Pagrindinių darybos būdų skyrimo klausimu

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA LII (2005), 83–89 A fő szóalkotási módok elkülönítésének kérdéséről Antanas Smetona Vilniaus universitetas Ez a tanulmány a litván nyelv szóalkotási eszközeinek osztályozásával kapcsolatos problémákat tárgyalja. Az itt javasolt osztályozási eljárás a nemzetközi „Terminology Work – Principles and methods” szabványban (ISO 704:2000(E)) lefektetett tudományos osztályozás általános elvein alapul. E módszertannak megfelelően empirikusan megállapítjuk a szóalkotási rendszerben előforduló különféle oppozíciótípusokat, és osztályozzuk az oppozíciók alapjául szolgáló jegyeket. E jegyek alapján fogalmi kapcsolatrendszert állítunk fel, és sémát rajzolunk fel a litván nyelv fő szóalkotási eszközeiről. A jegydiagram és a fogalmi séma azt mutatja, hogy a fő szóalkotási eszközök közötti kapcsolatok jóval összetettebbek, mint azt eddig feltételezték; ezért egyetlen általános és elvont osztályozás megalkotása helyett külön kell választani a szóalkotási oppozíciók alapjául szolgáló egyes jegyeket, és az egyes szóalkotási típusokat minden egyes jegy szerint kell osztályozni. 1. A PROBLÉMA LÉNYEGE A szóalkotás-elméletben felmerül a kérdés, hány szóalkotási mód van a nyelvben. Hagyományosan rendszerint a litván nyelv négy fő szóalkotási módját különböztetik meg: a prefixációt, a szuffixációt, a paradigmatizációt és a kompozíciót (Urbutis 1978: 283–288; Morkūnas, par., 1999: 140; Keinys 1999: 22–23). Kapcsolataik grafikusan körülbelül így ábrázolhatók (1. séma): 1. SÉMA. A SZÓALKOTÁSI MÓDOK HAGYOMÁNYOS OSZTÁLYOZÁSA 84 | ANTANAS SMETONA Ez a felosztás teljes mértékben lehetséges és érthető, ha eltekintünk néhány ellentmondástól. Először is az első osztályozási kritérium szembetűnő: teljesen logikus elképzelni, hogy a derivációt a kompozíciótól az alapok száma különbözteti meg. Morfológiai szóalkotás esetén azonban az első helyre a szóalkotási formánsnak kellene kerülnie: „A szóalkotási módok elkülönítésekor kizárólag a szóalkotási formáns általános jellegét kell figyelembe venni” (Urbutis 1978: 283). És hogyan kapcsolható össze a kompozíció a szóalkotási formáns osztályozási kritériumával? Vagy ezt magyarázzák: „Aszerint, hogy a származék egyetlen alapszóból, valamely affixummal... jött-e létre, vagy két szóból összetétellel, megkülönböztetjük a képzést és az összetételt” (Keinys 1999: 22) – az osztályozás alapja nyilvánvalóan nem egyetlen alap, tehát maga az osztályozás is tudománytalan. Egy másik következetlenség, hogy egy osztályozási csoportba egyértelműen nem azonos természetű jelenségek kerülnek: negeras: geras, poilgis: ilgas, begalvis: galva. Másfelől, ha a szóalkotási formánst helyezzük előtérbe, a négy szóalkotási mód összevetése új kérdéseket vet fel: „(1) szuffixáció, amely szuffixumos származékokat eredményez, (2) prefixáció, amely prefixumos származékokat eredményez, (3) paradigmatizáció, amely végződéses származékokat eredményez, és (4) kompozíció, amely összetett szavakat eredményez” (uo.). Grafikusan ez körülbelül így festhetne (2. séma): 2. SÉMA. OSZTÁLYOZÁS A SZÓALKOTÁSI EREDMÉNY ALAPJÁN Itt az osztályozásnak csak egyetlen közös alapja lehetséges: a szóalkotási eredmény (nem pedig a szóalkotási formáns). Ekkor nem világos, hogyan függ össze ez az osztályozás a szóalkotási formánssal és a szóalkotási alappal. Kétség tehát bőven akad. Ezért a legfontosabb kérdés az, hogy lehetséges-e egy olyan összetett jelenségnek, mint a szóalkotási módok, logikus, lehető legteljesebb és szinkretikusabb leírását adni? 2. A PROBLÉMA MEGOLDÁSÁNAK MÓDSZERTANI ALAPJA Bármilyen sajátos vagy spekulatív tudományág legyen is a nyelvészet, kutatásainak az általános megismerési és tudományelméleti törvények szerint kell folyniuk. A fogalomelemzés és -osztályozás elveit tömören a „Terminology work – Principles and methods” (ISO 704: 2000(E)) nemzetközi terminológiai szabvány fejti ki. Mivel a prefiksáció, szufiksáció, paradigmáció és kompozíció terminusokkal megnevezett jelenségek egy bizonyos mikrorendszert alkotó fogalmak, megkísérelhető a szabványban megadott fogalomalkotási és osztályozási módszertan alkalmazása. A szabvány szerint először empirikusan az objektív valóság egymástól különbözően összefüggő tárgyait állapítják meg, majd tulajdonságaikból elvonatkoztatják azok lényegi jegyeit, ezeket pedig a jegyek típusai szerint csoportosítják. Ezután a lényegi jegyek halmazából kialakítják a fogalom intenzionális tartalmát. PAGRINDINIŲ DARYBOS BŪDŲ SKYRIMO KLAUSIMU | 85 Az egy szakterülethez tartozó fogalmak jegyeinek különbségei és hasonlóságai alapján megállapítják a fogalmak közötti viszonyokat, megfogalmazzák a fogalmak meghatározásait, és megalkotják a fogalmak vagy meghatározások megnevezéseit, vagyis a terminusokat. A szóban forgó esetben mind a terminusok, mind a tárgyak meglehetősen egyértelműek. A tanulmány célja, hogy a megállapított és csoportosított jegyek alapján feltárja a szóalkotási módok tényleges viszonyait, és azonos kritériumok szerint osztályozza a fogalmakat. 3. A LITVÁN NYELV SZÓALKOTÁSI MÓDJAINAK MEGHATÁROZÁSA A szóban forgó terület objektív valóságban létező tárgyai különböző szóalkotási oppozíciók lehetnek. Ezek általában „a szóalkotási elemzés támpontjai”, összetevőik (a szóalkotási alap, a származék és a formáns) típusbeli különbségei (Urbutis 1978: 65–66) pedig az elemzés és az osztályozás alapjául szolgálhatnak. Ezért empirikusan megállapítható, különböző szóalkotási módok közötti oppozíciókat választunk: namelis: namas, stalius: stalas, grėbliakotis: grėbliokotas, begalvis (adj.): be galvos, eiti: nueiti, apygeris: geras. A szóalkotási oppozíciók jegyeinek következő típusait határozzuk meg: az alap típusa, a szóalkotási formáns típusa, a származék típusa. Ezen oppozíciók elemeit és a jegytípusokat táblázatba foglaljuk (1. táblázat). Így könnyebb összehasonlítani és megállapítani, mi az, ami ezeket az oppozíciókat összeköti, és mi az, ami megkülönbözteti őket. 1. TÁBLÁZAT. A VALÓSÁG TÁRGYAINAK – A SZÓALKOTÁSI OPP OZÍCIÓKNAK – JEGYEI Alap Az alap típusa Formáns A formáns típusa Származék A származék típusa namas szó -elis szuffixum (flexióval) namelis szuffixátum eiti szó pa- prefixum paeiti prefixátum stalas szó -us paradigma stalius paradigmátum grėbliokotas összetétel (közvetlen) -is paradigma gereblyenyél kompozitum fej nélkül szerkezet (elöljárószós) -is paradigma fej nélküli prefikszátum jó szó apy-, -is prefixum (flexióval) apygeris prefikszátum A táblázatban néhány új terminus szerepel. Mindenekelőtt a képzés eredményének (a származékok típusainak) elnevezéseire kell figyelmet fordítani. Ezekre azért volt szükség, mert a bevett terminusok olykor egyáltalán nem tükrözik a valóságot. Például elterjedt az a nézet, hogy „a prefixáció előtagos származékokat hoz létre”. E tétel alapján a begalvis szót is előtagos származéknak kellene tekinteni. Sajnos ez nem tekinthető igaznak, mivel (1) a képzési alap nem 86 | ANTANAS SMETONA egy szó, hanem egy szókapcsolat (begalvis raitelis: raitelis be galvos), és (2) még ha prefixációt látnánk is benne, az általános nyelvészet egyik axiómáját semmiképpen sem tudnánk megmagyarázni – az előtagnak nincs transzpozíciós funkciója, vagyis a képzési folyamatoknak egyazon szófaj keretein belül kellene végbemenniük. Itt azonban azt látjuk, hogy az előtagos melléknév főnévből keletkezik. Ezért jobb prefiksátumnak nevezni, nem pedig előtagos származéknak. A képzési eredmények más elnevezései analógia alapján alkothatók meg. A kompozíció és a paradigmacizáció viszonyának kérdéséről általában meglehetősen részletesen írtak (Urbutis 1978: 284, Paulauskienė 1994: 64–63). A cikk szerzője Aldona Paulauskienė álláspontját tartja következetesebbnek és meggyőzőbbnek. Ez azonban még mélyebb megalapozást igényel. A cikkben az ISO szabvány alapján kidolgozott, véleményünk szerint kellően kidolgozott, a fő képzési módokat bemutató osztályozás éppen ezt az álláspontot támasztja alá. Érthető okokból a paradigmacizáció képzési formánsának a flexiókészlettel kifejezett paradigmát tekintjük, nem pedig magát a flexiót. A paradigmacizációt olykor meg lehet próbálni a tővég megváltoztatásaként értelmezni (ekkor a képzési formáns kérdését is másként kellene megoldani), ez azonban aligha célszerű, mivel a tővég megváltoztatása nem feltétlenül képzés, és a paradigmacizáció egyes eseteiben a tővégnek nem is kell megváltoznia (vilkžolė: vilko žolė). A fogalmi jegyek meghatározása után megkísérelhetjük kapcsolataikat ábrával szemléltetni. Egy ilyen jegytáblázat megléte megakadályozhatja, hogy különböző alapokon meghatározott jegyeket egyetlen osztályozási szintre soroljunk. Mindenekelőtt el kell döntenünk, melyik jegyet emeljük előtérbe (nem gondoljuk, hogy ennek nagy jelentősége van, de jelezheti, hogy az osztályozás szerzője ezt tartja a legfontosabb jegynek). A jegyek kiválasztásának sorrendjét a további osztályozási lehetőségek is meghatározhatják. Ha például először a képzési eredmény alapján osztályozunk, elveszítjük a további osztályozás és más jegyek bevonásának lehetőségét. Az alább bemutatott ábra kidolgozásakor úgy döntöttünk, hogy a képzési formáns típusát helyezzük előtérbe, mivel ez valószínűleg a morfológiai képzési módok elkülönítésének fő kritériuma. Minden szerző említi. A képzési típus oszlopában három formánstípus látható; ebből az következik, hogy három képzési mód különíthető el: prefixáció, szuffixáció és paradigmacizáció. A paradigmacizáció sem egységes: a képzési alap típusa különíti el, vagyis az, hogy szó vagy szókapcsolat. A szókapcsolatokból képzett származékok ismét kétfélék (nyilván azért, mert a szókapcsolatok is sokfélék): két önálló szó alkotja őket, illetve egy önálló és egy nem önálló szó. Fontos ezt megkülönböztetni, mert a szintaktikai szerkezetből az összetett szó tövébe kerülő önálló szó gyöke (vagy szára) többé-kevésbé megőrzi lexikai jelentését, míg a lexikai jelentéssel nem rendelkező nem önálló szó az összetett szó tövében rendszerint előtagnak számít (előtaggá válik). Végül az osztályozás utolsó kritériuma a származék típusa (a képzés eredménye). Az e kritérium szerinti osztályozás is fontos, mert megmutatja, hogy azonos szerkezetű származék (például prefiksátum) különböző módokon is létrejöhet, illetve hogy az azonos formánssal képzett származékok (például paradigmacizáció esetén) a képzési alaptól függően különböző képzési eredménycsoportokba kerülhetnek. E megfontolások tehát olyan ábrává állnak össze, amely részletesen bemutatja a litván nyelvi szavak fő képzési módjainak mikrorendszerét, amelynek egységei közötti viszonyokat és hierarchiát a képzési oppozíció szerkezeti elemeinek különböző típusai határozzák meg. PAGRINDINIŲ DARYBOS BŪDŲ SKYRIMO KLAUSIMU | 87 3. ÁBRA. A KÉPZÉSI MÓDOK OSZTÁLYOZÁSA Ez nem az egyetlen lehetséges ábra a fogalmak közötti viszonyokról. Minden attól függ, hogy a jegyek melyik típusát helyezzük előtérbe. Ha például az alap típusa (szó vagy szókapcsolat) felől kezdenénk az osztályozást, az ábra teljesen más lenne. 88 | ANTANAS SMETONA 4. ÁBRA. A SZÓKÉPZÉSI MÓDOK ALTERNATÍV OSZTÁLYOZÁSA Nyilvánvaló, hogy ez az osztályozás jóval gyengébb az elsőnél – a séma nem tartalmazza az összetételekből képzett származékokat, és eltűnik a apygeris és a paeiti közötti különbség. A legfontosabb, hogy ne feledjük a tudományos osztályozás alapelvét: az ekvonim fogalmakat kizárólag azonos típusú ismérv alapján szabad megkülönböztetni. Úgy tűnik azonban, hogy a hagyományos, alapvető szóalkotási módokat osztályozó rendszerekben éppen ez elkerülhetetlen. 4. ÖSSZEFOGLALÁS A litván nyelv szóalkotási rendszerében működő alapvető szóalkotási módok fogalma hagyományosan erősen leegyszerűsített. Ez az egyszerűsítés nem tárja fel a szóalkotási oppozíció szerkezeti elemei különböző típusainak a szóalkotási folyamatban betöltött szerepét, sem ezen elemek kölcsönös viszonyait; sőt, az osztályozás sem egyetlen alapelv szerint történik. Az ISO 704 nemzetközi szabványban kifejtett terminológiai munka alapelveinek alkalmazásával nagyon eredményesen meghatározhatók a szóalkotási oppozíció alapjának, a származéknak és a szóalkotási PAGRINDINIŲ DARYBOS BŪDŲ SKYRIMO KLAUSIMU | 89 formánsnak a lényegi ismérvei, és ezek alapján olyan sémák alkothatók az alapvető szóalkotási módokról, amelyek a hagyományosaknál sokkal pontosabban mutatják be a szóalkotási módok változatosságát és összetettségét. Az ilyen osztályozás legnagyobb előnye, hogy egyértelműen feltárja: nem létezik a szóalkotási oppozíció szerkezeti elemeitől elvonatkoztatott, absztrakt, általánosított szóalkotásimód-fogalom. Arra a kérdésre, hogy hányféle szóalkotási mód van a litván nyelvben, akár több válasz is adható: a szóalkotási alap szerint egyfélék, a szóalkotási formáns szerint másfélék, a szóalkotási eredmény szerint pedig ismét másfélék. LITERATŪRA KEINYS, St. 1999: Bendrinės lietuvių kalbos žodžių daryba, Šiauliai: Šiaulių universiteto leidykla. MORKŪNAS, K., par., 1999: Lietuvių kalbos enciklopedija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. PAULAUSKIENĖ, A. 1994: Lietuvių kalbos morfologija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. URBUTIS, V. 1978: Žodžių darybos teorija, Vilnius: Mokslas. Antanas Smetona Gauta 2005 08 05 Lietuvių kalbos katedra Vilniaus Universitetas Universiteto g. 5, 01122 Vilnius, Lietuva [email protected]