Leszek Bednarczuk. „Językowy obraz Wielkiego Księstwa Litewskiego. Millenium Lithuaniae MIX–MMIX“

170 acta Linguistica Lithuanica LXVI jonas PaLionis A kutatás irányai: a litván írott nyelv története, névtan. Leszek Bednarczuk nyelvi képe a Nagyfejedelemségnek Litvániának. Millennium Lithuaniae MIX–MMIX Krakkó: Lexis, 2010, 311 p. ISBN 978-83-89425-69-0 Litvánia ezredfordulója, pontosabban – az ismert Litvánia-névnek az írott forrásokban való legkorábbi említésétől számított ezredév – nemcsak a mi, hanem más, különösen a szomszédos népek tudományos világában is széles körű visszhangra talált. Számos, Litvánia (Lituae) nevének a quedlinburgi évkönyvekben való említésével kapcsolatos cikk jelent meg, valamint ezeréves jubileum által inspirált nagyobb tanulmányok is, amelyekben a Litván Nagyfejedelemség (Ldk) gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális életének problémáit különböző szempontokból fejtegetik. Néhányukban szűkebb vagy tágabb terjedelemben a nyelvek sokféleségét és a nyelvi kapcsolatokat is tárgyalják a Litván Nagyfejedelemségben. E tekintetben különösen kiemelkedik a lengyel baltista, szlavista és indoeuropeista Lešek Bednarčiuk (Leszek Bednarczuk)1 2010-ben Krakkóban kiadott, jelentős terjedelmű könyve: Językowy obraz Wielkiego Księstwa Litewskiego. Millenium Lithuaniae MIX–MMIX. Ez alighanem az első ilyen jellegű tanulmány, amelyben számos összetett, nemcsak nyelvi, hanem történelmi problémát is vizsgálnak; a szerző ezeket már 1974 óta kutatja (a könyv „bibliográfiája” nem kevesebb mint 32 ilyen jellegű cikkét sorolja fel)2 . 1 Róla bővebben lásd: Lietuvių kalbos enciklopedija. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2 A többi, közvetlenül Litvánia nevének jubileumához kapcsolódó szerzői munka közül említésre méltók: Białuński G. Misja prusko-litewska biskupa Brunona z Kwerfurtu, Olsztyn: 2008, 74. Towarzystwo Naukowe i Orodek Badań Naukowych im. Wojciech Kętrzyński, 2010; Meysztowicz W. Św. Brun Litvániában 1009-ben. – LituanoSlavica Posnaniensia. Studia historica 13; Litvánia évezrede = Millennium Lithuaniae, szerk. és a szöveg szerzője Mindaugas Šapoka. Vilnius: Lithuanian art Museum, 2009; Lietuva 1009–2009, szerk. adomas butrimas, rūta janonienė, tojana račiūnaitė. Vilnius: Vilniusi Művészeti Akadémia Kiadója, 2009; Pietkiewicz k. A litván államiság kezdetei. – Történészek tanulmányai a Litván Állam ezredik évében. Poznań: Wydawnictwo Poznańskie, 2010; zinkevičius z. netimeras, zebedenas és mtsai. – Baltistika 44(1); Litvánia neve. Eredete és alakváltozatainak képzése. Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóközpont, 2010. językowy obraz Wielkiego księstwa Litewskiego. Millenium Lithuaniae MiX–MMiX 171recenzijos / reviews nemcsak a Litván Nagyfejedelemség nyelvi kapcsolatai a iš knygos įžanginio žodžio („słowo wstępne“) matyti, kad autoriui rūpėję ne legrégebbi időktől, hanem azok fejlődése napjainkig („do dzisiejszej sytuacji językowej”), továbbá alapjukat a szerző korábban közölt cikkeinek átdolgozott és pontosított változatai képezik. A recenzált könyv tehát korábbi kutatásainak korrigált szintéziseként tekinthető. A könyv 15 nagyobb vagy kisebb fejezetből áll, a végén terjedelmes (586 tételből álló) bibliográfiával, rövidítésjegyzékkel, a könyv négy (litván, belarusz, angol és lengyel) nyelven írt összefoglalójával, két térképpel (a Litván Nagyfejedelemség etnolingvisztikai térképével és a Vilniusi régió -enięnta formánst tartalmazó helyneveinek térképével), valamint Jono Jurkšas által 1985-ben összeállított, a vilniusi utcanevek XVI–XX. századi táblázatával. A szerző a nyelvészeti problematikát a bevezetőben „w pewnym uproszczeniu” három tematikus csoportra osztotta: 1) a Litván Nagyfejedelemség nyelveinek kapcsolatai (I–IV. fejezet); 2) a Litván Nagyfejedelemség etnikai onomasztikája (V–IX. fejezet), valamint 3) a Litván Nagyfejedelemség területein kialakult nyelvi regionalizmusok. autoriaus nuomone, tinkamiausias metodas tokiai problematikai tirti esąs arealinis lyginamasis („arealo-porównawcza“), nes jis leidžiąs interpretuoti kalbos reiškinius nepriklausomai nuo jų teritorinio paplitimo („niezaleznie od granic językowych“). Šiuo atžvilgiu tokiai interpretacijai artimiausia esanti etnodialektologija, o tariamąsias kalbas ir tarmes esą galima vadinti etnolektais (autoriaus terminai). tokiais etnolektais pirmajame skyriuje „stosunki etnolingwistyczne na ziemiach Wielkiego księstwa Litewskiego“ (p. 13–26) laikoma: 1) lietuvių kalba, 2) baltarusių kalba, 3) lenkų kalba, 4) Lietuvos totorių kalba, 5) trakų karaimų kalba, 6) šiaurės rytų jidiš, 7) narevo pagoniškos tarmės („pogańskie gwary z narewu“) ir 8) Rusijos sentikių šnekta. nors dėl kai kurių čia išskirtų etnolektų buvimo, kaip ir dėl kai kurių nesuminėtų egzistavimo, gali kilti abejonių, bet pats jų išskyrimas ir naujų terminų įsivedimas turi pagrindo (tiktai kalbos reiškinių interpretacijos atribojimas nuo jų teritorinio paplitimo, man rodos, ne visuomet tikslingas). kad būtų galima susidaryti aiškesnį vaizdą apie knygos problematiką ir suvokti autoriaus pasakymo dėl tos klasifikacijos apibūdinimo žodžiais „w pewnym uproszczeniu“ prasmę, pravartu pateikti visą knygos penkiolikos skyrių sąrašą. be minėto pirmojo skyriaus, tolimesnieji yra tokie: ii. drogi christianizacji Litwy (su priedu „Pogoń i wici“) (p. 27–40); iii. Pochodzenie etnosu i języka białoruskiego (p. 41– 60); iV. a lengyel nyelv a WkL területein (61–99. o.); V. a Két Nemzet Köztársasága (100–108. o.); VI. Vilnius nevei és lakóinak elnevezései az LNK dokumentumaiban (109–122. o.); VII. az LNK lakóinak (etnikai) vezetéknevei (123–158. o.); VIII. helynévi újítások az LNK területein (159–165. o.); iX. hidronimiai területek az LNK területein (166–180. o.); X. miért a Nyemanon túl? (181–185. o.); XI. a tutajosok szókincse a Viliján (186–193. o.); Xii. nyelvi helyzet a Berezinánál (194–200. o.); Xiii. Mogiljov és Vityebszk városi krónikáinak nyelvéről (201– 212. o.); XiV. Polonizmusok a szmolenszki emlékekben és nyelvjárásokban (a „List do 172 acta Linguistica Lithuanica LXVI filipa obuchowicza...“ ir su krokuvoje esančio jonas PaLionis baltarusiško laiško teksto vilniejau iš skyrių ir jų priedų pavadinimų matyti, kad knygoje esama dalykų, tiesiogiai nesusijusių su jos pavadinimu ir joje nagrinėjama tiška kopija bei jo kalbos analize) (p. 213–254) ir XV. językowe dziedzictwo WkL w twórczoci adama Mickiewicza (p. 255–280). problematika, be to, kad joje daugiausia vietos skiriama polonistikai, kad lingvistinė analizė glaudžiai siejama su Ldk egzistavusių tautų istorija. Pastaroji ypatybė, būdinga visiems skyriams, daro bednarčiuko darbą įdomų ir vertingą ne tik baltų ir slavų etnolingvistikos, bet ir tų tautų istorijos tyrinėtojams. apskritai bednarčiuko knygoje minima ir kvalifikuotai svarstoma tiek daug su Ldk kalbine mozaika ir istorija susijusių problemų, jog trumpoje recenzijoje neįmanoma nei jų visų aprėpti, nei plačiau pakomentuoti. todėl apsiribojama tik kai kuriomis bendro pobūdžio pastabomis ir kai kuriais lietuvių „etnoso“ dalykais, ypač tais, kuriems būdingas orginalus autoriaus požiūris. Viena iš tokių pastabų susijusi su jau minėta laiko dimensija. nors knygoje laikomasi tradicinio požiūrio, kad Ldk apimanti laikotarpį nuo Mindaugo ligi trečiojo Lietuvos ir Lenkijos valstybės („žečpospolitos“) padalijimo 1795 m. (p. 13), bet neretais atvejais peržengiama šio istorinio fenomeno laiko riba ir pasiekiami net dabartiniai laikai. ypač tai ryšku skyriuose, kuriuose aprašomas lenkų kalbos etnolektas, lenkų kalbos ypatybės etninėse Ldk žemėse (iV, Vi skyriai). toks laiko ribos peržengimas gali būti pateisinamas skyriuose, kur aiškinama etnonimų kilmė, bet didesni nukrypimai į XiX–XX a. aiškinant kalbinę situaciją bei kalbinius santykius Ldk nesisieja nei su knygos pavadinimu, nei su joje tiriama problematika. Jó lett volna, ha a könyv elején elhelyeztek volna egy térképet a Litván Nagyfejedelemségről, amelyen világosan megjelölték volna határait és e határok történelmi változását (a könyv végén közölt kis térkép csak a Litván Nagyfejedelemség északi és keleti területrészét ábrázolja). Egy másik, általános jellegű megjegyzés az első fejezetben található, a Litván Nagyfejedelemség etnolektusainak osztályozásával kapcsolatos. A fent említett nyolc etnolektus felsorolásába egyrészt bekerült a furcsán elnevezett „a Narew pogány nyelvjárásai” etnolektus („pogańskie gwary z narewu”), másrészt viszont hiányzik belőle a žemaitis nyelv (illetve nyelvjárás). A szóban forgó „Narew-etnolektusról”, amelynek létrejöttéhez az alapot a Viačeslav Zinov által 1978-ban a Białowieżai-erdő keleti részén fekvő településen talált, mintegy 200 lengyel szót magyarázó szójegyzék szolgáltatta, amelyeket Zygmunt Zinkevičius véleménye szerint a XVI. század második felében vagy a XVII. század elején fordítottak jotving nyelvre, mint ismeretes, különféle vélemények léteznek. 3 . Ha a szótár magyarázó részének nyelvi keverékét, amelyben lett, finnugor és germán elemek is felismerhetők, külön etnolektusnak tekintenénk, akkor az ezzel a terminussal jelölt fogalom túlságosan egyetlen (E tekintetben a žemaitis 3 Plg. schmid Wolfgang P. die „germanismen“ in sog. Polnisch-jatvingischen glossar. – Indogermanische Forschungen 91, 273–286. językowy obraz Wielkiego księstwa Litewskiego. Millenium Lithuaniae MiX–MMiX 173recenziók / kritikák esetében ismeretlen eredetű) írásos emlékből és ilyen etnolektusokból nagyon sokat lehetne találni. fölöslegesen kerültek e feltételezett etnolektus nevébe a „pogańskie gwary” szavak is, amelyekre nincsenek komoly érvek (ehhez nem elegendő a szerző hivatkozása Konstantinas Jablonskis Lietuviški žodžiai senosios Lietuvos raštinių kalboje című könyvében közölt adataira). nyelvjárásnak az etnolektusok jegyzékéből való kihagyása meglehetősen nagy hiányosság, amelyről a szerzőnek legalább magyarázatot kellett volna adnia. Feltehető, hogy azért nem került be, mert a žalgirisi csata győzelméig a gyakran mind a keresztes lovagok, mind a kardtestvérek által megtámadott žemaitisok időnként mintha elszakadtak volna a Litván Nagyfejedelemségtől. A gyakorlatban azonban mindig a Litván Nagyfejedelemség szerves részét alkották, igaz, nemegyszer uralkodói céljait szolgálták. A žemaitisoknak, valamint a balti eredetű többi etnolektusnak (aukštaitisok, dzūkai) az elkülönítése és kapcsolataik a szláv (belarusz, lengyel, orosz), illetve nem szláv (tatár, karaim, jiddis, magyar) etnolektusokkal mindmáig, úgy tűnik, nem keltették fel különösebben a nyelvészek figyelmét, és nem születtek szélesebb körű, általánosító jellegű kutatások sem, noha az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban jelennek meg az e problémakörhöz kapcsolódó munkák. 4 . már említettük, hogy Bednarčiukas könyvében a legtöbb helyet a polonisztika, pontosabban a lengyel nyelv használata kapta az LDK egyes fejlődési szakaszaiban és különböző területein. valamivel kevésbé etnolektusi szempontból írta le a belarusz, az ún. kancelláriai keleti szláv, és legkevésbé a litván nyelvet, bár ez utóbbi egyes problémáit, különösen az onomasztikaiakat, szintén szűkebb vagy tágabb körben megvizsgálta. ez teljesen érthető, különösen annak figyelembevételével, hogy a könyv a szerző különböző kiadványokban közzétett cikkei alapján készült, ami korlátozta a problematika választékát és jellegét. A litván etnolektus kérdéseiről szólva el kell mondani, hogy a könyv szerzője annak sajátosságainak feltárásához számos, más kutatók — köztük litván kutatók — munkáiban közzétett és közzé nem tett különféle történeti forrást használt fel, továbbá nem kevés történeti és nyelvészeti tény eredeti értelmezését adta. Itt csupán néhány, vitatottan értékelt, a recenzált könyvben eredeti módon tárgyalt litván nyelvi és /vagy litván történelmi tényt emelek ki. A litván címer vyts elnevezésének eredetével kezdem. A litván nyelvészek és történészek ezt az elnevezést különbözőképpen magyarázták. Pranas Skardžius úgy vélte, hogy ez Simanas Daukantas által alkotott új szó – a lengyel pogoń vagy pogonia tükörfordítása 5 . ezzel a véleménnyel azonban nem értett egyet Inge Lukšaitė történész, aki felfedez4 E tekintetben különösen érdekes és tartalmas Motiejus Nyndorf (Mathias Niendorf) német történész Das Grosfürstentum Litauen című tanulmánya. Tanulmányok a nemzetképződésről a kora újkorban (1569–1795). Wiesbaden: Harrassowitz Verlag, 2006, 329 p., amelynek „Žemaiten ein Fall verhinderten Nationsbildung” című fejezetében éppen a žemaitijai etnolektális jellegű viszonyokat írja le, de amelyet Lešek Bednarčiuk könyvében nem használtak fel. 5 Ezt a véleményt 1937-ben a Gimtoji kalba 11. számában, a 152. oldalon fejtette ki egy névtelen olvasó „A Vytis szó (a nemzet jelképe) nem ugyanabból az eredetből származik-e, mint az orosz vitiaz?” kérdésére adott válaszában 174 Acta Linguistica Lithuanica LXVI-ben „kétségtelen” nyomát látta a vytis szónak jonas PaLionis Konstantinas Jablonskis által az 1629-es Kęsčiai, Karšuvos valsčius dokumentumában feljegyzett Vutec Kalnsь (= Vyties kalnas) helynévben, és azt a Vygailas, Vytenis, Vytautas (?) személynevekkel hozta kapcsolatba 6 7 . bár az efféle kapcsolat teljesen megalapozott, nem tárja fel sem a vytis szó ‘címer’ jelentésben való használatának kezdetét, sem pedig viszonyát a Litván Nagyfejedelemség kancelláriai nyelvének vitʼ, vicʼ, illetve a lengyel wici alakokhoz. E problémáknak szenteli Bednarciuk „Pogon i wici” című, a Język polski című lengyel folyóiratban (66, 1986, 165–170. o.) megjelent tanulmányát, amelyet aztán jelentősen átdolgozva és lerövidítve függelékként beillesztett az említett második fejezetbe (38–40. o.). saját tanulmányában a könyv szerzője több olyan forrást is közölt, amelyekben rögzítették a vytis lengyel megfelelőit, a pogoń, pogonia szavakat, valamint ezek kapcsolatát a wici szóval, amely ‘a király vagy a szejm által küldött bizonyos levél vagy ediktum’ jelentésével bírt. a könyv azonban alighanem azért nem szentel ennek a kapcsolatnak sok helyet, mert létezését nem támasztja alá e szavak igen eltérő szemantikája. Sokkal megbízhatóbb Lukšaitė utalása arra, hogy a régi litván hadseregben léteztek „[...] Vyčiai [a tanulmány szerzője kiemelte] – különleges lovasok, akiknek az volt a feladatuk, hogy üldözzék a visszavonuló ellenséget” 8 . lengyelül wici-nek nevezhették őket, noha sem Bednarciuk tanulmányában, sem a könyvben nem közölnek ilyen szemantikájú példákat. Lukšaitė utalása alátámasztja e recenzió szerzőjének azt a következtetését, hogy „A litván állami jelvény-címer formáját maguk a litvánok alakították ki, minden valószínűség szerint a XiV. században (talán még korábban?)”. Bednarciuk könyve e következtetés fontos 9 pontosító tényét is közli: a címer képe Algirdas pecsétjén jelenik meg, amelyet a Nagy Kázmérral 1366-ban kötött szerződésbe nyomtak. e szerződés másolatának egyetlen példánya állítólag a krakkói Czartoryski Könyvtárban található (40. o.). Az eredeti, a litván etnolektussal kapcsolatos szövegek mellett megkülönböztetendő a szerzőnek a III. fejezetben tárgyalt belarusz etnogenezis problémájához való viszonya. Bednarčiukas a régészet, az etnográfia, az antropológia és a lingvisztika adataira támaszkodva azt a már 1984-ben kifejtett feltevést fogalmazza meg 10 , hogy a belarusz etnosz és nyelv a Litván Nagyfejedelemséghez való tartozás következtében alakult ki, amelynek politikai határai csaknem pontosan kijelölik Belarusz etnográfiai terét 11 . Ez a balti víznévanyag szubsztrátumára alapozott feltevés meglehetősen megbízhatónak tűnik. 6 Jablonskis Konstantinas. Litván szavak a régi Litvánia kancelláriai nyelvében. Kaunas: Lietuvos istorijos draugija, 1941, 332. 7 Lukšaitė Ingė. a „vytis” szó miatt. – Múltunk 1. Vilnius: Litván Történeti Intézet, 1990, 122. 8 ugyanott, 121. o. 9 Palionis jonas. Ki alkotta Litvánia címerét (a vytist)? – Irodalom és művészet. 2002-11-22. 10 bednarczuk Leszek. A tudományos bizottságok üléseiről szóló beszámolók, 1987, 28 (1984), 117. 11 „Úgy tűnik, hogy az önálló belarusz etnosz és nyelv a Litván Nagyfejedelemséghez való tartozásnak köszönhetően alakult ki, amelynek politikai határai csaknem pontosan meghatározzák a néprajzi Belarusz kiterjedését“ (p. 47–48). językowy obraz Wielkiego księstwa Litewskiego. Millenium Lithuaniae MiX–MMiX 175recenzijos / reviews a litván nyelv etnolektusával kapcsolatos számos kérdést tárgyalnak a lengyel nyelv használatának szentelt fejezetek is, a Litván Nagyfejedelemség fennállásának különböző szakaszaiban. Például a Vii. fejezetben a baltisztika történetében talán első alkalommal írják le az olyan elszlávosított balti etnonimákat, mint Litwan, Litwasz, Litwosz, Litwach, Litwiniec, Litwinek, Litwinik, Litwak, Litewiak, Litwiniuk, Litewiak, Litwic, Żemojtel, Żmu(j)dzin, Łotysz, Łotwin, Łotyszonok, Łatyszonek, Jatwieżan, Jatwiezin, Jadzwidz(ie). Ez a leírás a baltisták számára kétségtelenül érdekes (a balti és szláv népek szoros történelmi kapcsolatait tükrözi), azonban egy már említett negatív vonással rendelkezik – nem korlátozódik kizárólag a Litván Nagyfejedelemségre: jelentős mennyiségű adatot közöl a fejedelemség utáni korszak írásos emlékeiből és a beszélt nyelvből, gyakran hivatkozik Kazimiero Rymuto (Kazimierz Rymut) Słownik nazwisk wpołczesnie w Polsce używanych című szótárára, amelyet oprac. k. Rymut na podstawie materiałów rządowego centrum informacji PeseL, I–X. Kraków, 1992–1994, amint azt már maga a cím is jelzi. E fejezetben az eredeti és, úgy vélem, meglehetősen megbízható a gùdas népnév magyarázata. Kazimieras Būgával ellentétben a recenzált könyv szerzője ezt a népnevet a gudas litván nyelvi melléknévvel hozza kapcsolatba, amelynek egyebek mellett ‘egyszerű’ jelentése is van (Lkž III 692); ez a jelentés áttevődhetett „azokra az emberekre, akik rossz (más, gyengébb) nyelven beszéltek, amilyeneknek a belaruszokat tartották“ (p. 133). Úgy vélem, ezt az értelmezést az is alátámasztja, hogy a gùdas főnevet a žemaitisok pejoratív értelemben használják más nyelvjárások képviselőinek (a keleti aukštaitisoknak) megnevezésére (Lkž, ugyanott). A lengyel nyelvnek a Litván Nagyfejedelemség nem etnikai területein való használatáról szóló fejezetekben, amelyekben a szerzőre jellemző éleslátással foglalja össze e probléma eddigi kutatásait, a lituanisztika és általában a baltisztika számára érdekes megfigyelések, valamint történeti forrásokon alapuló, eredeti tényértelmezések is találhatók. Például a VIII. fejezetben 53, Mazóviából (Mazowsza), Podlasie vidékéről (Podlasie) és a vilniusi térségből (Wileńszczyzna) származó helynév szerepel -ęta / -enięta formánsokkal, amelyeket a Litván Nagyfejedelemség egykori területeinek újításaiként tartanak számon. Közülük bizonyos részük teljes joggal kapcsolható litván alaphoz: Balenięta (: bala), Dusinęta (: dusinti), Girbinięta (: gerbti), Gudzieniętz (: gudas), Klidzinięta (: kliedas), Miedzienięta (: medis), Mieszkienięta (: miškas), Rumienięta (: rumus), Rymszenięta (: rimša), Urlenięta (: urlikiai, urlikis), Wojnidzinięta (: vainoti, *Vainvidas). A könyv szerzője azonban mindössze 12 olyat talált (a XVII. század második feléből), amelyek a Litván Nagyfejedelemség időszakában már léteztek, ezért többségük a helynevek későbbi ellengyelesítésének eredménye. Ezenkívül a megtaláltak sem kapcsolódnak többnyire közvetlenül a megadott litván közszavakhoz, hanem (legalábbis többségük) személynévi eredetű. Általában véve a Bednarčiuk könyvében szereplő litván helynevek bemutatásával kapcsolatban, volens nolens, rá kell mutatni egy nagyon nyilvánvaló módszertani hiányosságra. A könyvben a litván helynevek sok esetben csupán ellengyelesített formában szerepelnek. Senki sem tagadja (a könyv szerzője sem), hogy a 16. század elejéig a lengyel nyelv hatása az LDK-ban ... E város helynévadásának egyoldalú bemutatása, amely kizárólag bizonyos írott forrásokon, valamint a könyv végén hozzáadott, még a szovjet korszakban (1985-ben) J. Jurkštas által összeállított, nem túl sikerült és a könyv szerzője által némileg módosított, Vilnius óvárosának utcaneveit összehasonlító táblázaton (308–311. o.) alapul, az olvasóban téves benyomást kelthet az LDK fővárosa neve eredetének buvo dar gana silpna, kad etninėse lietuvių žemėse lietuviškai kalbėjo ne tik valstiečiai, baudžiauninkai, bet ir dauguma bajorų, kunigaikščių, valstybės vadovų, 176 acta Linguistica Lithuanica LXVI más szóval az állami elit. Ezeken a területeken jonas PaLionis litván falvak, városok és kisvárosok nevei is voltak, amelyek többsége a későbbi (XVII–XVIII.) századokban is fennmaradt (jelentős részük egészen napjainkig). Ezért a litván eredetű helynévanyagnak (és személynévanyagnak) tudományos szempontból való vizsgálatakor helytelen kizárólag a helyvagy személynevek lengyelesített formáival dolgozni. Helytelen többek között azért is, mert a nem litván tudós a lengyelesített formákból tévesen állíthatja vissza az autentikus tulajdonneveket, különösen azokat, amelyek lengyelesített formái nagyon eltávolodtak a litván formáktól (pl. Soleczniki / Šalčinykai, Wierzbołow / Virbalis). A litván alakok meg nem adásának tendenciája különösen jellemző a könyv VI. fejezetére, amelyben Gediminas levelei és más történelmi dokumentumok, valamint Aleksandras Vanagas 2004-es Lietuvos miestų vardai című tanulmánya alapján Vilnius városáról és környékéről írnak. Itt, miután a fejezet első alfejezetében áttekintették Vilnius város nevének történetét, a további alfejezetekben igen kevés autentikus litván forma található. A többi alfejezetben szinte kizárólag Vilnius vízrajzi neveinek, hegyeinek, külvárosainak, a régi városfal kapuinak, utcáinak és sikátorainak, várainak és tornyainak, egyes objektumainak (hidak, malmok, piacok), valamint némileg a város és a régió lakóinak neveiről írnak lengyelesített formában. nem litván voltáról. hogy a régi Litván Nagyfejedelemség időszakában (XIII–XVI. század) Vilnius számos utcájának litván neve volt, amelyeket a város tervein, térképein vagy egyéb hivatalos iratokban német, lengyel vagy kancelláriai szláv nyelven jegyeztek fel, aligha kelthet bárkiben is kétséget. Például, az említett Braun-térképen rögzített die Deutsche gasse, S. Johangasse, die Schloßgasse utcanevek nem 12 mások, mint a litván Vokiečių, Šv . A Jono és Pilies utcák tükörfordításai. A lengyel nyelvi rendszerhez lefordított vagy más módon adaptált utcaelnevezésekből, amint az a könyvben közölt jegyzékből látható, már a XVI. századi lengyel írásokban is meglehetősen sok volt, pl. : Antokolai (/ Antakalnio), Ló (/ Arklių), Rudniki (/ Rūdnykų), Tatár (/ Totorių), Trakai (/ Trakų), Vilnai (/ Vilniaus), Túlparti (/ Užupio) stb. azonban ez nem jelenti azt, hogy a város lakói litvánok, 12 nem túl szerencsésen készült ez a táblázat azért kapta ezt az elnevezést, mert első oszlopában nem a legrégebbi (az 1550 körül készült Braun-atlaszban rögzített) vilniusi utcanevek szerepelnek, hanem a szovjet időkben használatosak, amelyek között számos megváltoztatott is akad (pl.: a Dominikonu helyett Garnelio, a Pilies utca helyett Gorkio, a Vokiečių utca helyett Muziejaus stb.), továbbá a további oszlopokban nem tüntették fel a nevek forrásait. Azokban a táblázatokban, amelyeket Jon Jurkštas Vilniaus vietovardžiai című könyvecskéjéhez mellékeltek (a Kalba ir žmonės című kiadványban nyomtatták ki), Bednarčiukas néhány Čiuko-féle bejegyzését „do 11 iii 1990”-re változtatták. Megváltoztatták a 3., 12., 13. és 14. gróf nevét, továbbá kiadták a 6. (1837-es) grófot. grafų pavadinimai: plg. jurkšto pirmos grafos pavadinimą „dabartinis gatvės pavadinimas“ ir bednar- językowy obraz Wielkiego księstwa Litewskiego. Millenium Lithuaniae MiX–MMiX 177recenzijos / reviews akik akkor még jelentős részt alkottak, már lengyelül ejtették a kevés lengyel írásmű címét. Természetesen az LDK fennállásának teljes időszakában létezett összes vilniusi utcanév, akárcsak más urbanonimák, az írott források hiánya miatt ma már nem rekonstruálható. Azonban a más nyelveken (főként kancelláriai szláv és lengyel nyelven) írt korabeli és későbbi iratok alapján retrospektíve meglehetősen sok autentikus vilniusi urbanonima rekonstruálható. Ezt meglehetősen megbízhatóan megtette a fent említett munkában Jurkštas történész, akire – úgy vélem – a recenzált könyv szerzője meglehetősen kevéssé támaszkodott (noha könyvecskéje szerepel az irodalomjegyzékben, és – amint említettük – felhasználták az általa összeállított vilniusi utcaneveket tartalmazó táblázatot). Sok érdekes gondolat található a IX. fejezetben is, amely az LDK balti eredetű hidronimáinak areáiról szól. Itt, főként Vanagas kutatásaira támaszkodva, képzési és eredetbeli szempontból írják le a -nt-, -k-, -ykšč- (-ykšt-), -(n)yčia, -ing-, -us, -da formánsokat tartalmazó hidronimák földrajzát, a szláv megfelelőikkel való kapcsolatukat, továbbá némelyikük etimológiai jellemzését is közlik. Egyebek között itt megalapozottan állítják, hogy a -eika végződésű helyés víznevek Belarusz területén a balti etnosz viszonylag még nem régi jelenlétére utalhatnak (170. o.). Az a feltételezés azonban, amely Tadeusz Lehr-Splawiński (Tadeusz Lehr-splawiński) véleményén alapul, miszerint az LDK legnagyobb folyójának, a Nemunasnak a neve finnugor eredetű lehet, és a finn niemi ‘kiemelkedés, földnyelv’ szóval áll kapcsolatban, sem képzési, sem szemantikai szempontból nem megalapozott (176. o.). Ugyancsak nehéz elhinni, hogy a Vilnius és Naruč között található tó és település neve, Svyria (fehéroroszul Svir, lengyelül Świr), finnugor eredetű lehetne (uo.), és ne állna kapcsolatban a lietuvi svirti igével. Ilyen és hasonló kétségeket vagy vitatható kérdéseket egy éleslátó litván filológus az új Bednarčiuk-könyvben és azon túl is találhat. Ám éppen ez teszi e lengyel nyelvész munkáját érdekessé és vonzóvá, és mutatja a szerző újító szellemét, valamint nyelvészeti érettségét. Mivel a recenzió főként a litván filológiával kapcsolatos megjegyzésekre szorítkozott, és nem tért ki a könyvben számos helyen említett szlavisztikai, különösen polonisztikai problémák vizsgálatára és kommentálására, a recenzió szerzője nem tart igényt e tartalmas könyv átfogó értékelésére. Mindazonáltal az elmondottak alapján kijelenthető, hogy ez jelentős, összegző jellegű munka, amely számos új adatot és új értelmezést nyújt a Litván Nagyfejedelemség nyelvi mozaikjának további, hasonló jellegű kutatásaihoz. Kétségtelen, hogy nemcsak a lituanisták és baltisták, hanem a szlavisták, különösen a polonisták körében is nagy figyelmet fog kelteni. Beérkezett 2012. február 15-én. jonas PaLionis Juozo Tumo-Vaižganto u. 9-27, Vilnius, Litvánia