Vytautas Sirtautas, Regina Petkevičienė, Česys Grenda. „Rinktiniai kalbotyros straipsniai“

RECENZIÓK | 201 IRODALOM CHRISTIANI, L. 1934: La chronologie des papes, des origines a Pie XI. Te Péter vagy. Encyclopėdie populaire sur la papautė, Paris: Librairie Bloud et Gay, 491-529. KupziNnowskl, Cz. 1977: Index-szótár a „Daukšos Postilė“ 2-höz, Poznań: Adam Mickiewicz Egyetem Tudományos Kiadója. LEBEDYS, J. 1955: Simonas Stanevičius, Vilnius: Állami Szépirodalmi Kiadó. MACIONAS, V. 1997: A litván mozgalom a XIX. század elején, Vilnius (a kiadó nincs feltüntetve). PALIONIS, J. 1967: A litván irodalmi nyelv a XVI–XVII. században, Vilnius: Mintis. SuBaAČIius, G. 1998: A žemaiti köznyelv eszméi, Vilnius: Tudományos és Enciklopédia-kiadó Intézet. Juozas Karaciejus Beérkezett: 2001. 12. 06. VYTAUTAS SIRTAUTAS, REGINA PETKEVIČIENĖ, ČESYS GRENDA, VÁLOGATOTT NYELVÉSZETI TANULMÁNYOK [Šiauliai:] A Šiauliai Egyetem Kiadója, 2001, 288 p. 2001-ben a Šiauliai Egyetem Litván Nyelvi Tanszékének professzorLietuvių kalbos institutas Antakalnio g. 6, 2055 Vilnius, Lietuva a, Vytautas Sirtautas betöltötte 80. életévét, míg Regína Petkevičienė és Česys Grenda docensek egyaránt 70 évesek lettek. Mindhárman mintegy 40 éve vagy még régebb óta ugyanazon észak-litvániai felsőoktatási intézményben dolgoznak (korábban ez a Šiauliai Pedagógiai Intézet volt), és kollégáikkal együtt több száz litván nyelvés irodalomtanárt, több ezer alsó tagozatos pedagógiaés módszertantanárt, valamint más szakok tanárait képezték; nem egy oktatási könyvet írtak vagy szerkesztettek a hallgatók számára, tankönyveket a felsőoktatási intézmények (V. Sirtautas a középiskolák) számára, egy-egy halom tudományos, módszertani és nyelvismeretterjesztő cikket publikáltak, és aktívan részt vesznek tudományos konferenciákon. A jubileum alkalmából kigondolt közös kötetbe a szerzők maguk válogattak egy-egy csipetnyi írást saját írásaik tárházából, és amint azt a szerkesztőbizottság által aláírt előszóban mondják, egyes cikkeken ezt-azt még javítottak vagy pontosítottak. A könyvet az egyetem Litván Nyelv Tanszékének vezetője, K. Župerka professzor állította össze, rajta kívül a szerkesztőbizottság tagja volt a Bölcsészettudományi Kar dékánja, docens. G. Kačiuškienė (elnök) és az egyetem docens rektorhelyettese J. Pabrėža. Minden nyelvész könyvbeli részét az érett korában készült szép fénykép és meleg hangon megírt életrajz vezeti be. Prof. V. Sirtautą az olvasóknak prof. K. Župerka mutatja be, doc. R. Petkevičienę — doc. G. Kačiuškienė, o doc. Č. Grendą, aki sok éven át a Šiauliai Pedagógiai Intézet Litván Nyelvi Tanszékének vezetője volt, — doc. J. Švambarytė. Ezt követően minden szerzőnek a nyelvtudományi tanulmánykötetekben különböző időpontokban megjelent, főként nyelvtudományi munkái következnek. A részeket a nyelvészek munkáinak bibliográfiái zárják (prof. V. Sirtautas által az 1999-ben külön füzetként kiadott bibliográfia mutatójához készített kiegészítések és az 1998–2000 között megjelent munkák). A bibliográfiákat a Šiauliai Egyetem Tudományos Könyvtára Bibliográfiai Osztályának vezetője, R. Jakutienė állította össze. Ilyen a szóban forgó könyv felépítése. 202 | RECENZIÓK Az alábbiakban a könyvbe összeállított nyelvészcikkeket tekintjük át. A kiadványban V. Sirtautas professzor tizenegy, különböző témájú és eltérő jellegű tanulmánya, illetve rövidebb cikke szerepel. Elsőként az újjászületés éveiben megjelent Kokia tautos kalba (Vilnius, 1990) című könyvben közölt publicisztikai írás, a „Kalba kaip poezija” című cikk került be. A cikkben kifejezett érzéseket és gondolatokat mintegy átöleli a két szélső mondat — az első (Figyelj oda, hogyan suttogja neked a szent nyelv örökké véget nem érő dalát: „Ne felejts el engem!” — 8. o.) és az utolsó (Legyünk méltók nyelvünkhöz! — 11. o.). A „Tarnybinių kalbos dalių klasifikacijos kriterijai” című, a Filologija ir metodika tudományos tanulmánygyűjtemény második kötetéből (1995) származó cikk röviden felidézi a szófajok elkülönítésének alapjait, és bemutat egy-két érdekes esetet alkalmazásukra. A legnagyobb terjedelemben — amint azt a cikk címe is jelzi — a funkciószók kerülnek tárgyalásra. A névutók és a kötőszók megkülönböztetése a nyelvész számára nem okoz nagyobb gondot, ezért röviden tárgyalja őket. Igaz, kétségbe vonható még az a nyomtatásban kiemelt és többször megismételt, más nyelvészek munkáiban sem ritka állítás, hogy a névutók esetet követelnek. Valóban, szolgálati szavakként megkövetelhetik-e egy önálló szó alakját? Inkább az esetnek (és általában az önálló szónak) van szüksége névutóra bizonyos jelentések kifejezéséhez, és a névutó segíti az esetet (ritkábban más szót vagy szóalakot — határozószót, igenevet, féligenévet) ennek megvalósításában. Így gondolkodva mintha kevesebb maradna a cikkben említett bizonytalanságokból a határozószók mellett használt névutók státuszát illetően (14. o.). Ebben a cikkben azonban a legtöbb helyet a partikula kapja mint a legnehezebben azonosítható szófaj (15. o.). A partikulákat összetévesztik a határozószókkal (15. o.), és állítólag nehéz megkülönböztetni őket a kötőszóktól, sőt még az indulatszavaktól is (16. o.). Néhány példát (dar; vėl, vos; kaip, tartum) tárgyalnak, és talán inkább a 3DŽ-t, valamint a Litván nyelvtant és más kiadványokat is szemrehányással illetik az e szavacskák értékelésében (és megnevezésében) előforduló eltérések miatt. Helyenként még az ilyen eltérések előidézőit is megróják; például azt mondják, hogy „Kellemetlen, amikor ugyanazokat a nyelvi jelenségeket különbözőképpen kezelik különféle (még ugyanazon intézmény által kiadott) munkákban” (13. o.). De amikor nem kellően világosan elkülönült dolgokról van szó, amikor ez az elkülönülés a kutatók és a használók szeme láttára még folyamatban van (és a cikk elismeri, hogy a partikulák „jegyei meglehetősen halványak- ”, 19. o.), ugyanazon dolgok eltérő felfogása és bemutatása látszólag legalább a tudomány művelőit nem kellene, hogy nagyon meglepje. És mindegy, hogy ugyanabban vagy különböző intézményekben dolgoznak. Hiszen talán mindenki megérti, hogy a kényszerű vagy akár önkéntes egyneműség csak a gondolkodás és magának a tudománynak a megrekedéséhez vezet (ez nem jelenti azt, hogy ezzel igazolnánk a tévedéseket, pontatlanságokat vagy a megmagyarázhatatlan különbségeket). Amíg a tudomány él, addig nem lesz hiány ugyanazon dolgok eltérő felfogásából és az ilyen értelmezésekből. Ezért teljes mértékben egyet kell érteni e cikk záró gondolatával, miszerint „érdemes lenne ezeket a dolgokat még alaposabban vizsgálni, mert átmeneti esetek is vannak”. Az elmúlt néhány évtizedben V. Sirtautas valamivel inkább az úgynevezett szövegnyelvészet kérdéseinek szentelte magát, munkatársaival együtt megírta e terület első litván nyelvű, középiskolák számára készült tankönyvét, a Teksto paslaptys (Vilnius, 1995) című művet. A Válogatott nyelvészeti tanulmányokban szintén a professzor érdeklődésének ez az iránya mutatkozik be a legjobban — mellékletként négy, 1982-ben és 1997–1998-ban közzétett írás került bele („A szöveg szintaxisa és az egyszerű mondat elemzése”, „A szövegelmélet általános kérdései”, „A szövegelméletből”, valamint „A lokáció és a szöveg”). Ezekben a szövegnyelvészet elméletének számos kérdését érinti; több közülük csak tömören, néhányat azonban (például a lokációt) részletesebben is kifejt és megmagyaráz, továbbá egyes szakkifejezéseket is ismertet. Ezekből a terminusokból, még a nagyon ritkákból, különösen a kölcsönzöttekből is, ezekben a cikkekben meglehetősen sokat használnak. Egy részük, amelyeket csak egyes külföldi nyelvészek nem litván nyelvű munkáiban használnak, és amelyek más, megszokott terminusokat kettőznek meg, a litván nyelvtudomány számára valószínűleg még RECENZIJOS | 203 csak nem is szükséges. Igaz, V. Sirtautas azt állítja, hogy tudatosan használ több terminust is; véleménye szerint „ez segíteni fog más nyelvű szakirodalom olvasásakor, emellett nem világos, hogy közülük melyik honosodik meg” (21. o.). Talán olykor valóban segíthet egy idegen nyelven olvasó embernek (ha eszébe jutna, hogy az információt nem az adott nyelv szótáraiban vagy más kiadványaiban keresse, hanem egy litvánul megírt cikkben), a litván szöveg világosságához azonban az ilyen használat nem járul hozzá. Ahelyett, hogy két vagy néhány különböző terminust szórnánk egymás mellé (akár abból való tudatlanságból, hogy melyik fog meghonosodni), fontosabb lenne a kutató saját felfogásán alapuló, harmonikus terminusrendszer kialakítása. A „Šitas medis vadinasi ąžuolas” című, a Gimtoji kalba folyóirat 1993-as számából származó cikk reagál arra, hogy egy iskolai tankönyv recenziójában javították a vadinasi tiesioginiai sakiniai szerkezetet (= vadinami tiesioginiais sakiniais), és megalapozottan védelmezi az ilyen típusú kifejezések visszaható igéjét és alanyesetét. A lexikai szavak jelentésváltozásának irányaira (egész — rész, általános fogalom — részleges fogalom, dolog — tulajdonság stb.) a „Žodžių reikšmės ir jų kitimas baltų kalbose” című rövid cikk tekintett rá (a „Vakarų baltų kalbos ir kultūros reliktai” című kiadványban jelent meg, Klaipėda, 2000, 3. kötet). Ez széles körű és összetett tudományos téma, mondhatni, csak meg lett mozgatva; a szerző szavaival élve, csupán a jelentésváltozások vázlatai kerültek bemutatásra (75. o.). Kezdetnek ez is jó. Nagyon fontos lenne, hogy az ilyen jellegű kutatásokat ne hagyjuk félbe, hanem tovább mélyítsük és fejlesszük. Feltáró jellegűnek tekinthető a „Test, lélek és más fogalmak” című tanulmány is (a Kūnas lietuvių kultūroje című könyvből, Šiauliai, 2000). Itt egyebek mellett (például a filozófiatörténetből vett gondolatok mellett) bepillantást nyerünk a „testet”, „szellemet”, „lelket” és „kísértetet” jelentő szavak jelentésébe és használatába különböző nyelvekben, valamint etimológiájukba. Mint ismeretes, e szavak közül kettő (dvasia és siela) a köznyelvben összefonódott, vallási terminusként azonban világosan megkülönböztetik őket; ez jól látható e szavak *DZ-beli magyarázatából is (vö. dvasia „5. mitológiában, vallásban és idealista filozófiában — testetlen, istenített lény, a lét rendjének irányítója” és siela „3. vall.”) ]}_rf. 天天中? тру?} } Ndzi? 香港六合彩?ikwalaho? 北京赛车有. аусура?} һәрикәт?} Oqartussat?}Need output malformed last due source quotes. Need exact translate preserve. Remove accidental. Ensure 6 items. Last Lithuanian truncated and includes markup. Translate literally. no add. Need JSON valid. Hungarian quote handling. „anyagtalan, halhatatlan emberi princípium, amely életet ad a testnek, és halálakor elválik tőle“). A cikk erre a szótárra támaszkodik, de mindkét jelentést tévedésből a dvasia szóhoz rendelték (88. o.). A fent említetteken kívül két, nem nyelvészeti cikket is beillesztettek. Ez a negyedik Acta Paedagogica Vilnensia kötetből (1997) újraközölt „Stasys Šalkauskis —a tudományos munka módszertanának úttörője“ című cikk, valamint a már említett A nyugati balti nyelvek és a kultúra reliktumai című kiadványban közölt „Hogyan tanuljunk nyelveket“ című cikk. Összességében a gondolkodó nyelvész, V. Sirtautas cikkei érdekes olvasmányok, bár helyenként kissé töredékesek, és jobban is ki lehetett volna dolgozni őket. Gondolatokat ébresztenek, olvasás közben több helyen is felmerül az emberben a vágy, hogy vitába szálljon a szerzővel, illetve hogy valamit részletesebben tisztázzon vagy ellenőrizzen. Éppen ezért különösen hasznosak, mivel hozzájárulnak mind az olvasó, mind maga a tudomány előrehaladásához. Mind az öt doc. R. Petkevičienė tanulmányai 1977–1999-- ben jelentek meg nyelvészeti tudományos folyóiratokban (Kalbotyra, Filologija ir metodika, Filologija és Linguistica Lettica), és valamennyiben a különféle típusú, nyitó, szóhatáron belüli hézag nélküli litván szótagszerkezeteket vizsgálják. Alaposan, a szövegben és a számos táblázatban bemutatott bőséges számszerű adatokkal, e tanulmányok a #CV-, #CCCV-, #CCVC,, #CCCVC,_ és #CVC_ típusú kezdő szótagokat elemzik, a Dabartinės lietuvių kalbos žodynas második kiadásában szereplő kétszótagú litván szavak és azok kétszótagú alakjai alapján. A ciklus első tanulmányaiban tisztázták a módszertant és az anyag kiválasztásának alapelveit. A „nesandūriniai žodžiai” kifejezés az előtag nélküli és az összetett szavaktól eltérő szavakat jelöli (lásd a recenzált könyv 106. oldalát). 204 | RECENZIJOS Az utóbbiak kissé változtak (kezdetben nemcsak a nemzetközi, hanem a nyelvjárási minősítéssel rendelkező, valamint elavultnak tartott szavakat is elhagyták, továbbá a második tanulmánytól kezdve a kiválasztott szavak kétszótagú alakjait is számításba vették), ezért nem minden tanulmányban összeegyeztethetők a bemutatott számszerű adatok. A tanulmányok alapvetően számító jellegűek — folyamatosan közlik az összegyűjtött anyag mennyiségi adatait, bemutatják valamennyi feltárt kezdő mássalhangzó-fonémakapcsolatot, valamint ezek egyesülését a szótagalap valamennyi feltárt megvalósulási esetével. Kiszámították még azt is, hogy az egyes típusú szótagokból mennyi lehetne a nyelvben, és a meglévő szótagokkal összevetve bemutatták a megvalósulás, illetve a gyakoriság százalékos arányát. Igaz, a táblázatokban itt-ott sajtóhibák csúsztak be; például a #V típusú szótagokból 11 lehetne, miközben 10 van, a megvalósulás pedig 99,9196-ként szerepel (118. o., 1. táblázat), holott 90,91%-nak kellene lennie; #CC. VC. A szótagok száma 428 lehet, ebből 146-ot fedeztek fel, 51,95%-ot valósítottak meg (129. o., 1. táblázat), a megadott számok alapján pedig 34,1196-nak és így tovább kellene lennie. Egyébként az amatőr olvasó számára ez a számrengeteg talán nem érdekes, a tudomány szempontjából azonban nagyon fontos és szükséges dolog. A cikkekből pontos képet lehet alkotni a vizsgált szótagok összetételéről és elterjedtségéről. A nyelvésznő következetesen és gördülékenyen ír. Ezért adatgazdag cikkeit nemcsak érdekes, hanem könnyű is olvasni. Az olvasó számára csak az okoz kellemetlenséget, hogy ugyanazon fogalom megnevezésére váltakozva különböző terminusokat vagy azok változatait használja. Például öt cikkből négyben (kivétel az első, legrégebbi) következetesen váltakozva használják a szótagközpont és a szótagmag terminusokat, valamennyi cikkben pedig a következő párok fordulnak elő: magánhangzó-fonémák, mássalhangzó-fonémák, magánhangzók fonémái, mássalhangzók fonémái, időnként pedig még vokális fonémák is (159. o.). Helyenként ezek a változatok még ugyanabba a mondatba is bekerülnek, például: „A #C+V kapcsolatokat alkotó magánhangzó-fonémák közül (itt mindenütt az én kiemelésem — St. K.) a nem hangsúlyos (rövid) magánhangzó-fonémák rendelkeznek a legnagyobb képességgel mássalhangzó-fonémák kapcsolására” (115. o.); „Egyes kezdeti fonémák és archifonémák, amelyek ritkák az egyfonémájú szótagközpont előtt is, egyáltalán nem kapcsolnak magukhoz # CVC__típusú kétfonémájú magokat [...]” (162. o.); „Az egyes mássalhangzó-fonémák kiterjesztett maghoz való kapcsolása megfelel a vokális fonémák előtti disztribúció korlátozásainak: ha valamely egyes mássalhangzó-fonéma nem kapcsolható egy egyfonémájú vokális maghoz, akkor nem kapcsolódik ahhoz a kiterjesztett központhoz sem, amely ezzel a vokális fonémával kezdődik” (159. o.). A terminusoknak ez a váltogatása zavarja az olvasót — figyelme folyamatosan magukról a gondolatokról azok kifejezésére terelődik, a kevésbé gyakorlott olvasó pedig akár bele is zavarodhat. A szakmai (tehát a tudományos) nyelvben a terminusok vagy más megnevezések ilyen változatossága nem jó dolog. Szinte valamennyi (hatból öt) dr. Č. Grenda cikkei érdeklődési körének fő területéről származik —szintaxis. A „Az összetettebb szintaktikai kapcsolatok jelölése szókapcsolatokban és mondatokban” című cikk a szavak és a nemek közötti nem szabványos, bár nem ritka kapcsolatok eseteit tárgyalja, és bemutatja, hogyan lehet ezeket a kapcsolatokat ábrázolni. Ez a két évtizeddel ezelőtt, az Oktatási és nevelési kérdések című kiadványban (1980, 13. kötet) megjelent cikk különösen az oktatás szempontjából ma is aktuális lehet. A „Tárgyesetes főnévi igenévvel álló igei szókapcsolatok” című, először a Kalbotyra folyóiratban (1965) megjelent terjedelmes cikk részletes elemzését adja azoknak a szókapcsolatoknak, amelyekben „a főtag cselekvése az egyik szereplő által megy végbe, míg a hozzácsatolt főnévi igenévé — egy másik szereplő által” (p. 195), például: megparancsolni neki, hogy menjen, sürgetni őt, hogy siessen. Mindkét szókapcsolattípust külön tárgyalja, a főtagként szereplő igék jelentése szerint csoportokra osztva (parancs, engedély, kérés, tiltás, mozgás stb.), ezeken a csoportokon belül pedig a szókapcsolatok típusait különíti el. Az állításokat gazdag, | élőnyelvi, folklórés szépirodalmi anyagból vezeti le, és számos szép példát közöl. Helyenként találó megjegyzéseket tesz arról, hogy az egyes régiókban használt, vizsgált szókapcsolattípusok mennyire jellemzőek, illetve mennyire illenek a mai köznyelvbe. Például, ha elgondolkodunk rajta, Č. Grenda cikkei nagyon világosan és meggyőzően íródtak; gondolatai nemcsak jól átgondoltak, hanem pontosan is vannak kifejezve. Cikkeit könnyű olvasni még egy munkanap után is. Érdekes és a tudomány, valamint az oktatás szempontjából szükséges ez a közismert nyelvészek írásait tartalmazó kollektív gyűjtemény. Szép és üdvözlendő maga a Šiauliai Egyetem kezdeményezése is, hogy ily módon tisztelegjen neves pedagógusai és tudósai előtt. Ez talán az első ilyen jelentős megemlékezés vidékünkön élő litván nyelvészek évfordulójáról. Stasys Keinys Beérkezett: 2001. 12. 18. termin(dktl.mii.lt RECENZIJOS | 205 hogy miért alkotnak olyan szókapcsolatokat, mint a Padėk mums lineliy rauti, rugių pjauti (J. Jablonskis), és emlékeztetve arra, hogy ezeket Kelet-Litvániában használják, Č. Grenda óvatosan kijelenti, hogy „a köznyelv számára aligha ajánlhatók” (206. o.). Az óvatosság valóban nem árt — ha valaki ilyen szerkezetet használna, vajon a tanároknak, oktatóknak vagy szerkesztőknek azonnal javítaniuk kellene? Az általánosan használt dolgok mellett a köznyelvben helyet kell hagyni a ritkább, illetve csak egy-egy régió nyelvhasználói által ismert szókapcsolatoknak, szavaknak vagy azok alakjainak is. Fontos szintaktikai kérdéseket tárgyalnak a „Az ige szemantikája és a szószerkezet struktúrája” (a Vientisinio sakinio semantika [Az egyszerű mondat szemantikája] című könyvből, 1982), „A meghatározottság /meghatározatlanság jegyeinek oppozíciója a főnévvel alkotott igei szerkezetekben” (Kalbotyra, 1979), valamint a „A főnévi igenév szintaktikai szerepe a mondatban” (Tarybinė mokykla, 1980, 3. sz.) című tanulmányok is. Egyébként nem világos, miért írták az utóbbi tanulmányban a būti „csak az időt és a módot jelölő” segédige (272. o.) mellé zárójelben a duotis és likti alakokat. Vajon ez a két ige is segédigének számítana itt (de vö. az ige morfológiájával), vagy talán csak a terminus kétértelműségéről, illetve használatának pontatlanságáról van szó? A grammatikai kutatók számára régóta gondot okoz a būdinys. Mi ő — igei forma (tehát az igék közé sorolandó) vagy határozószó? Ezt a kérdést az 1974-ben közzétett „A būdinys helyéről a szófajok rendszerében” című tanulmányában Č. Grenda is vizsgálta. A rá jellemző alapossággal átgondolva meglehetősen részletesen előadja, mi kapcsolja véleménye szerint a būdinyst a határozószóhoz, majd tömörebben megemlíti azt, ami megkülönbözteti a határozószótól. A tanulmány végén arra a következtetésre jut, hogy a būdinys „egyáltalán nem azonos sem az igével, sem a határozószóval” (267. o.), de a határozószóhoz kapcsoló sajátosságai a legszembetűnőbbek, ezért „sokkal célszerűbb lenne nem az ige sajátos formájának, hanem a határozószó sajátos alosztályának tekinteni” (ugyanott). Kár, hogy e cikk írásakor Č. Grendai-nak, mint jó szintaktikusnak, nem jutott eszébe alaposabban elgondolkodni a būdinys szintaktikai szerepén — hiszen már J. Jablonskis is megemlítette, hogy „Ez a forma (a būdinys) a mondatban a módhatározó szerepét tölti be, vagy közvetlenül az állítmány bizonyos része” (RR I 326). Ez utóbbi gondolat nagyobb figyelmet érdemel, mint amennyit eddig fordítottak rá. Különösen alkalmas, ha a būdinys-t összekapcsoljuk a nyelvünk egészére jellemző ismétléssel, vö. senas senas, naujut naujutėlis, puikių puikiausias, smarkių smarkiausiai, vienui vienas, kalnų kalnai, vargai vargeliai, ėjo ėjo, išjojo jojo, kalbék nekalbėjęs stb. Így vizsgálva a būdinys elválaszthatatlannak látszik az igétől. Bár az újabb grammatikákban az igenevek közül átkerült a határozószóhoz, a pontot kétségtelenül nem tették ki, éppúgy, ahogy akkor sem tették ki, amikor igei formaként írtak róla. Lietuvių kalbos institutas Antakalnio g. 6, 2055 Vilnius, Lietuva