Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel

DARIUS IVOŠKA A Litván Nyelvi Intézet Tudományos kutatási területek: névtan, balti–német nyelvi kapcsolatok. MEGJEGYZÉSEK A VISZTULÁTÓL NYUGATRA FEKVŐ BALTI HELYNEVEK PROBLEMATIKÁJÁHOZ Néhány megjegyzés a Visztulától nyugatra fekvő balti helynevek problematikájához ANNOTÁCIÓ A baltiak lakóterülete határainak kérdése továbbra is olyan téma, amely a különböző tudományágak szakembereit, különösen a történészeket, nyelvészeket és régészeket vitára ösztönzi. A balti népek egykori településterülete pontos kiterjedésének meghatározására irányuló kísérletek csupán a szerény nyelvemlékek kutatásán, a régészeti leleteken, valamint számos figyelembe veendő tudományos mű folyamatos felülvizsgálatán és újraértékelésén alapulnak. A tanulmány célja új névtani tények, illetve új oikonimák és a már nyilvántartásba vett helynevek ismeretlen változatainak bemutatása, amelyek értékes információkkal szolgálnak a Visztulától nyugatra fekvő balti népek lakóterületének további kutatásához. KULCSSZAVAK: névtan, helynév, személynév, földrajzi név, etimológia. ANNOTÁCIÓ A baltiak lakta terület határainak kérdése továbbra is olyan téma, amely vitára készteti a különböző szakterületek képviselőit, különösen a történészeket, nyelvészeket és régészeket. A nem létező balti törzsek pontos határainak meghatározására irányuló kísérletek csupán a nép szerény nyelvi tanúságaira és a hozzájuk kapcsolódó tudományos munkák gazdag anyagának értelmezése és értékelése révén feltárt régészeti leletekre támaszkodnak. A cikk célja az onomasztika eredeti tényeinek, más szóval új 208 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel oikonok stb., valamint a már tárgyalt helynevek új változatainak bemutatása, amelyek új információkkal szolgálhatnak a Visztulától nyugatra élő balti népek lakta terület kutatásához. KULCSSZAVAK: onomasztika, helynév, személynév, dűlőnév, etimológia. BEVEZETÉS A helyneveknek a népek településterületeinek megállapításában betöltött jelentőségével már viszonylag gyakran foglalkoztak, és tudomásunk szerint ezt illetően kétség nem merült fel. A népek településterületei régóta a történészek, régészek, geográfusok és nyelvészek kutatásainak középpontjában állnak. Amint a tanulmány szerzője már említette1, a kihalt nyelvek helynévanyagának legmegbízhatóbb és legfontosabb forrásai a kéziratos oklevélgyűjtemények. A figyelem ismét az OF 105-re irányul. E tanulmány célja nem a már több ízben tárgyalt víz- és településnevek felsorolása, hanem olyan új tények bemutatása, amelyek remélhetőleg segítséget nyújthatnak a balti népek nyugati határának meghatározásához. Az OF 105 bőséges és fontos tulajdonnévi anyagot tartalmaz, amely új adatokat szolgáltat a poroszok által lakott területekről és azok határairól; ez továbbra is vita tárgya a nyelvészek, helynévkutatók, történészek és régészek körében. 1. A BALTI TÖRZSEK NYUGATI HATÁRA A 20. SZÁZADI KUTATÁSOKBAN Hagyományosan a Visztula felső folyása és torkolata közötti teljes területet tekintették a balti betelepülés nyugati határának. A 4. 1 Az OF 105 számos ON-t és PN-t tartalmaz, és a balti tulajdonnevek kutatásának egyik legfontosabb forrása. 1925-ben Reinhold Trautmann a Die altpreußischen Personennamen című művében (3. o.) megjegyezte, hogy az OF 105 pergamenjeit nagyon nehéz olvasni. Talán ezért hagyott figyelmen kívül Georg Gerullis sok ON-t, és ezek nem kerültek be híres könyvébe, a Die altpreußischen Ortsnamen című műbe (Ivoška 2015). Straipsniai / Articles 209 DARIUS IVOŠKA A múlt század évtizedében kezdtek beszélni a Visztulától nyugatra élő baltiakról. A vita kapcsán nyelvészek és régészek fogtak össze. Friedrich Lorentz nyelvész2 1933-ban, „Preußen in Pommerellen” című tanulmányában bemutatta a Visztulától nyugatra fekvő ON-ok jegyzékét, amelyek véleménye szerint porosz eredetűek lehettek. A szerző azt feltételezte, hogy a poroszok által lakott területtel közvetlenül határos vidékeken is lehettek egyes porosz települések; állításait ezzel támasztotta alá (Lorentz 1933: 53–58). 1939-ben Lothar Kilian régész3 8 ON-t sorolt fel: a Persante folyónevet, a Saulin, Labehn és a Labuhn, Powalken, Straduhn, Rutzau, Karwen településneveket 2 Friedrich Lorentz (született 1870. december 28-án a mecklenburgi Güstrowban, elhunyt 1937. április 27-én Zoppotban, a Danzigi Szabad Városban) német magántudós és szlavista volt. Indogermanisztikát és szlavisztikát tanult a Lipcsei Egyetemen, ahol 1894-ben doktorált Über das schwache Präteritum des Germanischen und verwandte Bildungen der Schwestersprachen. című értekezésével. Egyik tanára Eduard Sievers volt. Miután egy ideig Wismarban élt, Karthausba költözött, egy olyan vidékre, ahol jelentős kasub lakosság élt, és főként a kasub nyelv kutatásának szentelte magát. A Szentpétervári Tudományos Akadémia felismerte kutatásai értékét, és támogatta munkái kiadását. Műveivel legalább a tudomány számára megmentett egy kihalással fenyegetett nyelvjárást. A helynevek kutatása révén érdeklődése az érintett országok történelme és néprajza felé fordult. Großes Kaschubisches Wörterbuch című, 2747 sűrűn szedett oldalas szótára befejezetlen maradt, és csak a „P” betű végéig jutott. Lorentz 1927-től a danzigi Ostland Intézet aktív munkatársa, valamint a leningrádi Orosz Tudományos Akadémia levelező tagja is volt. Lorentz legjelentősebb művei közé tartozik: Großes Kaschubisches Wörterbuch, Slovinzische Grammatik és Slovinzisches Wörterbuch, Kaschubische Grammatik, Deutsche und polnische Namen der wichtigsten Ortschaften Westpreußens links der Weichsel, továbbá számos, a pomerániai terület néptörténetének és népi kultúrájának kutatásával foglalkozó tanulmány (https://de.wikipedia.org/wiki/Friedrich_Lorentz). 3 Lothar Kilian (1922–2000) wurde in Nidden, im damaligen Memelland geboren. 1939 hat er seine Dissertation über die Schnurkeramik an der Königsberg Universität verteidigt. Kurz danach wurde er in den Kriegsdienst einberufen, während des 2. Weltkrieges geriet in Kriegsgefangenschaft und ist erst 1949 freigelassen worden. 1951–1954 hat Kilian als Assistent an der Universität Bonn gearbeitet und die Grabungen im alten Lübeck unternommen. Seit 1957 arbeitete er als Kustos im Landesmuseum zu Trier. Nachdem Kilian Rentner geworden war, zog er nach Swisttal bei Bonn. Kilian hat viel zum Thema Steinzeit geschrieben. Er hat sich viel mit der Indoeuropäistik befasst, die Monographien Zum Ursprung der Indogermanen und Zum Ursprung der Germanen geschrieben. Zu seinem Interessengebiet gehören auch der Ursprung der Balten und deren Sprachenrelikte in den westeuropäischen Sprachen. Zu diesem Thema hat Kilian ungefähr 70 Beiträge veröffentlicht. Besonders wichtig sind die Monographien Haffküstenkultur und Ursprung der Balten (1955) und Zu Herkunft und Sprache der Prußen (1980) sowie 210 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV Megjegyzések a Visztulától nyugatra fekvő balti helynevek problematikájához 1. ábra. Ábra a „Zum Aussagewert von Fund- und Kulturprovinzen” című tanulmányból (Kilian 1960: 47) előadta, és óvatosan „Balti helynevek a Visztulától nyugatra” címet adta a tanulmánynak több mint húsz, a balti régészetnek szentelt tanulmány. Kilian hangsúlyozta, hogy „egy kultúra fennállásának időtartama és átalakulása nem kritériuma a létezésének. Egy nagyon rövid életű kultúra is kultúra marad, még ha nincs is ideje átalakulni. Ezért nem célszerű az időtartam és az átalakulás fogalmát beépíteni egy kultúra vagy kulturális provincia meghatározásába. [...] A mennyiség önmagában azonban nem bizonyító erejű: egy lelettípusnak nem kell a származási területén a leggyakoribbnak lennie. A korlátozott elterjedésnek kell meghatározónak maradnia. Ezzel együtt a lelettípusok száma egy provinciában Straipsniai / Articles 211 DARIUS IVOŠKA der Wechsel?“ mit einem Fragezeichen (Kilian 1939: 67–68. Ezt követően 1943-ban a híres nyelvtudós és az Alteuropa fogalmának megalkotója, Hans Krahe, a „Baltische Ortsnamen westlich der Weichsel” című tanulmányában rámutatott a balti ON elterjedésére a vitatott területen. Krahe hangsúlyozta, hogy a Persante folyónév, lengyelül Persęta, az óeurópai réteghez tartozik, és rekonstruálta eredeti alakját: *Persanta (Krahe 1943: 43–44). 1966-ban Vladimir Toporov a „K voprosu o toponimičeskich sootvetstvijach na baltijskich territoriach i k zapadu ot Vistly” című tanulmányában két állítást fogalmazott meg: 1) a Visztulától nyugatra fekvő ON csak balti nyelvi tények alapján értelmezhető; 2) a Visztula és az Elba közötti területről származó ON balti és szláv nyelvi anyag segítségével is értelmezhető (Toporov 1966: 103–104). 1980-ban jelentkezett Hubert Górnowicz lengyel névkutató, aki monográfiájában, a Gdańsk-Powiśle helynevei című munkában szintén foglalkozott ezzel a kérdéskörrel, majd állításait később a A Visztula alsó folyásának víznevei című sorozat első kötetében, a Hydronymia Europea-ban fejtette ki. A szerző azt állítja, hogy a Német Lovagrend 13. századig keletkezett irataiban rögzített tulajdonnevek a teljes lengyel helynévrendszer hátterében archaikusak, míg ugyanez nem mondható el a porosz tulajdonnevekről, ha azokat a többi balti terület hátterében vizsgáljuk. Bizonyítékként 8 apanévi eredetű ON-t sorol fel: Gorowicy, Miedzicy, Mirowicy, Pirzchlicy, Połkowicy, Rucicy, Strzeszewicy, Wadkowicy, amelyeket a 13. századig jegyeztek fel, valamint további 6-ot – Bolewice, Czekanice, Preiterowice, Raszewice, Wojsławice és Wojszewice –, amelyeket 1300 után jegyeztek fel. A porosz tulajdonnévállományban a szerző csupán olyan archetipikus vízneveket talált, amelyek valamennyi balti nép hidronímiájához és helynévállományához kapcsolódnak: *Audūnē, *Balawō, *Baldrapē, *Draudwajō, *Gil(ū)wē, *Sarijē, *Tūjā, *Urkūž, *Zirgūns, valamint a tájnevek: *Algems, *Pamedē, *Rezijā. Górnowicz véleménye szerint a Német Lovagrend okleveleiben rögzített porosz ON-ek szerkezete nagyon „fiatal”. Meg kell jegyezni, hogy a fent említett ON-ek közül tizennégyből kilenc esetben (Gorowicy, Pirzchlicy, Połkowicy, Rucicy, Strzeszewicy, Wadkowicy, Bolewice, Preiterowice, Wojszewice) a szerző a lengyel eredetükre vonatkozó elméletét védelmezte, a korábbi alternatív értelmezést pedig poroszosításnak tartotta (lengyelül: prutenizacja) (Górnowicz 1980: 11–12). nem fedheti egymást, és általában nem is fogja” (Kilian 1960: 45–47). 212 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel A karthauzi pap, Wilhelm Reinhold Brauer4 1983-ban adta ki kis könyvét, Porosz települések a Visztulától nyugatra. Kísérlet a hazai dűlőnevek etimológiai értelmezésére, és megjegyzést fűzött a Persante, Peresna folyónevek, valamint a Pirsna helynév „rokon töve” kapcsán, amelynek alapját a PRSN négy mássalhangzó alkotta. A szerző feltételezi, hogy mindegyik balti eredetű lehet. Különös hangsúlyt helyezett a látszólag porosz-balti nevet viselő Pirsna nevű szigetre (lengyelül Pyrcaw), amely aztán a Kelet és Nyugat közötti híddá, illetve hiányzó láncszemmé („missing link”) válhatott volna, és megkönnyíthette volna a balti népek és nyelvek családja eredeti kiterjedésének egészéről alkotott kép megértését (Brauer 1983: 22-24). 1988-ban jelent meg másik kis könyve – Balti-porosz települések a Visztulától nyugatra –, amelyben (21. o.) a szerző ismét megismételte állításait. Művei felkeltették Toporov és Jürgen Udolph érdeklődését; ebből heves vita bontakozott ki, amely egyre több résztvevőt vonzott. A német szlavista, kasubológus és baltista Friedhelm Hinze Brauer kis könyvecskéjét Opusculum néven emlegette, és igen élesen bírálta. Hinze Brauer szemére vetette a névtani terminológia és az onomasztikai módszer ismeretének hiányát, az etimologizálás iránti közömbösséget és a következetesség hiányát (Hinze 1989: 129). Mindezek ellenére a mű a benne bemutatott empirikus anyag miatt jelentős. Az egyik példa a Persante folyónév eredetének értelmezése (lengyelül Parsęta), amelyről nem sikerült megegyezésre jutni, noha sokat vitatkoztak róla. Krahe és Udolph a folyónév óeurópai eredetét próbálta bizonyítani azáltal, hogy rekonstruálták a *Persanta és *Persantā alakokat. Udolph abból indult ki, hogy a folyónév etimológiája 4 Der Theologe und Pfarrer Wilhelm Reinhold Brauer (1902–1988) wurde in Karthaus in Westpreußen geboren. Als Pfarrer wirkte er in Posen (1928–1933) und Obornik (1933–1945). Nach dem Zweiten Weltkrieg u. a. von 1956 bis 1960 als Leiter der Berliner Stadtmission und von 1961 bis 1970 als Pfarrer zu St. Lorenz in Lübeck. Im Ruhestand widmete er sich der historischen Forschung und wurde zu einem der aktivsten Mitglieder der Copernicus-Vereinigung zur Pflege der Heimatkunde und Geschichte Westpreußens. Ausgehend von Forschungen zu seinem Heimatdorf widmete er sich dann der Frühgeschichte der Preußen und ihrer Missionierung. Anknüpfend an Erkenntnisse der 30-er Jahre des vergangenen Jahrhunderts ging es Brauer um den Nachweis, dass die Preußen in bisher nicht angenommener Stärke auch westlich der Weichsel siedelten. Seine sprachgeschichtlichen Untersuchungen reichen bis in eine Zeit zurück, dass sie nicht mehr nur die Preußen, sondern vielmehr überhaupt baltische Sprachen und Völker zum Gegenstand haben. Seine wichtigsten und wertvollsten Werke sind zwei Büchlein – „Prußische Siedlungen westlich der Weichsel“ (1983) und „Baltisch-preußische Siedlungen westlich der Weichsel“ (1988). (http://ub-goobi-pr2.ub.uni-greifswald.de/viewer/fulltext/PPN559838239_NF_75/151/) Straipsniai / Articles 213 DARIUS IVOŠKA teljes mértékben attól függ, miként magyarázzuk a hagyományozódásában megfigyelhető ingadozásokat. A folyónév feljegyzéseiben, a legrégebbi 1159-es „trans fluu ium parsandi” alaktól a 14. századi későbbi formákig (1333: „trans persantam”), kétféle ingadozás figyelhető meg: a gyökszótag magánhangzója, a és e között, valamint a képző mássalhangzója, -nd- és -nt- között. Krahe mindkettőt pusztán grafikai váltakozásnak tartotta, és rámutatott arra, hogy ugyanezek a váltakozások a kelet-porosz nevekben is előfordulnak. Udolph azonban kétségbe vonta a pápai oklevelekből származó legkorábbi folyónévi adatok hitelességét, és megjegyezte, hogy megbízhatónak csak a 13. századtól kezdődően, németek által lejegyzett változatok tekinthetők (Udolph 1990: 234–237). Wolfgang P. Schmid azt állította, hogy a folyónév Persante bizonyosan sem nem germán, sem nem szláv eredetű, hanem balti eredetűnek tekinthető. A szerző kiemelte a Pripjaty-vidéki Peresuta és a lettországi Pērse víznevek, valamint a pomerániai Pirsna és a Dnyeper-vidéki Peresna tájnevek közötti párhuzamokat, amelyek esetleg a pomerániai baltiakról tanúskodhatnak. Hangsúlyozta, hogy az eredeti névadás nem megnevezés, hanem jelölés volt, ezért egy név mögött közszói eredetű szó is kereshető. Így a Persante és a Peresuta nevek semmiféle népmozgásra nem utalnak; ilyenekkel csak az átnevezések esetében lehet számolni (Schmid 1994: 274, 276–277). Ezekkel az állításokkal a lengyel nyelvész, Zbygniew Babik szállt szembe, és 2001-ben, a lengyel földek legrégibb névadási rétege című disszertációjában megjegyezte, hogy az Udolph által rekonstruált *Persantā ősalak abszurd. A szerző bírálta Udolph álláspontját a pápai, olaszok által írt, illetve németek által készített oklevelekben szereplő nevek hagyományozásának minőségéről. Babik szerint az ilyen következtetések félrevezetnek, és az ősalak rekonstruálásakor elvetik a pápai oklevelekben feljegyzett legkorábbi folyónévváltozatokat, ezért az Udolph által rekonstruált *Persantā nem meggyőző (Babik 2001: 217). A baltiak által lakott területek nyugati határának kérdését Grasilda Blažiene konferenciákon is többször tárgyalta. 2006-ban Kirstin Casemir és Jürgen Udolph hangsúlyozták a balti és a szláv nyelvi anyag szerepét az alsó-szászországi ON értelmezésében. A szerzők az ON-ek három osztályát különböztetik meg Alsó-Szászországban, amelyek eredetének megbízható értelmezésekor figyelembe kell venni a balti nyelvek anyagát. Az első csoportba a vízneveken alapuló ON-ek tartoznak, amelyek az óeurópai hidronímiához vagy annak 214 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel a hozzá közel álló névréteghez tartoznak. Itt a balti–germán kapcsolatok abban állnak, hogy a megfelelő módon képzett nevek egyaránt előfordulnak a Baltikumban és Alsó-Szászországban. A második csoportot olyan helynevek alkotják, amelyek tövei vagy elemei nem magyarázhatók a germánból, de pontos párhuzamaik vannak a balti nyelvekben. A nevek harmadik csoportja végül olyan töveket tartalmaz, amelyek rokonai ugyan kimutathatók a germánban, meggyőző értelmezésükhöz mégis szükség van a balti nyelvekre (Casemir, Udolph: 2006). 2. ÚJ FELISMERÉSEK A WEICHSELTŐL NYUGATRA FEKVŐ HELYNEVEK KÉRDÉSÉRŐL A jelen tanulmány két, a Weichsel vidékéről származó helynevet mutat be és vizsgál meg, amelyeket az OF 105 dokumentál. 2.1. Helynév Pipingisse A Német Lovagrend nagymestere, Winrich von Kniprode által 1352. május 4-én aláírt oklevél értelmében a thorni kórházhoz tartozó Pippingisse falut felmentették a litván hadjáratok és az azokkal járó költség-hozzájárulások alól. Az oklevélben a Pippingisse helynév így szerepel: 1352 Eximimus villam Pippingisse pertinentem ad hospitatem in Thorun a faciendis Reysis Lytthowiensibus (OF 105, 236v), és a PUB-ban annak Popingisehe és Pipingsee változatai is szerepelnek (PUB V 27). Az oklevélben említett felmentés, amely a thorni kórházat mentesítette a litván hadjáratok5 alól, a Német Lovagrend szemléletváltozásának egyik tényszerű bizonyítéka. 5 „Litván hadjáratoknak” nevezték a Német Lovagrend jól megtervezett, rövid ideig tartó és alattomos támadásait a Litván Nagyfejedelemség ellen. E hadjáratok kezdete a 13. század végére tehető. A litván történészek úgy vélik, hogy a Soule (lit. Šiaulai) és Kuwერწlant (lit. Durbė) elleni sikertelen támadások után a Német Lovagrend lovagjai alaposan feltérképezhették a litván seregek harci taktikáját, és felhagyhattak a hosszú hadjáratokkal. A rövid hadjáratokkal és a rendállammal határos litván várak és falvak elleni váratlan támadásokkal a Német Lovagrend fokozatosan meg akarta törni a litvánok erejét, majd annektálni akarta területeiket. A litván hadjáratokra gyakran került sor a 13. század végétől a 14. század végéig, különösen a Német Lovagrend nagymestere, Winrich von Kniprode 1351–1382 közötti kormányzása idején (LKSK 1964: 189–190). A hadviselési taktika változásait Antanas Kučinskas is leírja Kęstutis című könyvében, példaként pedig egy sikertelenül megtervezett hadjáratot említ. Straipsniai / Articles 215 DARIUS IVOŠKA a rendet, amelyre főként két jelentős esemény volt hatással: 1) a mintegy hat évig tartó pestisjárvány következményei, valamint 2) a pogány Litvánia elleni 1352-es támadások során elszenvedett súlyos veszteségek. Emiatt a Német Lovagrend elveszítette a reményt, hogy legyőzze és megkeresztelje a Litván Nagyfejedelemséget. Johannes Voigt német történész Geschichte Preußens von den ältesten Zeiten bis zum Untergange der Herrschaft des Deutschen Ordens című művében hangsúlyozza, hogy Winrich von Kniprode nagymester legfőbb gondja nemcsak a Német Lovagrend katonai erejének megerősítése és a rendi várakban a rend fenntartása volt, hanem a súlyosan feldúlt rendállam újjáépítése és fejlesztése is. Az 1347–1353-as nagy európai pestisjárványt követően, amely mintegy 25 millió áldozatot követelt Kučinskas az 1345-ös litván nagyfejedelemségbe való gyors betörés meghiúsult tervét említi, amelyet árulás hiúsított meg. Az 1345. januári eseményeket Kučinskas és Augustinas Janulaitis is ismerteti Lietuvos Didysis Kunigaikštis Kęstutis című monográfiájában. Kučinskas megjegyzi, hogy a Német Lovagrend biztos volt a gyors győzelmében. Nagy külföldi seregeket hívtak segítségül. Európa hatalmas erői gyűltek össze a hadjáratra: János cseh király fiával, Károllyal, Lajos magyar király kíséretével, IV. Vilmos holland gróf, Günther von Schwarzburg gróf és sokan mások, összesen mintegy 200 különféle fejedelem. Amikor a támadást már megtervezték, és hamarosan végre kellett volna hajtani, a nagymester hírt kapott arról, hogy a litvánok nagy sereggel hamarosan megrohamozzák Samlandot. A Német Lovagrend nagymestere, Ludolf König von Wattzau ekkor valamennyi fejedelemmel arra jutott, hogy Poroszországban maradnak Samland védelmére. Ugyanekkor a litván seregek betörtek Livóniába, ahol a livóniai rend az Ösel-szigeti észt ellenállás letörésével foglalkozott. A livóniai rend teljes biztonságban érezte magát, biztos lévén abban, hogy nyugatról nem fenyegeti veszély, mivel ezt a Német Lovagrend megígérte. A litvánok először felégették Dobeln várát, majd Riga felé vonultak. Útközben valamennyi malmot és falut felégették, majd megtámadták Neuermühlent (Novum Molendinum), kifosztották az útjukba eső falvakat, sok férfit és nőt foglyul ejtettek, majd visszatértek. A Német Lovagrend teljesen megdöbbent, amikor Samlandba érve egyetlen ellenséget sem talált (Kučinskas 1988: 40–43). Janulaitis részletesen beszámol az 1345-ös eseményekről. Állítása szerint a Német Lovagrend nagymesterét Litvánia felé menet egy nő értesítette arról, hogy a litván „király” Samland elleni hadjáratra készül. A nagymester megijedt, és mindenkit felszólított, hogy térjenek vissza Poroszországba, és tanácskozzanak arról, mit lehet tenni ellene (Janulaitis 1998: 68–69). A Német Lovagrend 1345-ös kudarcát követően évente legalább kétszer szerveztek litvániai hadjáratot: egyszer Gyertyaszentelő Boldogasszony napján (február 2-án), egyszer pedig Nagyboldogasszony ünnepén (augusztus 15-én) (Kučinskas 1988: 46). 216 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel mivel a korabeli európai népesség egyharmadát követelte, igen sok föld maradt birtokos nélkül6. A népesség csökkenése, különösen a hadköteles férfiaké, egy másik problémát is előidézett. A Német Lovagrend nem volt képes háborúkat folytatni a litván nagyfejedelemség ellen. Az 1352-es év kezdetén, a Szentföldre irányuló zarándoklatok során elkövetett zsidógyilkosságok miatt támadt harag következtében a Német Lovagrend beszüntette a keletre irányuló utazásokat, és a pogányok ellen vonult, akiket akarva-akaratlan meg kellett keresztelni. A Litvánia elleni, már néhány éve szünetelő harcot újra kellett kezdeni7. Heinrich Dusemer, a Német Lovagrend nagymesterének 1351-ben bekövetkezett halála után Winrich von Kniprode főmarsallt választották új nagymesterré, aki 31 éven át kormányzott. Felszerelte seregét, majd miután Litvániából azt a hírt kapta, hogy a litvánok Lengyelország elleni heves támadásai ellenére számos sereg készen áll arra, hogy a Litvániában fekvő lovagrendi államot fosztogassa, 1352. február 21-én megostromolta Kelet-Samaiten területeit, és Widukelnél gyorsan legyőzte őket. A sereg Poroszországba való visszatérésekor a hirtelen beköszöntő olvadás és az erős esőzés Pastow és Ragnit felé kényszerítette a sereget. A zsákmányolt jószágot hátra kellett hagyni; sok harcos éhen halt, mások a törékeny jéggel borított vizekbe fulladtak. A nagymester mélyen elkeseredve tért vissza seregének maradékával Poroszországba. Még nagyobb kárt okozott a litván seregek 1352. februári betörése Samlandba, ahol Olgerd és Kynstutte litván fejedelmek Patirke szmolenszki fejedelemmel együtt elfoglalták és kifosztották Labiaut, Schaakent és Powundent, Cayment, valamint a Deime folyóig terjedő területeket. A falvakat 6 Első törekvése az volt, hogy a pestisjárvány miatt birtok nélkül maradt hűbéri örökbirtokokat új birtokosokkal lássa el, és a nehéz időkben különféle kedvezményekkel és mentességekkel a lehető leginkább megkönnyítse boldogulásukat és gyarapodásukat. Így egyesek öröklési jogi kedvezményeket kaptak, mások termékeik eladásakor szabad piaci jogot, megint mások pedig mentességet a Litvániába irányuló hadjáratok alól stb. (Voigt 1832: 96). 7 Ez a litvánokkal vívott harc néhány évig szünetelt, mert a nagyfejedelmek seregei I. Kázmér lengyel királlyal viselt háborúban voltak lekötve; a király kezdetben a győzelmek szerencséjétől kísérve jelentős országrészeket, például Nyugat-Volhíniát, Podóliát és más területeket hódított meg, amelyeket maga a király engedett át a litvánoknak. Azután a litvánok ismét erőre kaptak, hatalmukat orosz fejedelmekkel kötött szövetséggel növelték, miután a kereszténység felvételére mutatott látszólagos hajlandóságukkal egy ideig félrevezették a lengyel királyt, sőt magát a pápát is, majd teljesen meghiúsították megtérítésükre irányuló törekvéseiket. Nemcsak visszahódították az elragadott földeket, és mindenütt kiűzték a lengyeleket, hanem a tatárokkal szövetkezve széltében-hosszában elárasztották Lengyelországot, és rettenetesen feldúlták (Voigt 1832: 91). Straipsniai / Articles 217 DARIUS IVOŠKA felégették, minden férfit megöltek, a nőket és gyermekeket fogságba ejtették, majd Litvániába vitték. Patirke szmolenszki fejedelem (Kynstutte fia) harca, aki a Német Lovagrend seregei ellen a Deime folyónál az egyik csapatot vezette, rossz véget ért. Henning Schindekopf komtur egészen a Deiméig üldözte a harcosokat; egy részüket legyőzte, a többiek közül pedig némelyek a folyóba zuhantak és megfulladtak. Egyedül a fejedelmet mentette ki maga a komtur a vízbefúlásból, majd később szabadon engedte, hogy segítségével eljuttathassa Kynstutte nagyfejedelemhez vereségük szomorú hírét. Patirke fejedelem volt az egyetlen, aki túlélte a harcot (Voigt 1832: 92–95). Kučinskas litván történész Kęstutis című könyvében írja le Kinstutte és szövetségesei 1352. februári harcaitKęstutis. Kétségbe vonja Voigt azon feltevését, hogy Patirke fejedelem valóban Kynstutte fia volt (Kučinskas 1988: 62). A Német Lovagrend és a litván nagyfejedelemség közötti feszült politikai viszonyok a 14. század első felében, valamint a fent leírt események azt eredményezték, hogy a lovagrendi állam belső újjáépítése elsőbbséget élvezett a keleti terjeszkedéssel szemben. Pippingisse falu a kedvezményezettek közé tartozott: lakóit felmentették a hadjáratokban való részvétel és az azokhoz kapcsolódó illetékek alól. A PUB szerzői azt állítják, hogy a tárgyalt falut 1449-ig Pipingsee néven nevezték8, ezt követően – Pigrza néven, 1878 óta pedig Ernstrode néven. Ma Pigża a neve, és Thorn területén, Lubianka vajdaságban található. Az ON valamennyi említett változata szerepel a legteljesebb lengyel helynévjegyzékben, a Nazwy miejscowe Polski című műben (NMP VIII 457–458). Egy másik forrásban említett nemes porosz személynév, Pipinus, valamint a lacus Pipini tó neve a legkorábban feljegyzett porosz tulajdonnevek közé tartozik: 1231-ben Tercium castrum habuit quidam nobilis Prutenus, sed Christianus multum infestus Pipinus nomine in quodam lacu, qui hodierna die dicitur lacus Pipini (SRP V 596). A Scriptores Rerum Prussicarum „Cronica Prussyia, a danzigi krónikák folytatása” című részében a Német Lovagrend poroszországi terjeszkedését mutatják be az 1226–1231-es években9. A forrás a Német Lovagrend testvéreinek érkezését írja le 8 Szintén Popingisehe; Pipingsee, utoljára 1449-ben említik (vö. Weber, Preußen vor 500 Jahren, 392. o.), majd Pigrza, 1878 óta Ernstrode, Thorn járásában, Thorn városától északnyugatra (PUB V 27). 9 Miután tehát kellő megfontolással határozatot hoztak, Konrád testvért, Landisbergből, egy másik testvérrel együtt Kujáviába küldték az említett fejedelemhez, aki mindjárt saját lovagjai és püspökei tanácsára, valamint hitvesének és fiainak, Bolesławnak, Kazimierznek és Siemowitnak teljes beleegyezésével nekik és a rendnek adományozta a rendjük szerint 218 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel A rend városában, Thornban, a vár felépítéséről Vogilsank és egy másik erődítmény létesítéséről Nessau (lat. Nessouia), valamint a Visztula nyugati partján egy település létrejöttéről. Vogilsank volt a Német Lovagrend első Visztulán túli vára; alapítója és ura Konrád testvér volt (Conradus de Landisberg SRP V 596). Korábban a Német Lovagrend testvéreinek nem volt birtokuk Poroszországban, ezért arra kérték a lengyel fejedelmet, hogy építtessen nekik egy várat. A fejedelem nagyon vallásos volt, ezért teljesítette a testvérek kérését. Az újonnan épített várat Vogilsank névre keresztelték (lat. cantus avium), mert ott a rend testvérei harcosaikkal együtt szenvedélyes és vágyakozó énekeket énekeltek a pogányok elleni harcok előtt (Dusburgietis 1985: 81). Vogilsank várának megalapítása után Konrád testvér arra kérte a jámbor Hermann von Salzát, a nagymestert, hogy küldjön több rendtestvért és harcost Vogilsank várába. A nagymester marsallként Bernheimi Dietrich testvért rendelte Vogilsankba. Segítségére négy másik testvér érkezett fegyverhordozókkal és sok lóval. A Nessau-várat a Thorn városával szemközti dombra építették. (Dusburgietis 1985: 82). Nessau egy az Úr 1221. évében a kulmerlandi és luyhaveni földet örökjogon, örök időkre és szabadon birtokolhassák, és a pogányokkal szemben, a kereszténység védelmében falat emelhessenek. Az említett Konrád testvér ezért a fejedelem segítségével a Visztula szemközti partján, ott, ahol most Toruń városa fekszik, egy hegyen erődítményt épített, amelyet Vogilsanknak nevezett el; innen kezdett hadakozni a poroszok ellen. Amikor pedig a történtek Hermán de Zalcza mester testvér tudomására jutottak, elküldte hozzájuk Herman Balke nevű testvért öt másik testvérrel és számos fegyverhordozóval. Amikor együtt megérkeztek Vogilsankba, az említett fejedelem és lovagjai tanácsára Nessouia várát építették fel. Később, az Úr 1222. évében, Konrád fejedelemmel és más hűséges zarándokokkal együtt Herman Balke tartományi mester és testvérei átkeltek a Visztulán Kulmerland területére, és a Visztula partján, egy lombos tölgy mellett erődítményeket emeltek, majd körülárkolták; ezt az erődítményt Torunnak nevezték, és ott ugyanilyen nevű várost alapítottak. Nem sokkal később azonban a várat a várossal együtt arról a helyről arra a helyre költöztették, ahol Toruń most áll. Ugyanebben az időben a poroszok egy Rogoń nevű várat építettek a Visztula mellett, Toruńnal átellenben, egy másikat pedig Toruń alatt, ott, ahol most a régi Kulm található. Egy harmadik vár egy Pipinus nevű, előkelő, ám a keresztényeket igen sokat háborgató poroszé volt, egy olyan tónál, amelyet ma Pipinus tavának neveznek. Ezekből a várakból a keresztények szinte mindennap sok bajt szenvedtek. Történt egyszer, Isten közreműködésével, hogy a keresztesek az első várnál harcba szálltak a poroszokkal, és mindnyájukat megölték, kivéve a kapitányt, aki élete megváltásáért átadta a várat, és a keresztesek mellé állt. Rövid idő múlva a keresztesek magát a fejedelem révén az alsóbb várat is elfoglalták, Pipinust pedig, a sógorát, átadta a kereszteseknek; azok lerombolták a várát, majd így végeztek vele.\nMegparancsolták, hogy a hasát a köldöke körül vágják fel, a köldökét egy fához erősítsék, és hajtsák körbe a fa körül, míg egészen ki nem beleződött. Így az, aki sok keresztényt gonoszul megölt, kegyetlenül és nyomorultul pusztult el. Ez a Pipinus egy fiút hagyott hátra, akit Mattának hívtak; miután azonban kereszténnyé lett, a Hermann nevet kapta. Teljesen istenfélő és jó ember volt, hitében állhatatos; hűséges fiúkat és lányokat, unokákat és unokaleányokat, dédunokákat és dédunokaleányokat hagyott hátra, akik ma is igaz istenszeretők és a keresztény hit követői (SRP V 596–597). Straipsniai / Articles 219 DARIUS IVOŠKA ma két falura, a Thorn-tól délkeletre, a Visztula nyugati partján fekvő Mała Nieszawka és Wielka Nieszawka településre vezethető vissza; ezek Thorn-tól 5,5, illetve 8 km-re találhatók. A helynév legkorábbi említése 1230-ból származik: Nissûe, Nessûeca, a PUB-ban (NMP VII 434). A helynév etimológiáját a lengyel Masz vagy Miesz személynévvel (a lengyel Miesław, Mieczysław személynévből), valamint a későbbi, 1388-as Meszewo és az 1402-es Messzewo alakkal hozzák összefüggésbe. Ebből származnak a kicsinyítő képzős helynevek: Mała Nieszawka (Kis Nieszawka) és Wielka Nieszawka (Nagy Nieszawka). Ezzel egy időben a poroszok megalapították a Rogow10 (más néven Rogon11) várat a Visztulától keletre, Thorn mögött, valamint egy másikat még messzebb Thorntól, a régi Kulm mellett (SRP V 596). Rogow, a mai Rogówko falu, körülbelül 13 km-re található Thortól. A Visztulán lefelé, a régi vártól távolabb, a Pippin-tó nevű tó mellett állt még egy vár. Ebben lakott a nemes porosz Pippin társaival, és innen gyakran intézett fosztogató támadásokat a keresztények ellen. A rend testvérei rajtaütöttek a Rogow-váron, és elfoglalták. A foglyok között volt Pippin nagybátyja is, aki elárulta unokaöccsét. Pippint egy ló farkához kötözték, Thornba hurcolták, és ott felakasztották egy fára12 (Dusburgietis 1985: 90). Den PN Pippin hat Trautmann behandelt, ohne dessen Herkunft anzugeben (Trautmann 1925: 77). Der PN ist wahrscheinlich baltischen Ursprungs, vgl. lit. PN. Pipinas, Pipinis, Pipinỹs, Pypinỹs, die alle auf lit. pypỹnė, pypinė, pipỹnė ‘Quer pfeife’ zurückgeführt werden (LPŽe; Zinkevičius 2008: 530). A lacus Pipini partján fekvő települést a németek később Pipingese, Poppingsehe néven említették: a Pipinus személynév megmaradt, a lat. lacus ‘tó’ szót pedig németre fordították. Ebben az esetben hibrid helynévről van szó. Gerullis nem foglalkozott ilyen helynevekkel, de felkeltették a Hydronymia Europaea sorozat szerkesztőinek figyelmét (1985–2005). Błažienė a Die baltischen Ortsnamen im Samland című füzetének előszavában kitér a német nyelvnek a porosz névanyagra gyakorolt hatására annak a Német Lovagrend kancelláriája általi lejegyzése során13, és munkájában számos hibrid helynevet említ, például a helynevet 10 SRP I 55. 11 SRP V 596. 12 Pipinus kivégzését részletesebben az SRP I 55. oldalán, a De destructione duorum castrorum et morte Pippini című rész ismerteti. 13 Az idők folyamán (a helynevek különböző évszázadokból származó adatokban maradtak fenn) az egész névanyag lejegyzése megváltozott. A sambiai névanyag 220 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel Labiau járásban ᵡFriedlacken14, a német PN Friede és a porosz laucks ’szántóföld’ közszó összetételéből (Blažienė 2000: 36); a Fischhausen járásbeli ON ᵡGallhöfen alaptagja a német Hof, meghatározó tagja pedig a porosz Gayle PN-re vezethető vissza (Blažienė 2000: 37); a Fischhausen járásbeli ON ᵡLinkenmühle a német Mühle és esetleg a porosz Lynce PN összetételéből keletkezett (Blažienė 2000: 85). 2.2. ON Potollen15 Van még egy érdekes és figyelemre méltó eset Poroszország Visztulától nyugatra fekvő területének ON-nevei között: ezt az OF 105 jegyzi fel egy oklevélben, amelyet 1357. június 7-én Winrich von Kniprode, a Német Lovagrend nagymestere írt alá. A kiváltságlevél alapján két porosz, a Nikel és Stanike nevű testvérek 30 hubát és a Karthausi járás egyik tavának egy részét kapják Dirsow faluban (később Dirschau, lengyelül Tczew, litvánul Tčevas), Potollen néven: 1357 Mi, Knyprode-i Winrich testvér, nagymester [...] tanácsunkkal [...] Nikelnek és Stanikének, a testvéreknek, valamint törvényes örököseiknek és utódaiknak adományozunk harminc hubát, amelyek Potollenben találhatók16 a határokon belül... a Pyrtscho nevű tó egy részét... (OF 105, 254ᵛ; PUB V 306–307). A PUB szerkesztői a Pyrtscho-See tónevet a Patull-See névvel azonosítják: 1357...a Pyrtscho-tó [Patull-tó] egy része (PUB V 307). 2. ÁBRA. A pergamen egy töredéke az OF 105, 254ᵛ jelzetű fóliójáról Gerullis (132. o.) feljegyzett egy 1351/82-ből származó ON-nevet: Potollen (OF 105, 5ʳ), a falu azonban a Wehlaui járásban feküdt. Az ON-nevet Blažienė is tárgyalta Die baltischen Ortsnamen in Samland című füzetében (2000: 114). németesített alakokkal honosodott meg, mind a kiejtés, mind az alaktani állomány tekintetében (Blažienė 2000: 8). 14 A lemma előtt álló felső indexű ᵡ az újonnan talált és a javított neveket jelöli (Blažienė 2000: 8). 15 A Potollen ON-név eredeti és eddig legkorábbiként ismert alakja esetleg az 1277-ben feljegyzett Patelow lehetett:...dominum Leuoldum plebanum de Patelow... (PUB I 239). 16 A kéziratban az ON-név potollen alakban szerepelhet, lásd a 2. ábrát. Straipsniai / Articles 221 DARIUS IVOŠKA A Karthaus járásban, Dirsaw területén található Patulen dűlőnevet 1437/38-ban említették, amikor helyi lakosoknak szolgálatokat adományoztak: 1437/38 Umbe den Bern. Polnische [szolgálatok]. [...] Pyrczyw, Patulen (OF 131, 295). Brauer megemlítette a Potullen víznevet (1983: 23). Az 1397-es Patulle személynevet Trautmann (1925: 75) jegyezte fel. A Patulskie Jezioro névvel Hubert Górnowicz lengyel névkutató is foglalkozott a Hydronymia Europea sorozat 1. kötetében; a víznév legkorábbi említését 1350-ből jegyezte fel: 1350...in unserem sehe Patulen... (PUB IV 570). A szerző a víznevet a lengyel Potula személynévvel kapcsolja össze (vö. lengyel potulić ‘átölel’), de nem veti el Brauer értelmezését17, amely szerint a tó neve porosz eredetű is lehet, a Patulle személynévből. Az itt tárgyalt, az OF 105-ben 1357-ben, a 254. oldalonv feljegyzett Potollen helynévvel (ma Potuly) eddig csak Brauer foglalkozott. A Potollen helynév talán a Patols névre is visszavezethető. Vytautas Mažiulis szerint a porosz *Patəl̑s a porosz *pàtalas főnévvel kapcsolandó össze (‘aki megnyugtat, elhallgattat’), és a *Pikūlas istennév jelzője lehet (a föld alvilágának, illetve a halálnak porosz istene)18. KÖVETKEZTETÉSEK 1. Az OF 105-ben 1352-ben feljegyzett ON-változatot, Pippingisee, eddig nem vették számba és nem tárgyalták. Ez a falu, Pigža, jelenleg ismert legkorábbi neve, amelyet egy kéziratos történeti forrásban találtak. Így egy új víznév és a belőle később képzett ON kerül vizsgálat alá. Az ON hibrid képzésmódja figyelemre méltó, mivel az ilyen óporosz ON-eket eddig nem tárgyalták kellőképpen. 2. A porosz ON, Potollen esetében egy településnév és egy víznév is szóba jön. A víznév legkorábbi, 1350-es változatát, a Patulen alakot Górnowicz a nyomtatott forrásból (a PUB-ból) vette át; a többi ismert változat jóval későbbi említés, például az OF 105-ből származó, 1357-es Potollen. Ezzel szemben az ON-t tekintik a legkorábbi említésnek. 3. A bemutatott tények ismét megerősítik, hogy az elsődleges és legmegbízhatóbb források, a kéziratok elemzése számos értékes adatot szolgáltathat. Ezek között vannak olyanok is, amelyek kiegészítik a már ismert tényeket 17 A könyvben Preußische Siedlungen westlich der Weichsel. Versuch einer etymologischer Deutung heimattlicher Flurnamen (26. o.). 18 http://www.prusistika.flf.vu.lt/zodynas/paieska/ 222 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV Bemerkungen zur Problematik der baltischen Ortsnamen westlich der Weichsel Az információk, valamint a teljesen új, eddig fel nem lelt és nem tárgyalt adatok megértését is, amelyek részletes elemzése a baltiak nyugati határának megállapításához vezethet, ha ez egyáltalán lehetséges. E tanulmány szerzője nem tűzte ki célul, hogy bármi lényegeset és vitathatatlant nyújtson a balti névanyag vagy a balti etnogenezis kutatásához. Az új anyag bemutatása inkább arra tett kísérlet, hogy felhívja a kutatók figyelmét arra, hogy még mindig számos fontos és értékes, ám rejtett információ létezik, amelyeket fel kell lelni, fel kell tárni és meg kell vizsgálni ahhoz, hogy fontos hipotéziseket igazoljunk vagy cáfoljunk. FORRÁSOK ÉS IRODALOMJEGYZÉK Babik Zbigniew 2001: Najstarsza warstwa nazewnicza na ziemiach polskich. Kraków: Universitas. Blažienė Grasilda 2000: Die Baltischen Ortsnamen im Samland (Hydronymia Europea. Sonderband 2). Stuttgart: Franz Steiner Verlag. Brauer Wilhelm Reinhold 1983: Preußische Siedlungen westlich der Weichsel. Versuch einer etymologischen Deutung heimaltlicher Flurnamen. Siegen: J. G. Herder-Bibliothek Siegerland e. V. Brauer Wilhelm Reinhold 1988: Baltisch-preussische Siedlungen westlich der Weichsel. Münster: Nicolaus-Copernicus-Verlag. Casemir Kirstin, Udolph Jürgen 2006: Die Bedeutung des Baltischen für die niedersächsische Ortsnamenforschung. – Baltų onomastikos tyrimai. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Dusburgietis Petras 1985: Prūsijos žemės kronika. Vilnius: Vaga. Gerullis Georg 1922: Die altpreußischen Ortsnamen. Berlin und Leipzig: Vereinigung wissenschaftlicher Verleger Walter de Gruyter & Co. Górnowicz Hubert 1980: Toponimia Powiśla Gdańskiego. Wrocław: Zakład Narodowy im. Ossolińskich. Hinze Friedhelm 1989: Rezension. W. Brauer „Preußische Siedlungen westlich der Weichsel. Versuch einer etymologischer Deutung heimaltlicher Flurnamen“. – Zeszyty naukowe wydziału humanistycznego uniwersytetu Gdańskiego. Prace Językoznawcze 15, 129–140. Straipsniai / Articles 223 DARIUS IVOŠKA http://1b-goobi-pr2.1b.uni-greifswald.de/viewer/fulltext/PPN559838239_NF_75/151/ http://www.prusistika.flf.vu.lt/zodynas/paieska/ https://de.wikipedia.org/wiki/Friedrich_Lorentz Ivoška Darius 2015: Thesen des Vortrags des 12. internationalen Baltisten-Kongresses, den 30. Oktober 2015. Janulaitis Augustinas 1998: Lietuvos Didysis Kunigaikštis Kęstutis. Vilnius: Kardas. Kilian Lothar 1939: Baltische Ortsnamen westlich der Weichsel? – Altpreussen. 4. Jahrgang, Heft 3, 67–68. Kilian Lothar 1960: Zum Aussagewert von Fund- und Kulturprovinzen. – Światowit 23, 41–85. Krahe Hans1943: Baltische Ortsnamen westlich der Weichsel. – Altpreussen 8(3). Kučinskas Antanas 1988: Lietuvos historiografija. – Kęstutis. Vilnius: Mokslas. LKSK – Autorenkollektiv: Lietuvių karai su kryžiuočiais. Vilnius: Mintis, 1964. Lorentz Friedrich 1933: Preußen in Pommerellen. – Mitteilungen des Westpreußischen Geschichtsvereins. Der 32. Jahrgang, Heft 3. Hrg. Reysner. Druck: A.W. Rasemann GmbH, Danzig, 50–59. LPŽe – Lietuvių pavardžių žodynas, elektroninis variantas. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2012–2015. NMP VII, VIII – Nazwy miejscowe Polski 7, 8. Wydawnictwo Pandit. Kraków, 2007–2009. Ordensfoliant Nr. 105. Geheimes Staatsarchiv Preußischer Kulturbesitz. Berlin. PUB I, IV, V – Preussisches Urkundenbuch 1, 4, 5. Königsberg: Gräfe und Unzer, Marburg: Elwert, 1882–1986. Schmid Wolfgang P. 1987: Beiträge zur Bestimmung der baltischen Westgrenze. – Baltistica 33(1), 4–12. Schmid Wolfgang P. 1994: Linguisticae Scientiae Collectanea. Ausgewählte Schriften von Wolfgang P. Schmid anläßlich des 65. Geburtstages. Hrsg. Joachim Becker, Eckhard Eggers, Jürgen Udolph und Dieter Weber. Berlin. New York: Walter de Gruyter. SRP I – Scriptores Rerum Prussicarum 1. Leipzig: Verlag von S. Hirzel, 1861. SRP V – Scriptores Rerum Prussicarum 5. Frankfurt am Main: Minerva GmbH, 1874. 224 Acta Linguistica Lithuanica LXXIV Megjegyzések a Visztulától nyugatra fekvő balti helynevek problematikájához Toporov Vladimir Nikolaevic 1966: K voprosu o toponimičeskich sootvetstvijach na baltijskich territorijach i k zapadu ot Vistly. – Baltistica 1(2), 103–111. Trautmann Reinhold 1925: Die altpreußischen Personennamen. Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht. Udolph Jürgen 1990: Die Stellung der Gewässernamen Polens innerhalb der alteuropäischer Hydronymie. Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag. Voigt Johannes 1832: Geschichte Preußens von den ältesten Zeiten bis zum Untergange der Herrschaft des Deutschen Ordens 5. Königsberg: Verlag der Gebrüder Bornträger. Zinkevičius Zigmas 2008: Lietuvių asmenvardžiai. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Néhány megjegyzés a Visztulától nyugatra fekvő balti helynevek problematikájáról ÖSSZEFOGLALÁS A népek lakóterületének problematikáját széles körben elemzik a kutatók, és e kutatások jelentősége kétségtelen. A baltiak által lakott területek határainak felkutatása továbbra is történészek, régészek, geográfusok és nyelvészek vizsgálatainak tárgya. Ahogyan a szerző korábban már utalt rá, a kihalt nyelvek helyneveinek legmegbízhatóbb és legfontosabb forrásai a kéziratos dokumentumok. A szerző figyelme ismét a Német Lovagrend 105. fóliókötete (OF 105) felé fordul. A cikk célja nem új víznevek és helynevek közlése, hanem a korábban rögzített és többször elemzett hidronimákhoz és oikonimákhoz kapcsolódó új történeti adatok megvitatása; ezek talán értékes információval szolgálnak, amelyre oly nagy szükség van a balti népek lakóterülete nyugati határának meghatározásához. Az OF 105 a balti névanyag szempontjából igen jelentős, a poroszok által lakott területekről és azok határairól tanúskodó anyagot tartalmaz; ezek a határok továbbra is számos vitát váltanak ki, és nyelvészek, történészek, valamint régészek széles körben vizsgálják őket. A cikk a történeti balti areára vonatkozó 20. századi kutatások legfontosabb eredményeit tárgyalja, továbbá két oikონimát közöl az OF 105 azon dokumentumaiból, amelyek a 14. század nyugati balti lakta területeinek peremvidékén történt eseményeket rögzítették. Beérkezett 2016. május 21-én. DARIUS IVOŠKA Lietuvių kalbos institutas Petro Vile išio g. 5, LT–2055 Vilnius, Lietuva [email protected] Straipsniai / Articles 225