Dabartinės lietuvių kalbos žodynas leksikos sistemiškumo požiūriu

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXVII (1997) LEKSIKOGRAFIJOS IR LEKSIKOLOGIJOS PROBLEMOS Aloyzas GUDAVIČIUS A MAI LITVÁN NYELV SZÓTÁRA A SZÓKINCS RENDSZERSZERŰSÉGÉNEK SZEMPONTJÁBÓL Mivel a szókincs rendszer, akárcsak a nyelv többi szintje, ezen már senki sem vitatkozik, bár magát a lexikai rendszer jellegét nem mindenki érti egyformán. Azt azonban elmondhatjuk, hogy az elemek számát és a köztük fennálló kapcsolatok változatosságát, gazdagságát tekintve a lexikai rendszer a nyelv valamennyi szintje közül a legösszetettebb képződmény. Ezért volt olyan nehéz a strukturalistáknak eligazodniuk a szókincsben. A lexikai rendszert nehéz bármilyen sémába beilleszteni. A lexikai rendszer sajátosságát a következő alapvető jellemzők határozzák meg: a) az elemek nagy száma és instabilitása, mivel folyamatosan új elemek (lexémák, szemémák) jelennek meg, a meglévők pedig észrevehetően változnak, b) az elemek közötti kapcsolatok változatossága (tartalmi, formai, valamint tartalmi és formai kapcsolatok), c) a rendszer nagyobb és kisebb alrendszerekre tagolódása, d) az elemek és alrendszerek közötti elmosódó határok, részleges átfedésük és összefonódásuk. A lexikai rendszert, vagy akár annak egy részét, teljeskörűen és adekvát módon leírni és ábrázolni valójában lehetetlen. J. Tyro által elfogadott mozaikelv itt egyáltalán nem megfelelő. Egy primitívebb kép: kisebb és nagyobb térfogatok sokasága, amelyek érintik egymást, és még gyakrabban áthatják egymást a többdimenziós térben. Ezt lehetetlen kétdimenziós síkon – egy papírlapon – ábrázolni. A nyelv lexikai rendszerének legrészletesebb és legpontosabb leírásai az értelmező szótárak. Lényegüket tekintve azonban csupán a rendszer elemeinek regisztrálását jelentik, nem pedig magának a rendszernek (struktúrának) a leírását. Ez különösen igaz az alfabetikus szótárakra. Az ilyen típusú szótárakról szemléletesen írt a neves orosz lexikográfus, V. Dal, aki saját szótárában a szavak fészekelvű elrendezését választotta: „A legközelebbi, rokon szavak (...) messzire szétszóródnak, és magányosan sínylődnek ott; a nyelv minden élő kapcsolata szétszakad és elvész (...), nincs erőnk ilyen szótárt olvasni, a tizedik szónál elzsibbad az elménk, és szédülni kezdünk, mert elménk mindenütt valamilyen értelmes kapcsolatot és következetességet keres” (Dal’ 1989 psl. XXVI). A szókincs rendszerszerűségét részben a rendszerszótárak (ideográfiai szótárak) tükrözik, míg az alfabetikus szótárakban csupán egy-egy rendszerszerűségi jegy található. Először is, a rendszerszerű kapcsolatok bizonyos fokú explicitté tétele a szójelentések szinonimákkal és antonimákkal történő magyarázata – ez a különböző szemémák azonosságát vagy közelségét mutatja meg. Másodszor, a más elemekre utaló hivatkozásokkal történő magyarázat magukat a közeli- 33 … a legfontosabb lexémakapcsolatokat (ilyen formában egy másik szó azonos jelentését vagy képzési kapcsolatot adnak meg). Harmadszor, a leíró jelentésmagyarázat is megmutatja a rendszerbeli kapcsolatokat a magyarázott szó jelentése és a magyarázatban használt szavak jelentései között (pl. siekti – „megpróbál megérinteni, elvenni valamit, ami távolabb van”; jól látható a kapcsolat a „törekszik”, a „megérinteni, elvenni” és a „távolabb” jelentései között). A magyarázó, alfabetikus szótár az alfabetikus szócikkrendezés elve miatt nem képes kellő részletességgel tükrözni a lexika rendszerszerűségét (egymás mellé gyakran szemantikailag nagyon távoli szavak kerülnek, a valós szemantikai kapcsolatok felbomlanak (Piesarskas 1987: 121)); célja is más: a lexikai rendszer egyes elemeiről nyújt tájékoztatást. Az ilyen szótár összeállításakor, az egyes szavak szemantikai szerkezetének leírásakor azonban az egész rendszert vagy annak egy részét szem előtt kell tartani. Ezt maguk a lexikográfusok is hangsúlyozzák. J. Paulauskas azt írja, hogy a szótár nem alfabetikus, hanem a szavak közös jegyei (szócsoportok) szerinti szerkesztése „segíthet kiküszöbölni a különféle hibákat, egyenetlenségeket és az eltérő értelmezés eseteit, amelyek a szótár alfabetikus szerkesztésekor elkerülhetetlenek” (Paulauskas 1985: 6; lásd még Švedova 1981: 171; Babickienė 1985: 231). A nyelv szókészletének nagysága és a szemantikai alcsoportok sokasága azonban objektív oka annak, hogy a szótár szócsoportok szerinti szerkesztését (és – helyesebben – írását is) gyakran nem tartják be. Ebből a szótár alábbi hiányosságai erednek: 1) az analóg, azonos típusú lexikai egységeket (szavakat és szemémákat) nem egyformán írják le, 2) hibásan szinonimákkal magyarázzák őket, ezért elmosódnak a közeli szemémák jelentéskülönbségei, 3) olyan szavakkal magyarázzák őket, amelyeket maguk a szótárban nem magyaráznak meg. Mivel nem célunk, hogy részletesebben tárgyaljuk a „Dabartinės lietuvių kalbos žodynas” című szótárt, itt csupán néhány példát hozunk annak bemutatására, milyen egyenetlenségek és következetlenségek keletkeznek, ha nem veszik kellőképpen figyelembe a szavak és szemémák közötti rendszerbeli viszonyokat, valamint a teljes lexikai rendszer szerkezetét. A magyarázó szótárak szemantikai részének talán leggyakoribb hiányossága az azonos típusú tények leírásának egyenetlensége. A baritonas, bosas, altas, kontral- tas, diskantas, sopranas, tenoras szavak, amelyeknek elsődleges jelentése „bizonyos férfi-, női vagy gyermekhang”, az ilyen hangú énekest is jelölhetik. Ezt a szabályos metonimikus kapcsolatot a DŽ2 nem egységesen jelöli. A sopranas, kontr altas, bosas, tenoras szavaknál feltünteti a „ilyen hangú énekes” második jelentést; a baritonas és a diskantas szavaknál ezt a jelentést az első jelentés árnyalataként adja meg (pontosvessző után), míg az altas szónál még jelentésárnyalatként sem tünteti fel. A DŽ3 ebben az esetben is következetlen, csakhogy másképpen: az „énekesnő” önálló jelentést az altas, kontr altas szavaknál jelöli; a „bizonyos hang” jelentés árnyalatát a diskantas szónál adja meg; a baritonas, bosas, sopranas, tenoras szavaknál pedig egyáltalán nem jelöli ezt a jelentést. A beszélők tudatában igen közeli, összefüggő elnevezések a háziállatoké: ar- 34 borjú, juh, tehén, macska, sertés, kecske, kutya, nyúl. Alapjelentéseik magyarázatához a DŽ2 három szemacsoportot használ: a tágabb osztály megjelölését (‘háziállat’), a megkülönböztető jegyeket (‘nagy termetű’, ‘szarvas, kérődző’) és a tartás célját (‘húsáért és gyapjáért tartják’), de a következetesség hiányzik. A cél szemája nincs megjelölve a macska és a nyúl jelentésében (lehetne ‘otthoni kényelemre, egérfogásra’, illetve ‘a bundájáért és húsáért’), a ‘házi’ szemát nem jelöli az kecske jelentésénél, a megkülönböztető jegyek szemái pedig hiányoznak a juh (‘közepes méretű’), a sertés (‘sörtékkel borított’), a macska (‘kisméretű’, ‘puha szőrű’), a kutya (‘ugat, harap’) és a nyúl (‘puha szőrű’) esetében; úgy tűnik, indokolatlanul szerepel a zoológiai osztályozáshoz tartozás szemája a macska (‘a ragadozók rendjébe tartozó’) és a nyúl (‘a nyúlfélék családjába tartozó’) mellett, a terminológiai utalás zool. pedig csak a macska, kecske, kutya és nyúl megnevezése mellett. A DŽ3 magyarázatai egységesebbek, de szegényesebbek: csak a tartás céljának szemáját adják meg, azt is ismét következetlenül; a tehén jelentéséhez hozzáteszi a ‘nagy termetű, szarvas’ jegyeket, a macska és a nyúl magyarázatához pedig a zool. jelölést. A DŽ2 a alcsoport szó első jelentését így határozza meg: ‘az állatok vagy növények rendszertanának a csoportnál kisebb egysége’; ezzel szemben a csoport szóban nem különít el ilyen terminologizált jelentést. A DŽ3-ban ez a következetlenség már nem tapasztalható. A közel azonos szemantikai szerkezetű és értékű (valeur) szemémák, a karštakraujis, šaltakraujis ‘hirtelen haragú, heves’ és ‘lassú, nyugodt’ plusz ‘emberről szólva’, mindkét szótárban teljesen eltérő módon vannak magyarázva; az elsőt főnévként adják meg, és a ‘forrófejű’ szinonimával magyarázzák, a másodikat pedig melléknévként, a ‘testhőmérsékletét a környezet hőmérsékletéhez igazító’ alapjelentésből származtatott jelentésként (prk. jelöléssel). De aligha vitatható, hogy a beszélők tudatában mindkét szó az emberi temperamentum kifejező jellemzéseként él, amelynek alapja az első tagok, a karštas ‘forró’ és a šaltas ‘hideg’ átvitt használata; a šaltakraujis szó első és második jelentése között nehéz szemantikai alárendeltségi viszonyt felfedezni, ezért ezt egyszerűen párhuzamos megnevezésnek kell tekinteni. A szójelentések elkülönítése a lexikográfus számára valószínűleg gyakran a legnehezebb feladat, mivel elvileg egy szóban több, specializáltabb jelentést vagy kevesebb, de általánosabb, elvontabb jelentést is el lehet különíteni (ilyen példák könnyen találhatók a DŽ és az LKŽ összevetésével). A címszó és az előtagos származékok jelentésfelosztásának eltérése azonban nem menthető, hiszen az utóbbiak szemantikai szerkezete többnyire egyszerűbb. A DŽ2 a keipti szó két jelentését különíti el: ‘elgyengülni, elájulni’ és ‘kimúlni, elpusztulni’; a nukeipti származékban az első jelentés ténylegesen három részre oszlik: ‘legyengülni, elsorvadni’, ‘lekonyulni, elernyedni’ és ‘elájulni’; a stílusbeli minősítés is eltérő: a keipti esetében csak a második jelentés kapja a šnek. jelölést, míg a nukeipti esetében az egész szó. A DŽ2 gyakran következetlenül adja meg a szaknyelvi és stiláris szóminősítéseket. Így például a virusas, lazdelė szavak mellett szerepel a biol. jelölés, a užkratas mellett a med., a mikrobas, bacila, bakterija, net gonokokas esetében viszont nincs semmilyen jelölés; a DŽ3 jelölés nélkül csak a mikrobas és a gonokokas szavakat hagyja, a bacila és a bakterija mellett viszont szerepel a biol. jelölés. 35 A kulináris szférához tartozó lexémák, az įsnauja ‘bizonyos módon elkészített és a sertés hashártyájába göngyölt szalonna; szalonnabél’, a kraujienė ‘vérből készült leves’ és a nugarinė ‘az állat hátából származó hús’ a DŽ₂-ben a kul. jelölést kapja, míg a teljesen hasonló jelentésű és használati körű lexémák, a taukinė, žarnokai, šoninė, kumpis nem viselik ezt a jelölést. A DŽ₃ a kul. jelölést csak a kraujienė mellett tartja meg, a žarnokai mellé pedig hozzáadja az etnogr. jelölést. A korábban említett, emberi hangokat megnevező csoportban minden lexéma megkapja a muz. jelölést, kivéve az altas és tenoras szavakat. E tekintetben a DŽ₂ és a DŽ₃ teljesen egyformán következetlen. A szaknyelvi (terminológiai) lexika következetlen kezelését a következő példa szemlélteti: a DŽ₂ nem különíti el a peledagalviai, baltukai lepkecsaládokat, noha az egyes képviselőik magyarázatában használja a családneveket (kaspinuotis – 3. „a peledagalviai család egyik ilyen lepkéje”; citrinukas – zool. „a baltukai család lepkéje”), míg a sprindis szócikkben külön „család” jelentésként szerepel a 3.dgs.zool. „ilyen lepkecsalád”. Nagyon gyakori jelenség az előtagos származékok stiláris kezelése és az alapszó stiláris jelölése közötti eltérés, noha az előtag általában nem változtatja meg a szó (széma) stílusbeli értékét. Például a DŽ₂ a šnek. jelölést adja a traiškyti, pritraiškyti ‘fejni, kevés tejet adó állatot megfejni’ szemémái mellé, de az analóg patraiškyti széma mellől ez hiányzik; a DŽ₃ a šnek. jelölést mindkét előtagos alak mellett feltünteti, a traiškyti mellett azonban nem. Az apdriskėlis, nudriskėlis szavak a DŽ₂-ben nem kapják meg a menk. jelölést, a sudriskėlis viszont igen. A DŽ₃-ben mindegyik szó jelöletlenül szerepel, a menk. jelölés nélkül. A DŽ₂-ben az menk. jelölés hiányzik az išdvasa szó mellől, amelynek jelentése ‘sovány, elcsenevészedett állat vagy ember’, miközben az érzelmi értékelés szempontjából teljesen analóg dvasna és nuodvasa szemémái megkapják; ugyanez a helyzet a DŽ₃-ban is. A žliaubti, žliaugti szavak ‘falánkan enni, habzsolni’ jelentése a DŽ₂-ben nem kapja meg a šnek. jelölést, az előtagos sužliaubti, sužliaugti alakok viszont igen; a DŽ₃ következetesen a jelöletlen alapigéknél is feltünteti a šnek. jelölést. A DŽ₂ és DŽ₃ összevetéséből látható, hogy a DŽ₃ következetesebben adja meg a stiláris minősítéseket és az érzelmi értékelést jelző címkéket; vö. még: a DŽ₂-ben a kiaulinti mellett szerepel a šnek. jelölés, az iškiaulinti mellett nem; a tauzyti, taukšti mellett szerepel a menk., a pritauzyti, pritaukšti mellett nem; a pliurpti mellett szerepel a šnek., a papliurpti mellett pedig a menk.; a DŽ₃ mindezeket a szavakat a šnek. jelöléssel látja el. A DŽ₂-ben a menk. jelölés a liežuvauti mellett szerepel, a paliežuvauti és priliežuvauti pedig e jelölés nélkül szerepel; ezzel szemben a DŽ₃ csak a priliežuvauti szót hagyja jelöletlenül. A DŽ₂-ben a šnek. jelölés a pirmokas szó mellett szerepel, az antrokas, trečiokas és az utánuk következők mellett viszont nem; a penketukininkas mellett szerepel, a dvejetukininkas, trejetukininkas, ketvertukininkas. mellett viszont nem. A DŽ₃ az összes említett szót stilárisan semlegesnek tekinti. Az átvitt jelentés jellegét is következetlenül jelölik; előfordul, hogy azonos szemantikai alárendeltségi viszonyban álló szemémák közül az egyik a prk., a másik pedig a šnek. jelölést kapja, például: a DŽ₂-ben a dergti ‘szidalmazni, gyalázni, rágalmazni’ jelentését átvittként jelölik, a išdergti hasonló jelentését viszont nem (a DŽ₃ mindkét esetet prk. jelöléssel látja el); az atšauti ir atkirsti szavak ‘szigorúan válaszolni’ jelentése teljesen azonos, a DŽ₂-ben azonban a prk. jelölés csak az első mellett szerepel (a DŽ₃ mindkettő mellett); a szó 36 A rėžti ‘nyíltan, egyenesen beszélni’ jelentését a DŽ₂ átvitt jelentésként adja meg, a išrežti származék hasonló jelentését pedig besz. minősítéssel látja el (a DŽ₃ mindkét esetben besz. minősítést használ); a ryti ‘falánkul enni, zabálni, inni’ jelentése a DŽ₂-ben átv. minősítést kap, a praryti hasonló jelentése pedig pejor. minősítést (a DŽ₃ mindkét esetben pejor. minősítést használ). A rendszerszerűségre fordított elégtelen figyelem miatt ugyanazokat a nyelvtani szó-jellemzőket eltérően adják meg. Mind a DŽ₂, mind a DŽ₃ főnévként tünteti fel a pirmaklasis, pirmakursis szavakat (a DŽ₂ ezenkívül a penktaklasis szót is), míg az antrakursis, antraklasis, trečiaklasis stb. melléknévként szerepel; a trečiakursis, ketvirtakursis, penktakursis szavak egyik szótárban sem találhatók meg. További példák a DŽ₂-ből: a dykakalbis főnév, a tuščiakalbis pedig melléknév; a šaltakraujis melléknév, a šiltakraujis pedig főnév; a šiurkščiavilnis főnév, míg a švelniavilnis, ilgavilnis, plonavilnis, trumpavilnis, šiltavilnis, juodavilnis melléknevek; a vienergis, aštuonergis főnevek, a ketvergis – septynergis és a devynergis pedig melléknevek; a DŽ₃ az állatneveket életkor szerint ugyanígy adja meg, minden más szót pedig következetesen melléknévnek tekint. Ha nem tartjuk szem előtt a teljes szemantikai csoportot, könnyű észrevétlenül hagyni az indokolatlan kihagyásokat. Például a DŽ₂ tartalmazza az összes, osztály szerinti tanulómegnevezést, de a vienuoliktokas és a dvyliktokas kimarad; szerepel benne a keturiolikinis, šešiolikinis, septyniolikinis, devyniolikinis, de valamilyen okból hiányzik a penkiolikinis, aštuoniolikinis. A magyarázó szótárak igen gyakran említett hiányossága a jelentés hibás magyarázata, vagyis az, amikor egy szó jelentését szinonimával magyarázzák, ennek a szinonimának a jelentését pedig az első szóra utalva adják meg. Ilyenkor sem az nem derül ki, mit jelent a két szó, sem az, hogy jelentésük különbözik-e, és ha igen, miben (Lyberis 1962: 201). A nagyon közeli vagy azonos jelentésű szavakat gyakran egymással magyarázzák. Ilyen példák könnyen találhatók a DŽ₂-ben és a DŽ₃-ban: pjūdyti – 1. „siundyti”, míg a siundyti – 1. „pjūdyti”; zimbti – 1. „zvimbti, bimbti”; bimbti – 1. „zirzti, zvimbti”, zvimbti – 1. „bimbti”, zirzti – 1. „birbti, bimbti (rovarokról)”, birbti – 2. „zirzti, bimbti”. A jelentés egy-egy szónál előforduló pontosítása valamelyest segít, mint a bemutatott példában a „(rovarokról)”, vö. még (mindkét szótárban): čirkšti – 1. „čirpti, svirpti”, svirpti – „čirkšti (tücsökről)”, čirpti – 1. „čirkšti, svirpti (tücsökről, madárkáról)”. Logikailag azonban az ilyen pontosítások nem indokolhatók, mert a bemutatott példában a čirkšti ugyanaz, mint a és svirpti, a svirpti viszont már nem ugyanaz, mint a čirkšti. Még nyilvánvalóbb ellentmondás látható ebben a példában: skepeta – „skarelė”, míg a skarelė – „kis kendő a fej bekötésére” (DŽ₂). Nyilvánvaló, hogy a szavak szinonimákkal történő magyarázata során leginkább a rendszerszerűség elvét veszik figyelembe. A gond viszont az, hogy a közeli jelentésű szavak közötti különbségeket többnyire nem teszik világossá, csak a közös vonásukat rögzítik (Němec 1970: 293). Mindkét kiadásban a bur(b)ti jelentését a burgzti szinonimával magyarázzák, ezt utóbbit pedig a bigzti, ūžti, dūgzti, birgzti szavakkal; ezeket a bimbti, zirzti szavakkal magyarázzák, a dūgzti és az ūžti pedig emellett leíró jelentésmagyarázatot is kap: az első „gyenge, vékony hangot ad ki, zvimbti, birgzti, ūžti”, a második „mély, elnyújtott hangot ad ki, gausti”. E magyarázati körből csak a dūgzti és az 37 užžti közötti különbség valamelyest világos, de az összes többi szó jelentése közötti eltérés nem. A megadott szinonimás magyarázatból az következne, hogy jelentésük mintha nem különbözne, valójában azonban nem így van (vö. miškas ūžia, de * miškas burbia, burzgia, birzgia). A magyarázó szótárak gyakori hiányossága, hogy a jelentéseket olyan szavakkal magyarázzák, amelyeket maga a szótár nem értelmez. Az ilyen „magyarázat” különösen rossz, amikor a meg nem magyarázott szó az egyetlen, amely feltárja a jelentést. Például a DŽ₂-ben: bū išt. „mū (marhabőgésről)”, de a mū nem szerepel; vamptelėti 1. „suvamspėti”, de a suvamspėti hiányzik; vedekliauti táj. „fát szállítva hajtani”, de a važnyčioti nincs benne; a prisirpti jelentése „beérni”, de az išsirpti hiányzik; a capsenti jelentése „lassan csöpögni”, de a capsėti nincs megadva; a vypa táj. „aki gyakran vypčioja, izgatott ember”, de sem a vypčioti, sem az išvypelis nincs megadva. A DŽ₃-ban már kevesebb ilyen következetlenség van; az itt említett esetekben megtaláljuk a mū, suvamspėti, capsėti, vypčioti szavak magyarázatát. E magyarázó szótár problémája az is, amikor a jelentést leíró módon tárják fel, de mellette (vagy magában a magyarázatban) olyan szót is megadnak, amely kimaradt a szótárból, például (a magyarázatokban kiemelt szavak maguk nem szerepelnek a DŽ₂-ben): pliumpinti 2. „ügyetlenül menni, plumpinti”; širšėti dz. „zúgni, bimbiliuoti (méhekről, darazsakról)”; motina 2. „petéző méh; bitinėlis”, dvasna 3. táj. pejor. „kiszáradt állat vagy ember; dög, perdvėsėlis”, kačiukas 1. „macskakölyök, katukas”; pakarūklai tsz. 2. „a malac nyaki csecsbimbói; sargučiai”; svisti keleti táj. „ragyogni, hajnalodni”; gluodenas zool. „kígyóhoz hasonló, nem mérges hüllő; gyíkféle, varinukė”; sukiaukšėti „röviden kiaukšėti, kiaukštelėti”; sukirksėti „röviden pakirksėti, kirkštelėti”. A DŽ₃-ban ritkábban fordulnak elő ilyen következetlenségek, de azért akadnak (és a DŽ₂-höz hasonlóan itt is értelmezik a sukiaukšėti, svisti, pliumpinti szavakat). Az itt bemutatott példákat (és még több hasonlót) nem a DŽ bírálatának szándékával gyűjtöttük, hanem más lexikai szemantikai kérdések vizsgálata során figyeltünk fel rájuk. Ezért feltételezhető, hogy a DŽ-ben még több hasonló következetlenség van. Nem gondoljuk, hogy a felvetett problémák a magyarázó szótár súlyos hiányosságai lennének, hiszen a tudományosság elvének szigorú követése nem garantálja, hogy a szótári definíciók világosak és hasznosak lesznek az olvasó számára (Pravdin 1983: 3). A lexikológusok által gyakran javasolt, logikailag kifogástalan jelentésmeghatározások egyáltalán nem lennének alkalmasak a nagyközönségnek szánt magyarázó szótárba; vö. a gerbti szó jelentésének lehetséges leírását az „X tiszteli Y-t” kontextusban: „X, miközben Y-nal érintkezik, azt érzi, amit általában akkor érzünk, amikor olyasvalakivel érintkezünk, aki véleményünk szerint olyan, amilyennek lennie kell.” Pontosan így határozza meg a lengyel szanować szó jelentését A. Wierzbicka neves nyelvész (Wierzbicka 1971: 72). Másfelől könnyű belátni, milyen összetett feladat a szótár szerkesztőjének folyamatosan szem előtt tartania az összes szemantikai csoportot, amelybe az a szó tartozik, amelynek jelentését vagy jelentéseit a lexikográfus magyarázza. Mégis erre kell törekedni. A szinonimákkal való magyarázat a jelentéskülönbségek feltüntetése nélkül, valamint olyan szavak használata a magyarázatban, amelyeket maga a szótár nem értelmez – mindez csökkenti az ilyen típusú szótár értékét, és akadályozza a szótár gyakorlati használatát. 38 LITERATŪRA Babickienė Z. 1985: Reguliariųjų išvestinių reikšmių pateikimas aiškinamuosiuose lietuvių ir rusų kalbų žodynuose. – Lietuvių kalbotyros klausimai 24, 223–235. D a l’ V. 1989: Даль Б. Напутное слово. – Толковый словарь живого великорусского языка 1. DŽ2 – Dabartinės lietuvių kalbos žodynas, Vilnius: Mintis, 1972. DŽ3 – Dabartinės lietuvių kalbos žodynas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla, 1993. Lyberis A. 1962: Sinoniminis žodžių reikšmės aiškinimas “Lietuvių kalbos žodyne”. – Lietuvių kalbotyros klausimai 5. N ė m e c I. 1970: Systémové pojetí slovní zásoby v jejím lexikografickem popise. – Slavica slovaca 5(3). P a u l a u s k a s J. 1985: Žodyno redagavimas žodžių grupėmis. – Kalbos kultūra, 49. P i e s a r s k a s B. 1987: Sisteminiai žodžių ryšiai mokomajame dvikalbiame žodyne. – Kalbotyra 27(3). P r a v d i n M.N. 1983: Правдин М.Н. Словарное толкование, научность и здравый смысл. – Вопросы языкознания 6. Š v e d o v a N. J. 1981: Шведова Н. Ю. Однотомный толковый словарь: специфика жанра и некоторые проблемы дальнейшей работы. – Русский язык: проблемы художественной речи. Лексикология и лексикография. Виноградовские чтения 9, 10, Москва. W i e r z b i c k a A. 1971: Kocha, lubi, szanuje. Medytacje semantyczne, Warszawa. THE DICTIONARY OF CONTEMPORARY LITHUANIAN FROM THE POINT OF VIEW OF LEXICAL SYSTEMATICS Summary The alphabetical dictionary can reflect the system of lexical relations to a certain degree only. However, when editing such a dictionary one must have a clear image of the structure and relations of semantic groups. The paper reviews inaccuracies or diversities which originated because of the lack of attention to the systemic organization of the vocabulary. These include a different description of analogous lexemes, synonymic explanation which makes the meanings of close sememes almost identical, and their description by words that are not explained in the dictionary. 39