Keletas smulkmenų Jurgio Gerulio biografijai

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXVI (1996) LIETUVIŲ KALBA: TYRĖJAI IR TYRIMAI Algirdas SABALIAUSKAS NÉHÁNY APRÓ ADALÉK JURGIO GERULIS ÉLETRAJZÁHOZ Jurgis Gerulis (németül Georg Gerullis alakban írta a nevét1) 1888. augusztus 13-án született Jogauduiban (Šilutė járásában, az egykori Vilkyškiai plébánia területén, Tilsit körzetében). Mindkét szülője vérbeli litván volt. J. Gerulis gyermekkorában azonban a feltartóztathatatlan germanizációs hullám már Jogaudui falut is elérte. Ezt a folyamatot maga Gerulis írta le részletesen a „Anyanyelv és kétnyelvűség egy poroszországi litván faluban” című cikkében (Gerullis 1932: 59—67). 1914-ben Jogaudui faluban a lakosság mintegy 55 százalékát „litvánok”, 45 százalékát pedig „németek” alkották. Alig húsz évvel később mindössze három idős embert lehetett „litvánnak” tekinteni. A falu többi lakója már „németté” vált. Az ötéves Gerulis édesanyjával német ábécéskönyvet és Luther Márton kiskatekizmusát kezdte olvasni. Nővérei születése után pedig már a német falusi iskolába járt. Szüleivel Gerulis csak litvánul beszélt, a testvérével azonban már németül is. A gyerekek még litvánul imádkoztak és később litvánul írtak leveleket a szüleiknek, bár a hittanórák mindenütt már németül folytak. A régi hagyomány szerint Gerulis apja nem akarta felosztani a gazdaságát. Ezért az egyik fiának kellett örökölnie a szülői birtokot, a másiknak — ez esetben Jurgisnak — pedig két út közül kellett választania: „a föld alatt szenet bányászni” vagy továbbtanulni. Jurgis Gerulis az utóbbi utat választotta. 1909-ben elvégezte a klasszikus Tilsiti Gimnáziumot, és a Königsbergi Egyetemen kezdett afrikanisztikát tanulni. Adalbert Bezzenberger professzor azonban rábeszélte, hogy inkább a baltisztika tanulmányozásának szentelje magát. Gerulis Berlinben is tanult összehasonlító nyelvészetet és klasszikus nyelveket; fő tanára a híres indoeuropeista Wilhelm Schulze volt. 1912-ben a Königsbergi Egyetemen latinul írt disszertációjáért, „Szambiának a porosz helyneveiről” („De Prussicis Sambiensium locorum nominibus”. Tilsit, 1912) doktori fokozatot szerzett, és az egyetem magántanárává választották. Érdemes megjegyezni, hogy Gerulis egyetemi tanulmányai mindössze három évig tartottak. Ez valóban ritka eset egy filológus tudós életrajzában. Apja tervének egy része tehát már megvalósult. A birtokot azonban egyébként sem kellett volna felosztani, hiszen Gerulis testvére, Heinrich 1918-ban elesett a nyugati fronton (Mois-lains bei Péronne), amikor már csak két hónap volt hátra a háború végéig. Testvére emlékére Jurgis Gerulis egyik legjobb művét, „Az óporosz helynevek” („Die 1 J. Gerulis elmondása szerint azért írt németül két l betűt a vezetéknevébe, hogy a németek ne Gerulisnak ejtsék. 12 altpreussischen Ortsnamen”. Berlin und Leipzig, 1922). Az első világháború Jurgis Gerulis életében is mély nyomokat hagyott. A keleti és a nyugati fronton egyaránt harcolnia kellett. A frontvonalban küzdött, több alkalommal megsebesült. Géppuskás századot vezetett. A legmagasabb német katonai kitüntetéssel, a Vaskereszttel és más érdemjelekkel tüntették ki. A koronaherceg gárdájának jóképű tisztje a lettországi harcok idején nemcsak megtanult lettül, hanem beleszeretett egy lettországi német földbirtokos lányába is, aki később, Gerulis feleségeként, folyton apja elvesztett birtokaira emlékezett, és a balti országok, különösen Lettország iránt semmilyen rokonszenvet nem érzett. Többször kijelentette, hogy Eitkūnainál tovább soha nem teszi be a lábát. Még a férje dolgozószobájában függő lettországi térkép is bosszantotta: „ilyen kis országnak ilyen nagy térképe van”. A háború után Gerulis visszatért a königsbergi egyetemre. Alighogy megalakult a kaunasi egyetem, elsősorban Kazimieras Būga kezdeményezésére, meghívta professzornak erre a litván felsőoktatási intézményre. Íme, K. Būga, Vincas Krėvė-Mickevičius és Eduardas Volteris 1922. március 2-án aláírt, kétségkívül K. Būga által írt értékelése Gerulis tudományos tevékenységéről („Rövid értékelés dr. phil. Jurgis Gerulis írásairól”): „A háború vége óta Gerulis a königsbergi egyetemen vezeti a litván nyelvi szemináriumot, magántanárként pedig a kar által kijelölt, összehasonlító nyelvtudományi kötelező kurzusokat tartja. Tavaly ősszel a hamburgi egyetem meghívta az összehasonlító nyelvtudományi tanszék professzorának. Ez év februárjának elején a lipcsei egyetem felajánlotta neki a balti (aiszt) nyelvek rendkívüli tanszékét. Gerulis elutasította ezt a két ajánlatot, mert úgy vélte, hasznára lesz a fiatal litván egyetemnek, amelynek a jó és szorgalmas tudományos munkatársakra nagyobb szüksége van, mint Németország régi egyetemeinek.” Egyetemünk számára Gerulis nemcsak azért fontos, mert litván nyelvész, hanem azért is, mert klasszika-filológus. Amíg nem kapunk professzorokat a latin és görög filológiai tanszékekre, Gerulis nemcsak az összehasonlító nyelvtudomány területéről tarthat előadásokat, hanem ideiglenesen a latin és görög filológia professzorának feladatait is elláthatja [...] Gerulisnek olyan nagy érdemei vannak a nyelvtudomány terén, hogy méltó arra, hogy fiatal egyetemünk professzora legyen” (Žukas 1990: 44—46). Sajnálatos módon Gerulis végül mégis a régi lipcsei egyetemet választotta a fiatal kaunasi helyett. Lehetséges, hogy ebben nem utolsó szerepe volt a feleségének, aki nem akart „Eitkūnainál tovább menni”. Akárhogy is, a lipcsei időszak igen sikeres volt Gerulis tudományos pályáján. Ekkor jelentette meg számos legfontosabb munkáját, és pedagógiai tevékenységével is sokat tett a balti nyelvészetért, különösen a litván nyelvtudományért. Hiszen ekkor Lipcsében Gerulis irányításával fejezte be nyelvészeti tanulmányait két kiváló nyelvészünk, Antanas Salys és Pranas Skardžius, akik később a kaunasi egyetemen Jonas Jablonskį és Kazimieras Būgát követték. Gerulis sokat törődött tehetséges tanítványaival. Néhány litván nyelvészeti kurzust kizárólag ennek a két diáknak tartott, akiket már akkor „jövőbeli litván professzoroknak” („künftige litauische Professoren”) neveztek diáktársaik. Lipcsei professzorsága idején Gerulis maga is tovább mélyítette nyelvészeti tanulmányait. Például rábeszélte a híres német fonetikust, Eduard Siever- 13 st, aki ekkor már emeritus volt, hogy tartson kísérleti fonetikai kurzust A. Salysnak és Pr. Skardžiusnak. Legalább két szemeszteren át Gerulis minden vasárnap mindkét tanítványával Sievershez járt, ahol néhány órán keresztül a litván nyelv hangsúlyait és hanglejtéseit vitatták meg. Megbeszéléseik különösen érdekesek és eredményesek voltak, mivel mindhárom résztvevő más-más nyelvjárást képviselt: Gerulis nyugati aukštaitis, Skardžius keleti subatėnas, Salys pedig žemaitis salantiškis volt. Sievers szemináriumai jelentették Gerulis későbbi litván fonetikai kutatásainak kezdetét (Skardžius 1968: 215—216)2. Gerulis néhány nyáron át a litván nyelvjárásokat kutatva bejárta Litvániát. Tréfálkozott, hogy míg „a kaunasi urak Palangában melegítik a feneküket”, ő hátizsákkal a vállán járja a falvakat, és litván nyelvi adatokat gyűjt. A neves norvég baltistával, Christian S. Stanggal együtt Gerulis megmentette a nyelvtudomány számára a teljes eltűnés szélén álló kelet-poroszországi litván halászok nyelvjárását („A poroszországi litván halászok nyelvjárása”. Kaunas, 1933; a leírás németül jelent meg). E norvég tudóssal együtt Gerulis az akkori Lengyelország területén fekvő Zietela környékének litván nyelvjárását is kutatta. Sajnálatos módon az általa lejegyzett nyelvjárási anyag nem maradt fenn. Közel harminc évvel később azonban (Gerulis és Stang 1930-ban járt ott) Chr. S. Stang közzétette kutatásainak igen értékes eredményeit (Stang 1958: 171—201)3. Gerulis akkori pedagógiai tevékenységéből különösen említést érdemelnek az oktatási minisztérium által szervezett, az ő vezetésével Kaunasban tartott nyelvjáráskutató kurzusok. 1931 és 1933 között négy alkalommal szervezték meg ezeket a kurzusokat. Nemcsak a később neves litván filológusok látogatták őket — Juozas Balčikonis, Vaclovas Baravykas, Julius Būtėnas, Marija Čilvinaitė, Kazimieras Gasparavičius, Napalys Grigas, Zuzana Jonikaitė, Petras Jonikas, Alfonsas Kalnius, Jonas Kruopas, Izabelė Matusevičiūtė, Elzbieta Mikalauskaitė, Jonas Mikeliūnas, Juozas Senkus, Bronė Vosylytė, Aleksandras Žirgulys —, hanem a tehetséges, ám sajnos fiatalon tragikus körülmények között elhunyt lett nyelvész, Alvilis Augstkalnis is; továbbá Walter Fenzlau német nyelvész, aki gyermekkorától tudott litvánul, és a „Klaipėda-vidék litván helység- és személyneveinek német alakjai” („Die deutschen Formen der litauischen Orts- und Personennamen des Memelgebiets”. Halle, 1936) című könyv szerzője. Meg kell említeni, hogy J. Gerulis és Chr. Stang „A poroszországi litván halászok nyelvjárása” című könyvének előszavát Antanas Smetona, Litvánia akkori elnöke írta, és a kurzusokért is köszönetet mondott Gerulisnek. Miután ismertette a nyelvjárások köznyelv szempontjából vett jelentőségét, és rámutatott gyors eltűnésükre, kutatásukra buzdított; A. Smetona így folytatta: „Vannak fiatal nyelvészeink, vannak fiatal tanítóink, akik Litvánia egész területén szétszóródva élnek. Ők a legalkalmasabbak arra, hogy J. Gerulis professzor segítségére legyenek, aki szívesen vállalkozott arra, hogy megtanítsa, miként kell a nyelvjárásokat kutatni és lejegyezni. Egy hozzáértő tudós irányításával végzett munka remélhetőleg nagy eredményt hoz majd; ez nemcsak a minket foglalkoztató gyakorlati célt szolgálja, hanem a nyelvtudományt is” (p. III—IV). Sajnálatos módon a nácik németországi hatalomra jutása után politikai okokból ezeket a kurzusokat nem folytatták. Másfelől azonban 1930-ban Lipcséből a kaunasi egyetemre 2 Vö. Pr. Skardžius 1926. február 12-én J. Jablonskiui írt levelével (A levelet a Litván Irodalmi és Folklórintézet könyvtárában őrzik, F 52—252). 3 Bővebben erről a munkáról lásd Vidugiris A. Új munkák a litván nyelv nyelvjárásairól, Lietuvių kalbotyros klausimai, 1959, 2, 239—242. 14 visszatérésével és A. Salys bekapcsolódásával a litván nyelv kutatásába a litván dialektológia jelentősen megerősödött, és már külső segítség nélkül is boldogulni lehetett. J. Gerulit a litván nyelv gyakorlati kérdései is foglalkoztatták. Az 1922. november 29-én J. Jablonskiui írt levelében4 aggodalmát fejezi ki helyesírásunk következetlensége miatt, és arra buzdítja J. Jablonskit és K. Būgát, hogy írjanak helyesírási kézikönyvet, mert „a helyesírási kézikönyv még tökéletlenül is sokkal jobb annál, mint ami láthatóan megegyezés nélkül, de gyermekeink gyermekeinek idején fog megjelenni”. Véleményt nyilvánít az akkori írott nyelvről is: „Említetted Žemaitė-t. Olyan asszony ő, akinek írásai nagyon tetszenek nekem. Úgy látszik, mi, Kis-Litvánia fiai, sok germanizmust használunk a nyelvben, de tudjuk, hogyan válasszuk külön, mi tiszta és mi nem tiszta beszéd. Žemaitė nyelve a legszebb. Nem mesterkélt. A Šviet. darbą-t vagy bármely más mai írást olvasva bosszankodom a minden szükség nélkül újonnan alkotott szavak, mondatszerkezetek stb. miatt. Be kell vallanom, gyakran nem értem, mit írnak ezek az emberek: σκοτελνοί ἐσολὶ (sötétek, A. S.). Žemaitė és a Te írásaidból tanulok igazán litvánul írni”. Gerulis, aki kezdetben meglehetősen elutasítóan viszonyult a nemzetiszocialista mozgalomhoz, 1933-ban belépett a pártjukba (e lépés megtételében feltehetően a felesége is fontos szerepet játszott), és úgyszólván Adolf Hitler végzetes politikájának aktív támogatójává vált. 1933-ban Szászország oktatási miniszterévé nevezték ki. Ugyanabban az évben a Porosz Oktatási Minisztérium felsőoktatási osztályának igazgatója lett. Gerulis 1934-ben elhagyta ezt a tisztséget, és visszatért a Königsbergi Egyetemre. Gerulis tanítványának, Viktor Falkenhahn professzornak a tanúsága szerint Gerulis a hatalom elleni tiltakozásul tette ezt (Falkenhahn 1964: 240). Gerulis két másik tanítványa, A. Salys és Pr. Skardžius szerint tanáruk „katonás szigora miatt nem tudott sokáig megmaradni ezekben a tisztségekben” (A. S. ir P. S. 1956: 187—188). Gerulist nem sokkal később a Königsbergi Egyetem rektorává nevezték ki. Innen azonban pártviszályok miatt Berlinbe helyezték át. 1937-től a Berlini Egyetem rendes professzora volt, és a németek által újonnan alapított Ukrán Tudományos Intézetet felügyelte. A politikai tevékenységbe bonyolódva Gerulis 1933 után szinte semmilyen jelentősebb publikációt nem jelentetett meg. Pedagógiai tevékenysége azonban ebben az időszakban is jelentős volt. Többek között gondosan pártfogolta a Berlini Egyetemen leendő nyelvészeinket: Jonas Kabelkát, Izabelė Matusevičiūtėt és Elzbieta Mikalauskaitėt. Gerulist szoros baráti kapcsolat fűzte irodalmunk klasszikusához, Antanas Vienuolishoz. Barátságuk különösen megerősödött, amikor A. Vienuolis 1929-ben európai utazása során hosszabb időt töltött Lipcsében. Gerulis lehetővé tette számára, hogy meghallgassa a Lipcsei Egyetem néhány professzorának előadásait, és használja az egyetemi könyvtárat. Együtt utazgattak Lipcse közelebbi és távolabbi környékén, és meglátogatták a Naumburg közelében fekvő híres Schulpforte gimnáziumot is. Gerulis fia még arra is kedvet kapott, hogy A. Vienuolis fiával bélyegeket cseréljen. Gerulis azt tanácsolta Vienuolisnak, hogy írjon történelmi regényt, talán inkább ne Vytautasról, hanem Jogailáról: ugyanis A. 4 A levelet a Litván Irodalmi és Folklór Intézet könyvtárában őrzik (F 52—199). 15 Vienuolis jobban érti majd a felföldi ember természetét, Vytautas viszont inkább már zemaitis. Gerulis A. Vienuolis rokonának, az akkor még a Kaunasi Egyetem hallgatójaként tanuló Rapolas Šaltenisnek a jövőjét is a szívén viselte. Miután megismerte a „Jaunoji Lietuva” című lapban (1929. 8. szám, 17—22. o.) megjelent „Sturm und Drang” című cikkét, Gerulis igyekezett lehetőséget teremteni számára, hogy az ausztriai Grazi Egyetemen folytathassa tanulmányait. Gerulis 1926-ban meglátogatta A. Vienuolist Anykščiaiban (Vienuolis 1988: 95—96, 111—119, 609—612; Šaltenis 1982: 150—151; 1991: 166—167; 1994: 115—116). Gerulis különféle alkalmakkor más szolgálatokat is tett a litvánoknak. Íme, A. Smetona elnök felajánlotta Jonui Puzinasnak, aki közreműködött írásainak előkészítésében, hogy tanuljon régészetet, és oktatási minisztériumi ösztöndíjat ígért neki. J. Puzinas eleinte Königsbergbe akart menni. Gerulis azonban azt tanácsolta neki, kerülje Königsberget, mert a Klaipėda-vidék miatt ott Litvániával és a litvánokkal szemben kedvezőtlen hangulat alakult ki. Gerulis tanácsára J. Puzinas 1930-ban a Klaipėda-vidéktől távolabb fekvő Heidelbergi Egyetemre utazott (Mažulis 1983: 14—15). Híres régészünk, aki többek között kezdetben filológiát tanult a Kaunasi Egyetemen, meglehetősen közeli kapcsolatban állt Gerulisszal. Gerulisszal együtt jegyezte fel a litván nyelvjárások adatait. A legérdekesebb azonban az, hogy J. Puzinas bizonyos összekötő szerepet töltött be Antanas Smetona, Litvánia elnöke és Gerulis között. A. Smetona ugyanis, akárcsak egykor Kazimieras Būga, valahogyan rá akarta venni Gerulist, hogy költözzön át a Kaunasi Egyetemre. J. Puzinas erről nemcsak Königsbergben, hanem Lipcsében is tárgyalt Gerulisszal. Gerulisnek a Kaunasi Egyetem többi professzoráénál magasabb fizetést ajánlottak, és ő már kész volt Kaunasba költözni. A terveket azonban a felesége hiúsította meg. Gerulis azt magyarázta J. Puzinasnak, hogy ha a felesége németországi német lett volna, valószínűleg nem ellenezte volna férje ilyen lépését, de ő lettországi német volt... J. Puzinas különféle érdekes részletekre emlékszik a Gerulisszal való találkozásaiból. Amikor Gerulis a Königsbergi Egyetem rektora volt, azzal büszkélkedett, hogy ennek a felsőoktatási intézménynek (az akkori partikulariumként ismert intézménynek) az első vezetője litván, Abraomas Kulvietis volt, az utolsó pedig szintén litván, Jurgis Gerulis. Egy alkalommal, amikor J. Puzinas még diákként meg akarta látogatni Gerulist a Königsbergi Egyetemen, a rektor irodájának ajtajánál ülő portás figyelmeztette, hogy a rektor elfoglalt: az egyik kar dékánja van nála. J. Puzinas átadta a névjegykártyáját, mire a másik látogató gyorsan elhagyta az irodát. „A bolond német várhat. Nekünk beszélnünk kell”, mondta Gerulis (Jankus 1979: 207). A második világháború Gerulist a német hadsereg őrnagyaként érte. Kezdetben a nyugati fronton való harcra szánták — a híres Siegfried-vonalnál egy légvédelmi tüzérségi egység parancsnokságát kellett volna átvennie. A háborút azonban mégis a keleti fronton kellett töltenie, ahol 1941-től a Keleti Abwehr osztályát vezette (az Abwehr a hadsereg és a nemzetiszocialista párt közötti összeköttetést tartotta fenn). A háború alatt Gerulis többnyire Vilniusban élt. Időnként felkereste itt a Litván Nyelvi Intézetet, találkozott egykori tanítványaival, Juozas Balčikonis professzorral és a fiatalabb nyelvésznemzedék tagjaival, és disszertációs témákat ajánlott nekik. A Vilniusi Egyetem könyvtárában rátalált a lett nyelv egyik fontos emlékére — Georg Elger 1640-es „Evangéliumok és episztolák” című kéziratára. A háború után Gerulis felesége átadta a kéziratot Chr. S. Stang professzornak, aki továbbadta a háború vihara által Svédországba sodort Karlis Dravinsh lett filológusnak; ő gondosan kiadta, Gerulis emlékének ajánlva (Draviņš 1961, 1976). Az Ilmeny-tónál, Velikije Lukitól nem messze elesik a német hadsereg tisztje, Ge- 16 Gerulis fia, Herbert, akibe apja oly sok reményt vetett. Amikor a Litván Nyelvi Intézet munkatársai részvétüket fejezik ki neki, Gerulis a távolba révedve kijelenti, hogy ő már német volt... A keleti fronton Gerulis V. Falkenhahnnal is találkozik, aki ekkor valamelyik német alakulat vezérkarának tolmácsa. Együtt utaznak el, hogy megtekintsék Oroszország halomsírjait. Amikor a németek Vilniusban letartóztatták Balys Sruogát, felesége, Vanda Daugirdaitė-Sruogienė J. Gerulihoz fordult segítségért. Ő megígért neki valamit. Vincas Krėvė-Mickevičius egy levelében (1944 tavaszán) így vigasztalta V. Daugirdaitė-Sruogienėt: „Örömmel tölt el, hogy van remény Balys ügyében. Ha Jurgis professzor mondta, azt hiszem, van alapja a hitnek. Komoly embernek tartom, és ha azt mondta, hogy megígérték neki, egészen nyugodtan hihetünk neki” (Krėvė 1981: 132). V. Daugirdaitė-Sruogienė 1979. július 18-án kelt, Algiras Samulionisnak írt levelében így emlékszik vissza: ”1944 tavaszán megtudtam, hogy Vilniusba érkezik. Ismerősök voltunk, bár alig [...] Hogy hol találkoztunk – ködös emlék: valamilyen félhomályos szoba, mintha valami irodai bútorok lettek volna benne. Állva beszélt, és nem sokáig. De amit mondott, az bevésődött az emlékezetembe, és nem halványult el. Szóról szóra emlékszem: ”Úgy tűnik, hamarosan átveszem Jaeger helyét. Akkor Litvániában minden más lesz [...] Azt is világosan megmondta, hogy amikor németekkel beszélek, nem szabad elfelejtenem, hogy ”Frau Professor” vagyok, és büszkén kell viselkednem, nem szabad megalázkodnom [...] Németországban is segített nekünk Dalival: ajánlást adott, hogy Dalit felvegyék a greifswaldi egyetem ápolónőképző iskolájába”5 J. Gerulis hűsége a német hatalomhoz valószínűleg soha nem ingott meg. Pr. Skardžius felidézi, hogy Gerulis felháborodva beszélt egykori tanítványáról, Pranas Germantról (Meškauskas)6. Ugyanis ez, miután egykor megígérte, hogy a németeknek fog dolgozni, a német megszállás éveiben Litvániában ellenük kezdett tevékenykedni. Gerulis szerint igazi idióta volt. ”A német őrnagy – még ha litván is – ilyen junker gondolkodása kissé megdöbbentett, és nem válaszoltam neki semmit. Ez a hír azonban sorsdöntőnek bizonyult: Pr. Germantas, miután határozottan ellenezte a litván ifjúság mozgósítását, letartóztatták és a Stuthof koncentrációs táborba hurcolták” (Skardžius 1974: 323— 324). Egyszer a Litván Nyelvi Intézetben Gerulis még azt is bizonygatta, hogy a vezetékneve nem a gėras szóból ered, hanem a német Gerhard személynévből (Skardžius 1970: 270)7. 5 A levelet A. Samulionis mutatta meg a cikk szerzőjének. 6 Pranas Germantas (Meškauskas), 1903.XII.3 – 1945.IV.22), tragiškai žuvusio lituanisto Kosto Meškausko (1906—1932) brolis, buvo išvykęs į Leipcigą studijuoti kalbotyros. Tačiau čia J. Gerulio patartas pasirinko disertacijos temą „Liaudies papročiai lietuvių šeimos gyvenime”. 1936 m. disertaciją apgynė, bet, anot Pr. Skardžiaus, nebuvo patenkintas nei pačiu J. Geruliu, nei savo disertacija. 1941 m. vokiečiams užėmus Lietuvą, Pr. Germantas buvo paskirtas Švietimo generaliniu tarėju. Eidamas šias pareigas, jis labai stengėsi išsaugoti Lietuvos mokyklas, ypač rūpinosi Vilniaus krašto švietimu. 1943 m. už pasipriešinimą mobilizacijai į vokiečių kariuomenę suimtas. Kalintas Vilniaus, Kauno, Tilžės, Karaliaučiaus, Marienburgo kalėjimuose, Stuthof koncentracijos stovykloje. Čia ypač pasižymėjo ”valenrodišku suktumu” gelbėdamas kalinius (plg. S. Yla. Žmonės ir žvėrys Dievų miške. Kaunas, 1991). Mirė šiltine. Kūnas buvo sudegintas Stuthof krematoriume. Tačiau kaliniai pavogę pelenus ir vėliau palaidojo vienose Kopenhagos kapinėse. 7 A kis-litvániai litvánok valóban használták a német Gerhard név litván alakját, a Gerulis formát. Litvániában azonban széles körben elterjedtek a következő vezetéknevek: Gerulis, Gerulaitis, 17 Gerulis sokat érintkezett a neves lett baltistával, Jānis Endzelīnsszel. Úgy tűnik, Endzelīns nagyra értékelte Gerulit mint szakembert. Ezt talán az a részlet is bizonyítja, hogy J. Endzelīns a „Balt filológiai bevezetés” című művébe („Ievads baltu filoloģijā”. Riga, 1945) a többi jeles baltista mellett Geruli fényképét is betette. 1943-ban Gerulis eljött a Lett Egyetemre, hogy J. Endzelīnst hetvenedik születésnapja alkalmából felköszöntse (II.22). Nagyon kiöltözött, „fácánruhát” (fácántollas öltözéket) viselt, feltehetőleg német tiszti egyenruhát. J. Endzelīns úgy emlékezett, hogy kollégájának öltözéke nagyon megijesztette (Liepiņš 1991: 41). Gerulis tisztességes tudósként olykor bonyolult politikai helyzetekben is megmutatkozott. Amikor V. Falkenhahnas J. Bretkūnas életrajzát kutatva egy latin dokumentumra bukkan, amely azt mutatja, hogy a litvánok Kelet-Poroszországban nyugatabbra is éltek, mint ahogy azt a hivatalos német tudomány elismeri, és tanácsért fordul disszertációs témavezetőjéhez, az valóban salamoni megoldást talál. Azt mondja, ne írjon semmit a felfedezéséről a disszertációjában, hanem helyezze el valahol a dokumentum fakszimiléjét; a cenzorok elsiklanak fölötte, akinek pedig tudnia kell, az megismeri az igazságot... Amikor Pr. Skardžius elküldte Gerulisnak a „Litván nyelvi szótári munkáját”, Gerulis levelében megköszönte egykori tanítványának az ajándékot, majd ezt írta: „Ich bin satt vom Krieg” („Elegem van a háborúból”), és hozzátette, hogy hamarosan kilép a hadseregből, és visszatér a nyelvészeti munkához (Skardžius 1970:270). Sajnos már túl késő volt8. Gerulisról meglehetősen részletes jellemzést adott Valentinas Gustainis „Vétek nélkül” című memoárkötetében (Gustainis 1989: 7—20). Még azelőtt, hogy Hitler hatalomra jutott volna, Gerulis arra biztatta Vincas Krėvė-Mickevičiust, hogy egy komoly litván küldöttséggel utazzon Münchenbe az akkor még meglehetősen elszigetelt Hitlerhez, és fejezze ki rokonszenvét; ezért „Hitler hálás lenne, és hatalomra kerülve barátságos lenne Litvániához”. Csakhogy „az a szláv Krėvė-Mickevičius nem érti és nem értékeli az ilyesmit: határozottan visszautasította, hogy titokban Hitlerrel tárgyaljon a jövőről”. V. Gustainis nemzeti büszkeségét mindenesetre simogatta az a tény, hogy Gerulis vele mindig, még a német főváros egyetemén is, kizárólag litvánul beszélt. Gerulis igen józanul gondolkodott Litvánia és Lengyelország viszonyáról. Nem értett egyet azokkal a litván államférfiakkal, akik a németek Lengyelország elleni támadása után fegyveres erővel akarták visszavenni a vilniusi vidéket, mert ha a németek elveszítik a háborút, Litvániát az agresszor címkéje sújthatja, ami egy kis nemzet számára nagyon veszélyes. Ha azonban Németország nyeri meg a háborút, Gerulis számára világos Litvánia sorsa: „A mi Führerünk képeslapot ír majd a ti Smetonátoknak, amelyben az áll majd, hogy mostanra megszervezték a német Európát, és Litvánia annak része...” Gerulis politikai nézetei miatt valószínűleg Max Vasmerrel is megromlott a kapcsolata: Leipzigben közeli barátok voltak, Berlinben viszont már nem is beszéltek egymással. M. Vasmer, mint ismeretes, felidézve Jan Baudouin de Courtenay politikai leckéit, a náci uralom éveiben igen tisztességesen viselkedett. A második világháború végén Gerulis parancsot kapott, hogy hívja össze a litván közélet jelentősebb személyiségeinek tanácskozását. A tanácskozás résztvevőinek még egyszer Gerulškis, a helynevek Geruliai, Gerulaičiai, Geruliškiai azt mutatják, hogy ezek a szavak kétségtelenül összefüggésbe hozhatók a litván gėras. A második világháború súlyosan érintette Gerulis nemzedékének többi neves német baltistáját is. Eduard Hermann mindkét fiát elveszítette. Franz Specht egyetlen fia a fronton esett el. F. Spechtet magát 1945 telén besorozták az öregekből és gyermekekből álló hadseregbe — az úgynevezett „Volkssturm” alakulataiba —, és a frontra küldték; onnan elgyengült lábakkal vánszorgott vissza Drezdába. 18 megpróbálni arra buzdítani a litván ifjúságot, hogy álljon be a német hadseregbe. A tanácskozásra 1944. szeptember 5-én Kaltinėnaiban kellett volna sor kerüljön. Gerulis és néhány másik résztvevő azonban egy autóbalesetben megsérült, és kórházba került (Laurinaitis 1983: 23). Miután a szovjet hadsereg elfoglalta Berlint, Gerulist, aki akkoriban meglehetősen súlyos beteg volt, megverték a lakásában. További sorsa egyelőre ismeretlen. Amikor a híres berlini fal épült, Gerulist nagyra értékelő és tisztelő V. Falkenhahn professzor még Nyugat-Berlinben lakott, de a kelet-berlini Humboldt Egyetemen dolgozott. Mielőtt átköltözött volna Kelet-Berlinbe, elment búcsút venni tanára feleségétől, ám már holtan találta. Az egyik szomszéd akkor azt mesélte V. Falkenahnnak, hogy Gerulis feleségét meglátogatta egy Oroszországból hazatért német, aki valahol együtt raboskodott Gerulisszal. Ezzel ér véget ennek a tehetséges tudósnak, kiváló pedagógusnak – V. Falkenhahn szerint „a kelet-poroszországi litván származású nagy német baltistának” –, de gyenge politikusnak a tragédiája. Sajnos, ez a tragédia nem egyetlen Kis-Litvánia fiát sújtotta. Ez az egész kis népünket ért, nagy szomszédok által ránk hozott tragédia is. Amint említettük, Gerulis az „Óporosz helyneveit” az első világháborúban elesett bátyjának ajánlotta. Beírta oda a Kr. e. hetedik században alkotó görög költő, Tyrtaiosz szavait, aki elégiáival a spártai harcosok bátorságát lelkesítette: „Szép dolog első sorban meghalni, küzdelemben elesni, Bátran, a férfinak, ha szülőföldjéért száll harcba9. Gerulis természetesen nem a bátyja szülőföldjére gondolt, amely egészen közel volt a Nemunas folyóhoz, hanem arra, amelyet a költők a Rajnához, az Elbához és az Oderához kötnek. Jurgis Gerulis tevékenysége is leginkább ehhez a szülőföldhöz kapcsolódott. Munkásságával azonban Jurgis Gerulis a Nemunas vidékének is sokat köszönhetett. E vidék lakói ezért mindig hálásak lesznek neki. Emléke talán itt még tovább fennmarad, mint azon a szülőföldön, amelyért bátyjával együtt „szállt harcba”10. LITERATŪRA A. S. ir P. S. 1956: Gerulis Jurgis. — Lietuvių enciklopedija, Boston: Lietuvių enciklopedijos leidykla, 7, 187—188. Draviņš K. 1961, 1976: Evangelien und Episteln ins lettische übersetzt von Georg Elger... hrsg. von Kārlis Draviņš, Lund, 1—2. Falkenhahn V. 1964: Zu den Anfängen der Baltistik. — Beiträge zur Geschichte der Slawistik, Berlin, 239—266. Gerullis G. 1932: Muttersprache und Zweisprachigkeit in einem preussisch-litauischen Dorf. — Studi Baltici, 2, 59—67. Gustainis V. 1989: Be kaltes, Vilnius: Mintis. Jankus J. 1979: Jonas Puzinas apie save ir kitus. — Aidai, 4, 141, 206—208. Krėvė V. 1981: V. Krėvės laiškai. — Literatūra ir kalba, 17, 9—132. Laurinaitis S. 1983: Tėvynės išdavikų krachas. — Laikas ir įvykiai, 17, 20—23. 9 Vertimas iš: V. S. Sergejevas. Senovės Graikijos istorija. Vilnius, 1955, 146. 10 Autorius, rašydamas šį straipsnį, pasinaudojo vienu kitu Gerulio biografijos faktu, girdėtu iš Gerulio mokinių: J. Būteno, V. Falkenhahno, J. Kabelkos, E. Mikalauskaitės, A. Salio, J. Senkaus. 19 Liepiņš J. 1991: Laipnums bardzībā. — Latviešu valodas kultūras jautājumi, 26, 37—44. Mažiulis A. 1983: Prof. Dr. J. Puzinas ir jo mokslinis palikimas. — Jonas Puzinas. Rinktiniai raštai. Chicago: Lituanistikos instituto leidykla, 1, 13—22. Skardžius Pr. 1968: Lietuvių kalbos dialektologija. — Aidai, 5, 215—218, 240. Skardžius Pr. 1970: Prof. J. Gerulis ir jo likimas. — Aidai, 6, 270. Skardžius Pr. 1974: Dar šis tas apie Pr. Germaną. — Aidai, 7, 323—324. Stang Chr. S. 1958: Die litauische Mundart von Zasėčiai im Gebiet von Wilna. — Norsk Tidsskrift for Sprogvidenskap, 18, 171—201. Šaltenis R. 1982: Vienuolio gyvenimo pėdsakais, Vilnius: Vaga. Šaltenis R. 1991: Jau skleidės burės, Kaunas: Šviesa. Šaltenis R. 1994: Tikras netikras A. Vienuolis, Kaunas: Šviesa. Vienuolis A. 1988: Raštai, 6(2), Vilnius: Vaga. Žukas V. 1990: Prof. Jurgio Gerulio darbų charakteristika. Parengė Vladas Žukas. — Gimtoji kalba, 8—9, 44—46. 20