Juozas Pabrėža. „Žemaičių kalba ir rašyba“

Straipsniai / Articles 267 JŪRATĖ PAJĖDIENĖ Lietuvių kalbos institutas A kutatások irányai: a régi és a mai litván nyelv szintaxisa, szemantikája és pragmatikája, Litvánia kultúrájának és egyházi szövegeinek története. DOI Juozas Pabrėža A ŽEMAITIS NYELV ÉS HELYESÍRÁS TUDOMÁNYOS MONOGRÁFIA Šiauliai: a Šiauliai Egyetemi Könyvtár Kiadói Osztálya (Bibliotheca actorum humanitaricorum universitatis Saulensis, 17. kötet), 2017, 336 p. ISBN 978-609-8179-10-1, ISSN 1822-7278 A 2017 végén megjelent Juozaš Pabrėža A žemaitis nyelv és helyesírása (a továbbiakban – ŽKR) című monográfiája nemcsak a dialektológusok számára fontos, hanem minden, a žemaitis jelleg iránt érdeklődő személy számára is, mivel ez a könyv a žemaitis jelleg kifejezésének és felismerési lehetőségeinek tárházaként feltárja e jelenség legfontosabb, legérdekesebb és legalaposabban kutatott, illetve ellenkezőleg – kutatásokban hiányt szenvedő – összetevőit, valamint azok sajátosságait. A ŽKR két különböző típusú címzettet is érdekelhet, illetve nekik szól. Az első típusú címzett érzelmileg semleges olvasó, akit érdekel a litvanisztika és a dialektológia: a žemaitis nyelvi rendszert a litván köznyelvet kiindulópontnak tekintve írja le (ez tükröződik mind a két nyelvi rendszer közötti különbségeket hangsúlyozó megfogalmazásokban, mind pedig a szemléltető példákban, amelyeknek szinte mindig1 van a köznyelvben formai vagy jelentésbeli megfelelőjük). A ŽKR-nek van egy másik – érzelmileg érzékeny – címzettje is. Ez a könyv minden egyes žemaitis és žemaiti gyökerekkel rendelkező személy számára is nagyon fontos, mivel a benne közölt žemaiti ábécé (167. o.), az alkalmazott helyesírás szabályai (168–194. o.) és a fonetikus átírás magyarázatai (37–40. o.) lehetővé teszik az alapvető írás-olvasási készségek elsajátítását. ŽKR 1 Néhány, a köznyelvvel teljesen megegyező esettől eltekintve, vö. például a déli žemaitik hangsúlyozási laukùs, rasà alakját a 74. oldalon. JŪRATĖ PAJĖDIENĖ 268 Acta Linguistica Lithuanica LXXX A žemaiti kultúra kutatásait (17–36. o.) és a žemaiti nyelvet (41–113. o.) bemutató leírások, a különböző nyelvjárások szerinti žemaiti beszédet reprezentáló szövegek (114–144. o.), valamint a Žemaitis helyesírásának példái címmel ellátott žemaiti irodalmi alkotások gyűjteménye (195–300. o.) és a žemaitiság megnyilvánulásának különböző aspektusaira vonatkozó irodalmi hivatkozások (301–309. o.) lehetőséget nyújtanak e könyv olvasójának arra, hogy átfogóan megismerkedjen a žemaitiság megnyilvánulásaival és sajátosságaival. 2017. október 19–20-án a Litván Nyelvi Intézetben került sor az ötödik Alekso Gircijas, aki elbeszélésében az első litván denio (1936–2011) atminimo konferencija „Kalbų ir tarmių transformacijos“. Juozas Pabrėža šioje konferencijoje kalbėjo apie žemaitiško rašto ištakas ir tradikönyvtől (1547) és Martynas Mažvydas žemaitiságától egészen napjainkig, valamint a Nemzeti Újjászületéssel együtt kibontakozó žemaiti mozgalomig és Alekso Girdenis, illetve Juozas Pabrėža által 1998-ban közzétett Žemaitis helyesírásáig terjedő időszakot ölelte fel. Akkor az Előadó elárulta, hogy már ő maga is elkészített egy könyvet a žemaiti nyelvről és helyesírásról. De nem csupán ennek a kijelentésnek vagy az egész előadásnak a tartalma volt fontos – a hallgatókra maga az előadás módja tette a legnagyobb benyomást. Az előadást köznyelvi litvánul kezdő Juozas Pabrėža annál a nyelvi kódváltásnál, amely egy bizonyos, állítást illusztráló žemaiti példánál történt, már nem tért vissza a köznyelvi litvánhoz. A „žemaitiško užkalbėjimo” hasonló módszertana a recenzió tárgyát képező könyvben is alkalmazásra kerül: a ŽKR kifejtő részei litvánul jelennek meg, majd utánuk a žemaiti beszéd írásbeli reprezentációjának két eltérő rendszerét – a pontosat és a hozzávetőlegest – illusztráló žemaiti szövegek következnek (az első mind a žemaitiul beszélni tudók, mind az azt nem tudók számára alkalmas – ez az úgynevezett egyszerűsített fonetikai átírás, amely „a hangok kiejtésük szerinti pontos lejegyzésén alapul” (37. o.); a második írásrendszer – az alkalmazott helyesírás, amellyel a ŽKR olvasóját megismertetik – a mindennapi és / vagy irodalmi žemaiti nyelv rögzítésére szolgál; vizuálisan ez utóbbi rendszer jóval egyszerűbbnek tűnik, ám éppen ez követeli meg az olvasótól a žemaiti beszéd készségét, a gyakorlati alkalmazását kezdőtől pedig a žemaiti nyelv szabályszerűségeinek – amelyeket a ŽKR a köznyelv hangrendszerével való összehasonlításra alapozva mutat be – nem csekély ismeretét). A könyv végén a ŽKR szerzőjének žemaiti bemutatkozása olvasható: Eso Skouda žemės žmuogos. [...] Pabrieža Jūzaps. A tárgyalt monográfiát a Tömörítés, a Bevezetés, két kifejtő rész, a Žemaičių kalba és a Žemaičių rašyba (mindkettő a kifejezés e két különböző – beszédbeli és írásbeli – rendszerét reprezentáló szövegpéldákkal), az irodalomjegyzék, a névmutató és a The Samogitian Language and Writing című összefoglaló alkotja. A könyv szerkezetét tekintve csupán a Transkripcija című alfejezet elhelyezése kifogásolható némileg: nem a Žemaičių kalba részben, hanem a Bevezetésben kapott helyet, amelyet – ha nem lenne benne ez, az átírás alapjainak kifejtésére szánt betét – a žemaičių származás és önazonosság kutatásainak áttekintéseként lehetne jellemezni; ebben a Žemaičiai elnevezést (17–19. o.), a kulturális 2 Vö. még Urbanavičienė, Jaroslavienė 2018: 144. Juozas Pabrėža Žemaičių kalba ir rašyba. Mokslo monografija Recenziók / Reviews 269 a žemaitis mozgalom (20–25. o.) és az 1988. november 27-én megalapított Žemaitis Kulturális Egyesület tevékenysége (26–30. o.), valamint a žemaitis identitás kérdései (31–36. o.). A žemaitis szó eredetének értelmezéseit bemutatva a bevezetőben a ŽKR szerzője e név többes számú alakjának két jelentését hangsúlyozza: „Žemaičiai (nagy kezdőbetűvel) a vidéket, míg žemaičiai (kis kezdőbetűvel) a lakosokat jelenti” (17. o.). Juozas Pabrėža szerint a vidék többes számú Žemaičiai elnevezése jóval régebbi, mint a A Žemaitis identitás című fejezetben (31–36. o.) a žemaitis eredetéről két álláspontot jelölnek meg: a kutatásaikat elvégző régészek, Pranas Kulikauskas, vietovardį Žemaitija (pastarasis „pradėjęs plisti po spaudos atgavimo“ (p. 19)). Adolfas Tautavičius, Albinas Kuncevičius, Adomas Butrimas, Vladas Žulkus a žemaitis mint önálló balti törzs (vagy külön etnikai egység) létezésének koncepcióját vallják, míg Alvydas Nikžentaitis, Edvardas Gudavičius történészek, Giedrius Subačius, Zigmas Zinkevičius nyelvészek, valamint Petras Kalnius etnológus szubetnoszként, szubnemzetiségként, alnemzetiségként vagy etnikai csoportként értékelik (31. o.). A žemaitis identitást és annak sajátosságát Juozas Pabrėža Regina Kliukienė, Rasa Kviklytė, Kazimieras Župerka, Silvija Papaurėlytė nyelvészek, Auksuolė Čepaitienė, Vaidotas Pakalniškis, Petras Kalnius, Stasys Gutautas etnológusok, Remigijus Bliumas etnopszichológus és Loreta Sungailienė etnomuzikológus kutatásaira támaszkodva írja le, különösen kiemelve, hogy „a žemaitis hagyományos kultúra legfontosabb és legjellegzetesebb eleme, amely a legmarkánsabban jellemzi, azonosítja és képviseli a žemaitis identitást, a žemaitis nyelv” (36. o.). A Žemaitis nyelv című fejezet a státus – nyelv kontra nyelvjárás – kérdésével kezdődik. A nyelvi státust alátámasztó érvekként a žemaitis nyelvnek a köznyelvtől és más nyelvjárásoktól való jelentős eltéréseit említik, hangsúlyozva, hogy „a žemaitis nyelv rendelkezik minden nyelv legfontosabb szintjével, paraméterével vagy alkotóelemével: fonetikával, morfológiával, szintaxissal és lexikával” (47. o.). A szerző hangsúlyozza személyes meggyőződését, miszerint ő maga „szilárdan tartja magát ahhoz az állásponthoz, hogy létezik a žemaitis nyelv, amelynek három markáns nyelvjárása van (északi žemaitis dounininkai, déli žemaitis dūnininkai, nyugati žemaitis donininkai), az északi žemaitis telšiai és kretingai, a déli žemaitis varniai és raseiniai alnyelvjárásaival, valamint számos kisebb beszédés beszédféleséggel” (48. o.). Így a ŽKR a žemaitis nyelvi rendszerének átfogó képét is bemutatja – a žemaitis nyelvre (és ezzel együtt annak nyelvjárásaira, beszédeire) legjellemzőbb hang-, prozódiai, morfológiai, szintaktikai és lexikai sajátosságok tárgyalásával3. Ebben a recenzióban a žemaitis tág nyelvjárási egységének megnevezésére szintén a 3 kerül felhasználásra. Szokásos, hogy a nyelvjárásokat először a legáltalánosabb sajátosságok megjelölésével írják le, majd egy konkrét nyelvjárásra vagy alnyelvjárásra összpontosítanak. Például Zigmas Zinkevičius Dialektológiájában először a žemaitis és aukštaitis nyelvjárások legmarkánsabb különbségeit mutatja be (Zinkevičius 1994: 85–105), majd tárgyalja a déli žemaitis nyelvjárásra (raseiniai és varniai alnyelvjárásokra), az északi žemaitis nyelvjárásra (telšiai és kretingai alnyelvjárásokra), valamint a nyugati žemaitis nyelvjárásra jellemző fonetikai és prozódiai sajátosságokat is (uo., 106–123). JŪRATĖ PAJĖDIENĖ 270 Acta Linguistica Lithuanica LXXX a žemaitis nyelv fogalma, ezért a figyelem arra is kiterjed majd, hogy annak megértéséhez, hogy a ŽKR-ben a žemaitis beszédváltozatok összessége egyetlen nyelvként, nem pedig nyelvjárásként értelmezendő, automatikusan megfelelő-e a dialektológiai leírásokban megszokott terminusok átvétele és alkalmazása. Amint már említettük, a ŽKR a žemaitis nyelvet a köznyelv4 alapján írja le. Ez a viszonyítási rendszer megszokott a litván dialektológiai leírások hagyományában, és ez a taktika a legtöbb esetben ebben a monográfiában sem akadályozza teljes mértékben a személyt). (ŽKR kaip mokslo monografijos statusas rodo, kad pagrindiniu adresatu yra numatytas bendrinę lietuvių kalbą mokantis ir apie jos struktūrą nusimanantis Például a žemaitis nyelvjárások és alnyelvjárások hangjainak sajátosságait a köznyelvi litván uo, ie, o, ė, ai, ei, u, i5, am, an, em, en, ą, ę, ų, į hangok megfelelőinek megadásával tárgyalják, a lágy č, ž és néhány más mássalhangzó kiejtésének sajátosságait, valamint a szóvégek redukcióját jellemezve. A žemaitis nyelv leírása bővelkedik olyan illusztrációkban, amelyek mind a szabályszerűségekre, mind a kivételekre rámutatnak. Például a ie, uo kettőshangzók žemaitis megfelelőinek tárgyalásakor (49–52. o.) szó esik mind a változási szabályszerűségeknek való „engedetlenségről”, mind e hangok megőrzéséről olyan jövevényszavakban, mint mests, svets; nemcsak az -ien toldalék változatait említik (például a férjhez ment nők vezetékneveiben, vö. Butkenẹ, valamint az ételek elnevezéseiben, vö. bulbnẹ, lapnẹ), hanem azokat az eseteket is, amikor „uo, ie helyett minden žemaitis hosszú u, i vagy rövid u, i magánhangzókat használ, pl. Jũzaps / Jũzọps ‘Juozapas’, [...] kùmèt ‘kuomet, kada’, ktumèt ‘kitada’, kàžẹkumèt ‘kažin kada’, tùmèt ‘tada’, vsumèt ‘visuomet, visada’, tùjãu ‘tuojau’, ltòs ‘lietus’ [...]“ (51. o.), megemlítve az említett uo, ie megjelenését egyes szavakban „ellenkező viszonyban” is (pl.: puks ‘pūkas’, višn ‘vyšnia’), illetve a szabályszerűséget figyelmen kívül hagyó megfeleléseket (vö.: „[e]lőfordulhatnak egészen váratlan ọu, ẹi alakok is, pl.: jọukộutẹ ‘juokauti’, [...] švistẹ ‘šveisti’.“ (52. o.)). A ŽKR-ra jellemző egyszerű leírás dicséretes, és nyilvánvaló, hogy erre kifejezetten törekednek6. Mindazonáltal egyes esetekben az olvasó elé tárt különösen leegyszerűsített magyarázat kétségessé teszi az ilyen taktika értelmét. Vö. például a köznyelvi uo, ie megfelelőinek a déli žemaitis nyelvjárásban való jellemzésének kezdetét és az egész bekezdést, amelyből arra lehet következtetni, hogy maga a Szerző nem hajlik az egyszerűsített változat elfogadására (kutatóként pedig nem is kellene elfogadnia), vö.: A déli žemaitisok [...] uo, ie helyett a hosszú u, i-hez hasonló hangokat ejtenek, pl.: dûna ‘duona’, [...] svsts ‘sviestas’ [...]. Igaz, egyes nyelvészek (A. Girdenis, J. Bukantis, D. Atkočaitytė, „A litván nyelv nyelvjárásainak 4 Igaz, a ŽKR-ban olykor a žemaitis nyelv sajátosságait a aukštaitisokra jellemző sajátosságokkal is összevetik, pl. a 75–76. oldalon. 5 Jelentős figyelmet fordítva az u, i regresszív asszimilációjának eseteire is, amelyek megkülönböztetik az északi žemaitis telšiai alnyelvjárást az északi žemaitis kretingai alnyelvjárástól, és ezeket az eseteket is megtárgyalva (vö. 57–62. o.). 6 Az Előszóban található utalás lehetővé teszi, hogy ezt a könyv egyik céljának tekintsük, azaz „a lehető legegyszerűbben, legérthetőbben és legközérthetőbben leírni a žemait nyelvet, annak sajátosságát” (11. o.). Juozas Pabrėža Žemaičių kalba ir rašyba. Mokslo monografija Recenzijos / Reviews 271 A chrestomathia összeállítói7) azt állítják, hogy itt nem hosszú magánhangzókról (monoftongusokról) van szó: u, i, hanem a diftongusokhoz közeli kapcsolódásokról (diftongoidokról): u, i, pl.: dûna ‘kenyér’, [...] svsts ‘vaj’ [...]. Ugyanis különböző kutatásokkal és kísérletekkel bebizonyosodott, hogy a köznyelvi ie, uo, valamint y, ū megfelelői mėje nėra visai tapatūs garsai, nes skiriasi tokios formos, kaip rts ‘rietas’ a dél-žemait nyelvjárásban rts ‘reggel’, ltẹ ‘önteni’ és ltẹ ‘esni’ [...]. (50. o.)8 A ŽKR igyekszik úgy leírni a žemait hangok sajátosságait, hogy erre ne csak a žemait nyelven nem beszélő olvasók figyelmét hívja fel (vö. például az északi žemait ou, ėi hangjainak elfogadhatatlanságát a köznyelvi litván számára, amelyben az ou csak a klounas, šou szavakban fordul elő (49–50. o.)), hanem magukét a žemaitokét is, akik a köznyelvi szavak helyes kiejtésére törekednek, vö. : [...] a legtöbb žemaitnak (a nyugati rész kivételével) egyáltalán nincsenek hosszú, feszes o, ė magánhangzói. Az olyan hangok kiejtését pedig, amelyek nem találhatók meg az anyanyelv rendszerében, rendkívül nehéz elsajátítani. Ezért nem egy žemait, még ha meglehetősen jól is tanulta meg a köznyelvet, leggyakrabban valódi származását az o, ė magánhangzók kettőshangzós ejtésével árulja el. (53–54. o.) Az ilyen, különböző fonetikai rendszereket összevető utalások megszokottak a litván nyelv dialektológiai leírásaiban9, de dicséretes, hogy a ŽKR ezt jóval több példával teszi (vö. a nemzetközi szavakban, jövevényszavakban vagy tulajdonnevekben várható újabb mássalhangzók, az f, ch, h helyettesítése a rendszerben megszokott p, k, g megfelelőkkel (például dûlpis ‘Adolfas’ [...], kuligâns ‘chuliganas’ [...], gmnọs ‘himnas’ [...]), illetve teljes elhagyásuk (vö. aktârs / ektârs ‘hektaras’ [...]), a j (ie, e, i előtt), illetve a v (uo előtt) mássalhangzó hozzáadása és betoldása (vö. jed ‘ėda’ [...], vúobộls ‘obuolys’, vobele ‘obelis’ [...]), vagy eltűnésük, lágyulásuk és hasonló eseteit (lásd 70–71. o.). A Prozódiai sajátosságok című fejezetben tárgyalják a žemaitis nyelvjárásra jellemző hangsúlyozási sajátosságokat (74–84. o.), valamint jellemzik az általuk használt – törő, folyamatos – és ez utóbbinak egy bizonyos változatát, a középső – intonációt (85–86. o.), megemlítve azt is, hogy Žemaitija bizonyos területein „megkülönböztetik a visszahúzott hangsúly intonációit” (86. o.), továbbá hogy az intonációs tényezők bizonyos intonációs változásokat is előidézhetnek (87. o.). Itt arra is rámutatnak, hogyan lehet a žemaitis hangsúlyozás és intonáció sajátosságainak ismerete hasznos a köznyelvi hangsúlyozás tanításában (illetve elsajátításában) (83–84. o.). Igaz, a dialektológia iránt nem érdeklődő olvasónak, különösen pedig egy žemaitis beszélőnek, türelmesnek kell lennie, amikor elkezdi olvasni a ŽKR Hangsúlyozás című részét (74–78. o.), mert itt a hangsúly-visszahúzás törvényszerűségének elméletére magától értetődőként támaszkodva 7 Žr. Bacevičiūtė ir kt., sud. 2004. 8 Apie šiuos diftongoidus dar plg. Zinkevičius 1994: 105. 9 A nyelvjárás hatásáról és a žemaitis beszélők előtt a köznyelvi litván beszéde során felmerülő kiejtési nehézségekről lásd: Zinkevičius 1966: 20–21; 1994: 126–131; Grinaveckis 1973: 31–35. JŪRATĖ PAJĖDIENĖ 272 Acta Linguistica Lithuanica LXXX dalyku apibūdinamos nuo bendrinės kalbos besiskiriančios žemaičių kalbos (pontosabban: az egyes nyelvjárások bizonyos területein bizonyos módokon megnyilvánuló) hangsúlyozási sajátosságok. Elméleti magyarázat és hivatkozások nélkül bevezetett hangsúly-visszahúzás terminusa csapdát állítani látszik a ŽKR által javasolt žemaitis nyelvszemléletnek, mivel bármiféle kezdeti elméleti nuorodų į akcentologams įprasto diskurso sąlygiškumą10, žemaičiams, mąstanbevezetés hiányában, illetve saját anyanyelvük megértésének keretei között nehéz lehet megérteniük, mire alapozva nevezik a számukra természetes hangsúlyozási módot feltételes, vagyis általános hangsúly-visszahúzásnak (lásd az alább közölt idézet 4. pontját). Vö. a Kiemelés hangsúlyozásának kezdete kissé rövidített változatát: A hangsúlyozás alapján a žemaičiaiak négy területre oszthatók: 1. A žemaičiaiak legdélibb részén (Šilùtė, Vainùtas, Pãgramantis, Tauragė, Skaudvlė, Eržvilkas) a teljes hangsúlyrendszer nagyon hasonló a köznyelvihez, vagyis a hangsúly minden esetben megmarad, és nem húzódik vissza, pl.: pugà ‘pūgà’, givà ‘gyvà’, laukùs ‘laukùs’ [...], žalts ‘žaltỹs’, ragũ ‘rag’, mažũos ‘mažõs’. A többi žemaičiai mind kisebb vagy nagyobb mértékű hangsúly-visszahúzást mutat a toldalékról a szó eleje felé. A hangsúly-visszahúzásnak két típusa különböztethető meg: a feltételes és az általános. Attól függően, hogy milyen mennyiségű az a szótag, amelyre a hangsúly visszahúzódik, a feltételes hangsúly-visszahúzás két fokozatra oszlik. 2. A déli žemaičiaiak igen kis területén, Raséiniai, Vidùklė, Nemakščiùs, Lduvėnai környékén a hangsúly-visszahúzás második foka figyelhető meg: a hangsúly a rövid toldalékról az utolsó előtti hosszú szótagra húzódik vissza, pl.: pũgà ‘pūgà’, gvà ‘gyvà’, lãũkùs ‘laukùs’ [...], de [...] žalts ‘žaltỹs’, ragũ ‘rag’, mažũos ‘mažõs’. 3. Észak felé haladva, már a déli žemaičiai valamivel nagyobb területén, Pãkražantys, Kražiùs, Kelmė, Kiaunoriùs, Šáukėnai, Kùrtuvėnai környékén a hangsúly az első fokú feltételes (vagy intenzívebb feltételes) hangsúly-visszahúzás szerint húzódik vissza, vagyis a rövid végződésről bármilyen hosszúságú (hosszú vagy rövid) utolsó előtti szótagra, pl.: gvà ‘élő’, dnà ‘nap’, lãũkùs ‘mezőket’ [...], de [...] žalts ‘kígyó’, ragũ ‘szarvak’, mažũos ‘kisebbét’. (a varniškiai-k) az általános (legintenzívebb) hangsúly-visszahúzással rendelkeznek: a hangsúly 10 Vö. Vytautas Rinkevičius e 4. Dauguma žemaičių (visi šiaurės, didžioji dalis vakarų ir pietų žemaifogalom feltételességének jellemzését nem csupán az úgynevezett jelzővel adta meg, hanem a köznyelv kialakulását is tárgyalva, a hangsúlyozási rendszerek összehasonlításának viszonyítási pontjaként: „A hangsúly helyének a nyelvjárások közötti rendszerszerű eltérései közül mindenekelőtt az északi és északnyugat-litván nyelvjárásokra jellemző, úgynevezett hangsúly-visszahúzás említendő a szóvégi szótagokról, amelyek más nyelvjárásokban rendszerint hangsúlyosak. [...] A viszonylag archaikus nyugati aukštaičiai nyelvjárás alapján kialakult köznyelvi litván, amelyben jól megkülönböztethetők a hanglejtések, és nincs hangsúly-visszahúzás, kényelmes viszonyítási pont a hangsúlytörténeti kutatások számára” (Rinkevičius 2015: 24; 25). Juozas Pabrėža Žemaičių kalba ir rašyba. Mokslo monografija Recenzijos / Reviews 273 a hangsúly a rövid és a hosszú, tvirtagalė végződésről bármilyen hosszúságú első szótagra húzódik vissza, pl.: gvà ‘élő’, bãiss ‘ijesztő’, [...] šàkà ‘ág’, [...] žlts ‘kígyó’, [...] tkrã ‘igazán’, tevũ ‘apák’, [...] jukãs ‘viccekkel’ [...]. (74–75. o.) Igaz, miután később rámutat arra, hogy az ilyen esetek nem a leggyakoribbak11 (mivel „a žemaičiai a tvirtapradė végződésekről nem húzzák vissza a hangsúlyt, pl.: karklns ‘karklnas’, šabakštns ‘šabakštnas’, [...] pẹrmâm ‘elsőnek’, kẹtâm ‘másiknak’, [...] arklêms ‘lovaknak’, šimtâms ‘százaknak’ [...]” (75. o.)), a ŽKR szerzője a žemaitiškas hangsúly-visszahúzást a hangsúly úgynevezett eltolásával (77. o.) és a mellékhangsúlyok kialakulásával12 (76–78. o.) összefüggő jelenségként tárgyalja, valamint olyan folyamatként, amely vitákat váltott ki kialakulási központjáról és datálásáról (83–84. o.), hangsúlyozva, hogy a hangsúly-visszahúzás nem „teljesen szabályos, törvényszerű, kivételeket egyáltalán nem ismerő jelenség” (78. o.), és különösen részletesen ismertetve a hangsúly-visszahúzás dinamikáját (78–83. o.). Juozas Pabrėža tudományos érdeklődésének tengelyét egy ideig minden valószínűség szerint a hangsúly-visszahúzás elméletével szembeszegülő úgynevezett esetek13 alkották, és ez vezethetett ahhoz, hogy e könyvben az elméletet magától értetődő tényként mutatja be, mivel a ŽKR-ben a hangsúly-visszahúzás fogalmának alkalmasságát sem nem kérdőjelezi meg, sem nem indokolja. A ŽKR-ben olyan helyek is találhatók, ahol a hangsúly-visszahúzás mint jelenség jellemzései első pillantásra mintha egymásnak ellentmondanának (vö. az állításokat: „Sokáig úgy vélték, hogy a hangsúly-visszahúzás teljesen szabályos, törvényszerű, kivételeket el nem ismerő jelenség. Azonban a bőséges empirikus anyag (több mint 61 000 példa) vizsgálata és az eredmények statisztikai feldolgozása után [...] kiderült, hogy a žemaitis hangsúly-visszahúzódása nem statikus, hanem dinamikus jelenség” (78. o.), és „[a] hangsúlyozás tanításakor vagy tanulásakor akár a hangsúly visszahúzódására is lehet támaszkodni, mert az precíz, szigorú és szabályos” (88. o.). Az ellentmondás illúzióját megszüntetné egy kiegészítő megjegyzés a beszédhelyzetek jellegéről a második esetben, amely egyes szavak hangsúlyozását érinti, mivel az első esetben a 78–82. oldalon összefüggő szövegről van szó14). 11 Vö.: „[A] szókezdő hangsúlyú szóvégek a žemaitisban több van, mint a köznyelvben vagy más nyelvjárásokban [...]. Tehát a žemaitisban, a aukštaitis nyelvjárásoktól vagy a köznyelvtől eltérően, a cirkumflexus, nem pedig a szókezdő hangsúly [...]”; a cirkumflexus a köznyelvben egyáltalán nincs (pl. žũodê ‘szavak’)” (77. o.). Vö. a különösen sok hangsúllyal rendelkező szavak hangsúlyozási eseteit: „Előfordulnak akár négy vagy öt hangsúllyal rendelkező szavak is, pl.: [...] mòzkntùs akūtas yra žymėtasis opozicijos narys“ (p. 75). 12 Taip vadinami atvejai, kai „po pagrindinio kirčio atsiranda naujas šalutinis kirtis, kurio bendri- ‘muzikántus’, dárbnŋkùs ‘darbininkus’, [...] nàbàprgrd ‘nebeprigirdi’ [...]” (78. o.). 13 Vö. például Pabrėža 1986. 14 Vö.: „A žemaitis összefüggő szövegében meglehetősen sok olyan szó fordul elő, amelyekből a végződés hangsúlya a hatályos visszahúzódási szabályok szerint mégsem húzódik vissza néha, pl.: [...] mọžks ‘mužikas’, stuogã ‘stogai’, prastã ‘prastai’...” (78. o.) JŪRATĖ PAJĖDIENĖ 274 Acta Linguistica Lithuanica LXXX A Morfológiai sajátosságok című fejezetben (89–101. o.) a köznyelvtől vagy más nyelvjárásoktól morfológiailag (és nem fonetikailag) markánsabban eltérő szóalakokat tárgyalják. Ezeket a ŽKR-ben az egyes szófajokra – főnévre, melléknévre, névmásra, igére, számnévre, határozószóra – jellemző legfontosabb eltérések alapján mutatják be, továbbá tárgyalják a szóképzés (100–101. o.) és a kettős szám sajátosságait is (mivel a žemaičiaiak nemcsak a névmások, pl.: vẽdo, vẽd(v)ẹ, j.dọ, j. d(v)ẹ, an.do, anẹd(v)ẹ (98. o.), hanem az igék, főnevek, melléknevek, sőt a melléknévi igenevek kettős számát is megőrizték (lásd a 99. o.-t)). A szintaktikai sajátosságok tárgyalásakor a ŽKR a žemaičiaiaknak a cselekvés helyzetének, idejének és aspektusának sajátos leírására való képességét emeli ki. A žemaičiaiak (különösen az északiak) aspektusrendszerét háromeleműként jellemzik: nemcsak folyamatos és befejezett, hanem köztes aspektussal is rendelkezik (103. o.), amely „leggyakrabban úgy képződik, hogy a prefikszum nélküli igéhez elhalványult jelentésű határozószókat, erősítő szócskákat – žẽmėn, laũk, šaliñ, lgiai, kieta, gatava, kiáurai, viršu, artie, viẽtoje stb. – adnak hozzá.” (102. o.), vö.: pàt in i‿bažnčẹ i‿ vãkùs vd áurâ ‘te magad mész a templomba, és a gyerekeket a legszükségesebben vezeted’ (Židkai); [...] kàs‿tâu stuoves vitûo be‿dârba ‘ki maradna neked munka nélkül’ (Mósėdis); pagivên i‿lèk, nestûou vitûo ‘pagyvena ir lekia – neiškenčia ilgai’ (Lažuva) (p. 103). Ebben a fejezetben hangsúlyt kap a žemaitis beszédre jellemző, a folyamatos és a befejezett igeidők használatának nagyon erős szembeállítása (103–104. o.), valamint a beszámoló móddal nevezett evidencialitás kifejezésének15 megszokottsága (103. o.), továbbá a csak a žemaitis nyelvjárásra jellemző sajátos elöljárós szerkezetkapcsolatok (104–106. o.) és a szórend különlegességének esetei (amelyek közé a köznyelvben szokatlan olyan kapcsolat is tartozik, amikor először a személy vezetéknevét, majd utána a keresztnevét mondják, pl., vêizọ, Kaubrs Kazmers baatetọs ‘nézem – Kaubrys Kazimieras jönőfélben van’ (Alsėdžiai)) (106. o.). A lexikai sajátosságok fejezetében (107–113. o.) a leginkább fennmaradásra hajlamos jelentéses szócsoportokat jellemzik. A žemaitis lexika sajátosságát több tematikus csoportra osztott szavak kötegének bemutatásával szemléltetik. Ezek a szólisták (107–111. o.) lehetővé teszik a žemaitis olvasó számára, hogy ellenőrizze a žemaitis lexikában való tényleges jártasságát, bár valószínűleg nem csupán a žemaitis olvasó érdeklődésének felkeltését célozzák, mivel itt a žemaitis lexika nem nyelvjárási átírásban, hanem – a szótárakban megszokott módon – a köznyelvbe átültetve szerepel16 (vö. például a – ‘ujjköz’, pópūtė ‘eldörzsölődött hólyag, džiui, žmogaus kūno dalių – šlañkai ‘kaulai’, kùštinas ‘kojos kaulelis’, šliežis bőrkeményedés’ (107–108. o.) – vagy a növényzet – brándė ‘zöld borsóvagy babhüvely’, tatárška ‘mocsári kálmos’, žąsnskulas ‘nád’, pliris ‘olajfa’ (108. o.) – megnevezéseit). Itt tárgyalják továbbá a másik 15 Az evidenciális formák bizonyos formális sajátosságai és funkcionális különállása Axel Holvoet szerint megnehezítik beillesztésüket a módés modalitásrendszerekbe; az evidencialitás mint „parazita kategória” kérdéséről bővebben lásd Holvoet 2004: 107tt. 16 A transzponálásról lásd Pabrėža, Marcišauskaitė, Leskauskaitė 2013: 17. Juozas Pabrėža Žemaičių kalba ir rašyba. Mokslo monografija Recenzijos / Reviews 275 a nyelvjárásokra jellemző szavak, amelyeket a žemaičiaiak más jelentésben használnak, pl.: žgiai – žem. „háztartási munkák, az állatok ellátása”, kálnai – žem. „énekekkel kísért imák” (111. o.). A Leksikos ypatybės című fejezet a kölcsönszavak szerepével és mennyiségével is foglalkozik – különösen figyelemre méltó, hogy a žemaičiaiaknak kevesebb kölcsönszavuk van, mint a többi litván nyelvjárásnak (112–113. o.). A recenzált monográfia második részét, a Žemaičių rašyba címűt, 7 alfejezet alkotja: Trumpa žemaitiško rašto istorija, Žemaičių abėcėlė, Balsiai, Priebalsiai, Dvibalsiai, Dvigarsiai, Kai kurie morfologijos, sintaksės, leksikos dalykai és Žemaičių rašybos pavyzdžiai. A žemaitiškas írás történetének tárgyalásakor (147–166. o.) először a žemaitybės használatának eseteit mutatják be Martynas Mažvydas katekizmusában (1547), a Wolfenbütteli postillában (1574), Saliamonas M. Slavočinskis által fordított énekeskönyvben (1646), ismertetik a žemaitiškas kéziratos szöveget (a legkorábbi datálás 1636)17, valamint a žemaičiai nyelv XVIII. századi legfontosabb és legkiemelkedőbb emlékét – a teológus szent által 1759-ben kinyomtatott Bonaventura könyvének lengyel nyelvből való fordítása – ZIWATAS PONA YR DIEWA MUSU JEZUSA CHRISTUSA18. Később a figyelem a žemaiti írás fejlődése szempontjából igen fontos időszakra – a XIX. századra – összpontosul, és főként Giedrius Subačius kutatásaira támaszkodva bemutatják a XIX. századi žemaiti kultúra kiemelkedő alakjainak, Jurgis Pabrėžának, Simonas Daukantasnak és Motiejus Valančiusnak a žemaiti nyelven írt nyelvhez kapcsolódó, azon írt vagy žemaitizmusokat tartalmazó műveit (149–151. o.), valamint Juozas Čiulda 1855-ben lengyel nyelven írt grammatikáját, a Trumpi samprotavimai apie žemaičių kalbos gramatikos taisykles címűt, amely „összefoglalta a žemaiti írott nyelv hagyományát, tudatosan normázta, egységesítette a žemaiti írásbeliség következetlenségeit”19 (151–152. o.). A ŽKR hangsúlyozza, hogy a XIX–XX. század fordulóján, amikor a déli nyugati aukštaitis nyelvjárás alapján kialakult a köznyelvi litván nyelv, a žemaiti írás iránti igény továbbra is fennmaradt: az akkori žemaiti sajtóban – a Žemaičių prietelius (1925–1940) és a Žemaičių žemė (1940–1944) hetilapokban – megvitatták és szorgalmazták a žemaiti nyelvű írást (vö. Jono Jablonskis állítását: „A nemzet nyelvi kultúrájának közös javára hasznos lenne, ha a žemaitisoknak az irodalmi írás mellett sajátjuk is lenne” (156. o.)), a normázott žemaiti helyesírás különféle (J. Tautvydas, B. Jurgutis-féle) džių, dainų ir eilėraščių (minėtuose leidiniuose ir 1938 m. išleistoje antologijoje Žemaičiai žemaitiškai užrašytą savo kūrybą skelbė Stasys Anglickis, Pranas Geváltozatait javasolták (155–156. o.), valamint žemaiti nyelven írt elbeszéléseket, közmondásokat, szólásokat, Sofija Čiurlionienė-Kymantaitė és más szerzők műveit tették közzé (156–158. o.). A Nemzeti Újjászületéssel megindult žemaiti kulturális mozgalom új hulláma arra ösztönzött, hogy összefogják erőiket 17 Lásd: Zinkevičius 1974. 18 Bővebben lásd: Girdenis, Skirmantas, szerk., 1998; Girdenis, Girdenienė 1997. 19 Subačius 1993: 5. JŪRATĖ PAJĖDIENĖ 282 Acta Linguistica Lithuanica LXXX Holvoet Axel 2004: Az evidencialitás kategóriája. – A grammatikai kategóriák kutatása [A litván nyelv grammatikájának munkái 2], Axel Holvoet, Loreta Semėnienė (szerk.). Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 105–120. Klicner Loreta: A žemaitis nyelv „bibliája” žemaitis nyelven bemutatva. Elérhető az interneten: http://www.skrastas.lt/?data=2017-11-24&rub=1065924810&id=1511187726 [megtekintve 2017-11-21]. Linkevičienė Nijolė, Šinkūnienė Jolanta 2012: Személyes névmások a tudományos nyelvben. – Kalbotyra 64(3), 78–102. Online hozzáférés: http://www.kalbotyra.flf.vu.lt/ wp-content/uploads/2012/04/Kalbotyra_64_78-102.pdf. Pabrėža Juozas 1986: Diakróniai megjegyzések a hangsúly-visszahúzásról az észak-zemaiti nyelvjárásban. – Baltistica 22(2), 53–59. Pabrėža Juozas, Marcišauskaitė Vida, Leskauskaitė Asta, szerk., 2013: Az északi telšiai zemaitik. Vilnius: Litván Nyelvi Intézet. Pabrėža Juozas: Poudo ožsėvuožės, buobas nasorasi. Nyilvános előadás 2018-0320 az LMA Vrublevskių Könyvtárában. Online hozzáférés: https://www.youtube.com/ watch?v=Ev5HqErYiMc. Subačius Giedrius, szerk., 1993: A litván újjászületés történetének tanulmányai 6. Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadó. Urbanavičienė Jolita, Jaroslavienė Jurgita, 2018: Aleksas Girdenis (1936– 2011) emlékkonferenciája: „A nyelvek és nyelvjárások átalakulásai“. – Baltistica 53(1), 143–147. Online hozzáférés: http://www.baltistica.lt/index.php/baltistica/article/ view/2334. Zinkevičius Zigmas 1966: Litván dialektológia. Vilnius: Mintis. Zinkevičius Zigmas 1974: Egy jelentős žemaitis kéziratos szöveg. – Lietuvių kalbotyros klausimai 15, 171–193. Zinkevičius Zigmas 1994: A litván nyelv dialektológiája. Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadó. Zinkevičius Zigmas 2006: A litván nyelvjárások eredete. Vilnius: Litván Nyelvi Intézet. Beérkezett 2019. január 15-én. JŪRATĖ PAJĖDIENĖ Lietuvių kalbos institutas Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius, Litvánia [email protected]