P. Arumos įnašas į pietrytinių lietuvių kalbos šnektų tyrimą

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXX (1993) PERIFERINĖS LIETUVIŲ KALBOS TARMĖS Aloyzas VIDUGIRIS P. Aruma hozzájárulása a délkelet-litván nyelvjárások kutatásához Peteris Arumaa (a továbbiakban: Aruma) mindmáig a leghíresebb észt baltista. Munkásságával szilárdan beírta magát a litván nyelvtudomány történetébe; legismertebb művei a „Litván nyelvjárási szövegek a vilniusi vidékről nyelvtani megjegyzésekkel” (1930) és „A litván személyes névmások történetének vizsgálata” (1933). Nem kevésbé fontosak egyéb terjedelmesebb (pl. „Ószláv grammatika”, 1964) vagy kisebb munkái sem. A litván dialektológia és általában a litván nyelvtudomány számára azonban Aruma délkelet-litvániai nyelvjárásokból gyűjtött, közzétett és kiadatlan szövegei a legértékesebbek; ezek a nyelvjárások egymás után, napjainkban rendkívül gyorsan tűnnek el. Csupán azt sajnálhatjuk, hogy a litvánisztikáért oly sokat dolgozó tudós mind Litvániában, mind Észtországban máig kevéssé ismert. Aruma munkásságának és személyiségének alaposabb megismerésére az 1988 tavaszán Tartu városába tett utazás ösztönzött, ahol sok, saját kezűleg litvánul lejegyzett nyelvjárási szöveget találtunk (mintegy 900 füzetoldalnyit). Aruma jól felismerte a Lengyelország által megszállt és brutálisan pusztított délkelet-litvániai nyelvjárások nyomorúságos helyzetét, valamint rendkívüli nyelvtudományi jelentőségüket. A litván nyelvterület délkeleti peremvidékét a nyelvjárások rendkívüli változatossága, archaikus vonásai, valamint a szláv nyelvekkel (elsősorban a belarusszal, majd a lengyellel, napjainkban pedig az orosszal) való szoros érintkezés nyomán kialakult újítások sajátosságai különböztetik meg. Itt minden egyes plébánia, sőt néha még falu is más-más nyelvjárást beszél. Elég felidézni a mai Kelet- és Délkelet-Litvániában (Zarasai, Ignalina, Švenčionys, Molėtai, Vilnius, Trakai, Šalčininkai, Varėna és más járásokban), valamint Északnyugat-Belaruszban (a Breslauja járás Apso, Breslauja, Pelekoniai és Vidžiai környékén; a Pastovys járás Jūravo, Kamojai és Lentupis környékén; az Astravas járás Gervėčiai, Rimdžiūnai és Kliukščionys környékén; a Vija járás Bókštas, Dūdos és Lazūnai környékén; a Varenavas járás Armoniškės, Asavõs, Balatnõs — vagyis Varenavas —, Benekainys, Kaulėliškės, Nočia, Pelesõs, Ródūnia és Žirmūnai környékén; a Gardinas járás Ašiūžios, Pariečės és Pérvalko környékén; valamint a Diatlovo, azaz Zietelos járásban és környékén) történelmileg kialakult nyelvjárási mozaik páratlan változatosságát. És mennyi olyan, Belaruszhoz került környék maradt még, ahol a XX. század elejéig többé-kevésbé litvánul beszéltek, de addig vagy nem végeztek rendszeres kutatásokat, vagy nyelvész még be sem tette a lábát (pl. az Astravas járás Bistryčia, Kiemeliškės, Mikališkės és Varnionys környékén, az Ašmena járás Graūžiškės környékén, 8 Klevėčia és Palionys környékén; a Smurgainys járás Salos és Sniegonys környékén; a Vijos járás Geranainiai, Lipniškės, Subātinkai, Surviliškiai és Takoriškės környékén stb.). Aligha van bárhol máshol, legalábbis Európában, olyan nyelv, amelyet a nyelvjárások ilyen sokfélesége jellemez. Ez nemcsak a litván nyelv, hanem általában kultúránk sajátos jelensége. Ugyanakkor aligha pusztítottak és romboltak bárhol máshol úgy, mint itt, immár másfél évszázada, s lényegében mindmáig: mind Belarusz északnyugati részén, mind Litvánia délkeleti vidékén, ahol a litvánok kisebbségbe szorultak. Itt minden egyes nyelvjárás eredetiségével és páratlanságával e vidékek litván etnikai hovatartozásának élő dokumentuma. A délkelet-litvániai nyelvterület peremvidékeinek története sajnos nemcsak nyelvjárásaink eltűnésének, hanem a litván etnikai terület zsugorodásának is élő története; ezt leggyakrabban a hatalmasabb szomszédok politikája, valamint az e politika hatására elnemzetietlenedett vagy éppen elnemzetietlenedő néptársaink idézik elő. Aruma nyelvész tevékenységét tehát ebből a szempontból kell értékelnünk. E litván nyelvjárások kutatástörténetében kitörölhetetlen nyomot hagyott: nemcsak tudósként és kutatóként, hanem e vidék egyfajta krónikásaként és diplomatájaként is. Aruma széles látókörű és alaposan felkészült nyelvész volt. 1900. október 11-én (a régi naptár szerint szeptember 28-án) született Észtországban, Tartutól nem messze, Piltsamaa városában (ma járási központ), egy kézműves családjában. 1920-ban elvégezte a tartui gimnáziumot, 1921-ben pedig beiratkozott a Tartui Egyetem Történeti és Filológiai Karára, ahol 1927-ben szerzett magiszteri fokozatot. Az egyetemen indoeurópai nyelvészetet, szláv és finnugor filológiát tanult. A szláv nyelvek professzora L. Masing volt, akinek fiatalkori nyelvészeti munkái felkeltették a nyelvtudomány iránt akkoriban elmélyülten érdeklődő, kilenc tehetséggel megáldott Antanas Baranauskas figyelmét. Az indoeurópai nyelvészetet E. Kiekers professzor tanította. Miután 1938-ban elhunyt, Arumára hárult, hogy elfoglalja egykori professzorának és az indoeurópai nyelvek tanszéke vezetőjének székét. Aruma már gimnazista korától érdeklődött a finnugor nyelvek iránt: az észt nyelv és nyelvjárásai mellett később a finn, a magyar, az uráli finn nyelvek, a lív és más nyelvek iránt is. És ami a legfontosabb, a Tartui Egyetemen indult baltistapályája: itt írta „О порядке слов в литовском языке, место глагола в начальном предложении” című diplomamunkáját. Tanulmányai után külföldi ösztöndíjjal három éven át Berlinben képezte magát, ahol Schultze görög, német, litván és szanszkrit nyelvi előadásait hallgatta. M. Vasmernél szláv filológiát, H. Lüdersnél szanszkritot, J. Pokornynál kelta nyelveket, J. Marchwartnál perzsa nyelveket tanult. A negyedik évet Litvániában és Lengyelországban töltötte, doktori értekezéséhez gyűjtve anyagot. 1931–1932-ben Prágában folytatta tanulmányait, és S. Smetanka, M. Weinhart, J. Torak és O. Hujer professzorok szláv nyelvészeti előadásait hallgatta. Danzig (Gdańsk), Königsberg, Kaunas és Vilnius könyvtáraiban dolgozott, és a litván nyelvterület délkeleti peremvidékének nyelvjárásait is kutatta. 1933-tól P. Aruma orosz irodalmat és szláv filológiát adott elő a Tartui Egyetemen. 1934-ben megvédte doktori értekezését, és a Tartui Egyetem szláv filológiai tanszékének rendkívüli professzorává nevezték ki. 1939-ben Aruma a szláv filológia és az indoeurópai összehasonlító nyelvészet 9 az ordinárius professzori címet. Az egyetemen dolgozva orosz nyelvjárásokat kutatott Észtországban, és részt vett külföldön rendezett szlavisztikai kongresszusokon. Az Észt Tudományos Társaság titkára volt, szerkesztette a svéd–észt szótárt, összeállította és szerkesztette az Észt Tudományos Munkák gyűjteményét („Liber saecularis”) stb. Arumát baltistaként nagyra becsülték, amint az is mutatja, hogy 1938-ban a Lett Filológusok Társasága Rigában levelező tagjává választotta1. 1940–1941-ben, miután személye nagy nemtetszést váltott ki a szovjet tisztviselőkből (ez már abból is látható, hogy több ízben írt önéletrajzot gyönyörű orosz nyelven), a front közeledtével P. Aruma 1944-ben Svédországba emigrált, ahol 1982-ben halt meg. Szerencsére fennmaradt P. Aruma nagy mennyiségű, általa gyűjtött nyelvjárási szövege. A szövegek többségét a litván nyelvterület délkeleti peremvidékének nyelvjárásaiból jegyezte le: Gervėčiai, Lazūnai, Dieveniškės és Zietela környékéről, kevesebbet Ródūnia környékén, Kargaudai és Klaišiai falvakból, valamint Kamojai környékén, Ramaškonys faluból. Néhány szöveget a litván nyelv úgynevezett fő nyelvjárásaiból is lejegyzett, Jurbarkas, Utena és más helyek környékéről. Legnagyobb számban összefüggő mesék találhatók, kisebb számban dalok, különféle elbeszélések, olykor egyes mondatok, szavak, valamint ragozási és személyragozási paradigmák. A szövegek hangsúlyjelöléssel, ceruzával, egyenletes, szép kézírással, egyszerűsített átírással készültek. Aruma gyűjtött nyelvjárási szövegei tehát nemcsak a litván dialektológia és általában a nyelvtudomány, hanem a folklorisztika, a néprajz stb. számára is fontosak. Aruma az összegyűjtött nyelvjárási szövegek egy részét viszonylag hamar feldolgozta, és rövid időn belül közzétette németül írt bevezetéssel és részletes nyelvtani megjegyzésekkel: „Litauische mundartliche. Texte aus der Wilnaer Gegend. Mit grammatischen Anmerkungen” (Dorpat, 1930). Ez az első tudományos igénnyel előkészített litván nyelvjárási szöveggyűjtemény. A kötetben csaknem egyenlő arányban szerepelnek szövegek Dieveniškės, Gervėčiai, Lazūnai és Zietela környékéről. A szövegek lejegyzése viszonylag kiváló, bár az átírás meglehetősen bonyolult. A baltisták egy kézikönyvvel gazdagodtak, amelynek jelentősége napjainkig sem csökkent. Ellenkezőleg, jelentősége még növekszik is. Aruma ugyanis akkor jegyezte le a szövegeket, amikor a hagyományos nyelvjárások az összes említett helyen még természetes módon működtek. E vidékek számos falujának családjaiban még minden nemzedék tagjai beszéltek litvánul. Csak az kár, hogy Aruma nem tette közzé az összes általa gyűjtött litván nyelvjárási szöveget. Felmerül a kérdés, miért nem kerültek be az említett szövegkiadványba a közeli peremvidékekről, Ródūnia és Kamojai környékéről lejegyzett szövegek is. Talán túl kevés volt belőlük, és nem jutott ideje többet gyűjteni. Vagy más okok játszottak szerepet? Emlékezetes, hogy Aruma ugyanebben az időben írta doktori disszertációját is: „Untersuchungen zur Geschichte der litauischen Personalpronomina”, amelyet 1933-ban Tartutban tettek közzé. (Ezt a munkát Aruma a Vilniusi Litván Tudományos Társaságnak ajánlotta. K. Avižonis, P. Skardžius, Chr. S. Stang és F. Specht egyaránt említést tett róla.) Ebben a terjedelmes, több mint 300 oldalas tanulmányban főként a személyes névmások ritka alakjait vizsgálja, amelyekből a szerző bőségesen gyűjtött 1Az adatok Aruma orosz és észt nyelven írt, az illetékes minősítő bizottságoknak 1941-ben benyújtott önéletrajzaiból származnak; ezek a Tartu Egyetem Tudományos Könyvtárának Kézirattárában találhatók. P. Aruma életrajzáról további adatok találhatók a Tartu Központi Állami Történeti Levéltárban (F. 2100. Ap. 2. B. 662) és a Tartu Kreutzwald Irodalmi Múzeumban. 10 a régi litván írásos emlékekből. Meglepő, milyen alaposan tanulmányozta a régi írásokat — nemcsak Mažvydas, Bretkūnas, Daukša, Sirvydas és Morkūnas műveit, hanem a 19. századi litván írásbeliség másodrendű emlékeit is. A legérdekesebb, hogy a régi írásos emlékekből gyűjtött különféle személyesnévmás-alakoknak Aruma leginkább Gervėčiai, Lazūnai és Zietela, kisebb mértékben pedig Dieveniškės nyelvjárásaiban találta meg a megfelelőit. Úgy tűnik, ez határozta meg azt is, hogy a szerző az összegyűjtött szövegek publikálásakor az említett helyek nyelvjárásaira szorítkozott. Eszerint Aruma közzétett nyelvjárási szövegei, valamint a nyelvtani megjegyzésekben gyakran szereplő összevetések e nyelvjárási alakok és a régi írásos emlékek megfelelő adatai között, valójában a disszertáció bizonyos kiegészítését és a disszertáció témájához kapcsolódó első jelentős publikációt alkotják. Aruma gyűjtött szövegeinek, különösen a litván nyelv peremvidéki nyelvjárásaiból származóknak, rendkívüli a jelentőségük. A hajdan teljes értékű Lazūnai és Zietela nyelvjárások már a háború utáni években haldokoltak, amikor a litván nyelvészek elkezdték kutatni őket. Zietela nyelvjárása mára teljesen eltűnt; a Lazūnai környéki, litvánul tudó néhány idős ember életének utolsó napjait éli. A Kamojai és Ródūnia nyelvjárások a kihalás küszöbén állnak. A litván nyelv használati területe Dieveniškės, Gervėčiai és Pelesa környékén egyre zsugorodik. Emellett nemcsak a litvánul beszélők száma csökken, hanem maguk a helyi nyelvjárások is egyre szegényebbé és romlottabbá válnak. Még azok is, akik kisgyermekkoruktól litvánul beszéltek, gyakran elfelejtették már nyelvüket, és torzult nyelvjárásban beszélnek. A hagyományos nyelvjárások eróziója, leggyakrabban a lakosság asszimilációja következtében, a nyelv minden szintjén megmutatkozik: a fonetikában, a morfológiában, a lexikában és a szintaxisban. Ezért Aruma rögzített anyagának és a későbbi kutatók által gyűjtött anyagnak az összevetésével megállapítható, miként változtak e nyelvjárások szintjei. Igaz, ezt külön tanulmányok nélkül nem volna könnyű elvégezni. Aruma nyomtatott szövegeinek bonyolult átírását részletesen fel kellene oldani. A morfológiai és lexikai rétegek különbségei valamivel nyilvánvalóbbak. A morfológiai réteg változásai kisebb-nagyobb mértékben szinte mindazokat érintették, akik később e nyelvjárásokról írtak (J. Senkus, Z. Zinkevičius, E. Grinaveckienė, A. Jonaitytė, J. Kardelytė, T. Sudnik stb.). A lexikáról többet lehet mondani. Itt megelégszünk azzal, hogy megemlítünk egy-két, Aruma által a Zietela nyelvjárásból lejegyzett szót, amelyek a készülő Zietela-szótár cédulaanyagában egyedülállók, vagyis más kutatók nem jegyezték le és nem tanúsítják őket. Aruma lejegyzett szövegeiből így kevéssé ismert szavakról vagy jelentéseikről értesülünk (pl. kliūnkti „csicseregni, énekelni (a csalogányról)”; salaujys kliunkia; metinykas „az évszakokat irányító lény”, miegulys „álmosság”, plėstelėti „odacsapni, rácsapni” stb.), egyszerűbb vagy ritkább prefixális és szuffixális származékokról (pl. iškloti, pralėkti, insilip(y)ti „belekapaszkodni”, mėlynumas stb.), különféle jövevényszavakról és hibrid alakokról (pl. kalina „kányabangita”, karanačia // karanavōnė „megkoronázás”, karanavōtis „megkoronázni, koronát nyerni”, karonà „koszorú, korona”, machtelėti „inteni” stb.). Vannak eltérő tövű vagy hangsúlyozású szavak is (pl. klonis a ma megszokott klõnis helyett stb.). Csak az a kár, hogy nem jutott el hozzánk Aruma valamennyi lejegyzett szövege, amelyek a szerzőhöz hasonlóan nem kerülték el a háború viszontagságait. Pedig olyan kevésen múlt, hogy ezek a szövegek mind 11 …elpusztultak volna. Megmentette őket a litván nyelvészek barátja, a Észt Tudományos Akadémia akadémikusa, a Tartui Egyetem professzora, Paul Ariste. A háború után üresen maradt Arumaa-lakást kifosztották. A szobák és a folyosó padlóját a hirtelen elmenekült professzor jegyzeteinek lapjai és széttépett könyvlapok borították2. A tragédiáról a fennmaradt, nagy hézagokkal és összekeveredett oldalakkal megőrzött nyelvjárási szövegek is tanúskodnak: nem egy lap összegyűrődött és megtaposták. Például a kéziratok mappájában öt helyre szétszóródott Zietela-vidéki szövegek közül a szerző saját kezűleg 141. oldalig számozott; mintegy 20–30 oldal hiányzik. A lazūnai nyelvjárás szövegei az új számozás szerint (nyilván úgy, ahogyan P. Ariste összeszedte őket a padlóról) négy helyre kerültek, a dieveniškėsi és gervėčiai szövegek pedig kettőre. Kamojai és Rodūnia környékén gyűjtött szövegekből csak töredékek — néhány oldal — maradtak fenn. Általában véve, amikor az ember Arumaa világos, szép kézírásával lejegyzett szövegeit olvassa, nem győz csodálkozni azon, milyen kiválóan tudott litvánul. Ha nem tudnánk, hogy nem litván írta őket, ezt soha nem mondanánk meg. Ezért még nagyobb hálát és ragaszkodást érzünk e páratlanul szorgalmas észt tudós iránt, aki élete végéig hű maradt a baltisztikához (éppúgy, mint a szlavisztikához)3. Arumaa emellett, amikor a Lengyelországhoz tartozó Délkelet-Litvániába utazott, gyakran mintegy Litvánia küldöttének és Vilnius-vidék nagykövetének szerepét töltötte be. Azt beszélik, hogy a Vilnius-vidék kulturális és oktatási egyesületeinek támogatására gyakran továbbította a Litvániában összegyűjtött adományokat; Csehszlovákián, Danzigon és Lettországon keresztül vitte őket, mivel Litvániának akkoriban nem voltak közvetlen diplomáciai kapcsolatai Lengyelországgal. Dieveniškės és Rodūnia környékének idősei még ma is nagy szeretettel emlegetik Arumaa nevét. A zietelai K. Juodienė tanítónő is folyton emlegette. Ez nem is csoda: a lengyel hivatalnokok és földbirtokosok tiltották, üldözték és megvetették a litván nyelvet, egy fiatal külföldi pedig eljött, és az elnyomott embereket anyanyelvükön szólította meg. Arumaa itt őszinte barátokra és segítőkre tett szert. Erről tanúskodik Petrik, egy gervėčiai paraszt levelezése és nyelvjárásban teleírt elbeszélésfüzete. P. Arumaát itt nagyra becsült, legkedvesebb litván barátnak, jóbarátnak, jótevőnek és pártfogónak nevezik. Valóban megható szavak ezek. P. Arumaa széles látókörű nyelvészként, a balti és szláv nyelvek szakértőjeként és indoeuropeistaként nemzetközi elismerést szerzett. Baltistaként azonban a legnagyobb emlékművet a délkeleti litván nyelvjárások kutatásával állította magának. Olyan más nemzetiségű tudósok mellett, mint E. Volteris, O. Brochas, Chr. S. Stangas, J. Rozwadowskis, V. Porzeziński, J. Otębski, G. Gerullis, E. Fraenkel és a litván K. Būga, J. Jablonskis, J. Balčikonis, J. Senkus és mások, P. Arumaa munkásságának jelentősége alapján kétségtelenül a legkiemelkedőbbek egyikének számít. 2Erről 1988. április 14-én e sorok írójának P. Ariste professzor mesélt. Részben a szövegek mappájának első oldalán található bejegyzés is tanúsítja ezt: /Signatūra ERA Leedu 3/. 3P. Arumaa nyelvészeti munkáiról bővebben lásd: A. Sabaliauskas. Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija iki 1940m. V., 1979. P. 233-235. 12 P. ARUMAA HOZZÁJÁRULÁSA A LITVÁN NYELV DÉLKELETI NYELVJÁRÁSAINAK KUTATÁSÁHOZ Összefoglalás A cikk a leghíresebb észt baltista, Peter Arumaa litván nyelvi kutatásait elemzi. Kiemelt figyelmet fordít a litván nyelv gyorsan eltűnő, ám a nyelvkutatás szempontjából igen fontos délkeleti nyelvjárásaiból — Dieveniškėsből, Gervėčiaiból, Kamojából, Lazūnaiból, Rodūniából, Zietelából és más vidékekről — lejegyzett szövegeire. (P. Ariste, a litván nyelv másik közeli barátja, a második világháború idején megmentette e kéziratok nagy részét a pusztulástól, és átadta őket a kreutzwaldi Irodalmi Múzeumnak Tartuban.) A cikk hangsúlyozza P. Arumaa kelet-litvániai kulturális és diplomáciai tevékenységének jelentőségét. 13