„Latviešu valodas kontaktu pētījumi“

nyelvészek (S. Karaliūnas, A. Sabaliauskas, A. Vanagas, A. Vidugiris és mások) néhány publikációját, amelyek a balti és szláv etnogenezis kérdéseit érintik. Úgy tűnik, a terminológiai fejezetbe V. Skujiniosnak a „Kalbos kultūra” folyóiratban megjelent cikkeit is fel kellett volna venni (Nemzetközi elemek használata a lett terminológiában. 1979. 37. füzet. 57–63. o.; Terminus a kontextusban. 1983. 44. füzet. 19–26. o.). A publikációk évek szerinti kiválasztásának indoka sem világos. Az egyik fejezet az 1950-es évektől, a másik az 1960-as vagy 1970-es évektől stb. közöl publikációkat. Az említett szempontok nem csökkentik a bibliográfia értékét. A lett–orosz kétnyelvűség bibliográfiája igen értékes és szükséges. Kétségtelenül nemcsak a lett, hanem a litván nyelvészek számára is kézikönyvvé válik, mivel a mutató számos olyan munkát tartalmaz, amely a litván nyelv fonetikájának, morfológiájának, lexikájának és más különféle kérdéseinek tárgyalásával foglalkozik. Másfelől egy egész fejezet a balti és szláv nyelvek kapcsolatait tárgyalja; ebben a balti etnogenezissel, a szubsztrátummal, a balti és szláv nyelvek tipológiájával, etimológiájával és egyéb kérdéseivel foglalkozó cikkeket és monográfiákat találunk. Latviešu valodas kontaktu pētījumi/Atb. red. A. Blinkena. Rīga: „Zinātne“, 1987, 276 p. A Lett SZSZK Tudományos Akadémiája Andrejs Upīts Nyelvi és Irodalmi Intézetének nyelvészei jelentős figyelmet szentelnek a nyelvi kapcsolatok problémáinak. Emlékezetünkbe idézhetjük az intézet értékes kiadványait: „Взаимосвязи балтов и прибалтийских финнов“ (Рига, 1970; a Tudományos Akadémia Történeti Intézetével közösen készítve), „Контакты русского языка с языками народов Прибалтики“ (Рига, 1984). Az utóbbiban jelentős teret kapnak az orosz–litván nyelvi kapcsolatok is (a cikkek szerzői litván nyelvészek). Nemrég jelent meg a kérdéskör új kötete, „A lett nyelvi kapcsolatok kutatása” címmel. Ez lett nyelvészek cikkeinek meglehetősen sokrétű tematikájú gyűjteménye. E cikkek jelentős része közvetlenül kapcsolódik a litvánisztikához. Ez mindenekelőtt az első két cikkről mondható el: szerzőik a vilniusi és a rigai egyetemeken tanultak, és feltehetően a lett és a litván nyelv kérdései egyaránt közel állnak hozzájuk. L. Baluodė (Balode) „A közös eredetű képzős főnevek és igék szemantikai viszonyai a mai litván és lett nyelvben” című tanulmányában (Kopīmes prefiksālo lietvārdu un darbības vārdu semantikas attieksmes mūsdienu lietuviešu un latviešu valodā, 7–38. o.) a két nyelv 115 azonos eredetű képzős főnevét és 880 képzős igéjét vizsgálja. Három csoportba sorolja őket: az elsőbe azok a származékok tartoznak, amelyek alakjukban és jelentésükben is megegyeznek (lit. apyrankė: lett aproce, lit. patėvis: lett patēvs; lit. apauti: lett apaut); a másodikba azok a származékok, amelyek alakja megegyezik, jelentésük azonban részben eltér (lit. įrankis: lett ierocis ‘fegyver; átv. eszköz’, lit. atradėjas: lett atradējs ‘feltaláló’, lit. apgiedoti: lett apdziedāt ‘körülénekelni; rigmusokat (dalokat) énekelni’); a harmadikba pedig azok a származékok, amelyek alakja megegyezik, jelentésük viszont teljesen eltér (lit. nesąmonė: lett nesamaņa ‘eszméletvesztés, ájulás’, lit. pėrvalkas: lett pārvalks ‘huzat, takaró’; lit. apskrieti: lett apskriet ‘körbefutni, körbefutkosni’). Ahogy várható, a harmadik csoport a legkisebb: a vizsgált főnevek 21, az igék 15 százaléka tartozik ide. 210 R. Bertulio „A szóalak és a jelentés kölcsönös viszonyai (lett māte: lit. mōté)” című tanulmányában (Vārda formas un nozīmes savstarpējās attiecības (lat. māte: liet. mōté), 39—62. o.) részletesen elemzi ennek az ősi indoeurópai örökségszónak az alakját és jelentését. Ez alkalomból érdemes megemlíteni R. Bertulio közös litván–lett szókincsre vonatkozó további kiváló kutatásait is, és arra biztatni a szerzőt, hogy eredményeit önálló kötetben tegye közzé. A litvánisztika művelői számára érdekes lehet A. Blinkena „Melléknevek J. Langijs szótárában” című tanulmánya (Adjektīvi J. Langija vārdnīcā, 63—85. o.), mivel e lett lexikográfiai emlékben (keltezése általában 1685) meglehetősen sok olyan litván jövevényszó található, amely Nyca, Barta és Rucava akkori lett nyelvjárásaira volt jellemző; vö. lett atkihls ‘behd, hurtig, geschwind, mutig’ — lit. akylas, lett budiģs ‘embsig, fleissig, hurtig, tüchtig’ — lit. budintis, lett ģēdīgs ‘gebärdig, artig’ — lit. žem. gieda, lett kalts ‘schuldig, als zur Schuld geschlagen’ — lit. kaltas, lett lakstīgs (lakstains) ‘frech oder geil’ — lit. lakstus, lett laibs ‘schwach’ — lit. laibas, lett nohks ‘bloss, kahl, nacket’ — lit. nuogas, lett nowaks ‘wachend, munter, it. nüchtern’, — lit. nuovokus, lett padāhrs (derigs) ‘tauglich, dienlich, bequem’, nhepadāhrs ‘untauglich, untüchtig, was nicht dienet’ — lit. padorus, lett tickris ‘recht oder Ertz’ — lit. tikras stb. A szerző J. Langijs szótárának mellékneveit a mai lett nyelv mellékneveivel veti össze, és bemutatja használatuk különbségeit. Megállapítja, hogy a szótárban szereplő melléknevek jól tükrözik e szófaj alakjait és jelentéseit háromszáz évvel ezelőtt; más szótárak és írásos emlékek adatainak összehasonlítása nagy segítséget nyújthat a lett nyelv történetének kutatásában. A legtöbb tanulmány a lett nyelv szókincsének kérdéseivel foglalkozik. Ide tartozik B. Bušmanė „Kocsonyás ételek megnevezései a nyelvjárásokban” című tanulmánya (Galertveida ēdienu nosaukumi izloksnēs, 86—134. o.), O. Bušs „A germanizmusok történetéből (baļļa, balģe, baļva)” című cikke (No ģermānismu vēstures (baļļa, balģe, baļva), 135—148. o.), E. Kagainė „A balti finn nyelvekből kölcsönzött, beszédet kifejező igék Észak-Vidzeme nyelvjárásaiban” című tanulmánya (No Baltijas somu valodām aizgūtie runas verbi Ziemeļvidzemes izloksnēs, 149—162. o.), B. Laumanė „Néhány, a Balti-tenger flórájával és faunájával kapcsolatos elnevezésről” című cikke (Par dažiem Baltijas jūras floras un faunas nosaukumiem, 163—185. o.), ugyanezen szerző „A menyét elnevezései a lett nyelvben” című tanulmánya (Zebiekstes nosaukumi latviešu valodā, 186—198. o.), A. Stafecka „A háztartási tárgyak elnevezései a lett nyelvjárások atlaszában” című írása (Mājsaimniecības priekšmetu nosaukumi Latviešu valodas dialektu atlantā, 199—227. o.), valamint V. Šaudinios „A szél nyelvjárások litván jövevényszavainak kölcsönzésével kapcsolatos szociolingvisztikai szempontok” című tanulmánya (Daži sēlisko izloksņu lituānismu aizgūšanas sociolingvistiskie aspekti, 228—235. o.). A litvánisztika művelője, különösen a kétnyelvűség kutatója, érdekes részleteket találhat V. Šaudinios említett tanulmányában. B. Laumanė cikkeit rendkívül gazdag tényanyag jellemzi. Ez a nyelvész különös buzgalommal kutatja a Balti-tengerhez kapcsolódó lett szókincset. Többek között 1974-ben J. Endzelyns-díjat kapott „A halak elnevezései a lett nyelvben” című kiváló könyvéért (Zivju nosaukumi latviešu valodā. Rīga, 1973), 1987-ben pedig V. Lācis-díjat nyert a „Halászati helyek elnevezései a Lett SZSZK partvidékén” című könyvéért (Zvejvietu nosaukumi Latvijas PSR piekrastē. Rīga, 1987). 211 O. Būšas recenzálja P. Aristėnek, az észt akadémikusnak a „Nyelvi kontaktusok. Az észt nyelv kapcsolatai más nyelvekkel” című könyvét (Keelekontaktid. Eesti keele kontakte teiste keeltega. Tallinn, 1981). Dz. Barbarė az 1945—1984 között megjelent, a lett nyelvi kontaktusoknak szentelt munkák bibliográfiáját közli. A. Sabaliauskas Мурзаев Э. М. Словарь народных географических терминов. М.: Мысль, 1984. 654 с. Ez az első ilyen jellegű, nagyobb terjedelmű népi földrajzi terminológiai szótár, amelyet hazánkban kiadtak. Szerzője ismert földrajztudós, akit érdekelnek a helynevek, különösen pedig a földrajzi terminológia: Eduardas Makarovičius Murzajevas, a földrajztudományok doktora, az RSFSZ érdemes tudományos dolgozója, professzor. Tudományos érdeklődése leginkább Ázsiához kötődik — részt vett észak- és közép-ázsiai, mongóliai és vietnámi expedíciókon. Érdeklődési körébe számos más ország földrajzi, névtani és földrajzi terminológiai problémája is beletartozik. 1959-ben a Földrajzi Irodalom Kiadója megjelentette E. és V. Murzajev „A helyi földrajzi terminusok szótára” című művét („Словарь местных географических терминов”). 1973-ban Moszkvában jelent meg E. Murzajev „Népszerű névtan” című könyve, 1974-ben pedig a „Névtani vázlat”. A viszonylag kis terjedelmű „A helyi földrajzi terminusok szótára” igen népszerű volt, és hazánk, valamint a külföld sajtója kedvezően fogadta. A balti köztársaságokból származó néhány terminus is szerepel benne, de — ahogy a recenzált szótár előszavában maga a szerző megjegyzi — a Szovjetunió más köztársaságaihoz képest kevés. Ezért E. Murzajevas a következő két évtizedben tovább dolgozott, kiegészítő anyagot gyűjtött stb. Munkájának eredménye valóban lenyűgöző: 654 oldalas (59 ív) mű. Az előzőhöz hasonlóan ebben is szerepelnek a balti nyelvek (a litván és a lett) földrajzi terminusai. A továbbiakban főként ezekről lesz szó. A „Népi földrajzi terminusok szótára” előszavából kitűnik, hogy a szerző arra törekedett, hogy a Szovjetunió valamennyi köztársaságának és régiójának terminológiáját a lehető legegyenletesebben mutassa be. Arról, hogy ez országos szinten mennyire sikerült neki, nincsenek adataink, a balti nyelvek azonban túlságosan kevéssé jelennek meg benne: a szótár mindössze néhány tucatnyi (mintegy 60) litván és lett nyelvi terminust közöl. Ez a szám önmagában talán sem túl kevésnek, sem — természetesen — túl soknak nem tekinthető; minden attól függ, hogyan viszonyul a Szovjetunió többi nyelvének terminusaihoz. Ebből a szempontból is kétségbe vonható azonban, hogy a litván és a lett nyelv arányosan képviselteti-e magát. Ez az egyik. Másrészt, és talán még fontosabb, ilyen kevés balti nyelvi terminus közlése felveti a kiválasztási szempontok kérdését: a több ezerből melyeket kell feltétlenül felvenni a szótárba? Véleményünk szerint a szerzőnek bizonyára nehéz volt világosabb kiválasztási szempontokat találnia; ezért a litván és lett szavakból közölt néhány tucat sokszor nem a legfontosabbnak tűnik, néha meglehetősen esetleges, vagy akár egyenesen kétséges. A terminusok kiválasztása, különösen egy másik nép képviselője számára, egyáltalán nem könnyű: ha nincs elegendő szakirodalom, az ember kénytelen az intuíciójára hagyatkozni, amiből a más nemzetiségűeknek általában kevés jut. Ezért az intuíció aligha segíthet a terminusok rangsorának meghatározásában, nemcsak az általuk jelölt objektumok fontossága, hanem maguknak a terminusoknak az elterjedtsége, népszerűsége stb. alapján sem. 212