„Linguistica Baltica“ ketvirtasis tomas

az elkészült nyelvtanokban. Vitathatónak tűnik az a gondolat, hogy az általánosító kijelentésekben és az úgynevezett „örök igazságok” megfogalmazásaiban nem marad el a kopula van, például: az ember halandó (212). Az indoeurópai névszói mondatokat képviselő, kopula nélküli ilyen típusú mondatok régóta és széles körben használatosak a litván nyelvben (a tölgy hőtűrő fa; az ember halandó stb.). Új és érdekes a mondatbeli egyeztetést tárgyaló fejezet (229–235), amely a litván nyelvre jellemző számos egyeztetési esetet mutat be. A könyv utolsó, a szórendről szóló fejezetében (236–247) feltárul az aktuális tagolás szerepe a különféle szórendi minták kiválasztásában, e minták viszonya az angol nyelv különböző szerkezeteihez, valamint számos más fontos, e területhez tartozó kérdés, amelyeket az ilyen jellegű nyelvtani kurzusokban eddig nem tárgyaltak következetesen. Befejezésül szeretném hangsúlyozni, hogy Terje Mathiassen könyve következetes, tömör és rendszerezett leírást nyújt a litván nyelv grammatikai rendszeréről, amely nemcsak a litván nyelvet tanulók, hanem a jövőbeli nyelvtani munkák szerzői számára is hasznos lesz. Vytautas Ambrazas A „LINGUISTICA BALTICA” NEGYEDIK KÖTETE Íme, kézbe vehetjük a „Linguistica Baltica” című, 1992-ben Lengyelországban megjelentetni kezdett nemzetközi baltisztikai folyóirat negyedik kötetét. Ez a kötet különleges: a nagy indoeuropeista és baltista, J. Kurylowicz születésének centenáriumára készült. A rövid előszó után W. Smoczyński (XI–XXV. o.), e kiváló baltisztikai folyóirat ötletgazdája és szerkesztője áttekinti tanára, J. Kurylowicz életét és tudományos tevékenységét. Ezt követően W. Skałmowski (XXVII–XXXII. o.), S. Urbańczyk (XXXII–XXXVII. o.) és F. Sławski (XXXIX–XL. o.) osztja meg emlékeit J. Kurylowiczról. Az életrajzi részt W. Smoczyński által összeállított, J. Kurylowicz baltisztikai és szlavisztikai munkáiról szóló részletes bibliográfia zárja (XLI–XLIX. o.). Ezután 36, angol, német, francia, olasz és orosz nyelven írt tanulmány következik, amelyek különféle baltisztikai, szlavisztikai, némelyikük pedig indoeuropeisztikai kérdésekkel foglalkozik. Öröm a „Linguistica Baltica” e kötetében is (akárcsak a többiben) litván nyelvészek nevével találkozni. Elsőként Z. Zinkevičius tanulmánya említendő (83–91. o.), amely a M. Mažvydas Katekizmusa előtt keletkezett kéziratos szövegek elemzése alapján azt a hipotézist veti fel, hogy már Mindaugas korában is létezhettek kéziratos litván írások. S. Karaliūnas (135–140. o.) eredeti etimológiát ad az évszázad szóhoz. Az elhunyt V. Grinaveckis (145–148. o.) a žemait nyelvjárásban előforduló kanka ’fenyő’ szót a lett kuõks ’fa’ szóval kapcsolta össze. 256 (lásd még Kalbotyra 44(1), 1995, 89–90). B. S t u n d ž i a (75–82. o.) a litván nyelv igekötős igéinek hangsúlyozását vizsgálja. Néhány külföldi tanulmány is litván vonatkozású. J. D. R a n g e (93–102. o.) a XVI. századi írásokban tárgyalja az allativus és az adessivus használatát. Megjegyzendő, hogy ő adja ki és vizsgálja J. Bretkūnas bibliafordítását: már több nagy kötet megjelent belőle; ezért 1997-es litvániai látogatásakor M. Mažvydas-díjjal tüntették ki. G. M i c h e l i n i (103–111. o.) S. Vaišnoras „Margarita theologica” című művének elemzését folytatva a latin igei szerkezet fordítását vizsgálja.1 R. L ü h r (119–130. o.) a régi litván nyelvemlékek kérdőpartikuláiról ír. E. S t a n k i e w i c z (61–73. o.) F. de Saussure törvénye működésének néhány aspektusát tárgyalja. F. K o r t l a n d t (141–143. o.) úgy véli, hogy történeti szempontból az -auti és -uoti képző ugyanannak a képzőnek két változata. G. T. R i k o v (131–134. o.) a litván galėti szót a szláv *golemb „nagy, széles, magas” szóval kapcsolja össze. W. W i t k o w s k i (149–151. o.) megjegyzéseket fűz néhány baltizmushoz, amelyeket J. Laučiūtė szótára a fehérorosz nyelvben említ.1 W. M a ń c z a k (113–117. o.) a román nyelvekből vett analógiákkal védelmezi azt a hipotézist, amelyet már J. Kazlauskas is felvetett: eszerint a litván feltételes mód -čia alakja a -čiau alakból ered.2 A régi litván nyelvemlékek és a nyelvjárások adatai azonban látszólag inkább azt támasztják alá, hogy a -čia alak régebbi a -čiau alaknál3, jóllehet magának a *-tį̯a formátumnak az eredete még nem teljesen világos.4 Néhány tanulmány a baltisztika tágabb problémáit is tárgyalja. A. E r h a r t (1–12. o.) arra a kérdésre próbál választ adni, hogy a balti és az anatóliai nyelvek archaikusak-e vagy konzervatívak. J. Kuryłowicz gondolatait továbbfűzve H. B i r n b a u m (13–22. o.) a balti nyelvek redukált és zérus ablaut-fokáról ír, T. M a t h i a s s e n (41–53. o.) pedig a keleti balti nyelvek indoeurópai nyelvállapotáról. E. I. P o l o m é (35–40. o.) áttekinti a balti nyelvek vallási terminológiáját. B. J. D a r d e n (217–223. o.) a balti nyelvek s-futurumát a szláv nyelvek s-aorisztoszával hozza összefüggésbe. H. S e l d e s l a c h t s a s és P. S w i g g a r s a s (23–33. o.) azt a gondolatot vetik fel, hogy a balti és szláv nyelvek eszköznevei -to- képzővel a megfelelő, *-tlo- képzős származékokból erednek (pl.: lit. káltas < *koltlo-, szl. mlatъ „kalapács” < moltlo-, vö. lat. marculus). Ez a hipotézis azonban számos problémát vet fel. Először is, hogyan magyarázható a tl mássalhangzó-kapcsolat t mássalhangzóvá válása? Továbbá szem előtt kell tartani, hogy maga az eszköznevek képzési kategóriája nem túl régi; valószínűleg csak az indoeurópai alapnyelv fennállásának legutolsó időszakában, vagy akár annak felbomlása után kezdett kialakulni. Hiszen az eszköznevek *-tlo-/-tro- képzője csupán a cselekvőnevek *-tel-/-ter- képzőjének változata.5 Így nem meglepő, hogy ugyanabból az igéből egyes nyelvekben *-tlo- képzős eszköznév, más nyelvekben pedig *-to- melléknévi képzős alak jött létre (vö. szl. mlatъ és lat. marculus). A balti nyelvekben az eszköznevek képzésére más melléknévi képzőket is használtak: *-lo-, *-no-, *-ro-, *-uo-.6 Nem egyszerűbb-e tehát továbbra is a balti nyelvek -tas képzőjét az indoeurópai *-to-? alakból származtatni? Nem kevesebb mint négy tanulmány foglalkozik a balti és a finn nyelvek kapcsolataival. R.-P. R i t t e r 257 (193–198. o.) a finn nyelvekben található baltizmusok elemzésére támaszkodva arra próbál választ adni, mikor kezdődtek a balti és a finn nyelvek közötti érintkezések. T. K. Nilsson (199–207. o.) a litván laukan típusú határozószókat keresi a balti finn nyelvekben, K. Liukkonen pedig (209–210. o.) a jo būta szerkezet megfelelőit kutatja. L. Vaba (211–216. o.) az észt nyelv XVII. századi szótáraiban tárgyalja a balti eredetű virágneveket. Három tanulmány foglalkozik a lett nyelvvel. A. Holvoet (153–161. o.) a lett személytelen mondatokat vizsgálja. R. Derksen (163–168. o.) a lett hangsúlyok eredetét kutatja. Az elhunyt V. J. Zeps (169–172. o.) a latgall nyelvjárás néhány sajátosságáról írt. Két tanulmány vizsgálja a porosz és a német nyelv kapcsolatát. W. Smoczyński (173–184. o.) úgy véli, hogy a porosz nyelv egyes alakjai német mintára jöhettek létre (vö. például a porosz acc. lab­bas és a német nom.–acc. Gutes). Ehhez csak annyit lehet hozzátenni, hogy A. Rosinas új monográfiájában szintén a német nyelvnek a porosz főnévrendszerre gyakorolt jelentős hatásáról ír.1 F. Hinze (185–192. o.) a madarakat jelölő porosz szóalakokat hasonlítja össze német megfelelőikkel. E. P. Hamp (277–278. o.) az albán perēndi „császár, úr” szó kapcsán a balti istennév, a Perkūnas eredetét is megemlíti. A baltistákat F. Bader (265–276. o.) tanulmánya is érdekelheti, amely a litván sáulē szóval rokon latin sōl szóról szól. A fennmaradó hat tanulmány a szlavisztikának szentelt. A kötetet J. D. Ranges recenziója zárja R. Eckert, E.-J. Butkevičiūtė és F. Hinze „Die baltischen Sprachen. Eine Einführung” című könyvéről (Leipzig-Berlin-München: Langenscheidt, Verlag Enzyklopädie, 1994) (279–283. o.),2 P. Wójcik munkatársaival összeállított, az 1994-es baltisztikai munkák teljes bibliográfiája (287–313. o.), a „Linguistica Baltica” szerkesztőségéhez 1995-ben beérkezett kiadványok jegyzéke (315–318. o.), valamint W. Sowa és M. Grzelak által készített szómutató (319–328. o.). Amint e rövid kötetismertetésből látható, a „Linguistica Baltica” J. Kazlauskas által alapított „Baltistica” mellett a baltisztika egyik legfontosabb folyóiratává válik, amely különböző országok balti nyelvekről író nyelvészeit tömöríti maga köré. Türelmetlenül várjuk e kiváló folyóirat további, tartalmukban és külsejükben egyaránt nagyszerű köteteit. Befejezésül arra is emlékeztetni kell, hogy ugyanabban az 1995-ös évben, amikor a recenzált „Linguistica Baltica”-kötetet szerkesztették, két fiatal, energikus baltista, P. U. Dini és N. Michailov közreműködésével Olaszországban megszületett egy újabb baltisztikai folyóirat, a „Res Balticae”,3 és megjelent a korábban alapított „Ponto Baltica” folyóirat VI. kötete. Emellett 1995-ben a Rigában megrendezett VII. baltista kongresszuson kívül a neves indoeuropeista és baltista A. Bammesberger széles körű nemzetközi baltista konferenciát1 rendezett a dél-németországi Eichstätt városában. Így a baltisták hangja egyre messzebbre jut el a világban; reméljük, hogy mind erőteljesebben és határozottabban fog szólni. Saulius Ambrazas 258