Dėl priedzūkio ir jo ribų

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXXIV (1994) LIETUVIŲ KALBOS TARMĖS IR JŲ TYRINĖJIMAI Kazys MORKŪNAS A PRIEDZŪKISRÓL ÉS ANNAK HATÁRAIRÓL Kazimieras Jaunius először a „Lietuvių kalbos priegaidės” (1899) című tanulmányában, később pedig a posztumusz kiadott „Lietuvių kalbos gramatika” (1911—1916) című művében a legfontosabb litván nyelvjárásokat megadva a nyugati és keleti aukštaitis nyelvjárások mellett a közép-aukštaitis nyelvjárást is elkülönítette1. Antanas Salys tárgyalta elsőként részletesebben e nyelvjárás (az ő terminusával: közép-aukštaitis) legfontosabb sajátosságait, valamint a nyugati és keleti aukštaitis nyelvjárásoktól való eltéréseit. Az előbbiektől az l mássalhangzó ė előtt (valamint e, ei előtt) történő keményítése, az utóbbiaktól pedig az ą, ę magánhangzók (és az -a, -e < *-ān, *-ēn) és az am, an, em, en kettőshangzók megőrzése különbözteti meg (a nyugati aukštaitis nyelvjárással megegyezően). A. Salys e nyelvjárás kiterjedését2 (határait) is meglehetősen pontosan megadta. A Vytautas Magnus Egyetemen tartott litván dialektológiai kurzusán ezt is hozzátette: „Mint másutt, úgy a közép-aukštaitis nyelvjárás peremvidékein is vannak olyan helyek, ahol áttörnek a szomszédos sajátosságok, az úgynevezett sporadikus jelenségek”3. Ezt a megjegyzést A. Salys egyetlen, de alighanem legjellemzőbb példával illusztrálta: az említett aukštaitis terület déli sarkával. A közép-aukštaitis nyelvjárás déli sarkát, amelynek néhány közös vonása van a dzūk nyelvjárással, A. Salys priedzūkisnak nevezte. Ezt a terminust a litván nyelvészek munkáiban ma is meglehetősen gyakran használják, tartalmát azonban nem mindenki teljesen azonos módon értelmezi. Például a priedzūkis fogalmát így magyarázzák: „a közép-aukštaitis nyelvjárás déli változata, amelyben a dzūk nyelvjárás sajátosságai is megtalálhatók”4; „a dzūk nyelvjárással határos nyugati és közép-aukštaitis nyelvjárások területe”5; „K. Jaunius—A. Salys litván nyelvjárási felosztásában priedzūkisnak nevezik a közép-aukštaitis nyelvjárás néhány sajátosságában a dzūkhoz közel álló, de maga nem dzūk nyelvjárási részét (Alytus, Balbieriškis, Jieznas, Užuguostis, Butrimonys között”6. E fogalomnak (priedzūkis) olykor egy kevésbé pontosan körülhatárolt földrajzi jelentést is tulajdonítanak: a szomszédos aukštaitis terület peremvidékét, amely érintkezik a dzūk nyelvjárás területével vagy hasonlót. 1 Vö. D r o t v i n a s V., G r i n a v e c k i s V. Kalbininkas Kazimieras Jaunius. V., 1970. P. 66—68, 165. 2 Plg. S a l y s A. Kelios pastabos tarmių istorijai // Archivum Philologicum. K., 1933. Kn. 4. P. 28—29 ir žemėlapį; S a l y s A. Raštai. Roma, 1992. T. 4 (Lietuvių kalbos tarmės). P. 109—114 ir žemėlapi. 3 S a l y s A. Raštai. T. 4. P. 113. 4 Dabartinės lietuvių kalbos žodynas (II leidimas). V., 1972. P. 607. Iš esmės toks aiškinimas liko ir šio žodyno III leidime (V., 1993. P. 598), plg.: ”pietinių vidurio aukštaičių šnekta, turinti dzūkams būdingų kalbos ypatybių”. 5 Lietuvių kalbos žodynas. V., 1976. T. 10. P. 631. 6 G a i v e n i s K., K e i n y s S. Kalbotyros terminų žodynas. K., 1990. P. 157. 84 A. Salys, mint említettük, a priedzūkiai elnevezést a közép-aukštaitiai nyelvjárásterület déli szögletére, illetve arra a területre használta, „ahol csak a dzūk nyelvjárási sajátosságok némelyike jelentkezik”7. Milyen területet sorolt a priedzūkiaihoz, és mely, e területen „jelentkező” dzūk sajátosságokat tekintette a legfontosabbaknak? A Vytauto Didžiojo Egyetemen tartott litván dialektológiai kurzusán A. Salys a priedzūkiai terület fontosabb lakott helyeiként a következőket sorolta fel: Balbieriškis, Jieznas, Prienai, Punia; a „Lietuvių kalbos tarmės” című későbbi tanulmányában pedig még Birštonast és Daršūniškist is8. A szóban forgó terület nyelvjárásait a dzūk nyelvjárásokhoz közelítő sajátosságok közül A. Salys elsőként az ą, ę magánhangzók u·, i· hangokká válását említette. Ez a változás azonban nem mindenütt következetes. Például Jieznasban grã·stas alakban mondják: ’fúró’, de ižgr’í·šk: ’fúrd ki’, Alytus és Balbieriškis között pedig: grū·stas, gru·ž’í·tie: ’szépítgetni’, žu·s’is: ’liba’; előfordul a k’i·s’lie: ’szenvedni’, ku·s’n’i·s: ’falat’ is, a ká·s’l(ie): ’harapni’, kā·: ’mit’, tā·: ’azt’ alakok mellett. „Itt meglehetősen gyakran hallani a következő ejtést: ti·s’l(ie), sūki·s, sūki, man’í, tav’í~ tęsti, sūkes, sūkę, manę, tavę (manęs, manė, tavęs, tavė)9”; a tę helyett tenai(s) helyett is sokfelé t’í·, t’i·nai(s) használatos.” Az ą, ę u·, i· hanggá válását a szó különböző helyzeteiben, valamint más izofónákat a közép-aukštaitiai és a szomszédos nyelvjárások későbbi kutatásai jelentősen pontosították: főként az 1950-es években a „Lietuvių kalbos atlasui” számára lejegyzett adatok, az utóbbi évek dialektológiai expedíciói10, valamint egyes nyelvjárások diplomamunkákban közölt leírásai11. Az ą, ę u·/u, i·/i hanggá válása a közép-aukštaitiai nyelvterület déli szögletének jóval nagyobb részén előfordul, mint amekkorát A. Salys megadott (igaz, csak hozzávetőlegesen). A változás intenzitása alapján ez a szöglet további három részre (zónára) osztható. 1. A Neris bal partján, Gegužinė, Kaungonys, Palomenė és Paparčiai környékén az ą, ę a szó különböző helyzeteiben szabályszerűen u·, i· hanggá változik (hangsúlytalan helyzetben u, i); délkeletről a nyugati dzūk, északkeletről pedig a keleti aukštaitiai nyelvjárásokkal határos, lásd az 1. ábrát. Ezeken a környékeken így ejtik: ú·žalas/ú·žolas ’tölgy’, grū·stas ’fúró’, kus’n’ė·l’is ’falatka’, žusū· ’libák’, š’v’í·s’t ’ünnepelni’, gr’í·žimas ’fúrás’, anū· ’azt’, tū· ’azt’, báltu ’fehéret’, kár’v’į ’tehenet’, dá·r’is ’aki/ami tett’, dá·r’į ’akik/amelyek tettek’. A Neris jobb partján, Padaigiai és Upninkai környékén is leggyakrabban így ejtenek, bár itt az á·žulas||ú·žulas ’tölgy’, ža·s’is ’liba’ || žū·s’is ’libák’, kā·||kā· ’mit’, k’i·tall|k’i·tu12 ’másikat’ alakok is előfordulnak. 7 Vö. A. Salys 1972. március 11-i, W. R. Schmaltieg’hez írt levelét, amelyet a „Lietuvių kalbotyros klausimai” e kötetében közlünk. 8 Vö. S a l y s A. Raštai. T. 4. P. 113, 303. 9 S a l y s A. Raštai. T. 4. P. 304. 10 A Vilniaus Pedagógiai Egyetem hallgatóinak 1991-es dialektológiai expedíciója Žasliai környékén (vezetője: D. Mikulėnienė docens), valamint a Lietuvių kalbos instituto 1992-es dialektológiai expedíciója Balbieriškis környékén (résztvevők: E. Grinaveckienė, L. Grumadienė, D. Mikulėnienė, K. Morkūnas, V. Pranskūnaitė, A. Vidugiris). 11 Š v e n č i o n y t ė B. Žaslių tarmė. Dipl. d. (rankr.). Vilniaus universitetas, 1956; G r e n d a Č. Palomenės tarmė. Dipl. d. (rankr.). Vilniaus universitetas, 1957. 12 A Neris jobb partján fekvő Čiobiškis és Gelvonai környéke, amelyeket A. Salys a 85 2. A Naujieji Kietaviškiai-től (Kaišiadorių járás) dél felé húzódó magánhangzó-izofóna, amelyben az ą, ę szabályosan u·, i· hanggá változik, egybeesik a nyugati dzsuk határával (a č, dž és t, d i, y, į, ie előtt kiejtése helyett c, dz izofóna). Ettől az izofónától nyugatra, a közép-aukštaitis szűk sávjában (lásd az 1. ábrát) — Pakertiškė (Kaišiadorių járás), Gripiškės, Užuguostis (Prienų járás), Mer̃giškės (Trakų járás), Butrimonys, Kriauniai, Punią, Žagarai (Alytaus járás) — a szó tövében a hangsúlyos és hangsúlytalan u·, i· hangokat az ą, ę helyett szabálytalanul, de meglehetősen gyakran ejtik, például: ú·žuolas, kú·s'n'is/ku·s'n'i·s „kąsnis” [falat], sú·spara/su·spara „sąspara” [illeszték], grū·štas, trū·stas „rąstas” [rönk], tū·so „tąso” [húzza], žū·si·s „žąsys” [libák], u·žuolė·l'is, u·žuolin'i·s, gru·št'ė·l'is, ru·st'ė·l'is, uštu·si·tas „užtąsytas” [megrángatott], žu·s'ė·k·e·s, g'i·sta „gesta” [kialszik], gr'i·ža „gręžia” [fúr], n'ek'i·s „nekęs” [elvisel], sk'i·sta „skęsta” [süllyed], gr'i·žimas „gręžimas” [fúrás], továbbá á·žuolas, ká·s'n'is/ka·s'n'i·s, ká·s't'l „kąsti” [harapni], grā·stas, rā·stas, šā·la „šala” [fagy], žā·si·s, dra·sumas „drąsumas” [bátorság], dra·sūs „drąsus” [bátor], br'ė·sta „bręsta” [érik], g'ė·sta, gr'ė·ža, sk'ė·sta, gr'e·žimas. A szó végződésében (a múlt idejű hímnemű melléknévi igenév egyes és többes számú alanyeseti alakjait kivéve) itt többnyire megőrződik az ą, ę, például: anā· „aną” [azt], tā· „tą” [azt], v'iena· kartā· „vieną kartą” [egyszer], bálta· s'iena· „baltą sieną” [fehér falat]; kā·t'e· „katę” [macskát], p'ė·la· „pelę” [egeret]. 3. A fent említett helyektől még nyugatabbra (lásd az 1. ábrát) — Darsūniškis, Kaišiadorys, Kalviai, Kruonis, Žiežmariai (Kaišiadorys járás), Balbieriškis, Birštonas, Jieznas, Nemajūnai, Prienai (Prienai járás), Ūdrija (Alytus járás) — a szó tövében az ą, ę helyett az u·, i· csak nagyon ritkán fordul elő, például: su·sparā ‘sąspara’ (Kaišiadorys), gr'i·ža ‘gręžia’, gr'i·žimas ‘gręžimas’ (Birštonas, Darsūniškis, Kalviai, Kruonis, Žiežmariai), sú·sparal|sá·spara, gr'į·št'l ‘gręžti’, gr'į·ža (Prienai), gr'į·št'l, k'ė·st'l ‘kęsti’ (Nemajūnai). Itt leggyakrabban így mondják: á·žuolas, ká·s'n'is/ka·s'n'i·s, ká·s't'l, sá·sparal/sa·sparā, grā·stas, rā·stas, šā·la, ža·s'is, br'ė·sta, sk'ė·sta, gr'ė·ža, gr'ė·št'l, k'ė·st'l, š'ū·ė·st'l. Ebben a sávban az e többnyire szabályosan i·/i·-vé alakul, de csak bizonyos szóalakok végén. Ezek közül elsősorban a múlt idejű befejezett melléknévi igenevek hímnemű egyes és többes számú alanyesetű alakjai említendők, például: b'ijó·ji·s/b'ijó·jis ‘bijojęs’, g'ir'd'ė·ji·s/-is ‘girdėjęs’, mā·t'i·s/-is ‘matęs’, įžgūlb'l·s/-bls ‘išgulęs’, b'ijó·ji·/-i ‘bijoje’, g'ir'd'ė·ji·/-i ‘girdėję’, mā·t'i·/-i ‘matę’, įžgūlb'l·/-bl ‘išgulę’. Csak e sáv legnyugatibb szélén fordul elő, hogy az említett igeneveket kétféleképpen ejtik, például: b'ijó·ji·, de gyakrabban būv'e·s, jó·je· (Kruonis), jó·jis, b'ijó·ji, būv'i, k'ė·blu ‘kėlę’ mellett dā·r'es, (pa)mā·t'es, rā·s'es (Žiežmariai), užāug'i·s, užāug'i·, illetve (úgy tűnik, ritkábban) užāug'e·s, užāug'e· (Balbieriškis), g'im'i·s, tur'ė·ji·s, jó·ji·, p'r'iprā·t'i· mellett ritkább n'e-b'ėig'e·s ‘nebaigęs’, apv'ėrt'e·s (Ūdrija). a közép-felvidéki nyelvjárás beszélőihez (lásd a 2. lábjegyzetben említett munkáit) valójában mind a am, an, em, en kettőshangzók ejtésében (amelyek um, un, im, in-né alakulnak), mind a vokalizmus egyéb sajátosságaiban (például a szóvégi magánhangzók redukciójában) megegyezik a szomszédos Pabaiskas és Širvintos környéki keleti felvidéki nyelvjárásokkal; vö. Morkūnas K. Rytų aukštaičių pietinės tarmės fonetika // Lietuvių kalbotyros klausimai. V., 1960. T. 3. P. 8 tt.; Zinkevičius Z. Lietuvių dialektologija. V., 1966. P. 53 tt., 96 tt., žemėl. Nr. 1; Lietuvių kalbos atlasas. T. 2 (Fonetika). V., 1982. Žemėl. Nr. 6, 68–72. 86 Ugyanígy kellene ejteni a múlt szokásos idejű igenevek végződéseit is (például būdovęs, būdovę), de ezeknek az igenévi alakoknak nem minden területről vannak feljegyzéseink. A -i’s/-is, -i’/-i végű múlt idejű igenévi alakokhoz hasonlóan a déli közép-felvidéki nyelvjárási sarok mindhárom említett részében használják a t’iː<t’ę határozószót (vagy partikulumot) (egyes helyeken t’iːnai/t’iːnãi, t’iːnaĩs alakban is: ‘ott, oda’) és a s’íː<sę alakot (utóbbi határozószót nem mindenütt jegyezték fel). A délnyugati peremvidéken — Balbieriškis és Prienai környékén — ugyanazon falu lakói néha felcserélik a t’iː és t’ęː alakot is (t’ęː-t gyakrabban ejtik a fiatalabb nemzedék képviselői). Balbieriškis és a környező vidék helyi lakosai, akik t’iː-t (és s’íː-t) mondanak, a tőlük nyugatra és északnyugatra élő szomszédaikat, akik t’ęː-t ejtenek, t e k- š i a i s-nak nevezik. Vö. a helyiek megfigyeléseit: „Szoktunk Prienų felé, a folyó irányába menni. Mi többnyire azt mondjuk: in’t’iː, in’t’iːnãi, Prienų felé pedig: in’t’ęː, in’t’enãi. Az apám azt mondta: in’t’iː, az anyám pedig Prienų felől való, in’t’ęː. Anyám t’ekš’ūːból való. Anyám Mėdvišiai-ból, Kunigiškiai-ból való [Medvišiai, Kunigiškiai — Balbieriškis környékének északnyugati részén fekvő falvak]. Ők t’ekš’ɛi-k Balbieriškis mögött, körülbelül hat kilométerre. Mardosai, Pūtr’íš’ɛi, Rùdž’akamp’ɛi, Žagãːr’ɛi [Mardosai, Pūtrįsiai, Rūdžiakampiai, Žagariai — Balbieriškistől délre fekvő falvak] nem t’ekš’ɛi-k.” (Juozas Marčiulynas, 1920-ban született, Pūtrisiuose él). kun’ig’iš’k’uos’e | vartuosė [Vartai — Balbieriškio apylinkės šiaurės vakarų dalies kaimas] š’n’ęːka k’it’ėp | gr’iːnaĩ l’ietuv’iškai | t’ekš’ɛi || (Paprūdžiai, Balbieriškio apyl.). A szomszédok nyelvjárásának jellemzésére használt ilyen csúfolódó elnevezés tágabb körben is hallható: tekšiai (egyes szám alanyeset: tekšys) Alytus és Krākialaukis környékén, tėkšiai (egyes szám alanyeset: tėkšis) Kruonis és Simnas környékén¹³. A. Salys megemlíti a priedzūkióban széles körben hallható man’iː~ manę, tav’iː~ tavę alakokat is, amelyeket a manęs, manė, tavęs, tave helyett használnak14. Ezek az alakok azonban, amelyek eredete nem teljesen világos15, nemcsak a déli közép-felvidéki nyelvjárási sarokra jellemzők, hanem e felvidéki nyelvjárások jóval nagyobb területén is előfordulnak, észak felé, a keleti felvidéki nyelvjárások mentén, Jonava, Šėta és más környékekig. Igaz, egyes helyeken ezek az alakok az egyes szám birtokos és tárgyeseti jelentésben egyaránt használatosak, máshol a két eset valamelyikét jelölik; lásd az 1. ábrát.16 A. Salys, olykor más nyelvészek is, a déli közép-felvidéki nyelvjárási sarok fonetikájának egy további sajátosságát említik: az uo ua-vá, sőt va-vá alakulását, például: dųáda ‘duoda’, dųãna/doàna ‘duona’, kųãlas ‘kuolas’, dųanùk’ė/dvanùk’ė ‘duonukė’, vandųã/vandòv ‘vanduo’. Hozzátehető, hogy az ie helyett is itt ejtik 13 Plg. Lietuvių kalbos žodynas. T. 15. V., 1991. P. 1134. 14 S a l y s A. Raštai. T. 4. P. 304. 15 Plg. Z i n k e v i č i u s Z. Lietuvių dialektologija. P. 298—299. 16 A nemsemleges névmások egyes számú birtokos és tárgyeseti man’iː, tav’iː alakjainak kiegészítéséhez lásd még: Lietuvių kalbos atlasas. T. 3 (Morfologija). V., 1991. P. 78—79 ir žemėl. nr. 72—73. 87 (nem mindenütt egyformán tisztán) iea/i̯e, pl. ṗiėanas/ṗi̯ėnas/ṗj̇ėnas ‘tej’, štėanas/šj̇ėnas/šj̇ėnas ‘fal’. Az ilyen uo, ie kiejtése azonban csak egy kis területre jellemző – Jieznas, Užuguostis, Nemajūnai (Prienai járás), Butrimonys, Pivašiūnai, Punia és Žagariai (Alytus járás) környékére. Ettől a „góctól” minden irányban távolodva az uo, ie végének kiszélesedése gyengül, és hallás után nehezebben különböztethető meg¹⁷. A. Salys a közép-felvidéki nyelvjárások déli szögletének a dzsukokéval közös morfológiai (morfofonológiai) sajátosságaira is rámutatott: a múlt idejű egyes szám első személyű alakokra, mat’ū ‘láttam’, v’ed’ū ‘vezettem’ (affrikáták nélkül, a matė, vedei, mātė, vėdė alakok alapján), valamint a feltételes módú alakokra, bū·tau ‘lennék’, bū·tai ‘lennél’ (az újabb kutatások szerint e nyelvjárásokban a hangsúlyos kezdetű tő feltételes módú alakjainak dallama végződő hangsúlyúvá válik, vagyis kiejtésük bū·tau, bū·tai¹⁸). Egyes nyelvészek az utóbbi alakok, valamint az ē-tövű főnevek más esetek hatására kialakult többes számú birtokos esetei, d’ē·d’ū· (d’ē·d’ū·) ‘nagybácsik’, g’i·vā·t’ū· ‘kígyók’, északnyugati izomorfjait is a priedzūk nyelvjárás északnyugati határának tekintik¹⁹. Valójában e múlt idejű egyes szám első személyű alakok (mat’ū/mat’ēi, v’ed’ū/v’ed’ēu), a feltételes mód egyes szám első személyű (n’ēštau/n’ēštāu) és második személyű (n’ēštai/n’ēštāi) alakjainak izomorfjai nem esnek egybe²⁰. Ráadásul e három izomorf egyike sem fedi le a közép-felvidéki nyelvjárások teljes déli szögletét, ahol a múlt idejű aktív melléknévi igenév hímnemű egyes és többes számú alakjai -ęs, -ę > -i·s/-is, -i·/-i, és a tė helyett t’ē· hangzik. Másfelől ezek az izomorfok a nyugati felvidéki nyelvjárások délkeleti peremének kisebb (mat’ū/mat’ēu és n’ēštau/n’ēštāu), illetve nagyobb (n’ēštai/n’ēštāi) részét fedik le; lásd az 1. ábrát. A fent említett, affrikáták nélküli többes számú birtokos esetű alakokat maguk a dzsukok sem használják teljesen következetesen, határaikon kívül pedig még kevésbé²¹. Ezért nehezebb pontosan megállapítani e formák elterjedésének északnyugati izomorfját. A dzsuk határain kívül is feljegyeztek egy-egy ilyen típusú alakot (gaid’ū· ‘kakasok’, b’it’ū·/b’i·t’ū·), például Balbieriškis, Čiobiškis és Upninkai (Padaigai falu) környékén. Így szinte minden tárgyalt sajátosság elterjedése kisebb-nagyobb mértékben eltér, vagyis nem alkotnak teljesen egybeeső izoglosszacsomót (izofónokat, izomorfokat). Mégis, e izoglosszák közül melyiket kell a priedzūk nyelvjárás északnyugati határának tekinteni? A nyugati dzsukok vokalizmusának egyik legfontosabb sajátossága, amely megkülönbözteti őket legközelebbi szomszédaiktól, a közép-felvidéki (és természetesen a nyugati felvidéki) nyelvjárásoktól, az ą, ę magánhangzók u·, i·-vé válása. A dzsukok e sajátosság szerinti északnyugati határán kívüli, annak többé-kevésbé gyakori maradványaival jellemezhető területet talán a priedzūk nyelvjáráshoz kellene sorolni. Messze- ¹⁷ Plg. Z i n k e v i č i u s Z. Lietuvių dialektologija. P. 86—87; Lietuvių kalbos atlasas. T. 2. P. 77—82 ir žemėl. nr. 66, 67. ¹⁸ Plg. dviskiemenių veiksmažodžių tariamosios nuosakos III a. formų kirčiavimą: Lietuvių kalbos atlasas. T. 2. P. 128 ir žemėl. nr. 109. ¹⁹ Plg. V i d u g i r i s A. Svarbesnieji pietinės Lietuvos Panemunių tarmių bruožai // Panemunių dzūkai. V., 1970. P. 44—45. ²⁰ Plg. Lietuvių kalbos atlasas. T. 2. Žemėl. nr. 80; T. 3. Žemėl.nr. 103—105 ir p. 107—109. ²¹ Plg. Lietuvių kalbos atlasas. T. 2. P. 95—96. 88 1. ábra. A priedzūkiai területe. 1 — a nyugati aukštaitiai (A. Salys szerint) keleti határa, 2 — a keleti aukštaitiai nyugati határa, 3 — a dzūkiai nyugati határa, 4 — a közép-aukštaitiai (A. Salys szerint) keleti határa, 5 — A. Salys által említett nagyobb priedzūkiai területek, 6 — a g különböző szópozíciókban többnyire használatos, 7 — v. és g. „nem következetesen” (nem mindenütt következetesen) csak a múlt idejű aktív melléknévi igenév egyes és többes számú alanyeseti végződéseiben, 9 — matėu (matė), vedėu (vedė) a mačiau, vedžiau helyett, 10 — ne estei, ne eisiu, nesiau, 11 — este, ne’ėsta; ne’ėsta, 12 — egyes számú birtokos eset: man’į; maręs, tavęs — 13 — egyes számú tárgyeset: man’į; tav’į; manė, tavė. 89 A priedzūkiai legkeletibb pereme ott húzódik, ahol a múlt idejű befejezett aktív melléknévi igenév egyes és többes számú alanyeseti alakjai -i s/-is, -i̇ /-i végződéssel fordulnak elő. Ott ér véget a t'i', t'i'nai ejtése is. Ez a priedzūkiaihoz sorolandó terület valamivel nagyobb annál (északkelet felé tovább húzódik), mint amelyet A. Salys nagyjából megjelölt. Mindazonáltal, akárcsak az A. Salys által jelzett terület, szinte a közép-aukštaitiaival határos; a nyugati aukštaitiai területéről csupán a Marijampolės járás délnyugati peremén fordul elő, hogy a jō'je's, g'ir'dė'je's, t'ė', š'ė' mellett helyenként jō'ji's, g'ir'dė'ji's, t'i', š'i' alakot is mondanak. (Gelčiai, Gudelių környéke.) A priedzūkiai fogalmát érthető módon nem találjuk meg a litván nyelvjárások új felosztásában és a nyelvjárásnevek rendszerében. E felosztás szerzői, A. Girdenis és Z. Zinkevičius, elsősorban a magánhangzórendszer sajátosságait figyelembe véve, a aukštaitiai nyelvjárásból három fő alnyelvjárást különítettek el: a nyugati, a déli és a keleti aukštaitiait. A fent tárgyalt priedzūkiai területet e három fő alnyelvjárás közül kettő között osztották fel: északi része (Gegužinė, Palomenė, Žasliai) a déli aukštaitiaihoz (a korábbi nyugati dzūkiaihoz) került, nagyobb déli része pedig (Balbieriškis, Jieznas, Užuguostis, Žiežmariai) — csakúgy, mint az összes többi közép-aukštaitiai terület — a nyugati aukštaitiaihoz tartozik. Ugyanakkor ez a déli (priedzūkiai) rész a nyugati aukštaitiai kauniškiai nyelvjárás tipikus periférikus beszédmódja, amely a déli aukštaitiai alnyelvjárás számos átmeneti sajátosságát mutatja; az északi rész pedig a déli aukštaitiai alnyelvjárás periférikus beszédmódja, amely a keleti aukštaitiai širvintiškiai néhány sajátosságával rendelkezik (például a hangsúlytalan hosszú magánhangzók megrövidülésével). A Neris alsó folyásának vidéke és a Nemunas közötti terület beszédmódjainak kialakulását, valamint a különféle nyelvi jelenségek (izoglosszák) elterjedését a jövőben talán e vidék történetének átfogó tanulmányozása segítheti jobban megérteni, hiszen ez a történelem a nyelvi helyzet változását is meghatározta. E vidék beszédmódjainak változását az utóbbi évtizedekben is sok tényező befolyásolta. A valamennyi litván nyelvjárást érintő, illetve ma is alakító tényezőkön túl nagyon fontos körülmény, hogy a Neris és a Nemunas közötti területen a kaunasi, elektrėnairi és kruonisi erőművek építése miatt jelentős népességcsere (migráció) történt (egész falvak tűntek el, és egy új, nagy, városias jellegű település, Elektrėnai jött létre). E vidék számos beszédmódbeli sajátossága a köznyelvi litván hatására is eltűnik. Ezért az utóbbi években a priedzūkiait megkülönböztető sajátosságok némelyike már csak az idősebb helyiektől volt hallható. A priedzūkiai és a szomszédos lakott települések (lásd az 1. ábrát) A lakott hely (adatfelvételi pont) száma A lakott hely neve* Járás Körzet 497 Betėgala Jonavos Kulvos 498 Padaigai ” Ūpni­n­kų 499 Gegužinė Kaišiadoriai Žūbiškiai 500 Mančiūšėnai Širvintos, Jonava Gėlvonys (Širvintai járás), * A lakott helyek (pontok) sorszámai és nevei a „Lietuvių kalbos atlasas” szerintiek (V., 1977—1991. 1—3. köt.). Egyes lakott helyek közigazgatási hovatartozása jelenleg némileg megváltozhatott. 90 518 | Užusaliai | Jonava | Ūpninkų Užusaliai 519 | Palomenė | Kaišiadoriai | Palomenės 520 | Čiobiškis | Širvintos | Čiobiškio 521 | Musninkai | ” | Musninkų 535 | Pravieniškės | Kaišiadoriai | Rumšiškės 536 | Rumšiškės | ” | ” 537 | Kaišiadorys | ” | 538 | Žasliai | ” | Kaišiadoriai 539 | Papárčiai | ” | Papárčiai 540 | Kernavė | Vilniaus | Dūkštų 550 | Skriaudžiai | Prienų | Skriaudžių 552 | Garliavà | Kaũno | Garliavos 553 | Márgininkai | ” | Taũrakiemio 554 | Krúonis | Kaišiadorių | Krúonio 555 | Žiežmāriai | ” | Žiežmārių 556 | Naujosios Kietaviškės | ” | Kietaviškių 557 | Vievís | Trãkų | 568 | Ąžuolų Būdà | Marijámpoles | Gaváltuvos 569 | Mozūriškės | Prienų | Veiverių 570 | Išlaužas | ” | Išlaužo 571 | Darsūniškis | Kaišiadorių | Vilūnų 572 | Kálviai | ” | Kálvių 573 | Pakertìškės | ” | Žiežmārių 574 | Káugonys | ” | Papárčių 575 | Daugirdiškės | Trãkų | Rusákalnio 576 | Rykantai | ” | Bražuolės 586 | Sasnavà | Marijámpole | Sasnavos 587 | Plūtiškės | ” | Guobų 588 | Pašlavantys | Prienų | Naujosios Ūtos 589 | Prienai | ” | 590 | Birštonas | ” | Birštono 591 | Jieznas | ” | Jiezno 592 | Užuguostis | ” | Lielionių 593 | Margiškės | Trãkų | Ubiškių 594 | Semeliškės | ” | Semeliškių 605 | Keturvalakiai | Vilkaviškio | Keturvalakių 606 | Marijámpolė | Marijámpolės | 607 | Igliáuka | ” | Igliáukos 608 | Új Ūta | Prienų | Naujosios Ūtos 609 | Balbieriškis | Prienų | Balbieriškio 610 | Nemajúnai | Alytaus, Prienų | Birštono (Prienų r.), Punios 611 | Butrimonys | Alytusi | Butrimonų 612 | Gripìškės | Prienai | Lielionių 91 613 Aukštadvaris Trakų Ubiškių 623 Vilkabalai Vilkaviškio Rasių 624 Liudvinavas Marijampolės Meškučių 625 Daukšiai „ Pádovinio 626 Gelčiai „ Gudelių 627 Udrija Alytaus Krokialaukio 628 Kriauniai „ Dubėnų, Luksnėnų 629 Žagariai „ Puniõs 630 Pivašiūnai „ Pivašiūnų 631 Onuškis Trakų Onuškio 638 Liubavas Marijampolės Liubavo 639 Kalvarija „ 640 Želsva „ Liudvinavo 642 Simnas Alytaus Simno 644 Alytus Alytaus A priedzūkis kérdéséről és határairól Összefoglalás A közép-aukštaitiai nyelvjáráscsoport déli részét (ezt K. Jaunius különböztette meg a többi aukštaitiai nyelvjárástól) A. Salys priedzūkisnak nevezte. Ezt a terminust más nyelvészek is gyakran használják, de nem mindig ugyanazzal a jelentéssel. A. Salys szerint a priedzūkis az a terület (amely Balbieriškis, Birštonas, Darsūniškis, Jieznas, Prienai és Punia településeit foglalja magában), „ahol a dzūkiai nyelvjárásnak csak bizonyos jegyei fordulnak elő”. E jegyek közül mindenekelőtt az ą, ę magánhangzók u·, i· hanggá való változását említette (bár ez nem mindig szabályos), például grã·stas / grū·stas „fúró”, s·kė·sta / s·kī·sta „elsüllyed”. A későbbi kutatások pontosították e jelenség földrajzi elterjedését. E magánhangzók változásának intenzitása alapján a közép-aukštaitiai nyelvjáráscsoport déli pereme három zónára osztható: 1) az ą, ę minden helyzetben többnyire szabályosan u·, i· hanggá változik, például grū·stas, kàu·žì tárgyeset „tehén”. Ez Gegužinė, Kaugonys, Palomenė és Paparčiai területe (a litván nyelvjárások A. Girdienis és Z. Zinkevičius által javasolt új besorolása szerint ez a terület a déli aukštaitiai nyelvjáráshoz tartozik); 2) az ą, ę helyén rendszertelenül u·, i· hangot ejtenek, például á·žuolas „tölgy”, s·kė·sta „elsüllyed”, valamint ú·žuolas, s·kī·sta. Ez a jelenség a következő településeken fordul elő: Pakertiškės, Gripiškės, Užuguostis, Merģiškės, Butrimōnys, Kriauniai, Punia, Žagariai; 3) i· hangot e· helyett csak a melléknévi igenév preitiri alakjaiban ejtenek, például bijójes, bijóje > b'ijó·ji·s/-is, b'ijó·ji·/-i „megijedt”, valamint tę, šę > l'ę·, s·i· „azok, ezek”. A terület Balbieriškist, Birštonast, Darsūniškist, Jieznast, Kaišiadorysot, Prienait és Žiežmariait foglalja magában (a nyelvjárások új besorolása szerint a második és a harmadik zóna nyelvjárásai a kaunasi nyugati aukštaitiai nyelvjáráshoz tartoznak). Ezért az ę > i·/i igenévi izofónt a priedzūkis nyugati határának tekinthetjük. A. Salys ugyanazokra a fonetikai-morfológiai jegyekre mutatott rá, mint amelyek a dzūkiai nyelvjárásban is megvannak, és amelyeket a közép-aukštaitiai nyelvjáráscsoport déli nyelvjárásaiban használnak, például mat'ų „láttam”, bū·tau „lennék”, bū·tai „lennél” (később némelyek ezt tekintették a priedzūkis határának). E formák izomorfái azonban a nyelvjáráscsoport különböző területeit foglalják magukba, nem esnek egybe az ą, ę u·/u, illetve i·/i hanggá való változásának izofónjaival. 92