövű főnevekre jellemző tővégi magánhangzóik. Mivel az arklys főnév egyetlen ragozott alakjában sincs meg az arkla-, arklitő, az ilyen típusú főnevekben a kötőhang szervesen az első taghoz tartozik, az első tag eredete szerint, de csak formálisan, más természetű képzett alakok analógiája alapján, ne amelyeknek első tagjában egyik vagy másik magánhangzó található. o su ar Következésképpen az első tag összetételében található kötőhang általában kétféle: ragozási eredetű, amikor tővagy ragbeli eredetű, illetve képzési eredetű, amikor más tővégi ir magánhangzók alapján, analógia útján jelenik meg*. A kötőhangnak az első tag grammatikai semlegesítésében betöltött funkcióját azonban nem szabad túlértékelni. Hiszen amíg az összetett főnév mindkét tagja megőrzi eredeti strukturális alakját, vagy másként mondva, amíg még nem érinti őket a detimologizáció, a tagok grammatikai jelentését maga a szavak egybekapcsolásának módja határozza meg (pontosabban az okok egész sora, amelyek hatására a szókapcsolat összetett szóvá válik), o ne a kapcsolat egyik eleme pedig a — kötőhang. Vegyük például. például az összetett főnév két alakja: a régebbi sielawartas PS I 106 (egyébként még ma is ir használatos a keleti aukštaitis nyelvjárásban) a mai ir sielvartas. Mind a siela-, mind a sielyra elem morfológiailir ag megmerevedett, azaz egyformán izolált és semlegesített. Vagyis itt azzal az esettel találkozunk, su amikor az első elem, mivel nem rendelkezik formális, morfémaszintű ir kifejeződéssel, semlegesített. Amint említettük, fontos, hogy az általa képviselt alak gyakorlatisu lag ne essen egybe a nyelvben használt szóalakjával. Így a litván nyelvben az első elemek grammatikai semlegesítése a kötőhangzó révén ir be lehetséges. Vagyis az első elem grammatikai semlegesítésének funkcióját különböző eredetű kötőhangzó tölti be, azonban mivel ez gyakran kiesik, a funkciót maguk a litván nyelv szavai tą ir (tőtövek) illeszkedési módja. A sűrített főnevek első tagja még inkább semlegesítetté válik azokban az esetekben, amikor csak a kapcsoló magánhangzó esik ki, hanem vele együtt az ne első tag egész szótagja is. su ir vö. kirvakotis > kirykotis > kirkotis. Az ilyen esetek azonban az összetett szavak deetimologizációjához tartoznak, és külön témát alkotnak, ezért ir itt nem tárgyaljuk őket. A litván nyelv összetett jų főneveiben a kapcsoló magánhangzó funkcióit áttekintve látjuk, hogy ezek nem azonosak. Ezek egymástól függenek, és kölcsönösen meghatározzák egymást. E funkciók közül melyiknek van nagyobb jelentősége a szavak illeszkedésében? Kétségtelenül fontosabb az első tag grammatikai semlegesítésének funkciója. És ez érthető: a tagok összekapcsolódásának ténye mindaddig lehetetlen, amíg az első tag grammatikai semlegesítése el nem végezte a maga feladatát, azaz amíg a szókapcsolat első tagja a semlegesítés következtében nem vált az összetett szó első tagjává. Ezért elmondható, hogy a semlegesítés funkciója elsődleges, hiszen ténylegesen csak annak bekövetkezte után mehet végbe a második taggal való ir ir — * A képző jellegű kapcsoló magánhangzót például olyan összetett főnév ir tartalmazza, mint a rankogalis, amelyben az -o a -ov képző maradványa (vö. rankovgalis). 213 összeka- — pcsolódás funkciója. Következésképpen a tagok összekapcsolódása csak a semlegesítés po után mehet ir végbe; grammatikai semlegesítés nélkül lehetetlen. Kivételt képeznek a ragozott képzésű összetett főnevek első tagjai: a grammatikai semlegesítés nem működik, jų azonban a tagok összekapcsolása végbemegy. Azokban az esetekben, amikor az összetett szó tagjai közvetlenül kapcsolódnak össze, az első tag grammatikai semlegesítő funkciója megmarad. Ezért a tagok összekapcsolásának funkciója is lehetséges. Így itt a semlegesítés funkciója, amelynek nincs grammatikai kifejeződése, mintegy összeolvad a tagok összekapcsolódásának funkciójával. su Su Az első tag grammatikai semlegesítő funkciójával szorosan összefügg a kötőhangzó ir aszemantikus voltának kérdése. A kötőhangzó funkcióit illetően a nyelvészek körében nincs egységes vélemény. A nyelvészek egy része akarva-akaratlanul figyelmen kívül hagyja a kötőhangzó által betöltött, az első tag grammatikai semlegesítését szolgáló funkciót, és a kötőhangzónak csupán két tag összekapcsolásának szolgálati szerepét tulajdonítja. Ezek a nyelvészek azt az álláspontot képviselik, hogy a kötőhangzónak a szóban nincs semmilyen szemantikája, és azt javasolják, hogy a kötőhangzót „aszemantikus morfémának” tekintsük. Miként áll tehát az összekötő magánhangzó szemantikusságának kérdése a litván nyelv összetett főneveiben? A szemantikusság az összekötő magánhangzó természetétől függ. su Amikor az összekötő magánhangzó egy esetrag, nincs alapunk asemantikusságról beszélni. jo Az ilyen természetű összekötő magánhangzót asemantikus morfémának tekinteni azt jelentené, hogy a mondatban a szavak közötti viszonyt kifejező esetragokat is asemantikusnak tekintjük. Amint azonban láttuk, a litván nyelv összetett főneveinek összekötő magánhangzói nem azonos természetűek. Ezért az analógia to révén keletkezett összekötő magánhangzók természetesen mind asemantikusak, noha mind az első tag grammatikai semlegesítésének, mind a tagok összekapcsolásáir nak funkcióját ellátják. ir Az összekötő magánhangzó asemantikussága vitathatatlan azokban az ir esetekben, amikor e magánhangzó megváltozása vagy kiesése semmilyen hatással nincs a szó jelentésére. Az összekötő magánhangzó asemantikussága tehát a litván nyelv szóképzésének meglehetősen jellegzetes vonása*. Összefoglalásképpen a következő rövid következtetéseket 1) vonhatjuk le: az összekötő magánhangzó a litván főnevek (és általában a szavak) morfológiai-strukturális (nem fonetikai) jellemzőinek egyike, amely az összetett szavak első tagjának természetét, valamint a ir két tag egyetlen képződménnį yé való összekapcsolásának 2) sajátosságait írja le; az összekötő magánhangzó (illetve bizonyos okokból annak hiánya, jo azaz maguknak a tagoknak a közvetlen összekapcsolása) a szavak határán két funkciót tölt be: az első tag grammatikai a) semlegesítésének és a tagok egyetlen képződménnyé ir b) való összekapcsoláį sának funkcióját ir 3) az összekötő magánhangzó szemantikai jellegét annak jo természete o határozza meg; annak szükségessége, hogy az összetett szó első tagjának strukturális részeként szerepeljen, mind az összekötő magánhangzó természetétől, mind az egész ir összetett szóra ható fonetikai törvényszerűségektől függ. 5 Más nyelvekben, például a németben az összekötő elem (általában — mássalhangzó) kiesése megváltoztatja az összetett o szó jelentését, az orosz nyelvben az iš összekötő magánhangzók egyáltalán nem változhatnak, nem váltakozhatnak vagy eshetnek ki, mint a litván nyelvben. Az orosz nyelvben összekötő magánhangzó nélküli összetett szavakból alig akad egy-kettő, vö. dypman, JTio0mwuna, noune2, 214