Stilistinis žodžių apibūdinimas „Lietuvių kalbos žodyne“

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXV (1995) LIETUVIŲ LEKSIKOLOGIJOS TYRINĖJIMAI Klementina VOSYLYTĖ A szavak stilisztikai jellemzése a „Lietuvių kalbos žodyne” §1. A lexika stilisztikai osztályozását a szótárakban rendszerint bizonyos stilisztikai minősítések jelzik. A stilisztikai minősítés meghatározza a szó vagy jelentése stilisztikai minőségét. Ezekkel az eszközökkel azonban nem mindig lehet pontosan visszaadni a szó stilisztikai modalitását. Ez minden szótár problémája. Ezzel a problémával az LKŽ összeállítói és szerkesztői is szembesülnek. J. Pikčilingis (1975:10—11) rámutatott, hogy az LKŽ-ben igen változatos alapokon nyugszik a stilisztikailag konnotált lexika felosztása, hogy csak egyes szavakat jellemeznek stilisztikailag, és hogy a szótárírók által használt stilisztikai minősítések nagyon szétszórtak és következetlenek. E cikk célja az LKŽ stilisztikai minősítési rendszerének áttekintése, hiányosságainak, valamint a minősítések használatában tapasztalható következetlenségeknek a feltárása. A lexika stilisztikai osztályozásának kérdéseiben sem az elméleti stilisztikai, sem a lexikográfiai munkákban nincs teljes egyetértés. E nézeteltérések okait E. Petriščevának az orosz nyelvi szavak stilisztikai elemzésének szentelt könyve tárgyalja (Петрищева 1984:3—14). A lexika stilisztikai osztályozásának legáltalánosabb kérdéseiben rendszerint nincsenek lényeges nézeteltérések. E cikk szerzője elsősorban a litván stilisztának, J. Pikčilingisnek a szótári stilisztikai differenciálására támaszkodik (Pikčilingis 1975:8—22). Valamennyi stiliszta elismeri, hogy egyes szavak stilisztikailag semlegesek, mások pedig stilisztikailag konnotáltak (jelöltek). Stilisztikailag semlegesek azok a szavak, amelyeknek nincs sem a beszélt, sem az írott nyelvre jellemző érzelmi, képi vagy egyéb stilisztikai árnyalatuk. A stilisztikailag konnotált lexika nemcsak megnevezi a tárgyakat, jelenségeket vagy tulajdonságokat, hanem jellemzi is őket, és további stilisztikai információt nyújt. A stilisztikailag konnotált szót konnotátumnak nevezik; ez oppozícióban áll a denotátummal, azaz a stilisztikai árnyalattal nem rendelkező szóval. A szó stilisztikai konnotációját a funkcionális, valamint az érzelmi és expresszív konnotáció alkotja. A szó használati körét és működésének feltételeit figyelembe véve a szótárak rendszerint a beszélt nyelvi árnyalatú és az írott nyelvi árnyalatú szavakat jelölik. §2. Először tekintsük át, hogyan szerepelnek az LKŽ-ben a beszélt nyelv szempontjából konnotált szavak. Az šnek. minősítést az LKŽ útmutatója a következőképpen magyarázza: „beszélt nyelvi szó, annak jelentése vagy kifejezés, amelynek határozottan kötetlen, fesztelen, olykor gúnyos, kissé durva nyelvi árnyalata van” (LKŽ instrukcija 1980:35). Mindenekelőtt nem világos, hogy beszélt nyelvi szavaknak a népi (nyelvjárási), a köznyelvi beszélt nyelvi szavakat vagy mindkettőt tekintik-e. Emellett az az állítás, hogy a beszélt nyelvi szavakra az írott nyelv szavaihoz képest jellemzőbb a 180 lexika expresszivitása, emocionalitása, kifejezőereje és értékelő eleme, úgy tűnik, nem elegendő kritérium a beszélt stílus meghatározásához. Az expresszivitás, az emocionalitás, a gúnyos vagy durva árnyalat a szavak érzelmi és expresszív konnotációjának körébe tartozik. Az LKŽ útmutatója az šnek. minősítést a következő példákkal szemlélteti: išverstambis, -ė, bebekas és knabė 2. jelentése: ’orr’. Sajnos magában a szótárban ez a minősítés csak a knabė 2. jelentéséhez került oda; az išverstambis, -ė és a bebekas minden stilisztikai minősítés nélkül szerepel. Az útmutató ugyanazon bekezdésében van egy megjegyzés, amely teljesen ellentmond annak, amit az útmutató fentebb, és amit itt már idéztünk. Íme a megjegyzés: „Mivel a Szótár túlnyomó részét a népi beszélt nyelv szavai, jelentései és kifejezései alkotják, amelyek gyakran bizonyos kötetlen árnyalatot hordoznak az irodalmi nyelvi normákkal szemben, ezért a Szótár túlzott minősítésekkel való megterhelésének elkerülése végett az šnek. minősítés csak az irodalmi beszélt nyelvi stílusra jellemző szavakat jelöli” (LKŽ instrukcija 1980:35). Vagyis itt már különbséget tesznek a népi és a köznyelvi beszélt nyelv szavai között. Az az elv, hogy az šnek. minősítés csak a köznyelvi beszélt nyelvi stílusra jellemző szavakat jelölje, kizárólag egy köznyelvi szótárban volna megfelelő. Az LKŽ-ben megvalósuló šnek. minősítésről a közölt példák alapján alkothatunk képet. Ezzel a minősítéssel például a következő szavakat jelölik: rabantuoti, atsirabantuoti, įsirabantuoti, nusirabantuoti, užsirabantuoti, rabanuotis, įsirabanuoti, rabazdinti, rabazduotis, parsirabazduoti, susirabazduoti, rabždintis, rabiza, viszont ugyanezen vagy hasonló jelentésű és használati körű szavaknál nincs ilyen minősítés: išsirabантinti, rabeti, rabinti, rabuotis, atsirabuzdinti. Beszélt nyelvi szavaknak tekintik a következőket: raira, raireti, rairone, rairuoti, rairūnas, -ė, 1 rairuoti; a hasonló használati körű szavakat, például a 2 rairokas, -ė, 2 rairuoti, rarokas, rareti, rarinti, raruoti szavakat viszont nem tekintik annak. A repečkomis határozószó, valamint a repečkoti, repečkuoti, riūtinti igék az šnek. minősítést kapják; a rėplioti, rėplinėti igéknek csak a 3. jelentése kapja ezt a minősítést; a roblinėti, roblinti, robloti igék és a roblomis határozószó semmilyen stilisztikai minősítést nem kapnak, míg a rioglinti, rioglioti, roglinti, roglinėti igéket csak a menk. minősítés jelöli, vagyis stilisztikai szempontból már egészen másként jellemzik őket. A ryžintis, ryžtauti, ryžius, ryžutis szavakat šnek. minősítéssel jelölik, míg a ryzmenė, 1 ir 2 ryzuoti minősítés nélkül szerepel. Az rumžti, runtinti, runtyti igéket az LKŽ šnek. minősítéssel közli, míg a hasonló jelentésű és használatú ruobti igét, valamint a runtulis főnevet stilisztikai minősítés nélkül adja meg. Beszélt nyelvi szavaknak tekintik a következő igéket, illetve azok jelentéseit is: ruopštinėtis, riūtėti, riūtinti, riūtuoti, sliūkinėti, sliūkinti (sliūkoti — nincs šnek. minősítése), smurgsoti, 2 smurgti (ugyanebben a jelentésben a smursti nem kap stilisztikai minősítést), snapinėti, snarpsoti, snopsoti, sominėti, 1 sominti (2 sominti, somti — nincs minősítés), stenėti 3., 4. és 5. jelentése, stybinti, stybrinti, stimpluoti, stingčioti, 1 styrinti, striūginti, striūblinėti, striūlinti, sygnuoti, šamantinėti, šamatyti, šamatuoti, šanatyti, 2 šapuoti, 1 šarpuoti (šapenti, šapėti — nem kap šnek. minősítést), šlamšnoti, šlamšti 4. és 5. jelentése (miért nem šnek. a többi?), šlapakčioti, šlerkinėti (šlepsėti, šlepšinėti — nincs šnek. minősítés), šlerkuoti, šlerpinti, šlerpoti, šlerpti, šlerpinti, šlervoti, šlevedrineti, šlevedruoti, šlevendroti (šliominti — csak menk. minősítéssel), továbbá a főnevek: 1 šešpėlis 7. jelentése (miért nincs šnek. minősítése a többinek?), 1 šakaras, šakarna, 181 šakarnudel is, -ė, šlerkius (šlernius — be šnek., o šlerva — tik niek.), šlerkos, šlervokas, šlevendra. Vajon ezek a köznyelvi társalgási nyelv szavai? A források és a helymegjelölés azt mutatják, hogy ezek rendszerint a népi beszélt nyelv (a nyelvjárások) szavai. Hasonlítsuk össze azokat a szavakat, amelyeket az LKŽ mindenféle stilisztikai jelölés nélkül közöl: sniaukroti, snūstinė­ti, spogčioti, sryguoti, stab arinti, stiրմoti, stripuliuoti, striubuliuoti, stulpčiuoti, stupuliuoti, stursinėti, suinitys, susikuitėlis, -ė, susikumpėlis, -ė, susilaižėlis, -ė, susineržėlis, -ė, susisukėlis, -ė, susitupėlis, -ė, sutrius, -ė, sužlibėlis, -ė, svaimėti, šalameikis, šalataika, šapnagis az 1., 2. és 3. jelentés, šatragonas, šemeklinėti, šemeklis, šemelioti, šemeliotis, šemerioti, šemintinėti, šemšioti, šinkyti, škabalda, škabarda, škervinti, škiobrinti, šlaitinėti, šlamštauti, šlamštokas, -ė, šlapad r aila, šleivakojis, -ė, šleivioti, šleivoti, šleivys, -ė, šleketuoti, šlepenti, šlepsėti, šlioti, šlitiniuoti, šlytinti, šliudrinėti, šliūkštinti és így tovább. A funkcionális konnotáció szempontjából ezek a szavak, úgy tűnik, nem különböznek a „besz.” jelölésűektől. Mindkét csoport szavainak erőteljes érzelmi és expresszív, illetve képszerű árnyalatuk van (sajnos az LKŽ gyakran nem jelöli ezeket). Többségük mégis a népi beszélt nyelvben, nem pedig a köznyelvi társalgási nyelvben használatos. Így arra a következtetésre jutunk, hogy az LKŽ-ben a szavak vagy jelentéseik „besz.” jelölése nagyon szubjektív és következetlen, ezért mind az útmutatóban, mind a szótár gyakorlati munkájában korrigálásra szorul. Az LKŽ a „besz.” jelölésen kívül még a dial., dz., r., suv. és ž. jelöléseket is használja. Az útmutató szerint ezeket a szabálytalan fonetikai és morfológiai nyelvjárási formák, valamint bizonyos nyelvjárási jelentések megjelölésére kell használni (LKŽ instrukcija 1980:29—30), más szóval a fonetikai, szóalkotási és szemantikai dialektizmusok jelölésére. Az útmutató szerint a nyelvjárási szavakat ezekkel a jelölésekkel nem jelölik; hogy melyik nyelvjárásban használatosak, azt használati forrásaik vagy a helymegjelölés mutatja. Az útmutató a fenti jelölések használatára néhány példát is közöl: kap (dial.), gydrus, -i (ž.), gamin kla (ž.), antjoti (ž.), prigauti 3. jelentése (dial.). Az LKŽ-ben a gydrus, -i és a gaminkla szavak mégis dial. jelölést kapnak, nem pedig ž.-t. Az LKŽ-t alaposabban átlapozva még egy-két olyan szót is találhatunk, amelyet dial., dz., r., suv. vagy ž. jelöléssel láttak el. Például a dial. jelölés szerepel a következő szavak mellett: klėbys, lėzas, az esti ige 2. jelentése mellett, de valamiért hiányzik a következő szavak mellől: skinstas, šaltenis, šašėlis, šešėli, šiulma, surusvas, -a, sužalias, -ia és sok más szóalkotási, fonetikai és szemantikai dialektizmus mellől. E jelölések továbbá nem a szavak eredet szerinti jellemzésére, hanem funkcionális stílusuk megjelölésére szolgálnak. A köznyelvi szótárakban szereplő dialektizmusok esetében a dial. (vagy a konkrét nyelvjárásra utaló) jelölés eredet szerinti jelölésnek is tekinthető. A „besz.”, illetve a dial., dz., r., suv., ž. jelöléseket a konnotáció központja és perifériája (vagy a nem és a faj viszonya) közötti kapcsolatként kell értelmezni. Tehát a „besz.” és a dial. jelölésekkel kifejezett fogalmak meghatározásait pontosítani kell, mert az útmutató ilyen következetlenségei az LKŽ gyakorlati munkájában is megmutatkoznak. Az LKŽ a beszélt nyelvi stílust jelölő további rövidítéseket is használ: flk. (az útmutatóban e jelöléssel megadott gavėnas és 2 kanapinis 3. jelentésén kívül ezzel jelölik a rait ojėlis, suvedėlis szavakat és másokat), amely azt jelzi, hogy a szó vagy jelentése kizárólag a folklórban használatos; továbbá olyan jelöléseket is, amelyek konkrétan megadják, 182 melyik folklórműfajban használatos a szó vagy annak jelentése, például d. (ezzel jelölik például a rultupis, spurgouėlis, spurgonėlis szavakat), ms. (ezzel jelölik a találós kérdések szavait, például a rangė 2. jelentését, valamint a šakotynas, šalbažeda, šarangė, šarankaitė, šašė szavakat), ps. és mások. E jelölések LKŽ-beli használatát, úgy tűnik, nem sok kifogás érheti. Inkonzisztenciák azonban itt is előfordulnak. Mondjuk, a spurgouėlis és spurgonėlis főnevek d. jelölést kapnak, míg a raitulėlis, raituonėlis, raitutėlis, sūpuzė, supuonėlis, -ė szavakat jelölés nélkül közlik. A beszélt nyelvi konnotáció perifériájához tartoznak a gyermeknyelvi szavak is, amelyeket az LKŽ vk. jelöléssel lát el. Az útmutatóban ezt a jelölést valamiért a szó, annak jelentése vagy a kifejezés érzelmi és expresszív árnyalatát jelző rövidítések között adják meg (LKŽ instrukcija 1980: 38). §3. Az LKŽ a könyvies árnyalatú szavakat kng. jelöléssel látja el. Az LKŽ útmutatója ezt a jelölést a következőképpen magyarázza: ”könyvies szó, annak jelentése vagy kifejezés, amely nem honosodott meg széles körben a nyelvben, és gyakran képzésmódja vagy jelentése idegen tőle” (LKŽ instrukcija 1980: 35). Az LKŽ bevezetője is hasonlóan fogalmaz: ”könyvies, mesterséges szó, annak jelentése, kifejezés, amely nem honosodott meg széles körben, és amelynek vannak más megfelelői az irodalmi nyelvben” (LKŽ I, XIII). E magyarázatok alapján a következő szavakat: raštynyčia, rykė ’állam, királyság’, rykys, -ė ’király, uralkodó’, saupažintė, saupažintis, slygiūnas és slykūnas ’sárkány’, šalaujis, -ė ’idegen’, širdgilingas, -a, širdgilus, -i és hasonlókat, úgy tűnik, kng. jelöléssel kellene ellátni, hiszen mind könyvies, széles körben meg nem honosodott szavak, és van köznyelvi megfelelőjük. Az LKŽ-ben nem könnyű kng. jelölésű szót találni, mivel egy-egy kötetben csupán néhány ilyen fordul elő. A nyelvészeti stilisztikai szakirodalomban a könyvies lexikához általában a hivatalos szavakat, a hivatali nyelv kifejezéseit, valamint a speciális szavakat és terminusokat sorolják, amelyek rendszerint hivatalos iratokban, publicisztikában, újsághírekben, illetve tudományos, művészeti, műszaki és hasonló szakirodalomban használatosak; vagyis azokat a szavakat, amelyek eredetüknél és használati körüknél fogva könyviesek. A kng. jelölés és az agr., anat., astr., biol., bot., chem. és hasonló jelölések ebben az esetben is úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a konnotáció központja és perifériája. Az LKŽ útmutatója nem veszi figyelembe ezt a kapcsolatot: a kng. jelölést a nyelvi lexika egy meghatározott stilisztikai rétegéhez tartozást jelölő rövidítések között tünteti fel, míg a tudományos terminusok jelölései egy másik, külön paragrafusban szerepelnek. Úgy tűnik, a terminusokat nem tekintik könyvies lexikának. Az útmutató következetlensége ellenére a tudományos terminusok jelöléseit egyébként viszonylag következetesen és rendszeresen használják. §4. A szavak szótári stilisztikai jellemzésének az adott szótártípustól és a kitűzött céloktól kellene függenie. I. Šmelëva például úgy véli, hogy az irodalmi nyelv értelmező szótárában nem szükséges jelölni a könyvies lexikát, mivel a könyvies stílusok kontextusában semleges; a beszélt nyelvi réteg szavaihoz viszont szükség van jelölésekre, mert a könyvies stílusban és a szépirodalomban rendszerint stilisztikai eszközként használatosak (Шмелева 1974:182—186). Az LKŽ a nyelv valamennyi funkcionális stílusában használt szavakat foglalja magában, vagyis a nyelvjárásokból, szépirodalmi, tudományos, politikai és egyéb művekből, a sajtóból, folklórgyűjteményekből, valamennyi jelentősebb litván szótárból és a fontosabb régi írásos emlékekből gyűjtött szavakat. Mivel az LKŽ-ben a beszélt nyelvi és a könyvies lexika van túlsúlyban, és amint azt az útmutató és a bevezető is mondja, 183 Ha nem akarjuk túlterhelni a szótárt minősítésekkel, nem volna-e érdemes lemondani a beszélt nyelvi és könyvnyelvi konnotáció központi szintjére utaló šnek. és kng. minősítésekről, és csak a perifériához tartozó szavakat jelölni, amelyek stiláris jellege a legkevésbé vitatható és kétséges. §5. Az érzelmi és expresszív konnotáció jelölésére az LKŽ rövidítésjegyzéke és útmutatója a következő minősítéseket adja meg: euf., fam., iron., juok., keik., malon., menk., niek., vlg. (azt, hogy az útmutatóban ezek között a minősítések között a vk. minősítés is szerepel, már említettük). Az LKŽ-t lapozgatva mindenekelőtt az tűnik fel, hogy a stilárisan konnotált szavakat általában csak az egyik — kizárólag funkcionális vagy kizárólag érzelmi és expresszív — konnotáció szempontjából jellemzik, noha egyetlen szóban gyakran kétféle konnotáció is összekapcsolódik. Már említettük, hogy az érzelmi és expresszív árnyalatok inkább a beszélt nyelvi stílus szavaira jellemzők. Így egy szó a šnek. mellett menk., niek. vagy más minősítést is kaphatna. Az LKŽ rendszerint csak azt jelöli, hogy a szó beszélt nyelvi, vagy csak azt, hogy pejoratív, becsmérlő, vulgáris stb. Az is feltűnik, hogy a nagyon hasonló vagy teljesen azonos érzelmi és expresszív árnyalatú szavak közül az egyik menk. minősítést kap, a másik niek.-et, igen gyakran pedig semmilyen minősítést sem, például: a rukšna menk. minősítést kap, míg a rukata, rukena, rukna, rukšla 4. jelentése stiláris minősítés nélkül szerepel; a rukšmyžoti niek. minősítést kap, míg a rukšmyžė, rukšpūžė minősítés nélkül szerepel; a rupėčka 2. jelentése és a rupkė 2. jelentése niek. minősítést kap, míg a rupūžė 2. jelentése (emberről) minősítés nélkül szerepel; a šašius, -ė menk. minősítést kap, a šašna semmilyen stiláris minősítést nem kap, a šašnys 1. jelentése pedig menk., 3. jelentése niek. minősítést kap; a šatrakojis, -ė, šatramazgis, -ė menk. minősítést kap, a šatrausis pedig minősítés nélkül szerepel; a šavalką menk. minősítést kap, a šavedrala stiláris szempontból nincs minősítve; a suburbėlis, -ė, subuvėlis, -ė, sučiūrėlis, -ė, surūkėlis, -ė, susiunkelnis, -ė, sušutėlis, -ė menk. minősítést kap, a susidrėbėlis, -ė niek.-et, míg a sudrebtuvos, sudribėlis, -ė, sudriskėlis, -ė, sudubėlis, -ė, sudžiūtrietis, -ė, sugniaužėlis, -ė, sugrubnagis, -ė, sugrubelėlis, -ė, suverukšlis, -ė, suirelis, -ė, sukepėlis, -ė, sukliopklyvis, -ė, sukriošėlis, -ė, surūgėlis, -ė, suskretėlis, -ė, susuktanosis, -ė semmilyen stiláris minősítést nem kap; a šunadvokatauti, šunadvokatis, šunagalys, -ė és šungalis, -ė, 1 šunakis, -ė, šunalakis, -ė, šunapentis, -ė, šunbalis, šunbernis, šunbranktis, šunbrolis, šunburniauti, 1 šunburnis, -ė 2. és 3. jelentése, šundaktaris, -ė, šundvaris, šuneika, šuniamalkė, šunmilčiauti, šunmokslis, šunpalaikis 1. jelentése menk. minősítést kap, míg a šunagarys, -ė, 2 šunakaklis, -ė, šunaponis és šunponis, 1 šunbiza, 3 šungalvis, -ė 2. jelentése, šunmeistris, šunmurza, šunpalaikis 2. jelentése, šunpautis, -ė, šunprūšis, -ė, šunrajys, -ė, šunskumpis, -ė, šunsnukis, -ė 2. jelentése, šunsparnis, -ė, šunšaipa, šunuodegiauti, šunuodegiautojas, -a, šunuodegis, -ė 2. és 3. jelentése niek. minősítést kap; a 2 šunakis, -ė, šunbajoris, -ė, šunbarzdė, 3 šungalvis, -ė 3. jelentése, šuniadantis, -ė, šuniašlektis, -ė, šunmilčiai, šunpranašis, -ė és šunsnukiuoti viszont stilárisan semleges szóként, vagyis mindenféle stiláris minősítés nélkül szerepel. Az itt bemutatott példákból látható, hogy az LKŽ következetlenül jellemzi stiláris szempontból a pejoratív vagy becsmérlő árnyalatú szavakat, illetve jelentéseiket, a menk. és niek. minősítéseket pedig világosabb kritériumok nélkül használja. A zavar és következetlenség elkerülése érdekében talán érdemes volna ezeket a szavakat és jelentéseiket egyetlen, menk. minősítéssel jelölni, a niek. minősítést pedig teljesen elhagyni. 184 Az LKŽ útmutatójában az iron. és juok. stiláris minősítésekhez adott magyarázatok alig különböznek egymástól, noha más szavakkal fogalmazzák meg őket. Az iron. minősítés magyarázata: „ironikus, iróniát, gúnyos árnyalatot hordozó szó, annak jelentése vagy kifejezés” (LKŽ instrukcija 1980: 37), a juok. minősítésé pedig: „nevetséges, gúnyosan mondott szó, annak jelentése vagy kifejezés” (LKŽ instrukcija 1980:38). Az LKŽ rövidítésjegyzéke a juok. minősítést is hasonlóképpen magyarázza: „nevetséges, gúnyosan” mondott szó, annak jelentése vagy kifejezés. Tehát mindkét minősítés olyan szavak, jelentések vagy kifejezések jelölésére szolgál, amelyek nevetséges, gúnyos árnyalatot hordoznak. Ezenkívül az LKŽ és a „Dabartinės lietuvių kalbos žodynas” (1993) csak az igét közli juoktis, vagyis az ige igekötő nélkül csak visszaható alakban szerepel. Ezért a juok. minősítést nem volna helyes a „nevetés (nevetkezés), nevetségesen” szavakkal magyarázni. Úgy tűnik, a juok. minősítés magyarázata pontosabb és világosabb volna például így: tréfából, tréfálkozva mondott szó, annak jelentése vagy kifejezés. A familiarisan vagy familiáris hangnemben használt szavakat, azok jelentéseit vagy kifejezéseit az LKŽ rövidítésjegyzéke és az LKŽ útmutatója (1980: 37) szerint fam. minősítéssel kell jelölni. Ezt a minősítést azonban nem könnyű megtalálni az LKŽ-ben. Tehát vagy el kellene hagyni ezt a minősítést, vagy bevezetve használni kellene. Ezzel a minősítéssel például akár a következő szójelentéseket vagy árnyalatokat is meg lehetne jelölni: mama „feleség, asszony (így nevezi a férj a gyermekes feleségét)”, tėvas „nő házastársa, férj” stb. Az érzelmi és expresszív konnotációhoz tartozik a képszerű szókészlet is, amelynek jelölésére az LKŽ-ben nincs külön minősítés, például stypčioti, stypinėti, stupinti, styplinėti, styplinti (1 styrinti — šnek. minősítést kap). Az ilyen szavak képi információját, képi árnyalatait hasonló stiláris konnotációjú szinonimával vagy megfelelő leíró magyarázattal fejezik ki. A képszerű szókészlet példái lehetnének még például a következő igék: šlepen­ti, šlepsėti, šlitiniuoti, šlytynti, valamint az indulatszói eredetű igék stb. Külön stiláris minősítéssel nem jelölik az indulatszavakat és az indulatszói funkciójú szavakat sem, amelyek kizárólag érzelmi és expresszív funkciót töltenek be. LITERATŪRA LKŽ — Lietuvių kalbos žodynas 3—15, Vilnius, 1956—1991; II leid. 1—2, 1968—1969. LKŽ instrukcija — Lietuvių kalbos žodyno instrukcija, Vilnius: Lietuvos TSR MA Centrinės bibliotekos rotaprintas, 1980. P i k č i l i n g i s J. 1975: Lietuvių kalbos stilistika 2, Vilnius: Mokslas. П е т р и щ е в а Е.Ф. 1984: Стилистически окрашенная лексика русского языка, Москва: Наука. Ш м е л е в а И.Н. 1974: Принципы стилистической характеристики слова в общем словаре литературного языка (на русском материале). — Всесоюзная научная конференция по теоретическим вопросам языкознания (11—16 ноября 1974 г.). Тезисы докладов секционных заседаний, Москва, 182—186. STILISTISCHE KENNZEICHNUNG DES WORTSCHATZES IM ”WÖRTERBUCH DER LITAUISCHEN SPRACHE” Zusammenfassung Im Aufsatz wird das System der Angaben zum Stil im ”Wörterbuch der litauischen Sprache” untersucht. Abgesondert wird die Kennzeichnung des Wortschatzes 185 vom Standpunkt der funktionellen stilistischen und expressiven emotionellen Konnotation aus betrachtet. Manche funktionellen Angaben zum Stil (z. B. šnek. ”umgangssprachlich”) und die Angaben zur Kennzeichnung des Wortschatzes mit einer emotionellen Färbung (z. B. menk. ”abwertend” und niek. ”verächtlich” werden im ”Wörterbuch der litauischen Sprache” sehr subjektiv und inkonsequent verwendet. 186