2-a recenzija

Железняк І. М., Корепанова А. П., Масенко Л. Т., Непокупний А. П., Стрижак О. С., Франко З. Т. Гідронімія України в її міжмовних і міждіалектних зв’язках / Szerk. O. S. Sztrizsak. – Kijev: Naukova dumka, 1981. – 264 o. A nyelvek közötti kapcsolatok rendkívül sokfélék. A recenzált könyv a nyelvi közösségek három legfontosabb csoportját különbözteti meg: a genetikai, az areális (a kontaktusok értelmében vett) és a tipológiai kapcsolatokat (181. o.). Ezek a kapcsolatok számos módon és szempontból nyilvánulhatnak meg. A nyelvi kapcsolatok és kontaktusok egyik legtermészetesebb megnyilvánulási szférája a tulajdonnevek köre, ezen belül különleges hely illeti meg a hidronimákat, mivel ezek gyakran archaikusabbak, ennélfogva informatívabbak a közszókincsnél, többek között kronológiai szempontból is. Ezt az általánosan elfogadott, konkrét kutatásokkal alátámasztott tézist a tárgyalt mű ismét igen szemléletesen és meggyőzően támasztja alá. E mű megjelenése nagy esemény nemcsak az ukrán, hanem általában a szláv és az indoeurópai nyelvtudományban is. Ennek különböző okai vannak. Először is arra kell felhívni a figyelmet, hogy az egész szláv világból indoeurópai szempontból éppen Ukrajna hidronímiája az egyik legfontosabb, mivel Ukrajna, mindenekelőtt a jobb parti része, azokhoz a területekhez tartozik, ahol a leginkább indokolt keresni a szláv őshazát. Következésképpen Ukrajnában valószínűbb, mint a legtöbb más szláv országban, hogy a legrégibb szláv víznevekre bukkanunk. Ezért éppen az ukrán hidronimák elemzése szolgáltathatja talán a legtöbb új adatot ahhoz, hogy választ kapjunk az indoeurópai nyelvtudomány (és ezzel együtt a szlavisztika és a baltisztika) igen fontos kérdésére: milyen archaikusak a szláv víznevek, és mi a viszonyuk az úgynevezett óindoeurópai hidronímiához. Másutt, ahol a szlávok betelepülők, hidronímiájuk bizonyos értelemben és bizonyos mértékig újabb, későbbi keletkezésű lesz (természetesen a szubsztrátumot kivéve). Ukrajna abban is különleges, hogy földjén a legrégibb időktől fogva a legkülönfélébb nyelvi és etnikai kontaktusok, keveredések, asszimilációs és más folyamatok zajlottak. Ezek a folyamatok a hidronímiában is szükségképpen nyomot hagytak. Ukrajna egy része a mély ókortól fogva a régi indoeurópai világhoz — az illírekhez, a dákokhoz, a görögökhöz stb. — kapcsolódik. Itt a türk népek, az irániak (a szkíták), a gótok, a románok, talán még a kelták és mások is nyomot hagytak. Az ókorban Ukrajna északról többek között a baltiakkal is határos volt. Így az ukrán nyelv, a toponímia és konkrétan a hidronímia kapcsolatai számos indoeurópai és nem indoeurópai nyelvvel és néppel igen régiek, rendkívül sokfélék és összetettek. A vizsgálat tárgyának — Ukrajna hidronímiája és más népek vízneveinek kapcsolatainak — kiválasztása tehát teljesen természetesnek és érthetőnek tűnik. Igaz, e kapcsolatok kutatása valóban nehéz és bonyolult. Megfelelően csak bizonyos feltételek teljesülése esetén végezhető el. Egyrészt össze kell gyűjteni és nyelvészeti szempontból fel kell dolgozni a kontaktusban álló nyelvek hidronimáit. Másrészt e nyelvek hidronímiáját és általában névtanát is megfelelően kutatni kell stb. Ezeknek a feltételeknek a megteremtése legalább részben már intenzíven folyik. Részletes tárgyalásuk helyett emlékeztetünk arra, hogy az utóbbi évek egyik legjelentősebb indoeurópai névtani művét Ukrajnában készítették és adták ki — ez az „Ukrajna hidronimáinak szótára”: Словник гідронімів України/ Ред. кол. А. П. Непокупний, О. С. Стрижак (заст. голови), К. К. Цілуйко (голова). – Київ: Наукова думка, 1979. – 780 с. Az ukrán névtan szakembereinek munkái széles körben ismertek – tanúsítják, hogy e vidék névanyagának sokoldalú kutatásához a szubjektív előfeltételek is adottak. 204 Knyagai szakembereinek munkái széles körben ismertek – tanúsítják, hogy e vidék névanyagának sokoldalú kutatásához a szubjektív előfeltételek is adottak. A könyv számos fontos kérdést tárgyal – ezt már a tartalomjegyzékére pillantva is könnyű észrevenni. Ukrajna hidronímiájának más országok hidronímiájával fennálló kapcsolatait három szempontból vizsgálja: lexikai, szóalkotási és fonetikai szempontból. A lexikai kapcsolatokat elemzi a legrészletesebben, kilenc nagyobb tanulmányban: 1) „A legrégibb névtani adatolások kapcsolatai”; 2) „Balkáni–ukrajnai kapcsolatok és párhuzamok”; 3) „Balti–ukrán kapcsolatok és párhuzamok”; 4) „A Dnyeper-vidék–Lechia kapcsolatai és párhuzamai”; 5) „A Duna-vidék–Kelet-Ukrajna és egyéb kapcsolatok és párhuzamok”; 6) „Kárpátalja–Kelet-Ukrajna kapcsolatai és párhuzamai”; 7) „Ukrajna–Pokuttya kapcsolatai és párhuzamai”; 8) „Ukrán–egyéb keleti szláv kapcsolatok és párhuzamok”; 9) „Türk–ukrán kapcsolatok és párhuzamok”. A szóalkotási és fonetikai viszonyokat a további két tanulmány tekinti át. A könyv tehát 11, meglehetősen önálló részből áll, amelyeket különböző szerzők írtak. Teljesen érthetetlen azonban, miért nem tüntették fel sehol az egyes részek szerzőit – ez nemcsak a szerzőkkel, hanem az olvasóval szemben is méltánytalanság. Közvetett úton azt sikerült megtudnunk, hogy az I., IV–VII. részt A. Sztrizsak, a II.-at I. Zseleznjak, a III. és VIII. részt A. Nepokupnasz, a IX.-et T. Maszenko, a X.-et A. Korepanova, a XI.-et Z. Franko írta. A könyv tehát kollektív mű, amelynek problematikája és témaköre – ami teljesen természetes – többek között talán a szerzők érdeklődésétől és kutatási irányától is függött. A könyv rendkívül sok új adatot és információt tartalmaz. Az olvasónak nagyon nehéz mindezt átfognia. Annál is inkább, mert a legtöbb tanulmány (talán csak A. Nepokupnaszét kivéve) kötetlenül, mondhatni esszéisztikus módszerrel íródott, ezért az egyes tanulmányokban közölt információk végleges rendszerezését gyakran magának az olvasónak kell elvégeznie. Ez nagyrészt elkerülhető lett volna, ha a könyv legalább a tulajdonnevek, a szókincs és a tárgyi tárgykörök mutatóját tartalmazza. Sajnos a könyv segédapparátusa minimális – egy ilyen jellegű munkához nyilvánvalóan elégtelen. A könyv számos része közvetlenül vagy közvetve a baltisztika kérdésköréhez is kapcsolódik. A lexikai rész egyik fejezete, mint láttuk, az ukrán hidronímia és a balti víznevek kapcsolatainak van szentelve. A szóalkotási fejezetben valamivel gyakrabban fordulnak elő baltisztikai kitérők. A többi tanulmányban ritkábban elemzik a balti nyelvek adatait, és ahol a téma nem kívánta meg, egyáltalán nem foglalkoznak velük. A továbbiakban röviden kitérünk azokra a kérdésekre, amelyek szorosabban kapcsolódnak a baltisztikához. Ebből a szempontból a „Balti–ukrán kapcsolatok és párhuzamok” című fejezet érdemli a legnagyobb figyelmet (A. Nepokupnasz írta). Elsősorban az ukrajnai balti hidronimák kérdését tárgyalja (főként V. Toporov és O. Trubacsov munkáira támaszkodva, lényegében szinte kizárólag az ő nézetüket követve arról, mi a baltizmusok lényege a szláv nyelvekben). A fejezet szerzője szerint a „balti elem” (a szláv nyelvekben) kifejezésnek két lehetséges értelmezése van: egy szűkebb és egy tágabb. A „balti elem” szűkebb értelemben azon területek balti nyelvi maradványait jelenti, ahol a mai baltiak ősei még történelmi időkben éltek, és nyelvi, valamint régészeti és néprajzi nyomokat hagytak hátra. Ide sorolható például a Felső-Dnyeper-vidék. A „balti elem” tágabb értelemben (vagy „közvetett balti elem”) olyan elem, amely a balti nyelvek anyagával magyarázható a leghatékonyabban, 205 mivel a balti nyelvek archaikus jellege lehetővé teszi számukra, hogy ne csupán maguknak a balti, hanem a szláv nyelvek múltját is reprezentálják. Az ilyen „balti” helynevek rendszerint nincsenek alátámasztva más balti adatokkal (az anyagi kultúra vagy egyéb területek adataival). Emellett nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy ezeken a területeken valaha baltiak éltek volna. Az ilyen területek közé tartozik a Középső Dnyeper-vidék (pl. a Rosz folyó medencéje) — 66. o. A szerző szűkebb értelemben vett „balti eleme” további két összetevőre oszlik: egy régire és egy újra. A régi balti nyelvi reliktumokat az újaktól elválasztó határ állítólag a Litván Nagyfejedelemség kora. A régiek közé sorolhatók például a Nyugati-Bug medencéjének jatving hidronimái (a Гапа folyó, a Пульмо tó), az újak közé pedig azok a baltizmusok, amelyek akkor keletkeztek, amikor a mai Ukrajna egy része a Litván Nagyfejedelemséghez tartozott (pl. a Гедвилів Яр, Любартіха, Литовка folyónevek). A szerző megjegyzi, hogy V. Toporov és O. Trubacsov munkáiban az ukrajnai balti helynevek déli elterjedési határának meghatározására kitűzött feladatot a gyakorlatban csak a kései baltizmusok alapján lehet megoldani. A szerző ezután mintegy 17 ukrajnai hidronimát sorol fel, amelyek többsége kétségtelenül baltizmus: 1) Блева, Блива: vö. lett Blēve folyónév, litván blyvas, blaivas; 2) Вангупов < *Vang-ug-: vö. litván vangà „talaj, mező”, lett vanga „alacsonyan fekvő, nedves rét”, óporosz wangus „irtás”, továbbá litván ùpė, lett upe; 3) Вингул: vö. litván Ving-ul-upis, Ving-āl-upis, Ving-ėl-upis (a vingis és az ùpė szavakból); 4) Вовчас < *Vilkėsā: vö. litván Vilkesā és vilkas; 5) Гапа < *Apa: vö. óporosz ape „folyó”; 6) Гобра: vö. litván gūbrà, gūbrys stb.; 7) Горинь: vö. óporosz Goryn stb.; 8) Жиргань: vö. litván Žirg-upė, Žirg-upis és žirgas (itt nem szükséges megemlíteni a Žirginės folyónevet — másodlagos, a Žirginės rét nevéből vették át; a rét neve, a Žirginės, eredhet a žirgas szóból, de a žirginys „éger- vagy nyírfamag toboza” szóból is); 9) Жовенка: vö. litván Žuvinė, žuvis; 10) Жукля: vö. litván Žukliai falu, Žuklijai, žūklė (ezek mellett megemlíthetnénk például a Kapsuk körzetében található Žuklija rétnevet is, és másokat); 10) Коровель: vö. litván Karvėl-upis, karvėlis; 12) Круплинь: vö. litván krūpė „varangy”; 13) Седра: vö. a Beržė mellékfolyójának Sidra neve, a Sedranki tó neve stb. (mindkettő egykori balti területről); 14) Сертея < *Sertēja: vö. litván Sert-upis, Sartė stb.; 15) Скоропичка — valószínűleg a *Skar-ap- alakból: vö. óporosz Skara, lett Skar-upe stb.; 16) Стерковое tó: vö. litván Starkė folyó és starkas, lett starks, óporosz starkis „süllő”; 17) Упа (innen származik a Dnyeperen lévő egykori litván település neve: Упск): vö. litván ùpė. E baltizmusok értelmezése, különösen kronológiai szempontból, nem mindig egyformán világos. Bizonyos esetekben valóban a Litván Nagyfejedelemség korában keletkezett kései baltizmusokról lehet szó (a szerző ezek közé sorolja a *Упа: Упск és a Палесье Вупло < *Upelė alakot, valamint másokat). Némelyikük azonban jóval korábbi korszakból is származhat. Ez a fejezet a toponimák egy további csoportját tárgyalja: a második tagban szinkópával kiesett u hangot tartalmazó összetett helyneveket. A második tag a -up- elemből ered: litván ùpė. 1) Верпа < *Ver-up-: vö. litván Ver-upė; 2) Wolpys < *Val-up-: vö. litván Vāl-upis; 3) Восин < *Uos-up-in-: vö. litván Ūos-upis (A. Nepokupno tanulmányában K. Būgára hivatkozva említett Vosupis folyónév csupán nyelvjárási vagy kissé eltorzult alakja 206 az Ūosupis alaknak); 4) Сарпинское < *Sar-up-in-: vö. óporosz Sar-ape, lett Sar-upji; 5) Скепка < *Skir-up-: vö. litván Skir-upis. Mint látható, a fejezet számos új adatot közöl az ukrajnai balti helynevekről. Ezért kétség sem fér hozzá, hogy ez a tanulmány az utóbbi idők egyik legjelentősebb munkájának tekinthető, amely hozzájárul a balti toponímia elterjedési területe délkeleti határának kijelöléséhez. A többi fejezet baltisztikai kérdései már nem közvetlen kutatási tárgyak, hanem összehasonlításra, szemléltetésre, egyes hidronimák eredetének alátámasztására és hasonló célokra szolgálnak. A „Szóképzés” című fejezetben (amelyet A. Korepanova írt) valamivel gyakrabban hivatkoznak balti, különösen litván hidronimapárhuzamokra. A könyv egészében a balti nyelvek adatait meglehetősen pontosan idézik és értelmezik. Ez mindenekelőtt A. Nepokupno balti–ukrán hidronimapárhuzamokról szóló fejezetére igaz. Természetesen akadnak pontatlanságok, tévedések és hibák is. Talán leginkább az zavaró, hogy egyes balti szavakat ékezettel, másokat ékezet nélkül közölnek, holott az idézett forrásban valamennyi ékezettel szerepel. Például a Bilsinyčia ékezetes, míg a mellette álló Mašnyčia folyónév Mašnyčia már ékezet nélkül szerepel (194. o.). Sok hasonló eset van: blývas, de blaivas (69. o.), gūburas és gūbrys (73. o.), Žuvinė, de Plačioji (74. o.), rūpūžė, de krupis (76. o.), Sartupis, de Serčiupys (78. o.) stb. Van, ahol csaknem következetesen és meglehetősen pontosan jelölik az ékezeteket (pl. 76., 82. o.), máshol viszont ékezet nélkül hagyják őket (pl. 72., 74., 75., 79., 83. o. stb.). Elég gyakoriak a korrektúrahibák (34., 74., 82., 83., 194. o. stb.). Előfordulnak pontatlanságok a hidronimák, illetve általában a helynevek értelmezésében. Például a litván Mūkė folyónév Mūkė (a Mākė változat Mākė feltehetően másodlagos, későbbi alak — a nyelvjárásban megnyúlt hangsúlyos ū < ū magánhangzóval) elsősorban a litván mūkti „szétázik, meglágyul”, mukus „ragadós”, lett muka „ragadós mocsár” stb. szavakkal hozható kapcsolatba. A folyónév eredeti jelentése „ragadós, lágy medrű folyó” vagy hasonló lehetett, ezért aligha indokolt és pontos a szanszkrit mūka, a görög μυώξ és a latin mūtus „néma” szóval való összekapcsolása (34. o.). Emellett teljesen érthetetlen, hogyan keletkezhetett a szláv *Мукъ folyónév mai Мика alakjának Мика -a végződése az indoeurópai hidronimák Nida, Vara Drava, Mara analógiájára (a Dnyeper és a Teteriv medencéje; 35. o.). Hiszen ezek távoli területek víznevei (Nida – a Visztula mellékfolyója; Vara – a Marga mellékfolyója Liguriában; Drava – a Neca mellékfolyója Pomerániában; Marà – az Ančia mellékfolyója, Kapčiamiestis), amelyek ráadásul talán különböző korszakokból is származnak! Úgy tűnik, a végződés változását más okokkal kell magyarázni. Az egykori Kelet-Poroszország folyóneveit, a Skara nevet (a Prieglius másik neve), valamint a Skarupė nevet a litván skerys szóból eredeztetik. A közszót (E. Frenkel nyomán) žemaitnak tartják, és felvetik a kérdést, vajon a három ukrajnai folyónév, a Скоропинка < *Skar-ap-in- nem egy sajátos žemait–porosz izoglossza-e Ukrajnában. Úgy tűnik, ennek a feltevésnek nincs világosabb alapja (legalább két okból). Ennek egyik oka, hogy a skerys közszó aligha tekinthető kizárólag žemait szónak. Igaz, Kelet-Litvániában manapság kevéssé ismert, de Subačius és Kupiškis környékén, esetleg másutt is előfordul. Azt, hogy ezeken a helyeken a skerys (vagy skeryš) szó valóban ismert volt, a családnevek tanúsítják: a régebbi időkből származó Skerys vagy Skeryš családnév (tehát nem vándorlással került oda) többek között Grinkiškis, Kupiškis, Krakės, Krekenava, Nemunėlio Radviliškis és Vabalninkas környékéről ismert, vagyis olyan helyekről is, ahol a skerys közszó fennmaradt. A helynevek is megerősítik ezt a feltevést: ezek alapján a skerys, skeryš közszó (vagy az abból eredő családnevek) elterjedési területe nem Nyugat-Litvániában 207 úgy tűnik, még valamivel nagyobb is: Skėriai falu Kaišiadorių, Pakruojo, Pasvalio járásban, Skėriškė falu Kelmės járásban, Skėrė (vagy Skėrė) erdő Dubingių környékén, Skėriškės rét Obelių környékén, Skėriškės rét Semeliškių környékén stb. Ezenkívül Litvániában három Skēr-upis nevű folyó is van, amelyek közül kettő nem Žemaitijából ered (Raudondvario és Taujėnų vidékéről). Másodszor, az egykori Kelet-Poroszország folyóinak Skara, Skarupė neve, valamint a Varnių környéki patak Skaryčia neve valószínűleg nem a skėrys ’sáska’ szóból ered (az ilyen eredeztetéssel legalább részben a hangtani jelenségek is ellentmondanak — skēr-: skar-), hanem az orosz скорый ’gyors’, illetve a dák skaras ’gyors’ szóval hozhatók kapcsolatba — egy eredeti ’gyorsaság’ vagy hasonló jelentés feltételezésével. Más a helyzet, természetesen, a három említett folyónévvel: Skēr-upis — első tagjuk valószínűleg a skėrys szóból ered. Ez a körülmény egyúttal világosan mutatja, hogy a skėrys szóból származó hidronimák megőrzik a skēr- tőalakot, nem változtatják skar- vagy hasonló alakra. Žemaitijában általában a skēr- tő skar- alakra (a Varnių mellől való Skaryčia esetétől eltekintve) szabályszerűen nem változhat. A Скоропинка tehát feltehetően egyszerűen ukrán–balti hidronimiai párhuzam. Más pontatlanságok és vitatható kérdések is előfordulnak. Például a Netecza folyó nevét (a Visztula vízgyűjtő területén) a -cza (-ча) képzővel alkotott származéknak tartják (196. o.). Valójában olyan folyónév, amely a szláv nyelvek egy előtagos közszavából ered: ukrán нетеч ’állóvíz, mocsár’, нетеча ’patak’, lengyel nieciecz, nieciecza ’állóvíz; a folyó áradása után keletkezett kis parti tó’ (innen a litván Netėčius tó Varėna környékén), Nieczezca, Nieciecze tó, Nieczezca tó stb. A „Szóképzés” fejezetben általában véve következetesebben kellett volna érvényesíteni a képzési (derivációs) elvet. Ennek figyelmen kívül hagyása esetén a szóalkotás vizsgálata elveszíti határait, a szavak morfémaszerkezetének áttekintésévé válik, vagy — ami még rosszabb — egyenesen félrevezető (lásd például a már említett Netecza esetét). A „Szóképzés” fejezetben ez gyakran előfordul: ahol például a derivációról és a szuffixumokról kellene beszélni, ott sokszor a szóalakok elemzésére térnek át. Így a -iž képzővel (ukrán -іж) alkotott Лютиж mellett szerepel a Рубіж, egy képzős közszóból származó hidronima (202–203. o.), a Синюра mellett pedig a Луга közszói származék. Ezek mellett még a Бендюга folyónév is említésre kerül, amelyet településnévi eredetűnek tartanak (210. o.) — valójában hidronima, amely német eredetű szláv közszóból keletkezett; vö. lengyel bienduga, binduga ’(hajózható) folyópart, ahol a tutajokat összeállítják és vízre bocsátják’, binduga ’folyóparti hely, ahol a tutajnak való fákat felhalmozzák és ahonnan a tutajokat leúsztatják’, < közép-alnémet bindinge. Ebből a szóból ered például a lengyel Binduga tó, a Pod Bindugę tó egy része, a litván Bindīgė folyó (Prienų környékén) stb. Az ukrajnai Биндюра településnév kétségtelenül hasonló módon keletkezett. Röviden: a képzési elemzésben szigorúan el kellett volna különíteni a származékos hidronimákat azoktól a folyó- és tónevektől, amelyeknek hasonló a végződésük, vagy más okból valamelyest származéknak tűnnek, de egészen más szóalkotási módúak. Csak így válhatna el a hidronimák képzése más tulajdonnevek képzésétől, és így rajzolódnának ki a hidronimák — nem pedig általában a tulajdonnevek vagy akár a közszavak — szóalkotási jellemzői. Az itt felsorolt hiányosságok közül néhány teljesen természetes egy olyan munkában, amely rendkívül sok nyelvet, hatalmas mennyiségű anyagot és rendkívül összetett problémakört ölel fel. Érthető, hogy a könyvben tárgyalt egyes nyelvek képviselői könnyebben észreveszik ezeket a pontatlanságokat. Aleksandras Vanagas