Rusų bulgaristika ir Lietuva

PERSONALIA | 227 STEPANOV, JU. S. 1965b: Структура французского языка: Морфология, словообразование, основы синтаксиса в современной французской речи, Москва: Высшая школа. STEPANOV, JU. S. 1966: Основы языкознания, Москва: Просвещение. STEPANOV, JU. S. 1970: Литовское yra – 3 лицо глагола „быть“. Baltistica 6 (2), 193–196. STEPANOV, JU. S. 1971: Семиотика, Москва: Наука. STEPANOV, JU. S. 1975a: Методы и принципы современной лингвистики, Москва: Наука. STEPANOV, JU. S. 1975b: Основы общего языкознания, Москва: Просвещение. STEPANOV, JU. S. 1981: Имена. Предикаты. Предложения: Семиологическая грамматика, Москва: Наука. STEPANOV, JU. S. 1985a: В трехмерном пространстве языка: Семиотические проблемы лингвистики, философии, искусства, Москва: Наука. STEPANOV, JU. S. 1985b: Лит. yra, рус. (он) и есть (К вопросу о происхождении). Baltistica 21 (1), 4–13. STEPANOV, JU. S. 1988: Текстовая теория русских падежей в описательном и сравнительно-историческом языкознании. Русистика сегодня. Язык: система и ее функционирование, Москва: Наука. STEPANOV, JU. S. 1989a: Индоевропейское предложение, Москва: Наука. STEPANOV, JU. S. 1989b: Счет, имена чисел, алфавитные знаки чисел в индоевропейских языках. Вопросы языкознания 4, 46–72; 5, 5–31. STEPANOV, JU. S. 1995: Баба-Яга, Яма, Янус, Ясон и другие: К вопросу о „нестрогом“ сравнительно-историческом методе. Вопросы языкознания 5, 3–15. STEPANOV, JU. S. 1997a: Константы: Словарь русской культуры: Опыт исследования, Москва: Языки русской культуры. STEPANOV, JU. S. 1997b: Непарадигматические передвижения ударения в индоевропейском: (1. Вокруг законов Ваккернагеля и Лескина). Вопросы языкознания 4, 5–26. STEPANOV, JU. S. 1998: Язык и метод: К современной философии языка, Москва: Языки русской культуры. STEPANOV, JU. S., PROSKURIN, S. G. 1993: Константы мировой культуры: Алфавиты и алфавитные тексты в период двоеверия, Москва: Наука. Regina Venckutė Kazimieras Garšva Olegas Poliakovas OROSZ BULGARISZTIKA ÉS LITVÁNIA Litvániához két neves orosz tudós, a bolgár nyelv és kultúra szakértői kötődnek: a magyar származású orosz bulgarisztika úttörője, Jurij Venelin (születési neve: Georgis Hucas), valamint a Litvániából, Obeliai mellől származó Grigorij Venediktov professzor, napjaink egyik legjelentősebb moszkvai bulgaristája. A litván nyelvészek már régóta ismerik G. Venediktovot a „K istorii lituanistiki v Rossii” című publikációiból, különösen azokból, amelyek Jonas Juška nyelvész litván nyelvészeti anyagáról és levelezéséről szólnak; ezek I. Sreznevskij, az őt támogató orosz nyelvész archívumában maradtak fenn. Emellett nemcsak aktív kapcsolatot ápol a moszkvai litván kultúra ápolóival és a baltistákkal, hanem szoros kapcsolatban áll a litván nyelvészekkel is, elküldi nekik munkáit és más értékes szakirodalmat. A nyelvész 228 | PERSONALIA kutatásainak tárgya a bolgár nemzeti újjászületés korszaka a XIX. században, valamint a korabeli bolgár köznyelv kialakulása, kodifikálása és a kultúrtörténet számos más kérdése. Magáról a tudósról, munkásságáról, illetve a litván és bolgár nép nemzeti újjászületése közötti párhuzamokról már írtak valamelyest (vö. Lietuvių kalbotyros klausimai 30, 1993, 218–220). Egyébként ott pontatlanság csúszott a szövegbe: a leendő nyelvész 1947-ben, miután elvégezte Vilniusban a 4. (orosz) gimnáziumot, nem Moszkvába, hanem az akkori Leningrádba (Szentpétervárra) ment szlavisztikát tanulni. A moszkvai Szlavisztikai Intézetben posztgraduális tanulmányai után, 1956-ban kezdett dolgozni. Az utóbbi időben G. Venediktov nagy figyelmet szentel az érdemtelenül feledésbe merült, már említett orosz bulgarisztikai úttörőnek, J. Venelinnek (1802–1839), akinek munkássága óriási jelentőségű volt a bolgár nép, nyelv és kultúra újjászületése szempontjából. Ebből az alkalomból meg kell említeni két új, hozzánk az ő gondozásában eljutott könyvet: Ju. I. Venelin v bolgarskom vozroždenii (1998; a kötet az 1989-ben Ungváron és Szófiában tartott konferenciák anyagait, valamint J. Venelin teljes bibliográfiáját közli, a tudós halálának 150. évfordulója alkalmából), továbbá J. Venelin 1834-ben írt első bolgár nyelvtanának első kiadását (Grammatika nynešnego bolgarskogo narečija, 1997, G. Venediktov J. Venelin nyelvtanának utóéletéről szóló, terjedelmes kísérőtanulmányával). 2002. április 22-én volt J. Venelin születésének 200. évfordulója. Ebből az alkalomból érdemes valamivel részletesebben felidézni a tudós életének és tevékenységének fontosabb dátumait, jelentősebb műveit, valamint a litván kultúrtörténethez való szerény hozzájárulását. Sajnos a szovjet időkben elhallgatták J. Venelin egykori papként megélt életét, széles érdeklődési körét és figyelemre méltó munkásságát. Ezért a mi adataink is, amelyek még a cári kori enciklopédiából származnak, pontatlanok lehetnek (újabb kiadványokat nem sikerült találnunk). Georgis Hucas 1802-ben született Magyarországon, a Nagyteben nevű településen. Az ungvári gimnáziumban, majd tanítóképző szemináriumban tanult. A papi hivatást választva, Hucas vezetéknevét Venelinre változtatva beiratkozott a Lvivi Egyetemre, ahol filozófiát tanult. 1822-ben végzett az egyetemen. 1823-ban, miután tanári és nevelői állást kapott egy hittudományi szemináriumban, Kisinyovba utazott. Itt dolgozva Venelin megismerkedett bolgár emigránsokkal, és elmélyedt életmódjuk, nyelvük és történelmük tanulmányozásában; ez határozta meg későbbi életét. 1825-ben Venelin Moszkvába érkezett, és orvostudományt tanult; 1829-ben diplomázott, és orvosi oklevelet szerzett. Orvosként azonban nem dolgozott. Miután befejezte megkezdett munkáját, Senieji ir dabartiniai bulgarai politiniu, tautosakiniu, istoriniu ir religiniu požiūriu pagal jų santykį su rusais (Drevnie i nynešnie bolgare v političeskom, narodopisnom, istoričeskom i religioznom ich otnošenii k rossijanam), benyújtotta azt a Tudományos Akadémia szakértőinek. A munkát kedvezően értékelték, első kötete már 1829-ben megjelent. A teljes monográfiát később, a szerző halála után, 1841-ben adták ki (1. kötet: 241 oldal; 2. kötet: 326 oldal; második kiadás: 1856). 1830-ban J. Venelint Bulgáriába küldték, hogy megismerkedjen az ottani könyvtárakkal, ellenőrizze azokat, kéziratokat gyűjtsön, és tovább mélyítse ismereteit a bolgár nyelvről, életmódról, történelemről stb. Venelinnek azonban sem a könyvtárak ellenőrzése, sem fontosabb kéziratok felkutatása nem sikerült. Az emberek a török iga alatt szenvedtek, a hivatalnokoktól megfélemlítve nem bíztak az ismeretlen jövevényben. Közelebbről csak a lakosság életmódjával, kultúrájával, nyelvével és az újjászületés megnyilvánulásaival ismerkedett meg. Több anyagot talált, miután mintegy öt hónapig dolgozott Havasalföldön (Romániában), a bukaresti könyvtárakban és levéltárakban. 1831-ben Moszkvába visszatérve Venelin a tudományos munkának szentelte magát: gyűjtött anyagai alapján tanulmányokat írt, és számos cikkel vett részt a vitákban. Rendkívül szegényesen élt, csekély honoráriumokból és adományokból. Nem érte meg a 37. életévét: 1839. március 14-én halt meg. A moszkvai Szent Dániel-kolostor temetőjében temették el. PERSONALIA |229 J. Venelin sokoldalú érdeklődésű tudós volt. Rövid élete alatt nagyon sokat alkotott. Fontosabb és terjedelmesebb művei közül a következők említendők: A dunai szláv népdalok jellegéről (O charaktere narodnych pesen u slavjan zadunajskich, 1835), Az új bolgár irodalom kezdeteiről (O zarodyše novoj bolgarskoj literatury, 1838), A havasalföldi bolgárok, avagy a dák-szláv oklevelek (Vlacho-bolgarskie ili dako-slavjanskie gramoty, 1840), Kritikai tanulmányok a bolgár történelemről… (Kritičeskie issledovanija ob istorii bolgar…1849) és mások. Nyomtatásban csupán J. Venelin egyik legfontosabb munkája, az említett grammatika nem jelent meg. J. Venelin munkáival tudományosan megalapozta a bolgárok mint önálló nép és saját kulturális hagyománnyal rendelkező nyelvi közösség létét. Tudományos és kulturális tevékenységével egyaránt jelentősen hozzájárult a bolgár nemzeti újjászületés felgyorsulásához. Nem véletlen, hogy Venelin munkáit programadó műveknek tekintik: kijelölték a bolgár nép, nyelve, irodalma és kultúrája fejlődésének legfontosabb irányait. J. Venelin a A Balti-tenger környékének lakói, vagyis a lettek és a szlávok (Okružnye žiteli Baltijskogo morja, to est’ lety i slavjane című művével lépett be a litván kultúrtörténetbe, 1846-ban. Leteknek nevezte az összes balti népet, pontosabban a balti népeket – a litvánokat, a letteket és a poroszokat. A litván kulturális élet szereplői (köztük a nyelvészek is) leginkább erre a Venelin-monográfiára támaszkodnak, amikor a XIX. század eleji Litvánia lakosságának nemzetiségi összetételéről beszélnek. Litvánia, amely ekkor már az Orosz Birodalom része volt, két kormányzóságra oszlott: a vilniusira és a grodnóira. Venelin nem volt eredeti, amikor e kormányzóságok lakosságának hozzávetőleges nemzetiségi összetételét megadta. Az 1825-ben Breslavlyében (a mai lengyelországi Wrocławban) megjelent Kelet-Európa földrajza (A kelet-európai rész földrajza) című műre, vagyis az abban szereplő adatokra támaszkodott. Mivel mindkét említett mű ma már bibliográfiai ritkaságnak számít, érdemes legalább röviden bemutatni ezeket az adatokat az olvasónak. A nemzetiségek létszáma itt ugyanabban a sorrendben szerepel, mint J. Venelin könyvében, a zárójelben pedig a mi számításunk szerinti százalékos arányok állnak. Grodnói kormányzóság: lengyelek 80 000 (10%), oroszok (roszijánok) 490 000 (61,25%), litvánok 100 000 (12,5%), tatárok 10 000 (1,25%), zsidók 120 000 (15%); Vilniusi kormányzóság: lengyelek 100 000 (8,33%), litvánok 780 000 (65%), oroszok 130 000 (10,83%), tatárok 10 000 (0,83%), zsidók 180 000 (15%). Emellett több mint 200 000 litván törzsbeli ember élt Kelet-Poroszországban (azaz Kis-Litvániában). Venelin a Belosztoki kormányzóságot is megemlítette, de az ott élő litvánokról nem tett említést. Más apró részletek is érdekesek. A Litvániában élő emberek lietuvninkais néven nevezik magukat, hazájukat pedig Lietuva néven. A litván és lett nyelvi adatokat a latin, az orosz, a görög és a német nyelv adataival vetik össze. Némi mitológiai anyag is szerepel. J. Venelin nézetei lényegében az Orosz Birodalom akkori uralkodó rétegének felfogását tükrözik. A Belosztoki, a Grodnói és részben a Vilniusi kormányzóság a XIV. században még „tiszta Oroszország” volt. Csak később kezdték a lengyelek kisajátítani ezt a vidéket. Az oroszokat rabszolgává tették, a lengyelek pedig a felső réteget – a nemesek, a szlachta és a városiak osztályát – alkották. Poroszország régi neve állítólag Borusija volt, amely a Porussia névből alakult ki, vagyis olyan országot jelent, amely Oroszország mellett fekszik. Persze Venelin aligha írhatott volna másként. J. Huc (Venelin) munkásságával kivívta a bolgárok hatalmas tiszteletét és háláját. A bolgárok számára talán többet jelent, mint a litvánoknak Jurgis Zauerveinas. Emellett a korszak és a körülmények is különböznek. Az Orosz Birodalom nemcsak a török iga alóli felszabadulásban segítette a bolgárokat, hanem nemzeti és állami újjászületésüket is folyamatosan ösztönözte és támogatta. Nem véletlen, hogy dr. J. Basanavičius, aki hosszú ideig élt Bulgáriában, és sokat tett a bolgár kultúra fellendítéséért, sok mindent tanult itt, majd később alkalmazott is, amikor hozzájárult a független Litvánia újjáalakulásához. 230 | PERSONALIA Csak örülhetünk annak, hogy az oroszországi bolgarisztika területén J. Venelin által megkezdett munkát napjainkban földink, hozzánk közel álló nyelvész kollégánk, G. Venediktov folytatja, aki szépen beszél és ír litvánul. Aloyzas Vidugiris A RÉSZECSEKTŐL A SZINTAKTIKAI EGÉSZIG (Vito Labutis professzor 70. születésnapjára) Vito Labutis professzor tudományos és pedagógiai tevékenysége sokrétű és gazdag. Tíz éven át a Litván Nyelv és Irodalom Intézetben dolgozott, később a Vilniusi Egyetem Kaunasi Esti Tagozatán tanított, 1972-től pedig a Vilniusi Egyetem Filológiai Karán. Sok éven keresztül tartott litván nyelvtani szintaxiskurzust és különféle speciális kurzusokat, irányította a hallgatók tudományos munkáit és disszertációit. Különböző adminisztratív tisztségeket is betöltött. Mindezzel egy időben intenzív tudományos munkát végzett. A professzor bibliográfiájában szerepel a Lietuvių kalbos sintaksė című monográfia, néhány tankönyv, valamint több mint másfélszáz tanulmány és rövidebb cikk! Vitas Labutis az egyik legjelentősebb litván szintaktikus. A professzort azonban nemcsak a szintaxis kérdései foglalkoztatták. Írt morfológiai, terminológiai, névtani, valamint a nyelvművelés elméletével kapcsolatos témákról is. A hetvenedik születésnap alkalmából a professzor előtti tisztelgésként vállalkoztak arra, hogy áttekintsék a litván nyelvtan terén végzett fontosabb kutatásait, a más témákról – köztük a nyelvgyakorlat és a nyelvoktatás módszertana kérdéseiről – megjelent gazdag publikációs tevékenységét pedig ezúttal félreteszik. *** Önálló tudományos munkásságának kezdetén V. Labutis a litván nyelvtan akkoriban még kevéssé kutatott témájával, a partikulumokkal kezdett foglalkozni. 1962-ben a Irodalom és nyelv című időszaki kiadványban megjelent „A partikulumok és helyük a szófajok között” című tanulmánya volt a litván nyelvtudomány első, kifejezetten ennek a szófajnak szentelt vizsgálata; akkor íródott, amikor még nem alakult ki világos álláspont a partikulumok más szófajok közötti helyéről, valamint a határozószókhoz és kötőszókhoz való viszonyukról. A partikulumok jelentésének és használatának részletesebb leírása sem állt rendelkezésre. A tanulmány áttekinti a partikulák értelmezését a korábbi litván nyelvészeti munkákban, és ismerteti általános szemantikai és szintaktikai jellemzőiket. A partikulákat – főként a szófajok elkülönítésének a szovjet nyelvészetben uralkodó kritériumai alapján – önálló szófajnak tekinti: nem sorolhatók egyetlen más szófajhoz sem, a többi szófajjal pedig egyenrangú szóosztályként állnak kapcsolatban (Labutis 1962: 368). A partikulák meghatározása szerint „nem önálló szófaj, amely a valóság jelenségeinek vagy azok kölcsönös viszonyainak további jelentésárnyalatait fejezi ki, és azokat egyes mondatrészeknek vagy az egész mondatnak kölcsönzi” (ugyanott). A partikulák többek között modális, expresszív és érzelmi jelentésárnyalatokat is kifejeznek. Nincsenek éles határok, amelyek elválasztanák a partikulákat a többi szófajtól: némelyik partikula kötőszóként is szerepelhet, másokat nehéz megkülönböztetni a határozószóktól, megint mások affixummá vagy oszthatatlan szókapcsolatok alkotóelemévé válnak. Szerkezetük szerint a partikulák egyszerűek és összetettek lehetnek.