Sveikiname Algirdą Sabaliauską

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA LIII (2005) 133–138 PERSONÁLIA KÖSZÖNTJÜK ALGIRDAS SABALIAUSKAST Az 1948-as viharos és nehéz esztendőben, a Marijampolėi Rygiškių Jono Gimnázium elvégzése után a tizenkilenc éves, „a suvalkiai síkságokról” érkező fiatalember, Algirdas Sabaliauskas (szül. 1929. július 26.) a Vilniusi Egyetemre jött litván nyelvet és irodalmat tanulni. Egyik évfolyamtársa sem sejtette akkor, milyen életút vár erre a fiatalemberre, annál kevésbé, mert semmiben sem különbözött a többi, idő előtt megkomolyodott kortársától. Mindegyikük jól tudta, milyen tragikus fordulatot vehet a sors, ha valaki meggondolatlanul kétértelműbb megjegyzést tesz, vagy elszavalja valamelyik, a független Litvániából Nyugatra emigrált költőnek az iskolai tankönyvből megtanult versszakát. Példákból pedig nem volt hiány. A Vilniusi Egyetem Történettudományi és Filológiai Karán ekkor nem az olyan intellektuális oktatók „játszották az első hegedűt”, mint Vincas Mykolaitis-Putinas, Juozas Balčikonis, Jurgis Lebedys, Zigmas Zinkevičius és mások, hanem azok az oktatók, akiket Oroszországból küldtek oda „kijavítani” a marxizmus ellen elkövetett kisebb-nagyobb vétkeikért, valamint az egyetem párt- és komszomolaktivistái. Még ebben a nyomasztó légkörben is történtek azonban vidámabb esetek, amelyek jócskán derűsebbé tették a komor hétköznapokat. Ezt Algirdas Sabaliauskas saját, szemléletesen elbeszélt története bizonyítja a legjobban arról, hogyan vizsgázott pedagógiából egy oda vezényelt, litvánul nem tudó professzornál, miközben ő maga rosszul beszélt oroszul. Ám, hogy a szintén Suvalkijából származó írónő, Petronėlė Orintaitė egyik könyvének címét parafrazáljuk, Algirdas Sabaliauskas számára a sors jóra fordult. 1953-ban, még egyetemi diplomája megszerzése előtt, Algirdas Sabaliauskas szerkesztőként kezdett dolgozni a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetben. Néhány hónappal később, miután elvégezte az egyetemet, a fiatal szakember az Intézetben maradt, és posztgraduális képzésre jelentkezve, 134 | PERSONALIA a Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztályon kezdett dolgozni: először fiatalabb tudományos munkatársként, később vezető tudományos munkatársként, végül pedig főmunkatársként. 1997 és 2000 között az újjáalakult Litván Nyelvi Intézet igazgatója volt. A Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztály fiatalabb tudományos munkatársaként dolgozva Algirdas Sabaliauskas tette közzé első nagyobb terjedelmű tanulmányát, amely mindmáig megőrizte tudományos értékét. Az 1957-ben megjelent Kai kurie lietuvių kalbos gramatikos klausimai című tanulmánykötetben jelent meg a diplomamunkája alapján készült „Atematiniai lietuvių kalbos veiksmažodžiai” című tanulmány (77–114. o.). Ugyanebben az évben a Tudományos Akadémia kiadványaiban, valamint a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet folytatásos kiadványában, a Literatūra ir kalba címűben jelent meg az első három közlemény abból a doktori értekezésből, amelynek védésére akkor készültek (akkoriban a filológiai tudományok kandidátusi értekezésének nevezték), címe: Baltų kalbų žemės ūkio augalų pavadinimų kilmė („Dėl kanapės pavadinimo” és „Dėl grikio pavadinimo”, – Lietuvos TSR MA darbai. A sorozat, 1957, 2(3). köt., 199–210.; 211–218. o.; „Dėl žirnio pavadinimo kilmės”, – Literatūra ir kalba, 1957, 2. köt., 346–355. o.). Algirdas Sabaliauskas 1958-ban védte meg értekezését. A fiatal tudósnak már ezekben az első közleményeiben megmutatkozott egy újabb, „Istentől kapott ajándéka” (amellyel nem mindenki részesül egyformán) – az a képessége, hogy anyanyelvünk szavainak történetét, a bonyolult és rendkívül szövevényes jelenségeket mindenki számára érthető, egyszerű nyelven magyarázza el. Az értekezés megvédése és annak majdnem teljes, különálló tanulmányok formájában, nyelvészeti folyóiratokban való publikálása után Algirdas Sabaliauskas továbbra is hű maradt a litván nyelv szókészletének történeti vizsgálatához. E kutatások adatait és eredményeit nemcsak nyelvészeti tanulmányokban tették közzé, hanem hamarosan napvilágot láttak a kutatásokat összegző történeti litván lexikológiai tanulmányok is: „Lietuvių kalbos leksikos raida” (LKK, 1966, 8. köt., 5–141. o.); „Baltų kalbų naminių gyvulių pavadinimai” (LKK, 1968, 10. köt., 101–190. o.) és „Iš baltų kalbų gyvulininkystės terminologijos istorijos” (LKK, 1970, 12. köt., 7–81. o.). Ezeket a tanulmányokat Baltų kalbų leksikos tyrinėjimai összefoglaló címmel 1975-ben habilitációs dolgozatként védte meg. Az említett tanulmányokkal Algirdas Sabaliauskas litván szókészlettel kapcsolatos kutatásai sem értek véget. A litván szavak eredetének és szemantikai fejlődésének szövevényes, kanyargós útjain Algirdas Sabaliauskas továbbra is „járta” az ösvényeket. A jubiláns az ezek során összegyűjtött litván lexikai adatokat az 1990-ben megjelent Lietuvių kalbos leksika című monográfiájában foglalta össze. Ebben a litván nyelv szókészletének etimológiai és történeti kutatásait jelentősen gazdagító könyvben a szerző átfogóan tárta fel a litván szókincs összetételét, elkülönítve annak fő rétegeit, áttekintette a más nyelvekből átvett szavakat, valamint az új szavak újkori alkotását. Ez a könyv, akárcsak Algirdas Sabaliauskas korábbi, hasonló témájú tanulmányai, minden lexikológus és etimológus kézikönyvévé vált. Algirdas Sabaliauskas nélkül elképzelhetetlen a litván nyelvtudomány és a litván nyelv kutatásának története. Minden kétséget kizáróan kijelenthető, hogy a jubiláns e kutatási terület úttörője: senki más nem regisztrálta ilyen módszeresen és gondosan a litván nyelv kutatástörténetének adatait, valamint a litván nyelv kutatóinak életrajzi tényeit. Magától értetődik, hogy ekkora, mai szóhasználattal élve, PERSONALIA 135 E szakterület adatbankját a jubiláns nem tarthatta meg kizárólag magának. Ezért a rendelkezésére álló, a litván nyelvtudomány és a litván nyelv kutatástörténetével kapcsolatos tényeket rendszerezve és összefoglalva úgy döntött, hogy a litván nyelv kutatói és a közvélemény elé tárja őket. Így született meg két további könyv: Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija. Iki 1940 metų (1979) és Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija: 1940–1980 (1982). A könyvek időrendben mutatják be a litván nyelv kutatásának folyamatát, nemcsak Litvániában, hanem más országokban is. E könyvekért Algirdas Sabaliauskas 1984-ben megkapta a Litván Állami Díjat. Igaz, ha mai, kritikusabb olvasó olvassa ezeket a sorokat, kifogásolhatja, hogy az említett könyvek számos kérdést csupán töredékesen tárgyalnak, másokat pedig túlzottan felmagasztalnak. És természetesen részben igaza lesz. Ám ezért nem Algirdas Sabaliauskas, hanem az akkori szovjet szabványok okolhatók. Ezek sok mindenről való lemondásra kényszerítették a szerzőt. Abban az időben ugyanis szigorúan szabályozták a tudományos monográfiák terjedelmét. Ezért Algirdas Sabaliauskasnak, ha a lehető legtöbb tényt kívánta közölni a litván nyelv kutatástörténetéről, be kellett tartania az előírt szabványokat. Előre kijelenthető, hogy a jubiláns készülő harmadik Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorijos részében, amely az 1980 után végzett litván nyelvi kutatásokat tekinti át, ilyen „hiányosságok” bizonyosan nem lesznek. A litván nyelvészek közül senki sem ér fel Algirdas Sabaliauskashoz, és senki sem múlja felül őt abban, ahogyan a nyelvtudomány ismereteit népszerűsíti a fiatalok és általában az egész társadalom körében. Arra törekedve, hogy minél több, különböző korú ember megszeresse anyanyelvét, és érdeklődjön annak titkai iránt, s – mint már említettük – a nyelvtudomány bonyolult kérdéseiről egyszerűen és szemléletesen tudva mesélni, Algirdas Sabaliauskas már 1962 óta afféle litván Hans Christian Andersenként mesél minden korosztály olvasóinak izgalmas történeteket – nem királykisasszonyokról és tündérekről, hanem a litván szavak eredetéről és vándorlásuk útjáról. Így egyáltalán nem meglepő, hogy mind Litvániában, mind egyes külföldi országokban ilyen kedvező fogadtatásban és elismerésben részesültek, és több könyvét is újra kiadták a nagyközönség számára készült művei közül: Žodžiai keliauja (1962, 21993), Žodžiai pasakoja (1965), Žodžiai atgyja (1967, 21980, 32000) és Šimtas kalbos mįslių (1970, 22001). A sorozat kiadványai közül talán a harmadik, a Žodžiai atgyja lett a leginkább „felmagasztalt”: a neves amerikai baltista, William R. Schmalstieg Ruth Armentraut társaságában angolra fordította, és néhány évvel később Chicagóban kiadta (Noted Scholars of Lithuanian Language, Chicago, 1973). Ikuo Murata japán nyelvész, a litván irodalom népszerűsítője és fordítója pedig a könyv egyes fejezeteit japánul jelentette meg. A tudományos ismeretterjesztés területéhez tartoznak Algirdas Sabaliauskas litván nyelv kutatástörténetével foglalkozó témájú, közérthetően megírt könyvei is: Kaip tyrinėta lietuvių kalba (1984), Baltų kalbų tyrinėjimai (1986), Mes baltai (1986, 22002; angolul We, the Balts, Vilnius, 1993), valamint a prof. Jonas Palionisszal közösen írt Rytų slavų kalbininkai lituanistikos baruose című könyv (1990). E könyvekhez szorosan kapcsolódnak Algirdas Sabaliauskasnak a litvániai és más országok tudományos folyóirataiban, valamint enciklopédikus kiadványaiban megjelent cikkei, amelyek a litván nyelv kutatóival, a litván nyelv szempontjából fontos kutatásokat végző intézményekkel és szervezetekkel, továbbá a litvánisztika és baltisztika számára jelentős kiadványokkal foglalkoznak. Ha mindezeket a cikkeket egy helyre gyűjtenénk, belőlük is jó néhány vaskos kötet állna össze. 136 | PERSONALIA Algirdas Sabaliauskas nem csupán íróasztal mellett dolgozó nyelvész, hanem vidám, közvetlen, érzékeny ember is, aki szeret a fiatalokkal beszélgetni. Gyakran vendégeskedik szülővárosa, Marijampolė iskoláiban, de más iskolákban is. A jubiláns a tanuló ifjúságnak ajánlotta 1994-ben megjelent Iš kur jie? című könyvét is, amelyet a litván etimológiai szótár sajátos, népszerű változatának is nevezhetnénk. Mivel Algirdas Sabaliauskas mindig nagy szeretettel és tisztelettel beszél egykori tanárairól és osztálytársairól, ezt a könyvet „tanárainak és azoknak ajánlotta, akik 1948-ban végeztek, vagy végezniük kellett volna a marijampolėi Rygiškių Jono Gimnáziumban” (4. o.). A könyv „Előszavában” a szerző, ismét emlékeiben visszatérve a háború utáni tragikus évekre, azt írja, hogy e könyv írásakor „folyton iskoláséveire és osztálytársaira gondolt. Néha még azt is elképzelte (bocsássanak meg neki naivságáért!), hogy ezt a könyvet nemcsak ő, hanem barátai is szívesen olvasták volna, amikor a Rygiškių Jono Gimnáziumban Jonas Kabelka és Jonas Kvederaitis tanította őket a nyelvi bölcsességre. Ezért tanárainak és osztálytársainak – különösen azoknak, akik idő előtt hagyták el az osztályt, és többé soha nem tértek vissza oda – emlékére ajánlja ezt a könyvet” (5–6. o.). Úgy tűnik, korunk pedagógusainak és vezetőiknek figyelmesen meg kellene hallgatniuk Algirdas Sabaliauskas e szavait, és el kellene gondolkodniuk azon, hogyan tudták az akkori tanárok ilyen nehéz körülmények között nemcsak a barátság és a kötelességtudat érzését, hanem a szülőföld és annak kultúrája iránti szeretetet is elültetni tanítványaikban – olyan értékeket, amelyekkel sajnos a reformok ingoványából kilábalni képtelen mai litván iskola nem dicsekedhet. Algirdas Sabaliauskas eddig említett tudományos tevékenységéhez hozzá kell számítani a litvánisztikai szakemberek képzéséhez való hozzájárulását is. A jubiláns csaknem három évtizeden át vezette a Vilniusi Pedagógiai Egyetem litvánisztika szakos hallgatóinak államvizsga-bizottságát, és előadásokat is tartott ott. Algirdas Sabaliauskas elmeséli, milyen kellemetlenül érezte magát, amikor a tanteremben vagy a vizsgáztatóasztalnál olyan tanáraival találkozott, akik közül többen már idős korba léptek, de a körülmények alakulása miatt korábban nem szerezhettek felsőfokú diplomát. Pedagógiai tevékenységéért a Vilniusi Pedagógiai Egyetem 1997-ben professzori címet adományozott Algirdas Sabaliauskasnak. A Litván Tudományos Akadémia levelező tagját, a Lett Tudományos Akadémia külső tagját, prof. Algirdas Sabaliauskast 75. születésnapja alkalmából köszöntve hozzá kell tennünk, hogy a jubiláns sokrétű tevékenysége nélkül mai nyelvtudományunk egyszerűen elképzelhetetlen, annál is inkább, mert Algirdas Sabaliauskas számos nyelvészeti kiadvány szerkesztőbizottságának és tudományos tanácsának tagja volt, illetve ma is az. A jubiláns szerteágazó, sokoldalú tevékenységét két Gediminas nagyfejedelmi renddel ismerték el (1997, 2002). Mi pedig – a Litván Nyelvi Intézet Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztályának munkatársai – idősebb kollégánknak jó egészséget és alkotó éveket kívánva ezt mondjuk: Nagyra Tisztelt Professzor Úr, nagyon-nagyon szükségünk van Önre. Mindig várjuk őszinte tanácsait és a nehéz pillanatokban bátorító mosolyát, és a litván nyelv iránt érdeklődő olvasókkal együtt, az Ön szavait követve, azon igyekezve, hogy sokkal többet tudjunk „a mindennap <…> elhangzó szavakról”, mint „a legtávolabbi bolygókról, a Föld mélyéről, a számítógépes műveletekről vagy akár a horoszkópok jóslatairól” – újabb történeteket várunk a litván szavak eredetéről. Juozas Karaciejus