Category of Repetition in Linguistic Discourse

ZINAIDA PAKHOLOK Lutsk Human Development Institute of the Open International University “Ukraine” Kutatási területek: filológia, filozófia, pszichológia, kultúratudomány, országismeret. DOI: https://doi.org/10.35321/all81-07 AZ ISMÉTLŐDÉS KATEGÓRIÁJA A NYELVI DISKURZUSBAN Az ismétlődés kategóriája a nyelvi diskurzusban ANNOTÁCIÓ A cikk a kategóriák jelenségével, a nyelvi kategóriák nyelvi struktúrán belüli típusainak leírásával, valamint vizsgálatuk történetével foglalkozik. Mivel a modern tudományt nemcsak új fogalmak kialakulása, hanem a régóta létezők tartalmának gazdagodása is jellemzi, a hangsúly az ismétlődés kategóriájára kerül. E kategóriát a tárgyak vagy jelenségek részleges vagy teljes reprodukálására irányuló, az anyagi világ valamennyi tárgyára és jelenségére jellemző objektív törvényszerűségként értelmezzük. Az ismétlődés kategóriastátusza az absztrakciós képességből ered, és a nyelvi eszközök rendszere közvetíti. E kifejezés használata és az új fogalmi elemzési séma lehetővé teszi az ismétlődés alapjául szolgáló heterogén nyelvi jelenségek leírását. KULCSSZAVAK: kategória, nyelvi kategóriák, kategóriatípus, ismétlődés, nyelvi egységek, diskurzus, filozófia, módszertan. ANNOTÁCIÓ A cikk a kategóriák jelenségét elemzi, ismerteti a nyelvi kategóriák típusait és vizsgálatuk történetét. Mivel a modern tudományban nemcsak új fogalmakat fogalmaznak meg, hanem a régóta kialakult fogalmak tartalmát is bővítik, a hangsúly az ismétlődés kategóriájára kerül. E kategória olyan objektív törvényszerűségként értelmezhető, amely az anyagi világ valamennyi tárgyára és jelenségére jellemző, és lehetővé teszi ezek részleges vagy teljes reprodukálását. Az ismétlődés kategóriastátusza a lehetőségből indul ki, az absztrakció irányába vezet, és nyelvi eszközök rendszerében fejeződik ki. E kifejezés használata és az új fogalmi 162 Acta Linguistica Lithuanica LXXXI Category of Repetition in Linguistic Discourse az elemzés sémája lehetővé teszi a különféle nyelvi jelenségek leírását, amelyek a kartojimosi alapját képezik. LÉNYEGES SZAVAK: kategória, nyelvi kategóriák, kategóriatípusok, ismétlődés, nyelvi egységek, diskurzus, filozófia, módszertan. 1. BEVEZETÉS A modern filozófiai és tudományos diskurzusban egyre több jel utal arra, hogy a tudomány fejlődésének minőségileg új szakasza küszöbén áll, amelyet bizonyos fokú konvencionalitással poszt-neoklasszikusnak nevezhetünk. A poszt-neoklasszikus tudomány egyik legfontosabb jellemzője az összetett szerveződésű, többszintű rendszerek megismerésére való áttéréshez kapcsolódik. A nyelv mint ilyen rendszer a nyelven belül és azon kívül zajló folyamatokat és jelenségeket egyaránt tükrözi. Az általános nyelvészetben széles körben alkalmazták a nyelv „kategóriák és szabályok összességeként” való tudományos felfogását (Будагов 1980: 126), amely a 21st. század elején meghatározta a nyelvi kategóriák tanulmányozásának fogalmi keretét. A fogalom meghatározása és kategóriává minősítése fontos lépés a kutatásban, amelynek elsődleges célja a kategória rendszerbeli státuszának és helyének megállapítása. A kategóriák az emberi tudat ideális entitásai, amelyek a nyelvben nyernek jelentést és gyakorlati megvalósulást – innen ered szoros kapcsolatuk a nyelvi formákkal. A nyelvi kategóriák jelentős szerepet játszanak a világ nyelveinek működésében, tipológiai felépítésüktől és eredetüktől függetlenül; ilyen kategória az ismétlődés kategóriája (a továbbiakban: CR). Az ismétlődés mint egy nyelvi vagy beszédegység egészleges vagy részleges újraalkotásának eredménye vizsgálatának kérdése mindig is releváns volt a tudomány számára, és gyökerei az ókori retorikáig nyúlnak vissza. A modern korban az ismétlődés mint nyelvi jelenség aktív kutatása az 1950-es évek közepén kezdődött. A nyelvészeti kutatások legnagyobb része – több mint kétszáz tanulmány – a szöveggel foglalkozik (Москальчук 2003: 22). Az ismétlődés kategóriájának nyelvészeti aspektusai a modern nyelvészet egyik központi problémáját jelentették és jelentik ma is. Elméleti és gyakorlati lehetőségeik nem merülnek ki, hanem folyamatosan új nézőpontok keresésére ösztönöznek. Straipsniai / Articles 163 ZINAIDA PAKHOLOK A cikk fő célja a CR elemzésére szolgáló új fogalmi séma bemutatása. E cél szerint a fő feladatok a nyelvi kategóriák típusainak leírása; tanulmányozásuk történetének bemutatása; a CR meghatározása; a CR-t alkotó nyelvi rendszeregységek megnevezése; a CR helyének feltárása a nyelvi rendszerben; valamint annak indoklása, hogy miért szükséges a CR terminus használata a heterogén ismétlődésekre. 2. A KATEGÓRIÁK FOGALMA A NYELVÉSZETBEN A nyelvi kategóriák tanulmányozása az ókorban kezdődött. Ennek alapja a logikai és szemantikai elv volt, amelynek következtében a figyelem középpontjába a tárgyak, a folyamatok és azok tulajdonságai kerültek. A nyelvi valóságban megkülönböztették a szófaji kategóriákat: a főnevet és a melléknevet, az igét és a határozószót. A klasszikus hagyományban a szófajokat új, onomasziológiai nézőpontból (tartalom, forma, funkció), valamint a nominációelmélet szemszögéből kezdték vizsgálni (teljes és hiányos nominációjú szófajok), ami magában foglalja megismerésük dialektikáját. A tudománytörténetben jelentős helyet foglal el Oleksandr Potebnia elmélete a nyelvi kategóriák nyelvi struktúrában való kialakulásáról. A tudós elsőként vezette be a „grammatikai kategória” fogalmát az ukrán nyelvtanba, és olyan jelenségekre alkalmazta, mint az ige, a főnév, az idő, a szám, a befejezett és befejezetlen alak, az élő és élettelen főnevek, a 3rd személy és az eszközhatározói eset (Потебня 1958: 38–45, 82–83). Lev Shcherba munkáiban az a gondolat fogalmazódott meg, hogy „bármely grammatikai kategória létezését jelentésének és valamennyi formai jelölőjének szoros, elválaszthatatlan kapcsolata határozza meg” (Щерба 1957: 65). E gondolatok további kibontása Ivan Meshchaninov munkáiban található. A fogalmi kategóriákra vonatkozóan a kutató arra a következtetésre jutott, hogy azok „magában a nyelvben közvetítik az adott társadalmi környezetben létező fogalmakat” (Мещанинов 1978: 238). Jerzy Kuryłowicz megjegyezte, hogy a nyelv morfológiai struktúrájának legfontosabb részének tekinthetők a főnév esetkategóriái, az ige időviszonyai és a melléknevek fokozatai; ezek alkotják bármely leíró nyelvtan magját, és elsődleges érdeklődésre tartanak számot a filológus számára (Курилович 1965: 428). 164 Acta Linguistica Lithuanica LXXXI Category of Repetition in Linguistic Discourse Aleksandr Bondarko a „Theory of morphological categories” című könyvében bemutatta a morfológiai kategóriák szubelméletének induktív, konkrét nyelvi alapokon történő megalkotására irányuló tapasztalatokat. Értékes a szerző sajátos terminológiai azonosításra irányuló megközelítése (Бондарко 1976: 10). A nyelvi kategóriák egyik leginkább vizsgált típusát a grammatikai kategóriák alkotják, amelyek „tartalmukban és kifejezési módjukban korreláló grammatikai jelentéseket általánosítanak, és egységes rendszerbe foglalják őket” (Курилович 1962: 14). Meg kell különböztetni a grammatikai kategóriákat a lexikai-grammatikai kategóriáktól, amelyek egy adott szófajon belüli szócsoportokat alkotnak. Közös szemantikai jegy, a formális morfológiai kifejezés megléte vagy hiánya, a rokon grammatikai kategóriákkal való kölcsönhatás, valamint a kategórián belüli alakok sorának megléte vagy hiánya jellemzi őket. A lexikai-grammatikai kategóriák olyan gondolkodási formák, amelyek az objektív tevékenység valamely aspektusát tükrözik tudatunkban. A grammatikai kategóriák normáinak kialakulása egyidejűleg zajlott a fogalmi kategóriák tanulmányozásával; ezeket a szemantikai normákkal azonosítják, vagy ugyanazon objektum különböző aspektusaiként tekintenek rájuk. Továbbra sem világos, pontosan mi sorolandó a szemantikai kategóriák közé. Ezért javasolták a nyelvi kategóriák három bináris típusba sorolását, amely a privátív oppozíciókon alapul. Az első típusba az egyetemes, a világ valamennyi vagy legtöbb nyelvében megtalálható kategóriák, valamint a nem egyetemes kategóriák tartoznak; a második típusba a formális-szemantikai kategóriák, négy csoportra osztva: tulajdonképpeni grammatikai, lexikai-grammatikai, szemantikai, lexikai-szemantikai és fogalmi kategóriák; a harmadik típust pedig az explicit és implicit kategóriák alkotják (Kolois 2006: 76). A külföldi tudósok munkáit széles körben hasznosították az általános nyelvészetben. A kategóriák természetére vonatkozó meglátások Joseph Vendryes nevéhez fűződnek, aki ezt állította: „a grammatikai és a logikai kategóriák nagyon ritkán fedik egymást; az előbbiek és az utóbbiak száma szinte soha nem egyezik meg” (Вандриес 2001²: 112). Leonard Bloomfield a világ különböző nyelveire jellemző szófaji, ragozási és szintaktikai kategóriákat vizsgálta. Hangsúlyozta, hogy a szófajokat mégsem a valós világ különféle jelenségeivel összefüggésben kell tanulmányozni, hanem kizárólag az angol nyelv szintaktikai szerkezetében betöltött funkciójuk alapján (Блумфилд 1968: 297). Otto Jespersen a „Philosophy of Grammar” című művében rámutatott, hogy a nyelven kívüli kategóriák, amelyek függetlenek a létező nyelvek esetleges tényeitől, „egyetemesek, mert minden nyelvre érvényesek, jóllehet ők Straipsniai / Articles 165 ZINAIDA PAKHOLOK ritkán fejeződik ki ezekben a nyelvekben világos és egyértelmű módon” (Есперсен 2002²: 58). A modern nyugati nyelvészetben a nyelvi kategorizáció iránti érdeklődés Eleanor Rosch tudományos kutatásai nyomán erősödött meg (Rosch 1978). A Georges Kleiber (Kleiber 2003) és John Taylor (Taylor 2003³) prototípusain alapuló megközelítést széles körben alkalmazzák. E megközelítést azonban William Croft és Alan Cruse megalapozottan bírálta (Croft 2004). Lawrence Barsalou (Barsalou 2003), William Croft és Alan Cruse (Croft 2004) kutatók továbbfejlesztett kategorizációs modelleket javasoltak; ezek alapján Jerome Feldman új korlátozásokat fogalmazott meg, amelyeket az emberi természet ró a kategorizációs folyamatokra (Feldman 2006). A nyelvi kategóriák kutatástörténetének rövid áttekintése lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a nyelvészeti módszertan filozófiai alapját a klasszikus dialektika kategóriái alkotják. E tekintetben a fő módszertani feladat az olyan kérdések megoldása, hogy először is miként nyilvánulnak meg a kategóriák a nyelv működésében és fejlődésében, másodszor pedig mit nyújt a nyelv a kategóriák kialakulásához, fejlődéséhez és megértéséhez (Алефиренко 2005: 329). A kategóriák, amelyek a tudat ideális morfogenezisét jelentik, jelentéssel és gyakorlati megvalósulással bírnak a nyelvben. Először tudattalanul alakulnak ki az emberi tevékenység során, és csak ezután tükröződnek a nyelvben. A kategóriák kialakulásának folyamata szorosan összefügg az emberi nyelv létrejöttével és folyamatos fejlődésével; a tudományos kategóriák rendszerének kérdése a különböző tudományterületeken, köztük a nyelvészetben, továbbra is alapvető jelentőségű a tudomány számára. A kategória a nyelvészet kulcsfogalma. Egyrészt a kategóriának rendszerszerű és strukturális tartalma van, mivel meghatározza a nyelv interpretatív modelljének horizontális és vertikális felépítését. Másrészt módszertani fogalom: a nyelvi anyag megismerésének és osztályozásának eszköze. A nyelvi kategóriák nemcsak a megismerés mechanizmusának, hanem az emberi tudatnak is a vetületei. A nyelvészetben a kategória fogalmának tág és szűk értelmezése létezik. Tág értelemben kategóriának tekinthető a valamilyen közös tulajdonság alapján elkülönített nyelvi elemek bármely csoportja, valamint az a bizonyos jegy, amely alapul szolgál a homogén nyelvi egységek osztályokba sorolásához; az osztályok tagjai e jegy azonos értékével rendelkeznek (Булыгина, Крылов 1990: 385). A „kategória” terminus használatának eltéréseire a grammatikai elmélet modern koncepcióiban John Lyons hívta fel a figyelmet. Ezt a terminust „gyakran használják 166 Acta Linguistica Lithuanica LXXXI Category of Repetition in Linguistic Discourse a „class” vagy „set” kifejezésekhez hasonlóan, amelyek bármely, a konkrét nyelvek leírásában megjelenő elemcsoport jelölésére szolgálnak” (Лайонз 1978: 286). A már idézett Zhan­na Koloiz a nyelvi kategóriát „olyan elvont általános fogalomként javasolja értelmezni, amely magában foglalja a fajspecifikus jegyeket, és az objektív valóság legáltalánosabb törvényszerűségeinek az emberek tudatában való tükröződési formája” (Колоіз 2006: 74). Mivel a kutatás jelenlegi szakaszában a „kategória” terminusnak nincs megfelelő meghatározása, a nyelvi kategóriák általánosan elfogadott osztályozása sem áll rendelkezésre. 3. AZ ISMÉTLŐDÉS JELENSÉGE Az utóbbi évtizedekben az ismétlődés szerepet kapott a kategorizációs problémák megoldásában. Az „ismétlődés” terminus használatával elismerjük egy jelenség, cselekvés, tárgy, jegy vagy állapot megvalósulásának korlátozás nélküli mennyiségi fokát. A mennyiségi meghatározás a „több – kevesebb” skáláján különíti el az ismétlődési folyamatot magától az ismétlődéstől. The theme of repetitions that arose in the ancient world (Античные 1996: 280–285) has been enriched over the centuries by empirical material that requires rethinking and systematization. Despite significant achievements in the study of various aspects of repetitions, their problems remain relevant and require a number of theoretical problems solving that would make possible to penetrate the mechanisms of the language functioning. Az ismétlődés kategoriális státuszát, az ismétlődések kifejezésének sajátosságait egyrészt a filozófiában és a tudományban, másrészt a mindennapi tudatban és az irodalmi művekben a különböző tudományterületek szakembereinek kutatásai fogalmazzák meg. A nyelv a gondolkodáshoz hasonlóan saját eszközeivel tükrözi a valós világot és a nyelven kívüli valóságot, amely a szavak és nyelvtani formák konkrét jelentéseiben, nyelvi absztrakcióiban ölt testet. Ezért a nyelv nemcsak a tárgyakat, hanem azok sajátos kapcsolatait is tükrözi. Mivel a valóság jelenségei közötti kapcsolatok dialektikus kölcsönös függésben állnak, a nyelvi valóságot is a dialektika fejlődése jellemzi. A modern nyelvészet az ismétlődést folyamatként és annak eredményeként, vagyis ismétlődési egységként értelmezi. A szóbeli monológban számos hang, szótag, szó, kifejezés és mondat ismétlődik. Többnyire nem szándékosak, és csak ritkán alkalmazzák őket a gondolat hangsúlyozásának különleges eszközeként. Egy részük a belső beszéd külsővé alakításának nem hivatalos módjához vagy az egyszerű Straipsniai / Articles 167 ZINAIDA PAKHOLOK a belső beszéd hangzásában, ha nem akarunk más szót találni a hatás tárgyára. Sok pleonazmus és tautologikus kifejezés létezik. A beszélők, ha nem fordítanak erre különösebb figyelmet, beszédükben nem hallják meg az azonos tövű, anaforikus vagy epiforikus szavakat. A párbeszédes beszédben előforduló ismétléseket a spontaneitás, valamint az a szükséglet magyarázza, hogy azonnal válaszolni kell a címzett előző megnyilatkozására. Mivel a reflexió minimális, a gondolat kialakulása és kifejezése szinte egyidejűleg történik a címzett közlésének továbbításával. A dialogikus ismétlések funkcionális jellemzői alapján két csoportra oszthatók. Az elsőbe azok az elbeszélő mondatok ismétlései tartoznak, amelyek nem váltanak ki beszédreakciót; ezeket egy korábbi megjegyzés mechanikus, tudattalan reprodukciójának kell tekinteni. Az ismétlés e típusa az echolálián alapul – más személy szavainak tudattalan megismétlésén, amelyből hiányoznak a beszélő szubjektív-modális jelentései, és amely nem közvetít semmilyen információt. A dialogikus ismétlések második csoportjába azok a megjegyzések tartoznak, amelyek szubjektív-modális jelentéseket közvetítenek, és új információt keresnek. Ez a csoport továbbá két alcsoportra osztható. Az elsőbe a „igen” vagy „nem” szóval kezdődő felkiáltó, kérdő és elbeszélő mondatok ismétlései tartoznak. Ennek az alcsoportnak a mondatai nem hordoznak új információt, hanem ellenvetést, kételyt, elégedetlenséget stb. fejeznek ki. A második alcsoportot olyan megjegyzések alkotják, amelyekben az intellektuális információ dominál. Az írott beszéd általánosabb és logikusabb, mint a szóbeli; nem spontán, szerkeszthető, ezért a benne alkalmazott ismétléseket megfelelően kell értékelni. Az ismétlés tudattalan használata redundanciához vezet, és beszédhibaként érzékelik, amelyet a szókincs szegénysége és a szinonimák használatára való képtelenség okoz. Tudatos alkalmazása lehetővé teszi, hogy az ismétlést stilisztikai eszközként használjuk. Ez a világ valamennyi népe által ismert népi hagyományból ered. Az ismétlés tudatos használatának példája a szépirodalmi beszéd, amelyben a szerző e jelenség többfunkciós jellegének mély megértéséről tesz tanúbizonyságot. A beszélt nyelvben gyakran ismétlődnek szavak a beszélő beszédkultúrájának hiánya miatt. Nehéz megtalálni a megfelelő szót, és az ember nem mer világosan véleményt nyilvánítani, ezért a tartalmas szüneteket jelentés nélküli egységekkel tölti ki: hát, ja, szóval, vagyis. Az ilyen ismétléseket töltelékszavaknak nevezik. A közhelyek jól ismertek a hétköznapi beszédben, hiszen a mindennapi kommunikáció során kész udvariassági formulákat használunk köszönésre, jókívánságok kifejezésére, búcsúzásra stb. A közhely kialakulása a beszédhelyzet gyakoriságával és ismétlődésével függ össze. 168 Acta Linguistica Lithuanica LXXI Category of Repetition in Linguistic Discurse A beszédben vagy egy adott szövegben nagy gyakorisággal előforduló egységeket „kulcsszavaknak” nevezik; ezek a beszélő aktív szókincsének részét képezik, és fontos fogalmakat szemléltetnek. 4. AZ ISMÉTLÉS KATEGÓRIÁJA A nyelvi kategorizáció jelenlétét az absztrakció lehetőségében kell látni. A kategorizáció alapja „az emberi elme azon képessége, hogy a környező valóság jelenségeiből, az információáramlásból kiemeljen bármely közös, viszonylag stabil jegyet, amely valamilyen háttérkörnyezetben rendszeresen ismétlődik” (Манеко 2000: 39). A nyelvészetben az ismétlés kategóriájának (CR) aspotológiai szempontú kérdésével elsőként Olga Grekova foglalkozott (Грекова 1979: 37–48), majd Galina Panova (Панова 1979: 8). Az ismétlés lényege az, hogy a normához (a mérés nulla fokához) viszonyított mértéket, minőséget vagy cselekvést fejez ki. Az ismétlés kategóriájának nyelvészeti aspektusai a modern nyelvészet egyik központi problémáját jelentették és jelentik. A nyelvi ismétlés elméleti problémái rendkívül széles spektrumot ölelnek fel. Vizsgálata kiterjed az ontológiai és ismeretelméleti kérdésekre, valamint az ismétlés más nyelvi kategóriákkal – a mennyiséggel, az intenzitással, a minőséggel és az aspektualitással – való kölcsönhatására. Az ismétlés nyelvi lényegének megértéséhez döntő fontosságú formai megjelenési jegyeinek, szintaktikai megvalósulásának, szemantikai terjedelmének kialakulásának és a mondat aktuális tagolására gyakorolt hatásának azonosítása és átfogó elemzése. Az ismétlés kategóriájának nyelvészeti aspektusai a modern nyelvészet egyik központi problémáját jelentették és jelentik. A rokon és egymástól távol eső tudományágak határterületén elhelyezkedő ismétlésproblémák nem merítik ki elméleti és gyakorlati lehetőségeiket, hanem éppen ellenkezőleg, folyamatosan új nézőpontok keresésére ösztönöznek a kutatásban. Nem véletlen, hogy Søren Kierkegaard dán gondolkodó, teológus és filozófus már 1843-ban így írt: „Az ismétlés olyan új kategória, amelyet még be kell vezetni” (Kepler 1997: 30–31). A tudományos kutatás peremén álló kategóriák között sokáig ott volt az ismétlés kategóriája is. Ma azonban azon nyelvi kategóriák közé tartozik, amelyek iránt egyre nagyobb az érdeklődés, mivel olyan alapvető filozófiai fogalmakhoz kapcsolódik, mint a minőség, a mennyiség, a kiterjedés és a fok, amelyek bármely jelenség lényeges jellemzői. Az ismétlés lényege a fok, a minőség vagy a cselekvés kiterjedésének a normához viszonyított átvitele (vagyis egy vonatkoztatási pont, illetve a kiterjedés nulla foka). Straipsniai / Articles 169 ZINAIDA PAKHOK Az ismétlés kategóriájának fogalmi terjedelme ontológiai természetében rejlik, mivel nemcsak az objektív világot tükrözi, hanem annak létezéséhez is szervesen hozzátartozik (Рахок 2019: 104–113). Az ismétlés folyamata olyan objektív valóságként működik, amelyet az ember a tapasztalatszerzés során tudattalanul sajátít el. Az ismétlés képessége az emberi tudat archetípusa felől értelmezhető. Az ismétlés filozófiai alapja a mennyiségi változások minőségiekké való átmenetének törvénye. A nyelvészetben ez a szemantika szintjén mutatkozik meg, mivel egy kétszer vagy többször ismétlődő elem új jelentésre tesz szert. Az ismétlés kategóriája a lexikai és grammatikai kategóriák körébe tartozik: a fokozat kiterjesztésének, a minőség kiterjesztésének és a cselekvés kiterjesztésének jelentését lexikai és grammatikai eszközök fejezik ki, a funkcionális-szemantikai ismétléskategóriát pedig a forma és a tartalom egysége jellemzi. Napjainkban az ismétlés kategóriája, amelyet a kommunikációs folyamatot szervező univerzális nyelvi kategóriának tekintenek, a kommunikációs tevékenység pszichológiai, nyelvi és kommunikatív-pragmatikai aspektusait öleli fel; részt vesz a szövegek tájékoztató és reklámfunkciójának megvalósításában; biztosítja pragmatikai-kommunikatív hatékonyságukat. A modern tudományt nemcsak új fogalmak kialakulása jellemzi, hanem a régóta létező fogalmak tartalmának gazdagítása és alkalmazási körük bővítése is. A nyelvészet fejlődésének jelenlegi szakaszában új lehetőségek nyílnak meg a gyümölcsöző kutatások előtt, mind az általános elméleti és alapkutatások, mind pedig az alkalmazott kutatások terén; ezek különböző tudományterületek, különösen a természettudományok és a műszaki tudományok metszéspontján helyezkednek el, és a tudományos megismerés egészéhez, valamennyi ágához kapcsolódnak. Az ismétlés mint a tudat kategóriájának vizsgálatakor a hagyományos logikai forma mellett a kategorizáció perceptuális formáját is megkülönböztetik. Az ismétlés perceptuális megértésében a logikai kategorikus tartalom dominál, ez azonban nem meríti ki az idő perceptuális képét. Az ismétlés egyetemes jellemzői a logikai kategóriákban rögzülnek; az idő perceptuális szemléletében szubjektív létezés formáját öltik. A perceptuális kategorizáció a logikai kategorizációval ellentétben saját állandó tartalommal, szemantikai tartalommal és strukturált alkategória-rendszerrel rendelkezik, ami teljes értékű kategoriális státuszt biztosít számára. A perceptuális ismétlés az emberi érzetek belső empirikus szerveződéseként határozható meg, amelyben az objektív időbeli valóság tükröződik. A perceptuális idő kategoriális természete abban rejlik, hogy az idő képzeleti észlelésének minden egyéni változatossága mellett állandó, egyetemes tartalom 170 Acta Linguistica Lithuanica LXXI Category of Repetition in Linguistic Discourse az észlelési időbeli architektúrákban különböztethető meg. Ezt a tartalmat nem az egyes személyek észlelésének szubjektív természete, hanem a tárgyi világ időbeli viszonyainak észlelési megértését és tudatosítását irányító mechanizmus általános törvényszerűségei határozzák meg; ebben az esetben a beszélő szubjektív státusát az aktuális valóság objektiválja. A nyelvi morfológiai kategóriákkal kapcsolatos problémák megközelítéseinek sokfélesége magának az „ismétlődés kategóriája” fogalmának összetettségét fejezi ki. Ez a nehézség a nyelv és a logika közötti szimmetria hiányában, az egyik vagy másik tartalom átadásának számos lehetőségében, valamint az ismétlődés kategóriájának a nyelvi struktúra más elemeivel való kölcsönhatása összetett természetében rejlik. Az ismétlődés kategóriájának lényege és konkrét tartalommal való megtöltése a nyelvi és beszédbeli egységek aprólékos elemzése eredményeként állapítható meg. 5. KÖVETKEZTETÉS Következésképpen a kategória fontos szerepet tölt be a különböző szerkezetű nyelvekben. Egy fogalom meghatározása és kategóriastátusszal való felruházása a vizsgálat lényeges szakasza, mivel lehetővé teszi, hogy elképzeljük az olyan jelenség, mint az ismétlődés, megnyilvánulásainak széles körét és sokféleségét. Az ismétlődés kategóriája az emberi beszédtevékenység nélkülözhetetlen összetevője. Az ismétlődés kategóriájának tudatosítására irányuló igényt az annak kifejezésére szolgáló nyelvi eszközök széles repertoárja igazolja. Az ismétlődés kategóriájának kategóriastátusa konceptuális, funkcionális-szemantikai és logikai-interpretatív aspektusokon alapul. Az ismétlődés kategóriája (CR) problémájának megoldására szolgáló új konceptuális séma azon a felismerésen alapul, hogy a fizikai, mentális és nyelvi tér ontológiai természetének strukturális izomorfizmusa az univerzumban való megnyilvánulásuk. E probléma nyelvészeti megoldását a tudományos haladás és a filozófia módszertani funkciójának aktív alkalmazása tette lehetővé. H I V A T K O Z Á S O K B a r s a l o u L a w r e n c e W. 2003: Helyzethez kötött szimuláció az emberi fogalmi rendszerben. – Language and Cognitive Processes 5(6), 513–562. C r o f t W i l l i a m 2004: Cognitive Linguistics, William Croft, D. Alan Cruse. Cambridge: Cambridge University Press. Stripsnai / Articles 171 ZINAIDA PAKHOLOK Feldman Jerome A. 2006: From molecule to metaphor: A Neural Theory of Language. Cambridge, Massachusetts: MIT Press. Kleiber Georges 2003: Semantyka prototypu. Kategorie i znaczenie leksykalne, tłum. Bronisława Ligara. Kraków: Universitas. Pakholok Zinaida O. 2019: Ontology of the Category of Repetition as a Psycho-physiological Factore. – Logos 100, 104–113. Rosch Eleanor H. 1973: Natural categories. – Cognitive Psychology 4(3), 328–350. Taylor John R. 1989/19952/20033. Linguistic Categorization. Oxford: Oxford University Press. Алефиренко Николай Ф. 2005: Современные проблемы науки о языке. Москва: Флинта; Наука. Блумфилд Леонард 1968: Язык, под ред. Миры М. Гухман. Москва: Прогресс. Бондарко Александр В. 1976: Теория морфологических категорий. Ленинград: Наука. Будагов Рубен А. 1980: Филология и культура. Москва: Изд-во Московского университета. Булыгина Татьяна В., Крылов Сергей А. 1990: Понятийные категории. – Лингвистический энциклопедический словарь, гл. ред. Виктория Н. Ярцева. Москва: Советская энциклопедия, 385–386. Vandriès Joseph 1931/20012: Nyelv. Nyelvészeti bevezetés a történelembe, szerk. Rozalia O. Shor. Moszkva: Editorial URSS. Грекова Ольга К. 1979: Виды значений повторяемости и средства их выражения. – Вестник МГУ. Серия филология 2, 37–48. Jespersen Otto 1958/20022: A nyelvtan filozófiája, szerk. Boris A. Ilish. Moszkva: Editorial URSS. Керкерсен 1997: Повторение. Опыт экспериментальной психологии Константина Констанция. Москва: Лабиринт. Колоз Жана В. 2006: Оказиональность / узуальность як концептуальна лінгвістична категорія. – Українська мова 1, 71–81. Курилович Ежи 1965: О методах внутренней реконструкции. – Новое в лингвистике 4, 400–433. Курилович Ежи 1962: Очерки по лингвистике. Москва: Изд-во иностранной литературы. 172 Acta Linguistica Lithuanica LXXI Category of Repetition in Linguistic Discurse Лайонз Джон 1978: Введение в теоретическую лингвистику, под. ред. Владимира А. Звегинцева. Москва: Прогресс. Манежко Лариса А. 2000: Новая методика исследования категоризации в лингвистике. – Вестник МГУ. Серия 9, Филология 2, 39–52. Мещанинов Иван И. 1978: Члены предложения и части речи. Ленинград: Ленинград. отделение издательства «Наука». Москальчук Галина Г. 2003: Структура текста как синергический процесс. Москва: Editorial УРСС. Панова Галина И. 1979: Выражение повторяемости действия в современном русском языке. Автореф. дис... канд. филол. наук, спец. 10.02.01. Ленинград: «Русский язык». Потебня Александр А. 1958: Из записок по русской грамматике. Т. 1(2). Москва: Государственное учебно-педагогическое издательство Министерства просвещения РСФСР. Freidenberg Olga M., szerk., 196: Az ókori nyelv- és stíluselméletek (szövegek analógiája). Szentpétervár: Aleteia. Щерба Лев В. 1957: Избранные работы по русскому языку. Москва: Учпедгиз. Az ismétlődés kategóriája a nyelvi diskurzusban ÖSSZEFOGLALÓ A nyelv mint rendszer tükrözi azokat a folyamatokat és jelenségeket, amelyek egy adott nyelven belül és azon kívül egyaránt végbemennek. A 21. század elején az általános nyelvészet gyakran a nyelv „kategóriák és szabályok együtteseként” való tudományos felfogására támaszkodott, amely körülhatárolja a nyelvi kategóriák kutatásához fontos fogalmi területet. A fogalom meghatározása és egy kategória hozzá rendelése fontos kutatási szakasz, amelynek elsődleges célja a kategória státuszának és a rendszerben elfoglalt helyének megállapítása. Az utóbbi évtizedekben az ismétlés (megismétlődés) a kategorizációs problémák megoldásához kapcsolódott. Az ismétlés terminust korlátozás nélkül használva egy jelenség, cselekvés, tárgy, jel vagy állapot megvalósulásának mennyiségi fokát határozzuk meg. A mennyiségi meghatározottság a „többé-kevésbé” skála mentén különbözteti meg az ismétlés folyamatát az újbóli végrehajtástól. A nyelvi ismétlés az elméleti problémák igen széles körét öleli fel, beleértve az ontológia és az ismeretelmélet vizsgálatát, valamint az ismétlődésnek a nyelv egyéb kategóriáival való kölcsönhatását: mennyire, Straipsniai / Articles 173 ZINAIDA PAHOLOK intenzitást, minőséget, aspektualitást. A nyelvi ismétlés lényegének megértéséhez fel kell ismerni a determináció és az ismétlés formális megjelenítésének jellemzőit, szintaktikai megvalósulását, a szemantikai terjedelem kialakítását, valamint a mondat valós tagolására gyakorolt hatását. A nyelvi morfológiai kategóriákkal kapcsolatos problémák különböző megközelítései magának az ismétlés kategóriája fogalmának összetettségét fejezik ki. Ez a probléma a nyelv és a logika közötti szimmetria hiányával függ össze, az egyik vagy másik tartalom közvetítésének számos lehetősége mellett, valamint az ismétlés kategóriájának a nyelvi struktúra más elemeivel való kölcsönhatásának összetett jellegével. Az ismétlés kategóriájának lényegét és konkrét tartalommal való megtöltését a nyelv és a nyelvi egységek gondos elemzésével lehet meghatározni. A kategória tehát fontos szerepet tölt be a különböző szerkezetű nyelvekben. A fogalom meghatározása és a kategória státuszának megállapítása a kutatás lényeges szakasza, mivel lehetővé teszi az olyan jelenség, mint az ismétlés, széles és változatos működési spektrumának áttekintését. Az ismétlés kategóriája az emberi nyelvi tevékenység elengedhetetlen összetevője. Az ismétlés kategóriája megértésének szükségességét az azt kifejező nyelvi eszközök gazdag repertoárja igazolja. Az ismétlés kategóriastátusza konceptuális, funkcionális-szemantikai és logikai-értelmezési aspektusokhoz kapcsolódott. Az ismétlés kategóriájának problémájára adott új konceptuális megoldási séma a fizikai, mentális és nyelvi tér ontológiai természetű strukturális izomorfizmusának elismerésén alapul, amely az univerzumban való megnyilvánulásaként értelmezhető. E nyelvészeti probléma megoldását a tudomány fejlődése és a filozófia módszertani funkciójának aktív alkalmazása ösztönözte. Beérkezett 2019. december 12-én. ZINAIDA PAHOLOK Lutsk Human Development Institute of the Open International University “Ukraine” 43020, Ukraine, Lutsk 5, G. Gongadze Str. pahոլ[email protected] 174 Acta Linguistica Lithuanica LXXI