„Dabartinės lietuvių kalbos žodynas“ ir kalbos normalizacija

LIETUVIŲ LEKSIKOS IR TERMINOLOGIJOS PROBLEMOS LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXIX (1991) STASYS KEINYS A „Mai litván nyelv szótára” és a nyelvi normalizáció A jelen idő, az elmúlt idő; valószínűleg van jövő idő, ahogyan ez a múltban rejlik. T. S. Eliotas 1. A „Mai litván nyelv szótára” (a továbbiakban: DŽ) az első litván normatív, értelmező, egyetemes jellegű litván nyelvi szótár. Rendeltetését és terjedelmét tekintve ez a szótár egyenértékű más nyelvek hasonló, széles körben ismert és igen népszerű egykötetes szótáraival. Mindkét kiadását ezekhez hasonló más nyelvű szótárak figyelembevételével, azokból tanulva állították össze. Ezt tömören a második kiadás előszava is megfogalmazza: „A szakkifejezések és egyes általános fogalmak magyarázatához felhasználták a legújabb orosz, lengyel, német, angol stb. nyelvű értelmező szótárakat is” (DŽ II. kiad., XXII. o.). Nemcsak a jelentésmagyarázatok egy része, hanem a szótár szerkezete is hasonló. Ezért az olykor hallható kísérletek, amelyek szembeállítják a DŽ-t bizonyos oxfordi, liaruszi és ožegovi szótárakkal (az ilyen jellegű, széles körben ismert angol, francia és orosz szótárakkal), az utóbbiakat kizárólag dicsérik, a miénket pedig teljesen elmarasztalják, valószínűleg inkább a vita kiélezésének vágyából fakadnak, nem pedig pártatlan elemzésen alapuló meggyőződésből. Világos, hogy e szótárak között is vannak bizonyos különbségek (mindegyiküket egymással összevetve). Nagyon fontos, hogy ne feledjük: más nyelvek leghíresebb egykötetes szótárai régebb óta és sokkal gyakrabban jelennek meg, vagyis nagyobb összeállítási hagyomány áll mögöttük. Végül az elkészítésükre fordított figyelem is sokkal nagyobb. A DŽ-nek mindmáig nincs saját lexikográfiai részlege, sőt egyetlen olyan munkatársa sincs, aki folyamatosan gondozná ezt a szótárt (pedig az első kiadás megjelenése óta már 35 év telt el). Emiatt a DŽ összeállításához más (rendszerint fő) munkák mellett, megszakításokkal fognak hozzá, és nagyon sietve kell dolgozni (mivel magyarázható más, hogy a második kiadásban számos lexikográfiai szerkesztési hiányosság maradt!). A DŽ-t Litvánia legkiválóbb szótárírói, J. Balčikonis, N. Grigas, J. Kruopas, A. Lyberis, J. Paulauskas, K. Ulvydas és mások állították össze, szerkesztették és javították. Így vagy úgy, e szótár első két kiadásának munkájában részt vett a nagy „Litván nyelv szótára” (a továbbiakban: LKŽ) szerkesztőinek és szerzőinek többsége. Azt is figyelembe kell venni, hogy a DŽ nem az LKŽ-ből nőtt ki. Hiszen 1954-ben, amikor megjelent a DŽ első kiadása, az LKŽ-ből csupán két, J. Balčikonis által szerkesztett kötet látott napvilágot; 1972-ben (a DŽ második kiadásának megjelenésekor) pedig a tervezett 20-ból 8 LKŽ-kötet (a P betűig). A harmadik kiadás összeállítói már az LKŽ 14 kötetére támaszkodhattak. 92 Világos, hogy az LKŽ megjelent kötetei rendkívül fontos támaszt jelentenek a DŽ újabb kiadásainak összeállítói számára, és segítenek a szócikkek bemutatásának, illetve a szóanyag kiválasztásának pontosításában. Ez azonban önmagában nem elegendő. A DŽ-nek szorosabban kell kapcsolódnia a nyelv legújabb használatához, fel kell ölelnie a különféle szakterületek szókincsének magját, és figyelembe kell vennie a tudomány, a technika, a kultúra, valamint a nemzeti élet valamennyi más területén bekövetkezett változásokat. Ezért a DŽ szerkesztőbizottsága széles körben konzultált a különféle szakterületek szakembereivel. A tanácsadók között volt P. Brazdžiūnas akadémikus fizikus, J. Bulavas, az MA levelező tagja és jogász, K. Daukšas professzor vegyész, J. Dagys, az MA levelező tagja és botanikus, V. Gudelis, az MA levelező tagja és geográfus, J. Jurginis akadémikus történész, K. Korsakas akadémikus irodalomtörténész, Vl. Lunia ezredes, hadtudományi szakértő, S. Biziulevičius professzor orvos, A. Novodvorskis professzor mérnök, P. Slavėnas akadémikus csillagász, G. Žilinskas docens matematikus és mások. E jeles litván szakemberek többsége sokat tett a litván nyelvért: jelentős munkát végeztek a litván terminológia megalkotásában és rendezésében, tudományos, oktatási és ismeretterjesztő műveiket pedig többnyire litvánul publikálták — sajnos ugyanez már nem mondható el a közép- és fiatalabb generáció tudósainak és más szakembereinek nagy részéről. Így a szótár első két kiadásának tudományos színvonala a különféle szakterületek szakkifejezéseinek magyarázatában megfelelt a litván tudomány legmagasabb színvonalának. Természetesen minden változik, ezért e magyarázatok egy része módosításra szorul. Nem érthetünk azonban egyet azokkal az olykor hallható kijelentésekkel, amelyek szerint a DŽ terminológiai szempontból reménytelenül elavult. Az ilyen vélemények csupán azt mutatják, hogy értelmiségünk egy része nem igazán tudja, mit kell keresni az egyes szótártípusokban. A DŽ nem szak- és nem szakkifejezéseket tartalmazó szótár. Széles profilú filológiai szótár. Nem láttam, sőt nem is hallottam olyan, a társadalom legszélesebb rétegeinek, nem pedig szakembereknek szánt ilyen jellegű szótárról, amely részletesen magyarázná a szakkifejezéseket, bemutatva akár a különböző tudományágak és iskolák felfogásbeli eltéréseit is. Egyébként ezt gyakran még a terminológiai szótárak sem teszik meg. A DŽ a litván lexikográfia és nyelvi normalizáció hosszú tapasztalatára épül. Jól tükrözi különösen a 20. század első felének normatív tevékenységét — K. Būga és J. Jablonskis munkásságát, valamint a „Gimtoji kalba” ajánlásait és javításait (a szótárat nem sokkal a háború után állították össze). Az új kiadásoknak természetesen összhangban kell lenniük az elmúlt évtizedek nyelvi normalizációs munkájával is: az új, részletes litván nyelvtani munkákkal (a DŽ második kiadását még az akadémiai „Litván nyelvtan” I. és II. kötetével sem hangolták össze következetesen), a DŽ második kiadása után megjelent „Nyelvhasználati tanácsokkal”, a nyelvi normalizáció örökségét vizsgáló kutatásokkal és más fontos művekkel, köztük a „Kalbos kultūra” és a „Mūsų kalba” kiadványaiban közöltekkel. A nyelvi normákhoz még maguk a normákat megállapítók is korántsem egyformán viszonyulnak. Egyesek szigorúak, igyekeznek mindent a lehető legnagyobb mértékben kodifikálni és szilárd szabályokat lefektetni, mások mérsékeltebbek, és nagyobb szabadságot hagynak a nyelvhasználóknak. Aki valamennyire is forgatta a DŽ-t, könnyen észrevehette, hogy ez a szótár viszonylag liberális normafelfogást tükröz. Egyébként ennek a liberalizmusnak hagyománya van a litván nyelvtudományban: jellemző volt az említett háború előtti nyelvészekre, továbbá részben a DŽ egyik kezdeményezőjére és kétségkívül a század legjelesebb litván lexikográfusára, J. Balčikonisra is. E liberalizmusa miatt a DŽ-t egyesek, különösen a radikálisabbak, korábban is bírálták, és olykor ma is bírálják 93 nyelvészek és új hibakeresők. Itt el kell mondani, hogy ezek a bírálatok, amelyeket alighanem minden lehetséges módon – írásban és szóban, felsőoktatási intézményekben, valamint a nyilvánossággal tartott különféle találkozókon – hangoztattak, ártottak nyelvi kultúránknak. Még sok litván nyelvtanárt sem szoktattak hozzá ahhoz, hogy folyamatosan ebből a szótárból tanuljon, mert akadtak olyan oktatók, akik negatív hozzáállást alakítottak ki vele szemben. Így az ilyen tanároktól elvették az állandó és – lényegében nézve – megbízható (bár kétségtelenül bizonyos hiányosságokkal rendelkező) tanácsadót. Akárhogy is gondolnánk, a DŽ mégsem hibaszótár. És hibás ajánlás viszonylag kevés van ebben a szótárban. Nem kevesebb található belőlük számos más, a nyelvi kultúra és a nyelvi normalizáció kérdéseinek szentelt kiadványban is. Természetesen az ilyen jellegű kiadványokban, különösen az alapvető munkákban, a hibák nem menthetők és nem igazolhatók. Ez tehát ismét felveti annak kérdését, hogy e szótár eddigi szerkesztési gyakorlatát (más munkák mellett, mellékesen végezve és rendkívüli sietséggel) haladéktalanul be kell fejezni, mert ez nem csupán a nyelvészeket érintő kérdés. A DŽ-re az egész nemzetnek szüksége van, vagyis ez a szótár – akárcsak az LKŽ, mindegyik a maga helyén – a litván nyelvtudomány kiemelkedő munkája. 2. A DŽ-t litván nyelvi szótárként állították össze, és a továbbiakban is így kell gondozni. Nagy mennyiségű népnyelvi, népköltészeti és szépirodalmi (különösen klasszikus irodalmi) kincset halmozott fel, de nem hagyta figyelmen kívül a tudomány, a technika és a társadalmi élet szókincsét sem. A szótár nem mellőzte, és nem is szabad mellőznie a néprajzi tájszavakat, Litvánia valamennyi régiójának sajátos szavait, különösen azokat, amelyeket klasszikus irodalmunkban használnak. E tekintetben nem teljesen elfogadhatónak tűnnek egyes nyelvészek szemrehányásai, miszerint túl sok a tájszó a szótárban. Meg kell nézni, miféle tájszavakról van szó. Ezeknek a szavaknak a többségét S. Daukantas, M. Valančius, A. Baranauskas, Žemaitė, Lazdynų Pelėda, V. Kudirka, Vaižgantas, Krėvė, Vienuolis, P. Cvirka és más íróink használták. Az ilyen szavak felvétele a DŽ-be nemcsak indokoltnak vagy kívánatosnak, hanem egyenesen szükségesnek tűnik. Hiszen nincs más, mindenki számára hozzáférhető (és mindenkinek szánt!) szótár, amelyben e művek olvasója rátalálhatna ezekre a szavakra. Naivitás volna minden esetben azt tanácsolni az olvasóknak, hogy használják az LKŽ-t, vagy éppen az említett írók műveinek szótáraihoz irányítani őket (amelyekből egyébként alig van). Ezeket a szótárakat természetesen a filológus szakemberek fogják használni; kívánatos, sőt talán el is várható, hogy a nyelv- és irodalomtanárok forgassák őket, de nem érdemes arra számítani, hogy minden művelt ember, egyetemista vagy tanuló, az úgynevezett „tömeges” nyelvhasználó számára könnyen hozzáférhetők lesznek. A DŽ tehát ilyen tekintetben a nemzeti kultúrához vezető kulcs szerepét tölti be. A nemzeti kultúrához vezető kulcs szerepének legalábbis egyelőre, amíg nincsenek változatosabb, szakosított litván nyelvi szótárak, meg kell maradnia. Ezzel a DŽ egyúttal hozzájárul a társadalom nyelvi neveléséhez és fejlesztéséhez is. A nyelvi nevelésnek ez a pozitív módja sokkal fontosabbnak és hatékonyabbnak tűnik, mint a negatív nyelvi nevelés, vagyis a hibák folyamatos javítgatása. A DŽ úgynevezett tájszavairól szólva még egy dolgot szem előtt kell tartani. A minden litván számára közös szókészleten kívül (itt is lehetnek eltérések a morfológiai, hangsúlyozási és egyéb változatok között) az irodalmi nyelv használóinak van egy bizonyos csoportja olyan szavakból, amelyek csak az adott vagy másik nyelvjárási területről származó emberekre jellemzők. Ez a terület egybeeshet a nyelvjárási területekkel, de többnyire szűkebb (alnyelvjárások, beszédközösségek, nyelvjárási beszédmódok vagy még kisebb egységek), és feltehetően ritkábban tágabb. 94 területek, vagy még kisebb egységek, és feltehetően ritkábban tágabbak. Egyébként a hangtani sajátosságok alapján elkülönített nyelvjárási egységek határain belül a szavak gyakran nem maradnak meg, elterjedésük határai valamelyest másként alakulnak. Mindenki, aki természetes módon, anyanyelveként sajátította el a nyelvet, használ ilyen regionális szavakat, különösen azok, akik az élő (elsősorban nyelvjárási) nyelvi környezetben nőttek fel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek a szavak ne lennének az irodalmi nyelv kincsei. A nyelv szókészletének nagy részét nem ismeri minden nyelvhasználó – az említett területi sajátosságon kívül más szempontok szerint is különbözik, közülük pedig különösen jelentős például a foglalkozás szerinti eltérés. Így sok esetben nem az a kérdés, hogy irodalmi vagy nem irodalmi nyelvi szó áll-e előttünk, hanem az, hogy szélesebb vagy szűkebb körben használják-e. A DŽ elhatárolódik a szűk körben használt szavaktól. Ezért a DŽ-ben szereplő dz. (dzsúk), ryt. (keleti aukštaitis), tarm. (nyelvjárási), vak. (nyugati aukštaitis), žem. (žemaitis), valamint a harmadik kiadásban hozzáadott aukšt. (aukštaitis) minősítést nem szabad szó szerint értelmezni, azaz az így megjelölt szavakat nem szabad teljes értékű tájszónak tekinteni. Helytállóbbnak tűnik az ilyen szavakat szűkebb körben használt irodalmi nyelvi szavaknak tekinteni (az irodalmi nyelvhasználat valamely területére és az onnan elszármazottak nyelvére jellemzők). A DŽ-ben szereplő szavaknak az irodalmi nyelv nézőpontjából történő ilyen értékelése természetesen nem zárja ki, hogy például a dialektológia szempontjából, vagyis a nyelvjárási szókincs területi megoszlását tekintve, ugyanazokat a szavakat határozottabban minősítsék (csak ebben az esetben a szavak hangalakja rendszerint valamelyest eltér). A DŽ litván nyelvi szótárként képviselt értéke nagymértékben attól függ, mennyire tükrözi az anyagi és szellemi nemzeti élet tárgyait és jelenségeit, szokásait, valamint az állam és a nemzet múltját és jelenét. A DŽ-be felvett szavak legnagyobb része éppen ezt a célt szolgálja. Ezt a szótári irányt tovább kell erősíteni. Különösen fontos, hogy a litván történelemmel kapcsolatos szókincset rendszerezettebben mutassuk be (az első DŽ-kiadásokban elég sok ilyen típusú historizmus szerepel, de sok minden hiányzik is). A DŽ harmadik kiadásában arra is törekednek, hogy Litvánia növényeinek és állatainak neveit, valamint a litván tájat tükröző szavakat rendszerezettebben mutassák be. Az említett szókészleti rétegek bizonyos mértékben sajátossá teszik a DŽ-t, de nem változtatják ezt a szótárt tisztán néprajzi vagy lituanisztikai szótárrá. Az ezekbe a rétegekbe tartozó szavak közül sok olyan fogalmakat jelöl, amelyek más népekre is jellemzők, valamint az emberiség közös értékeit. Hiszen a litván nemzet más népekkel együtt vett és vesz részt a civilizáció közös fejlődési folyamatában. A szótár tehát az emberi élet legkülönfélébb területeit igyekszik tükrözni. 3. A DŽ gazdag, sokoldalú, lényegében minden alapvető információt összegyűjt minden egyes címszóról. Ezért a szótár normalizáló szerepe a nyelv valamennyi olyan szintjére kiterjed, amelyhez a szó mint lexikográfiai tárgy kapcsolódik. A DŽ helyesírási, hangsúlyozási, ragozási (morfológiai), jelentéstani (szemantikai), használati (szintaktikai és stilisztikai), részben pedig kiejtési normákat közöl; a szóalkotási normák is tükröződnek benne. A nyelv átlagos használójának – akár értelmiségi, bármely terület szakembere, akár egyetemista vagy tanuló – a szótárban közölt információknak teljes mértékben elegendőnek kellene lenniük. Igaz, a szakemberek néha azt kívánják, hogy a szótár bővebben mutassa be valamelyik szakterület szókincsét. Mindenki érti azonban, hogy ha a szótár terjedelmét lényegében nem növelik, akkor a szó- 95 terjedelme miatt ezt megtenni lehetetlen. A speciális szótárakat a DŽ sem helyettesíteni, sem pótolni nem tudja. A DŽ a litván nyelv normatív szótára, és egyelőre legalábbis annak is kell maradnia: a legfőbb, legfontosabb, de nem az egyetlen. A DŽ tájékoztató jellegével kapcsolatban (különösen a vonzatok bemutatását illetően) valamivel több kívánsága azoknak van, akik a nyelvből élnek. Ők a különféle szerkesztők, az úgynevezett stiliszták, nyelvi lektorok. Ez azonban a szótárhasználók sajátos és viszonylag kisszámú (legalábbis jelenleg) csoportja. Az ilyen emberek valamennyi tájékoztatási igényét egy általános filológiai szótár valószínűleg egyáltalán nem tudja kielégíteni. A legszélesebb körű igényeket valójában az LKŽ-nek és a különféle szakszótáraknak kellene kielégíteniük. Például a szókapcsolatok vonzatait részletesen egy vonzatszótárban kellene bemutatni (jelenleg készül egy ilyen igei szótár). Ezenkívül jó volna, ha a DŽ-hez hasonló szótárak készülnének a különféle felhasználói csoportok számára, például gyermekeknek, tanulóknak, diákoknak, munkásoknak, értelmiségieknek, tisztviselőknek stb. Néhány más országban ez így is történik. Litvániában sajnos ilyen szótárakat hamarosan nem fognak készíteni, noha egy-kettő előkészületben van. Így az egyetemes DŽ a továbbiakban is, legalábbis a közeljövőben, lényegében az egyetlen ilyen jellegű litván szótár lesz. A normatív szótárak készítését azonban már most ki kell terjeszteni. A Litván Nyelvkutató Központban végre létre kell hozni egy normatív lexikográfiai részleget. Hiszen a társadalom nemcsak változatosabb rendeltetésű és terjedelmű normatív szótárakra és szójegyzékekre vár régóta. Szükség volna egy többkötetes, normatív, értelmező irodalmi nyelvi szótárra is, ilyen munkát azonban úgy tűnik, még senki sem tervez. A DŽ nem nyelvész szakembereknek, hanem, mint mondtuk, a litván nyelv szélesebb felhasználói rétegeinek szánt normatív szótár. Ráadásul egykötetes szótár (bár a kötete nagy). Ezért benne mindent válogattak: a szavakat, a jelentéseket és a használati adatokat is. Ilyen válogatást — egyes elemek elhagyásával, mások kiegészítésével, némelyek javításával — kétségkívül folyamatosan végezni kell, amíg a szótárt kiadják. A szókészlet alapvető része azonban minden kiadásban megmarad. 4. A DŽ már jelentős szerepet játszott a nyelvi normák stabilizálásában. Az első kiadásból 20 ezer példány jelent meg (akárcsak az 1948-as „Litván helyesírási szótárból”), a második kiadás példányszáma pedig már 50 ezer volt. Abban az időben (1972-ben) még a népszerű regények példányszáma is ritkán érte el ezt. Elterjedtségét tekintve a DŽ alighanem a legelterjedtebb litván szótár, kivéve természetesen az iskolai helyesírási szójegyzéket és az 1985-ben 100 ezer példányban (a litván szótárkiadás történetének rekordpéldányszámában) kiadott „Idegen szavak szótárát”. Fontos szem előtt tartani, hogy a DŽ megjelenése óta minden jelentős litván nyelvi normatív munka ennek a szótárnak az ajánlásaira támaszkodik. Igaz, előfordulnak nézeteltérések, de nincs belőlük annyi, hogy általában kétségbe vonnák a szótár normatív jelentőségét. A DŽ ajánlásait már negyedik évtizede követik a kiadók; a sajtó, a rádió és a TV munkatársai használják, és ezek az ajánlások képezik a mai litván irodalmi nyelv oktatásának alapját a különféle iskolákban. Mivel a DŽ összegyűjti és összefoglalja a litván nyelv normalizációjának tapasztalatait, és mivel ez a szótár alapot teremt a további normalizációs tevékenységhez és a normák elterjesztéséhez, teljes joggal állítható, hogy a DŽ a litván nyelvi normalizáció alapvető műve. 96 Minden szótár a kiadás évének — pontosabban a készítés éveinek, hiszen a kiadás néha sokáig húzódik — normalizációs állapotát rögzíti. A normákat pontosítják, néha meg is változtatják. Ebből következően, magától értetődik, a szótárak, így a DŽ is, elavulnak. Például 1972 után, amikor megjelent a DŽ második kiadása, néhány normát nagyobb mértékben az 1976-ban és 1985-ben kiadott „Nyelvhasználati tanácsok”, valamint az 1976-ban megjelent „Litván helyesírás és központozás” módosított. Mivel ezek a kiadványok közvetlenül a DŽ második kiadása után jelentek meg, érthető, hogy egyes DŽ-ajánlásokat szinte azonnal felül kellett vizsgálni és korrigálni. Ez rossz, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a DŽ kiadásai közötti idő túl hosszú — körülbelül két évtized. Kerülni kell az ilyen hirtelen normakonfliktusokat, ha hatékonyan és egységesen akarjuk javítani anyanyelvünk kultúráját. Hogyan kerülhetjük ezt el? Mindenekelőtt a DŽ-t sokkal gyakrabban kell kiadni. Legrosszabb esetben is legfeljebb egy évtized telhetne el az új kiadásig, de arra kell törekedni, hogy ötévente jelenjen meg. Országunk körülményei között az öt év a szótárkiadások közötti időszaknak egészen megfelelőnek tűnik. Másodszor, a normák jelentősebb pontosításait vagy módosításait az új DŽ-kiadás elkészítéséhez kellene igazítani. Az a helyzet, amely a DŽ második kiadását követő első néhány évben kialakult, csak ártott a nyelvi normák elterjesztésének, a nyelvművelésnek, végső soron pedig maguknak a nyelvi normák meghatározóinak tekintélyének és a normalizáció presztízsének. Hiszen az imént megjelent legnagyobb terjedelmű, alapvető normatív mű mintegy árnyékba került (ha nem rosszabb helyzetbe), mert ajánlásainak egy részét más munkákban elvetették vagy megkérdőjelezték. Az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy az elvetett vagy megkérdőjelezett rész a DŽ-ben közölt információ mennyiségéhez képest viszonylag csekély volt, a szótár használóinak azonban ez kétségtelenül bizonyos kellemetlenségeket okozott, némelyikükben pedig (különösen azokban, akik kevésbé jártasak a nyelvi kérdésekben) azt a gondolatot is felvethette, hogy egyáltalán meg lehet-e bízni ebben a szótárban. Ez nincs rendjén. Normális esetben ugyanis az összes többi normatív szótár és szójegyzék — a helyesírási és hangsúlyozási, kiejtési, hibákat felsoroló, vonzati és egyéb kiadványok — csupán a DŽ kísérői. Ezeknek a szótáraknak és szójegyzékeknek a szerepe a DŽ-hez képest másodlagos. Ezért nem kerülhetnek vele szembe, nem állíthatók vele ellentétbe. Ez nem jelenti azt, hogy a kifejezetten normatív szótárakban, szójegyzékekben vagy más kiadványokban ne lehetne pontosítani, illetve szükség esetén módosítani a DŽ normáit. Ezeket azonban nem szabad tankönyvi kiadványokban, fordítói szótárakban, különféle enciklopédiákban, kézikönyvekben és hasonlókban változtatgatni. 5. Ahhoz, hogy valóban javítsuk a litván nyelv kultúráját, hatékonyan hozzájáruljunk fejlesztéséhez, valamint ösztönözzük a társadalom nyelve iránti érdeklődését, a felsőoktatási intézményekben meg kell tanítani és hozzá kell szoktatni a DŽ és más normatív nyelvi kiadványok használatához minden leendő litván- és másnyelv-tanárt; ez minden más szakos hallgatónak is hasznára válna. Minden litvántanárnak hozzá kellene szoktatnia a felsőbb osztályok tanulóit és a szakiskolák, illetve technikumok diákjait a DŽ, valamint a közönségnek szánt egyéb normalizációs szakirodalom használatához. E szótárt minden tantárgy valamennyi oktatójának és tanárának használnia kellene, hogy saját nyelvi kultúráját, valamint hallgatói és tanulói nyelvi kultúráját fejlessze. Ezenkívül a DŽ mellett, nem pedig annak ellentéteként, számos másféle szótárra, szójegyzékre, nyelvtanra, tanácsokat tartalmazó gyűjteményre és népszerű kiadványra volna szükség. Vagyis a litván nyelvi normák terjesztésének legfőbb felada- 7. Lietuvių kalbotyros klausimai 29 t. 97 — olyan normalizációs művek koherens rendszerének létrehozása, amelyek az egész társadalmat és annak egyes csoportjait egyaránt szolgálják. E rendszer központi művének a „Dabartinės lietuvių kalbos žodynas” szótárnak kell lennie, amelyet folyamatosan tökéletesítenek és szerkesztenek, s amely megfelel az irodalmi nyelvi normalizáció elmélete és gyakorlata színvonalának1. С. КЕЙНИС „A MODERN LITVÁN NYELV SZÓTÁRA” ÉS A NYELV NORMALIZÁCIÓJA Összefoglaló A cikk a modern litván nyelv „Dabartinės lietuvių kalbos žodynas” című, egynyelvű, értelmező és általános szótárának normatív jelentőségét tárgyalja (1. kiadás: 1954, 2. kiadás: 1972), és ismerteti újabb kiadásainak előkészítésével kapcsolatos kérdéseket. 1A cikk az 1988. október 13-án a Šiauliai Pedagógiai Intézetben tartott, „A hallgatók oktatási módszertanának fejlesztése a felsőoktatási intézmény átalakításának körülményei között” című, hallgatói oktatásmódszertani tudományos konferencián elhangzott előadás alapján készült.