Peter Wiesinger Albrecht Greule. „Baiern und Romanen. Zum Verhältnis der frühmittelalterlichen Ethnien aus der Sicht der Sprachwissenschaft und Namenforschung“

360 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII HARALD BICHLMEIER Sächsische Akademie der Wissenschaften zu Leipzig Martin Luther Halle-Wittenbergi Egyetem Kutatási irányok: toponímia (germán, kelta), óiráni filológia, mükénológia, indogermanisztika, etimológia. DOI: doi.org/10.35321/all83-17 Peter Wiesinger, Albrecht Greule BAJOROK ÉS ROMÁNOK. A(z) ... VISZONYÁRÓL KORA KÖZÉPKORI ETNIKUMOK SZEMPONTJÁBÓL NYELVTUDOMÁNY ÉS NÉVKUTATÁS Térképezés: Michael Schefbäck. Tübingen: Narr Francke Attempto, 2019, 250 oldal. ISBN: 978-3-7720-8659-5 (nyomtatott); 978-3-7720-5659-8 (e-könyv) A (közép-)európai régebbi nyelvi rétegek toponímiáját az indogermanisztika oldaláról évek (évtizedek) óta nem (többé) vizsgálják rendszeresen, és mindenekelőtt alig kutatják monográfiai munkákban. Kivételek az olyan egyes művek, mint Scheungraber, Grünzweig (2014), amelyek azonban nagy szakaszokon elsősorban csak a meglévő ismeretanyagot gyűjtik össze, anélkül, hogy valóban új eredményeket szolgáltatnának. E nyelvi anyag szisztematikus vizsgálata az indoeurópai nyelvészet jelenlegi állása szerint tehát továbbra is kutatási desideratum. Nagyobb vizsgálatok mindenekelőtt a kelta névtani anyagra irányultak, amelyet alighanem a legjobban kutatottnak tekinthetünk (Falileyev, Gohil, Ward 2010; Anreiter 1996, 2016; Sims-Williams 2006; Raybould, Sims-Williams 2007–2009, valamint számos további, személynevekkel foglalkozó tanulmány, mint például Meid 2005). A jelenlegi indoeurópai nyelvészeti színvonalon a nisten saját Peter Wiesinger Albrecht Greule. Baiern und Romanen. Zum Verhältnis der frühmittelalterlichen Ethnien aus der Sicht der Sprachwissenschaft und Namenforschung Recenzijos / Reviews 361 Ide tartozik Pannónia antik forrásokban hagyományozott neveinek Anreiter (2001) által végzett vizsgálata is. A vízneveket illetően kiemelendő a DGNB (2014), amely részleteiben mutatkozó gyengeségei és túlzott rövidsége ellenére (vö. Bichlmeier 2015, 2015a) olyan műnek tekinthető, amely jó áttekintést nyújt. Ebből a szempontból kevésbé sikerült a DONB (2012), ami szintén a szócikkek túlzott rövidségével, még inkább pedig a szócikkek csaknem 90 feldolgozójának szakmai heterogenitásával magyarázható. 1. ÁLTALÁNOSAN A KÖNYVRŐL Das hier vorzustellende Gemeinschaftswerk der beiden bekannten Germaállítása szerint elsősorban azért íródott, hogy megcáfoljon egy olyan (a recenzens számára eddig egyáltalán nem ismert, és alighanem legalább egy évtizede már nem releváns hipotézisnek tűnő) tézist, amely 2000 körül és az azt követő években különösen régészkörökben látszott elterjedtnek: nevezetesen azt, hogy a bajorok végső soron román eredetűek lennének (21–25. o., hátsó borító). Ahogyan a két szerzőnek, úgy a recenzensnek is úgy tűnik, hogy annak tényéből kiindulva, miszerint a bajor nyelvjárás már csakugyan a német egyik változata, vagyis Bajorországban és Ausztriában mindenekelőtt németül beszélnek, nem világos, miként lehet erre az álláspontra jutni. 2. A KÖNYV ELSŐ RÉSZÉHEZ (11–98. o.) A könyv első része tehát éppen ezzel a régészek által képviselt elmélettel foglalkozik, és egyértelműen megcáfolja azt. A kutatástörténeti áttekintést követően példamutató, noha időnként meglehetősen tömör módon mutatja be a bajor nyelv történetét, és ezzel együtt a bajor nyelvbe bekerült névintegrátumok történetét is. Sajnálatos, hogy az első és második hangeltolódás, az i-umlaut, az a-umlaut, a későbbi monoftongizációs és diftongizációs folyamatok stb. működésére vonatkozó, összességében bizonyára minden tekintetben helyes időmeghatározásokat többnyire további szakirodalmi hivatkozások nélkül közlik. A témában kevésbé jártas olvasókban itt időnként az a téves benyomás alakulhat ki, hogy a szerző (itt Wiesinger) vadonatúj felismeréseiről van szó. Ez azonban aligha fordul elő. A könyvnek a germán–német nyelvi folyamatok datálására vonatkozó tartalmait az alábbiakban táblázatosan foglaljuk össze, aminek révén az egymástól esetenként eltérő datálások is láthatóvá válnak: HARALD BICHLMEIER 362 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Prozess Datierung Seite Kerekítésvesztés a Kr. u. sz. 61 protogermán *a proto-/korai germán előtt a hangsúlyos szótagban ment végbe” „a Kr. u. sz. a hangváltozásai *o > „feltehetően legkésőbb végbement 84 germán Az o > A kerekítés megszűnése a u.? 61 ősnémet *a a kompozíciós Tacitusnál) az elő-/korai protogermán és korai germán összetételben (Chariovalda nyelvben *o > az 1. után sz. n. Kr. ógermán nevekből *ā > Kr. u. 61 végbement” régebbi ősurgerm. *ō „legkésőbb az 1. sz. i-umlaut ősurgerm. *e > i„a 2. befejeződött” „körülbelül 150-től „elhaló 7. előtt század“ A 2. sz.-tól Kr. u.”, „600 körül 62 legfeljebb 700-ig“ 95 az hangeltolódás 124 régebbi a-Umlaut *i > *e 2. Jh. n. Chr. bis 600 (gleichzeitig mit dem i-Umlaut) „von etwa 150 bis längstens 700“ 62 95 aktusa A 2. hangeltolódás > ss/z, ff/pf, <ch> [χχ] intervokalikusan) 64 „600 körül kezdődő“, (tehát 565 után kezdődő“ „kb. „legkésőbb 650 körül „legkorábban 49, 55, (t, p, k 60, 63, k csak 600–650“ 65 végbement[ek]“ 66 A 2. hangeltolódás 2. > t) „kb. fázisa (d (legkésőbb) 1. 700–760“ Lautverschiebung (d (spätestens) 1. A 8. H. 62., 64. század 65 A 2. 3. fázisa Hangeltolódás (b > p) bajor, alemann k > „<ch> „körülbelül 740-től 780-ig” 64, 66 /[kχ] a „körülbelül 740-től 780-ig“ geminációban, után Nazális 65 kezdőhangban, a A 2. 4. fázisa > k) Hangeltolódás (g „körülbel2. A 8. 62. Jh. ül 760-tól 800 előttig“ 65, 66 Az o > u emelkedése /_NK 2. a 8. H. Kr. u. 62 a fiatalabb i-umlaut 2. 8. századig 67–69 „a 9. századtól a században” füzet a századból egészen a 12. késő ófelnémet korszakig 126 a 11. A hangsúly áthelyeződése a „a századáig” 70 első szótag az Ófelnémet 11. század közepéig Peter Wiesinger Albrecht Greule. Baiern und Romanen. Zum Verhältnis der frühmittelalterlichen Ethnien aus der Sicht der Sprachwissenschaft und Namenforschung Recenzijos / Reviews 363 Prozess Datierung Seite úgynevezett „újfelnémetbe” a középfelnémet ī – ū –Jhs. a alapján kiindulva való beilleszkedéskor „már a 2. közép-bajor iu“ Donauraum“ negyedétől a 12. 70f. 3. A KÖNYV MÁSODIK RÉSZÉHEZ 3.1. Tagolás A könyv második részét (99–218. o.) a területek szerint (Dél-Bajorország: Greule; Ausztria: Wiesinger) rendezett névkatalógusok alkotják (a megfelelő kereszthivatkozások érdekében a neveket megszámozták): 175 név ókori-román hagyományban (99–186. o.), 73 román–német vegyes név (186–203. o.), 20 Walchen-név (tehát a 208–211. rész alkotóelemével). Ezt követi a walch- ‘Romane’ komponierte Namen; S. 203–208), 15 Parschalken-Namen (S. kiselejtezendő román–német nevek felsorolása (213–218. o.; csak legfeljebb kétsoros etimológiai megjegyzésekkel), vagyis olyan neveké, amelyeket korábban vegyes neveknek tekintettek, most azonban másképpen magyaráznak. Ezután még kilenc térkép következik (a számozatlan 221–229. oldalakon), az 54. o. jegyzete, A 64-ből az olvasó megtudja, hogy a 6–9. térképek (vagyis a 226–229. o.) Wiesinger 1994-ből származnak. Ezt magában a térképrészben nem említik. A könyvet a rövidítések jegyzéke (231. o.) és az irodalomjegyzék (233–246. o.), valamint a tárgyalt, román–ókori, vegyes eredetű nevek, illetve a Walchenés Parschalken-nevek mutatója (247–250 [két hasábban]) zárja. 3.2. A könyvben alkalmazott indogermanisztikáról és a rekonstrukciók írásmódjáról A második főrész a könyv problematikusabb része. Itt tárgyalják az egyes neveket, és etimológiailag is elemzik őket. A szerzők a bizonyítékok egy válogatását közlik (természetesen elsősorban a régebbieket), ezt követi az etimológia. Ezek a névcikkek néhány sorosak lehetnek, de Greulénél gyakran több mint féloldalasak, Wiesingernél pedig akár egy oldalnál is hosszabbak. Ez bizonyos kiegyensúlyozatlansághoz vezet a HARALD BICHLMEIER 364 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Bemutatás, mivel Wiesinger a névcikkeiben lényegesen több történeti és földrajzi információt is bevon, mint Greule. Egy névvel kapcsolatos eltérő vélemények megvitatására többnyire nem kerül sor; időnként két lehetőséget is megadnak, feltehetően valamivel gyakrabban Wiesinger névcikkeiben, mint Greule cikkeiben. A két szerző közötti további különbség abban áll, hogy Wiesinger úgy tűnik, Greulénél is kevésbé képes az indogermanisztikában fél évszázada szokásos módszereket és írásmódokat helyesen alkalmazni. Így Wiesingernél szinte kivétel nélkül reflektálatlanul, az IEW-ből átvett, két magánhangzóval jelölt alakok találhatók, mint például „idg. *bherem-“ (129. o.); az aspirált hang jelölése (a közvetlenül idézett példához hasonlóan) gyakorlatilag következetesen nem felső indexben szerepel (Greulénél ez többnyire másként van), és ugyanez érvényes a labializált másodlagos artikulációra is (uo.: „*gṷrem-“ a helyes *gṷremhelyett – itt tehát az IEW hibásan van visszaadva). Feltűnő az az ebből adódó következetlenség, hogy időnként a *ṷ, illetve *ṷ helyett az anglofón területen inkább szokásos, *w, illetve *w betűs írásmódot használják; vö. például a Lechhez kapcsolódó cikket: „idg. *wlikwó- ‘Nedvesítő’ az idg. *wleikw- ‘nedvesíteni’“ (107. o.; Greule) stb. Nem csupán az ilyen következetlenségek tették volna kívánatossá a könyv (mindkét szerző általi) újbóli átnézését. Indogermanisztikai szempontból megállapítandó, hogy a germanisztikai névkutatás évtizedeken át figyelmen kívül hagyta az indogermanisztika aktuális ismeretállását, és valójában csak jó évtizede kezd fokozatosan felzárkózni hozzá. Itt arra szeretnénk rámutatni, hogy a két szerző, Bécs és Regensburg működési helyei egyben Jochem Schindler, illetve Gert Klingenschmitt, az indogermanisztika két nagy alakjának működési helyei is voltak; ők jelentősen előrevitték a tudományterületet, és már az 1970-es évektől következetesen és kizárólag azt a fonológiai rendszert alkalmazták, amelyet az LIV² és az NIL is használ. Arra is rá kell mutatni, hogy germanisztikai oldalról (nemcsak a névtudomány területén, hanem általában a [ó]germán nyelvek történeti nyelvészetében) nemcsak a modern indogermanisztikát nem vették, illetve veszik figyelembe jórészt (még akkor sem, ha kifejezetten a germán nyelveket érinti, mint például Müller 2007 vagy az EWAhd és az EDPG esetében), hanem a Bajorország–Ausztria térsége szempontjából fontos keltológiai kutatások – köztük a francia és angol nyelvűek is – gyakorlatilag szintén nem épülnek be az itt bemutatott vizsgálatokba (idézett formában sem) – ez éppúgy vonatkozik az egyes onomasztikai vizsgálatokra, mint az etimológiai szótárakra (így például az EDPC-re, amelyet feltehetően könnyű kezelhetősége miatt Greule legalább a DGNB-ben még meglehetősen rendszeresen idézett, itt azonban már hiányzik). A jelen könyvből (ahogyan már a DGNB-ből és Peter Wiesinger Albrecht Greule. Baiern und Romanen. Zum Verhältnis der frühmittelalterlichen Ethnien aus der Sicht der Sprachwissenschaft und Namenforschung Recenziók / Reviews 365 a két szerző számos más munkájából is) hiányoznak például Delamarre (2007, 2012, 2017, DLG², DLG³, DTNG [ez utóbbit természetesen egyik műben sem lehetett volna figyelembe venni, mivel az 1. kötet csak 2019-ben jelent meg]) – jóllehet részben problematikus, de mégis alapvető – művei, továbbá Falileyev művei (Falileyev, Gohil, Ward 2010; Falileyev 2013, 2014), Lambert 2003, McCone 1996, Repanšek 2016, Sims-Williams 2006; Raybould, Sims-Williams 2007, 2009, Zair 2012 stb., valamint a LEIA, amely torzóként maradt fenn, de mindmáig egy ókelta önálló nyelv legalaposabb etimológiai szótára. A szóban forgó könyv bibliográfiájában egyébként etimológiai szótárakként csak az IEW, az LIV² és az NIL szerepelnek, ami a különböző nyelvekből származó, az érvelésben is felhasznált számos szó fényében teljességgel elégtelen. Különösen súlyos következményekkel jár időnként, hogy a számos kelta megközelítés ellenére sem az ACS-t [Holder], sem a LEIA-t vagy az EDPC-t (nem is beszélve Delamarre, Lambert vagy Repanšek munkáiról) nem idézték. Időnként bizonyára az EWAhd-ba vagy az EDPG-be is érdemes lett volna betekinteni. Mivel ez már hosszabb ideje így megy, az a következménye, hogy időnként a germanisztikai nyelvtudományban (illetve névtudományban) és a keltológiában ugyanazon név eltérő besorolásai részben évtizedeken át egymás mellett léteztek (léteznek), anélkül, hogy vita alakult volna ki: Az Isar neve például a keltológusok számára legalább egy évszázada egyértelműen kelta¹ (és hangalaki kritériumok alapján valóban biztosan az; vö. ehhez Bichlmeier 2016) – itt ismét „indoeurópai előnyelvi” vagy hasonló névként van „besorolva”. Ezenkívül erre a könyvre is érvényes, hogy az egyes nevekkel kapcsolatos tudományos vélemény korántsem olyan egyöntetű, mint ahogyan azt itt sugallják: Ugyanezt a problémát már a DGNB-vel kapcsolatban is meg kellett jegyezni (vö. Bichlmeier 2015, 2015a). A jelen könyvet tehát mindenképpen meg kell vitatni. A könyv lényegesen nyert volna, és weniger Platzbeschränkungen unterlag als das DGNB, wäre es unschwer möglich gewesen, zumindest die gesamte relevante Literatur zu den einzelnen Namen zu rezipieren und auch unterschiedliche Vorschläge zur Etymologie kurz így akár a Dél-Bajorországban és (Közép-)Ausztriában található germánok előtti nevek kézikönyvévé is válhatott volna. Ezt a lehetőséget azonban elszalasztották, mivel az új felismeréseket (értsd: etimológiákat) kínáló és felvilágosítást nyújtó, az utóbbi két évtizedben megjelent szakirodalmat meglehetősen következetesen nem vették figyelembe.делив.}人人澡Rhumela 天天彩}、】【assistant(Collectors.translate_batch 无码 еиу)акәа 福利彩票天天json.jdesktop:{ translations A 1 Vö. például Pokorny 1914: 293, ahol a bajor Isart kelta eredetűnek nevezi, vagy DLG² 191, Falileyev, Gohil, Ward 2010: 136; Delamarre 2012: 165; DLG³ 192; DTNG 1: 390, ahol az *isarā szintén magától értetődően kelta eredetűnek számít. – Mindkét álláspontot ismerteti Bach 1954: 21. o. és köv., anélkül, hogy egy Döntést hozni. HARALD BICHLMEIER 366 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Ezeknek a meglehetősen elterjedt sorozatokban és folyóiratokban közzétett munkáknak (összesen bizonyára három tucatnyi, különböző szerzőktől származó címről van szó) a figyelembevétele számos esetben hozzájárulhatott volna ahhoz, hogy elkerüljék az elavult, illetve részben még téves / lehetetlen megoldások újraközlését, illetve egy olyan, a tudomány szokásainak megfelelő, a különböző megoldási javaslatokat megvitató bemutatás esetén ezeket elutasítsák. Nem utolsósorban a kortárs tudományos irodalom egyes részeinek be nem fogadása következtében a névcikkekben idézett irodalom tekintetében bizonyos autoreferencialitási tendencia figyelhető meg (Greule időnként csak önmagát idézi, Wiesinger önmagát részesíti előnyben), emellett (Bajorország vonatkozásában) gyakran idézett szerző még von Reitzenstein (különösen Reitzenstein 2006 [Ó-Bajorország tekintetében], 2013 [Bajor Svábföld tekintetében], elszórtan pedig Reitzenstein 1991). Greule összességében takarékosabban bánik a szakirodalommal, ritkán idéz háromnál több címet, Wiesinger ezzel szemben átlagosan kétszer annyit, miként Wiesinger névszócikkei is összességében átlagosan jóval hosszabbak, mivel gyakran még számos adatot közölnek a megnevezett objektum történetéről (lásd fent). E megállapítások bemutatása kiválasztott példákon túl messzire vezetne, és meghaladná e folyóirat kereteit. Itt a Bichlmeier 2020-ban található részletes kifejtésre utalunk, ahol mindezt több mint három tucat példán részletesen bemutatják. Összességében a következő kép rajzolódik ki: amennyire meggyőző – még ha irodalmi hivatkozásokban szegény is – a könyv első része, annyira kevéssé meggyőző a második rész a névcikkekkel. A Namenartikel zeichnen sich über weite Strecken durch folgende Merkmale aus: • Az (ős-)indogermán nyelv alkalmazott átírási módját illetően Rekonstrukte (*w vs. *ṷ, *bhvs. *bhetc.) sind sie uneinheitlich. • Az elmúlt két évtized releváns szakirodalmára nem hivatkoznak (jóllehet időnként az a benyomás támad, hogy azt azért olvasták), következésképpen az irodalomjegyzékben sem jelenik meg. Összesen bizonyára még három tucat, több szerzőtől származó címet kellene / lehetne pótolni. E részben A korábbi megoldásokat jelentősen javító, illetve megcáfoló szakirodalomból végül az következik, hogy a könyv összességében ritkán haladja meg a 2000. év tudásszintjét, a 2010-esét pedig gyakorlatilag soha. • A különösen a második részben megadott irodalmi hivatkozások erősen önreferenciálisak, különösen a víznevek tekintetében. A két szerzőtől nem származó szakirodalom aligha teheti ki a felét, így az olvasóban téves benyomás alakulhat ki arról, hogy az etimológiák talán az idézett szerzőktől származnak, holott azok Peter Wiesinger Albrecht Greule. Baiern und Romanen. Zum Verhältnis der frühmittelalterlichen Ethnien aus der Sicht der Sprachwissenschaft und Namenforschung Recenziók / Reviews 367 de rendszerint nem teszik. Az egyes etimológiák „felfedezőit” mindenesetre nem nevezik meg célzottan, olykor a megoldás már egy Évszázados. • Csak egyedi esetekben említenek egymással versengő javaslatokat, és ezeket csak ritkán vitatják meg. Többnyire azonban csak egy megoldást közölnek, és az nem mindig a (közvélekedés, illetve a nyelvtudományi felismerés szerint) helyes. • Következésképpen számos esetben egy rég túlhaladott, illetve régóta helytelennek felismert etimológiát kínálnak, a közölt megoldások ráadásul gyakran visszalépést jelentenek a korábban már elért eredményekhez képest, olykor pedig ahhoz képest is, amit a két szerző a saját, idézett szakirodalmában korábban már leírt. • Többször vita nélkül egyetlen lehetséges megoldásként közölnek egy olyan megoldást, amely az adott névhez idézett szakirodalomban egyáltalán nem jelenik meg, az idézett szakirodalom tehát nem szükségképpen támasztja alá a bemutatott Etimológiát. Örvendetes, hogy a bajorok (nyelvileg) újlatin eredetének abszurd tézisét megcáfolták, és hogy Altbayern és Közép-Ausztria (nagyobbrészt) teljes,2 német előtti névanyagát most egy összeállításban együtt találjuk – e nevek etimológiáinak kézikönyveként azonban ez a mű. A modern indogermanisztikának a leírásba és a feltárásba való beillesztésére tett kísérletet das Werk indes nicht brauchbar: Zwar sind wohl die ältesten Belege alle angegeben, die Etymologien können aber – gerade wenn es sich um keltische oder gar vorkeltische Bildungen handelt – nicht durchweg als zutreffend beurteilt werkudarcnak kell tekinteni. Ebben a tekintetben a könyv tipikus képviselője azon munkáknak, klärung der Namen mit einzubeziehen ist zwar lobenswert, muss aber letztlich amelyek Közép-Európa legrégebbi néprétegeinek neveivel foglalkoznak, és amelyek szerzői a témához nem megfelelő indogermanisztikai ismeretekkel rendelkeznek. Közép-Európa e régi névanyagának egészében, megalapozott indogermanisztikai alapon történő feldolgozása tehát továbbra is desideratum marad. Ez azonban – jóllehet germanisztikai oldalról gyakran nem részesül megfelelő recepcióban vagy nem értik meg – névről névre, laza egymásutánban, folyóiratokban és tanulmánykötetekben megjelent cikkekben kétségtelenül végbemegy. 2 Példaként utaljunk arra, hogy hiányoznak a (Bad) Ischl, Iller, Ilz, Vils / Fils nevekről szóló cikkek; valószínűleg további nevek is hiányoznak. HARALD BICHLMEIER 368 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII LITERATUR 1. WÖRTERBÜCHER ACS – Holder Alfred 1896, 1904, 1907: Alt-celtischer Sprachschatz. 3 Bde., Leipzig: Teubner. Delamarre Xavier 2007: Noms de personnes celtiques dans l’épigraphie classique. Nomina Celtica antiqua selecta inscriptionum, Paris: Edition Errance. Delamarre Xavier 2012: Noms de lieux celtiques de l’Europe ancienne. (– 500 / + 500). Dictionnaire. (Collection les Hesperides), Paris: Éditions Errance. DGNB – Greule Albrecht 2014: Deutsches Gewässernamenbuch. Etymologie der Gewässernamen und der zugehörigen Gebiets-, Siedlungsund Flurnamen. Unter Mitarbeit von S. Hackl-Rößler, Berlin, Boston: de Gruyter. DLG² – Delamarre Xavier 2003: Dictionnaire de la langue gauloise. Une approche linguistique du vieux-celtique continental, Préface P.-Y. Lambert, 2e édition revue et très augmentée, Paris: Edition Errance. DLG³ – Delamarre Xavier 2018: Dictionnaire de la langue gauloise. Une approche linguistique du vieux-celtique continental, Préface P.-Y. Lambert, Troisième édition, Paris: Edition Errance. DONB – Niemeyer Manfred (Hrsg.) 2012: Deutsches Ortsnamenbuch, Berlin, Boston: de Gruyter. DTNG – Delamarre Xavier 2019–2021: Dictionnaire des thèmes nominaux du gaulois. A Dictionary of Gaulish Nominal Stems, Volume I: Ab-/Iχs(o)-, Volume II: Lab-/Uχs-pero- (Collection Linguistique 5, 6), Paris: Éditions Les Cent Chemins. EDPC – Matasović Ranko 2009: An Etymological Dictionary of Proto-Celtic. (Leiden Indo-European Etymological Dictionary Series 9), Leiden, Boston: Brill. EDPG – Kroonen Guus 2013: Etymological Dictionary of Proto-Germanic. (Leiden Indo-European Etymological Dictionary Series 11), Leiden, Boston: Brill. EWAhd – Etymologisches Wörterbuch des Althochdeutschen. Band I: -a – bezzisto, von Albert L. Lloyd und Otto Springer, Göttingen, Zürich: Vandenhoeck & Ruprecht, 1988. II. kötet: bī – ezzo, Albert L. Lloyd, Rosemarie Lühr és Otto Springer †, Karen R. Purdy közreműködésével, Göttingen, Zürich: Vandenhoeck & Ruprecht, 1998.