Lietuvių ir latvių kalbų daiktavardžių darybos svarbiausi skirtumai

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA LITVÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK XLIII (2000) Saulius AMBRAZAS Litván Nyelvi Intézet, Vilnius LITVÁN IR LETT NYELVEK FŐNEVEINEK KÉPZÉSÉNEK LEGFONTOSABB KÜLÖNBSÉGEI A litván nyelv főnévképzésének fejlődését vizsgálva számos szerkezeti különbséget figyeltem meg a litván és a lett nyelv képzési rendszerei között. Ezek közül a legfontosabbakat szeretném ebben a tanulmányban röviden áttekinteni'. Különösen e nyelvek cselekvéseket, gyűjtőneveket és kicsinyítő képzős alakokat jelölő főneveinek képzési struktúrája különbözik. Elsőként az tűnik szembe, hogy a *-i-mo-/-i-mo utótaggal képzett, produktív litván cselekvésneveknek nem a lett, hanem a távolabbi szláv (Liukkonen 1987), albán (Jokl 1963: 131-133; Desnickaja 1983: 20) és hettita (Laroche 1956; Kronasser 1963: 177-178) nyelvekben vannak megfelelőik. A lett nyelvben, akárcsak a poroszban, ezzel az utótaggal csak melléknevek találhatók, vö. lett nyelvj. talims és litván tolimas/ tolymas (LVG 332), továbbá porosz stesmu aucktimm-ien (den Obersten) III 91,. (SV 47; PKEŽ I 114-116). i A lett nyelvben a cselekvésneveket meglehetősen széles körben egy másik, a *-mo-ból származó *-u-moutótaggal képzik (LVG 333-337; Baltynja 1979: 15-16). Eközben a litván nyelvben a *-umo képzős megfelelő származékokból alig egy tucat figyelhető meg, főként a régi írásokban, különösen M. Daukša Postillájában, vö. lit. įradumas/inradumas „szolgálatkészség, kötelesség“ DP 289, 551 és a. ieradums „szokás, beidegződés“ (DaiktvDrR 73–75). Egyébként a litván nyelvben az *-umo képzővel általában tulajdonságneveket képeznek, amelyek a lett nyelvben is produktívak, vö. lit. sausūmas és lett sausums (LVG 333–334). Ez azonban szintén innováció. A XVI–XVII. századi litván írásokban, különösen a žemaitis és keleti aukštaitis nyelvjárásokon alapulókban, a *-umo képzős tulajdonságnevek is még viszonylag ritkák (DaiktvDrR II 8. skk.). Valaha a balti nyelvekben, akárcsak néhány más rokon nyelvben (vö. Hamp 1973; 1983), a *-moképzővel feltehetőleg egyaránt képeztek mellékneveket, amelyekből kialakultak a jelen idejű szenvedő melléknévi igenevek, valamint absztrakt főneveket (cselekvések és tulajdonságok megnevezéseit). Később, valószínűleg már a különálló litván és lett nyelvek kialakulásakor, az i vagy u tővéghangzókhoz kapcsolódó *-momellett új képzők, az -imas és -umas jelentek meg. L. Vaba (1995) által bemutatott balti jövevényszavak a finnugor balti-finn nyelvekben (vö. észt porm „por, hamu“ < balti *bermair lit. bėrimas „öntés“, finn tarmo „energia, | A litván és lett főnevek képzési szerkezetéről valamivel bővebben egy angol nyelven írt, a „Linguistica Baltica“ című kiadványban (8. köt., 2000, 7—33) megjelent tanulmányban esik szó. 111 erő“ < balti *tarpmair lit. tarpimas „közvetítés“ stb.), úgy tűnik, arra utalnak, hogy a litván és lett nyelv közös korszakában (talán még az V–VI. században, amikor a keleti balti törzsek jelentősen északkelet felé, a balti-finn népek lakta területekre húzódtak) az absztrakt főneveket meglehetősen gyakran a puszta *-moképzővel képezték, hasonlóan a régi szláv nyelvekse (vö. Liukkonen 1987). A lett nyelv cselekvésneveinek képzési kategóriájában a legfontosabb szerepet nem a *-moképző, hanem egy másik melléknévi képző, a *-nojátszotta. Éppen ebből fejlődött ki a lett nyelv cselekvésneveinek legfontosabb képzőeszköze, a -šana (< *-s-io-na, pl.: būšana „létezés- ”, miršana „halál” stb.), valamint a régtől fogva használatos -iens képző (< *-ei-no-, pl.: gūjiėns „járás”, Saviéns „lövés” stb.)*. Ebből a szempontból a lett nyelv közelebb áll nem a litvánhoz, hanem a porosz nyelvhez, amelyben a rokon -sna (< *-s-na) képzővel szintén széles körben képeznek cselekvésneveket, pl.: billisna „beszéd, elmondás” (Sprūche) III 85,, crixtisna „megkeresztelés” (Tauffe) III 59, stb. (SV 46-47; Bammesberger 1973: 87-89; Parenti 1998; Schmid 1998: 205-206). A *-noképzős melléknevek főnevesülésük révén nem gyakoroltak jelentősebb hatást a litván cselekvésnevek képzésére, kivéve a žemaitė dialektust, különösen annak északi részét, ahol egykor a kuršok éltek. Itt produktívak a -s-ena képzős cselekvésnevek (DaiktvDr 295). Aukštaitis dialektusában kevés ilyen típusú származék található, ráadásul itt sajátosabb, a cselekvés módjára vonatkozó jelentést kaptak. Igaz, maguknak a képzőknek a formája la. -šana, -iens, porosz -sna, a kurši -sena jelentősen eltér. Ezenkívül a porosz nyelv -sna képzős cselekvésneveinek pontos megfelelői vannak a litvánban (pl. dulksna), a lettben azonban nincsenek. A lett nyelvben úgy tűnik, egyáltalán nincsenek *-na, *-e-na, *-0-na képzős cselekvésnevek sem (a determinatívum nélküli *-s-), amelyek előfordulnak a litvánban (DaiktvDrR 58-60) és néhány más rokon nyelvben. Különösen régi a kdina származék, vö. szl. *céna „ár”, av. kaéna „bosszú, büntetés, megtorlás”, gör. xo:vrį „vérbosszú; „gyilkosságért kiszabott büntetés” (LEW 202; Skardžius 1998: 595; Ind. 809). Lehetséges lett megfelelője, a ciens „tisztelet, méltóság, figyelem” a tő vokalizmusa miatt nem teljesen egyértelmű (ME I 394—395). Így ebben az esetben csak a lett, porosz és kurs nyelvnek a cselekvések megnevezésének képzésében az *-no-/-namelléknévi képző szélesebb körű felhasználására irányuló közös tendenciájáról beszélhetünk. Az említett nyelvekben azonban ez a tendencia az utóbbiból kialakult, különböző származékos képzők révén valósult meg. A litván és a lett nyelv különbözik a derivációs típusok tekintetében, amelyek a kicsinyítő képzők képzési kategóriájának középpontjában szilárdultak meg. Ha a litván nyelvben az *-elio képzős származékok vannak túlsúlyban, akkor a lett nyelvben ezek száma jóval kisebb, és nem minden nyelvjárásban fordulnak elő. Ezek a legjellemzőbbek a Kurnyugati és középső részére. * Ez utóbbiak összevethetők a litván nyelv ritka, -iena képzős megfelelő származékaival, pl.: gaišiena „sorvadás, pusztulás” Rms, šaliena „fagyás” Grz (DaiktvDrR 65). 112 šoi és Žiemgala részére. Ezenkívül az *-elio képzős kicsinyítő származékok ezeken a helyeken gyakran a képző előtt álló mássalhangzó meglágyulását mutatják (pl. s—, z—ž stb.). Így egyes lett nyelvi származékok csaknem teljesen egybeesnek a litvánokkal, vö. lett maišelis maiss (: „zsák”) ir litván maišėlis, lett ūželis (: azis ,,0zys") ir lic. ožėlis (DL 246— 270). Ezért A. Bielensteinas (1863: 308–309) és A. Leskienas (1891: 481) még azt is feltételezte, hogy a lett nyelv *-elio képzős kicsinyítő szavai a litván nyelv hatására keletkeztek. J. Endzelynas (1909: 376; LVG 343) és V. Rūke-Dravina (DL 259— 262) azonban kételkedik ebben, mivel az ilyen típusú származékokat nemcsak Litvánia határvidékén, hanem attól jóval távolabb is használják. ir A porosz nyelvben a *-elio képzős kicsinyítő szavak sem lehettek, úgy tűnik, nagyon elterjedtek. Ezt a képzőt tartalmazza a rokonsági terminussá vált patowelis „mostohaapa“ (Stiffater) E 179 képzett szó, talán a wayklis (< *vaikelis, vö. woikello GrG) „fiú“ (Son) E 190 is (PKEŽ IV 213; Smoczynski 2000: 199–200), néhány személynév (pl.: Madelle, Jannell, Katell, lásd Trautmann 1925: 175), valamint helynév (pl.: Grabelle, Scabelle, Wirbell, lásd Gerullis 1922: 250). A tisztán kicsinyítő jelentés legfeljebb a Bázeli Egyetem könyvtárában megtalált kéziratos porosz epigrammában szereplő thewelyse képzett szóban fedezhető fel, amely V. Mažiulis (1975; 1981: 62) és F. Kortlandt (1998; 1998a) véleménye szerint „nagybácsikát“ jelentett. Az utóbbi szó jelentéséről és alakjáról azonban még vita folyik (vö. McCluskey, Schmalstieg, Zeps 1975; Schmid 1994: 287–290; Bammesberger 1998). Így a *-elio képzős kicsinyítő képzős alakok valószínűleg a litván nyelv önálló fejlődésének idején honosodtak meg. A litván nyelvben a letthez képest jóval több kicsinyítő képzős alakot képeztek más, a *-/-, *-g'-, *-s-, *-tdeterminatívumokból eredő képzőkkel is (vö. DaiktvDrR II 93-105). A lett nyelvben a kicsinyítő képzős alakokat leggyakrabban a *-inioés *-itioképzőkkel képezik. Ezeket sajátos kiegészítő disztribúciós viszony kapcsolja össze. A *-itioképzővel általában az iioés €-tövű főnevekből képeznek kicsinyítő képzős alakokat, míg a *-inioképzős megfelelő származékokat minden más tövű névszóból, vö. bralitis, saulite, de dėlinš. Természetesen a nyelvjárásokban ettől az általános szabálytól kisebb-nagyobb eltérések is vannak (DL 168-188, 232-242). A litván nyelvben a kicsinyítő jelentéssel csak egy-két, *-inioképzővel képzett származékszó rendelkezik, például: bobiné „hitvány nő” Tvr; Aps (LKŽ I? 962), karvinė „tehénke” Šv (Salys 1992: 338), lazdinė „pálcika- ”, pirštininė „kis kesztyű” Grdm (LKA III 135), mergelinė „kislány” Sv, merginė „szolgálólány” Pnd; Kp; Sb; SI (LKŽ VIII 26, 28), vaikinis „fiú” K. Donel (Kabelka 1964: 249). Egyébként itt a *-inioképzővel leggyakrabban mellékneveket képeznek, amelyek a lett nyelvben nagyon ritkák, és csak egyes nyelvjárásokban fordulnak elő (vö. lit. geležinis és lett dzelzinis, lit. lapinis és lett lapinš „levelekből készült”, lit. molinis és lett malinis, lásd LVG 312–313; Vulane 1986; Rekėna 1996: 61–62). Főnevesülve a litvánban többnyire a tulajdonság hordozóinak megnevezésévé válnak. Ez sem jellemző a lett nyelvre, vö. lit. kdiminis „paraszt” és la. kaiminš „szomszéd” (LVG 113 313), lit. rytinis és la. ritinis „keleti szél”, lit. kelminė/kėlminė és la. celmine „közönséges tönkegomba” (Rekėna 1996: 63-64)“. A litván nyelvben nem különösebben elterjedtek a deminutívumok, valamint a *-nomelléknévi képzőből származó régebbi képzőkkel alkotott alakok. A *-inoképzős kicsinyítő képzős szavak ma a déli és keleti aukštaitis nyelvjárásokban, a *-inoképzősök pedig a žemaitis nyelvjárás nyugati részén, nagyjából Klaipėda és Šilutė között keletkeznek (LKA III Žemėl. Nr. 119, p. 134-135); korábban Kelet-Poroszországban is előfordultak (Gerullis, Stang'as 1933: 26-27; DaiktvDrR II 106-107). Mindezek a nyelvjárások közel vannak Lettországhoz, ahol a megfelelő *-ino-, *-inoképzős származékok két egymással nem érintkező területen használatosak: a délnyugati sarokban, a litván határnál, valamint egy nem kis északkeleti területen Észtország közelében (DL 198-199, Žemėl. Nr. 1). Így lehetséges, hogy Lettországban volt a *-noképzős balti kicsinyítő képzős szavak „elterjedési központja“. Más rokon nyelvek adatai is azt mutatják, hogy ez a melléknévi képző meglehetősen későn került be a kicsinyítő képzős szavak képzési paradigmájába. Bár *-i-noképzős kicsinyítő képzős szavak a szláv, germán, italikusz, kelta, albán és görög nyelvekben is vannak (Brugmann 1906: 275; Jokl 1963: 134), ezek azonban itt újabb keletűek, és rendszerint a mélyebb indoeurópai gyökerekkel rendelkező, *-inoképzős melléknevek mellett használatosak. A latinban például a *-inoképzővel kezdetben mellékneveket képeztek, az ezzel a képzővel alkotott kicsinyítő képzős szavak pedig csak fejlődésének késői szakaszában, az úgynevezett népi latinban jelentek meg, és csak az abból kialakult újlatin nyelvekben terjedtek el szélesebb körben, különösen az olaszban és a portugálban (Niedermann 1954; Ettinger 1980: 28-29). A germán nyelvekben a *-inoképzős melléknevek főnevesülésekor feltehetően először az állatkölykök megnevezései alakultak ki (vö. germ. *gaitinaz „gödölye” és lo. haedinus „kecskéé”), és csak később (különösen a német nyelvben) — ir másféle diminutívumok (Meid 1967: 110-114). A litván nyelvben a *-itio képzős diminutívumok szintén jóval ritkábbak, mint a lett nyelvben, vö. lit. brolytis, saulytė. A litván nyelvre sokkal jellemzőbbek e képző apofonikus változatával, a *-oitioképzővel alkotott diminutívumok (pl.: brolditis, mergditė DaiktvDr 271–272), amelyeknek a lett nyelvben egyáltalán nincsenek megfelelőik. A *-itio-, *.oitioképzők, amelyeket manapság gyakrabban használnak diminutívumok képzésére, valamint a *-eitioképző, amellyel a litván nyelvben még ma is széles körben képezik a tulajdonság birtokosainak megnevezéseit, — mind ugyanazon képző apofonikus változatai, vö. lit. vokietis, la. a porosz és a litván. a német, a lett. a porosz, a litván. giminditis és giminiėtis stb. Ezzel a képzővel kezdetben 3 A porosz nyelvben is vannak rokonaik, vö. lit. drėvinė „zsíros kis hordó” és porosz drawine „(fából készült) kád” (Bote) E 393 (PKEZ I 223–226), lit. šoninė és porosz grawyne „oldaldeszka (szekérdeszka)” (Tuncbret) E 304 (PKEŽ I 404). *A litván nyelvben (a lettől eltérően) a *-no képzős melléknevek főnevesülve jelentős hatást gyakoroltak nem a kicsinyítő képzős főnevek, hanem a tulajdonsággal rendelkezők megnevezéseinek (vö. DaiktvDrR II 144–167), valamint részben a cselekvők megnevezéseinek (vö. DaiktvDrR 124–129) képzési kategóriáira. 114 kezdetben tulajdonság birtokosainak megnevezései készültek“, később a kicsinyítő képzők képzésének kategóriájába került. Egyik apofonikus változata inkább a lett, a másik pedig a litván nyelvben terjedt el. A lett nyelvből teljesen eltűntek az emberek vagy általában élőlények csoportját jelölő gyűjtőnevek. A litván nyelvben az ilyen származékok még produktívak. Leggyakrabban a -ija képzővel képződnek (vö. lit. brolija „fiúés lánytestvérek” és szl. *bratroja „testvérek”, gör. gparpia „nemzetség, rokonság”, lásd Brugmann 1906: 647), néha -(i)ava képzővel (vö. lit. broliava „fiúés lánytestvérek” és szl. *dét(s)va „gyermekek”, lásd Otrębski 1935: 115, 117), valamint ennek változataival: -(i)uva (vö. lit. broluva „fiúés lánytestvérek”), -auja (vö. lit. šunava és šunauja „kutyák csoportja”), és a lett nyelvben egyáltalán nincsenek megfelelőik. Az említett képzők valószínűleg a *-a képzővégződésből fejlődtek ki, amellyel egykor széles körben gyűjtőneveket képeztek“. A litván és a lett nyelvben azonban e típusnak csupán alig felismerhető reliktumai maradtak fenn, vö. lit. dlksna/alksna „égeres; mocsár, völgy, lapály” és lett. alksna „mocsaras hely” (DaiktvDrR II 48). Igaz, a lett nyelvjárásokban meglehetősen sok olyan származékszó található, amely növények vagy egyéb tárgyak egy helyen való halmozódását jelöli, a * -ū-10képzővel (LVG 284), amely szintén a *-a képzővégződésből ered, vö. lett. alksnajs „égeres” és lit. alksna/alksna. Az ilyen *-aiképzős származékokból a litván nyelvben csupán néhány van, pl.: riešutojas „mogyoróerdő” K¢; Vvs (DaiktvDrR II 53). Másrészt a litván nyelvjárásokban (főként a nyugatiakban) néhány hasonló, gyűjtő jelentésű megnevezés található *-4-toképzővel (vö. alksnotas „égererdő” J I 96 és dlksna/alksna, lásd DaiktvDrR II 58), amelyeknek nincs lett megfelelőjük, de összevethetők a porosz Rikoyot helynévvel: rikijs „úr” (Herr) III 37,, (Būga 1958: 160 kk.). A litván nyelvben bőségesen vannak gyűjtő jelentésű megnevezések, amelyek főként egy helyen található növények és tárgyak halmazát jelölik, *-i-noképzővel. Porosz megfelelőik is vannak (vö. lit. šeimyna és porosz seimins (Gesinde) III 83,), szláv megfelelőik (vö. lit. beržynas és szl. *berzina, lásd Stawski 1974: 121, 123), részben latin, talán germán és albán nyelvi megfelelőik is vannak (Jokl 1963: 133—-134; Butler 1971: 27-28), a lett nyelvben azonban egyáltalán nincsenek. Itt erre a célra nem a *-inoképzőt használják, hanem annak apofonikus *.ei-no-/-- oi-nováltozatát (vö. lit. eglynas és lett egliene, egliens, eglainis, lásd LVG 322— 324, 327; MLIVG I 86-87, 132, 137). Másrészt a litván nyelvben a *-eino-/-oinoképzős gyűjtő jelentésű megnevezéseket manapság lámpással kell keresni, vö. raziénos, dirsainė „kölesfűvel készült kenyér” JR 39 (DaiktvDrR II 56). Igaz, egykor akár „közös balti, szláv (vö. déli szláv golit'b „meztelen, szegény ember“, brūtit'5 „a testvér fia“, lásd Stawski 1976: 55 kk.), germán (vö. ófelnémet jungidi „vadállat kölyke“, lásd Mezger 1953) nyelvi innováció” is lehetett. ® A porosz Elbingi szójegyzékben egész sor, gyűjtő jellegű semlegesnemű főnév található *-4 képzővel, pl.: slayo „szán, szlaj“ (Slete) 307: slayan „száncsúszó“ (Sletekuffe) 309 (Mažiulis 1981; PKEŽ I-IV; Degtjarev 1994). Hasonló eredetűek lehetnek a litván nyelv -ai végű gyűjtő többes számú formái is, vö. liepai „hársfás“ Št (Stundžia 1981). 7 A porosz nyelvben is lehettek ilyenek, vö. a Stabayen: stabis „kő“ (Steyn) E 32, Wangayen: wangus (Dameraw) E 588 helyneveket (Gerullis 1922: 247). 115 még több, mivel gyűjtő jellegűek lehetnek a kulturális ir növények termőhelyét jelölő, -iena képzős, nagy számú származékok is, pl.: bulviena, kopūstiena stb. (ŽD ir DaiktvDr to, a seweynis „disznóól“ (Sewstal) származéka) нед?]} rac?]}?]}]} 天天中.} аамҭазы?]}]}]}] }]}]}]} 288; ignore? 400). Be E 229 (Karaliūnas 1992: 21) valamint az olyan helynevek, mint Alkayne, Alkeyne, Zaseynen ir stb. (Gerullis 1922: 252; Blažienė 1998) tanúskodhatnak arról, hogy a *_eino-/-oinoképzős gyűjtőnevek a porosz nyelvben is jelen voltak. Ez azonban nem teljesen egyértelmű (vö. Smoczynski 2000: 74). Hasonlóképpen a magánhangzó-váltakozás a litván és a lett nyelvben még két, gyűjtőnevek képzésére használt képző tekintetében is különbözik. Néhány keleti és nyugati aukštaitis nyelvjárásban találunk -ytė képzős gyűjtőneveket, amelyek jelentése megegyezik a -ynas (valamint -ynė) képzős származékokéval, pl.: alksnytė „égeres“ J; Sd; Rs; Pg; Klv; Rgv (LKZ I? 105), ąžuolytė „fiatal tölgyek erdeje“ J; Grk; Kp; Rm (IP 535-536), beržytė „fiatal nyírfák erdeje“ Rs; Grk (I“ 777), eglytė „eglynas“ J I 694, karklytė „karklų apžėlusi vieta“ Rgv; Rm (LKŽ V 294), kelmytė „kelmynas“ Grk; Kp; DI (V 526), kemsytė „kemsuota pieva“ Vdšk (V 564), lazdyte „vieta, kur lazdynai auga“ Er (VII 214), liepytė „liepų krūmai“ Rgv (VII 426), nolitė „molynė“ Knr; Er (VIII 340), nendrytė „nendrynas“ Rm (VIII 655), samanytė „samanomis apaugusi vieta“ Ėr (XII 90). A lett nyelvben e képzéstípus korábbi meglétére legfeljebb az Apsite, Kalmite és hasonló helynevek emlékeztethetnek (LVG 388)". Egyébként ma itt a megfelelő származékokat egy másik magánhangzó-váltással különböző -aite képzővel alkotják, vö. lit. beržytė és társai. bérzaite „nyírliget“ (LVG 389; Laumane 1990). A litván nyelvben szinte egyáltalán nincsenek megfelelő, -aitė képzővel alkotott gyűjtőnevek, kivéve talán az alksnaitė „égeres“, beržynaitė „nyírliget“ szavakat J I 12, 205 (ŽD 360)". Ezenkívül megjegyzendő, hogy a lett nyelvben egyáltalán nincsenek megfelelői azoknak a litván gyűjtőneveknek, amelyek tulajdonságnevekből származó képzőelemekkel jöttek létre (DaiktvDrR II 59-63). Közülük a legtermékenyebbek a *.6-menképzővel alkotott származékok. Ezzel a képzővel kezdetben tulajdonságneveket alkottak, később pedig gyűjtőnevek képzésére használták. Így például a kelet-aukštaitis nyelvjárásban a *-Omengreta képzővel alkotott egyes származékok a gyűjtőjelentés mellett megőrizték a tulajdonság régebbi jelentését is, pl.: jauntiomené „ifjúság” Ds (LKŽ IV 315), mažuūomenė „gyermekkor” Ds; Str; Švnč; Tvr; Brsl (VII 978, vö. még gót aldomin „öregség”, lásd Endzelin 1924: 124; Bammesberger 1998: 110). Maga a származék Š A továbbiakban az ilyen típusú származékok részben összefüggésbe hozhatók a germán nyelvek -ide képzős gyűjtőneveivel (vö. ófelnémet pfluogide „ökrök párja”, lásd Meid 1967: 149), valamint a -ithiképzős helynevekkel, amelyek legnagyobb számban Németországban fordulnak elő, vagyis nem túlságosan messze a balti nyelvek areájától (Udolph 1996: 258-274). ? Talán összevethetők a porosz krischaytos „kryklės (csípős szilvák)” (Krichen) E 621, sliwaytos „szilvák” (Pflumen) E 619, wisnaytos „meggyek” (Kirsen) E 620 szavakkal. Ezeket a származékokat deminutívumoknak tekinteni, ahogyan általában teszik, az a körülmény akadályozza, hogy nincsenek világos adatok a *-oiti tövű deminutívumokról a porosz nyelvben. Ez lehet csupán a litván nyelv újítása (DaiktvDrR maziiomene mažmėnė „gyermekkor, csecsemőkor” II 109). 116 képző A *-6-men-" képző az iš ősi *-menképzőből származik, su amellyel régtől fogva absztraktumokat képeztek (mind cselekvések, mind ir tulajdonságok megnevezéseit), vö. lit. ir Dkst; Aps: „apró tárgyak“ BM 433; Trgn (LKŽ VII 978). Jelentős különbségek ir vannak a litván (különösen annak nyugati és déli nyelvjárásai), valamint a lett nyelv főnévképzési ir kategóriáiban. Bizonyos szóképzési sajátosságok tekintetében a litván nyelv közelebb áll ne a lett és a o porosz nyelvhez. A litván nyelvjárások nagy részében a balti nyelvek sajátosságainak megnevezése szempontjából legfontosabb képző *-iba" módosult ė-tövű alakja *-ibé (vö. LKA III. térkép 123. sz., 137. o.), amelyet úgy tűnik, a porosz nyelvben is megtalálunk, vö. lit. pogányság és porosz pagonbe (Heidenschaft) E 795%. Eközben a lett nyelv mindenütt megőrzi a régebbi formát -iba. A litván nyelvben meglehetősen elterjedtek a tulajdonsásu gok megnevezései az -ysta képzővel su (különösen annak újabb formájával, a -ystė).“, litván. krikščionysta ir kt. cristionisto (Kristenheit) E 794. Eközben a lett nyelvben úgy tűnik, hogy az ilyen típusú származékok szinte egyáltalán nincsenek: J. Endzelīns (SV 53) csak egy ritka nyelvjárási származékot, a keniste „királyság” szót említi. Helyet, de nem tulajdonságot jelentő hasonló származékok néhány lett nyelvű írásban is előfordulnak. Nem zárható ki annak lehetősége, hogy a litván nyelv hatására jöttek létre (vö. DaiktvDrR II 69–70). Így feltételezhető, hogy a *-istū melléknévi képzővel a tulajdonságneveket először a balti nyelvek nyugati dialektusaiban kezdték alkotni, később pedig ez az innováció tovább terjedt kelet felé. E hipotézist a következő körülmények is alátámasztják: 1) amint azt a litván nyelv XVI–XVII. századi írásai mutatják, az -ystė képzős származékok egykor különösen produktívak voltak a nyugati és középső aukštaitis nyelvjárásban (például S. B. Chylinskis Újszövetség-fordításában, J. Bretkūnas Postilájában, a XVII. századi névtelen „Lexicon Lithuanicum” szótárban az ilyen típusú származékok az összes tulajdonságnév között túlsúlyban vannak, lásd: DaiktvDrR II 9); 2 melléknevsu ek képző *-ist yra széles körben elterjedt számos szláv nyelvben (vö. s. bsl. récisty „ékesszóló“, I. jedwabisty „selyemhez hasonló“ stb.“ ), ezzel szemben a balti nyelvekben alig néhány található (pl.: lit. balystas „mocsaras“, kiaulystas „udvariatlan“, "0 A *6 tővégződés a képző előtt nem teljesen kivételes jelenség a balti nyelvekben (így Smoczynski 2000: 118). Például a litvánban a 0 tövű névszókból *-6-t0képzős mellékneveket képeznek (ŽD 345 kk.; Akelaitienė 1999). A jauntiomené származéknak a jaunas szóval való viszonya tehát ugyanolyan, mint a kalniiotas viszonya a kalnas szóhoz. Talán így magyarázható a pr. fickromai „igaziak, törvényesek“ (gerecht) III 63, valamint a lie. „igaz, pr. tickars „igaz“ (rechter- )“ is. III E képző eredetéről lásd: 47,? 11 DaiktvDrR 12 V. Mažiulis (PKEZ III 208) úgy véli, hogy ennek a származéknak a porosz nyelvben *-ibé képzője volt (rövid i-vel), amely hasonló a szláv -5ba képzőhöz. II 15-17. Ez azonban kétségeket vet fel, mivel a *-iba vagy *-ibė képző balt nyelvekbeli jelenlétére egyelőre semmilyen más adat nem áll rendelkezésre. Hasonló okokból kissé kétséges az a kísérlet is, hogy a pagonbe származékot *pagonabe alakra javítsák (így Trautmann 1910: 388; Bammesberger 2000). para. ]} „DaiktavDrR“ = a „Daiktavardžių darybos raida“, a „fickromai“ = „fickromai“, „pagonbe“ = „pagonbe“ (a szóalakokat ne fordítsd le) para. Akkor talán nem egyszerűbb-e az említett porosz *poganibeé-ből származtatni a vedini pagonbe alakot? 13 Winker-Leszynska 1963; Vaillant 1974: 469–471; Kiparsky 1975: 219. 117 ugnystas/- ugnystas „forró, heves; tűzszínű”). Akkor talán a *_istoi melléknévi képző az *-itoki-ból fejlődött ki a szláv nyelvekben, majd bekerült a szomszédos nyugati balti nyelvekbe, ahol tulajdonságnevek alakultak ki ir su *-ista? A porosz nyelvben nagyon sok tulajdonságnév található egy másik, *-iska melléknévi képzővel, pl.: deiwūtisku „üdvösség” (Seligkeyt) III 75,,, labbisku „jóság” (Gūte) III 85 stb. (Trautmann 1910: 223 és köv.; SV 50). A litvánban néhány -iškė képzős tulajdonságnevet találunk. Közülük csak a jauniškė „ifjúság” származékszó (vö. a jauniškas „ifjúsági” melléknevet) elterjedtebb a régi írásokban és nyelvjárásokban, a másik kettő viszont teljesen ritka, ma már kihalt: berniškė „gyermekkor, ifjúság” DP 17x (vö. a bėrniškas melléknevet), vieniškė „magányosság” (a 18–19. századi Litvánia Kisrégiójának szótáraiban van rögzítve- ). Ezek is a nyugati balti nyelvek olyan újításának visszfényei lehetnek, „amely nem érte el a lett nyelvet”. Hasonlóképpen talán egyes tulajdonsághordozó-megnevezések képzéstípusainak fejlődése is magyarázható lenne. Így például a litvánban a -ulis(-¢) képzővel alkotott tulajdonsághordozó-megnevezések mellett számos megfelelő, -uolis(-ė) képzős származékszó is található, vö. aukštūlis „a legmagasabb, Isten” és aukštuėolis(-ė) „aki magas”, greitūlis és greituolis „aki gyors”, bičiūlis és bičiuolis „aki mással méheket tart; közeli barát” stb. (DaiktvDrR II 172–174). Az utóbbi típusú származékszavaknak van megfelelőjük a porosz nyelvben (vö. a litván Aukštuėliai helynevet és a porosz Auctoliten alakot, lásd Trautmann 1925: 177; SV 48). Ez is a porosz és a litván nyelv közös újítása lehet, amely nem érte el a lett nyelvet. Úgy tűnik, hogy a nyugati litván nyelvjárásokat és a porosz nyelvet az irhaés szőrmeelnevezések is összekapcsolják a -ena képzővel, vö. lit. arklena „ló bőre“, kiskena „nyúlprém“, továbbá kojena „állati lábak bőre“, Zdndenos „pofabőr“ stb. (DaiktvDrR II 164–165), valamint a porosz nognan „bőr (kikészített prém)“ (Leder) E 498, ha a *nogenan-ból származik, ahogyan V. Mažiulis véli (PKEŽ III 194–195). A lett nyelvben ilyen származékokat nem figyeltek meg. Ott azonban bőségesen találhatók a tulajdonság birtokosainak megnevezései az újabb io-tövű *-eno-/-enioképzőváltozattal, például: vecenis „öregember“, ritenis „keleti szél“, mellene „áfonya“ stb. (LVG 298–302). Ezzel szemben a litván nyelvben nagyon kevés van belőlük, például: bergždėnis(-ė) „meddő, terméketlen állat“, mėlėnė „áfonya“ (DaiktvDrR II 166). Lehetnek megfelelőik a poroszban is '* Akadályozhatta néhány germán nyelvet is, vö. óskandináv bernska „gyermekkor“ (és litván berniškė- ), folska „ostobaság“ (Meid 1967: 197; Range 1977: 128). Talán ide sorolhatók a gót go. is. barniski „gyermekkor“ (Benveniste 1964: 38; Nepokupnyj 1997: 13), s. vok. magas. fronisci „bolondság“, heidinisci „pogányság“ stb. (Range 1977: 128). Az utóbbiak azonban tulajdonságnevek lehetnek -jaképzővel, akárcsak a go. biuhti „megszokás“: biuhts „megszokott“, galeiki „hasonlóság“: galeiks „hasonló“ stb. (Kubrjakova 1963: 78, vö. még Bammesberger 1995: 96). A germán, szláv, italikusz, indo­iráni és görög nyelvekben ugyanis (a balti nyelvektől eltérően) a *-(i)io-/-(i)- ia képzővel széles körben képeztek tulajdonságneveket. D Világos megfelelőik vannak a lett és a porosz nyelvekben, vö. lit. bėdūlis és lett bėdulis, lie. mielūlis ir la. milulis (LVG 346–347); lie. bandžiūlis „draugas, cimborája; munkatárs; csaló; bátor ember“ és egyéb antrop. Bandule (Trautmann 1925: 176). 118 nyelvben, vö. warene „rézüst“ (Messingkessel) E 356, wissene „Sgailis“ (Pors) E 622, személyneveket Drutenne, Jodenne (SV 44-45). Igaz, egyesek itt képzőt vélnek felfedezni -in- (vö. Smoczynski 2000: 197). Ugyanis a rövid magánhani gzó a porosz nyelvben átalakulhatott į e (Girdenis, Mažiulis 2000). A porosz nyelvben megfelelői lehetnek a litván ir nyelvi sajátosságok birtokosainak megnevezései az összetett *-at-ioképzővel, vö. lit. barzdotis (valamint a barzdotas melléknevet) por. ir nagotis „lábas rézedénsu y“ (Erintop) E 349 : nage „láb“ (Nage) E 145 (PKEŽ III 168). Az ilyen típusú képzett szavak a lett nyelvben láthatólag nem fordulnak elő. Ezenkívül csaknem kizárólag a litván nyelvben képeznek még *-atė képzős kicsinyítő alakokat is, amelyek ugyanabból az eredetből származnak, mint az említett tulajdonsághordozók megnevezései (DaiktvDrR II 109). Meglepő, ir hogy a litván nyelv tulajdonsághordozó-- megnevezéseinek legfontosabb képzője, a -inykas (< *-ino-+ *-i-ko-), pontos megfelelővel rendelkezik a porosz nyelvben, míg a lett nyelvben e képző alakja eltér, vö. lit. laukinykas, por. laukinikis „földbirtokos” (Leman) E 407 és let. laūcinieks (bővebben lásd: DaiktvDrR II 118-127). A litván és a porosz nyelvet az *-ikokicsinyítő képzővel képzett cselekvőmegnevezések elterjedtsége is összeköti. Ősidők óta különösen jellemzőek voltak a litván nyugati aukštaitis nyelvjárásra. J. Brodovskio és F. Kuršaičio szótáraiban például ezek száma még az *-éiovediniai megfelelő képzős származékokénál is nagyobb (DaiktvDrR 135). A keleti aukštaitis nyelvjárásra (akárcsak a lett nyelvre, vö. LVG 358) kevésbé jellemzőek: K. Sirvydas szótáraiban csak egyetlen, *-ikolojikas „aki ugat” képzős cselekvőnévvel találkozunk: SD'57; SD*141 (vö. még LKA III Žemėl. Nr. 114). A porosz nyelv emlékeiben, akárcsak az említett kis-litvániai litván szótárakban, a *-iko képzős cselekvőnevek száma szintén nagyobb, mint a megfelelő *-éioképzős származékoké (DaiktvDrR 136). Némelyiküknek van litván megfelelője is, vö. lit. mynikas és por. mynix „odminys, kailius“ (Gerwer) E 511, lit. siuvikas „varrómester” és por. schuwikis „cipész” (Schuwert) E 496. Igaz, az utóbbi esetben a litván és a porosz nyelvi származékok jelentése eltér. Így talán mindkét nyelvben párhuzamosan alakultak ki (vö. Smoczynski 2000: 73). A *-ikoį képző a cselekvő személyek megnevezéseinek kategóriájába a kicsinyítő képzős alakokból került át; a porosz nyelvben ezeket leggyakrabban ezzel a képzővel képezik, pl.: malnijkix „gyermekecske” (Kindlein) III 113,, acc. sing. gannikan „asszonykát” (Frewlein) III 105, és így tovább. (DaiktavDrR II 88–89 litván nyelvű példákkal- ). A litvánban, akárcsak a lettben (DL 297–298, 300–305), ma már csak maradványai vannak az ilyen típusú származékoknak. Egykor azonban Litvánia nyugati részén a *-iko képzős kicsinyítő alakok produktívak lehettek, mivel a žemajti nyelvjárás jelentős részében és néhány nyugati aukštaitis nyelvjárási beszédben a kicsinyítő alakokat meglehetősen gyakran az -ikė képzővel képezik, vö. katikė, mergikė (LKA III. térkép, 116. sz., 131. o.). Itt említendő még a Zietela nyelvjárás összetett -ik-utas képzője is, pl.: bernikūtas „fiúcska- ”, paršikūtas „malacocska” (Vidugiris 1969: 151). Tehát a cselekvőneveket *-ikomatyt képzővel először a nyugati balti nyelvekben kezdték alkotni, később pedig ez az innováció átterjedt néhány keleti balti dialektusra is, miközben a szláv nyelveket is érintette, vö. lit. siuvikas és szl. *$evece (a szláv nyelvekben található ilyen típusú származékokról bővebben lásd: Wojtyta-Swierzowska 1974: 82-87). 119 Salys A. 1992: Raštai 4, Róma: Lituán Katolikus Tudományos Akadémia. Savukynas B. 1966: K a délnyugat-litvániai nyugat-balti szubsztrátum v problémája Litvániában. — Baltistica 1(2), 165-176. Schmid W. P 1994: Linguistica Scientiae Collectanea, Berlin-New York: Walter de Gruyter. Schmid W. P. 1998: Óporosz–lett nyelvi kapcsolatok. — Baltistica 33(2), 199-208. Skardzius P 1998: Válogatott írások 4, Vilnius: A Tudományos ir Enciklopédiák Kiadójának Intézete. Stawski E 1974–1976: Az ősszláv szóalkotás vázlata. —Ősszláv szótár 1–2, Wrocław stb. : A Lengyel Tudományos Akadémia Kiadója. Smoczynski W. 2000: Untersuchungen zum deutschen Lehngut im Altpreussischen, Krakow: Wydawnictwo Uniwersytetu Jagiellofiskiego. Specht E. 1938: Az illír szuffixum -ist-. — KZ 65, 175. Stundžia B. 1981: Többes számú személynévi oikonimák és jelentőségük a deklinációs és hangsúlyozási rendszerek rekonstrukciójában. —LKK 21, 185–198. Trautmann R.1910: A régi porosz nyelvemlékek, Göttingen: Vandenhoeck u. Ruprecht. Trautmann R. 1925: A régi porosz személynevek, Göttingen: Vandenhoeck u. Ruprecht. Udolph J. 1994: Névtani tanulmányok a germánkérdésről, Berlin–New York: Walter de Gruyter. V aba L. 1995: Balti m-deverbálisok a finnugor tengerparti nyelvekben. —VII. Nemzetközi baltista kongresszus, 1995. 13–15. júniusban. Referátum-tézisek, Riga: Lett Nyelvi Intézet, Vaillant A. 1974: 117-119. Grammaire comparée des langues slaves 4, Paris: Editions Klincksieck. Vanagas, A. 1970: A Litván SZSZK vízneveinek képzése, Vilnius: Mintis. Vanagas A. 1994: Kretinga város neve. —LKK 34, 162-163. Vėlius N. 1983: Senovės baltų pasaulėžiūra, Vilnius: Mintis. Vidugiris A. 1969: Zietelos tarmės daiktavardis. —LKK 11, 147-182. Vidugiris A. 1996: Kai kurie vakarų baltų kalbos reiškiniai pietinėse lietuvių tarmėse. — Baltistica 31(1), 31-38. Vidugiris A. 1996a: Dėl Zietelos šnektos priklausomybės ir kilmės. —LKK 36, 127-137. Vidugiris A. 1998: A zanavykai — a sūduvių vagy a žemaičių leszármazottai. —LKK 40, 22-31. Volkaitė-Kulikauskienė R. 1970: A litvánok a IX–XII. században, Vilnius: Mintis. Volkaitė-Kulikauskienė R. 1978: A litván nemzetiség kialakulása (régészeti adatok alapján). —Litvánia történeti évkönyve. 1977. év, 5—22. Vulane A. 1986: Az -inis, -ine képzős melléknevek derivációja és attribútív funkciója a felsőlett dialektusban. —A Lett SZSZK Tudományos Akadémiájának közleményei 1(462), 73-84. Winkler-Leszynska I. 1963: A -ity||-isty, -aty||-asty melléknévi képzők a lengyel nyelvben össz-szláv háttérrel. —Jezyk Polski 63, 65-73. Wojtyla-Swierzowska M. 1974: Ősszláv nomen agentis, Wrocław stb. : Kiadó A Lengyel Tudományos Akadémia. Žulkus V. 1995: A nyugati baltiak a gót-gepid migrációban (I–IV. század).—- Lietuvininkų kraštas, Kaunas: Litterac Universitatis, 74-127. A SUBSTANTIVUMOK FŐ KÉPZÉSBELI KÜLÖNBSÉGEI A LITVÁN ÉS A LETT NYELVBEN Összefoglalás A litván és a lett nyelv között jelentős különbségek vannak a substantivumok képzési szerkezetét illetően. A nomina actionis legtermékenyebb képzői (vö. lit. *-i-mo és lett *-s-io-na), valamint a kicsinyítő képzők (vö. lit. *-e-l-fo és lett *-i-nio-, *-it-io-) meglehetősen különböznek a litván és a lett nyelvben. 126 A nomina collectiva, amelyek csoportoa kban élő of emberekor et és élőlényeket jelölnek, továbbra is termékenyek maradtakve in Litván (különösen származékok in *-ij-4), ám meglehetősen kihaltak in Lett. In Litván és A lett nyelvben szintén vannak bizonyos különbségek az egy helyen található erdők, in más növényés egyéb dolgok to koncentrációit jelentő nomina collectiva képzésére használt képzők között, vö. of or of or in Lit. *-i-no és Lett. *-ei-no-/-oi-no-, litván *-it-¢ és Lett. *-oit-é. A számos of képzési izoglossza kapcsolja össze a litván nyelvet (különösen annak nyugati és déli nyelvjárásait) to Régi Porosz és ellentéte it to Lett: nomina qualitatis in *-ibé, *-ista, *-isko-; nomina attributiva in *-in-iko-, *-6-lio-, *-e-nd, *-a-tio-; nomina agentis in *-i-ko-; kicsinyítő képzős alakok in *-o-lio-, *_js-t-io-; víznevek és helynevek in -ing- (vö. -ang-, -ung-, -eng-). Saulius AMBRAZAS Beérkezett 2000 02 24 Litván Nyelvi Intézet Antakalnio g. 6 LT-2055, Vilnius, Litvánia E-mail cím [email protected] 127