Kreipiniai Jono Jablonskio laiškuose

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXVII (1997) LEKSIKOGRAFIJOS IR LEKSIKOLOGIJOS PROBLEMOS Giedrė ČEPAITIENĖ JONO JABLONSKIS MEGSZÓLÍTÁSAI LEVELEIBEN Arnoldas Piročkinas professzor gondoskodásának köszönhetően eddig 424 Jono Jablonskis-levél jelent meg (Jablonskis 1985; Jablonskis 1991). E levelek többsége litvánul íródott (353), néhány oroszul (70), egy pedig lengyelül. J. Jablonskis leveleinek tartalma általában tárgyszerű, ezért kevés bennük a személyesség vagy az érzelem. E tekintetben valamelyest eltérnek a Konstantin fiának írt levelek, a Kazimieras Jokantui címzett levelek egy része és még néhány másik. J. Jablonskis a levelekben rendszerint csak a levél elején használ megszólítást, vagy egyáltalán nem használ ilyet. A megszólítás nélküli levelek írásuk célja szerint kétfélék: 1) a nyelvi, könyvkiadási vagy társadalmi szervezetek tevékenységével kapcsolatos kérdések megvitatására szolgálnak (vö. Jablonskis 1985: 47, 94, 324–352 stb.); 2) különféle intézmények vezetőinek szólnak. Az utóbbi levelek rendszerint a címzett megnevezésével kezdődnek, például: Biržiška M. professzornak, a Bölcsészettudományi Kar dékánjának; K. Jokantui oktatási miniszternek; V. Kreve-Mickevičius professzornak, a Bölcsészettudományi Kar dékánjának. Hasonlóképpen jár el néhány Juozas Tumui címzett levélben is. Ezek szintén gyakran a címzett rangjának megjelölésével kezdődnek (J. Tumui tiszteletesnek), majd vagy megszólítás következik, vagy a levél teljesen megszólítás nélkül folytatódik. Természetesen akad egy-két olyan, megszólítás nélküli levél is, amely másféle, és nem illik a fent említett csoportokba. Manapság megszólításként rendszerint a személyt jelölő főnév vocativusát használják, esetenként bővítményekkel kiegészítve (LKG III: 689–683; DLKG: 637–638). J. Jablonskis leveleiben a megszólítás használatának tendenciája némileg más. Itt a megszólítást sokkal gyakrabban különféle, főnév nélkül álló, határozott alakú melléknevekkel fejezik ki. Leggyakrabban a tisztelt (férfi, női, többes számú alakban) melléknévvel szólít meg. J. Jablonskis levelezésének szinte teljes időszaka alatt (1904–1926) így járt el, és szinte valamennyi levelezőpartnerét így szólította meg. Figyelemre méltó, hogy a fennmaradt levelekben mindössze néhány embert nem szólított meg így: Jonas Biliūnas írót, Petras Leonast, Povilas Višinskist és Konstantin fiát. A fennmaradt Vincas Kudirkának írt levelekben sem használta ezt a megszólítást. J. Jablonskis a fent említett személyeket melegebb szavakkal szólította meg, ami arra enged következtetni, hogy kapcsolatuk korántsem csupán tárgyszerű volt. A levelezés kezdetén néhányszor előfordult a tisztelt (régies alak) forma. Ezt az alakot J. Jablonskis a nyelvtanaiban is leírta. Az 1901-es nyelvtanban, a határozott melléknevek szerkezetének ismertetésekor (itt kettőzött alakúaknak nevezik őket) az áll, hogy ezek „az egyszerű melléknévből és a jis névmásból vagy annak alanyesetű alakjából vannak összetéve 256 A megerősítő partikula ar”, azonban a mellette található ragozási paradigmákban ilyen példák nem szerepelnek (Jablonskis 1957: 84–85). Hasonlóan szól az 1922-es grammatika is (Jablonskis 1957: 211). Amint a levelekből kitűnik, J. Jablonskis 1905 után maga már nem használta ezt a formát. A levelek olykor a brangusis megszólítással kezdődnek. J. Jablonskis korai levelezésében ez a megszólítás rendkívül ritka – mindössze egyszer fordul elő a P. Višinskisnek írt levélben (1904. november vége). Ezt követően ismét az 1924–1927-es levelekben találkozunk vele. Egyszer-egyszer szerepel a Juozas Balčikonisnak (1924 06 11), Kazimieras Jokantasnak (1925 05 07) és Merkelis Račkauskasnak (1927 06 16) írt levelekben, két alkalommal pedig így szólítja meg Zigmas Kuzmickist (1927 08 06; 1927 12 16). Egy alkalommal, amikor Gabriele Petkevičaitė-Bitének a nyugdíjba vonulása idején ír, J. Jablonskis két melléknévvel szólítja meg: Brangioji, gerbiamoji (1924 10 18). A megszólításban még ritkábban használta a mylimasis (mylimieji) melléknevet. J. Jablonskis egyszer-egyszer használta ezt a megszólítást a fiával, Konstantinuval folytatott levelezésében, a Juozas Tumas-Vaižgantasnak, a Litván Tudományos Társaságnak, valamint Stasys Dabušisnak írt levelekben. Egyébként az utóbbi levél nem maradt fenn, csak a másolata ismert. Ebben a melléknév egyszerű (nem névmási) alakja szerepel: mylimas; A. Piročkin véleménye szerint ez egy kevéssé írástudó másoló számlájára írható (Jablonskis 1985: 101). Néhány alkalommal bővített melléknévi megszólításokat is használt. Ezeket a mano birtokos névmás bővíti. J. Biliūnas egyetlen ismert levelében ez áll: Mano mylimasis (1905 01 26), a mano brangusis megszólítás pedig Eduardas Volteris professzornak (1926 03 06) és Z. Kuzmickisnek (1926 03 06) írt levelekben fordul elő. Általában úgy tartják, hogy a birtokos névmások a birtokviszonyt jelölik, a mano névmás pedig azt mutatja, hogy a dolog a beszélőé (LKG I: 673; DLKG: 261). Úgy tűnik, ez a leírás ebben az esetben nem teljesen helytálló. A mano brangusis szerkezetet szinkrón szempontból a tu esi man brangus ’kedves vagy nekem’ kifejezés nominalizációjaként is értelmezhetnénk. Az indoeurópai nyelvekben az ilyen genitívusz–datívusz váltakozás megszokott (Fillmor 1981: 460). A. Rosinas szerint a birtokos genitívusszal és datívusszal alkotott szerkezetek egymás parafrázisainak tekinthetők (Rosinas 1988: 22). Hasonló kifejezéseket J. Jablonskis az „akit ér valami” és az „akinek van valamije” datívuszának nevezett, és hangsúlyozta, hogy ezeket „nemcsak a dolgok eseményeinek jelölésére, hanem legkülönfélébb állapotaik kifejezésére is” használják (Jablonskis 1957: 600). Talán az említett megszólítások is állapotot kifejezőként értelmezhetők. Természetesen ezt nem a jelző (a névmás), hanem e megszólítások alaptagja, a melléknév határozza meg. Bővített főnévi megszólítások is előfordulnak. Ezeket melléknevek bővítik, például: Mylimas Drauge (levél V. Kudirkának, 1883 04 14), Brangus Drauge (P. Višinskisnek, 1903 04 11), Brangieji Draugai (a tanárok kongresszusának, 1928 11 03), Brangus Tautieti (ismeretlen címzettnek, 1898 11 14), Gerbiamoji Tautiete (Mortė Zauniūtėnek, 1904 12 09). Figyelemre méltó, hogy ezekben a szerkezetekben J. Jablonskis a melléknév egyszerű és névmási alakját egyaránt használja. Az 1922-es grammatika példamondatai között szintén találunk egyszerű és névmási melléknévi alakot tartalmazó mondatokat: Ko verki, sesele jaunoji? Ko liūdi sesele, balta lelijėle (Jablons- 257 kis 1957: 408). Žinoma, pateiktieji pavyzdžiai nėra visiškai adekvatūs: pirmajame sakinyje turime daiktavardinį kreipinį, išplėstą įvardžiuotine būdvardžio forma, antrajame – kreipinys išplėstas priedėliu ir jame pavartota paprastoji būdvardžio forma. Kalbėdama apie šio tipo kreipinius, Antanė Kučinskaitė kaip vartotinas nurodo tik įvardžiuotines būdvardžių formas (Kučinskaitė 1985: 62). J. Jablonskis mindössze egyszer szólított meg egy számunkra ismeretlen címzettet a köznyelvben szokásos formával: Sveikas gyvas (1926 08 11). A. Kučinskaitė az ilyen levélbeli megszólításokat bizalmasnak tekinti (Kučinskaitė 1985: 72). J. Jablonskis ilyen megszólítása tehát mintha arra engedne következtetni, hogy a levél címzettje meglehetősen közeli ismerőse lehetett, annál is inkább, mivel ez az egyetlen ilyen megszólítás a nyelvész viszonylag gazdag levelezésében. J. Jablonskis leveleire nem jellemző a pusztán főnév megszólító esetével történő megszólítás. Rendszerint a brolau szót használja. Egy alkalommal ezt a megszólítást keresztnévvel együtt alkalmazva V. Kudirkához fordult: Vincuti Brolau (1883 07 15). A címzettet tehát rendkívül meleg hangon, szinte a legkedvesebb emberként nevezi meg, noha magából a levélből nem hiányoznak a különféle szemrehányások. A megszólítás meleg szavaival feltehetően a hajdani gimnáziumi padtársához fűződő közelségét kívánta kifejezni. V. Kudirkának írt későbbi levelei sajnos nem ismertek. J. Jablonskis litván nyelvű leveleiben senki mást nem szólít meg keresztnévvel; mindössze egy, J. Balčikonisnak címzett képeslapon szerepel a címzett neve, ám itt latinul köszönt: Josepho et consortibus Joanne cum consortibus salutem dicit (1915 09 24). A brolau megszólítás különösen gyakori Juozas Balčikonisnak (16 alkalommal), Kazimieras Jokantasnak (12-szer), Merkelis Račkauskasnak (7-szer), Kazimieras Būgának (4-szer) és Petras Leonasnak (3-szor) írt levelekben. Egy-két alkalommal más levelezőpartnerekhez is így fordult: Jonas Basanavičiushoz, Antanas Smetonához, Jurgis Šlapelishez és Povilas Višinskishez. A megszólítások gyakorisága alapján csak részben lehet következtetni a levelezőpartnerek egymás közötti viszonyára, mivel J. Jablonskis leveleinek korántsem mindegyike maradt fenn. Emellett az ilyen összehasonlításhoz a kölcsönös levelezés elemzése is szükséges. Figyelemre méltó, hogy a brolau megszólítást tartalmazó levelek többsége 1909–1913 között, Brestből, Gardinasból és Veližből íródott. Vajon ezek a megszólítások nem a „nyelv atyjának” bizonyos fokú aggodalmát tükrözik, aki Litvániától távol él és dolgozik, egy ideig még a családja nélkül is, amikor „szó szerint azért utazott el, hogy megkeresse a kenyerét, mint Amerikába” (Piročkinas 1978: 56)? A megszólítások használata szempontjából különösen érdekesek J. Jablonskis K. Jokantasnak írt levelei. Bár K. Jokantas J. Jablonskis tanítványa volt a mintaui gimnáziumban (Jablonskis 1985: 416), kapcsolatukat nem csupán tanár-diák viszony, hanem jóval szorosabb kötelék fűzte össze. Amint említettük, a Brestből írt levelekben K. Jokantashoz gyakran fordult a brolau megszólítással, egy alkalommal pedig annak becéző alakjával: broliukai (1909 10 29). E levelek tartalma is különleges: J. Jablonskis folyton K. Jokantas egy más nemzetiségű nővel kötendő házasságának lehetőségét mérlegeli, és tanácsot próbál adni neki. Az egyik levélben (1909. november–december) J. Jablonskis, mintha a meggyőzés erejét akarná növelni, képzeletbeli beszélgetőtársakkal kezd vitatkozni, megjelenítve lehetséges reakcióikat, és közben megszólításokat is használ: 258 Ha ma fiatal ember lennék, és letelepedve egy nehezen önálló életre kelő, ezért igen sérülékeny nemzet körében beleszeretnék egy olyan lányba, akinek rendkívül fontosak nemzete ügyei, akkor – hidd el nekem – csak segítenék neki abban, hogy hazája ügyeivel foglalkozzon, és mindent megtennék azért, hogy gyermekeim e nemzet jó munkásai legyenek (a nyelvről már szó sem esne). Ha ilyen cselekedeteimért saját nemzetem tagjai azt mondanák nekem: „Áruló!”, én csak köpnék rájuk, és bátran kijelenthetném: „Nem akarok hermafroditákat nevelni [...]”. Ha a saját lányom felnő, és valahol egy letthez megy feleségül, Lettországba, azt mondom majd neki: „Gyermekeid, gyermekem, csak jó lettek lehetnek, és erre ügyelj [...]” [...] Utolsó két leveledben, úgy vélem, túlságosan messzire mentél a „patriotizmus” dolgában. Ha én így gondolkodnék, bátran hirdethetném: „Vegyétek el, férfiak, azokat a lányokat, akik műveltségük és neveltetésük révén megfelelnek nektek; a nemzet itt semmiség, ne Pilviškėben, ne Kupiškisben éljetek, hanem ott, ahol magasabb rendű, számotokra jobban megfelelő műveltséget találtok...” Megjegyzendő, hogy mintha a beszélt nyelvet idézné, J. Jablonskis főnévi megszólításokat választ, amelyek leveleiben nem gyakoriak. Figyelemre méltó, hogy itt lányát így szólítja meg: vaikeli, noha J. Jablonskis anyanyelvi nyelvjárásában a vaikas szó rokonság megjelölésekor rendszerint fiút jelent. Egyébként az említett levél az egyetlen, amelyben a címzett megszólítása nemcsak a levél elején, hanem a záró részében is előfordul: „Testvérem! Én magam nem tudok közbenjárni [...]”. A K. Jokantunak írt későbbi levelek 1925-ben keletkeztek, amikor ő oktatási miniszter volt. J. Jablonskis leveleinek hangneme ekkorra valamelyest megváltozik. A választott megszólítások is különböznek. Szinte valamennyi levél hivatalosan, a címzett tisztségének feltüntetésével kezdődik: Oktatási Minisztérium: J. Jokant miniszter úrnak; K. Jokantu oktatási miniszter úrnak; K. Jokantunak, oktatási miniszternek. E megnevezés után olykor a tisztelt úr megszólítás következik, máskor pedig minden megszólítás nélkül rögtön az ügy lényegének kifejtése kezdődik. A miniszternek címzett levelek közül azonban kettőben bizonyos kivételeket találunk. Az egyikben, amely a Terminológiai Bizottság megalakításának ügyét tárgyalja, a címzett egyáltalán nincs feltüntetve, és a megszólítás latinul áll: Salve, Carissime (1925 03 16); a másikban, amely J. Jablonskis nyári terveiről szól, a megszólítás Brangusis (1925 05 07). Ez arra enged következtetni, hogy bár J. Jablonskis leveleiben többnyire figyelembe vette az alá-fölérendeltség bizonyos szabályait, mégis megengedte magának, hogy ne csak tiszteletét, hanem érzelmeit is kifejezze. J. Jablonskis leveleiben más főnévi megszólítások ritkák. 1906 és 1917 között, amikor fiával, Konstantinnal levelezett, rendszerint a vaikeli megszólítást használta (fiát mindössze egy alkalommal szólítja mylimasis alakban). A Pszkovból J. Šauliui írt levelekben néhányszor előfordul a tautieti megszólítás (1903 01 26; 1903 02 01). J. Balčikonisnak írt egyik levelében a Pilieti megszólítást találjuk (1926 12 29). Mai szemszögből ez hivatali, többnyire a bűnüldöző szervekkel összefüggő, hivatalos megszólítás. A. Kučinskaitė véleménye szerint csak a törvények végrehajtását felügyelő tisztviselőkhöz illik (Kučinskaitė 1985: 64). Annak ismeretében, hogy J. Jablonskis és J. Balčikonis kapcsolata rendkívül szoros és baráti volt, ez a megszólítás furcsának tűnik. Jelentését azonban a levél tartalma tárja fel. J. Jablonskis ebben a levélben arra kéri J. Balčikonist, hogy működjön közre a „Lietuvis” napilapban. Így a pilieti megszólítás megválasztását feltehetően 259 nem a levelezők egymás közötti viszonya, hanem a tágabb kontextus – a támogatandó tevékenység, esetleg a napilap címe – határozta meg. Az orosz nyelvű levelekben másfajta megszólítások szerepelnek. Ezek a levelek többnyire különféle tudósoknak és hivatalnokoknak szólnak. Az oroszul írt levelek közül négyet J. Balčikonisnak címeztek. Közülük csak egy kezdődik a Dorogoj Kollega megszólítással, amelynek „brangusis kolega” megfelelője a litván nyelvű levelekben nem fordul elő. Más oroszul írt levelekben sem használja többé ezt a megszólítást. Ezekben az orosz nyelvhasználat bevett hagyományai szerint szólítja meg a címzetteket: feltünteti a személy keresztnevét és apai nevét, amelyeket gyakran különféle jelzőkkel egészít ki. A magas tisztséget betöltő személyek megszólításakor J. Jablonskis különösen terjedelmes megszólításokat választ. A pétervári Tudományos Akadémia Orosz Nyelvi és Irodalmi Osztályának elnökéhez, A. Byčkovhoz címzett levelek így kezdődnek: Vaše Vysokoprevoschoditelstvo, Mylostivij Gosudar, Afanasij Fiodorovič (1897 05 09: 1899 03 21). A Moszkvai Egyetem rektorának, G. Ivanovnak így ír: Vaše Prevoschoditelstvo Monogouvažajemij Aleksej Aleksandrovič (1888 03 09). Ugyanezzel a stílussal szólította meg J. Jablonskis professzorát, N. Tichonravovot is: Vaše Prevoschoditelstvo Nikolaj Savvič (1888 10 04). V. Korolenko írónak írt levele a Mylostivij Gosudar megszólítással kezdődik, a címzett keresztnevének és apai nevének feltüntetése nélkül. Más címzetteket, rendszerint tudós kollégákat, nem ilyen választékosan szólít meg, de keresztnevüket és apai nevüket mindenképpen tiszteletet kifejező melléknevekkel egészíti ki: mnogouvažajemij vagy dobrešij. Ezek felváltva szerepelnek V. Lamanskiunak írt leveleiben (vö. az 1896 06 04-i és az 1901 02 03-i levelet). A. Šachmatovot, akit J. Jablonskival hosszú éveken át tartó együttműködés kötött össze a Juškų-szótár sorsának gondozásában, többféleképpen szólítja meg: Mnogouvažajemij Aleksej Aleksandrovič (1897 01 11; 1897 04 01; 1901 februárjában; 1901 09 14 stb.); Dobrešij Aleksandr Aleksandrovič (1900 12 10; 1901 04 18; 1901 decemberében; 1902 01 07 stb.); Glubokouvažajemij Aleksej Aleksandrovič (1914 09 20). Megjegyzendő, hogy J. Jablonskis az utóbbi megszólítást nem valamely nyelvészeti kérdés kapcsán írta, hanem azért, mert segítséget kért tehetséges tanítványa számára. Más címzetteknek írt leveleiben rendszerint a mnogouvažajemij melléknevet használja. Külön is említést érdemelnek J. Jablonskis Eduardas Volteris professzornak írt leveleinek megszólításai. Az e személynek címzett, közzétett négy levél közül három oroszul, egy pedig litvánul íródott. Az oroszul írt levelekben J. Jablonskis mindenütt a Mnogouvažajemij Eduard Aleksandrovič megszólítással él (1894 decembere – 1895 januárja; 1885 02 06; 1905 02 15), vagyis úgy, ahogyan sok más kollégáját is megszólította. A litvánul írt levél megszólítása sokkal melegebb: Mano brangusis (1926 03 19). Talán a hosszú éveken át tartó kapcsolattartás során kialakult barátságot tükrözi; talán a levélírás alkalmához igazodva választotta (E. Volterist „70. életévének betöltése alkalmából” köszönti); de az is lehet, hogy a litván és az orosz nyelv stílusbeli követelményeit tükrözi. Egyelőre kevés az anyag ahhoz, hogy pontos választ adjunk erre a kérdésre, de valószínűleg mindhárom tényező szerepet játszott a különböző megszólítási mód megválasztásában. Mint már említettük, az összes közzétett levél közül csak egy íródott lengyelül. Ez 260 amelyet J. Karlovičius lengyel nyelvésznek és folkloristának szántak. E levél megszólítása rendkívül kifinomult: Szanowny i łaskawy Panie! Dobrodzieju! Jono Jablonskis által használt megszólítások elemzése azt mutatja, hogy választásukat több tényező határozta meg. Elmondható, hogy J. Jablonskis tekintettel volt az egyes nyelvek hagyományaira (ezt az orosz és lengyel nyelvű levelek mutatják). A litván nyelvben még nem alakult ki a levélírás hagyománya, így J. Jablonskis leveleivel éppen csak megteremtette azt. A különböző nyelveken írt levelek megszólításait összehasonlítva láthatjuk, hogy J. Jablonskis nem a mechanikus átvétel elvét követte, hanem a litván sajátosságoknak megfelelő, egyéni levélbeli érintkezést alakított ki. Litván leveleinek megszólításai egyszerűbbek, közelebb állnak a köznyelvhez, mint a választékos stílushoz. Úgy tűnik, a megszólítások kiválasztásakor J. Jablonskis figyelembe vette a címzett társadalmi helyzetét. J. Jablonskis leveleiben leggyakrabban melléknévi névmási alakokkal szólította meg a címzettet; a főnevek megszólító esetének használata jóval ritkább. LITERATŪRA DLKG – Dabartinės lietuvių kalbos gramatika, Vilnius: Mokslas,1994. J a b l o n s k i s J. 1957: Rinktiniai raštai 1, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. J a b l o n s k i s J. 1985: Jono Jablonskio laiškai, Vilnius: Mokslas. J a b l o n s k i s J. 1991: Straipsniai ir laiškai, Vilnius: Mokslas. F i l l m o r Č. 1981: Delo o padeže. – Novoje v zarubežnoj lingvistike 10, Lingvističeskaja semantika, Moskva. K u č i n s k a i t ė A. 1985: Lietuvių kalbos etiketas, Vilnius: Mokslas. L K G I – Lietuvių kalbos gramatika 1, Vilnius: Mintis, 1965. L K G III – Lietuvių kalbos gramatika 3, Vilnius: Mokslas, 1976. P i r o č k i n a s A. 1978: J. Jablonskis – bendrinės kalbos puoselėtojas, Vilnius: Mokslas. R o s i n a s A. 1988: Baltų kalbų įvardžiai, Vilnius: Mokslas. WORDS OF ADDRESS IN J.JABLONSKIS’ LETTERS Summary The majority J. Jablonskis’ letters are written in Lithuanian (373), part of them are written in Russian (50) and only one – in Polish. In the Lithuanian letters the adress is usually some form of adjective. The form Gerbiamasis is used very often. Sometimes we come across brangusis and very seldom mylimasis. There are extended address forms consisting of adjectives and nouns: mano mylimasis, mano brangusis, mylimas drauge, brangus drauge. Only once J. Jablonskis uses the colloquial form Sveikas gyvas! The person whom he addresses is not known to us. The address consisting of a vocative noun is not typical of these letters. The form brolau apears rather only frequently and Vaikeli is used to address his son Konstantinas. J. Jablonskis addresses V. Kudirka with very worm words: Vincuti Brolau. There are no more personal names in the letters written in Lithuanian. The addresses in the letters written in Russian are quite different. We come across number 261 of epithets used together with names and patronymics: Vaše Vysokoprevoščoditelstvo Afanasij Fiodorovič, Milostivij Gosudar Gavril Afanasjevič, Vaše Prevoschoditelstvo Aleksej Aleksandrovič, Mnogouvažajemij Aleksej Aleksandrovič. Professor E. Volter is addressed with the words Mnogouvažajemij Eduard Aleksandrovič in the Russian letters, and with the words Mano brangusis in the Lithuanian letters. The addresses in the letters written in Polish to the famous linguist J. Karlovich are very refined: Szanowny i łaskawy Panie! Dobrodzieju! It could be said that J. Jablonskis considered the etiquette of the letters written in the Lithuanian language more simple, closer to the colloquial speech which does not demand a higher style. That is why close people and those having many things in common with J. Jablonskis are usually addressed warmly–brolau, in other cases adjectives expressing respect are used. The same person can be addressed in different ways depending on whether J. Jablonskis writes to him as to somebody higher in office or to a person sharing common ideas. His letters evidence that J. Jablonskis paid great attention to the position the person he was writing to occupied, as well as to their personal relationship, choosing the language accordingly. 262