Vadinamojo bavarų geografo „Bruzi“ ir prūsai

DIEGO ARDOINO Vilniusi Egyetem Kutatási területek: porosz nyelv, régi balti írásbeliség, az olasz és a latin nyelv (történeti) grammatikája, filológia, nyelvtudomány, dialektológia, szövegtan, kodikológia, paleográfia, összehasonlító nyelvészet. AZ ÚN. BAJOR GEOGRÁFUS BRUZI ÉS A POROSZOK A bajor geográfusnak nevezett szerző Bruzi-ja és az óporoszok ABSZTRAKT A szakirodalomban elterjedt az a vélemény, hogy a porosz etnonima először Bruzi alakban jelent meg egy rövid, latin nyelvű szövegben, amely egy IX. századi kéziratban található, és amelyet hagyományosan az úgynevezett bajor geográfusnak tulajdonítanak. A kézirat gondos kodikológiai és paleográfiai vizsgálata azt mutatja, hogy a szöveget kétségtelenül később illesztették be a kéziratba, részletes filológiai elemzése pedig új hipotézis felvetését teszi lehetővé arról a régióról, ahol a Bruzi letelepedett. KULCSSZAVAK: bajor geográfus, Bruzi, poroszok, Descriptio civitatum et regionum, balti filológia. ANNOTÁCIÓ A szakirodalomban széles körben elterjedt az a vélemény, hogy a prúzok etnonim először a Bruzi alakban fordul elő egy 9th. századi kéziratban fennmaradt rövid latin szövegben, amelyet hagyományosan az úgynevezett Bajor Geográfusnak tulajdonítanak. A kézirat pontos kodikológiai és paleográfiai vizsgálata kimutatja, hogy a szöveget kétségkívül később illesztették be, alapos filológiai vizsgálata pedig lehetővé teszi, hogy új hipotézist fogalmazzunk meg arról a vidékről, ahol a Bruzi letelepedett. KULCSSZAVAK: Bajor Geográfus, Bruzi, óporoszok, Descriptio civitatum et regionum, balti filológia. Straipsniai / Articles 15 DIEGO ARDOINO A balti filológia szakirodalmában az úgynevezett Bajor Geográfus elsősorban arról ismert, hogy feltehetően ő jegyezte fel az első ma ismert, a poroszokat megnevező etnonimát, amely a 13. századtól következetesen Poroszországnak nevezett régió lakóit jelöli a forrásokban. Íme, mit ír erről néhány jelentős kutató: 1) „Az első porosz népnév („Bruzi“) a 9. században szerepel az úgynevezett bajor földrajztudós írásában (lásd Łovmānska Studia nad pocz. społ. i państwa lit. I 4⁷ un II 151).“ (Endzelīns 1945: 39). 2) „A poroszokat ezen a néven először a 9. században említik: az úgynevezett Bajor Geográfus Bruzi alakban említi a „poroszokat“. Később (körülbelül 965-ben) Ibrahim-ibn-Jakúb spanyol utazó Burūs néven említi a poroszokat“ (Mažiulis 1966: 13–14). 3) „A 9. századtól a porosz név váltja fel a Wulfstan által utoljára említett aiszt nevet (amely talán az észtekre szállt át). A Bruzi ’poroszok’ nevet a Bajor Geográfus a 9. század közepén említi először“ (Schmalstieg 1976: 3). 4) „A Bajor Geográfus „a Duna északi vidékének városairól és területeiről szóló leírásában“ sok más név mellett a Bruzi nevet is megemlíti. [...] Ez a porosz név első ismert említése (9. század)“ (Kabelka 1982: 40). 5) „A 9. századtól a korábbi aiszt név helyett ugyanazokra a nyugati baltiakra vonatkozó történeti forrásokban a porosz név jelenik meg. Első ízben a 9. században említi az úgynevezett Bajor Geográfus (Bruzi)“ (Zinkevičius 1984: 279). 6) „A porosz nyelv beszélőinek megnevezését a *prūs- tővel először a 9. században jegyezték fel: Bruzi (Bajor Geográfus), vagyis ugyanabban a században, amikor e vidékek lakosságát utoljára „aisztoknak“ nevezték (Wulfstan); vö. Tacitusnál az első Aesti említését“ (Топоров 2006: 50). 7) „Prūsų vardas (forma Bruzi) pirmą kartą paminėtas IX a. vad. Bavarų Geografo raštuose“ (LKE 2008: 439). 8) „A poroszok neve először a Bruzi alakban fordul elő a 9. században, A Bajor Geográfus című műben (Zakrzewski 1917), valamint Burūs alakban (nagyjából 965-ben) Ibrāhim ibn Ja’kūb arab nyelvű műveiben (Kowalski 1946, p. 147)“ (Dini 2014: 327). 9) „Érvelése során¹ felhívta a figyelmet e népnév történeti forrásokban fennmaradt legkorábbi, b- kezdetű alakjaira: a Bajor Geográfusnál (9. század) Bruzi“ (Karaliūnas 2015: 232). 1 Scil. Leszek Bednarcukas, žr. Bednarcuk 1982: 49–66. 16 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Vadinamojo bavarų geografo Bruzi ir prūsai Valamennyi említett tudós2 két olyan tényt emel ki, amelyeket bizonyosnak, megbízhatónak és kétségtelennek tartanak: a Bruzi etnonimát először a IX. században említik; ez a poroszok etnonima első ismert előfordulása. A bajor geográfus tanúsága tehát alapvetően két tényező miatt fontos: a formális Bruzi etnonima (amelyet a bajor geográfus jegyzett fel) és az újabb poroszok etnonima (amelyet a XIII. századtól kezdve számos forrás rögzít) hasonlósága miatt, amely sok tudóst arra ösztönzött, hogy a Bruzi népet a poroszokkal azonosítsa; a feljegyzésnek tulajdonított régiség (IX. század) miatt. Ha a szöveget, amelyet az úgynevezett bajor geográfusnak tulajdonítanak, tegyük fel, a XIII. századra datálnák, nem lenne ilyen fontos, mivel a XIII. századi számos más forrásban egyaránt említik a poroszok etnonimáját és a Poroszország choronimát. Néhány (nyilvánvaló) dolgot azonban pontosítani kell. Amint az imént láttuk, az említett publikációk azt állítják, hogy a Bruzi etnonimát először a IX. században említik. Pontosabban azt kellene mondanunk, hogy az a dokumentum, amelyben a Bruzi alak szerepel, a IX. századra datálható. Még pontosabban: az a dokumentum, amelyben a Bruzi alak szerepel, általában a IX. századra datálható, és ismeretlen szerző írta, akit a megállapodás szerint bajor geográfusnak neveznek. Most feltehetnénk a kérdést: mire alapozzák azt az állítást, hogy az a dokumentum, amelyben a Bruzi alak szerepel, a IX. századra datálható? Továbbá: teljes bizonyossággal állíthatjuk-e, hogy a Bruzi etnonima ugyanazokra a törzsekre vonatkozik, amelyeket a XIII. századtól a porosz etnonimával neveznek meg? Ezekre a kérdésekre nehéz (vagy lehetetlen) kizárólag nyelvészeti megfontolások alapján válaszolni. A megfelelő válaszadásnak egyetlen módja van: annak az eredeti dokumentumnak a filológiai (azaz kritikai) elemzése, amelyben a Bruzi etnonima szerepel. A filológiai elemzés kifejezéssel a dokumentum filológiai eszközökkel végzett kritikai vizsgálatát értem: a paleográfia, a kodikológia, a szövegkritika — más szóval az ecdotika — eszközeivel. Amikor a nyelvészek egy többé-kevésbé elszigetelt glosszát vagy tanúságot vizsgálnak, általában hajlamosak azonnal (és többnyire kizárólag) az etimológiai-összehasonlító vizsgálatokra összpontosítani, ezért gyakran nem vesznek figyelembe más jellegű megfontolásokat. Ez történt a Bruzi etnonimával is. 2 A legújabb porosz nyelvészeti kézikönyvben is ugyanezek az állítások szerepelnek: „A források a IX. századtól tanúsítják a porosz nevet is (vö. a Bajor Geográfus Bruzi alakja a IX. századból, Ibrahim-ibn-Jokúb Burūs alakja a X. századból, Brémai Ádám Pruzzi alakja a XI. századból, a Nesztor-krónika Поусы alakja a XI–XII. századból stb.)” (Rinkevičius 2015: 14). Straipsniai / Articles 17 DIEGO ARDOINO Kaip puikiai nurodo Simas Karaliūnas (Karaliūnas 2015: 226–237), baltų filologai, tyrinėję bavarų geografų liudijimą, nepavargino patikrinti dokumento datos ir Bruzi ~ prūsai tapatinimo pagrįstumo, susikoncentruodami daugiau į etimologinę ir lingvistinę formos Bruzi analizę. Mindazonáltal az ilyen esetekben, mint a jelenlegi, legalább kezdetben ellen kell állni az etimológiai elemzés csábításának, és azt félretéve filológiai, kodikológiai és paleográfiai szempontból alaposan meg kell vizsgálni azt a dokumentumot, amelyben az adott vizsgált szó előfordul. Az ilyen modus operandi szilárdabb alapot biztosítana a további, nyelvészeti jellegű kutatásokhoz, és segítene elkerülni a pontatlan (vagy ami még rosszabb, teljesen alaptalan) információk terjesztését. Az egyik publikációból a másikba vándorolva az ilyen információ kezelhetetlenné válik, majd néhány hivatkozás után tout court igazként fogadják el, és ezzel jelentős kárt okoznak a tudomány eddigi eredményeinek és a jövőbeli kutatásoknak. Most térjünk át a bajor földrajztudósoknak tulajdonított dokumentum leírására. A Bruzi etnonima egy rövid (kétoldalas) dokumentumban szerepel, amelyet a következő néven ismernek: Descriptio civitatum et regionum ad septentrionalem plagam Danubii (azaz „A Duna északi oldalán fekvő erődök és vidékek leírása” (lásd az 1. ábrát). 1. ÁBRA. A dokumentum incipitje. Ez a dokumentum rövid incipitje (vagyis a kezdőszavak, amelyek később az egész dokumentum címévé váltak); ismeretlen szerzőjét 1796-ban Jan Potocki lengyel író nevezte el bajor földrajztudósok3 művének, mivel a szövegre Münchenben, Bajorország állami könyvtárában (Bayerische Staatsbibliothek) bukkantak rá, amelyet akkoriban Bibliotheca Regia Monacensis néven ismertek. A Descriptio civitatum et regionum egy Codex unicus (azaz a dokumentum egyetlen fennmaradt és ismert példánya), amelyet 1772-ben Louis-Gabriel Du Buat-Nançay francia történész és drámaíró talált meg egy, különféle geometriai és csillagászati írásokat tartalmazó pergamenfólió utolsó két lapján (149v és 150r); a fóliót a Staatsbibliothek München őrzi, Clm 560 jelzet alatt. 3 A bajor földrajztudósról lásd: Zakrewski 1917; Von Keltsch 1886: 505–560; Fritze 1952: 326–341; Billig 1995: 27–67; Rossignol 2011: 305–316. 18 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Vadinamo varų geografo Bruzi ir prūsai 2. ÁBRA. Descriptio civitatum et regionum, 149v oldal. Straipsniai / Articles 19 DIEGO ARDOINO 3. ÁBRA. Descriptio civitatum et regionum, 150r oldal. 20 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Vadinamojo bavarų geografo Bruzi ir prūsai A kódexben négy, különböző korú kodikológiai egység különíthető el, amelyeket a neves paleográfus, Bernhard Bischoff4 a 9. század végére (az utóbbi kettőt), illetve a 11. századra (az első kettőt) datált. Descriptio civitatum et regionum kétségtelenül későbbi betoldás, amely a 10. századra (vagy valamivel későbbre) datálható; Bischoff5 szerint egy délnyugat-németországi származású másoló jegyezte le. Descriptio civitatum et regionum (lásd a 2. és 3. ábrát) rövid6 és számos szempontból problematikus dokumentum7: az északi Duna-vidéken letelepedett ötvennyolc nép felsorolása, amely régisége miatt főként a szláv történelem kutatói számára vált igen fontossá. A legtöbb etnonim mellett rendszerint feltüntetik a megfelelő civitates számát (a civitas terminust valószínűleg erődök megjelöléseként kell értelmezni, nem pedig városokként vagy területi egységekként), és olykor további információkat is közölnek. Descriptio civitatum et regionum világos, két részből álló szerkezetű. Az incipit után 13 népet sorol fel, majd két pontosítás következik: Iste sunt regiones, que terminant in finibus nostris (lásd a 4. ábrát) Isti sunt, qui iuxta istorum fines resident (lásd az 5. ábrát). 4 ÁBRA. Descriptio civitatum et regionum, 149v oldal, 15–16. sor. 5 ÁBRA. Descriptio civitatum et regionum, 149v oldal, 16. sor. Ezután a felsorolás a dokumentum végéig folytatódik, és egyszerűen, ex abrupto zárul az ötvennyolcadik néppel (Golensizi civitates V), további információ vagy explicit nélkül. A második részben felsorolt népek közül sokan nem 4 Žr. Bischoff 1981: 187–211; Bischoff 2004: 221–222. 5 Bischoff 1960: 262, 3 išn. 6 Descriptio a 149v oldalon 26 sorból, a 150r oldalon pedig 12 sorból áll. A Bruzi etnonim az 150r oldal 5–6. sorában szerepel. 7 Franzas Brunhölzas (1996: 502–503) jam nesuteikia jokios literatūrinės svarbos. Straipsniai / Articles 21 DIEGO ARDOINO Más forrásból nem ismertek, és gyakran nehéz (vagy teljesen lehetetlen) megállapítani, melyik népről van szó. Néhány népnél a civitates száma nincs megadva, másoknál viszont óriási, olykor találgatás jellegű információkkal szolgáló szám szerepel. E következetlenség miatt felmerült, hogy a Descriptio civitatum et regionum második része eredetileg egy másik szerző különálló szövege volt. A több szerkesztési változat lehetőségének kérdésétől eltekintve megállapítható, hogy a szöveg második részének felépítése gyakran elárulja a szerző (vagy az általa használt lehetséges forrás) bizonyos pontatlanságait. Emellett úgy tűnik, hogy a népeket többnyire nem földrajzi elhelyezkedésük szerint sorolják fel, ezért nagyon kockázatos (még hozzávetőleges) földrajzi tájékozódási pontoknak tekinteni őket. A dokumentumról és a benne rejlő számos bizonytalanságról (mindenekelőtt a dokumentum forrásaival és céljaival kapcsolatosakról) a továbbiakban nem szólva, a Bruzi etnonimára szeretném összpontosítani a figyelmet, amelyet – mint már sokszor hangsúlyozták – a balti és szláv filológiai szakirodalom évek óta a prúsi etnonima ma ismert legrégibb rögzítésének tart. Descriptio civitatum et regionum szövegében a Bruzi a harmincnyolcadik említett nép (lásd a 6. ábrát): Bruzi: pluf ē undē: quādenia ad rhenū. azaz Bruzi plus est undique quam de enisa ad rhenum. 6. ábra. Descriptio civitatum et regionum, 150r oldal, 5–6. sor. A bajor geográfus által említett valamennyi nép leírása alapján a Bruzi etnonimára vonatkozó megjegyzés így fordítható le, pontosabban így értelmezhető: az a vidék, amelyen a Bruzi él, minden tekintetben nagyobb annál a vidéknél, amely Ennstől a Rajnáig terjed. Ismét előrebocsátva, hogy az e témával kapcsolatos valamennyi felvetett hipotézist az adatok és bizonyítékok hiánya miatt mindenképpen (kisebb vagy nagyobb mértékben megalapozott) találgatásnak kell tekinteni, az imént bemutatott fordítási változatra támaszkodva a továbbiakban megpróbálom megérteni (azaz értelmezni) a bajor geográfus Bruzi népre vonatkozó állítását. Kétségtelennek tűnik, hogy a henu szó a Rajna folyóra utal (latinul Rhenus; németül Rhein). Mivel a Rajna folyó, valószínű, hogy az enisa szó is jelölhet folyót, tavat, hegyet vagy a táj más jelentős és könnyen azonosítható elemét. 22 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Vadinamo barų geografo Bruzi ir prūsai Valójában az enisa meggyőzően azonosítható a mai Enns folyóval (Enns németül), a Duna déli mellékfolyójával, amely mintegy 250 km hosszan folyik Ausztria területén (lásd a 7. ábrát). 7 ÁBRA. A Rajnától az Ennsig húzódó régió. Az Enns folyó neve latinul különféle alakokban fordul elő: Anasus, Anis, Anesus (Forcellini 1828: 960); Anes, Enes, Ensa, Anas, Enes, Anis, Anisa (Graesse 1909: 17). Descriptio civitatum et regionum | Graesse 1909: 17 | Forcellini 1828: 960 | Enisa | Anas | Anas | Anes | Anes | Anis | Anis | Anisa | Anesa | Enes | Enes Pontos megfelelőjét mindeddig nem találták meg, a bajor geográfus által feljegyzett enisa név és a más forrásokban szereplő változatok, az Anisa, Enasa közötti fonetikai eltérés azonban olyan csekély, hogy emlékeztet a középkori írnokok egyszerű változtatásaira (más nyelvek neveit, amelyek hangjainak kifejezésére a latin hangkészletben Straipsniai / Articles 23 DIEGO ARDOINO nem volt megfelelő hang- és betűkészlet, különféleképpen igazították a latin nyelv hang- és írásrendszeréhez), az enisa alakot tehát az Enns folyónév egyik latin változatának is tekinthetjük. Nagyon jelentős, hangsúlyozandó, és mindeddig észre nem vett tény, hogy a Descriptio civitatum et regionum teljes szövegében a más törzsekről szóló, különféle jellegű információk meglehetősen elvontan, homályos összefüggésben jelennek meg, minden olyan kapcsolat vagy utalás nélkül, amely lehetővé tenné, hogy az említett törzset egy konkrétan meghatározható helyhez kapcsoljuk, vagy egy adott időszakhoz rendeljük. Csak a Bruzi törzsről szóló állítás ad meg egyértelmű földrajzi koordinátákat, amelyek alapján a barbárok területe meglehetősen pontosan meghatározható. Érdemes továbbá rámutatni arra, hogy az ausztriai, Salzburg tartományban (Land Salzburg) található Radstädter Tauern hegység, ahonnan az Enns ered, és a szintén ausztriai, Bregenz (Bregenz) járásban fekvő Fubach között, ahol a Rajna a Bodeni-tóba (Bodensee) torkollik, a távolság légvonalban mintegy 300 km. Ez jelentős, ugyanakkor nem túl nagy távolság, amely földrajzi szempontból meglehetősen meggyőzővé teszi az Enns folyó és az enisa azonosítását. Mit jelent tehát pontosan az az állítás, hogy a Bruzik lakta régió minden tekintetben nagyobb annál a területnél, amely az Ennstől a Rajnáig terjed? Nem mondja meg egyértelműen, hol terült el valójában a Bruzik régiója, de valószínű, hogy a barbár geográfus elliptikus megfogalmazásával arra utalt, hogy a Bruzik lakta régió nem csupán az Ennstől a Rajnáig terjedő terület: annál nagyobb, és minden irányban kiterjed. Ha az állítást úgy értelmeznénk, hogy a Bruzik egy meghatározatlan, az Enns és a Rajna közötti területnél minden oldalról nagyobb régióban élnek, nehéz volna megérteni, miért jelölték meg ilyen pontosan a koordinátákat (de enisa ad rhenum) pusztán azért, hogy az olvasó egy konkrét példából megértse a Bruzi törzsi területének kiterjedését, miközben nem tudja, hol található valójában. Ha azonban elfogadjuk azt a feltevést, hogy a Bruzik az Enns és a Rajna közötti területen éltek, a régió és Poroszország, vagyis a Visztula, a Nemunas és a Narew folyók közötti terület távolsága miatt nagyon nehéz és kevéssé valószínű volna őket a Bruzi etnonimával azonosítani, hiszen ehhez azt kellene feltételeznünk, hogy a poroszok valaha a mai délnyugat-Ausztria és délnyugat-Németország területén telepedtek le. Ez a mai nyelvészeti, történeti és régészeti ismereteink alapján lehetetlennek tűnik. Mivel azonban az írott források hiánya miatt nagyon keveset tudunk a kora középkorban Európában végbement nagymértékű törzsi és népvándorlásokról (amelyek gyökeresen megváltoztatták Európa korábbi etnikai és nyelvi viszonyait), megdönthetetlen bizonyítékok híján kerülni kell a kategorikus értékeléseket. Annál is inkább, ha figyelembe vesszük, hogy magának Poroszország régiójának etnikai összetétele a XIII. és a XX. század között nem kevesebb mint háromszor gyökeresen megváltozott; erről a tényről írott források nélkül még csak elképzelésünk sem lehetne. 24 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Vadinamo barų geografo Bruzi ir prūsai Írott források nélkül is arra következtethetnénk, hogy ugyanaz a prūsai etnonima, amely a középkorban a balti törzseket jelölte, később a Kis-Litvániában élő litvánokra, valamint – bármilyen paradoxnak is tűnik – a poroszokat elpusztító németekre kezdett vonatkozni, akik nyelvi, kulturális és vallási szempontból alapvetően különböztek a poroszoktól. Visszatérve a baráti geográfus Bruzi népre vonatkozó állításához, valójában egy másik, meglehetősen jelentős tényre is fel kell hívni a figyelmet. Mivel az Enns a Duna déli mellékfolyója, a Rajna és az Enns közötti terület (legalábbis az Enns folyóhoz viszonyítva) a Duna déli partján fekszik (lásd a 7. ábrát), ami nem egyezik a baráti geográfus szövegével, amelyben a Duna északi partján fekvő erődítményeket és vidékeket írja le (Descriptio civitatum et regionum ad septentrionalem plagam danubii). Azonban a *prie veiksmis unide* („minden oldalról”, „teljes körűen”) kifejezés arra utal, hogy a Bruzi törzs lakta vidék észak felé is kiterjedt, vagyis a Duna északi partjára is, és éppen ez a pontosítás tette lehetővé, hogy a baráti geográfus felvegye Bruzi népét a listájára. Hozzá kell tenni, hogy a Descriptio civitatum et regionum nem tekinthető különösebben pontos és egyértelműen megbízható forrásnak, hiszen X–XI. századi szövegről van szó; ráadásul nem világosan kifejtett, a szerző által megírt földrajzi értekezés (ami jóval megbízhatóbbá tenné a forrást), hanem feltehetően egy másoló vagy tanuló által összeállított (vagy lemásolt) régió- és törzslista (vagy rövid összefoglaló), amely éppen neki tulajdonított keltezése miatt fontos számunkra. Összefoglalva elmondható, hogy: A Descriptio civitatum et regionum ad septentrionalem plagam Danubii, vagyis az a dokumentum, amelyben a Bruzi etnonima szerepel, nem a IX., hanem a X. vagy egy még későbbi századra datálható. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg nem ez a prūsai etnonima első ismert előfordulása, ahogyan eddig vélték, ezért a kronológiai egybeesés folytán a baráti geográfus által feljegyzett Bruzi etnonima verseng az utazó Ibrāhīm ibn Jaʿkūb által említett, szintén a X. századra datált Brūs8 etnonimával. A baráti geográfus fiktív elnevezés. Valójában nem tudni, ki írta a Descriptio civitatum et regionum című művet, de kétségtelen, hogy ez a rövid néplista a már teljesen elkészült kódex utolsó oldalára került fel, és semmi köze a kódex tartalmához, amely egy astronomische und mathematische Sammelhandschrift. A Descriptio civitatum et regionum nyelvezete meglehetősen következetes, bár olykor pontatlan. Ez jelentős tény, amely valószínűleg arra utal, hogy a Descriptio civitatum et regionum hirtelenjében készült, mintegy kivonatként, jegyzetként, egy terjedelmesebb szöveg vagy különböző szövegek összefoglalásaként, valószínűleg valakinek szánva Lásd Kowalski 1946: 147. Straipsniai / Articles 25 DIEGO ARDOINO magán-, nem pedig nyilvános használatra. Ez természetesen komoly kétségeket ébreszt az ott közölt információk megbízhatóságával kapcsolatban. • Valószínű, hogy a bajor geográfus meglehetősen elliptikus, a Bruzi etnonimára vonatkozó kijelentésével valójában azt akarta mondani, hogy az a régió, ahol a Bruzi letelepedett, nem csupán az Ennstől a Rajnáig terjedő terület, hanem ennél is nagyobb, mivel undique, vagyis minden irányban kiterjed. • E hipotézis elfogadása esetén valójában nagyon nehéz lenne a poroszokat a Bruzi etnonimával kapcsolatba hozni, mivel azt kellene feltételeznünk, hogy a poroszok valaha a mai délnyugat-Ausztria és délnyugat-Németország területén éltek. LITERATŪRA B e d n a r c z u k L e s z e k 1982: Onomastyka bałtycka w źródłach antycznych. – Acta Balto-Slavica 14, 49–66. B i l l i g G e r h a r d 1995: Zur Rekonstruktion der ältesten slawischen Burgbezirke im obersächsisch-meißnischen Raum auf der Grundlage des Bayerischen Geographen. – Neues Archiv für sächsische Geschichte 66, 27–67. B i s c h o f f B e r n h a r d 1960: Die südostdeutschen Schreibschulen und Bibliotheken in der Karolingerzeit I: Die Bayerischen Diözesen 2. Wiesbaden. B i s c h o f f B e r n h a r d 1981: Bücher am Hofe Ludwigs des Deutschen und die Privatbibliothek des Kanzlers Grimald. – Mittelalterliche Studien. Ausgewählte Aufsätze zur Schriftkunde und Literaturgeschichte 3, ed. by B. Bischoff. Stuttgart, 187–211. B i s c h o f f B e r n h a r d 2004: Katalog der festländischen Handschriften des neunten Jahrhunderts (mit Ausnahme der wisigotischen) 2. Wiesbaden, 221–222. B r u n h ö l z F r a n z 1996: Historie de la littérature latine du Moyen Âge II De la fin de l’époque carolingienne au milieu du XIe siècle. Brepols, Louvain. D i n i P i e t r o U m b e r t o 2014: Foundations of Baltic languages. Vilnius: Eugrimas. E n d z e l ī n s J ā n i s 1945: Ievads baltu filoloģijā. Rīgā: Universitātes grāmatu apgāds. F o r c e l l i n i E g i d i o 1828: Totius Latinitatis lexicon, consilio et cura Jacobi Facciolati opera et studio Aegidii Forcellini alumni seminarii patavini lucubratum edidit (...) Jacobus Bailey (...) volumen secundum. Londini. F r i t z e W o l f g a n g H e r m a n n 1952: Die Datierung des Geographus Bavarus. – Zeitschrift für Slavische Philologie 21, Heft 2, 326–341. 26 A c t a L i n g u i s t i c a L i t h u a n i c a LXXV Vadinamo barų geografo Bruzi ir prūsai Grasse Johan Georg Theodor 1909: Orbis latinus, oder Verzeichnis der wichtigsten lateinischen Orts- und Ländernamen von Dr. J. Th. Grasse. Ein Supplement zu jedem lateinischen und geographischen Wörterbuch. Auflage, mit besonderer Berücksichtigung der mittelalterlichen und neueren Latinität neu bearbeitet von Friedrich Benedict. Berlin. Kabelka Jonas 1982: Baltų filologijos įvadas. Vilnius: Mokslas. Karaliūnas Simas 2015: Baltų etnonimai. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Kowalski Tadeusz 1946: Relacje Ibrahima ibn Ja’kūba z podróży do krajów słowiańskich w przekazie al-Bekriego (Pomniki dziejowe Polski, seria II, vol. 1). Kraków: Polska Akademia Umiejętności. LKE – Lietuvių kalbos enciklopedija. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2008. Mažiulis Vytautas 1966: Prūsų kalbos paminklai. Vilnius: Mokslas. Rinkevičius Vytautas 2015: Prūsitikos pagrindai. Vilnius: UAB Baltijos kopija. Rossignol Sébastien 2011: Überlegungen zur Datierung des Traktates des sog. Bayerischen Geographen. – Der Wandel um 1000, hrsg. von F. Biermann, T. Kersting und A. Klamm. Beier & Beran, Langensbach, 305–316. Schmalstieg William Riegel 1976: Studies in Old Prussian. The Pennsylvania State University Press, University Park and London. Toporov 2006: Топоров Владимир Николаевич и др. Языки мира: Балтийские языки. Москва: Academia. Von Keltsch Viktor 1886: Der bairische Geograph. – Altreussische Monatsschrift 23, 505–560. Zakrzewski Stanisław 1917: Opis grodów i terytoriów z północnej strony Dunaju czyli t.z. Geograf bawarski. Lwów: Ossolineum. Zinkevičius Zigmas 1984: Lietuvių kalbos istorija 1. Lietuvių kalbos kilmė. Vilnius: Mokslas. Straipsniai / Articles 27 DIEGO ARDOINO The So-Called Bavarian Geographer’s Bruzi and Old Prussians SUMMARY It is a widespread opinion in literature that the ethnonym Prussians is first encountered as the form Bruzi in a short Latin manuscript discovered in the late 18th century and conserved in the Bavarian State Library. The manuscript is known as the Descriptio civitatum et regionum ad septentrionalem plagam Danubii and consists of a list of 58 tribes located in Central and Eastern Europe. By the end of the 18th century its unknown author was referred to as Géographe de Bavière. The code is traditionally dated back to the 9th century; nevertheless, an accurate codicological and palaeographical study of the original text and its context shows that the Descriptio civitatum et regionum actually dates back to the 10th century or even later. This calls into question whether Bruzi is truly the oldest record of the ethnonym Prussians known to date, since Ibrāhīm ibn Ja’qūb, a traveler (or a merchant) who traveled in Western and Central Europe in the mid-10th century, in the memoirs of his journey (which actually have been lost) registers the form Burūs, traditionally referred to Old Prussians too. Moreover, a thorough philological examination of the whole Descriptio civitatum et regionum suggests to identify the term enisa with Enns River and to settle the Bruzi in a region whose central part is located between the Rhine and the Enns rivers. However, this assumption would make it problematic to identify the ethnonym Bruzi with Old Prussians, since one should imagine that Old Prussians were once settled in the area of the current Southwestern Germany and Southern Austria. Įteikta 2016 m. lapkričio 9 d. DIEGO ARDOINO Vilniaus Universiteto Filologijos fakulteto Romanų filologijos katedra Universiteto g. 5, LT–01513 Vilnius [email protected], [email protected] 28 Acta Linguistica Lithuanica LXXV