K. Būga – etimologas

IŠ LIETUVIŲ KALBOTYROS ISTORIJOS LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XX (1980) A. SABALIAUSKAS K. BŪGA – ETIMOLÓGUS Simon Daukantas számára a pyrāgas szó úgy tűnt, hogy a pūrai ‘őszi búza’ és a rāgas szavakból ered (hiszen az emberek ivókürtökből ittak, és búzakenyérrel haraptak hozzá), a kalėdās szót pedig a kálti szóval hozta kapcsolatba (mivel az év végén a házigazda szöget ver a ház gerendájába); a Liepōja szerinte a līpti igéből származott (a tenger felől könnyű itt partra szállni)1. Mikalojus Akelaitis szerint a sūris, siauras, svīrnas egymással rokon szavak voltak. Közös eredetűnek tartotta a vagā, angā, lāngas szavakat is. Egy csoportba sorolta a pjáuti, piemuo, píeva szavakat2. „A természet segítségével olyan felfedezéseket tettem, amelyek a nyelvészek előtt mindeddig ismeretlenek voltak. Ha Isten is úgy akarja, közzéteszem őket a világ előtt, és megmutatom azokat a szabályokat, amelyek alapján egy nyelv megtanulásával valamennyi élő és holt nyelvet meg lehet ismerni” — írta egy levelében e 19. század közepén élt kulturális személyiségünk3. Ez az etimológiánk „őstörténete”. Őszintén szólva alig különbözik a lett, lengyel, orosz, német és sok más nép írásaiban feljegyzett első szófejtésektől. A litván szavak eredetét olyan íróink, kulturális vagy tudományos személyiségeink is megpróbálták magyarázni, mint Jonas Basanavičius, Vincas Pietaris és Antanas Šmulkštys (Paparonis). Ám különleges nyelvészeti képzettség híján ők sem jutottak sokkal tovább az imént említetteknél, vagy K. Būga találó kifejezésével élve, az „otthoni etimológusoknál”. A litván nyelv első jelentősebb litván kutatói között is többnyire autodidakták vagy meglehetősen korlátozott speciális nyelvészeti képzettséggel rendelkező emberek voltak. Elég gyakran foglalkoztak az etimológia kérdéseivel is. A Kazanyi Egyetem egykori hallgatója, később ugyanennek az egyetemnek a klasszika-filológia professzora, Andrius Morkus Ugianskis (1816—1870) egy hatalmas litván szótárt állított össze, amely etimológiai megjegyzéseket is tartalmazott4. A Harkovi Egyetemen klasszika-filológiát végzett Jonas Juška (1815—1886), egykori professzora, Izmail Sreznevskis ösztönzésére, megpróbálta megírni a „Litván nyelv gyökszótárát” („Литовский корнеслов”). J. Juška leveleiből és az említett orosz tudósnak elküldött mintaszócikkekből látható, hogy ez 1 Daukantas S. Raštai. V., 1976, t. 1, p. 421, 471, 547; Būga K. Rinktiniai raštai. V., 1958, t. 1, p. 199 (toliau: Būga). 2 Akielewicz M. Gramatyka języka litewskiego. Głosowania. Poznań, 1890, p. 48, 57, 65; Kruopas J. M. Akelaitis leksikografas. – LKK, 1970, t. 12, p. 167–168. 3 Janulaitis A. Mikalojus Akelaitis. V., 1969, p. 65. 4 Drotvinas V. Andrius Morkus Ugianskis. – Literatūra ir menas, 1970.X.10, p. 13; Drotvinas V. A. Ugianskio 100-sioms mirties metinėms. – Kalbotyra, 1971, t. 23(1), p. 110–112. 37 olyannak kellett volna lennie, mint a litván, lett és óporosz nyelvek összehasonlító szótára szláv nyelvi megfelelőkkel. I. Sreznevsky archívumában nemrégiben előkerült J. Juška által összeállított litván–szanszkrit megfelelési szótár („Словарь литовско-санскритских соответствий”)5. A. Ugianskis szótárának egyetlen kézirata sem maradt fenn, ezért etimológiai megjegyzéseinek értékéről nehéz bármit is mondani. Aligha különbözhettek azonban az e területen tevékenykedő más litván nyelvészek korabeli próbálkozásaitól. J. Juška említett kéziratai is csupán a litván nyelvtudomány történésze számára érdekes, egyébként komoly tudományos értékkel nem bíró kísérletek. A litván nyelvtudomány egyes területein Fridrichas Kuršaitis és Antanas Baranauskas jelentős eredményeket ért el. Az etimológia azonban szinte egyáltalán nem érdekelte őket: inkább a litván nyelv más kérdései foglalkoztatták őket, és az is lehet, hogy úgy érezték, nem rendelkeznek kellő felkészültséggel ezen a nyelvtudományi területen. Az etimológia kérdései iránt az autodidakta nyelvész, Jonas Spudulis is érdeklődött valamelyest. Az első nyelvészünk, akit különösen foglalkoztattak az etimológiai kérdések, Kazimieras Jaunius volt. K. Jaunius szintén részben autodidakta nyelvész volt, nyelvészeti műveltségével azonban túlszárnyalta valamennyi korábbi nyelvészünket. A görög és latin nyelven kívül, amelyeket nagyon jól tudott, K. Jaunius a litván nyelvészek közül elsőként ismerkedett meg alaposan korának fő indoeurópai nyelvével, a szanszkrittal, valamint a héberrel; önállóan tanult finnül, és alaposan tanulmányozta a lett és az óporosz nyelvet. Másfelől azonban K. Jaunius, aki vallási profilú iskolákban tanult, nem kaphatta meg a rendszeres elméleti nyelvészeti alapokat, amelyeket akkoriban már Oroszország és Nyugat-Európa legjobb egyetemein oktattak. Jaunius, bármilyen tehetséges autodidakta volt is, nem tudta pótolni műveltségének e hiányosságait. A tényanyaggal alá nem támasztott hangváltozási törvényeket állított fel, és szemantikailag rokon, de fonetikailag meglehetősen eltérő szavakat próbált egyetlen alapformából levezetni. K. Jaunius az etimológia kérdései iránt fiatal tanítványát, Kazimieras Būgát is felkeltette. K. Jaunius etimologizálási elvei jól tükröződnek K. Būga első jelentősebb munkájában, az „Aistiškuose studijuose” címűben is (Pétervár, 1908), amely 1905-ben készült. Amint a hivatkozott forrásokból és a megfelelő bibliográfiából kitűnik, a könyv szerzője és kétségkívül tanára, K. Jaunius ismerte a kor indoeurópai nyelvi etimológiájának legfontosabb szakirodalmát. A litván szavak eredetét kutatva azonban ebből az irodalomból csak elszigetelt tényeket vettek át, és egyáltalán nem fordítottak figyelmet az ott alkalmazott kutatási módszerekre, illetve a fonetikai törvényekre, amelyeket akkorra már többé-kevésbé megállapítottak, és az etimológiai munkákban következetesen alkalmaztak. Hogy világosabb képet adjunk K. Jaunius és K. Būga korai etimológiáiról, bemutatunk néhány példát az „Aistiškuose studijuose” című műből (a helyesírást egyszerűsítjük). 5 Венедиктов Г. К. Adalékok a litván nyelvtudomány történetéhez I. I. Sreznevszkij archívumából. — ЛКК, 1975, т. 16, р. 203—224. 38 Litván arklys < *arv(a)-k(a)lij-: szkr. árvā ‘gyors lábú (Renner)’⁶, óporosz arwaykis ‘fiatal ló’ (51. o.). Litván gurbas ‘szilárd’ < *gu-rabā-: gu- ‘ökör, bika, tehén (βοῦς)’ + raba- ‘tető, ház (tectum)’: gör. ὀροφός ‘fedő (deckend)’ (52. o.). Litván lopšys, lopišys < (š)lop-išys < *slop-išys: gót slēps ‘alvás (Schlaf)’ (52. o.). Litván marti < (di)marti < *dam-arty ‘a házba érkezett’: gör. δάμ-αρ(τ) ‘háziasszony (Hausfrau)’ (52–53. o.). Litván brikas ‘kétüléses kocsi’ < *dvi-br-ikā a *dvibra-s-ból = gör. δίφρο ‘kocsi (Wagen)’ (55. o.). Litván meleta ‘picus viridis’ < *mélē-ta ‘beszélt, kimondott (linguata)’: latin mēle-liežuvis (lingua) < *mēlēm < *mēlām < nom. *mēlā < mālā: molata > mola ta ‘picus viridis’ (65. o.). Litván tarnas < tar(u)nai < *teruna-s = oszét thūryn ‘fiú (Knabe)’: szkr. taruna-s ‘fiatal, gyengéd (jung, zart)’, gör. τερίωνης ‘gyenge, elhasznált (schwach aufgerieben)’, latin tener ‘gyengéd, puha (zart, weich)’ (72. o.)⁷. Litván kipšas < *kap(ro)-šō-: latin caper ‘kecske’ (102. o.). Litván kiškis < *kaškys: *qasqos ‘szürke (grau)’ = latin cas-cu-s ‘őszes (altersgrau)’: latin cānus ‘szürke, hamuszínű, ősz, öreg (grau, aschgrau)’ < *cas-no-s, óangol hasu ‘szürkésbarna (graubraun)’ (102. o.). Íme, milyen szemléletesen „magyarázzák” ma is Ukmergė városának eredetét, amely számos vitát vált ki. U(r)k-mergė < *Urk(a)-mergė (dviejų r disimiliacija) = Vilka-mergė, sen. liet. Wilke-merge 1384 m. Scriptores rer. prus. II 694: vilka- iš virka (: disimiliacija r–r > l–r) = urka- ‘pylimas’, lat. virdze ‘krūva (Haufe)’, lat. Virkus–muiža+-mer-gė ‘apylinkė (Grenzgebiet, Bezirk)’, s. vok. aukšt. marka ‘riba, pasienis (Grenze, Grenzgebiet)’, got. marka ‘riba (Grenze)’, kimrų bro ‘apylinkė, kraštas (Bezirk, Land, Gegend)’, lot. margo ‘kraštas, briauna (Rand)’; Vilka-mergė — ‘miestas, savo sienose turįs pylimą v. pilį’ (p. 178). Mint tudjuk, K. Būga szigorúan bírálta „Aistiški studijai” című művét, „sikertelen, teljességgel téves írásműnek” nevezve azt. 1909 végén K. Būga saját költségén kiadta az „Aistiški studijai” önkritikáját, amelyben megcáfolta K. Jaunius által megalkotott hangfejlődési törvényeket, és rámutatott, hogy munkája „может послужить лишь материалом для совершенно других выводов”⁸. A szigorú önkritika ellenére K. Būga „Aistiški studijai” című műve bekerült a nyelvészeti szakirodalomba; rövidített címével gyakran találkozunk a baltisztika mai jelentős munkáiban is. A könyv maradandó értékét nemcsak a tényanyag adja, hanem az egyes esetekben érdekes megfigyelések és összehasonlítások is. 6A zárójelekben a K. Būga által adott jelentésmagyarázatok szerepelnek. 7 A lit. tarnas szó etimológiáját ma is sok kutató elfogadja, ám az itt bemutatott litván szó hangtani változásai semmiféle hangtörvénnyel nem magyarázhatók. 8Bővebben lásd Zinkevičius Z., Kabelka J. Kazimieras Būga. – In: Būga K. Rinktiniai raštai. V., 1958, t. 1, p. 31. 39 Íme, V. Kiparsky finn nyelvész az 1958-ban Moszkvában tartott IV. Nemzetközi Szlavista Kongresszuson felolvasott, a finn és szláv nyelvek szókincsbeli kapcsolatainak kronológiájáról szóló igen érdekes előadásában ezt írta: „E három szó (ies, kimalainen, hirsi.—A. S.) tekintetében Kalima álláspontja nem egészen világos: a hirsi ~ жердь összehasonlítást csak azért veti el, mert hiányoznak más, ugyanilyen régi kölcsönszavak… Ismeretes azonban, hogy a hirsi, amint azt már 1920-ban (helyesen: 1908-ban. — A.S.) Būga litván tudós kimutatta (Aistiški studijai I 29 és 189), és amint azt nemrégiben néhány más tudós is megerősítette, könnyen megmagyarázható a balti nyelvekből, ahol megtalálható a litván žardis ’karókerítéssel körülvett szántófölddarab, lólegelő’ és a lett žurds ’ágas karókból készült bak vagy kerítés’, és ahol hozzávetőleg ugyanebben a jelentésben a *žirdis forma is meg lehetett.“⁹. 1911-ben, vagyis még egyetemi tanulmányainak befejezése előtt, K. Būga kiadta a „Baltica” című terjedelmes tanulmányát, amelyben a történeti hangtan különféle kérdései mellett több tucat litván, lett és óporosz szó etimológiáját is közölte¹⁰. Egyetemi évei alatt K. Būga még két nagyobb, főként etimológiai problémáknak szentelt tanulmányt írt: a „Szláv–balti etimológiák”¹¹ és a „Lituanica”¹² címűt. Ezeket a tanulmányokat már távolról sem lehet összehasonlítani az „Aistiški studijai”-val. Egy komoly tudós munkái ezek, aki nemcsak a balti nyelvek rendkívül gazdag tényanyagát és a különféle etimológiai szakirodalmat ismeri kiválóan, hanem a pontos kutatási módszertant is jól alkalmazza. Igaz, e tanulmányokban is mintha itt-ott még felfedezhetők volnának K. Jaunius hatásának bizonyos nyomai, de ez talán K. Būga saját merészségéből fakad, amelyre az etimológusnak egyébként nagy szüksége van. Például, amikor rokon jelentésű szavakat akar összekapcsolni, olykor túlságosan merészen él különféle hangtani változásokkal. Vö.: „kuilỹs, kūilio = lett kūilis ’a vadkan’: kūkis ’herélt kan’, kũkė ’disznó’ Akielewicz Głosownia 114, kĩkut’ voc. ’malac’ Dusiaty: kiaũ-lė ’disznó’ a keu-ból — óporosz skew-re Voc. 865 ’Sau’: lett cūka ’disznó’ a *k’ū-kā alakból, „lágy” k-val, a kiau-< keu- alakból“ (Būga, I, 296—297). Vagy íme, minden fenntartás nélkül összekapcsolja a következő litván szavakat: kui-nas, kui-kė, ku-m-ėlė, kū-žis, kužiukas (297. o.). A litván pūka ’virág’ szót, mint saját eredetű szót, a lett puķe ’virág’, a litván pokštė (F. Nesselmann szótárának szava, helyesen puokštė volna — A. S.) és a szanszkrit pūš-pa- ’virág’ szóval kapcsolja össze (300. o.). A litván karštas szót, mint saját eredetű szót, a lett šķirsts ’doboz, koporsó’ és a szanszkrit kartā- ’gödör, barlang, üreg (Grube, Loch)’ szóval kapcsolja össze, amely K. Būga szerint az előlitván *kartas ’vályú, teknő (корыто)’ alaknak felelne meg; ebből származna a finn kartta ’teknő, vályú (der Trog)’: litván pra-kartas ’teknő, vályú; jászol’ 9 Кипарский В. О хронологии славяно-финских лексических отношений. — Scando-Slavica, 1958, т. 4, р. 128. 10 Буга К. К. Baltica. — РФВ, 1911, 65, с. 302—326; 1911, 66, с. 218—255; atskiru leidiniu — Варшава, 1911; Būga, t 1, p. 273—322. 11 Буга К. К. Славяно-балтийские этимологии. — РФВ, 1912, 67, с. 232—250; Būga, t. 1, p. 323—338. 12 Буга К. К. Lituanica. — Известия Отделения русского языка и словесности Императорской академии наук, 1912, 17 (1), с. 1—49; atskiru leidiniu — СПб., 1912; Būga, t. 1, p. 339—383. 40 (Būga, I, 308). A fehérorosz nyelvből kölcsönzött aršūs szót K. Būga saját szónak tekinti, és a görög ἔρχομαι ‘megyek’, valamint a szanszkrit rèčhāti ‘eltalálom, elérem (trifft, erreicht)’ igével hozza kapcsolatba (Būga, I, 355). A hasonló etimológiák egy részét később maga K. Būga vetette el. A K. Būga e tanulmányaiban közzétett etimológiák jelentős része kiállta az idő próbáját, és ma is hihető etimológiai megfeleltetésként szerepel a szakirodalomban; ez különösen a balti és a szláv nyelvek anyagára igaz. Ezen etimológiák közül például a következőket említhetjük: Litván aukšlė ‘egy halfajta’; orosz уклея (Būga, I, 274). Būga ezt az etimológiát későbbi munkáiban is tárgyalta (Būga, I, 490; II, 643). Minden kétséget kizáró megfeleltetésként került be a balti és szláv nyelvek etimológiai alapműveibe (Trautmann, 18; Fraenkel, 26; Machek, 668; Фасмер, IV, 156). A litván būrýs ‘jégeső- vagy hózápor, illetve időjárási hullám’ szót A. Brückner és E. Berneker a szláv nyelvekből származó jövevényszónak tartotta (vö. orosz буря ‘vihar’ stb.). K. Būga kellő érvekkel bizonyította, hogy a litván lietaũs būrýs elválaszthatatlan az žmonių (pauǩščių, avių) būrýs ‘emberek (madarak, juhok) csapata’ kifejezéstől, és a lietaũs būrýs kifejezésből alakult ki a būrýs új jelentése is (Būga, I, 306). A litván glusnùs ‘engedelmes, szófogadó’ szót K. Būga a szláv глухъ ‘süket’ szóval hozta kapcsolatba (vö. orosz глухой), a szemantikai párhuzam kedvéért összevetve a žemaitiai klūsas ‘nagyothalló’ szóval: litván klausýti (Būga, I, 306–307). K. Būga etimológiáját R. Trautmann (Trautmann, 91) és M. Fasmer szótárai is közlik (Фасмер, I, 417). A litván godóti ‘gondolkodni, álmodozni’ szóról, amelyet E. Berneker szláv jövevényszónak tartott, K. Būga bebizonyította, hogy saját szó (Būga, I, 307). E szó ilyen eredetében a későbbi etimológusok sem kételkednek (Fraenkel, 159–160; Фасмер, I, 381). Az etimológiai szakirodalomban K. Būga tárgyalta talán elsőként részletesebben a litván lópa ‘mancs’ és a szláv лапа (vö. orosz лапа) viszonyát (Būga, I, 312–313; vö. még Fraenkel, 339–340; Trautmann, 160; Фасмер, II, 458). K. Būga igen szemléletesen magyarázza a litván umedė szó eredetét: a gomba nevének első elemét a litván ūmas ‘zöld, nedves, nem szárított’, ūmùs szóval, a másodikat pedig a litván ėsti szóval kapcsolja össze; szemantikai párhuzamként az orosz сыроежка ‘umedė’ szót említi (Būga, I, 382–383; vö. még Fraenkel, 1162; Фасмер III, 819). A litván žiáunos szót K. Būga talán elsőként kapcsolta össze a bolgár ჟуна ‘ajak, száj’ szóval (Būga, I, 383; vö. még Trautmann, 372; Fraenkel, 1302–1303; Фасмер, II, 39–40). A litván žlùgtas ‘mosásra beáztatott ruhák, szennyes; mosóteknő’ eredetét igen részletesen és meggyőzően tárgyalja (: litván žlùgti, žlūginti, žlūgsóti ‘nedvesnek lenni’, žliūgė ‘a szegfűfélék családjába tartozó növény’ stb.). Būga arra is felhívta a figyelmet, hogy a fehérorosz жлукто ‘mosóteknő; sokat ivó és evő (много пьющий и обжора)’, illetve a lengyel żłukto ‘mosóteknő’ a litván nyelvből kölcsönzött szó (Būga, I, 320–321; vö. még Fraenkel, 1318; Фасмер, II, 58). A litván taūras – szláv туро́ kapcsolatáról szóló tanulmányt gazdag nyelvészeti és történeti tényanyag jellemzi (Būga, I, 375–378). Érdekes K. Būga kísérlete a litván laĩvas szó eredetének magyarázatára. A szót a litván lovýs, luõtas szavakkal próbálta kapcsolatba hozni (Būga, I, 309–311). Igaz, a litván laĩvas eredete ma sem tisztázott véglegesen (lehetséges, hogy a balti finn nyelvekből kölcsönzött szó), de a litván laĩvas és lovýs közötti kapcsolat mind jelentéstani, mind hangtani szempontból igen valószínű. 41 K. Būga már egyetemi évei alatt megírta igen értékes munkáját a litván személynevekről¹³, amelyben szintén gyakran érinti az etimológia kérdéseit. K. Būga fontos etimológiai munkája volt a „Русский филологический вестник” folyóiratban 1913—1916-ban közölt „A szláv–balti etimológiák” című tanulmánya¹⁴. Ebben a tanulmányban K. Būga a balti és a szláv nyelvek közös szavainak etimológiáit mutatja be (összesen 325-öt). Ezen etimológiák egy része E. Berneker „A szláv nyelvek etimológiai szótára” („Slavisches etymologisches Wörterbuch”. Heidelberg, 1908—1913) című művének kiegészítése, illetve helyesbítése. Az itt közölt érdekesebb K. Būga-féle etimológiák közül megemlíthető: A szláv nyelvek duda szavának (vö. orosz nyj. dyda ‘duda’ stb.) K. Būga pontos litván megfelelőjét adta meg: *dauda; vö. kicsinyítő alakját, daudýtė ‘kis duda’: litván dudénti ‘kopogtatni, halkan mennydörögni, beszélni’ (Būga, I, 327, 437; vö. még Fraenkel, 84; Trautmann, 46—47; Фасмер, I, 550). A litván dailė ‘művészet’, dailùs szót K. Būga a szláv dělo szóval kapcsolta össze (orosz дело ‘ügy, dolog, vállalkozás’ stb.). Ez az etimológia ma is sok vitát vált ki. A szlavisták nem fogadják el (vö. Būga, I, 436—437; Фасмер, I, 496—497; Sławski, I, 190; Trautmann, 48). K. Būga etimológiáját legutóbb B. Jēger elevenítette fel¹⁵. Ebben a munkában felvetődik a litván piētūs rokonsága a szláv pirō szóval (vö. orosz пуп ‘lakoma’ stb.), valamint a piti szóval (vö. orosz numь ‘inni’ stb.). Ez is nagyon vitatható, de lehetséges etimológia (Būga, I, 473; Fraenkel, 587—588). A szláv razь szóhoz (vö. orosz раз ‘alkalom’ stb.) K. Būga pontos litván megfelelőként a rūožas szót adta meg (Būga, I, 476; vö. még Trautmann, 245; Фасмер, III, 432—433). Részletesen tárgyalja a litván slaugýti, a szláv sluga (vö. orosz слуга ‘szolga’ stb.), valamint a szláv slu žiti (vö. orosz служить ‘szolgálni’ stb.) közötti kapcsolatot (Būga, I, 484; vö. még Trautmann, 268; Фасмер, III, 676). K. Būga e szavak kapcsolatára már egy korábbi munkájában is felhívta a figyelmet (Būga, I, 316—317). A régi írásokban K. Būga a szláv stryjb (vö. lengyel stryj ‘nagybácsi (az apa fivére)’ stb.) pontos megfelelőjét találta meg a litván strùjus ‘nagyapa’ szóban (Būga, I, 486; vö. még Trautmann, 290; Фасмер, III, 780; Трубачев, 79—81). A litván talkà eredetét magyarázza (: telkti), és megadja e szó szláv nyelvi megfelelőit (Būga, I, 488; vö. még Fraenkel, 1053—1954; Trautmann, 322; Фасмер, IV, 73). A litván vénteris ‘ilyen, halászásra szolgáló háló’ és e gyökér szláv nyelvekbeli megfelelő elnevezéseinek (orosz вятерь, lengyel wiecierz stb.) kapcsolatáról szólva K. Būga talán elsőként vetette fel, hogy a szláv szavak balti nyelvekből származó jövevényszavak lehetnek (Būga, I, 491; vö. még Fraenkel, 1223—1224; Фасмер, I, 292, 376). A tanulmányban felvetett K. Būga-féle gondolatok nagy része visszhangra talált a későbbi etimológiai szakirodalomban; különösen gyakran hivatkoznak rá E. Frenkel, R. Trautmann, 13 Būga K. Apie lietuvių asmens vardus. — Lietuvių tauta, 1911, t. 2, p. 1—50; atskiru leidiniu — Vilnius, 1911; Būga, t. I, p. 201—269. 14 Буга К. К. Славяно-балтийские этимологии. — РФВ, 1912, 67, с. 232—250; 1913, 70, с. 100—108, 248—256; 1914, 71, с. 50—60, 464—471; 1914, 72, с. 187—202; 1915, 73, с. 335—343; 1916, 75, с. 141—156; Būga, t. I, p. 323—338, 433—495. 15 Jēgers B. Verwandte Bedeutungsverwandtschaften baltischer Wörter. — KZ, 1966, B. 80, p. 81—87. 42 M. Fasmer szótáraiban. Még ha nem is értenek egyet K. Būga etimológiáival, a későbbi kutatók gyakran felhasználták az értékes tényszerű litván nyelvi anyagot, amelyet – mint K. Būga a „Русский филологический вестник” című folyóirat szerkesztőségéhez írt levelében maga is jelezte – nagyrészt „az élő beszélt nyelvből” gyűjtött össze (Būga, I, 433). K. Būga különösen sok etimológiai problémát tárgyalt „Kalba ir senovė” [Nyelv és régiség] című művében (K., 1922). Ebben a műben jelentek meg olyan ismert tanulmányai, mint a „Visuomeniniai lietuvių santykiai su germanais” [A litvánok társadalmi kapcsolatai a germánokkal], a „Marios ir jūrės” [A tenger és a tengerek], „Mūsų žodžių giminaičiai” [Szavaink rokonai] című cikksorozat, és mások. A „Kalboje ir senovėje” [Nyelv és régiség] című műben közölt érdekesebb K. Būga-etimológiák közül megemlítendő: Lit. kūdikis: lat. kūdīt ’felélénkíteni, ösztökélni’, vö. a szemantikai párhuzammal: vaikas: veikus ’gyors’, vikrūs, veikti, vykti (Būga, II, 43; Fraenkel, 304, 1214). Lit. rambùs ’träge, azaz olyan, akire rá kell suhintani az ostorral (рубнуть)’, rėmbėti, rùmbėti ’dudorokat kapni, рубцами покрываться, begyógyulni’, rìmbas ’az ostor fonata, amellyel a lóra suhintanak (рубить)’, lat. rùmba ’kerékagy, azaz facsonk (обрубок)’, szláv rąbiti stb. (Būga, II, 111; Fraenkel, 696). Lit. gãtvė, lat. gatva, amelyek eredeti jelentése feltehetően ’hajtóút, a jószág legelőre terelésére szolgáló kerítés’ volt; forrásuknak a gót vagy az északi germán gatwō szót tekintik. Ha a lit. gãtvė saját szó volna, akkor ma *gadve alakban ejtenék” (Būga, II, 136—139; Fraenkel, 139—140). A lit. õras ’Luft, das Freie’ szó K. Būga véleménye szerint eredetileg ’szántás’, ’szántóföld’ jelentésű volt; így ez a szó az árti igével kapcsolható össze (Būga, II, 256—257; Fraenkel, 17, 518). Ezt a gondolatot K. Būga részben már az „Aistiškuose studijuose” című művében is felvetette (vö. 97., 207. o.). Lit. našlė: lat. nex ’ölés’, necare ’megölni’, nocēre ’ártani’, szkr. našati ’elpusztul, elvész’, av. nasu- ’tetem’, gör. νέκυς, νεκρός ’tetem, halott’ (Būga, II, 299; Fraenkel, 486). Érdekes, hogy később F. R. Preveden amerikai nyelvész is közzétett egy ilyen etimológiát. K. D. Buck indoeurópai nyelvek szinonimaszótára is őt nevezi meg ennek az etimológiának a szerzőjeként (Buck C. D. A Dictionary of Selected Synonyms in the Principal Indoeuropean Languages. Chicago, 1949). O. Trubačov, a neves szovjet etimológus, ezt írta a kérdésről: „справедливость требует указать, что на самом деле эта интересная этимология впервые была предложена К. Бугой, умершим в 1924 г. В печатном виде эта этимология фигурировала в достаточно известном труде К. Буги (turima galvoje „Kalba ir senovė“. — A. S.) (Трубачев, 114).” Lit. spãnguolė: lit. spãngas ’akinek elhomályosult a látása, vak’, valamint a speng- ’fénylik, ragyog’ tő egyéb szavai (Būga, II, 310; Fraenkel, 860). Általában elmondható, hogy K. Būga szinte minden cikkében érinti az etimológiai kérdéseket; a litván nyelv etimológiai szótárához sok értékes anyag található „Priesagos -ūnas ir dvibalsio uo kilmė” [Az -ūnas képző és az uo kettőshangzó eredete] című tanulmányában (Būga, II, 331—376), valamint a halála után megjelent, a litván és a lett nyelv metatóniájáról szóló „Die Metatonie im Litauischen und Lettischen” című munkájában (Būga, II, 386—483). Számos etimológiai megjegyzés található a „Lietuvių kalbos žodynas” [Litván nyelvi szótár] megjelent füzeteiben is (Būga, III, 9—480). 43 Būga hatalmas etimológiai munkáját harmincöt évvel a szerző halála után tették közzé: ezek A. Preobraženskij orosz nyelvi etimológiai szótárához fűzött megjegyzések és kiegészítések — „Замечания и дополнения к этимологическому словарю русского языка А. Преображенского“ (Būga, II, 499—688). E befejezetlen mű 413 olyan megjegyzésből és kiegészítésből áll, amelyek olykor többszörösére, sőt akár tíz-tizenötszörösére terjednek A. Preobraženskij szótárának megfelelő szócikkeihez képest. Ebben a munkában K. Būga számos érdekes balti és szláv nyelvi lexikai megfelelést mutat be, új tényanyaga kiegészíti korábbi etimológiáit, rámutat az A. Preobraženskij szótárában található, balti nyelvekre vonatkozó pontatlanságokra, és teljesen új litván szóetimológiákat is közöl. Nagy kár, hogy K. Būga ilyen kiváló tanulmánya csak ilyen későn jelent meg, így M. Fasmer nem használhatta fel, amikor megírta orosz nyelvi etimológiai szótárát. K. Būga balti nyelvek etimológiájához való hozzájárulásai közül igen fontosként kell megemlíteni R. Trautman „Balti–szláv nyelvek szótára” („Baltisch-Slavisches Wörterbuch“. Göttingen, 1923) körüli munkáját. A német nyelvész több mint fél évszázada kiadott műve ma is aktuális. A balti és szláv nyelvek régi kapcsolatainak kutatói különféle alkalmakkor visszatérnek hozzá (vö. Chr. S. Stang, A. Nepokupno, J. Safarevičius, F. Slavskij és mások munkáit). A nyelvtudomány történetében alighanem kevés példát találunk arra, hogy egy tudós úgy segíti kollégáját, ahogyan K. Būga támogatta R. Trautmant. Mint tudjuk, K. Būga elejétől végéig átnézte e mű korrektúráit, megjegyzéseit pedig külön papírfecnikre írva elküldte a szerzőnek. Ezért R. Trautman szótárában K. Būga számos művére való hivatkozáson kívül sok B. vagy Būga rövidítést is találunk, amelyek nyelvészünk korrektúrához fűzött megjegyzéseit jelölik. Lelkiismeretes tudósként R. Trautman „K. Būgának, anyanyelve, a litván nyelv kiváló ismerőjének” ajánlotta szótárát, előszavában pedig így jellemezte K. Būga segítségét: „Mindenekelőtt K. Būgának tartozom köszönettel, akinek — hogy őszinte hálámat kifejezzem — a könyvet ajánlottam: rendkívüli gondossággal olvasta velem a fárasztó korrektúrákat, hatalmas tudására támaszkodva szükség esetén kijavította a balti szavakat, és ritka nagylelkűséggel bocsátotta rendelkezésemre kimeríthetetlen gyűjteményeinek anyagát” (p. VII). Mivel a kiadó ellenállása miatt R. Trautman nem vehetett figyelembe minden megjegyzést, K. Būga azt tervezte, hogy megírja a szótár egyfajta kiegészítését, és a „Tauta ir žodis” című folyóiratban közli (vö. Būga, III, 779—781). K. Būga etimológusi tehetsége különösen szépen bontakozott ki névtani munkáiban, de ez már egy külön tanulmány tárgya. K. Būgának sajnos nem adatott meg, hogy elvégezze etimológiai munkásságának legfontosabb feladatát: halála után hátramaradt a litván nyelv etimológiai szótárának több mint tízezer szókártyából álló kartotéka, amelyet mintegy húsz éven át gyűjtött. Ez a kor legfontosabb etimológiai műveiből, különféle nyelvészeti kutatásokból készített kivonatokból áll, amelyek valamilyen módon kapcsolatba hozhatók a litván szavak eredetével, továbbá litván és lett nyelvjárási, valamint régi balti nyelvemlékekből származó tényanyagból, gyakran a szerző megfelelő megjegyzéseivel kiegészítve. K. Būga nem tartozott azok közé a nyelvészek közé, akiket különösebben foglalkoztatott volna a nyelvtudomány elmélete vagy a kutatás módszertana; nyelvészeti nézeteit sehol sem fogalmazta meg. Tehát K. Būga 44 Nem hasonlított nagy tanítómesterére, Jan Baudouin de Courtenay-ra. K. Būga gyakorlati kutató volt. A fiatalgrammatikusok kutatási módszertana állt hozzá a legközelebb. E tekintetben K. Būga munkái különösen neves barátai, Jānis Endzelīns és Max Vasmer munkáira emlékeztetnek bennünket. K. Būga sehol sem tárgyalta külön etimológiai kutatásainak módszertanát. Igaz, olykor futólag ezeket a kérdéseket is érintette. „A litván ember, ha bármely szó eredetét akarja követni, köteles rögtön, mihelyt kivett a szótárból egy szócskát, minden összefüggés nélkül a távoli indiai, görög és (manapság ez igen divatos) még az örmény földre is elkalandozni. Az etimológiai vizsgálat tárgyát képező szó magyarázatát először mindenekelőtt a litván nyelv szótárában keressük. Ha végeztünk anyanyelvünk szótárával, elmegyünk nyelvrokonainkhoz, a lettekhez és a poroszokhoz. Onnan a szlávok földjére indulunk. És csak miután ott is végeztünk, kapunk jogot arra, hogy a szanszkrit, a görög, a latin, a germán, a kelta és más rokon nyelvek szótáraiba is bepillantsunk” – írta K. Būga H. Hirt „Indoeurópai nyelvtan” című művének („Indogermanische Grammatik”. Heidelberg, 1921, 2. köt.) ismertetésében (Būga, II, 260). K. Būga etimológiai munkáit olvasva először a szembetűnően gazdag, élő nyelvből és régi írásokból származó tényanyag tűnik fel. Igaz, a litván nyelv régi írásainak anyagát más etimológusok is széles körben felhasználták (például E. Fraenkel). Az élő nyelv és a nyelvjárások tényeinek felhasználásában azonban senki sem érhetett fel vele. Az egyes szavak eredetének vizsgálatakor K. Būga nagy figyelmet fordított maguknak a valóságos tárgyaknak és jelenségeknek a történetére is; vö. a litván taūras (Būga, I, 375—378), illetve a litván karštas (Būga, II, 192—195) magyarázatát. E tekintetben munkái olykor a „Szavak és dolgok” („Wörter und Sachen”) irányzat etimológusainak kutatásaira emlékeztetnek. A szovjet litván nyelvtudomány az elmúlt évtizedekben a litván nyelv kutatásának különböző területein számos jelentős eredményt ért el, az etimológia terén is. Kazimieras Būga azonban ma is, halála után több mint fél évszázaddal, a legnevesebb litván etimológus marad. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy K. Būga „Válogatott írásainak” példás kiadása (szerkesztette Z. Zinkevičius) hozzáférhetővé tette nagy nyelvtudósunk etimológiai kutatásait a szakemberek széles köre számára. Feltehető, hogy ezek E. Fraenkel „A litván nyelv etimológiai szótárával” („Litauisches etymologisches Wörterbuch”) és az akadémiai „Litván nyelvi szótárral” együtt szilárd alapot teremtenek majd a litván nyelv leendő etimológiai szótárához, amilyeneket az utóbbi időben szomszédos népeink (a lengyelek, a belaruszok és az ukránok) adnak ki. Irodalmi rövidítések: Būga — Būga K. Válogatott írások. V., 1958—1961, 1—3. köt. Fraenkel — Fraenkel E. Litauisches etymologisches Wörterbuch. Heidelberg — Göttingen, 1955—1966. K Z — Zeitschrift für vergleichende Sprachforschung auf dem Gebiete der indogermanischen Sprachen. Berlin, 1852. LKK — Lietuvių kalbotyros klausimai. V., 1957. Machek — Machek V. Etymologický slovník jazyka českého. Praha, 1968. Sławski — Sławski F. Słownik etymologiczny języka polskiego. Kraków, 1952—1969, 1—3. köt. 45 Trautmann — Trautmann R. Baltisch-Slavisches Wörterbuch. Göttingen, 1923. RFB — Orosz Filológiai Közlöny. Varsó, 1879—1918. Trubacsov — O. Trubacsov: A szláv rokonsági terminusok és a társadalmi berendezkedés néhány legrégibb terminusának története. Moszkva, 1959. Vasmer — M. Vasmer: Az orosz nyelv etimológiai szótára. Németből fordította és kiegészítette O. N. Trubacsov. Moszkva, 1964—1973, 1—4. köt. А. САБАЛЯЎСКАС K. BŪGA — ETIMOLÓGUS Összefoglalás A litván nyelv kiemelkedő kutatója, K. Būga a litván nyelvészek közül elsőként kezdte szigorú tudományos módszerrel vizsgálni az etimológia kérdéseit. K. Būga korai etimológiai kutatásaiban még érezhető tanára, K. Jaunius téves módszertanának hatása, 1911-ben azonban már több olyan munkát publikált, amelyek kiváló szakemberként mutatják be szerzőjüket. K. Būga egész tudományos pályafutása során foglalkozott etimológiai kérdésekkel. K. Būga számos felfedezése bekerült E. Fraenkel, R. Trautmann, M. Fasmer, F. Sławski, V. Machek és mások etimológiai szótáraiba. K. Būga a litván nyelv etimológiai szótárát szándékozott megírni. E célból nagy cédulagyűjteményt állított össze, de a megkezdett munkát hirtelen halála félbeszakította (1924-ben).