Ar gali ką nors reikšti tuščia vieta?

136 | PASTABOS b. néhol keményen ejtik a redukált -ai diftongus előtt: rai.kšt’e ‘raikštė’ Drsk, RTN, krū.šis ‘kriaušius’ KB, VRN, krái.vas ‘kreivas’ Drsk stb.; c. a *rj > *rᵢ > r kapcsolatban: brau.na ‘briauna’ Užv, KrS, Krtv, krau.š’is (a köznyelvi litvánban kriaušis) KrŠ, RDN, TL, EIG, krúokt’e ‘verni’ (a köznyelvi litvánban kriokti) TL, RDN, VARN, ŠV, RT, rã.uš’es ‘riausės’ ŠV, GRDM stb. Hozzájuk igazodnak a kölcsönszavak: krū’ks (fennsíki nyelvjárási krūkas), šrūps (az észak-zemaitiai és aukštaitiai nyelvjárásokban š’r’ūps | š’r’ūbas), krau.č’ūs ‘kriaučius, szabó’, krūk’is ‘krūkis, mankó’ KrŠ, KRTV, ŠAUK, krū.k’is ‘ua.’ RDN, TRŠ, TL stb. Ismert a *rjau, *rja, *rjo, *rju, *rjū rau, ro, ru, rų alakokba való változásának teljes területe a žemaitiai nyelvjárásokban, ahol az elülső nyelvállású magánhangzók előtt az r egyáltalán nem keményedik meg (vö. aut., Lietuvių kalbos tarmių morfoneminiai reiškiniai, Vilnius, 2001, 158–161). Az LKA₁₁ fonetikai kötetének szerkesztői nem tervezték e jelenség vizsgálatát, a nyelvjárási adatok átírása sem volt egységes, ezért már korábban is sok kérdés merült fel, és a zavar ma is fennáll. Például az LKŽₓᵢₓ 626-ban a sukrokė szót (nyj. sùkruok’i KrŠ) sukriȯkė alakra javítják (R. Mikulskas, Acta Linguistica Lithuanica 48, 87), a KLVr krū’kas alakot pedig a kriūko¹-hoz sorolják, holott ott sem történhet semmiféle r-keményedés (hacsak nem valami rendkívüli jelenségről van szó). A *rj + a, ȧ; u, u̇ problémája tehát továbbra is az r keményedésével és lágyulásával függ össze, holott itt a régi *i kieséséről és a később megjelenő analógiáról van szó (amikor a nyelvjárásokban csak a rau, ro, ru, rų vagy r’au, r’o, r’u, r’ų alakok általánosultak). Minden esetben el kell mélyedni a nyelvjárások szerkezetében és rendszerében. Vytautas Vitkauskas, Litván Nyelvi Intézet, P. Vileišio g. 5, 10308 Vilnius, Lietuva Beérkezett: 2004. 04. 07. JELENTHET-E VALAMIT AZ ÜRES HELY? Vlado Žulys professzor „A feltételezett zéró kopuláról” című cikkében (Acta Linguistica Lithuanica 48, 177–184) vitába száll a Dabartinės lietuvių kalbos gramatika című művel (Vilnius, 1994), amelyben az olyan mondatokat, mint a Oras gražus, zéró kopulát tartalmazónak tekintik. A cikk szerzője úgy véli, hogy a zéró kopula (és általában a zéró formák) terminusa hibás. Ezt a véleményt tiszteletben kell tartani. Csak néhány szót szeretnék szólni azokról az érvekről, amelyekkel alátámasztani próbálják. Az első közülük az Immanuel Kantnak tulajdonított állítás: Senkinek sincsenek tulajdonságai. A szerző még hozzáteszi: A semmin nem nő haj. Ha az osztály üres, egyetlen eleme sincs, tulajdonságai pedig csak az elemeknek lehetnek. Ezért állítólag logikai ellentmondás az az állítás, hogy: Nincs kopula (semmi), mégis kijelentő mód jelen idejű jelentése van (tulajdonság) (178. o.). A cikk szerzője által javasolt játékszabályokat elfogadva – a tekintélyekre való hivatkozást hagyjuk meg a teológiának –, egyetlenegyet sem említek a zéró formákról írt számos munka közül. Az idézett logikai tételek igazak, de egyáltalán nem mondanak ellent a Gramatikoje kifejtett nullafogalomnak. A lingvisztikai nulla nem valamilyen nem létező empirikus tárgy vagy elem, amely a semmivel lenne egyenértékű. Ez a terminus a nyelvtani paradigma egyik tagja formális jelölőjének olyan hiányát jelöli, amely a viszony- 1 krūko, kruko, kriūko változatainak magyarázatát Mikulskas kényelmi szempontból elkerülte, ahogyan a v̇ąšas (még az elképzelhetetlen ąšas is), ō’nčas, ūnčas, v̇ȯ.ršȯs, lȯ’ršas alakok változásáét is (lásd R. Mikulskas, Acta Linguistica Lithuanica 46, 85). PASTABOS | 137 a más paradigmabeli tagokhoz fűződő viszonya jelentős, és bizonyos funkciót tölt be. Az itt tárgyalt Gramatikoje erről a következőket írják: „A kopula hiánya a kijelentő mód jelen idejének jelentését mutatja; az ilyen zéró, vagyis hiánya révén grammatikailag jelentős kopula egyenértékű a būti ige jelen idejű alakjával, vö.: Oras gražus / Oras yra gražus” (612. o.). A zéró formára tehát olyan módszertani fogalomként tekintenek, amely segít meghatározni, mikor van egy bizonyos jelölő hiányának meghatározott grammatikai funkciója. Hasonlóképpen az orosz nyelvtanban a stol főnévnek zéró végződést tulajdonítanak, mivel a végződés formális jelölőjének hiánya itt a hímnemű egyes számú alanyeset jelentését mutatja, amely a ragozási paradigma többi tagjával való viszonyból válik nyilvánvalóvá. Ilyen körülmények között a „Létezik-e zéró kopula?” kérdés egyáltalán nem tűnik értelmesnek; célszerűbb volna azt kérdezni: „Hasznos-e a zéró kopula terminusa a nyelvtani leírás számára, segít-e egy szintaktikai egység funkciójának jellemzésében a többi egységgel való viszonya alapján?” Hogy a zéró kopula fogalma miként alkalmazható a mondatszerkezet és annak fejlődése leírására, már a cikkben tárgyalt példából is látható: A bátyám/fivérem fogyatékos (180–181. o.). A megállapítás szerint ez időtlen mondat, amely elvonatkoztat az időtől és a helytől. Ez a konkrét mondat valójában kétféleképpen érthető: időtlen névszói mondatként, illetve a kopulát tartalmazó mondatok paradigmájának A fivér fogyatékos / fogyatékos volt / szokott fogyatékos lenni / fogyatékos lesz tagjaként, jelen idejű jelentésben használva. Tehát nem minden kopula nélküli mondat egyforma. A különbség még szembetűnőbb lenne, ha akár Jablonskis idézett mondatát vennénk: A tölgy hőigényes fafaj. A jelen idejű jelentés itt egészen erőltetettnek tűnne, a paradigma pedig A tölgy hőigényes fafaj volt / szokott lenni / lesz – mesterséges lenne. Ez a mondat szerkezetével az indoeurópai névszói, vagyis nominális mondat ősi típusát képviseli, csakúgy, mint az ilyen mondatok: A fekete kenyér nem éhínség, a harkály tarka, az ember élete még tarkább, és így tovább. Az ilyen típusú mondatok ősidőktől fogva az általános tárgyi és jelenségbeli összefüggések, az úgynevezett „örök igazságok” kifejezésére szolgáltak. Már akkor használatban voltak, amikor kopulás mondatok még egyáltalán nem léteztek, az es- és *bhu- gyökű igéknek pedig konkrét (egzisztenciális stb.) jelentésük volt. Amikor ezek az igék elvont idő- és módjelölőkké, azaz kopulákká váltak, a jelen idejű kopulát tartalmazó mondatok közelebb kerültek az említett névszói mondatokhoz, és sok utóbbit újraértelmeztek (rean alizáltak) olyan mondatként, amelyben a kopula hiánya (illetve a zéró kopula) az egyenes mód jelen idejét jelenti. Hasonló folyamatok mentek végbe más rokon nyelvekben is, de igen eltérő eredményekkel. Például az oroszban eltűntek a kimondott jelen idejű kopulát tartalmazó mondatok, és szinte minden névszói mondat zéró kopulás mondattá vált. Másfelől a németben és az angolban a kopula kötelezővé vált az úgynevezett összetett névszói állítmány minden esetében. A litván nyelv itt megőrizte a régebbi állapotot, és egyes, kimondott ige nélküli mondatok még mindig a névszói mondatok maradványainak tekinthetők. Mindazonáltal többségük (különösen a mellékneveket tartalmazók) a köznyelvben már a kopulás mondatok paradigmájának tagjaként működik, az egyenes mód jelen idejű jelentésével. Tehát olykor nem elegendő azt mondani, hogy a mondatban nincs kopula, hiszen ez a hiány egyszerre utalhat a mondattípusra és a nyelvtani időjelentésre. Természetesen, ha a nyelv kutatói a jövőben jobb módszertani eszközöket találnának az ilyen szintaktikai egységek paradigmatikus viszonyainak jellemzésére, a zéró kopula – akárcsak a zéró forma – terminusáról le lehetne mondani. Sajnálatos, hogy e kérdés tárgyalásakor a szóban forgó polemikus cikk elsősorban nem nyelvészeti érvekre, hanem a nyelvről szóló általános kijelentésekre támaszkodik, amelyeket állítólag tudományosnak és mindenkire kötelezőnek tekint. Kategorikusan azt követeli, hogy a nyelvi jelet kizárólag empirikus objektumnak tekintsük, a kétoldalú (bilaterális) nyelvi jel megszokott felfogását pedig a józan ésszel ellentétesnek nyilvánítja (179. o.). A nyelvi jelet azonban nem olyan egyszerű elválasztani a jelentésétől. Azt állítják, hogy a nyelvi jel, a beržas „empirikus, vagyis kiejtett objektum”, amely „egy másik empirikus objektumra – egy lombos fára” utal. 138 | PASTABOS „fehér kérgűre” (179. o.). Mi kapcsolja össze ezeket az empirikus objektumokat, mi a közös bennük? Alighanem nem több, mint Michel Foucault macskáiban, amelyek közül az egyik éppen tejet öntött ki, a másik pedig selyemre van festve. A szerző által említett empirikus objektumok közötti kapcsolat csak a beszélők / hallgatók tudatában lehetséges; ebben a szó jelentése – a nyírfa képe vagy fogalma – maga a nyelvi jel signifikátuma, annak „másik oldala”. A bírált zéróforma-felfogás eredetét a Dabartinės lietuvių kalbos gramatikos azon nézetében is keresik, amely a nyelv grammatikai szerkezetét az emberek tudatában létező, jelentéssel bíró elemek kölcsönös viszonyainak rendszereként fogja fel (5. o.). Ez állítólag „szubsztanciális pszichologizmus”, „reménytelenül elavult, és semmilyen érvvel meg nem menthető nézet”, amelynek elfogadása esetén „az ókori írások elvileg megfejthetetlenek” (179. o.). Mintha bárki is tagadná a hangrezgések vagy az írott szövegek (köztük a grammatikai rendszerek leírásainak) empirikus természetét... De hol, ha nem az emberek tudatában léteznek olyan dolgok, mint a mondatok és szókapcsolatok létrehozásának szabályai, egységeik kölcsönös viszonyai – vagyis mindaz, ami a nyelv grammatikai rendszerének alapját alkotja? Egyébként egy helyütt az is elhangzik, hogy „a fejünkben nem a nyelv szerkezete van a jeleivel, hanem az arra való képesség, hogy működtessük” (179. o.). Itt még nagyobb a rejtély: hogyan képesek ezek a szegény fejek olyasmivel műveleteket végezni, ami nincs bennük, hanem valahol az „objektív valóságban” található? Még nem feledtük a szórakoztató „tükrözéselméletet”, amely azt követelte, hogy azon a titkos helyen keressük minden nyelvi jelenség megfelelőjét – de talán már nem szükséges mindenkinek hitet tennie mellette? Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy „a nyelv ontológiai kérdés megoldása nélkül is vizsgálható” (180. o.). Csak annyit tennék hozzá, hogy az általános nyelvészet vagy az ismeretelmélet egyetlen doktrínáját sem szabad a nyelv kutatóira ráerőltetni azzal az ürüggyel, hogy az modern, a legfejlettebb és tudományos. Vytautas Ambrazas, Litván Nyelvi Intézet, P. Vileišio g. 5, 10308 Vilnius, Litvánia Beérkezett: 2004. 05. 20.