Priešybė kaip semantinis ir loginis antonimijos pagrindas

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXV (1995) LIETUVIŲ LEKSIKOLOGIJOS TYRINĖJIMAI Irena ERMANYTĖ AZ ELLENTÉT MINT AZ ANTONÍMIA SZEMANTIKAI ÉS LOGIKAI ALAPJA A szemantikai antonímia olyan szavakon alapul, amelyek ellentétes jelentésűek, ellentétes tulajdonságokat és jegyeket neveznek meg, illetve ellentétes jelenségeket és folyamatokat írnak le, például: jó — rossz, vidám — szomorú, boldogság — boldogtalanság (tulajdonság); elkezdeni — befejezni, tavasz — ősz, rajt — cél, mindig — soha (idő és időtartama); fent — lent, külső — belső, rajta — alatta (hely); húzni — tolni, bemenni — kimenni, kelet — nyugat, ide — oda (irány); gyors — lassú, sietve — lassan (tempó); erős — gyenge, heves — lassú, erősíteni — gyengíteni, izgatás — elnyomás (intenzitás). A szemantikai ellentétek általában meglehetősen változatosak, kapcsolattípusaik pedig különbözőek. Például a melléknevek tulajdonságai vagy az igékkel kifejezett mozgás másként, a minőségi ellentétek pedig megint másként elemezhetők. A logikai ellentétek két összeegyeztethetetlen fogalom közötti szemantikai viszonyok; közöttük lehet egy középső fogalom (lásd fehér — fekete; középső fogalom: szürke), vagy akár több középső fogalom is: fehér — világos, szürke, sötét — fekete. Az antonímia logikai alapját tehát nem ellentmondó (fehér — nem fehér), hanem ellentétes (fehér — fekete) fogalmak alkotják. A nyelvben azonban némileg más a helyzet, mivel nem csupán a minőséget jelölő melléknevek között lehetséges ellentét. A szemantikai és logikai antonímia rendszerének elméleti vizsgálatai azt mutatják, hogy antonimák azok a szavak, amelyek megfelelnek az alábbi követelmények bármelyikének: a) Az X és Y szavak, amelyek ellentétes fogalmaknak felelnek meg, és egy összehangolt halmaz szélső tagjai, kontrárius viszonyban állnak egymással: X — (nem X/nem Y) — Y: jó — (nem jó/nem rossz) — rossz. b) Az X és Y szavak különféle irányok, cselekvések, jegyek stb. vektorális ellentétét fejezik ki: feljebb emelni — lejjebb vinni, bemenni — kimenni, odaszállítani — elszállítani, demokratikus — antidemokratikus, bal — jobb, itt — ott stb. Az antonimák e csoportjába főként igék, melléknevek, határozószók és hasonlók tartoznak. c) Az X és Y szavak formailag ellentmondó fogalmaknak felelnek meg (X — nem X), a nyelvben azonban kontradiktorikus ellentétet is kifejezhetnek. Az antonimák e csoportját leggyakrabban minőséget jelölő melléknevek vagy melléknévi funkciójú igenevek, főnevek és határozószók alkotják, például: élő — halott, igaz — hamis, igazság — hazugság, nyitott — zárt, együtt — külön, nőtlen — házas stb. Ezen antonim ellentétek között nincs középső tag, és a… 9 Az ellentét nem fokozatos, hanem komplementer jellegű. Ha az ellentétpár egyik tagját tagadjuk, a másik, meghatározott és szélső ellentétet kapjuk, például: nőtlen – nem + nőtlen = nős, élő – nem + élő = halott. d) a konverzív szavak az antonimapár fordított viszonyait jelölik, vagyis azt, amikor ugyanazt a helyzetet (cselekvést, viszonyt) különböző résztvevőinek nézőpontjából kölcsönösen megfordíthatóként ábrázoljuk. A konverzív előfordulását a logikai hangsúly határozza meg, amely kiemeli a helyzet legfontosabb résztvevőjét, például: A szomszéd eladta az apának a lovat = Az apa megvette a lovat a szomszédtól. A konverzíveket ellentétes jelentésű igék alkotják (nyerni – veszíteni és veszíteni – nyerni), valamint felsőfokú melléknevek vagy határozószók, például: A fiútestvér idősebb a lánytestvérnél – A lánytestvér fiatalabb a fiútestvérnél stb. Az itt felsorolt, ellentétes jelentésű szavak és szemantikai viszonyaik különböző típusai között bizonyos kapcsolat áll fenn: maguknak a szavaknak a természete (kategóriális jelentésük és szemantikai-grammatikai tipizálásuk) sok esetben meghatározza az antonimák egyik vagy másik típusát. Az ellentétpár egyik tagja rendszerint tagadja a másikat. Ez a tag szemantikailag összetett (például: nemes „az erkölcsi normákat követő” – aljas „az erkölcsi normákat nem követő”). Az antonímia belső szemantikai ismérve nem akármilyen, hanem a lehető legerősebb tagadás. Mindazonáltal a pár egyik tagjában rejlő tagadás még nem jelenti azt, hogy az egyik ellentétes jelentés (fogalom) ténylegesen tagadott. Ez a tagadás csak a szemantikai elemzés során válik nyilvánvalóvá, amikor az antonimákat invariáns szemantikai jelenségként vizsgáljuk. Például az meleg – hideg, igazság – hazugság antonimapárok második tagjai tagadóak. A logikában viszont éppen fordítva van. A hideg, hazugság fogalmak állítóak, mivel itt nincsenek sem pozitív, sem negatív fogalmak. Ezért az olyan fogalmak, mint a meleg – nem meleg, rövid – nem rövid stb., logikai szempontból egyenértékűek. Az ellentétek elemzéséhez, akárcsak általában a szemantikai elemzéshez, a következők a legfontosabbak: a szöveg, a kutató és a nyelvi rendszer. A szövegből az elemzéshez bizonyos objektumokat választanak ki: a szavak ellentétes jelentéseit, valamint az e szavakkal kifejezett, nyelvi elemek közötti viszonyokat. A kutató nélkülözhetetlen, mivel ő elemzi a vizsgált szöveget. A. Zinovjev orosz tudós véleménye szerint sok tudományos problémát „könnyebben meg lehetne oldani, ha gondolnának azokra a kutatókra, akik nélkül bizonyos problémák egyáltalán nem oldhatók meg” (Зиновьев 1971: 10). Ennek a kutatónak feltétlenül értenie kell a nyelvi rendszert, szemantikailag elemeznie kell a szöveg ellentéteit, és jól kell ismernie az elemzett nyelvet. Az ellentétek szemantikai elemzésének legalább néhány szakasza különíthető el. A nyelvet jól ismerő kutató intuíciójára és a beszélők nyelvi tapasztalatára támaszkodva előzetesen kiválasztja a szükséges anyagot. Már az elemzés legáltalánosabb és még befejezetlen szakasza is azt mutatja, hogy a szavak egyes szemantikai viszonyai esetlegesek és elszigeteltek, mások viszont rendszeresen ismétlődnek, szabályszerűek, és a lexikai rendszer jelentős részét átfogják. Az ilyen tipikus, a követelményeknek megfelelő mondatok az antonimák leglényegesebb tulajdonságait, valamint nyelvbeli szintagmatikus és paradigmatikus viszonyaikat mutatják meg. A litván nyelv szemantikai ellentétei rendszerint szintagmatikai, paradigmatikai és pragmatikai szempontból is tükröződnek. 10 Az ellentétek szintagmatikus elemzése Az antonimák szintagmatikus aspektusú vizsgálatakor figyelembe vettük nyelvi használatuk főbb feltételeit: a) szabályos kontextus: a két antonima rendszerint ugyanabban a mondatban fordul elő. Ilyenkor inkább kiegészítik egymást, és együttesen kiemelik ellentétességüket. Pl.: hosszú — rövid (A dolgos embernek a leghosszabb nap is rövid Užp.* Mikor a hó betemeti a mezőt, s a jég befedi a vizeket, magányos vendég leszel a rövid nappal, a hosszú éjszakával V.Myk-Put); erős — gyenge (Olyan erős vagy, hogy férfi lehetnél. Olyan gyenge vagy, hogy akár csecsemő is lehetnél J.Marcin. A gyengék a kínálkozó alkalomra várnak, az erősek maguk találnak rá PPr102); észak — dél (Délen melegebb van, északon hidegebb. Az északon élő madarak a tél beálltával délre vonulnak T.Ivan); felkelni — lenyugodni (Kinézek az ablakon — felkel a nap, a másikon kinézek — már lenyugszik a nap M.Mart. Nyugodj le, nap, kelj fel, hold, adj szent estét flk). b) állandó lexikai kapcsolatok: a két antonimát ugyanazokkal a szavakkal használják. Pl.: jó — rossz (A jó cselekedetek messzire hallatszanak, a rosszak még messzebbre flk. A jó szántóvető rossz lóval is jól szánt, a rossznak a jó lóval sem megy Ds); saját — idegen (Aki idegen tájakat keres, mindig elveszíti a sajátját V.Krėv. A saját kenyér ízletesebb az idegen süteménynél Al). Az illusztrációs mondatokat úgy választottuk ki, hogy bennük a szemantikailag ellentétes jelentésű szavak rendszeresen visszatérő kapcsolatai szabályszerűek legyenek, állandó lexikai kapcsolatokat mutassanak, és a litván lexikai rendszer jelentős részét felöleljék. Az antonimák szintagmatikus aspektusú vizsgálata során kiderült, hogy lehetnek valódiak és kontextuálisak. A valódi antonimák bármilyen kontextusban használva ellentétes jelentésűek. Pl.: nagy, nagy termetű — kicsi (A kis tuskó nagy szekeret borít fel B. Kicsinek született, nagyra nőtt J.Jabl. Poroszországban nemcsak a városokban, hanem a kisebb és nagyobb várakban, valamint a határ menti erődítményekben is mindenki háborúra készült A.Vien); reggel — este (Ó, reggel, reggel, mindjárt este lesz, a legény már hajnalban útnak indul (d.) J.Balč. A reggel bölcsebb az esténél Srd. A baglyok többnyire az esti és a reggeli szürkületben, illetve holdfényes éjszakán vadásznak T.Ivan). A nyelvben számos kontextuális antonima is van, ezeket azonban részletesebben a nyelv stilisztikai eszközeként, a pragmatikai elemzésről szóló fejezetben tárgyaljuk. Megfigyelhető, hogy a szójelentések ellentétességének fogalma nemcsak paradigmatikus azonosságuk és különbségük szempontjából fontos, hanem szövegbeli szintagmatikus használatuk esetében is. Az ellentétek szintagmatikus elemzése a nyelvhasználat szabályszerűségét mutatja. F. de Saussure már a paradigmatikus viszonyok mellett, amelyek „a hiányzó elemeket (in absentia) potenciális mnemonikus (= megjegyezhető) sorba” kapcsolják, azokat az ellentéteket is megkülönbözteti, amelyek „mindig jelen vannak (in praesentia)” (Соссюр 1933: 121). Ez ösztönöz arra, hogy szintagmatikus és paradigmatikus ellentétekről beszéljünk. * Az illusztrációs példák a következő kötetekből származnak: Lietuvių kalbos žodynas 3—16, Vilnius, 1956—1995; II leid. 1—2, 1968—1969, valamint e szótár cédulaanyagából. 11 A szintagmatikus ellentét (a szemantikai ellentét szinonimája) kifejezésére antonimikus kontextusokat használnak, amelyekben az ellentétpárok rendszeres ismétlődése mintegy közelebb hozza egymáshoz az antonimákat, például: Jis éjjel-nappal (állandóan) dolgozik J.Jabl. Jó vagy rossz (bármilyen) — az anyának mindig gyerek marad Trgn. Ugyanabból a szájból hideg is, meleg is (rossz is, jó is) S.Dauk. Anas akár tél, akár nyár, mindig mezítláb jár Tvr. Vasar(is) se el nem fogva, se el nem engedve (feszengve, zavartan) állt az előszobában V.Myk-Put. Az ilyen ellentétkonstrukciókat elemezve nemcsak szemantikailag összeillő antonimákat látunk, hanem a szavak pragmatikai összekapcsolódását tanúsító ellentétek sokféleségét is. Bár ezek az ellentétkonstrukciók és -kontextusok nem csupán az ellentétes jelentésű, hanem más kategóriákba tartozó szavakra is jellemzők, elemzésük segít feltárni az antonimák nyelvhasználatbeli szabályszerűségeit, és meghatározni legáltalánosabb osztályaikat. Különösen fontos, hogy az antonimák bizonyos szintagmatikus ellentétként viszonyulva különféle kontrasztokat alkotnak. Emellett az ilyen típusú szókapcsolatok leggyakrabban frazeologizmusok. Az ilyen típusú elemzéshez először intuitív módon választanak ki olyan szövegeket, amelyekben megfelelő ellentétek találhatók. Ezeket az ellentéteket előbb formai, azaz strukturális szempontból, majd jelentésük felől, vagyis szemantikailag elemzik. Az eredményeket később szintetizálják, és következtetéseket vonnak le. Az ilyen ellentétek legnagyobb csoportját az és (valamint) kötőszóval alkotott szerkezetek teszik ki. Például: A házi kenyér kicsinek és nagynak kilencmézűnek tűnt J.Mik. Gru-mias két szín. A két alapszín — a fehér és a fekete. J.Marčin. Pokol és mennyország, jó és rossz, fehér és fekete között áll az ember J.Marčin. Az államban van nemzeti többség és nemzeti kisebbségek S.Šalk. A boldogság és a boldogtalanság idővel elvonul M.Valanč. A szerelem és a gyűlölet, a megbocsátás és a makacsság... egyik pillanatban az egyik, a következőben a másik érzés kerekedett felül K.Bor. Az élet, amely eleven, gondokkal, tragikus és komikus dolgokkal teli... belülről kezdte szétfeszíteni J.Mik. Olyan vagyok, mint a forrás, amelyből mindig jó folyik, és soha nem apadhat ki K.Sirv. A szintagmatikus ellentétek valamivel eltérő típusába, amely vektoros ellentétet fejez ki, az igékkel és határozószókkal kifejezett antonimák tartoznak. Például: A hollandok sok gondot és munkát fordítanak a töltések magasítására és alacsonyítására rš. Minden szerelőnek szét kell szerelnie és össze kell szerelnie a gépet rš. Én vagyok a hatalom... Fel tudom emelni, és le is tudom alázni J.Marčin. Miközben lefektetem és felemelem, azon gondolkodom, hogyan menthetném meg Žem. A tömegek pedig, amelyek elöl mentek, majd utánuk haladtak, kiáltoztak M.Dauks. Az öreg kanok bőre keresztben és hosszában hegekkel tarkított szokott lenni sp. Dažniausiai jungtuku ir jungiami tekste ir antonimai konversyvai, pvz.: Mūsų komanda laimėjo, ir vėl pralaimėjo svečiai (= Pralaimėjo svečiai, ir mūsų komanda vėl laimėjo); Žemės ūkio produktai pigiai superkami ir brangiai parduodami (= Žemės ūkio produktai brangiai parduodami ir pigiai superkami) ir kt. Hasonló viszony áll fenn a szintagmatikus ellentétek egy másik típusában is, amelyet az ismétlődő és (X is, Y is) kötőszó kapcsol össze. Például: A litván nyelvre jellemzőek az nyílt és zárt szótagok rš, Az embernek van pa- 12 … kellően mind az ördögi, mind az isteni természetből J.Marcin. Nem lehet az emberek száját befogni. Rossz hírt terjesztenek ellenségek és barátok egyaránt J.Gruš. A farkasok vékonyan és vastagon is vonítottak — félelmetes volt kimenni Krš. Segítséget keresve erre is, arra is kezdett támadni V.Kudir. Az ilyen ismétlődő kötőszóval és alkotott ellentétek kifejezőerőt kölcsönöznek az ellentétes jelentéseknek, és felerősítik azokat. Itt a tulajdonságok, jelenségek, tárgyak stb. sokfélesége kerül hangsúlyba. A litván nyelvben vannak olyan ellentétek, amelyekben az ellentétes tulajdonságok, cselekvések, jelenségek stb. párhuzamosan jelennek meg. Ebben az esetben ismétlődő kötőszókat használnak: itt, ha, amikor. Például: Az öreg idehúzta, odatolta a tubákszelencét rš. Lám csak, a kis kakukk ide-oda nézelődik, és miközben kukorékol, itt sír, ott nevet, kacag A.Baran. A hang hol erősebben, hol halkabban szólt, mint az orgona, amikor egyenetlenül áramlik a levegő rš. Ha ártatlan vagy — csukd be az ajtót, ha bűnös vagy — szedd a lábad Hk. Ha erősek a gyökerek, hosszabb hajtásokat hagynak meg, ha gyengék — rövidebbeket rš. Ha a halál messze van, hívják, ha közel van — elűzik Skr. Ha elfelejted, énekelsz, ha eszedbe jut, sírdogálsz J. Ezekkel a kötőszókkal olyan mondatok alkothatók, amelyek párhuzamos, vektoriális ellentéteket fejeznek ki. Például: A kis állatka nagyon lassan mozgott, egész idő alatt a bajuszát jobbra-balra forgatva rš. A madarak hol felfelé szálltak, hol újra lefelé ereszkedtek rš. Jó hazatérni, rossz elmenni, se ez, se az Erž. Hasonló ellentétek a minél, ahol (minél X, annál Y) kötőszókkal is létrehozhatók. Például: Nem értette, hol a testi fájdalom, hol a lelki rš. Megérzed a saját értékedet is, látod, miben van igazad, miben nincs rš. Minél vidámabbak a fiatal napok, annál szomorúbb kell hogy legyen az öregség ideje V.Krėv. Az ismétlődő tagadó kötőszóval sem (nem) X, sem (nem) Y szerkezetű ellentétek olyanok, mint az X is, Y is antonimikus kontextus átalakított változatai, csak tagadó formában jelennek meg, közömbösséget, semlegességet fejezve ki; olykor ezek a szembeállított tagok, egymást tagadva, mintegy egyetlen egésszé olvadnak össze. Például: De az égből se korán, se későn nem tértek vissza a földre a tarka sólymok V.Myk-Put. Pinčiukas olyan haszontalan ördög volt, és ráadásul olyan lusta, hogy senkinek sem tett se jót, se rosszat K.Bor. Én se ostoba, se okos Prk. Megfonta a lenfonalat se vastagra, se vékonyra LTR. Nem én vagyok az első, és nem is az utolsó, több lányka is van J. Nem keletről fúj az ország felől a szél, nem is nyugat felől, hanem csak arról a tájról, ahol a szüleink nyugszanak (népdal) J.Balč. A sem X, sem Y szerkezettel egy-egy vektoriális ellentét is kifejezhető. Például: Megdagadt az ajtó: se kinyitni, se becsukni nem tudom Jnš. Az ő (a saját nemzedékéből való) alakját nem akarom se felmagasztalni, se megalázni, mert túlságosan jól ismerem őt rš. Meg kell jegyezni, hogy az ilyen típusú antonimikus kontextusok frazeologizmusokban is előfordulnak. Például: Se hozzátenni, se elvenni (pontosan, precízen) DŽ¹. Amit dolgozott — se Istennek gyertyát, se ördögnek vasvillát (semmirekellő, hitvány)! Kp. Hogy itt párhuzam van az X is, Y is antonimikus kontextussal, azt a megfelelő frazeologizmusok mutatják, például: Lóra ültetve is volt, ló alatt is volt (mindent 13 az életben tapasztalt) Trgn. Ugyanabból a szájból hideg is, meleg is (rossz is, jó is) S.Dauk. Az itt bemutatott szintaktikai ellentétek konjunkció révén kapcsolódnak össze. A lexikai és szintaktikai kontextustól függően bizonyos szemantikai funkciók jellemzik őket (párhuzamba állítás, szembeállítás stb.). A nyelvben meglehetősen gyakoriak az vagy (avagy) kötőszóval kapcsolt ellentétek is. Az ilyen antonimikus kontextusokra a diszjunkció viszonya jellemző. Például: A peronokon az utasok számára fedett vagy nyitott váróhelyek vannak rs. Erikas úgy döntött, magával viszi őt (a halat) élve vagy holtan, ahogy találja Mš. Nyelvünk alkonyához kemény vagy lágy J.Jabl. Öreg vagy fiatal — sóhajtozott, miután egyedül maradt, mint az ujja A.Vien. E példákban a diszjunkció nem kizárást jelent (vagy ez, vagy az), hanem valamiféle összekapcsolást, együttes jelenlétet. Vannak a diszjunkciónak némileg eltérő viszonyai is, amelyekben előtérbe kerül a kizárás. Például: Nem változtatjuk-e hamuvá a földet? Az életet szolgáljuk-e, vagy a halált? J.Gruš. A szabály — norma, amely megenged vagy megtilt bizonyos cselekvéseket LTEXI73. Az ismétlődő vagy (avagy), vagy (avagy) kötőszóval összekapcsolt ellentétek mintegy felerősítik az antonimákkal kifejezett tulajdonságokat, cselekvéseket stb. Ebben az esetben ezek az ellentétek egybeesnek az X és Y is szerkezettel. Itt a kölcsönös kizárás bizonyos elemei is jelen vannak. Például: Az apa nem tudta, örülni vagy szomorkodni kezdjen-e K.Bor. Minden vagyon az egészség — akár nagy, akár kicsi Skdt. Ők ketten már maguk sem tudták, élnek-e vagy halnak rs. Vidám vagyok-e, szomorú vagyok-e, mindig csak megyek, megyek, megyek V.Myk-Put. Vagy dolgozz, vagy lustálkodj — neki mindegy! Gs. Mindig volt víz — akár száraz, akár nedves volt a nyár Gdr. Ehhez az ellentéttípushoz szemantikailag rokon antonimák is társulnak, amelyeket a hol (így), hol (úgy) kötőszó kapcsol össze. Például: Mint a puszta két homokszeme, úgy kavarogtunk a süvítő szélben és a végtelen pusztaságban, hol eltávolodunk, hol közeledünk V.Myk-Put. A föld felszíne hol kifehéredik, hol csíkossá válik sp. Nem lehet a kedvére tenni — hol gyorsabban, hol lassabban kell a szekérre rakni Krkn. Az érelmeszesedésben szenvedő beteg közérzete hol javul, hol romlik rs. Oly ritkán vetettem, oly sűrűn kelt ki (d.) Grz. A hangja hol erősödött, hol gyengült, míg suttogássá halkult rs. E példákban a cselekvések, jelenségek stb. sajátos sorozata és váltakozása is megmutatkozik. Egyes antonimikus kontextusokban bizonyos kötőszók segítségével az antonimákat a kontraszt elve alapján állítják párhuzamba. Ilyen kötőszók az de (azonban); az antonimák teljes párhuzamba állító szerkezete pedig: nem X, hanem (nemcsak X, hanem) Y. Például: Nem a munkás kap jutalmat, hanem a lusta flk. Nem bölcs, hanem ostoba J.Jabl. A könyv érdekes nemcsak az ifjúság, hanem az öregek számára is rs. Az első pillantás nem hasonlóságokat, hanem alapvető különbségeket tár fel rs. Nem az egészségeseknek (egészségesek számára) kell orvos, hanem a betegeknek (betegek számára) M.Dauks. 14 A nyelvben (különösen a költői nyelvben) gyakran változik az antonimák szembeállító szerkezete: egyik vagy másik tagja elmarad, maguk a szerkezeti tagok pedig helyet cserélnek. Például: A munka emeli az embert, nem pedig lealacsonyítja V.Krėv. Ők (a testvérek) éjjel-nappal őriznek engem, nemcsak az ellenségtől — hanem a baráttól is V.Myk- Put. Az életből mintha egy nyitott tárgyalóteremből lépnél ki: nem elítélten, de nem is felmentve J.Marcin. Az egész emberi társadalom fő tendenciája nem a regresszió, hanem a haladás rš. A kertészkedés az egyetlen szenvedély, amely öregkorban nem gyengül, hanem erősödik T.Ivan. A litván nyelvben sem idegen az antonimapár tagjainak összehasonlítása, amelynek szerkezete a következő: középfokú melléknévi határozószó (több, jobban, inkább...) + X (nem) mint Y, vagy középfokú határozószó + Y (nem) mint X. Például: Jobb bölccsel veszíteni, mint bolonddal találni Als. Jobb hallgatni, mint ostobaságokat beszélni LTR. Az öregnek a meleg már jobb, mint a hideg Nmn. Könnyebb rombolni, mint építeni rš. Jobb szabadon meghalni, mint rabságban élni A.Vien. A harc számára inkább hasznosak, mint károsak sp. Világszemléletem inkább tragikus, mint komikus vagy logikus J.Mik. Az ilyen típusú antonimapárok konverziós viszonyoknak engedelmeskednek; ilyenkor a középfokú határozószók a pozitívból rendre negatívvá válnak — kevésbé, rosszabbul, nehezebben stb. Például: Rosszabb bolonddal találni, mint bölccsel veszíteni. Nehezebb építeni, mint rombolni stb. Az antonim szerkezeteket olykor a -tól/-től... -ig/-től-ig elöljárószók kapcsolják össze (X-től Y-ig). Leggyakrabban ezek az elöljárószók az idő (vagy annak tartama) szélső határait jelölik. Például: Dolgozz napkeltétől egészen napnyugtáig, vagy akár alkonyatig Vaižg. A gyerek alig jut át egy halmon — máris pásztor, a tavasz első fűszálától az ősz esős napjaiig K.Bor. Reggel nyolctól este tízig úgy pörögtem, mint a búgócsiga A.Vien. Napkeltétől napnyugtáig dolgoztunk Bsg. Gyakran előfordul, hogy az antonimapár tagjainak sorrendje szokatlan (Y-tól X-ig), például: Mi ketten napnyugtától napkeltéig aludni indultunk Jrb. A mondat ilyen szerkezetét a leírt helyzet határozza meg. Az ilyen elöljárószókkal alkotott melléknévi szerkezetek meglehetősen ritkák. Például: Amikor meghalt, az egész vidék népe, a legkisebb gyermektől a legidősebb férfiig, gyászolta, mert nagy ember és jótevő halt meg V.Krėv. A nyelvben előfordulnak összetettebb szerkezetek is, amelyek átalakulást, valamivé válást vagy valamiféle létet kifejező igékből és az antonimapár tagjaiból állnak. Grafikusan így ábrázolhatók: a) X + ige (valamivé lesz, válik, alakul) + Y. Például: Ha boldog vagy, sok barátod lesz; ha szerencsétlenné válsz — egy sem M.Valanč. Ha hitvány nem voltál, jóvá nem leszel S.Dauk. A második mondatban az antonimapár tagjai helyet cseréltek — Y + X + ige. A költői nyelvben az antonimikus kontextus elemei másképpen is csoportosulhatnak (Számomra a tavasz ősszé változott, és a levelek elszáradva lehulltak az ösvényre S.Nėr). 15 b) X + kopulatív ige („lenni” és annak alakjai) + Y. Például: Ne csüggedj a kudarc miatt, mert egyetlen vereség gyakran tíz győzelem záloga. S.Nėr. Ebben a mondatban konverziós viszonyok figyelhetők meg, ráadásul az antonimapár tagjai helyet cseréltek — Y + van + X. E konstrukció mondataiban az ellentétek egybeesnek, egyik a másikká válik, áthatják egymást, és a kontraszt eltűnik. A szintaktikai eszközök mellett a nyelvben gyakoriak a szintagmatikus ellentétek is, amelyekben az antonimák közötti szemantikai viszonyokat az intonáció fejezi ki. Az intonációnak két típusa van — emelkedő és ereszkedő. Ezek az intonációk jellemzőek a mondat közepén álló antonimákra (X║Y) és (X║Y). Például: A mókusnak nappaloznia, éjszakáznia kell a melegre gömbölyödött fészekben rš. Az őszi mezőkön fekete lovaim nincsenek, csak fehérek M.Mart. Aki sír, azzal sírj, aki énekel, azzal énekelj, így megy ez mindenütt Gs. A legnagyobb félrelöki a kicsiket, ezért soványak Ut. A boldogságtól a boldogtalanságig egy lépés, a boldogtalanságtól a boldogságig pedig hosszú az út LTR. Alkonyatkor azon az ösvényen a szerelem bolyong, a gyűlölet kúszik elő, az önfeláldozás jár-kel J.Marcin. Nehezebb a fánál, keményebb a téglánál, puhább a kásánál (víz) Ds. A korábban elemzett antonimikus kontextusokhoz hasonlóan az antonimapár tagjai gyakran helyet cserélnek (különösen a költészetben vagy a népköltészetben). E mondatok antonimái mintha le lennének vezetve, és egymáshoz kapcsolódnának. Mindazonáltal az ilyen mondatokban ellentétes vagy konverziós viszonyok fordulnak elő. Például: Aki fölfelé nem dobál, az lefelé esik V.Krėv (= Lefelé esik az, aki fölfelé nem dobál); A győzelmeknek mértékkel kell örülni, a vereségeket férfiasan kell elviselni sp (= A vereségeket férfiasan kell elviselni, a győzelmeknek pedig mértékkel örülni). Az emelkedő-ereszkedő intonációt szünet (vagy szünetek) jellemzi, amely az ellentétek szemantikai kontrasztját jelzi (X║Y). Például: Kicsi gyerekek — a szülők öröme, nagy gyerekek — a szív fájdalma flk. Fekve dolgozol — állva utazol (mindig éhes lovat kell etetned) LTR. Ne légy forrófejű — megégeted magad, ne légy hideg — elveszíted a részedet Lp. A vidámság rövid, a szomorúság hosszú Tr. A szintagmatikus ellentétek más mondataihoz hasonlóan itt is konverziós viszonyok találhatók. Például: Ellentmondó trombitajelek harsantak fel — egyesek védekezésre, mások támadásra utasítottak rš. (= Ellentmondó trombitajelek harsantak fel — egyesek támadásra, mások védekezésre utasítottak); Ha hozzáteszel — kevesebb lesz, ha elveszel — több (gödör) Jnš (= Ha elveszel — több, ha hozzáteszel — kevesebb); Az igazságtalanság hintón jár, az igazság gyalogol flk. (= Az igazság gyalogol, az igazságtalanság hintón jár). Az antonimikus kontextusok fő jellemzője a szabályosságuk. Ez jellemzi számos olyan, antonimákat tartalmazó mondatot, amelyeket páros kötőszók kapcsolnak össze: amikor... akkor, határozószók: mikor... akkor, ahogyan... úgy, annyira... amennyire (itt ezek a határozószók fel vannak cserélve), így... másképp, névmások: aki... az, amilyen... 16 az egyik ilyen, a másik olyan. Például: Tegnap, amikor elrepült, csak ma este jött vissza1. Amikor fiatal voltál, akkor öreg is leszel flk. Amikor a pénz beszél, az igazság hallgat Trg. Ahogy szegényen jött (semmije sem volt), úgy szegényen is távozik (mindent elveszít) Mrj. Ahogy az öregek fütyültek, úgy táncoltak a fiatalok LTs. Házasodási tervei ahogy gyorsan fellángoltak, úgy gyorsan el is csitultak A.Vien. A békés, bölcsességgel teli öregség éppoly szép lehet, mint az erőtől duzzadó ifjúság V.Krėv. Elméletben másképp tűnhet, a gyakorlatban pedig másképp alakulhat J.Gruš. Aki vet, az arat, aki szór, az gyűjt Sim. Aki először kerül a zsákba, az kerül ki belőle utoljára flk. Aki szomorú, sír, aki vidám, nevet Trgn. Amit először veszel el, azt később megtalálod Vrn. Amilyen az élet, olyan a halál Ėr. Amilyen a kérdés, olyan a válasz Dss. Az egyik kéz ad, a másik elvesz Jnš. Az egyik fülén bemegy, a másikon kijön PPr409. És a miniszterek, akár azok a zenészek, egyikük a magas hangú, másikuk a mély hangú, a harmadik pedig középen, összhangban fújta a dudát K.Saj. Előfordul, hogy az antonimikus kontextusok szabályossága nem ennyire nyilvánvaló. Például: Nem annyira javítja, mint inkább rontja Dkš. Az igazi művészet mindenekelőtt felelősség nem annyira az elvont emberiségért, mint inkább a nagyon is konkrét emberért J.Mik. A kelyhet nem annyira az én egészségemre, mint inkább a saját egészségtelenségére itta J.Jabl. Még a legyőzött dolgok is nem annyira szolgálnak, mint inkább uralkodnak az emberen J.Marcin. Grafikusan ez az ellentétviszony kétféleképpen ábrázolható: a) nem annyira X, mint inkább Y és b) nem annyira Y, mint inkább X. Az antonimikus kontextusok elemzése rendszerint a formától (struktúrától) indul, és a szemantika felé halad. A kontextusok többnyire többértelműek, bennük az ellentétes jelentésű szavak több szemantikai viszonya fonódik össze. Példaként szolgálhat az X és Y közötti ellentétviszony, amikor az egyik esetben konjunkciót, a másikban pedig diszjunkciót fejezünk ki. Ezeket az állításokat a korábban már bemutatott, ám ezúttal különösen jellemző példákkal szemléltetjük: Két szín viaskodik. Két alapvető — fehér és fekete J.Marcin. Szerelem és gyűlölet, megbocsátás és makacsság... egyik pillanatban az egyik, a következőben a másik érzés kerekedett felül K.Bor. Ebben az esetben az X és Y közötti ellentétek egyszerre kapcsolódnak össze és állnak szemben egymással. Ezért nemcsak a megnevezett ellentétek elemzése szükséges, hanem az eredmények szintézise is. Az elemzés és a szintézis az itt említett összes többi szintagmatikus ellentét vizsgálatához is szükséges. A diszjunkció egy másik esetében (X vagy Y) az elsődleges funkció a felosztás (Az agynak rendszerint ingerlés és gátlás váltakozásának kell kitennie rš). Ha a diszjunkció nem ennyire erős (vagy (illetve) X, vagy (illetve) Y), az ellentétes szemantikai funkciók összekapcsoló-elválasztó jellegűek, és az ellentétek itt semlegesítik egymást (Az egész vagyon, az egészség — akár nagy, akár kicsi Skdt). Amikor az antonimikus kontextus formája hol X, hol Y, az ellentétes jelentések váltakoznak (Az érelmeszesedésben szenvedő beteg közérzete hol javul, hol romlik rš) stb. 17 Az antonimikus kontextusok szemantikai elemzésének táblázata: Az ellentétek szemantikai viszonyainak fő típusai Az ellentétek strukturális típusai a b c d e₁ / e₂ f g h X és Y P A A A X vagy (avagy) Y A P A X vagy (=és) Y A A hol X, hol Y A A P nem (csak) X, hanem (hanem is) Y P X (nem) úgy, mint (mint) Y P X-től Y-ig (Y-ig) P X́ || Ý P A X̌ || Y̌ P Itt nem az összes, hanem csupán az antonimikus kontextusok legjellemzőbb típusai és fajtái szerepelnek (Новиков 1973: 124). A táblázat nem tartalmazza az erősítést, a tagadást és más viszonyokat szemléltető antonimikus kontextusokat. A P az elsődleges, az A a másodlagos szemantikai funkciót jelöli. a — a konjunkciót (összekapcsolást) jelöli. Itt az elsődleges antonimikus kontextusok: X és Y, X́ || Ý, a másodlagosak pedig: X vagy (= és) Y, hol X, hol Y. b — a szembeállítást jelöli. Elsődleges funkció nincs, mivel már az antonimák szembeállítása is egyúttal az ellentétüket jelenti. Másodlagos antonimikus kontextusok: X és Y, X vagy (avagy) Y. c — az ellentétbe állítást jelöli. Elsődlegesek: nem (csak) X, hanem (hanem is) Y, X̌ || Y̌, másodlagos: X és Y. d — az ellentmondást jelöli. Elsődleges nincs. Másodlagosak: X és Y, X́ || Y̌. e₁, e₂ — a diszjunkciót (elkülönítést) jelöli. Elsődleges: X vagy (avagy) Y, másodlagosak: X vagy (= és) Y, hol X, hol Y. f — a váltakozást jelöli. Elsődleges: hol X, hol Y, másodlagos: X vagy (avagy) Y. g — az összehasonlítást jelöli. Elsődleges: X (nem) úgy, mint (mint) Y, másodlagos nincs. h — az ellentétekre tagolt teljességet, lényeget jelöli. Elsődleges: X-től Y-ig (amikor az antonimikus kontextusok jelentése azonos vagy hasonló: a kicsitől a nagyig — „mindenki” (a nagyok és a kicsik is); reggeltől estig — „mindvégig” (reggel (délelőtt) és este (estefelé) is stb.). Az antonimák szerkezetének elemzése a szintagmatikus antonímia vizsgálatának alapja. Segít megérteni az antonimák szerkezetének és szemantikájának főbb 18 …jegyeket, és elkülöníteni a gyakran összetévesztett „ellentét” és „szembeállítás (párhuzamba állítás)” fogalmát. Az ellentét a paradigmatikus antonímia négy típusának egyikére jellemző, a szembeállítás pedig az ellentétes jelentésű szavak kapcsolatának egyik fajtája az antonimikus kontextusok szintagmatikus szempontú vizsgálatakor. Az ilyen kontextusokban az ellentétek nemcsak szembeállíthatók, hanem összekapcsolhatók, párhuzamba állíthatók, váltogathatók, illetve kiegészíthetik egymást stb. Az elemzés pozitív eredménye, hogy az antonimákat sikerült típusokba sorolni, és feltárni szemantikai kapcsolataik legfontosabb fajtáit. Az ellentétek paradigmatikus elemzése Az előző fejezetben bemutatott antonimaelemzés szintagmatikus szinten, „horizontális” síkon történt. Ezzel szemben az antonimák paradigmatikus szempontú vizsgálatakor azonos jelentésű antonimák „függőleges sorokba” rendeződnek. Például: A jó földművesnek a rossz ló is jól szánt, a rossznak pedig a jó sem valami jó Ds. Aki rossz életet nem tapasztalt, a jót sem érti meg Gdž. A jó még a szóra is hallgat, a gonoszt bottal sem lehet megjavítani J.Jabl. Mivel az ilyen antonimákat a szövegben rendszerint következetesen szembeállítják, paradigmatikus szóellentétek jönnek létre, amelyek megfelelő elemzést igényelnek, például: jó (élet) — rossz (élet); jó (munka) — rossz (munka). Ezek az antonimapéldák szemantikailag azonosak, mivel mind a jó (élet), mind a jó (munka) ugyanazt a jegyet hordozza: „pozitív, értékes tulajdonságokkal rendelkező, megfelelő”, míg a rossz (élet) és a rossz (munka) jelentése: „negatív, értéktelen tulajdonságokkal rendelkező, kedvezőtlen”. Szemantikailag nem azonos a jó (munka) — rossz (munka), illetve a jó (ember) — rossz (ember) pár, mert emberre vonatkoztatva ezek az antonimák, a jó — rossz, azt jelentik: „pozitív jellemvonásokkal rendelkező” — „negatív jellemvonásokkal rendelkező” (A jónak mindenki jó, a rossznak mindenki rossz LTs. A rossz tönkreteszi, a jó pedig megjavítja An). Az antonimákat paradigmatikus szempontból abszolút (tiszta) vagy részleges típusúakra osztjuk. Ha az antonimapárt egyjelentésű szavak vagy többjelentésű szavak (poliszémia) alapjelentései alkotják, akkor abszolút antonimákról van szó; ilyenek például az említett jó (élet) — rossz (élet) páron kívül nagy számban fordulnak elő (fehér mező — fekete mező, teli gödör — üres gödör). Hangsúlyozni kell, hogy az abszolút antonimák jelentése elválaszthatatlan azoktól a szavaktól, amelyekkel együtt használják őket; az ilyen antonimapárokra (sorokra, láncokra, ciklusokra) pedig sok esetben szinonímia és variánsjelleg jellemző, ami a paradigmatikus elemzés során válik teljesen nyilvánvalóvá. Ha az antonimapárt többjelentésű szavak mellékjelentései alkotják, vagy az egyik szó alapjelentése, a másiké pedig mellékjelentése, akkor az ilyen antonimák részlegesek. Szemantikai változataik száma meglehetősen nagy lehet, de általában szemantikailag nem azonosak, például: könnyű — nehéz (könnyű munka — nehéz munka) és könnyű — nyomorúságos (könnyű élet — nyomorúságos élet) (Ermanytė 1985: 5—6). 19 Hasonlóképpen állítják össze az ellentétes jelentésű szavak más paradigmáit is, bár az antonimikus jelentések száma általában nem egyezik meg e jelentések szóparadigmáival. Az antonimapárok olykor több párhuzamos fészket alkotnak, például: megdicsér1 — megró megdicsér2 — bírál; szelíd1 — szigorú szelíd2 — durva; zöld1 — érett zöld2 — éretlen és így tovább Amint korábban említettük, az ilyen antonimapárok sok esetben szinonimák, illetve változatok. Például a forró (víz) — hideg (víz), valamint a forró (ember) — hideg (ember); a meleg (levegő) — hideg (levegő), valamint a meleg (szó) — hideg (szó) elemzésekor az antonimapárok bizonyos változatait és fokozatos paradigmák eseteit látjuk. Grafikusan az ilyen antonimikus paradigmák így festenek: a szó lexikai-szemantikai változatainak antonimikus paradigmája nagy (fa) — kicsi (fa) nagy (gyerek) — kicsi (gyerek) nagy (szám) — kicsi (szám) nagy (nevetés) — kicsi (nevetés) nagy (gond) — kicsi (gond) stb. antonim szavak paradigmája Az ilyen antonim paradigmák igen változatosak: állhatnak két szóból (pl. nyári — téli) vagy több, fokozatos sorrendben elrendezett szóból (pl.: egészséges... nem egészséges... beteg; meleg... nem meleg... hideg; világos... nem világos... sötét). Az ilyen antonimsorokban nemcsak szemantikai, hanem szóalkotási kapcsolatok is vannak (amikor a szavaknak azonos a tövük — gazdag — vagyontalan, akaraterős — akaratgyenge stb., illetve amikor a szavak töve különbözik — pozitív — negatív, vidám — szomorú; igaz — hamis; igazság — hazugság stb.). Hasonlóképpen megállapítható a más, ellentétes jelentésű szavak paradigmáinak típusa és antonim viszonyuk is, pl.: ifjúság — öregség (vö. fiatal — középkorú, idősebb... öreg); haszon — kár (vö. hasznos — haszontalan — káros) stb. Különösen fontos az azonos tövű (tőbeli) antonimák elemzése a ne-, be- tagadó prefixumokkal; ilyenek a litván nyelvben igen gyakoriak. Az ilyen elemzés feltárja a külsőleg azonosnak tűnő szembeállítások tipológiai különbségét. Például a közvetlen jelentésű antonimákból, mint barát — ellenség, nő — férfi stb., képzett, tagadó ne- prefixumot tartalmazó melléknévi antonimák (barátságos — barátságtalan, nem ellenséges — ellenséges, valamint nőies — nem nőies (=férfias), férfias — nem férfias (=nőies)) eltérő természetűek. Ezen antonimapár első tagjai kontrárius viszonyban állnak; úgy tűnik, külsőleg nem nyilvánvaló, fokozatos paradigmát alkotnak (hiszen aki nem barát, az még nem ellenség). A második pár (nőies — nem nőies 20 (=férfias) és férfias — nem férfias (=nőies) esetében az egyik ellentét tagadása a másik ellentétet állítja, és a nem férfias és a nőies szavak közötti szemantikai távolság nulla. Ugyanez érvényes a nem férfi = nő, illetve a nem nő = férfi esetében is. A lexikai ellentétek paradigmatikus elemzése megmutatja az antonímia mint fontos nyelvi jelenség rendszerszerűségét (pl.: jó — rossz → jóság — rosszaság, jobbá — rosszabbá; magas — alacsony → emel — süllyeszt, magasság — mélység; bemenni — kimenni → bemenet — kimenet, bejárat — kijárat stb.). Az antonimák rendszere különösen jól látható, ha ezek a lexikai-szóalkotási szócsoportok nagyok, például: hosszú — rövid hosszabbodik — rövidül hosszabbodva — rövidülve hosszabbít — rövidít meghosszabbodik — megrövidül meghosszabbít — megrövidít hosszú hajú — rövid hajú stb. vagy fiatal — öreg fiatalodik — öregszik, megöregszik megfiatalodik — megöregszik, megöregedik fiatalít — öregít megfiatalít — megöregít fiatalember — öregember (vénember) ifjúság — öregség fiatalember — öregember fiatalabb — öregebb és így tovább. Az antonimákat funkcionális kapcsolatok is összekötik, amelyek attól függnek, milyen tárgyakkal használjuk az egyik vagy a másik antonimát. Például: nagy — kicsi antonimapár funkciója azonos, csak a tárgy változik: nagy — kicsi {(fa) magas — alacsony; (út) közeli — távoli; (idő) hosszú — rövid; (rakomány) könnyű — nehéz; (cső) vékony — vastag; (hideg) erős — gyenge; (tó) mély — sekély és így tovább. Az itt bemutatott példák azt mutatják, hogy az antonimapárok jobb oldalán minden esetben ugyanaz az általános pár állhatna — nagy — kicsi (nagy (fa) — kicsi (fa); nagy (hideg) — kicsi (hideg); nagy (tó) — kicsi (tó) és így tovább, miközben a szembenállás alapvető funkciója és az objektum tartalmának egyidejűleg megadott kiegészítő jegye változatlan marad. E pár tagjai (a melléknév középfokát használva) konverzívumként is értelmezhetők, például: Ez a fa nagyobb annál a fánál = Annál a fa kisebb ennél a fánál, továbbá Ez a fa magasabb annál a fánál = Annál a fa alacsonyabb ennél a fánál stb. 21 Bizonyos funkcionális kapcsolatok kötik össze azokat az antonimapárokat is, amelyek bármely jelenség, illetve idő (időtartam) kezdetét és végét jelölik. Például: születni — meghalni születés— halál szőni— sötétedni kezdet— vég kezdeni— befejezni rajt— célba érés elrajtolni— célba érni nyitány— finálé stb. Az antonimák, amelyek egymással nem csupán minőségi ellentétként állnak kapcsolatban, hanem vektoriális irányultság, kontraritás, komplementaritás stb. is jellemzi őket, a szemantikai mező fontos és konstitutív elemei. A szemantikai mezőt talán legjobban a térviszonyokat kifejező, a háromdimenziós tér mérésén (hosszúság, szélesség, magasság) alapuló antonimák tükrözik. Például: Šios schemos (Новиков 1973: 147) semantinis laukas grindžiamas darybiškai glaudžiai tarp savęs susijusiais priešingų reikšmių žodžiais. Beveik visada šie žodžiai giminingi (viršus, viršutinis, aukštyn — apačia, apatinis, žemutinis, žemyn; priekis (priešakys), prie(ša)kinis, pirmyn — užpakalis, 22 hátsó; hátrafelé; bal, balra — jobb, jobbra) és jellemzik a háromdimenziós teret. Mind a szemantikai mező magja, mind a további, de rokon szemantikai mezők összefüggnek egymással. Közülük elsőként azokat kell megemlíteni, amelyek funkcionálisan összefüggő lexikai egységeken (objektumokon) alapulnak, pl.: f (kúp) = csúcs — alap; f (hegy) = csúcs — alj; f (szoba) = mennyezet — padló; f (folyó) = forrás — torkolat; f (társadalom) = krém — söpredék. A szemantikai mező valamennyi tagjának van egy közös szemantikai eleme (szémája), amely az irányt jelöli, valamint sajátos elemei, amelyek a függőleges irányú távolságot, a méreteket stb. jellemzik. Ezek a tagok nemcsak egyetlen struktúrát alkotnak, hanem mindegyiküknek megvan a maga kijelölt helye. A szemantikai mező alapvető tagjai gyakran másodlagos szemantikai funkciókra is szert tesznek, pl.: bal — jobb az elsődleges jelentéseken — „a bal oldalon lévő”, „a jobb oldalon lévő” — kívül másodlagos jelentésekkel is rendelkezik, amikor eltérő politikai nézeteket valló vagy különböző pártokhoz tartozó tagokról van szó. Csak ebben az esetben az antonimák, miután a melléknevekből főnevekké váltak, határozott alakot öltenek: baloldali2 — jobboldali2. Az ilyen, másodlagos szemantikai funkcióval rendelkező antonimákból pedig egy származékos pár jön létre: balra tolódik — jobbra tolódik — „baloldali nézetűvé válik” — „jobboldali nézetűvé válik”. A szemantikai mező szempontjából fontosak az ilyen ellentétek is: fej — láb, fej — farok, sőt kéz — láb (amelyek J. Karaulov véleménye szerint (Караулов 1972: 60) nem lexikai antonimák, szemantikai értelmezésben azonban szintén antonimikus ellentétek). Mindezek a megnevezett ellentétpárok szinte egyenértékűek a „klasszikus” térbeli ellentéttel: fent — lent. Összefoglalva megállapítható, hogy az antonimák a szemantikai mező megfelelő elemeivel különféle kapcsolatok révén szorosan összefonódva a lexikai ellentétek összetett rendszerét alkotják, és jelentős hatást gyakorolnak a szókészlet felépítésére. Másfelől a szemantikai mező összegzi az ellentétes jelentésű lexikai egységeket (paradigmatikus szempontból tekintve), az antonímia pedig, bár hatással van a szemantikai mezőre, csak ezen a mezőn belül nyilvánulhat meg. Az ellentétek pragmatikai elemzése A pragmatika a szemiotika egyik ága, amely az emberek és a jelrendszer, a nyelv kapcsolatát vizsgálja. Napjainkban egyre aktuálisabbá válik a beszélő (író) és a hallgató (olvasó) viszonya a jelek által küldött és fogadott információhoz. Ennek köszönhetően válik lehetővé az emberek közötti kommunikáció, valamint az, hogy az ilyen információ bizonyos módon hasson a képzeletre és az érzelmekre. Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni F. de Saussure gondolatát: „... ahhoz, hogy nyelv legyen, beszélő közösségre van szükség... A társadalmi természet a nyelv egyik belső tulajdonsága” (Saussure 1983: 140). Minden nyelv (így a lexikai ellentéteké is) használati normái a nyelv és a jelek fejlődésének eredményei. A lexikai ellentétek a maguk során kibontakozva és folyton tökéletesedve az emberi kommunikáció meggyőző és hatékony eszközévé formálódtak, az antonimák pedig fontos lexikai jelenséggé váltak. Ezért fontos, hogy őket ana- 23 A nyelvben ősidők óta élő, bizonyos szavak megfelelő módon történő használatára irányuló hajlam vezetett ahhoz, hogy antonimává válva stilisztikailag változatosabbá tegyék a nyelvet. Számos szociológiai, pszichológiai, kulturális és történeti kutatás egyértelműen rámutat az embernek azokhoz a jelekhez való viszonyára, amelyeket ellentétes jelentésű szavak fejeznek ki. Például a nyár rendszerint nemcsak a melegséggel és a fénnyel, hanem a jósággal, a szépséggel és az otthonossággal is társul, míg a tél a hideget, a rosszat és a zordonságot testesíti meg. A nappal — éjszaka antonimapár szintén a jót és a rosszat jelképezi (nem csupán a nap világos és sötét szakaszát). A litván nyelvben számos népköltészeti példa és frazeológiai kapcsolat található ezekkel a szavakkal. Például: Az éjszaka tettei — a nappal tréfái Grž. Nappal és éjszaka nevet B; arany napok Rdm „jó élet”; fekete éjszaka Dv „rossz élet”; télen-nyáron Ob „mindig”. A nyelvben az ilyen frazeologizmusok leggyakrabban egy cselekvés vagy jelenség kezdetétől a végéig tartó időtartamát fejezik ki általánosítva, és kifejezően jellemeznek minőséget, időt, teret, érzelmeket stb. Például: Ő éjjel-nappal (mindig) dolgozik J. Jabl. Ez a patak soha nem fagy be: télen-nyáron (mindig) csörgedezik Zp. Jó vagy rossz (bármilyen), az anya számára mégis mindig csak gyermek Trgn. Ezeket az ellentétek közötti pragmatikai, szintagmatikai és paradigmatikai viszonyokat rendkívül szemléletesen illusztrálja az antonimapárra, nyár — tél épülő séma: Itt világosan látható a jel és a jelentés, valamint a jel és a dolog közötti kapcsolat- 24 annak a képzetnek (azaz fogalomnak). A fogalom viszont közvetítő kapocsként kapcsolja össze a jelet és a dolgot. Ezen a grafikus ábrán az autonómia sokrétű tulajdonságai és e jelenség összetett belső viszonyai egyaránt kirajzolódnak (Новиков 1973: 65). A nyelvet pragmatikailag más stilisztikai eszközök is változatosabbá teszik — az ellentétek, paradoxonok, oximoronok, irónia stb. Antitézis (gör. antithesis — szembeállítás) — ellentétes, de szemantikailag összefüggő képek egymás mellé állítása, amely fokozza a logikai és az érzelmi hatást. Az antitézis, amelyet rendszerint antonimákból vagy csupán ellentétes fogalmakból alkotnak, pontosítja a szereplők jellemét, és megadja a cselekvések, illetve jelenségek legfontosabb vonásait. Egyszerű és kiterjesztett antitézisek vannak. Az egyszerű antitéziseket a következő példák szemléltetik: A fekete földben fehér kenyér terem J.Jabl. Olcsón veszed — drágán kerül Žg. Több ész, kevesebb pompázás VIkv. A boldogság énekel, a nyomor jajgat LTs. Tágas a kapu bemenni, de szűk kimenni B. A jónak mindenki jó, a rossznak mindenki rossz LTs. Kicsinek született — naggyá nőtt J.Jabl. A kiterjesztett antitéziseket olyan mondatok szemléltetik, amelyek szintaktikai szerkezete jóval összetettebb. Az antitézisek e típusai között bizonyos különbség van. Például: Messziről indultatok, noha közelről érkeztetek (a diplomatikus viselkedésről) J.Marcin. Nincs a tengeren túl elmész, ha akarod — visszajössz Sdk. A nap, ha nem kel fel, lefelé ereszkedik V.Krev. Amit a józan gondol, azt a részeg mondja ki Pnd. A munka kenyeret keres, a lustaság — nyomorúságot LTR. Másokat tanítani sokan tudunk, de önmagunkat — kevesen vagyunk képesek rš. A gyáva egy levéltől is megijed, a bátor még a farkas elől sem fut el Vlkj. Haraggal még a parlagon sem (semmit sem nyersz), jósággal még a nyári vetésen át is (mindent elérsz) Šmn. Maszk nélkül egyszerű megszületni és egyszerű meghalni, csak élni bonyolult J.Gruš. Az anya egyik kezével büntet, a másikkal magához ölel Brž. A bolond, amíg bocskoros volt (szegény), okos lett, amikor csizmás lett (meggazdagodott) flk. Ne beszélj sokáig — a rövid szó súlyosabb, mint a hosszú beszéd Nm. A pragmatikai ellentétek közé tartozik a paradoxon is (gör. paradoxos — váratlan). Ezzel rendszerint a közkeletű meggyőződésekkel ellentétes, meglepő véleményt fejeznek ki, mintha az ellentmondana a logikus gondolkodásnak. Ez a stilisztikai alakzat az aforizmák körébe tartozik, gyakran iróniára épül, és rendszerint a szatírában, valamint a retorikában használatos. J. Pikčilingis nem véletlenül állította, hogy a jelenségek antonimikus szembeállítása révén „stilisztikai erő” nyerhető (Pikčilingis 1975: 230). Ez a stilisztikai alakzat különösen gyakori a népköltészet rövid műfajaiban (akárcsak az antitézis), a beszélt nyelvben és a szépirodalomban (elsősorban a költészetben). Például: Ha a halál messze van, hívják, ha közel — elűzik Skr. Jobb tisztességesen meghalni, mint tisztességtelenül élni flk. Tizenkét alvó erény sem győz le egyetlen felébredt gyengeséget V.Kar. A bátorságra kapó félelem több igazságot mond ki, mint a megfélemlített bátorság V.Kar. A betegség javul, az ember pedig rosszabbodik Šim. Aki szid, magának árt, aki dicsér, másnak ad Ps. Ha ostobán beszélni, inkább bölcsen hallgatni An. Gyermekem, még nem tudod, sebesülten élni halálosan M.Mart. Mivel édesíted meg a vizet — üröm keserűségével? M.Mart. Jobb a keserű igazság, mint a édes hazugság J.Mik. A nyelvnek különösen sok kifejezőerőt kölcsönöznek az oximoronok (gör. oxymōron — szó- 25 …szándékosan ostoba). Összefüggő szövegkörnyezetben látszólag logikailag különböző szavakat állítanak szembe, amelyek új, többnyire szemantikailag szokatlan szókapcsolatot alkotnak, és a meglepetés hatását keltik. Az ilyen látszólag össze nem illő szavak egymás mellé helyezésének köszönhetően a tárgyak, jelenségek, sajátosságok és tulajdonságok további, a nyelvet élénkítő jegyekkel gazdagodnak. Az oximoront leggyakrabban melléknév (vagy annak szerepét betöltő melléknévi igenév, illetve birtokos esetű főnév) + főnév alkotja. Például: zord kegyelem (A Vend-szigetecskén[j] zord emberek, zord az ő kegyelmük JD183). nagy ismeretlen (Valójában a nagy munkást, K. Būgát nagy ismeretlenként temettük el... A.Sal). az öröm könnye (Te vagy, kis lángom, a búza arany kalászában, remény — nyomorban, fájdalomban, mint az öröm könnye ragyogó B.Braz). élő halott (Éjszakánként sötét árnyakként suhantak az élő halottak J.Gruš. Nem, az élő halottak nem lehettek kedvelt közönség a hatalom szemében B.Sruog). fiatal öreg; idős fiatalember (A mai nemzedék — ez fiatal öregek... Ön idős fiatalember J.Grus). királyi szegénység (Ledőltem a lehullott tölgyfalevelekre. Micsoda királyi szegénység! rs). ostoba ész (Ostoba ész mindenkiből tréfát űz TŽIII380). sovány hízó (A sovány hízót vágtuk le, a hája — csupa hártya Ll). fel nem akasztott akasztott ember (Így aztán az igazságszolgáltatás is pórul járt: a fel nem akasztott akasztott embert többé nem kapta el B.Sruog). végtelen kezdet (Vak, mint a Teremtő, a szerelem, hatalmas, fékezhetetlen, mint Isten, a szív látomásaival érkező, te vagy végtelen kezdet J.Grus). száraz könnyek (Úgy sírt száraz könnyekkel, mint a meny, amikor az anyósát temette KrvP(Drsk)). zengő csend (Ősszel minden eddiginél jobban érezzük a természet szépségét, belehallgatunk a zengő csendbe rs). télközepi forróság (És a szívre egyre csak havazik — virág, hó — hull a hó... Micsoda földöntúli télközepi forróság! B.Braz). nyílt titok (Nyílt titok, hogy más tantárgyak [nem litván nyelvet tanító] tanárainak egy része meglehetősen rosszul tudja a nyelvet, és sok elemi nyelvi hibát vét rs). Az oximoron legfontosabb jellemzője, hogy az egyetlen szóval kifejezett tárgyat, jelenséget vagy sajátosságot egy második szó is jellemzi, amely szemantikailag teljesen ellentétes az elsővel. Így a kontraszt hátterében még inkább kirajzolódik a jellemzett objektum lényege. Néha megváltozik az oximoronok megszokott szerkezete (különösen a költői nyelvben), vagyis e stilisztikai alakzat tagjai helyet cserélnek. Például: Csak ez a mindent átfogó és örök pillanat J.Marcin. Én álmodozó, szárnyaló vagyok, szeretem a fájdalmas örömöt B.Sruog. A „hagyományos” oximoronok mellett ma új, intellektuális oximoronok is születnek. Például: Ó, ez a föld! Nem szereti a meséket mesés mindennapjaiban. És a különcök még mindig nem fordítják arcukat a legfantasztikusabb valóság felé J.Marcin. Teremts meg engem — tűzjéghegyként, a sötétség mélyén megismert... 26 Ez a stilisztikai alakzat három (vagy akár több) tagúvá is bővíthető. Például: Egyre növekvő terhet éreztem — mint a kő, olyan súlyos volt e szavak kötege, és keserédes alma K.Brad. Dicsőség a napért, amely minden reggel felkel, és kicsiny szívünk nagyságáért B.Braz. Az oximoronok olykor nemcsak melléknév + főnév szerkezetből állnak, hanem más szófajokból is (igékből és igealakokból, határozószókból), amelyek szemantikailag és stilisztikailag ugyanazokat a funkciókat töltik be. Például: Tömören kihegyezett karó — nem hatol a földbe (a földbe) Slm. Mutassunk vidám arcot, mosolyogjunk könnyes szemmel, hiszen még nem veszett oda minden Kel1866, 127. A legújabb nyelvészeti szakirodalomban az oximoronokat „paradox antitéziseknek” is nevezik (Литературный энциклопедический словарь 1987: 258), mert e szóképi alakzat szemantikai szerkezetében egyaránt jelen vannak a paradoxon és az antitézis elemei. Az irónia (gör. eirōneia — színlelt tudatlanság) szintén antonimikus formában fejeződik ki a nyelvben, noha itt nincs szokásos antonimapár. Az iróniát rendszerint logikailag összeegyeztethetetlen fogalmak szemléltetik, amelyek a helyzetet értékelő személy leplezett fölényét, gúnyát, sőt a gúnnyal vegyített sajnálatát sugallják. Az iróniát csak az a látszólagos komolyság különbözteti meg a humortól és a szatírától, amellyel a véleményt kifejezik. Ez a stilisztikai eszköz a nyelvben hasonlatokkal, trópusokkal és más képes kifejezésekkel jelenik meg, amelyek a szövegkörnyezetben a szó szerinti jelentésükkel ellentétes értelmet nyernek. Például: Fehér, mint a csizma szára PPr315. Fehér, mint a korom KrvP(Vrn). Olyan szép vagy, mint a bagoly KrvP(Trg). Ravasz, mint a kos, bátor, mint a nyúl PPr345. Úgy szeretlek, ahogy a kutya a macskát Al. Úgy értenek szót, mint a liba a disznóval B. Szép, mint a tündér gyermeke PPr284. Úgy élnek együtt, mint a kecske a kossal Sb. Kövér, mint a fejsze, kerek, mint Tauragnas Krd. Hát ez aztán kövér — csupa csont! LTR(Grk). Úgy örült, mint a gyermek, aki megízlelte a virgácsot KrvP(Mrk). Borzasztóan erős — az ujjai között tojásként szétfolyt KrvP(Ps). Olyan nehéz, mint a pelyheket cipelni LTR. Ne félj, mögöttem biztonságban vagy, mint a szalmán LTR(Užg). Úgy él, mint a kutya a macskával LTR(Km). Úgy sajnálja a farkas a kecskét Pmp. Ravasz, mint a tyúk, heves, mint a juh KrvP(Ut). Beteg, nyög, de a falat nem marad el a szájától LTR(Erž). Szavakkal falakat dönt le, munkával még egy szalmaszálat sem tör ketté Sim. Még egy ilyen nagy bátort is megijeszt a gúnár Kt. Szépséggel nem lehet levest sózni Er. Kancán lovagolsz, de mégis kancát keresel B. Bátor a kecske a döglött farkas mellett Vdk. A részegnek még a pocsolyában is száraz TŽIII378(Vrn). Miféle úr volna az, ha nem lenne adóssága? Skd. A macska is bátor a döglött kutya mellett LTR(Vdk). Sánta — fürge, pösze — beszédes Brb. A gúnártól nem veszel zabot LTR(Jz). Pragmatikai szempontból a kontextuális antonimák is elemzendők, mivel nagyfokú képszerűséget és kifejezőerőt kölcsönöznek a nyelvnek. A litván nyelvben valójában sok ilyen antonima található. Közös komponensük a valódi antonimákéhoz képest (pl. fiatal — öreg, fent — lent) másodlagos, az ellentétes viszony pedig többnyire szimbolikus. 27 A kontextuális antonimák csak bizonyos összefüggő szövegkörnyezetben vesznek fel ellentétes jelentést. Például: Úgy repült, mint a sólyom, úgy szállt le, mint a bogár M.Valanč. A másik szemében még a szálkát is meglátod, a magadéban pedig még a gerendát sem PPr120. Ezek az antonimák az emberek, dolgok vagy jelenségek konkrét és elvont tulajdonságait egyaránt jelképezik. E tulajdonságok annyira összefüggnek egymással, hogy a kontextuális antonimák magyarázatát többnyire nehéz egy-két szóra korlátozni. Például: a) nagyság, erő, hatalom; értékesség, büszkeség — kicsinység, gyengeség; értéktelenség, alázat bizonyos antonimapárokban fejeződik ki. Például: tölgy — csemete, nád; jávorszarvas — galamb, veréb; gabona — pelyva, szalma; bika — légy, veréb; szekér — szálka; farkas — juh, bárány; szándék — köröm (A szürke hamuból, fájdalomból és romokból a tavasz zöld ágával kelsz fel Isten nagy és fényes napja felé: sorsodnak tölgye vagy, nem az út menti csemetéje! B.Braz. Juozas Gruodis nem volt nád, és lelki meggyőződése szerint nem hajolhatott meg, nem reagálhatott minden szellőfuvallatra. Tölgy volt, amely csak eltörni tudott sp. A jobb veréb a kézben, mint a jávorszarvas az erdőben M.Valanč. Inkább galamb a körmök között (körmökben), mint jávorszarvas az erdőben (az erdőben) prš. Ha megpróbálom mindabból, amit olvastam, kiválogatni gondolatainak magvait, többnyire csak pelyvát találok rš. Több szalma van abban a munkában, mint gabona KrvP(Žl). A szó verébként kirepül, az érzés pedig bikaként tér vissza LTs. A szavad légyként repült el, bikaként tért vissza Jnš. A másikban meglátja a szálkát, magában még a szekeret sem LTR(Mrj). Úgy óvja, mint farkas a juhot Btg. Báránybőrbe bújt (szelídnek látszik), de a farkas karmait nem rejtheti el Lkč. Az ígéret (ígérgetés) olyan, mint a szándék, az adósság pedig, mint a köröm Vkš). b) tevékenység, szorgalom — tétlenség, lustaság. Például: ló — kakas; férj — pásztor (A munkánál olyan, mint a kakas, az evésnél pedig olyan, mint a ló J.Jabl. A káposztás tál mellett a férj, a kaszánál — mellette — a pásztor VP38). c) kellemesség, vonzerő — kellemetlenség, taszító jelleg. Például: méz — bors; viasz — kő (Mézet vetsz, borsot aratsz Sch88(B). Mézet vetettél, bors terem MŽ331. A férfi szíve kő, a nőé viasz Erž). d) ihletettség, emelkedettség — hétköznapiság, egyszerűség. Például: költészet — próza (A hétköznapokban gázolva, prózában járva keressük a költészet forrásait B.Braz). e) bármilyen kezdet, élet — bármilyen vég, halál. Például: alfa — omega (Anyanyelvünk szavai a mi alfánk és omegánk; belőlük magunknak és másoknak is varázsolhatunk, a beteg ember feje alá is tehetjük őket sp. A patak az ősi, zöld szülői tanya mellett folyik, amely az élet alfájaként és omegájaként ezüstként ragyog a homályból B.Braz). Ezen antonimapár két tagja mintegy egységgé olvad össze, jelentésében pedig közel kerül a frazeológiai egységhez. Az élet teljességét (azaz kezdetét és végét) ezek az antonimák is jelképezik — bölcső — sír, koporsó (Úgy ringattál a bölcsőben, hogy a sírok újra megelevenedjenek M.Mart. A lábával az ajtónak fordulva jár-kel, mindig a bölcső és a koporsó között rš). 28 Érdekes, hogy a régi, hagyományos kontextuális antonimák mellett, például: ló — kakas, gabonaszem — pelyva, írás — porszem, szilánk stb., újakat is alkotnak, amelyek a költői és intellektuális környezethez illeszkednek. Ilyenek: alfa — ómega; óceán — csepp; költészet — próza; piramis — hangyaboly stb. A nyelvi ellentétek pragmatikai elemzésekor különösen érdekes és igen régi nyelvi jelenség tűnik fel: az enantioszémia. Úgy tartják, hogy ez a jelenség abból az időből származik, amikor a szavak elsődleges jelentései még nem különültek el. Különösen egyértelmű az enantioszémia azoknál az igéknél, amelyek valamiképpen a hőmérséklet változásait írják le (pl. ég, süt, perzsel; éget, pirít, megsüt, megperzsel stb.). Ebben az esetben ugyanannak a szónak két ellentétes jelentése van — jelenthet erős, intenzív felmelegedést (vagy fűtést) és lehűlést (vagy hűtést) is. (Ez a nyelvészeti jelenség szinte külön, kizárólag neki szentelt tanulmányért kiált, ezért részletesebb elemzését a jövőre tervezik.) A nyelvben szembeállított szavak leggyakrabban pragmatikai tulajdonságokkal bírnak. Ezeket a szavakat kifejező kontrasztjuk különbözteti meg, bár gyakran sem tartalmuk, sem formájuk nem emlékeztet a „hagyományos” antonimákra. Például a gyermekek — szülők antonimapárként viszonyul egymáshoz, különböző, olykor akár ellentétes nézetű nemzedékeket jelölve. A nyelvben rendszeresen használatosak olyan pragmatikai ellentétpárok is, mint a munka — szó; ünnep — hétköznap; ég — föld stb. A pragmatikai ellentétpárok általában konnotatív jellegűek, vagyis a mellékjelentés kerül előtérbe (A kőre nehezedő elnyomás nyomasztja a szívet és az értelmet, az elnyomás megkötözi a kezeket és a lábakat Vaizg. A hétköznapi és az ünnepi asztalon talán a rozskenyér foglalja el a legszerényebb helyet, mégis mindig szükség van rá sp). Néhány esetben azonban az ilyen pragmatikai ellentétpárok még meg is erősítik a megfelelő szemantikai ellentéteket, például: ég — föld (magas — alacsony); paradicsom — pokol (jó — rossz) stb. Az antonímia fontos lexikai és szemantikai jelenség, amelyet a litván lexikológiában mindmáig viszonylag kevéssé elemeztek, a lexikográfiában pedig kevéssé és rendszertelenül mutattak be. A lexika és a szemantika egyik alkotóeleme, amely az emberi elme természetes igényét tükrözi arra, hogy különféle fajtájú és típusú ellentéteket állítson egymás mellé és vizsgáljon. Magának az antonímiának a szerkezete olyan ellentéteken alapul, amelyek a nyelvben ellentétes logikai fogalmakat fejeznek ki. RÖVIDÍTÉSEK M.Daukš D a u k š a M. (1527 és 1538 között — 1613), írásai V.Kar K a r a l i u s V., írásai M.Mart M a r t i n a i t i s M., írásai K.Sirv S i r v y d a s K. (1578 és 1581 között — 1631), írásai St.Šalk Š a l k a u s k i s St. (1886 — 1941), írásai (A további rövidítések a „Lietuvių kalbos žodyne” című szótárban) LITERATŪRA D r o t v i n a s V. 1986: Pagrindinės leksikologijos sąvokos, Vilnius. E r m a n y t ė I. 1985: Lietuvių kalbos antonimų žodynas, Kaunas. 29 E r m a n y t ė I. 1973: Išvestiniai žodžiai su prieš-taros priešdėliais. — Kalbos kultūra 25, 32—33. E r m a n y t ė I. 1982: Dvi prieštaraujančios reikšmės žodžių stilistinės funkcijos. — Kalbos kultūra 42, 24—27. E r m a n y t ė I. 1984: Apie antonimų reikšmes ir vartojimą kalboje. — Kalbos kultūra 46, 43—46. E r m a n y t ė I. 1991: Antoniminės to paties veiksmažodžio reikšmės. — Kalbos kultūra 61, 73—74. E r m a n y t ė I. 1993: Kontekstiniai antonimai. — Kalbos kultūra 65, 74—78. G a i v e n i s K., K e i n y s S. 1990: Kalbotyros terminų žodynas, Kaunas. J a k a i t i e n ė E. 1980: Lietuvių kalbos leksikologija, Vilnius. J a k a i t i e n ė E. 1988: Leksinė semantika, Vilnius. L e k s y k o n P W N. 1972: Warszawa. P a l i o n i s J. 1985: Kalbos mokslo pradmenys, Vilnius. P a l m e r F. R. 1982: Semantic a new outline, Moscow. P a u l a u s k a s J. 1977: Lietuvių kalbos frazeologijos žodynas, Kaunas. P a u l a u s k a s J. 1987: Sisteminis lietuvių kalbos žodynas, Vilnius. P i k č i l i n g i s J. 1975: Lietuvių kalbos stilistika 2, Vilnius. S o s i ū r a s F. 1983: Bendrosios lingvistikos kursas. — Mintis ir ženklas, 140. W e b s t e r 1973: Webster’s New Dictionary of Synonyms. A Dictionary of Discriminated Synonyms with Antonyms and Analogous and Contrasted Words, Springfield. V o s y l y t ė K. B. 1985: Lietuvių kalbos palyginimų žodynas, Vilnius. Ž u p e r k a J. 1983: Lietuvių kalbos stilistika, Vilnius. З и н о в ь е в А. А. 1971: Логика науки, Москва. К а р а у л о в Ю. Н. 1972: Структура лексико-семантического поля. — Научные доклады высшей школы. Филологические науки 1, 57—68. Литературный энциклопедический словарь. 1987: Москва. Н о в и к о в Л. А. 1973: Антонимия в русском языке (Семантический анализ противоположности в лексике), Москва. С о с с ю р Ф. де. 1933: Курс общей лингвистики, Москва. AN OPPOSITION AS A SEMANTIC AND A LOGICAL FOUNDATION OF ANTONYMY Summary A logical foundation of antonymy is created not by contradictory (baltas — nebaltas), but contrary (baltas — juodas) conceptions. In this way a lexical antonymy by its logical and semantic content concerns these oppositions. An inherent semantic sing of antonymy is a greatest negation, which turns up only during the semantic analysis, which is being made in a sintagmic and paradigmic way. In this case antonyms are interpreted as a matter of the text and the language system. Pragmatic way also is important for the semantics of antonyms. For e.g. vasara in the Lithuanian language is compared not only with the warmth, but also with light, goodness and comfort and žiema is compared with darkness, badness and discomfort, but not only with cold. A stylistic variety and figurativeness is a pragmatic characteristics of the nature of antonymy. Antonyms give emotional to the language, make it more suggestive and richer. Such an important stylistic figures there are: antithesis, paradox, irony. Antonyms can make oxymorons — stylistic figure, which is made of two logically incompatible words. Contextual antonyms also brighten up the language. The relations of oppositions here are symbolical and a common component is secondary. 30 Antonymous phraseologisms diversify the language very much. They mean a generalized action of the lenght of the phenomenon from the begining to the end and expresionally described quality, time, space and so on. The another phenomenon of antonymity — enentiosemy — is a wonderful way to enliven the language. 31