„Latviešu valodas kontaktu pētījumi“

nyelvészek (S. Karaliūnas, A. Sabaliauskas, A. Vanagas, A. Vidugiris és mások) egyes, a baltiak és a szlávok etnogenezisével kapcsolatos publikációi. Úgy tűnik, a terminológiai fejezetbe fel kellett volna venni V. Skujiniosnak a „Kalbos kultūroje” című kiadványban megjelent cikkeit is (Tarptautinių elementų vartojimas latvių terminijoje. 1979. Sąs. 37. P. 57— 63; Terminas kontekste. 1983. Sąs. 44. P. 19—26). A publikációk évek szerinti kiválasztásának indítéka sem egészen világos. Az egyik fejezetben az 1950-es évektől, egy másikban az 1960-as vagy 1970-es évektől stb. megjelent publikációk szerepelnek. Az említett dolgok nem csökkentik a bibliográfia értékét. A lett és orosz kétnyelvűség bibliográfiája igen értékes és szükséges. Kétségtelenül nemcsak a lett, hanem a litván nyelvészek kézikönyvévé is válik, mivel a mutató jelentős számú olyan munkát tartalmaz, amelyekben a lietuvių nyelv fonetikáját, morfológiáját, lexikáját és egyéb különféle kérdéseit érintik. Másfelől egy egész fejezet foglalkozik a balti és a szláv nyelvek kapcsolataival, amelyben a baltiak etnogenezisével, szubsztrátumával, a balti és a szláv nyelvek tipológiájával, etimológiájával és más kérdésekkel foglalkozó cikkeket, valamint monográfiákat találunk. A lett nyelv kontaktusainak kutatása/Ism. szerk. A. Blinkena. Riga: „Zinātne”, 1987, 276 p. A Lett SZSZK Tudományos Akadémiája Andrejs Upīts Nyelvés Irodalomtudományi Intézetének nyelvészei jelentős figyelmet fordítanak a nyelvi kontaktusok problémáira. Emlékeztethetünk az intézet értékes kiadványaira: „Взаимосвязи балтов и прибалтийских финнов” (Riga, 1970; a Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetével közösen készítve), „Контакты русского языка с языками народов Прибалтики” (Riga, 1984). Az utóbbiban jelentős helyet kapnak az orosz–litván nyelvi kontaktusok is (a tanulmányok szerzői litván nyelvészek). Nemrég jelent meg e probléma új könyve, „A lett nyelv kontaktusainak kutatása” címmel. Ez meglehetősen változatos tematikájú lett nyelvészek tanulmányainak gyűjteménye. E tanulmányok jelentős része közvetlenül kapcsolódik a litvanisztikához. Mindenekelőtt ez elmondható az első két tanulmányról, amelyek szerzői egyaránt a vilniusi és a rigai egyetem neveltjei, és akiknek feltehetően egyformán szívügyük a lett és a litván nyelv problémaköre. L. Baluodė (Balode) „A közös eredetű prefixumos főnevek és igék szemantikai kapcsolatai a mai litván és lett nyelvben” című tanulmányában (Kopcilmes prefiksalo lietvirdu un darbibas vardu semantikūs attieksmes mūsdienu lietuviešu un latviešu valoda, p. 7—38) 115, mindkét nyelvben azonos eredetű prefixumos főnevet és 880 prefixumos igét vizsgál meg. Három csoportra osztja őket: az elsőbe a formailag és szemantikailag egybeeső származékok tartoznak į ir ir (lit. apyrankė: lett aproce, lit. mostohaapa: lat. patévs; lit. apaiiti: lat. apaut), másodlag- — os származékok, amelyek formája megegyeziš ik, de szemantikájuk részben eltérő (lit. eszköz : lat. ierocis „fegyver; rövk. eszköz', lit. felfedező : lat. felfedező ‘felfedező’, lit. apgieddti :lat. apdziedat „apdainuoti; talalinékat (dalokat)”, harmadik képzésű — származékok, amelyek alakja megegyezik, jelentésük azonban teljesen eltérő (lit. nesgmoné : lat. nesamana „eszméletvesztés, ájulás”, lit. pėrvalkas : lat. parvalks „huzat, takaró”; lit. körül. lat. : körbefutni („körbefutni, körbeszaladgálni”). Ahogyan ir várható, a harmadik csoport a legkisebb: a vizsgált főnevek százaléka tartozik hozzá 21 ir 15 az igék százaléka. 210 R. Bertulis „A szóalakok és jelentések kölcsönös viszonyai (lat. mate: liet. motė)” című tanulmányában (Varda formas un nozimes savstarpėjūs attiecibas (lat. mate: liet. motė), 39—62. o.) részletesen elemzi ennek az ősi indoeurópai örökségszónak az alakját és jelentését. Ebből az alkalomból meg kellene emlékezni R. Bertulis általános litván és lett lexikával kapcsolatos más kiváló kutatásairól is, és arra kellene ösztönözni a szerzőt, hogy kutatásainak eredményeit külön könyvben tegye közzé. A lituanisták számára érdekes lehet A. Blinkena „A melléknevek J. Langijs szótárában” (Adjektivi J. Langija vardnica, 63—85. o.) című tanulmánya, mivel a lett lexikográfia e műemlékében (amelyet rendszerint 1685-re datálnak) meglehetősen sok olyan litvanizmus található, amely az akkori Nyca, Barta és Rucava lett nyelvjárásaira volt jellemző; vö. lat. atkihls "behend, hurtig, geshwind, mutig' —lit. éber, lat. buddigs "embsig, fleissig, hurtig, tüchtig' —liet. budinti, lett. g eedigs „gebūrdig, artig” — litván föld. gieda, lat. kalts „bűnös, bűnként elszámított” — litván. kaltas, lett. lakstigs (lakstains) „frech oder geil” — litván lakstus, lett. laibs „schwach” — litván laibas, lett. nohks „bloss, kahl, nacket” — litván nuogas, lett. nowaks „wachend, munter, it. nuchtern- ”, — litván nuovokus, lat. padahrs (derigs) „alkalmas, hasznos, kényelmes”, nhepadahrs „alkalmatlan, használhatatlan, ami nem szolgál” — litván. padorus, lett. tickris „recht oder Ertz” — litván tikras és egyebek J. Langija szerző a szótár mellékneveit összehasonlítja a mai lett nyelv mellékneveivel, és bemutatja használatuk különbségeit. Megállapítják, hogy a szótárban található melléknevek jó képet adnak e szófaj formáiról és jelentéseiről háromszáz évvel ezelőtt, és más szótárak, valamint írásos emlékek adataival való összehasonlításuk nagyban hasznosítható a lett nyelv történetének kutatásában. A legtöbb tanulmány a lett nyelv lexikájának problémáival foglalkozik. Ezek B. Bušmane „A kocsonyás ételek elnevezései a nyelvjárásokban” című tanulmánya (Galertveida čdienu nosaukumi izloksnēs, 86—134. o.), O. Buš „A germanizmusok történetéből (bajja bajge, balva)” című tanulmánya (No germanismu véstures (bajja, balše, balva), 135—148. o.), E. Kagainė „A balti finn nyelvekből kölcsönzött, beszédet jelentő igék Észak-Vidzeme nyelvjárásaiban” című tanulmánya (No Baltijas somu valodūm aizgūtie runas verbi Ziemelvidzemes izloksnēs, 149—162. o.), B. Laumane „Néhány balti-tengeri növényés állatnévről” című tanulmánya (Par dažiem Baltijas jūras floras un faunas nosaukumiem, 163—185. o.), ugyanennek a szerzőnek „A menyét elnevezései a lett nyelvben” című tanulmánya (Zebiekstes nosaukumi latviešu valodā, 186—198. o.), A. Stafecka „A háztartási tárgyak elnevezései a Lett nyelvjárások atlaszában” című tanulmánya (Mūjsaimniecības priekšmetu nosaukumi Latviešu valodas dialektu atlantū, 199—227. o.), valamint V. Šaudinios „A litván jövevényszavak kölcsönzésének néhány szociolingvisztikai aspektusa a szélek nyelvjárásaiban” című tanulmánya (Daži sēlisko izloksņu lituānismu aizgūšanas sociolingvistiskie aspekti, 228—235. o.). A nyelvész, különösen a bilingvizmus kutatója, érdekes részleteket talál az említett V. Šaudinios tanulmányában. B. Laumane tanulmányait igen gazdag tényanyag jellemzi. Ez a nyelvész különösen szorgalmasan kutatja a Balti-tengerrel kapcsolatos lett nyelvi lexikát. Többek között 1974-ben J. Endzelīns-díjat ítéltek oda neki a „Lett nyelvi halnevek” (Zivju nosaukumi latviešu valoda. Riga, 1973) című kiváló könyvéért, 1987-ben pedig V. Lācis-díjat kapott a „Halászati helyek elnevezései a Lett SZSZK partvidékén” (Zvejvietu nosaukumi Latvijas PSR piekrasté. Riga, 1987) című könyvéért. 211 O. Bušas recenzálja az észt akadémikus P. Ariste könyvét „Nyelvi kontaktusok. Az észt nyelv kapcsolatai más nyelvekkel” (Keelekontaktid. Eesti keele kontakte teiste keeltega. Tallinn, 1981). Dz. Barbarė bibliográfiát közöl az 1945—1984 között megjelent, a lett nyelvi kontaktusoknak szentelt munkákról. A. Sabaliauskas Мурзаев В. М. Словарь народных географических терминов. M.: Mic, 1984. 654 o. Ez az első, hazánkban kiadott, nagyobb terjedelmű, ilyen jellegű népi földrajzi terminológiai szótár. Szerzője ismert geográfus, aki helynevekkel és különösen a földrajzi terminológiával foglalkozik — a földrajztudományok doktora, az OSZSZSZK érdemes tudományos dolgozója, Eduard Makarovics Murzajev professzor. Tudományos érdeklődése leginkább Ázsiához kapcsolódik — részt vett Északés Közép-Ázsiába, Mongóliába, valamint Vietnamba irányuló expedíciókon. Érdeklődési körébe számos más ország földrajzának, toponímiájának és földrajzi terminológiájának problémái is bekerültek. 1959-ben a Földrajzi Irodalmi Kiadó kiadta E. és V. Murzajev „A helyi földrajzi terminusok szótára” („CjioBapb MecCTHbIX TeOrpaĖdHuecKHx TepMuKOB”) című művét, 1973-ban Moszkvában jelent meg E. Murzajev „Népszerű toponímia” című könyve, 1974-ben pedig — „A toponímia vázlata” címmel. A viszonylag kis terjedelmű „Helyi földrajzi terminusok szótára“ igen népszerű volt, és hazánk, valamint a külföld sajtójában kedvezően értékelték. A balti köztársaságokból is közöl néhány terminust, de — amint ezt maga a szerző a recenzált szótár bevezetőjében megjegyzi — a Szovjetunió többi köztársaságához képest keveset. Ezért E. Murzajev e két évtizeden át tovább dolgozott, további anyagot gyűjtött és így tovább. E munka eredménye valóban lenyűgöző — 654 oldalas (59 ív 1.) mű. Ebben, akárcsak a korábbiban, balti nyelvekből (litvánból, lettből) származó földrajzi terminusok is találhatók. A továbbiakban főként csak ezekről beszélünk. A „Népi földrajzi terminusok szótára“ bevezetőjéből kitűnik, hogy a szerző arra törekedett, hogy a Szovjetunió valamennyi köztársaságának és régiójának terminológiáját minél egyenletesebben mutassa be. Hogy ez az egész ország viszonylatában mennyire sikerült neki, arról nincsenek adataink, a balti — nyelvek azonban ir túlságosan csekély mértékben tükröződnek benne: a szótárban a litván és lett nyelvek terminusaiból mindössze néhány tucatot közöltek (körülbelül 60). Önmagában ez a szám talán sem nem tekinthető ir túl kicsinek, sem – érthető módon – túl nagynak; minden a többihez viszonyított aránytól függ — su a Szovjetunió nyelveinek terminusaival. Így szemlélve ir azonban mégis felmerülhet a kérdés, hogy a litván és lett nyelv itt arányosan ar van-e ir képviselve. Ez az egyik. Másodszor ir – és talán ez a legfontosabb –, ha ilyen kis mennyiségű balti nyelvi terminust közlünk, felmerül a válogatási szempontok kérdése — ką iš ezrekből kell a szótárba į átvenni? Véleményünk szerint a szerzőnek nagyon nehéz lesz vę világosabb válogatási szempontokat találnia, ezért a litván és lett nyelvnek csupán néhány tucat szava ir gyakran a legfontosabbnak, olykor meglehetősen ne véletlenszerűnek vagy teljességgel kétségesnek tűnik. A terminusok iš kiválasztása – különösen egy másik nemzet képviselője számára – egyáltalán nem könnyű: iš elegendő szakirodalom hiányában az intuícióra kell hagyatkozni, amely egy más nemzetiségű emberből többnyire hiányzik. Ezért a ji terminusok ką hierarchiájának meghatározásában kevés ne segítséget nyújthat, ha azt csupán az általuk kifejezett objektumok fontossága, ir nem pedig maguknak a terminusoknak az elterjedtsar ége, népszerűsége stb. alapján állapítjuk meg. 212