Dėl Zietelos šnektos priklausomybės ir kilmės

A LITVÁN NYELVÉSZET KÉRDÉSEI XXXVI (1996) LITVÁN NYELV: KUTATÓK ÉS KUTATÁSOK Aloyzas VIDUGIRIS A ZIETELAI NYELVJÁRÁS HOVATARTOZÁSÁRÓL ÉS EREDETÉRŐL A Zietelai (darnoso, Il3arnasa, 3aetena, 3eueno, |. Zdzigciol) nyelvjárás talán a legrejtélyesebb az eddig ismert valamennyi litván nyelvjárás közül. Nem egyezik meg egyetlen mai litván nyelvjárással vagy dialektussal sem. A Zietelai nyelvjárásról és eredetéről különféle vélemények hangzottak el. Többségükből azonban hiányzik a megalapozottság. Itt részletesebben szeretnénk elemezni a Zietelai nyelvjárás és a litván nyelv más dialektusainak kapcsolatát, több hiteles adatot közölni a Zietelai nyelvjárásról, valamint megfogalmazni egy-két hipotetikus gondolatot. A litván nyelv valamennyi peremnyelvjárása közül a Zietelai nyelvjárás húzódik a legmesszebbre délre. A Litvánia államhatárától több mint 100 km választja el, mintegy 20 km-rel a Nyemanon túl, Lida és Szlonim között félúton, a Zietela folyó mellett (a Maūčėdis (Maūčadis) bal oldali mellékfolyójánál). A Zietelai nyelvjárás sok különböző nemzetiségű nyelvész érdeklődését felkeltette, és sokan kutatták is: E. Wolter, J. Rozwadowski, K. Būga, P. Arumaa, J. Gerulis, Chr. Stangas, E. Fraenkel, J. Balčikonis, J. Senkus, T. Sudnik, A. Nepokupnas és mások. A második világháborúig a Zietelai nyelvjárásról alighanem a kor egyik legkiemelkedőbb litván és német baltistája, valamint dialektológusa, Jurgis Gerulis (G. Gerullis) gyűjtötte össze a legtöbb anyagot. A Zietelai és Lazūnai nyelvjárásoknak különös figyelmet szentelt. Kétszer is ellátogatott erre a két nyelvjárási területre. J. Gerulis először 1928-ban vagy 1929-ben utazott Zietelába, de akkor az akkori lengyel hatóságok akadályozása miatt mindössze három napig maradhatott (a lengyel rendőrség kiutasította Zasečiai faluból, mert nem rendelkezett minden szükséges irattal és engedéllyel). Másodszor norvég baltista asszisztensével, Chr. Stanggal együtt érkezett 1930-ban, és csaknem másfél hónapig maradt (augusztus közepétől szeptember végéig). Őket egykori A Zasečiai falu tanítónője, Kotryna Žukelytė-- Juodienė. Sajnos a háború alatt az összegyűjtött teljes anyag a nyelvésszel együtt odaveszett. Csak néhány, J. Gerulis által a nagy Litván nyelv szótára számára feljegyzett szót tartalmazó cédula maradt fenn. J. Gerulis professzor megnyerő külsejével, gyors helyzetfelismerésével, éles eszével és szellemességével sokakban mély benyomást keltett. Ezenkívül a zietelaiakra azzal is hatott, hogy csak a kertben, hálózsákban aludt (mert a ház belsejében bolhák csípték). Az informátorokat az elvesztegetett időért bőkezűen kárpótolta. K. Žukelytė-- Juodienė tanítónő állandóan azt ismételgette, hogy "a zietelai nyelvjárást senki sem kutatta olyan jól, mint Gerulis professzor“. A Zietela környékén J. Gerulisszal együtt gyűjtött anyagát — a Zasečiai falu beszédének rövid fonetikai és morfológiai leírását — 1958-ban Chr. Stangas (Stang 1958: 171—201). Valószínűleg nem J. Gerulis hatása nélkül tekintik a Zietelai nyelvjárást a kietinimas alapján elszigeteltnek és a keleti litván nyelvjárások közül a leginkább elkülönültnek. A nazális 3, ¢ és az an, en kettőshangzók kiejtése miatt azonban nem szigorúan keleti jellegű, és eltér a Vilnius környéki többi nyelvjárástól (Stang 1958: 173). * Lazūnusba J. Gerulis Chr. Stanggal Gervėčiai felől érkezett (DW 1930:176) 127 Valójában a Zietelai litván nyelvjárás ma teljes egészében nem egyezik egyetlen létező litván nyelvjárással sem. Mintha a litván nyelvjárások különböző változataiból állna össze: egyes sajátosságai révén inkább a keleti aukštaitis, vilniusi nyelvjárásokhoz, mások révén a legközelebbi szomszédokhoz, a déli aukštaitishez, megint mások révén pedig a déli nyugati aukštaitishez (kaunasiakhoz) és másokhoz közelít. Leggyakrabban bizonyos sajátosságok elterjedtségük vagy a jelenség által elfoglalt terület szerint több alnyelvjárást vagy csupán azok valamely részét foglalják magukba. Ezért mielőtt elkezdenénk a Zieteloszék nyelvjárásának egyes sajátosságait eltérő elterjedtségük szerint osztályozni, először azt kell megjegyezni, hogy sok közös vonás tekintetében a Zieteloszék nyelvjárása, akárcsak más nyelvjárások, egybeesik a fő litván nyelvjárásokkal, és nem különbözik tőlük. A Zieteloszék nyelvjárásának ugyanaz a hangrendszer-készlete, többnyire ugyanazok a ir szóalkotási és ragozási modelljei, valamint nagyrészt ugyanaz a lexikai szintaxisa. I. Először át kell tekinteni a Zieteloszék nyelvjárásának más litván nyelvjárásokkal való kapcsolatait. A Zieteloszék nyelvjárásának egyes sajátosságait sorra összehasonlítjuk a keleti, déli és nyugati aukštaitis nyelvjárások ugyanilyen sajátosságaival, elterjedési területeik szerint. A Zieteloszék és az összehasonlított nyelvjárások egybeeső jelenségeinek lokalizálásához a „Litván nyelv atlasza” (a továbbiakban —LKA) fonetikai (LKAS IT), morfológiai (LKA III) és lexikai (LKA I) adatait használjuk fel. 1 1. A Zieteloszék nyelvjárása a litván nyelv délkeleti nyelvjárásaihoz (azaz a déli és keleti aukštaitis nyelvjárásokhoz, illetve csak azok bizonyos részéhez) a következő fonetikai sajátosságok alapján kapcsolódik. „-kai sajátosságok: a) a szókezdő e magánhangzó helyett a hangzik, pl. aglėveglėj atkit~ etkit(e), dZeras~ézeras, azi~ezia (vö. LKA II 26—28, 9., 10. sz. térkép); b) po sukietėjusio I pakinta e típusú magánhangzók minősége, vagyis e, ė helyett a, €, ejtendő, pl.: lakia~lekia, ldidZia~IéidZia, sdulte~sdule, sdulg~saule, ole~ zolé (vö. LKA II 33—35, 48—50, zemél. Nr. 15, 16, 31, 32); c) Megőrződik a nem hasonult elöljáró és igekötő, az in „{” alakban, pl. in latkg~j laūką, in rūdenį=į rudenj, in turgyu~j turgų, in(t)dugo, inbego, inlifido (vö. LKA II 68–69, Zemél.-Nr. 53, 54); d) az affrikátákat nélkülöző €-tövű főnevek többes száma gen. A batiy~ bičių, mergytiy- ~mergyciy és az e-tövű igék bū: tojo múlt idejű, 1. személyű alakja: jėdiauvėdžiau, metiati~- meciai (vö. LKA II 95—96, 80. térkép); e) a jövő idejű igék egyes száma megmarad. Az 1. és 2. a-típusú alakok archaikus végződés-- hangsúlya, pl. aisūrmetsit, aisi~eisi, nesu~nesiu, mivel (vö. LKA II 177, zemél. Nr. 108); f) -ėja képzős főnevek hangsúlyozása a harmadik hangsúlyozási típus szerint, pl. audėja, pjovėja (vö. LKA II 128—129. sz. térkép); morfológia: a) a 120-as tövű alakok helyett a 40-es tövű főnévi alakokat használják, pl. jduéias „bika”, mėdžias „fa” (vö. LKA III 23—24, 2., 3. térkép); b) e tövű főnevek baritonikus hangsúlyozása helyett oxiton alakokat használnak, pl. sprindis, žvirblijs (vö. LK/ III 24, 26, 5., 8. térkép); c) a hímnemű főnevek egyes számú részes esetének végződése „(iju (köznyelvi -ui), pl. drkliu „lónak”, piemeniu „pásztornak”, žmog „embernek” (vö. LKA III 40—43, 36., 39. térkép); d) a belső helyhatározói, illatívuszi alakok használata, pl. tana laukan „abba a mezőbe”, pirkios laukiiosna, tvdrtuosnan (vö. LKA III 54—55, 48. térkép); e) a személyes névmások alanyesete: anas, -a, dnys, -os „ő, ő, ők”. Bizonyos azonos szavakat (lexémákat) vagy azok változatait használják: sentido para o húngaro. tudományos fordításban is természetes, pontos stílusban. Íme a javított változat:- 4) a belső helyhatározói, illatívuszi alakok használata, pl. tana laukan „abba a mezőbe”, pirkios laukiiosna, tvdrtuosnan (vö. LKA III 54—55, 48. térkép); 128 mr e) a személyes névmások alanyesete: anas, -a, dnys, -os „ő, ő, ők”. a) akėčia „föld lazítására szolgáló eszköz, borona” (vö. LKA I 107—108, 47. térképsz.); b) apušėvepušė „rezgő nyárfa” (vö. LKA I 165—166, 92. térképsz.); c) brauktuvė „len törésére szolgáló eszköz, tiló” (vö. LKA I 122, 59. térképsz.); d) dalgė „gabonának vagy fűnek a vágására szolgáló eszköz, kasza” (vö. LKA I 111, 50. térképsz.); e) niekočia „vájt, hosszúkás edény, teknő” (vö. LKA I 67—68, 21. térképsz.); f) pirkia „paraszti lakóház, kunyhó” (vö. LKA I 34, térképsz. Nr. 2) ir stb. 2. Nem rögzítettek olyan, kizárólag a keleti aukštaitis vilniškiai nyelvjárással kapcsolatot mutató (de a déli aukštaitis nyelvjárástól eltérő) sajátosságokat, amelyek összekötnék a Zietela-nyelvjárást ezzel a nyelvjárással. Csak morfológiai sajátosságok vannak. Diakrón szempontból azonban ezek többnyire archaizmusok, amelyeket a régi írások tanúsága szerint egykor széles körben használtak: a) a feltételes mód olyan alakjai, amelyekben a morfológiai jelentésüket elvesztett partikula, a -be utópozíció szerepel, pl. būčiabe, neščiobe, butybe, sukcidbés. A Zietela-nyelvjárásban e partikula mássalhangzója zöngétlenedett, pl. būčiap, dirpčiap, aičiapė, sūkčiapės, sūktųsipės. A Gervėtiškiai a partikula b(p) helyett k-t használ: būčiak, nuveičiak, aityk. sūkčiakės (vö. LKA III 107—108, 111—112, 103., 104., 107. sz. térkép); b) kizárólag a peremvidéki litván nyelvjárásokban (Dieveniškėsnél, Gervėčiai­ban; Lazūnaiban és Zietelában) maradt fenn négy helyhatározó eset, amelyek közül a leginkább pusztuló formák a —esamasis pašalio vietininkas, adesyvas, pl. arkliep, bėrnipi, manip, mūsip, kdrveip, vištaip, valamint az einamasis pašalio vietininkas, aliatyvas, pl. arkliép, josp, musump, namdp (vö. LKA III 55—56, 48. sz. térkép); c) Kelet-Litvániában csak Zietela és Lazūnai nyelvjárásában használják még a jelen idő atematikus 3. személyű igealakját, az ait vagy atti „megy” formát (vö. LKA III 89—90, 87. sz. térkép). Ez az egyezés azonban nem lényegi, mivel ezt a formát a kis-litvániai litvánok is használták, a nyugati žemaitisok pedig ennek alapján egy egész paradigmát alakítottak ki. Általában Lazūnai és Zietela nyelvjárását számos egyéb egyezés is összeköti, pl. a būva vagy būna helyett a būsta alakot használják (vö. LKA III 91, 84. sz. térkép); a gūja helyett — gūsta (vö. LKA III 91—91, 88. sz. térkép); giema, Zietelában a giesti „énekel” mellett (vö. LKA III 88—89, 85. sz. térkép); -ūtas, -(1)a képzővel képzett kicsinyítő képzős alakok, pl. Lazūnai mergutd, mergūtos, Zietela kiškūtas, mergucios, vaikūtas; a Zdisti, ZdidZia, žaidė szó 1. ütni, zenélni (hangszereken) 2. játszani (kártyával, sakkal), 3. tombolni, száguldozni stb. 3. A déli és délnyugati aukštaitisokkal, illetve bizonyos részeikkel a zietelai nyelvjárást több sajátosság kapcsolja össze: a fonetikából — megőrzik az am, an, em, en teljes vegyes diftongusokat, pl. karūpas, langas, penkt, sémt (vö. LKA II 83—88, térkép 68—71. sz.); a morfológiából— a) az atematikus igék egyes számú jövő idejének használata, pl. būsu 1 a. „leszek”, aisū „megyek- ”, sakysu „mondani fogom” (vö. LKA III térkép. 104, sz. 102); b) feltételes mód egyes szám 2 a. formák su „dzūk” végződés -ai, pl. būtai, sakyjtai, sūktai, alsuktdi, csak ritkán būtum, butumei (vö. LKA III. térkép 108—109, sz. 105); c) kicsinyítő šu képző -ukas, pl. arklūkas, bernūkas, grūdukas, ritkábban berniūkas (vö. LKA III. térkép 130—131, sz. 116); d) az ta összefoglaló su igék képzője -yti képzés, pl. augyti, kabyti, ljgyti, skūbyti 129 (vö. az utóbbi származék elterjedtségét: LKA III 151, térkép sz. 142); a lexikából— a) kiémas „a lakóház melletti tér” (vö. LKA I 45, 9. sz. térkép); b) klonis „hosszúkás talajsüllyedés, völgy” (vö. LKA I 178—179, 103. sz. térkép); c) vežimas „ló vontatta jármű, kerekek” (vö. LKA I 89—90, 34. sz. térkép). 4. Több olyan sajátosság is van, amelyek alapján a Zietela-nyelvjárás elkülönül a déli és keleti aukštaitis nyelvjárásoktól, és egybeesik a nyugati aukštaitis déli nyelvjárásaival, mind az úgynevezett kaunasiakkal, mind az egykori Kis-Litvánia baltasapkásainak és csíkosainak nyelvjárásaival. Az ilyen közös vonások közül néhányat meg kell említeni: Alapvetőek a fonetikai közös vonások: a) változatlanul megmaradnak a szóvégi akútsúlyos rövidült a (<*ą<*dan), e (<*¢<*én) magánhangzók, pl. az a, ia és € tőjű főnevek egyes számának határozószósult A —basamenéia „basnirčia“, nakčia, pakluone, tada (plg. LKA II 23—24, 35—36, žemėl. Nr. 5, 17) és a 0 tőhöz tartozó névszók egyes számának eszközhatározói alakjai. A helyhatározói (inesszívuszi) alakokban —kelė „kelyje, kelionėje”, klūone, tvarte (plg. LKA II 35, žemėl. Nr. 17), b) általában változatlanul megőrződnek a gyökér és a végződés tőhangsúlyos nazálisai ¢, ¢ (<*an, * en), pl. grąžtas, grąžtėlis, tėsa „tęsia”, tasidtis, tą karvę, ranką, pripūvę (plg. LKA II 61—67, žemėl. Nr. 44—51). Csak a tőhangsúlyos nazális ¢ felel meg többnyire az -az kettőshangzónak, mint Litvánia Kisrégiójában, ritkábban a kaunasi nyelvjárásokban, pl. geldistuvas „galąstuvas”, pageldisk „pagalask”, kaisngs „kasnis”, kdisnį „kasnį”, inkdisk „užkąsk” (Gerullis, Stang 1933: 9,11), és talán az a, ia és e tőhöz tartozó névszók egyes számának a baltdi rankdi, sa didelai karvei eszközhatározói alakjai. Pontosan ugyanúgy, mint a délnyugati felső-aukštaitisoknál, a kaunasiak ejtik a drzuolas szót (plg. LKA II 61—62, žemėl. Nr. 44); c) a hangsúlyos, tőhangsúlyos vegyes kettőshangzók £, u + I, m, n, r első eleme nem nyúlik meg, pl. dirba, kulsim, pilnas, stūmti (plg. LKA II 38—39, žemėl. Nr. 20); d) a -ytt képzős másodlagos a tövű igék jövő idejének 3. személyű végződésében az y nem rövidül meg, pl. daris, prasys, sakis (plg. LKA II 60—61, žemėl. Nr. 42); e) a zieteliškiai a nyugat-ausztriaihoz hasonlóan nem dzūkóznak, azaz például ezt mondják: dudžia, jaučiai, nakčia || nakčiai, dvi, marti, pati (vö. LKA II 93—97, 80. sz. térkép); f) a megrövidült főnévi igenév t mássalhangzóját mindig keményen ejtik, pl. dirbt, nėšt, pjdut (K. Būga e t után még orosz keményítő jelet is írt: buts, sakyts, siuts (vö. LKA II 106—107, térkép sz. 90). A morfológiából említésre méltó a -telėti képzős mozzanatos igék használata, pl. diktelėti, bachteléti „pokštelėti”, žviltelėti „žvilgtelėti” (vö. LKA III 152, 143. sz. térkép): a déli ausztro-- baltikumban csak -terėti vagy -terti fordul elő. A déli ausztro-- baltikumtól különböző, a nyugati ausztro-- baltikumhoz és olykor más nyelvjárásokhoz is kapcsolja a zietelai beszédet néhány különálló szó (szókincs- ): girid „fákkal benőtt hely, bármilyen erdő” (vö. LKA I 191—192, 113. sz. térkép), vedega „ívelt pengéjű fejsze vályúk és teknők kivájására” (vö. LKA I 87, 33. sz. térkép), valamint különféle más szavak, amelyek elterjedtségét nem vizsgálták, pl. kartis „hosszú, vékony, megnyesett fatörzs”: a déli ausztro-- baltikumban šatra; mėlžti „a csecsbimbók nyomkodásával tejet nyerni a tőgyből”: a déli és keleti ausztro-- baltikumi vilniškiaiban Ididyti; mulkti „ryti” (Mažosios Lietuvos tarmių žodis) ir kt. 130 5. Nedaug yra vien tik su pietų aukštaičiais Zietelos šnektą siejančių ypatybių. Iš pietų aukštaičių ir Zietelos šnektos fonetinių sutapimų galima nurodyti gana platų dėl kirčio pailgėjusio balsio e tarimą visuose skiemenyse, nepriklausomai nuo po jo einančio skiemens sudėties, pvz., dest „deda”, gert, geria, kėlia, nėėša, paérnesé, sudčias, vaikėlis, veda, J Rozwadowskis transkribuoja 'a: d'dga, šilt'ūlis. Tikriausiai dėl kontaktų su pietų ar rytų aukštaičiais kai kurie Zietelos šnektos atstovai vietoj nosinių ¢, ¢ pavartodavo 4, Ųų, pvz., ištįst, prispeji „prinokę- ”, ti~te „ten”, tusyi~tasit, arba padzikuodavo, pvz., ciesa~tiesa, ciondik~ éiondik, dzieska~- dieska (sl. ”duonkubilis”), skatdzia- ~skaudzia vietoj skaūst, skaūsti „skauda” ir pan. Iš morfologijos Zietelos šnektai ir pietų aukštaičiams minėtina bendrybė yra daugiskaitos vietininko, inesyvo formų galūnė -sa, pvz., juosa, klūonuosa, namuosda, savosa pirkiosa, vienuosa marškiniuosa (plg. LKA III 72—73, žemėl. Nr. 67), iš leksikos — kai kurie žodžiai ar jų formos, pvz., dirgéle „dilgėlė” (plg. LKA I 167—168, žemėl. Nr. 94), priemnė „priemenė” (plg. LKA I 38, žemėl. Nr. 5) ir kt. 6. Jelentős kísértés a Zietela-nyelvjárást az úgynevezett elő-dzúkiai területtel összekapcsolni (a nyelvjárások régebbi osztályozása szerint a középső aukštaitis déli részével Birštonas, Jieznas és Stakliškės környékén). E vidékek a ! keményedési területhez tartoznak, amelyet több, a nazális 4, ę szűkülését jelző izofóna szel át, magában foglalja a fent említett affrikáta nélküli formákat (bitių, dudiau), és -utas képzős kicsinyítő képződményeket használnak (kiškūtas, vaikūtas) stb. A baj azonban az, hogy a Zietela-nyelvjárás jelenségeinek sokfélesége miatt nem szorítható be csupán az elő-dzúkiai területre. 7. A Zietela-nyelvjárás egyes jelenségei révén olykor az összes tárgyalt nyelvjárástól sem határolódik el. Például a litván nyelv északi nyelvjárásaival a Zietela-nyelvjárást a felsőfokú fokozat megnyúló e magánhangzója kapcsolja össze: brangėsnis, gardasnis, mazasnis. Más sajátosságok, például a múlt idő egyes szám 3. személyű bit, biti "buvo" alakja, valamint a prielinksnio és priešdėlio sa használata a su helyett, a már kihalt kis-litvániai litván nyelvjárások felé irányítják a figyelmet. Az itt felsorolt Zietelai nyelvjárás, valamint a litván nyelv fő nyelvjárásainak sajátosságai közötti összevetések és összehasonlítások természetesen feltételesek. A legtöbb összehasonlított dolgot kétségtelenül hatalmas időbeli távolság választja el egymástól. Az évek vagy évszázadok során e sajátosságok areái jelentősen megváltozhattak, az ezeket a jelenségeket elválasztó vagy összekötő izofonok vagy izoglosszák egyik vagy másik irányba jócskán eltolódhattak, és újítások jelenhettek meg. Új jelenségek, különösen jövevényszavak, a Zietelai nyelvjárásban sem hiányoznak. Ugyanakkor számos konzerválódott és régi jelenség is megtalálható, amelyek a litván nyelv fő nyelvjárásaiban sok helyütt már nem maradtak fenn. v A Zietelai nyelvjárás jellegzetesebb sajátosságainak a keleti déli és a nyugati felsőlitván nyelvjárások megfelelő jelenségeivel való összevetéséből látható, hogy a Zietelai nyelvjárás sajátos, és végső soron egyik litván nyelvjárással sem esik teljesen egybe. A Zietelai nyelvjárásban, akárcsak a legközelebbi déli felső-litván nyelvjárásokban, mintegy összeolvadt két különböző réteg vagy áramlat: a keleti (déli) felső-litván és a nyugati felső-litván. A Zietelai nyelvjárásnak a déli felső-litván nyelvjárással való összehasonlításakor a különbség az, hogy a déli felső-litván alnyelvjárást a keleti felső-litván nyelvjárás meglehetősen vastag rétege borította be, míg 131 A Zietelai beszédben még mindig a nyugati aukštaitis nyelvjárás alapja uralkodik. Ez azt mutatja, hogy a Zietelai beszéd kialakulásakor a déli aukštaitisokkal való kapcsolatai korlátozottak voltak. II. Lényegesen bonyolultabb a zietelai litvánok eredetének kérdése. Mindeddig főként azt a véleményt vallották, hogy Zietela poroszországi kivándorlók beszéde, amely XIII óta szláv a. környezetben konzerválódott. E vélemény kialakulásához hozzájárult az 1276 körül m. az Ipatyij-krónikában megjelent bejegyzés, miszerint Traidenis a német rabszolgaságból megszökött poroszokat befogadva ir egyik jų részüket Grodnóbo an, a másikat Szlonimban (PSRL II:874). Egyes tudósok úgy vélték, hogy a Zietel környékén letelepedett poroszok (Keppen 1927: 39; Volter 1912: 151—160), más — szudéviaiak (jatvingok) (Kaminski 1953: 63; Otrembskij 1961: 7—8). A Zietela-nyelvjárás első kutatója E. Volter több ir részletet is megjelölt iš Dusburg krónikája, amely a porosz felkelés leverése után Pagudė és Barta vidékéről elmenekült lakosokról beszél į Litvánia által igazgatott grodnói területet. Ő mutatott rá elsőként néhány sajátos a zietelai nyelvjárás olyan jellegzetességére, amelyek a nyugati baltákra emlékeztetnek (Volter1912: 152—160). Természetesen nem zárható ki annak a feltételezése, hogy Zietela környékén nem telepedtek le porosz-szar udáv menekültek leszármazottai. Talán csak túlságosan kritikátlanul fogadják el a kutatók a krónikák utalásait kész válaszként arra a kérdésre, hogy hol į iš jelentek meg litvánok Zietela környékén. Senki sem vetette fel a kérdést, hogyan į tudtak a szláv környezetbe került nyugati balták elmagyarosodni. Mintha csak egy Traidenis litván nagyherceg nevének. Másrészt nem lehet tagadni, hogy az oda betelepülőkre nem volt hatással a Litván Állam, į amelynek összetételébe ez a vidék a XIII. a. század közepétől került. Figyelembe véve azonban a kor to önkormányzati ir közigazgatási apparátusát (amelynek litván jellegét, ha egyáltalán létezett ilyen, nagyon is meg kell kérdőjelezni) a szudávok vagy poroszok ilyen elszigetelt litvánná válása (el-litvánoso- -= dása) nehezen képzelhető el. Iš lényegét tekintve egészen másképp Zietela litván eredetének kérdését maga a | A Zietela nyelvjárásának rendszere, kapcsolatai más litván nyelvjárásokkal és maga | a földrajzi fekvése. Földrajzilag a Zietela nyelvjárás az egykori ősi szudáv (jatving, illetve dajnáv; elnevezésükről lásd Būga 1961: 126—130; Zajaczkowski 1940: 57—76) földeken található, amelyeket korán elkezdtek gyarmatosítani a keleti és nyugati szlávok. Délkelet felől itt egymás után a XI. században keleti szláv erődítményeket építettek — Valkaviskast, Slanimast, Zditovot, Zaszlavlt, Minszket, Novogrudokot, Grodnót, — iš amelyekből adókat szedtek, hirdették a kereszténységet, és asszimilálták a helyi lakosságot. Iš A délnyugati į porosz ir szudáv földekre a lengyelek hevesen betörtek. Mivel egyedül nem tudták megtörni a poroszok és szudávok ellenállását, 1230-ban Magyarországról segítségül hívták a Német Lovagrendet (Dundulis 1968: 38). Kifejezetten a szudávok ellen 1254-ben létrehozták a Halics–Volhíniai, mazóviai“ fejedelem ir „A Német Lovagrend szövetsége, amely a meghódított területek felosztására törekedett” (Tautavičius 1994: 4). A szudávok lakta terület fokozatosan csökkent. Délen a történészek három markánsabb határt különböztetnek meg: a Būgast, annak mellékfolyóját, a Narevet” (Narvis), végül pedig a Narev mellékfolyóját, a Bebrast (Tautavičius 1994: 6). A szudávokat a XIII. században (közvetlenül kiirtásuk előtt) a Bebrasztól és a ko Luupistól északra, a a középső Nemunas ir Raminta erdeje (Nalepa 1964: 60; Ivinskis 1990: 43). E határokon túl a szudávok többnyire csak áttelepültek voltak (Kamiriskil 1953: 63 u. o. ; Nalepa 1964: 11—60). Véleményünk szerint a szudávoknak ezek a határai inkább politikaiak, mint valódi, etnikai határok voltak. A mások által gyarmatosított területeken kétségtelenül még 132 hosszú ideig megmaradtak mind a litvánok, mind a szudávok és a poroszok. Nem éppen az itt élő balti törzsek és ellenállásuk miatt nevezték Felső-Délnyemunyét (Valkavisko, Slanimo, Zditovo, Naugarduko, Gardino térségei) Fekete-- Rusznak- ?! Az e terület nyugati részén élő szudávok emléke a XIX. század közepéig fennmaradt (Gaučas 1974: 21—24). Az itt ősidők óta élő szudávokra a helynevek is utalnak. A Bug felső szakaszának ismert bal oldali mellékfolyója, a Kšna (a Kirsna névből, lásd V. Toporov 1959: 251—261), valamint a -da elemet tartalmazó összetételek (Jaselda, Sokolda; Būga 1961, 601—602) mellett még említendők a folyónevek —Zélva (a Nemunas bal oldali mellékfolyója és város Grodno kormányzóságában), Zietela (a Maūčėdies bal oldali mellékfolyója, egykori tó és város, ma Djatlava Grodno kormányzóságában), a falunevek —Dainava, Zasėčiai (Zietela környékén). A baltiak és a szlávok hosszan fennálló kétnyelvűségéről tanúskodik A. Mickevičius szülőhelyének tóneve, a Svitezj (vagy Svitiazj), amelyet betű szerint megfeleltet a suduviškai Alytus járási tó neve, a Svaitingis (A. Nepokupno összevetése). Már csak e hidronimák eredetét sem lehet nyugati balti áttelepülőkkel megmagyarázni. Dél-Litvániában a š helyett álló s mássalhangzó miatt feltehetően archaikus (suduviškai a Visinčia folyónév (a Šalčia jobb oldali mellékfolyója Šalčininkai járásában), vö. Vaistetis (tó Trakai járásában), Veisiéjis (tó Lazdijai járásában) és Viešintas (tó Anykščiai járásában), Viešinta (folyó Kupiškis járásában) (Skardžius 1973: 70; másként —Vanagas 1981: 388). A Šalčia és a Visinčia vízgyűjtőjének nyelvjárásaiban az ie diftongoid gyakran egyetlen magánhangzóvá, i-vé válik, pl. gidéj „énekelt- ”, primnė „előszoba” (vö. LKA I 38, 5. sz. térkép). Érdekes, hogy a Visinčia felső folyása teljesen egybeesik a tautoszillabikus am, an kettőshangzók izofónájával. Talán a suduviskiai elnevezések közé kellene sorolni azokat a helyneveket, amelyekben nincsenek affrikáták, pl. Minditai (falu Lida járásában, vö. Mindičiai, falu Šiauliai járásában), Skubėtai (falu Vilnius járásának Jašiūnai környékén), Žlaūktai- <* Žliaugta- <* Zliaugta folyónév (falu Šalčininkai járásában); vö. Pabėtai (Labguva környékén), Šukėtai (Šakiai járásban) és mások. A nyugati balti nyelvekre jellemző (vagy azokhoz sorolható) nyelvi elemek a Zietelai nyelvjárásban is megmaradtak. Ezek főként olyan sajátosságok, amelyek máshol már nem maradtak fenn, vagy nyomaik a feltételezett egykori nyugati balti, különösen a szudáv területeken fordulnak elő. Többségük fonetikai jellegű. A Zietelai nyelvjárás a nyugati felső-aukštaitiszi déli nyelvjárásokhoz hasonlóan talán a legjobban őrizte meg a nyugati (szudáv) vokalizmusrendszert: 1. A már említett, „el nem sötétült” tautoszillabikus kettőshangzók: am, an, em, en, a nazális 4, ¢, valamint a szóvégi -a, -e megrövidült akútusos magánhangzói (egyébként a nyugati felső-aukštaitiszi déli nyelvjárások — az úgynevezett kapszok, zanavykok, a mai kaunasiak, továbbá a kis-litvániai baltsermégek és striukik — alapján kialakult modern litván köznyelv időnként megnehezíti e nyelvjárások archaikus jellegének felismerését); 2. Az ei kettőshangzónak ie-vé alakulási folyamata nem fejeződött be (pl. sviékas, sviekata, pasviék és sveikas, sveikata, šievė, ritkábban tiep (<teip), gyakrabban tep, és csak viekest, vikėst „inkább”; 3. Talán a magánhangzó u előtti v mássalhangzó i-vé alakulása is a brivai „szemöldökök”, liezivis „nyelv”, živis „hal” szavakban (Volter 1912: 158); 133 4. A birtokos eset egyes számú végződésének rendhagyó rövidülése, pl. arklūks „csikó”, nteks, vaiks (Būga 1961: 136; Zinkevičius 1987: 262). Az ókori mássalhangzó-rendszer jellegzetes maradványai közül a következők említendők: 1. A z mássalhangzó szabályos ejtése a ž helyett a baznyčid, ząsis „liba” szavakban, illetve váltakozva: zėmė, zi“ md, zivts, zvaizdė, gyakrabban zveris, zverys, žemė, žūmė, Fema, živis, žvaigždė, ritkábban žvėris stb. Az s mássalhangzót az š helyett leggyakrabban a v mássalhangzó előtt ejtik, pl. svéntina, sviy(k)ščia, svir(k)ščia, a švėntina, švy(k)ščia, švir(k)ščia „fütyül” mellett. Lehetséges, hogy az s, z mássalhangzók az š, ž helyett a szláv nyelvek megfelelő hangjainak analógiája miatt maradtak fenn vagy alakultak ki, de aligha tagadhatja ez teljesen a nyugati balti szubsztrátum szerepét. Annál is inkább, mivel ez a jelenség a déli aukštaitis déli peremvidékein is fennmaradt (Druskininkai, Kabeliai környékén stb.); 2. Valószínűleg a szúdovi kor archaizmusa, hogy az st(rt.), šč, št, zd mássalhangzó-kapcsolatokat a k, g betoldott mássalhangzók nélkül használják (ha ez nem fordított jelenség, azaz egyszerűsödés, vö. Endzelins 1974: 430—431), pl. dustas, néha dukštas, paūštė "madár", ryštė "vessző" (vö. porosz ryste), rūštas, | rūštus "savanyú", skraždė "fecske", švirščiamvšvirkščia, žvirždos "homok, kavics", de rendszerint anksti, mėgsta, minkštas; 3. A j mássalhangzó megjelenése a v helyett a személyes névmások egyes számú eszközhatározói és néha egyes számú „adesivusi alakjaiban, pl. sajim "önmagával", tajim "veled", ritkábban sajip, tajip "veled” (vö. porosz maim és a Lazūnai nyelvjárás maima, eit maimim, taimim); 4. Szabálytalan mássalhangzó-változások, amelyek közül valamivel gyakrabban a t, d mássalhangzók elöl képzett magánhangzók előtt, a déli aukštaitis déli peremvidékeihez hasonlóan, k, g-vé alakulnak, pl. ritkábban girgėjau, dž. girdėjau, girsa< dirsa, dirsė, kiltas, dz. tiltas, pagege, dž. elégette, selyem, dz. itis „hő, tűz, világosság- ”, csúcs, dzs. felső; 5. Az affrikáták korlátozott használata, pl. daritio „a fogé”, dantei „fogak”, gaidiy, gardiū, gaidiūmi „a kakasoknak”, jautius, ramteis, žodei „szavak”, žodiūs, žodeis, a dančio, gaidžių, žodžiais alakok mellett, nem említve az analógiával magyarázható szabályos — bitių, ėdiau, metiad stb. alakokat. Egyes, itt a fonetikai jelenségek között említett sajátosságok morfológiaiként is értelmezhetők, pl. az o-tövű főnevek egyes számú alanyesetében néha rövidül az -as végződés, a személyes névmások egyes számú eszközhatározói alakjai. A morfológiai jelenségek közé kell sorolni a feltételes mód egyes számú 2. személyű alak -ai végződéssel, pl. būtai, aitai, sakytai. Hogy ez az innovatív végződés meglehetősen régi, azt a déli aukštaitisoknál fennmaradt kezdőhangsúlyos hangsúlyozása és elterjedtsége mutatja a Kis-Litvániában található Kuršių-mariųtól (Gerullis, Stang'as 1933: 48) a délkeleti Zietela am, an izofonjáig (LKA III 108—409, 105. sz. térkép), azaz a feltételezett egykori jadvig, nadruvi és skalvi területekig. A nyugati balti törzsek nyelvéből minden bizonnyal öröklődött a múlt idő 3. személyű bit(i) alakja (vö. lett bija „volt”), az i elöljárószó és az sa(-) előtag stb. Sajnos jelenleg túl keveset tudunk magáról a jadvig nyelvről. Jelenleg leginkább egyes reliktumait, archaizmusait kutatják. Feltételezik, hogy a jadvig nyelv köztes helyet foglalt el a litván és a porosz között, de nem tudni, mennyire őrzött meg közös vonásokat mindkét nyelvvel. Az sem ismert, hogy a mai, litvánok és szlávok által asszimilált jadvig leszármazottak mennyi és milyen vonást örököltek, illetve mennyi új vonást kaptak. Feltételezik, hogy a litvánok és 17134 nyelvük hatása a jadvigokra és legközelebbi szomszédaikra a Kr. u. V–VII. századtól kezdett érvényesülni, amikor a keleti szlávok benyomultak a keleti (középső) balti területekre (Mažiulis 1994: 6). A nyugati balták között valószínűleg jelentős számú, a keleti területekről menekült litván is letelepedett. A litván nemzetiség kialakulásának sodrába hamarosan más balti törzsek is bekerültek. Úgy látszik, hogy a XIII. század elején, még a Német Lovagrend beköltözése előtt, a szudávok jelentős része — akárcsak legközelebbi szomszédaik, a nadruvok és a skalvok — már erősen litvánosodott vagy ellitvánosodott. Hasonlóképpen mehetett végbe a szudávok asszimilációs folyamata Zietela környékén is. Lehetséges, hogy Zietelánál egy bizonyos időszakban a szudávok és a keleti szlávok által erősen szorongatott litvánok közötti határ húzódott. Erre utalhat a Zietela környékén található falu kettős elnevezése — litvánul Dainava, szlávul pedig Jatviazj (Jacvezj). Mindkét elnevezés etnonim eredetű, és ugyanazt a szudáv törzset jelenti. Ezért nemcsak e falu, hanem a Zietela környékének litván eredetét is hajlanak az Ipatyij-krónikában említett porosz vagy szudáv menekültekkel magyarázni. Mivel azonban a litvánok és a szudávok korán keveredni kezdtek, nem szükséges csupán a szudávokat jövevényeknek tekinteni. Hiszen úgy vélik, hogy maguk a szlávok is jövevények. Másrészt, ha itt valóban voltak is áttelepült szudávok által alapított falvak, akkor már egyedül a Dainava falu kettős elnevezése is elárulja, hogy ők már litván vagy előlituánosodott törzsrokonaik környezetébe települtek át. Ily módon az idők folyamán, úgy látszik, délen és délnyugaton (Grodno, Slonim, Valkavisk, Pružany, Białystok környékén stb.) több elszigetelt szudáv település is előlituánosodott. Ezt mutatja az itt fennmaradt balti és litván helynévanyag, személynévanyag, jövevényszóréteg és balti, litván kulturális nyomok jelentős mennyisége (Nepokupnyj 1976: 5—198; Nepokupnas 1983: 5—199; Laučiūtė 1982: 9—150; Kondratiuk 1985: 10—250; Zinkevičius 1987: 43—135; 1993: 84—89; 1994: 15—23; Gaučas 1988: 195—213; LTE IX: 241). A Zietelai litván nyelvjárás, amely korán keleti szláv (a Halics–Volhíniai fejedelmek) uralma és kulturális környezete alá került, hosszú időn át el volt választva a litván nyelv fő nyelvjárásaitól. A folyó menti széles sáv a keleti szlávok, sőt a tatárok állandó betörései, valamint a szudávokkal és litvánokkal vívott harcok miatt erősen elnéptelenedett, és pusztasággá vált (Lowmianski 1931: 56—57). A Litván Nagyfejedelemség uralmának éveiben, a háborúk elcsitulása után, ezeket a helyeket ismét benépesítették, de ekkor már többnyire vegyesen. A XIV. századtól a XVII. század közepéig a litvánok lakta területek, bár nem mindig összefüggően, Zieteláig, sőt még azon túl is elnyúltak (vö. Zinkevičius 1993: 31—39; 1994: 19—23 és az ott mellékelt térképeket). Sajnos, a litván államiság gyengülésével, valamint a litván nemesség és az egyház gyors elpolonizálódásával a litván nyelv fennmaradásának feltételei igen kedvezőtlenné váltak. Az Oroszországgal és Svédországgal vívott háborúk sok emberéletet követeltek, különösen a XVII. századi orosz hadsereg kegyetlen megszállása, az azt követő éhínség és a pestisjárványok sora. A Zietela és a déli aukštaitisok közötti jelentős litván területek elpusztultak. Ezért a déli aukštaitis nyelvjárásban végbement számos hangrendszerbeli és egyéb változás már nem érte el a zietelai beszédet. 135