Rusų bulgaristika ir Lietuva

PERSONALIA |227 STEPANOV, Ju. S. 1965b: Struktúra (A glagolita írás: Morfológia, szóalkotás, alapok! Szintaxis 6 Norme (dpanyyzekoū peyu, MockrBa: Beicinas mkona. STEPANOV, Ju. S. 1966: Ocno6bi s3biK03Kanua, Mocksa: IlpocBentenne. STEPANOV, Ju. S. 1970: JlutoBckoe yra — 3 nuno rmarona „Osrrs“. Baltistica 6 (2), 193-196. STEPANOV, Ju. S. 1971: Cewuomuxa, Mocksa: Hayka. STEPANOV, Ju. S. 1975a: Memodsht u npunyunsi cospemennoti aunzeucmuxu, MockBa: Hayxa. STEPANOV, Ju. S. 1975b: Ocnoebi obwezo a3bixoznanus, Mocksa: IlpocBemenmne. STEPANOV, Ju. S. 1981: Huena. Ilpeduxamw:. Ilpednoncenua: Cemuonozuveckan spammamuxa, Mocxsa: Hayka. STEPANOV, Ju. S. 1985a: B mpexwepnow npocmpancmee azvika: Cemuomuyueckue npobh1eMbi Aun2eucmuxu, gurocogpuu, uckyccmea, Mocksa: Hayka. STEPANOV, Ju. S. 1985b: Jlut. van, orosz. (ox) ecms u (K A származás o kérdéséhez). Baltistica 21 (1), 4-13. STEPANOV, JU. S. 1988: Szöveg Az oroszok elmélete Majexeil B ONHCATEJIbHOM H CPAaBHHUTEIBHO-HCTOPHYECKOM A3bIKO3HAHUH. Pycucmuxa ce2oons. Asvik: cucmema ghynkyuonuposanue, u ee Mocksa: Hayka. STEPANOV, Ju. S. 1989a: Hudoesponeiickoe npedaroxcenue, Mocksa: Hayka. STEPANOV, Ju. S. 1989b: Cuer, umena umcen, andaBuTHble 3HaKH YHCEN B HHIOEBPOIEHCKHX A3BIKAX. Bonpocbi azeikosnanus 4, 46-72; 5, 5-31. STEPANOV, JU. S. 1995: Baba-Aea, Sima, SAnyc, Acorn u apyrue: K Bompocy o „HecTporoM“ összehasonlító-történeti MeTone. BonpocChi azvikosnanus 5, 3-15. STEPANOV, Ju. S. 1997a: Koucmanmei: Crosaps pycckoui kyismypsi: Onsim uccaredosanus, Mocksa: SI3bIKH PYCCKO# KYJIBTYDpbiI. STEPANOV, JU. S. 1997b: Henapaaurmaruyeckue nepeIBHXEHHS YIaDEHHS B HHI0eBPOIEHCKOM: (1. Bokpyr 3akonos Bakkepuarens H Jleckuna). Bonpochi azsikosnanusn 4, 5-26. STEPANOV, Ju. S. 1998: flso:xx u memood: K cospemennoii urocogpuu azwixa, Mocksa: SI3bikn pycckoit KYJIbTYDpbI. STEPANOV, Ju. S., PROSKURIN, S. G. 1993: Konferenciai anyagok a kultúráról: A u periodikus rendszer szövegei, 6 Moszkva: Tudomány. Regina Venckutė Kazimieras Garšva Olegas Poljakov OROSZ BULGARISZTIKA IR LITVÁNIA Su Litvániához kötődő neves orosz du tudósok, a bolgár nyelv és kultúra szakértői: ir iš A magyar származású orosz bulgarisztika úttörője Jurij Venelin (születési — Georgij Huc) ir iš Litvániából származó Obeliai településről származik napjaink egyik legnagyobb moszkvai bolgarista professzora Grigorij Venediktov. A litván nyelvészek számára G. Venediktov már régóta ismert iš jo a „K litvanisztikai publikációk története v Oroszországban”, konkrétan a nyelvész János Juška litvanisztikai ir anyagáról és levelezéséről, amely jį az őt támogató orosz nyelvész, I. Sreznyevszkij archívumában maradt fenn. Be ezen túlmenően ne aktívan kommunikál su Moszkvai litván kultúra ápolóival, a baltistákkal, ugyanakkor szoros ir kapcsolatokat tart fenn litván nyelvészekkel, su és elküldi nekik munkáit és más értékes irodalmat. Nyelvész ir 228 | SZEMÉLYI Tanulmányainak tárgya — a bolgár nemzeti újjászületés korszaka a XIX. században, valamint az akkori bolgár köznyelv kialakulásának, normáinak és szabályozásának, továbbá a kultúrtörténet különféle egyéb kérdései. Magáról a tudósról, munkáiról, valamint a litván és bolgár népek újjászületésének néhány párhuzamáról már írtak valamennyit (vö. Lietuvių kalbotyros klausimai 30, 1993, 218-220). Egyébként ott pontatlanság csúszott a szövegbe: a leendő nyelvész 1947-ben, miután elvégezte Vilniusban a 4. (orosz) gimnáziumot, nem Moszkvába, hanem az akkori Leningrádba (Szentpétervárra) ment szlavisztikát tanulni. Aspirantúrája után 1956-ban kezdett dolgozni a Moszkvai Szlavisztikai Intézetben. G. Venediktov az utóbbi időben nagy figyelmet fordít a méltatlanul elfeledett, már említett orosz bolgarisztika úttörőjére, J. Venelinre (1802-1839), akinek munkái óriási jelentőségűek voltak a bolgár nép, nyelv és kultúra újjászületése szempontjából. Ebből az alkalomból meg kell említeni két új, az ő gondozásában elkészített, hozzánk eljutott könyvet: Ju. I. Venelin v bolgarskom vozroždenii (1998; amelyben közlik az 1989-ben Ungváron és Szófiában tartott konferenciák anyagát, valamint J. Venelin teljes bibliográfiáját, a tudós halálának 150. évfordulója alkalmából), továbbá J. Venelin első bolgár nyelvtanát, amelyet először nyomtattak ki, noha már 1834-ben megírta (Grammatika nynešnego bolgarskogo narečija, 1997, G. Venediktov széles körű kísérőtanulmányával J. Venelin nyelvtanának utóéletéről). 2002. április 22-én volt 200 éve, hogy megszületett J. Venelin. Ebből az alkalomból érdemes valamivel részletesebben felidézni a tudós életének és tevékenységének fontosabb dátumait, jelentősebb műveit, valamint szerény hozzájárulását a litván kultúra történetéhez. Sajnos a szovjet időkben J. Venelinnek, mint egykori lelkésznek az életét, széles körű érdeklődését és lenyűgöző munkásságát elhallgatták. Ezért a még a cári enciklopédiából átvett adataink is pontatlanok lehetnek (újabb kiadványokat nem sikerült találni). Georgis Huc 1802-ben született Magyarországon, Nagyteb településen. Az ungvári gimnáziumban, majd a tanítóképző szemináriumban tanult. A papi hivatást választva, vezetéknevét Hucózól Venelinre változtatva, beiratkozott a lvivi egyetemre, ahol filozófiát tanult. Az egyetemet 1822-ben végezte el. 1823-ban, miután elnyerte a teológiai szeminárium tanári és nevelői állását, Kisinyovba utazott. Itt dolgozott, amelyek meghatározták további életét. 1825-ben Venelin Moszkvába érkezett, és orvostudományt tanult, amelyet 1829-ben fejezett be, és orvosi diplomát szerzett. Orvosként azonban nem dolgozott. Miután befejezte megkezdett munkája, A régi és a jelenlegi bolgárok politikai, néprajzi, történelmi és vallási szempontból az oroszokhoz való viszonyuk alapján (Drevnie i nynešnie bolgare v političeskom, narodopisnom, istoričeskom i religioznom ich otnošenii k rossijanam) rendezését, átadta azt a Tudományos Akadémia szakembereinek. A munkát kedvezően értékelték, és az első kötetet már 1829-ben kinyomtatták. A teljes monográfiát később, már a szerző halála után, azaz 1841-ben tették közzé (1. köt., 241 oldal; 2. köt., 326 oldal; második kiadás 1856-ban). 1830-ban J. Venelint Bulgáriába küldték, hogy megismerkedjen az ott található könyvgyűjteményekkel, ellenőrizze azokat, kéziratokat gyűjtsön, és tovább mélyítse ismereteit a bolgár nyelvről, életmódról, történelemről stb. Venelinnek azonban itt sem a könyvtárak ellenőrzése, sem jelentősebb kéziratok megtalálása nem sikerült. Az emberek török iga alatt szenvedtek, a tisztviselőket megfélemlítették, és nem bíztak az ismeretlen jövevényben. Csak a lakosság életmódjával, kultúrájával, nyelvével és az újjászületés megnyilvánulásaival ismerkedett meg közelebbről. További anyagot talált, miután mintegy 5 hónapot dolgozott Havasalföldön (Romániában), Bukarest könyvtáraiban és levéltáraiban. 1831-ben Moszkvába visszatérve Venelinas tudományos munkának szentelte magát, az általa összegyűjtött anyag alapján tanulmányokat írt, és számos cikkével részt vett a vitákban. Rendkívül szegényen élt, csekély tiszteletdíjakból és adományokból. Még a 37. életévét sem töltötte be, amikor meghalt, azaz 1839. március 14-én. A moszkvai Szent Dániel (Danila)-kolostor temetőjében temették el. PERSONALIA | 229 J. Venelinas széles érdeklődésű tudós volt. Rövid élete alatt nagyon sokat dolgozott. Fontosabb és terjedelmesebb művei közül ezeket kell megemlíteni: Az Al-Duna menti szláv népdalok jellegéről (O charaktere narodnych pesen u slavjan zadunajskich, 1835), Az új bolgár irodalom kezdeteiről (O zarodyšče novoj bolgarskoj literatury, 1838), A havasalföldi bolgárok, vagyis a dák-szláv oklevelek (Vlacho-bolgarskie ili dako-slavjanskie gramoty, 1840), Kritikai kutatások a bolgár történelemről... (Kritičeskie issledovanija ob istorii bolgar... 1849) stb. J. Venelin legfontosabb művei közül csak az említett nyelvtan maradt kiadatlanul. J. Venelin műveivel tudományosan megalapozta a bolgárok mint önálló, sajátos kulturális hagyománnyal rendelkező nép és nyelv létezését. Így mind tudományos, mind kulturális tevékenységével jelentősen hozzájárult a bolgár nemzeti újjászületés felgyorsulásához. Nem hiába tekintik Venelin műveit programadó írásoknak, amelyek kijelölték a bolgár nép, nyelve, irodalma és kultúrája fejlesztésének legfontosabb irányait. J. Venelin A Balti-tenger környéki országok lakói, vagyis a lettek és a szlávok című művével (Okružnye žiteli Baltijskogo morja, to est’ lety i slavjane, 1846) vonult be a litván kultúra történetébe. Letteknek nevezte az összes baltit, pontosabban a balti népeket — a litvánokat, a letteket és a poroszokat. A litván kulturális dolgozók (köztük a nyelvészek is) főként erre a Venelin-- monográfiára támaszkodnak, amikor a XIX. század eleji Litvánia lakosságának nemzeti összetételéről beszélnek. Litvánia, amely ekkor már be volt kebelezve az Orosz Birodalomba, két kormányzóságra volt felosztva: a vilnai és a grodnói kormányzóságra. Venelin nem volt eredeti, amikor e kormányzóságok lakosságának hozzávetőleges nemzeti összetételét megadta. Az 1825-ben Breslavlban (a mai lengyelországi Wrocławban) kiadott Geografia wschodniej częsči Europy (Kelet-Európa részének földrajza) című műre, vagyis az abban található adatokra támaszkodott. Mivel mindkét említett mű ma bibliográfiai ritkaságnak számít, célszerű ezeket az adatokat legalább röviden az olvasó elé tárni. A nemzetiségek létszáma itt ugyanabban a sorrendben szerepel, mint J. Venelin könyvében, a zárójelben pedig az általunk kiszámított százalékok találhatók. Grodnói kormányzóság: lengyelek 80 000 (10 96), oroszok (roszijanok) 490 000 (61,25 96), litvánok 100 000 (12,5 96), tatárok 10 000 (1,25 96), zsidók 120 000 (15 6); Vilnai kormányzóság: lengyelek 100 000 (8,33 96), litvánok 780 000 (65 96), oroszok 130 000 (10,83 96), tatárok 10 000 (0,83 96), zsidók 180 000 (15%). Emellett még több mint 200 000 lett nemzetséghez tartozó ember él Kelet-Poroszországban (azaz Kis-Litvániában). Venelin még a Białystoki kormányzóságot is megemlítette, de az ott élő litvánokról nem tett említést. Érdekesek más apró részletek is. A Litvániában élő emberek litvineknek nevezik magukat, hazájukat pedig —Litvániának. A litván és lett nyelv adatait a latin, orosz, görög és német nyelv adataival hasonlítják össze. Némi mitológiát is közöl. J. Venelin nézetei alapvetően az akkori Orosz Birodalom uralkodó rétegének felfogását tükrözik. Białystok, Grodno és részben Vilna kormányzósága a XIV. században még „tiszta Oroszország” volt. Csak később kezdték a lengyelek kisajátítani ezt a vidéket. Az oroszokat rabszolgákká tették, a lengyelek pedig a csúcsot — a nemesek, a slachtások és a városlakók osztályát — alkották. Poroszország régi neve állítólag Borusija, amely a Porussia névből keletkezett, vagyis olyan ország, amely Oroszország mellett fekszik. Nyilvánvaló, hogy Venelin aligha írhatott volna másképpen. J. Hucas (Venelin) műveivel kivívta a bolgárok hatalmas tiszteletét és háláját. A bolgárok számára valószínűleg többet jelent, mint a litvánoknak Jurgis Zauerveinas. Ezenkívül az idő és a körülmények is különböznek. Az Orosz Birodalom nemcsak a török iga alóli felszabadulásban segített a bolgároknak, hanem nemzeti és állami újjászületésüket is ösztönözte és mindvégig támogatta. Nem véletlen, hogy dr. J. Basanavičius, aki hosszú ideig élt Bulgáriában, és jelentősen hozzájárult a bolgár kultúra felemeléséhez, sok mindent megtanult itt, majd később alkalmazta is, segítve a független Litvánia újjászületését. 230 | SZEMÉLYISÉGEK Örülnünk lehet annak, hogy a J. Venelin által megkezdett bolgarisztikai munkát napjaink Oroszországában földink, hozzánk közel álló nyelvész és kolléga, G. Venediktovas folytatja, aki szépen beszél és ír litvánul. Aloyzas Vidugiris A RÉSZECSKÉKTŐL A SZINTAXIS EGÉSZÉIG (Vito Labutis professzor 70. születésnapjára) Vito Labutis professzor sokrétű, szerteágazó tudományos és pedagógiai tevékenysége. Tíz éven át a Litván Nyelv és Irodalom Intézetében dolgozott, később a Vilniusi Egyetem Kaunasi Esti Karán oktatott, 1972-től pedig —a Vilniusi Egyetem Filológiai Karán. Sok éven át a litván nyelv szintaxisának kurzusát, valamint különféle speciális kurzusokat tartott, hallgatói tudományos munkákat és disszertációkat vezetett. Különböző adminisztratív tisztségeket töltött be. És ezzel egyidejűleg intenzív tudományos munkát végzett. A professzor bibliográfiájában — A litván nyelv szintaxisa című monográfia, több oktatási könyv és több mint százötven cikk, illetve rövidebb írás szerepel! Vitas Labutis — egyik legkiválóbb szintaktikusunk. A professzort azonban nem csupán a szintaxis kérdései foglalkoztatták. Morfológiai, terminológiai, névtani és nyelvművelés-elméleti témákról is írt. A hetvenedik születésnap alkalmából a professzor előtti tisztelgésként vállalkoztunk fontosabb litván grammatikai kutatásainak, valamint más témákban — köztük a nyelvgyakorlattal és a módszertani kérdésekkel kapcsolatos — számos publikációjának áttekintésére, ez utóbbiakat azonban mellőzve. * kk Önálló tudományos munkásságának kezdetén V. Labutis a litván nyelv grammatikájának akkor még kevéssé kutatott témájával, a partikula kérdésével kezdett foglalkozni. A Literatūra ir kalba című folytatásos kiadványban 1962-ben megjelent „Dalelytės ir jų vieta kalbos dalių tarpe” című tanulmánya volt a litván nyelvészetben az első, kifejezetten ennek a szófajnak szentelt dolgozat; abban az időben íródott, amikor még nem alakult ki világos álláspont a partikuláknak a többi szófaj közötti helyéről, illetve a határozószókhoz és a kötőszókhoz való viszonyukról. Nem létezett a partikulumok jelentésének és használatának részletesebb leírása sem. A tanulmány vizsgálja a partikulumok értelmezését a korábbi litván nyelvészeti munkákban, valamint bemutatja általános szemantikai és szintaktikai jellemzőiket. A partikulumokat – főként a szovjet nyelvészetben uralkodó szófaji elkülönítési kritériumokra támaszkodva – önálló szófajnak tekintik: nem sorolhatók egyetlen más szófajhoz sem, és a többi szófajjal egyenrangú szócsoportként állnak kapcsolatban (Labutis 1962: 368). A partikulumokat „olyan nem önálló szófajként határozzák meg, amely a valóság jelenségeinek vagy egymás közötti kapcsolatainak kiegészítő jelentésárnyalatait fejezi ki, és ezeket a mondat egyes részeihez vagy az egész mondathoz társítja” (ugyanott). A partikulumok többek között modális, expresszív és érzelmi jelentésárnyalatokat is kifejeznek. Nincsenek szigorú határok, amelyek elválasztanák a partikulumokat a többi szófajtól: egyes partikulumok kötőszóként is használhatók, másokat nehéz elkülöníteni a határozószóktól, megint mások toldalékokká vagy oszthatatlan szókapcsolatok összetevőivé válnak. Szerkezetük szerint a partikulumok egyszerűek és összetettek lehetnek.