Apie naujas veiksmažodžių 3 asmens galūnių paieškas

Megjegyzések Hozzá kell tenni azt is, hogy V. Vitkauskas helytelenül értelmezi a lett vagy szláv nyelvek hatására vonatkozó feltételezésemet. Mindenekelőtt sehol sem állítom, hogy a žemaitiai és aukštaitiai vilniškiai -elis végződése rendre a lett, illetve a szláv nyelvek hatásának következménye. Egyszerűen azt próbálom megmagyarázni, miért jegyeztek fel több szótagú, -elis végződésű helyneveket olyan vidékekről is, ahol egyébként a -élis kicsinyítő képzőnek kellene állnia: Délés Északkelet-Litvániában, valamint Želva, Alanta és Rūdninkai környékén’. Legalább néhány ilyen helynév -elis (-elė) végződése valóban a elszlávosodás következtében alakulhatott ki, vö. a hasonló szerkezetű litván lakóhelynevek és személynevek szláv forrásokban történt feljegyzéseit: Trafzkunele" 1744, 1771, Traszkunele 1775, 1784 = lit. Troskiiné liai (vö. Tro8kiiny sen.), Wilunele 1784 = lit. Vildnéliai (Jiezno község); Vanagelis" 1689 (Skaruliai) = lit. Vanagélis, Wederelis 1626 (Kaunas) = lit. Védarélis, Zemoytel 1628 (Kaunas) = lit. Zemaitélis stb. Laimutis Bilkis Litván Nyelvi Intézet P. Vileisio utca 5., 10308 Vilnius, Litvánia Az új igei 3. személyű végződések kereséséről Régóta ismert, hogy a litván nyelv szám szerint nem differenciált igei 3. személyű alakjai tiszta magánhangzós töveknek felelnek meg, és semmilyen nyom nincs arra, hogy valaha is végződésük lett volna. A litván nyelvnek ezt a sajátosságát Pisani, Toporov, Ivanov, Schmalstieg és sok más kutató különösen jelentősnek tartja az ige eredeti állapotának rekonstrukciója és a nyelvtipológia szempontjából. Ez világosan tükröződik a litván igerendszer szinkrón állapotában, ahol a magánhangzós 3. személyű tővégek számos alak képzésének alapját alkotják. ga -élis (vö. Razmukaité, R. Lietuvos priesaginiai oikonimai. Doktori disszertáció, Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, Vytautas Magnus Egyetem, 1998, 34–35, 36–40). ° Lásd. Bilkis, L. Lietuvos priesaginiai deminutyviniai helonimai. Acta Linguistica Lithuanica 41, 1999, 70. 1 A történelmi helynevek a Helynévtani Osztály Történelmi helynevek kartotékából származnak. 4 A történelmi személynevek a Helynévtani Osztály Történelmi személynevek kartotékából származnak. 109 Megjegyzések Ezért meglehetősen váratlanul hat a Vaskelienė tanulmányában (2006: 83–93) javasolt megoldás, amely szerint a 3. személyű alakok tővégi magánhangzóit ragoknak kell tekinteni, és ezek alapján kell meghatározni a melléknévi igenevek és a határozói igenevek képzésének szabályait. A szerző szerint mindmáig nincs egységes álláspont az igék jelen idejű és egyszerű múlt idejű 3. személyű végződését illetően — egyes nyelvészek azt állítják, hogy ennek a személynek nincs ragja, más nyelvészek pedig úgy vélik, hogy a mai litván nyelv szempontjából célszerű ragként kezelni* (85). Ezt az állítólag szabad választást lehetővé tevő helyzetet a szerző olyan munkák összevetésével szemlélteti, amelyeket egymástól évtizedek választanak el: Jablonskis nyelvtanai (1901, 1922), Ambrazas és Ziugžda tankönyve (1937), az LKG második kötete (1971), a Lietuvių kalbos žinynas (1998) stb. Érdekes, hogy az összevetés során a szerzőben fel sem merült a kérdés, miért nevezte Jablonskis a litván nyelv első tankönyvében (1901) a 3. személyű alakok végződéseit ragoknak, 1922-től viszont nyelvtanaiban már következetesen a 3. személyű tővégekről beszélt. Az sem került megfontolásra, miért döntöttek a DLKG szerzői úgy, hogy megváltoztatják az LKG második kötetében az igei személyragozásról kifejtett nézetet, illetve miért mondott le Paulauskienė (2006: 155 skk.) korábbi (1979: 133) javaslatáról, miszerint szinkrón szempontból a 3. személyű végződéseket ragoknak kell tekinteni (egyébként e sorok szerzője 1974: 182-ben szintén lehetségesnek tartotta ezt a feltevést). E változtatások oka a személyalakoknak az LKG II. kötetében való bemutatásáról folytatott vita (Girdenis, Zulys 1973: 208–209; Ambrazas és mtsai 1974: 182–184) után elvégzett, a litván nyelv igéinek személyragozására vonatkozó átfogó kutatás volt. Közülük a legfontosabbak Zsulió (1975) és Bulygina (1977) munkái. Ezekben határozottan bebizonyosodott, hogy a litván igék szinkronikus személyragozási rendszere csak akkor írható le átláthatóan és következetesen, ha a 3. személyű alakok végződéseit magánhangzós tővégeknek tekintjük, míg a végződésekké való átalakításukra tett kísérletek számos mesterséges flexióval homályosíthatják el a személyragozást. Egyszerűen különös, hogy a kérdéssel kapcsolatban legjelentősebb kutatások elkerülték a szerző figyelmét, noha ezekre épül az igék ragozásának leírása mindhárom, a Litván Nyelv Intézetében készített egykötetes litván nyelvtanban (1985, 1994–2005, 1997–2006), a Litván nyelv enciklopédiájában (1999), a Funkcionális litván nyelvtanban (Valeckienė 1998) és számos más munkában. A 3. személyű alakok keresése nem segít sem a résztvevői képzésben. A cikkben javasolt melléknévi igenevek levezetési szabályai a szokásosaktól csak a megadott végződések terminusaiban és a jelen idejű szenvedő melléknévi igenév újonnan felfedezett képzőjében különböznek. ir -am /-om / -im (91). 110 Megjegyzések BIBLIOGRÁFIA Ampraska, J., Ziucapa, J. 1937: A litván nyelv grammatikája I. Kaunas, Amanazas, V., Stitiee, N., Vateckiené, A. 1974: A litván nyelv morfológiájának néhány vitatható kérdése. Baltistica 10 (2), 177-186. Butvoina, T. V. 1977: Tapasztalat a litván igeragozás dinamikus* leírása. In: A morfológiai modellek elméletének problémái, Moszkva: Nauka, PLKG 236-269, = A mai litván nyelv grammatikája, szerk. V. Ambrazas, Vilnius: A Tudományos ir Enciklopédia Kiadóintézete, 1994-12006. DoszrovotszB. ir kisz és mtsai, A litván nyelv szótára, Kaunas: Sviesa. Ginpents, A., Zuvys, V. 1973, [rec.] A litván nyelv grammatikája 1-2, 1965-1971. Baltistica 9 (2), 203-214. JapLonsxis, J. 1901: A litván nyelv grammatikája. Kézikönyv írók és ir olvasók számára. TilZé: Otto v. Mauderode. Japtonskis, J. 1922: Litván nyelvtan. Etimológia. Kaunas–Vilnius: Svyturys. LKG Il =Litván nyelvtan szerk. 2, K. Ulvydas. Vilmus: Mintis, 1971. PauLauskiene, A. 1979: A litván nyelv igei kategóriái. Vilnius: Mintis. Pautauskien, A. 2006: A litván nyelv morfológiájának alapjai. Kaunas: Technologija. VALECKIENE, A. 1998: A litván nyelv funkcionális grammatikája. Vilnius: Mokslo enciklopedijy ir leidybos instititas. Vaskeziene, J. 2006: A jelen idejű és a ir múlt idejű melléknévi igenevek, valamint a határozói igenevek képzésének ir morfémaelemzése. Acta Linguistica Lithuanica 54, 83-93, Zu.vs, V. 1975: A standard litván nyelv igei személyragjai. Kalbotyra 26 (1), 63-73, Vytautas Ambrazas, Litván Nyelvi Intézet P. Vileisio g. 5, 10308 Vilnius, Litvánia 111