Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel

208 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV DARIUS IVOŠKA Lietuvių kalbos institutas Tudományos kutatási irányok: névtan, balti–német nyelvi kapcsolatok. MEGJEGYZÉSEK A A BALTI HELYSÉGNEVEK PROBLÉMATIKÁJÁHOZ A VISZTULÁTÓL NYUGATRA Keletas pastebėjimų dėl baltiškų vietovardžių į vakarus nuo Vyslos problematikos ANNOTÁCIÓ A baltiak lakóterülete határainak kérdése továbbra is olyan téma, amely különböző tudományok szakembereit, különösen a történészeket, nyelvészeket és régészeket vitára egyesíti. A balti népek egykori pontos településterületének kísérletei csak a szerény nyelvemlékek, a régészeti leletek kutatásán, valamint a számításba jövő számos tudományos mű folyamatos felülvizsgálatán és újraértékelésén alapulnak. A tanulmány célja új névtani tények, illetve új oikonymáknak és a már nyilvántartott helynevek ismeretlen változatainak a bemutatása, amelyek értékes információkkal szolgálnak a balti népek Visztulától nyugatra elterülő lakóterületének további kutatásához. KULCSSZAVAK: névtan, helynév, személynév, földrajzi név, etimológia. ANNOTÁCIÓ A baltiak által lakott terület határai továbbra is olyan kérdés, amely a különböző területek szakembereit, különösen a történészeket, nyelvészeket és régészeket vitára készteti. A nem létező balti törzsek pontos határainak meghatározására irányuló kísérletek csupán a nép szerény nyelvi tanúságtételein és a régészeti leleteken alapulnak, a hozzájuk kapcsolódó tudományos munkák bőségének értelmezése és értékelése révén. A cikk célja az onomasztika eredeti tényeinek, más szóval új oikonimáknak, valamint a már tárgyalt Straipsniai / Cikkek 209 Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel helynevek új változatainak bemutatása, amelyek biztosíthatják new information for the research related to the area inhabited by the Baltic nations westwards from the Vistula river. KULCSSZAVAK: onomasztika, helynév, személynév, dűlőnév, etimológia. BEVEZETÉS A helyneveknek a népek településterületeinek meghatározásában betöltött jelentőségével már viszonylag gyakran foglalkoztak; amennyire ismeretes, ezzel kapcsolatban senki sem fejezett ki kétséget. A népek településterületei régóta a történészek, régészek, geográfusok és nyelvészek kutatásainak középpontjában állnak. Amint azt a tanulmány szerzője már megemlítette1, a legmegbízhatóbb és legfontosabb forrle des Ortsnamenbestandes der verstorbenen Sprachen die handschriftlichen Oklevélgyűjtemények. Die Aufmerksamkeit wird wieder auf den OF 105 gelenkt. Das Ziel des vorliegenden Beitrags ist nicht, die bereits mehrmals behandelten Gewässerund Nem településneveket megadni, hanem új tényeket bemutatni, amelyek remélhetőleg segítséget nyújthatnak a balti népek nyugati határának meghatározásában. Az OF 105 kiterjedt és fontos anyagot tartalmaz tulajdonnevekről, amelyek új adatokat szolgáltatnak a poroszok által lakott területekről és azok határairól; ez továbbra is vita tárgya a nyelvészek, helynévkutatók, történészek és régészek körében. 1. A BALTIAK NYUGATI HATÁRA A 20. SZÁZAD KUTATÁSAIBAN S Hagyományosan a Visztula felső folyása és mellékfolyója közötti teljes területet tekintették a balti településterület nyugati határának. ಕҵә ?ゃам әскәр S A 4.-ben Az 1 OF 105 számos ON-t és PN-t tartalmaz, és a balti tulajdonnevek kutatásának egyik legfontosabb forrása. 1925-ben Reinhold Trautmann a Die altpreußischen Personennamen című művében (3. o.) megjegyezte, hogy az OF 105 pergamenjeinek olvasása nagyon bonyolult. Talán ezért hagyott figyelmen kívül Georg Gerullis sok ON-t, és ezek nem kerültek be híres könyvébe, a Die altpreußischen Ortsnamenba (Ivoška 2015). DARIUS IVOŠKA 210 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV A múlt század évtizedében kezdték emlegetni a Visztulától nyugatra élő baltiakat. A vitához nyelvészek és régészek is csatlakoztak. Friedrich Lorentz nyelvész2 1933-ban a „Preuβen in Pommerellen” című tanulmányában felsorolta a Visztulától nyugatra fekvő ON-eket, amelyek véleménye szerint porosz eredetűek lehettek. A szerző állításait azzal a feltételezéssel indokolta, hogy a poroszok által betelepített területtel közvetlenül határos vidékeken is lehettek egyes porosz települések (Lorentz 1933: 53–58). 1939-ben Lothar Kilian régész3 8 ON – a Persante folyónevet, a Saulin, Labehn és Labuhn, Powalken, Straduhn, Rutzau, Karwen oikonimákat 2 Friedrich Lorentz (született 1870. december 28-án Güstrowban, Mecklenburgban, meghalt 1937. április 27-én Zoppotban, Danzig Szabad Városában) német magántudós és szlavista volt. Az indoeurópai nyelvészetet és a szlavisztikát a lipcsei egyetemen tanulta, 1894-ben pedig Über das schwache Präteritum des Germanischen und verwandte Bildungen der Schwestersprachen című disszertációjával doktorált. Egyik tanára Eduard Sievers volt. Miután egy ideig Wismarban élt, Karthausba költözött, egy magas kasub népességhányaddal rendelkező vidékre, és főként a kasub nyelv kutatásának szentelte magát. A Szentpétervári Tudományos Akadémia, amely felismerte kutatásainak értékét, támogatta munkái kiadását. Műveivel megmentett egy, az elpusztulás szélén álló nyelvet.Nagy kasub szótára, 2747 sűrűn teleírt oldallal, befejezetlen maradt, és csak a „P” betű végéig terjed. Lorentz 1927-től a danzigi Ostland-Institut munkatársaként is sterben bedrohte Mundart zumindest für die Wissenschaft. Über die Erforschung von Ortsnamen wuchs sein Interesse an der Geschichte und der Volkskunde der betreffenden Länder. tevékenykedett, valamint az Orosz Akadémia levelező tagja volt Tudományok Leningrádban. Lorentz legjelentősebb művei közé sorolják: Nagy kasub szótár, szlovinc nyelvtan és szlovinc szótár, kasub nyelvtan, Nyugat-Poroszország Visztulától balra fekvő legfontosabb településeinek német és lengyel nevei, valamint számos, a pomerániai terület néptörténetének és -kultúrájának kutatásának szentelt tanulmány (https://de.wikipedia.org/wiki/Friedrich_Lorentz). 3 Lothar Kilian (1922–2000) Niddenben, az akkori Memelland területén született. 1939-ben a königsbergi egyetemen megvédte a zsinórkerámiáról szóló disszertációját. Röviddel ezután katonai szolgálatra hívták be, a 2. világháború alatt hadifogságba esett, és csak 1949-ben bocsátották szabadon. 1951–1954 között Kilian a bonni egyetemen dolgozott asszisztensként, és ásatásokat végzett a régi Lübeckben. 1957-től a trieri Tartományi Múzeum kurátoraként dolgozott. Miután Kilian nyugdíjba vonult, a Bonn melletti Swisttalba költözött. Kilian sokat írt a kőkorszak témájáról. Sokat foglalkozott az indoeurópai nyelvészettel, és megírta a Zum Ursprung der Indogermanen és a Zum Ursprung der Germanen című monográfiákat. Érdeklődési körébe tartozik a balti népek eredete és nyelvi maradványaik a nyugat-európai nyelvekben is. Ebben a témában Kilian körülbelül 70 tanulmányt publikált. Különösen fontosak a Haffküstenkultur und Ursprung der Balten (1955) és a Zu Herkunft und Sprache der Prußen (1980) című monográfiák, valamint több mint húsz, a balti régészetnek szentelt tanulmány, amelyet óvatosságból „Baltische Ortsnamen westlich” címmel látott el. Kilian hangsúlyozta, hogy „egy kultúra élettartama és átalakulása nem kritériuma annak létezésének. Egy nagyon rövid életű kultúra is kultúra marad, még akkor is, ha egyáltalán nincs ideje Tanulmányok / Articles 211 Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel átalakulni. Ezért tehát nem célszerű a tartósság és a változás fogalmát valamely kultúra vagy kulturális provincia definíciójába belefoglalni. […] De a mennyiség önmagában nem bizonyító erejű: egy lelettípusnak nem kell a származási területén a leggyakoribbnak lennie. Meghatározó továbbra is az egy körülhatárolt területre korlátozódó elterjedésnek kell maradnia. Eközben a lelettípusok számának egy provinciában ABB. 1. Ábra a „Zum Aussagewert von Fundund Kulturprovinzen” című tanulmányból (Kilian 1960: 47) DARIUS IVOŠKA 212 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV a Visztula?” kérdőjellel (Kilian 1939: 67–68). Ezt követően 1943-ban a híres nyelvész és az Alteuropa fogalmának szerzője, Hans Krahe, „Baltische Ortsnamen westlich der Weichsel” című tanulmányában utalt a balti helynevek elterjedésére a vitatott területen. Krahe hangsúlyozta, hogy a Persante lengyelül Persęta folyónév az óeurópai réteghez tartozik, és rekonstruálta eredeti alakját: *Persanta (Krahe 1943: 43–44). 1966-ban Vladimir Toporov „K voprosu o toponimičeskich sootvetstvijach na baltijskich territoriach i k zapadu ot Vistly“ című tanulmányában két állítást közölt: 1) a Visztulától nyugatra fekvő helynevek csak balti nyelvi tények alapján értelmezhetők; 2) a Visztula és az Elba közötti területről származó helynevek balti és szláv nyelvi anyag segítségével értelmezhetők (Toporov 1966: 103–104). 1980-ban lépett fel a lengyel névkutató, Hubert Górnowicz, aki a Toponimia Powiśla Gdańskiego című monográfiájában szintén foglalkozott ezzel a súlyponti kérdéssel, később pedig állításait a Hydronymia Europea sorozat első kötetében, a Gewässernamen im Flussgebiet der unteren Weichsel című munkában fejtette ki. A szerző azt állítja, hogy a Német Lovagrend irataiban a 13. századig a feljegyzett tulajdonnevek az egész lengyel helynévrendszer hátterén archaikusak, ami nem mondható el a porosz tulajdonnevekről a többi balti terület hátterén. Ott 8 patronimikus helynév szerepel bizonyítékként: Gorowicy, Miedzicy, Mirowicy, Pirzchlicy, Połkowicy, Rucicy, Strzeszewicy, Wadkowicy, amelyeket a 13. sz. századig jegyeztek fel, valamint további 6 – Bolewice, Czekanice, Preiterowice, Raszewice, Wojsławice és Wojszewice –, amelyeket az 1300. év után jegyeztek fel. A porosz tulajdonnévanyagban a szerző csupán olyan archetipikus vízneveket talált, amelyek valamennyi balti nép hidronímiájához és helynévanyagához kapcsolódnak: *Audūnē, *Balawō, *Baldrapē, *Draudwajō, *Gil(ū)wē, *Sarijē, *Tūjā, *Urkuž, *Zirgūns, valamint a choronimák: *Algems, *Pamedē, *Rezijā. Górnowicz véleménye szerint a Német Lovagrend okleveleiben feljegyzett porosz helyneveknek nagyon „fiatal” a szerkezetük. Meg kell jegyezni, hogy a fent említett helynevek közül tizennégyből kilenc esetében (Gorowicy, Pirzchlicy, Połkowicy, Rucicy, Strzeszewicy, Wadkowicy, Bolewice, Preiterowice, Wojszewice) a szerző megvédte a lengyel eredetükre vonatkozó elméletét, és a korábbi alternatív értelmezést poroszosításnak/poroszossá tételnek (pln. prutenizacja) tartotta (Górnowicz 1980: 11–12). nem fedheti a másikat, és általában véve nem is fogja azt tenni” (Kilian 1960: 45–47). Straipsniai / Articles 213 Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel A karthauzi pap, Wilchelm Reinhold Brauer4, 1983-ban adta ki Preußische Siedlungen westlich der Weichsel című kis könyvét. Versuch einer etymologischen Deutung heimatlicher Flurnamen címmel, és előadta megjegyzését a Persante, Peresna folyónevekben, valamint a Pirsna helynévben rejlő „rokon gyökérre” vonatkozóan, amelyek alapját a négy PRSN mássalhangzó alkotta. A szerző feltételezi, hogy valamennyien balti eredetűek lehetnek. Különös hangsúlyt kapott a hiányzó utalás te er auf den scheinbar preußisch-baltischen Namen tragenden Werder Pirsna (poln. Pyrcaw), der dann zu einer Brücke zwischen Ost und West, bzw. zu ei- („missing link”), amely megkönnyíthette volna a balti népek és nyelvcsalád egész eredeti kiterjedésének megértését (Brauer 1983: 22-24). 1988-ban jelent meg másik kis könyve – Baltisch-Preußische Siedlungen westlich der Weichsel, amelyben (21. o.) a szerző ismét megismételte állításait. Művei felkeltették Toporov és Jürgen Udolph érdeklődését, amely később heves vitává fejlődött, és egyre több résztvevőt vonzott. A német szlavista, kasubológus és baltista Friedhelm Hinze Brauer kis könyvét Opusculumnak nevezte, és igen élesen bírálta. Hinze Brauer szemére vetette a névtudományi terminológia és az onomasztikai módszer ismeretének hiányát, az etimologizálás során tanúsított közömbösséget, valamint a következetesség hiányát (Hinze 1989: 129). Mindazonáltal a mű a bemutatott empirikus anyag miatt jelentős. Az egyik példa a Persante folyónév (lengyelül Parsęta) eredetének értelmezése, amelyben nem sikerült megegyezni, noha nagyon sokat vitatták. A folyónév óeurópai eredetét Krahe és Udolph próbálta bizonyítani, amikor rekonstruálták a *Persanta és *Persantā alapformákat. Udolph abból indult ki, hogy a folyónév etimológiája 4 A teológus és lelkész Wilhelm Reinhold Brauer (1902–1988) a nyugat-poroszországi Karthausban született. Lelkészként Posenben (1928–1933) és Obornikban (1933–1945) működött. A kutatás után a Copernicus Egyesület egyik legaktívabb tagjává vált nierung. A múlt század 30-as éveinek felismeréseire támaszkodva Brauer annak dem Zweiten Weltkrieg u. a. von 1956 bis 1960 als Leiter der Berliner Stadtmission und von 1961 bis 1970 als Pfarrer zu St. Lorenz in Lübeck. Im Ruhestand widmete er sich der historibizonyítására törekedett, hogy a poroszok a korábban feltételezettnél jóval nagyobb számban zur Pflege der Heimatkunde und Geschichte Westpreußens. Ausgehend von Forschungen zu seinem Heimatdorf widmete er sich dann der Frühgeschichte der Preußen und ihrer Missioa Visztulától nyugatra is megtelepedtek. Nyelvtörténeti vizsgálatai olyan korszakig nyúlnak vissza, hogy tárgyuk már nem csupán a poroszok, hanem általában a balti nyelvek és népek. Legfontosabb és legértékesebb művei két könyvecske – „Prußische Siedlungen westlich der Weichsel” (1983) és „Baltisch-preußische Siedlungen westlich der Weichsel” (1988). (http://ub-goobi-pr2.ub.uni-greifswald.de/viewer/fulltext/ PPN559838239_NF_75/151/) DARIUS IVOŠKA 214 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV „trans fluuium parsandi“ egészen a 14. völlig von der Erklärung der Schwankungen in dessen Überlieferung abhängig ist. Bei der Buchung des Flussnamens, angefangen mit der ältesten Form 1159 század későbbi formáiig A 14. században (1333) a „trans persantam” alakban kétféle ingadozás figyelhető meg: a gyökszótag vokalizmusa, az a e-vé válása, valamint a mássalhangzó-változás a -ndszuffixumban -nt-. Krahe mindkettőt pusztán grafikai váltakozásnak tartotta, és eközben azonos váltakozásokra utalt a kelet-poroszországi nevekben. Udolph azonban kétségbe vonta a folyónév legkorábbi, pápai oklevelekből származó hagyományozásának helyességét, és megjegyezte, hogy csak a németek által a 13. századtól lejegyzett változatai tekinthetők megbízhatónak sz. tekinthetők (Udolph 1990: 234–237). Wolfgang P. Schmid azt állította, hogy a Persante folyónév bizonyosan sem germán, sem szláv nem lehetett, viszont balti eredetűnek tartható. A szerző hangsúlyozta a Peresuta víznév Pripjaty-vidéki és a lettországi Pērse közötti, valamint a pomerániai Pirsna és a Dnyeper-vidéki Peresna tájnevek közötti párhuzamokat, amelyek esetleg pomerániai baltiak mellett szólhatnak. Hangsúlyozta, hogy az eredeti névadás nem elnevezés, hanem megjelölés volt, ezért egy névátvitel lehetőségével is számolni lehet (Schmid 1994: 274, E megállapításoknak a lengyel men auch nach einem Appellativum gesucht werden. So ließen Persante und Peresuta auf keinerlei Wanderbewegungen schließen, die nur im Fall der Nanyelvész, Zbygniew Babik ellentmondott, és 2001-ben a Najstarsza warstwa 276–277). nazewnicza na ziemiach polskich című disszertációjában megjegyezte, hogy az Udolph által rekonstruált *Persantā ősalak abszurd. A szerző bírálta Udolphnak a pápai, olaszok által írt, valamint a németek által szerkesztett oklevelekben szereplő onimák hagyományozódási minőségével kapcsolatos álláspontját. Babik szerint az ilyen következtetések tévútra vezetnek, és a pápai oklevelekben rögzített legkorábbi folyónévváltozatokat elutasítják az ősalak rekonstruálásakor, aminek következtében az Udolph által rekonstruált *Persantā nem tűnik meggyőzőnek (Babik 2001: 217). A baltiak által lakott területek nyugati határának kérdésével Grasilda Blažiene konferenciákon is többször foglalkozott. 2006-ban Kirstin Casemir és Jürgen Udolph hangsúlyozták a balti és a szláv elem szerepét az alsó-szászországi ON értelmezésében. A szerzők Alsó-Szászországban az ON-ek három osztályát különböztetik meg, amelyek megbízható eredetmagyarázatánál figyelembe kell venni a balti nyelvek anyagát. Az első csoportba a vízneveken alapuló ON-ek tartoznak, amelyek az óeurópai hidronímiához vagy egy ahhoz közel álló névréteghez tartoznak. Itt a balti–germán kapcsolatok abban állnak, hogy hasonló Straipsniai / Cikkek 215 Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel módon képzett nevek mind a Baltikumban, mind Alsó-Szászországban előfordulnak. A második csoportot olyan ON-ek alkotják, amelyek tövei vagy elemei nem magyarázhatók a germánból, de pontos párhuzamaik vannak a baltiban. A nevek harmadik csoportja végül olyan töveket tartalmaz, amelyek rokonai ugyan kimutathatók a germánban, de a meggyőző magyarázathoz mégis szükség van a baltira (Casemir, Udolph: 2006). 2. ÚJ FELISMERÉSEK A WEICHSELTŐL NYUGATRA FEKVŐ ONY KÉRDÉSÉHEZ A jelen tanulmány két, a Visztula vidékéről származó ON-t mutat be és vizsgál meg, amelyek az OF 105-ben vannak adatolva. 2.1. A Pipingisséről A 4-én A Német Lovagrend nagymestere, Kniprode-i Winrich által 1352 májusában aláírt oklevél mentesítette a thorni kórházhoz tartozó Pippingisse falut a litván hadjáratok és az azokkal járó költséghozzájárulások alól. Az oklevélben a Pippingisse helynév került bejegyzésre: 1352 Eximimus villam Pippingisse pertinentem ad hospitatem in Thorun a faciendis Reysis Lytthowiensibus (OF 105, 236v), és a PUB-ban ennek Popingisehe és Pipingsee változatait is említik (PUB V 27). Az oklevélben említett, a thorni kórháznak a litvániai utak5 alóli felmentése egyike a Német Lovagrend magatartásváltozásai tényeinek 5 „Litauerreisen“ wurden gut geplante, kurzfristige und heimtückische Angriffe des Deutschen A Litván Nagyfejedelemség elleni rendeknek nevezett. E háborús utazások kezdete a 13. század végére tehető. visszavezethető a századra. A litván történészek úgy vélik, hogy a Soule-nál (lit. Šiaulai) és Kuwerlantnál (lit. Durbė) elszenvedett sikertelen támadásokat követően a Német Lovagrend lovagjai alaposan tanulmányozhatták a litván seregek harcmodorát, és lemondhattak a hosszú távú hadjáratokról. A Német Lovagrend rövid ideig tartó hadjáratokkal és a Lovagrend államával határos litván várak és falvak elleni hirtelen támadásokkal fokozatosan meg akarta törni a litvánok hatalmát, majd ezt követően annektálni akarta őket. A litvániai utazások gyakran a 13. század végétől a 14. század végéig zajlottak. Különösen a Német Lovagrend nagymesterének, Winrich von Kniprode-nak 1351–1382 közötti uralkodása idején hajtották végre (LKSK 1964: 189–190). A hadviselési taktikában bekövetkezett változásokat Antanas is leírja Kučinskas in seinem Buch Kęstutis und als Beispiel dazu führt er die misslungene Planung eines DARIUS IVOŠKA 216 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV A rendet nagyrészt két lényeges esemény befolyásolta: 1) a körülbelül hat évig tartó pestisjárvány következményei és 2) az 1352-ben a pogány Litvánia elleni támadások során elszenvedett nagy veszteségek. Ezáltal a Német Lovagrend elvesztette a reményt, hogy legyőzze és megkeresztelje a litván nagyfejedelemséget. A német történész, Johannes Voigt Geschichte Preußens von den ältesten Zeiten bis zum Untergange der Herrschaft des Deutschen Ordens című művében hangsúlyozza, hogy Winrich von Kniprode nagymester legfőbb gondja nemcsak a Német Lovagrend katonai erejének megerősítése és a rendi várak rendjének biztosítása volt, hanem az erősen feldúlt lovagrendi állam újjáépítése és fejlesztése is. Az 1347–1353 közötti nagy európai pestisjárvány után, amely mintegy 25 millió halálos áldozatot követelt, az 1345-ben a Litván Nagyfejedelemségbe való gyors behatolás révén, amelyet egy csalás tett tönkre. Az 1345. januári eseményeket Kučinskas és Augustinas Janulaitis írja le Lietuvos Didysis Kunigaikštis Kęstutis című monográfiájában. Kučinskas megjegyzi, hogy a Német Lovagrend hitt gyors győzelmében. Nagy külföldi hadseregeket hívtak meg. A hadjáratra Európa hatalmas erői gyűltek össze: János cseh király fiával, Károllyal, Lajos magyar király kísérőivel, Vilmos IV. holland gróf, Günter von Schwarzburg gróf és sokan mások, összesen mintegy 200 különböző fejedelem. Amikor a támadást megtervezték, és hamarosan végre kellett hajtani, a nagymester hírt kapott a litvánok tervéről, akik nagy hadsereggel rövidesen meg akarták támadni Szambiját. A Német Lovagrend nagymestere, Wattzaui Ludolf König, ekkor valamennyi fejedelemmel együtt arra a döntésre jutott, hogy Poroszországban maradnak Szambija védelmében. Ugyanebben az időben a litván seregek betörtek Livóniába, amelynek rendje az Ösel szigetén élő észtekkel szembeni ellenállás megtörésével volt elfoglalva. A livóniai rend teljesen nyugodtnak és biztonságban érezte magát, mivel úgy vélte, hogy nyugatról nem fenyegeti veszély, mert ezt a Német Lovagrend megígérte. A litvánok először Dobeln várát égették fel, majd Riga felé vonultak. Útközben minden malmot és falut felégettek, majd megtámadták Neuermühlent (Novum Molendinum), útközben kifosztották az összes falut, sok férfit és nőt foglyul ejtettek, aztán visszatértek. A Német Lovagrend teljesen megrémült, amikor elérte Szambiját, és ott nem talált ellenséget (Kučinskas 1988: 40–43). Janulaitis bizonyos részletességgel mutatja be az 1345-ös eseményeket. Azt állítja, hogy a Német Lovagrend nagymestere Litvánia felé tartva egy asszonytól értesült arról, hogy a litván „király” a Samföldre induló hadjáratra készül. A nagymester megijedt, és mindenkit felszólított, hogy térjenek vissza Poroszországba, hogy megtanácskozzák, mit lehetne ez ellen tenni. (Janulaitis 1998: 68–69). A Német Lovagrend 1345-ös szerencsétlensége után a litvániai utazásokat évente legalább kétszer szervezték meg – egyszer Gyertyaszentelő Boldogasszonykor (február 2-án), egyszer pedig Nagyboldogasszonykor (augusztus 15-én) (Kučinskas 1988: 46). Tanulmányok / Articles 223 Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel Mind az információkat, mind pedig a teljesen új, eddig fel nem lelt és nem tárgyalt bizonyítékokat értve ez alatt, amelyek részletes elemzése a balti népek nyugati határának megállapításához vezethetne, ha ez egyáltalán lehetséges. A jelen tanulmány szerzője nem tűzte ki célul, hogy bármi lényeges és megkérdőjelezhetetlen eredményt nyújtson a balti névanyag vagy a balti etnogenezis kutatásához. Az új anyag bemutatása inkább kísérlet arra, hogy felhívja a kutatók figyelmét arra, hogy még mindig számos fontos és értékes, ám rejtett információ létezik, amelyeket meg kell találni, fel kell tárni és kutatni annak érdekében, hogy a fontos hipotéziseket megerősítsük vagy megcáfoljuk. FORRÁSÉS IRODALOMJEGYZÉK Babik Zbigniew 2001: A lengyel területek legrégebbi névrétege. Krakkó: Universitas. Blažienė Grasilda 2000: A szamlandi balti helynevek (Hydronymia Europea. Különszám 2). Stuttgart: Franz Steiner Kiadó. Brauer Wilhelm Reinhold 1983: Porosz települések a Visztulától nyugatra. A szülőföldi dűlőnevek etimológiai értelmezésének kísérlete. Siegen: J. G. Herder-Bibliothek Siegerland e. V. Brauer Wilhelm Reinhold 1988: Balti–porosz települések a Visztulától nyugatra. Münster: Nicolaus-Copernicus-Verlag. Casemir Kirstin, Udolph Jürgen 2006: A balti nyelv jelentősége az alsó-szászországi helynévkutatás számára. – Balti onomasztikai kutatások. Vilnius: Litván Nyelvi Intézet. Dusburgi Péter 1985: A porosz föld krónikája. Vilnius: Vaga. Gerullis Georg 1922: Az óporosz helynevek. Berlin és Leipzig: Vereinigung wissenschaftlicher Verleger Walter de Gruyter & Co. Górnowicz Hubert 1980: Gdański Pomeránia helynévanyaga. Wrocław: Zakład Narodowy im. Ossolińskich. Hinze Friedhelm 1989: Ismertetés. W. Brauer „Porosz települések a Visztulától nyugatra. A szülőföldi dűlőnevek etimológiai értelmezésének kísérlete“. – A Gdański Egyetem Bölcsészettudományi Karának tudományos füzetei. Prace Językoznawcze 15, 129–140. DARIUS IVOŠKA 224 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV http://ub-goobi-pr2.ub.uni-greifswald.de/viewer/fulltext/ PPN559838239_NF_75/151/ http://www.prusistika.flf.vu.lt/zodynas/paieska/ https://de.wikipedia.org/wiki/Friedrich_Lorentz Ivoška Darius 2015: A 12. Nemzetközi Baltisztikai Kongresszuson, 2015. október 30-án elhangzott előadás tézisei. 2015. október. Janulaitis Augustinas 1998: Kęstutis litván nagyfejedelem. Vilnius: Kardas. Kilian Lothar 1939: Baltische Ortsnamen westlich der Weichsel? – Altpreussen. 4. Jahrgang, Heft 3, 67–68. Kilian Lothar 1960: A leletés kultúrprovinciák információértékéről. – Światowit 23, 41–85. Krahe Hans1943: Balti helynevek a Visztulától nyugatra. – Altpreussen 8(3). Kučinskas Antanas 1988: Litván történetírás. – Kęstutis. Vilnius: Mokslas. LKSK – szerzői kollektíva: A litvánok háborúi a keresztes lovagokkal. Vilnius: Mintis, 1964. Lorentz Friedrich 1933: Poroszország Pomeréliában. – A Nyugat-Porosz Történelmi Egyesület közleményei. A 32. évfolyam, 3. füzet. Szerk. Reysner. Nyomda: A.W. Rasemann GmbH, Danzig, 50–59. LPŽe – Litván családnévszótár, elektronikus változat. Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 2012–2015. NMP VII, VIII – Lengyelország helynevei 7, 8. Wydawnictwo Pandit. Krakkó, 105. számú 2007–2009. rendi fólió. Porosz Kulturális Örökség Titkos Állami Levéltára. Berlin. PUB I, IV, V – Porosz Oklevéltár 1, 4, 5. Königsberg: Gräfe und Unzer, Marburg: Elwert, 1882–1986. Schmid Wolfgang P. 1987: Adalékok a balti nyugati határ meghatározásához. – Baltistica 33(1), 4–12. Schmid Wolfgang P. 1994: Linguisticae Scientiae Collectanea. Wolfgang P. Schmid válogatott írásai 65. születésnapja alkalmából. Szerk. Joachim Becker, Eckhard Eggers, Jürgen Udolph és Dieter Weber. Berlin. New York: Walter de Gruyter. SRP I – Scriptores Rerum Prussicarum 1. Leipzig: Verlag von S. Hirzel, 1861. SRP V – Scriptores Rerum Prussicarum 5. Frankfurt am Main: Minerva GmbH, 1874. Cikkek / Articles 225 Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel Toporov Vladimir Nikolaevic 1966: A balti területeken és a Visztulától nyugatra fekvő területeken található helynévi megfelelések kérdéséhez. – Baltistica 1(2), 103–111. Trautmann Reinhold 1925: Az óporosz személynevek. Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht. Udolph Jürgen 1990: Lengyelország vízneveinek helye az óeurópai hidronímián belül. Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag. Voigt Johannes 1832: Poroszország története a legkorábbi időktől a Német Lovagrend uralmának bukásáig 5. Königsberg: Verlag der Gebrüder Bornträger. intézet. Zinkevičius Zigmas 2008: Lietuvių asmenvardžiai. Vilnius: Lietuvių kalbos Keletas pastebėjimų dėl baltiškų vietovardžių į vakarus nuo Vyslos problematikos ÖSSZEFOGLALÁS A népek lakóterületének problematikáját a tudósok széles körben elemzik, és kutatásainak jelentőségéhez nem fér kétség. A baltiak lakta területek határainak felkutatása továbbra is történészek, régészek, földrajztudósok és nyelvészek kutatásainak tárgya. Amint arra a szerző korábban már utalt, a kihalt nyelvek helyneveinek legmegbízhatóbb és legfontosabb forrásai a kéziratos dokumentumok. A szerző figyelme ismét a Német Lovagrend 105. számú fóliójára (OF 105) irányul. A tanulmány célja nem új vízés helynevek bemutatása, hanem a korábban rögzített és többször elemzett hidronimákkal és oikonimákkal kapcsolatos új történelmi adatok megvitatása, amelyek talán értékes, a balti népek lakta terület nyugati határának meghatározásához oly szükséges információkkal szolgálnak. Az OF 105 a balti névanyag szempontjából igen jelentős anyagban gazdag, amely a poroszok által lakott területekről és azok határairól tanúskodik; ezek továbbra is sok vitát váltanak ki, és nyelvészek, történészek, valamint régészek széles körben elemzik őket. A tanulmány a balti történeti areál XX. századi legfontosabb kutatásait tárgyalja, és két oikonimát közöl az OF 105 azon dokumentumaiból, amelyek a XIV. század eseményeit rögzítették a baltiak lakta területek nyugati peremvidékén. Beérkezett 2016. május 21-én DARIUS IVOŠKA Lietuvių kalbos institutas Petro Vileišio g. 5, LT-2055 Vilnius, Lietuva [email protected]