Dalia Kiseliūnaitė. Kuršių nerijos kuršininkų kalba: I dalis. Fonetika ir fonologija

Recenzijos / Reviews 303 PĒTERIS VANAGS Lett Egyetem, Stockholmi Egyetem ORCID-azonosító: orcid.org/0000-0003-0718-364X Kutatási területek: a balti nyelvek története, a lett köznyelv története, nyelvpolitika. DOI: doi.org/10.35321/all88-15 Dalia Kiseliūnaitė A KURŠI-FÖLDNYELV KURŠININKI NYELVE: I. RÉSZ. FONETIKA ÉS FONOLÓGIA Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 2022, 219 p. DOI doi.org/10.35321/e-pub.41.kursininku-kalba-I-dalis ISBN 978-609-411-320-8 (összesen), ISBN 978-609-411-321-5 (I. rész) A kursininkai nyelv egy bizonyos balti idióma, amelyet a Kur-földön, valamint az ahhoz közeli területeken beszéltek talán a XV–XVI. századtól a XX. század második feléig. A latviai Kur-földről áttelepültek és leszármazottaik nyelve volt, amelyet a szomszédos nyelvek (a német és a litván) befolyásoltak, majd a megváltozott történelmi és politikai okok miatt kihalt. A XIX. századtól dokumentálják, a legújabb kor kutatói azonban még fel tudták venni utolsó anyanyelvi beszélőinek beszédét is. Az elmúlt évtizedekben a Klaipėdai Egyetem egy hölgye szentelte a profesorė Dalia Kiseliūnaitė, tiek surinkdama gausią medžiagą, tiek publikuolegtöbb figyelmet a balti nyelvek ezen változatának, és számos cikket írt e témában. A recenzió tárgyát képező monográfia kutatásainak összegzése, valamint e problémakör további elmélyítése. A monográfiát a Bevezetés, két fő fejezet és a Következtetések alkotja. Ezt mellékletek is kiegészítik – a könyvben idézett és tárgyalt nyelvi felvételek részletei. A könyv első része, „A kursenieki nyelv eredete, története, státusza, szociolingvisztikai képe, dokumentálása és kutatása” (15–74. o.), a téma széles körű, általános jellegű bevezetése. A szerző, valamennyi vizsgált kérdésben kiterjedt tudományos és elméleti szakirodalomra támaszkodva, tárgyalja a nyelv eredetét, a Kuršių nerija történetét, a lakosság számának változását, a kurseniekiül (lettül) beszélő halászok letelepedését a régióban, azokat a történelmi eseményeket, amelyek új bevándorlási hullámokhoz és egyéb PĒTERIS VANAGS 304 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVIII társadalmi folyamatokhoz vezettek. D. Kiseliūnaitė részletesen vizsgálja a kursenieki nyelv státuszának kérdését – azt, hogyan lehetne pontosabban jellemezni ezt az idiómát. A szerző véleménye szerint a geolektus, a szociolektus, valamint az etnolektus terminusai lennének a legalkalmasabbak. Minden feltevést komoly megfontolások támasztanak alá, ez azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az idiómát önálló, noha újabb keletű balti nyelvként is meghatározzuk. A következő fejezet a földnyelven több évszázadon át fennálló kétnyelvűséget, valamint a kursenieki nyelv presztízsének problematikáját tárgyalja. Nagyon értékes alfejezet foglalkozik a kursenieki nyelv dokumentálásával és kutatásával is. Itt gazdag anyag gyűlt össze a forrásokra való hivatkozásokkal. Megemlítik Adalbert Bezzenberger, Juris Plakis (Juris Plāķis), Richard Pietsch, Wolfgang P. Schmid, Friedhelm Hinze és más kutatók munkáit. Megemlítik azokat a kutatókat és nyelvrajongókat is (Janis Kuskis (Jānis Kušķis), Laimdotas Ceplitis (Laimdots Ceplītis), Austris Grasis, Ilmars Bernovskis, Richard Pietsch, valamint magát a monográfia szerzőjét), akik a XX. század második felében és a XXI. század elején a kursenieki élő nyelv hangfelvételeinek meglehetősen gazdag gyűjteményét hozták létre. A könyv első része a kursenieki nyelv életképességéről és újjáélesztésének lehetőségeiről szóló fejtegetésekkel zárul. A monográfia második része, „A kursenieki nyelv fonetikája és fonológiája” (75– 185. o.), az idióma fonetikájának leírásával foglalkozik. Rövid áttekintéssel kezdődik a kursenieki nyelv fonetikai és fonológiai kutatásának történetéről (75–78. o.). E bevezetés után rendszeresen tárgyalja a szótagot (78–81. o.), a hangsúlyozást – a hangsúly helyét és a hanglejtést (81–91. o.), a vokalizmust (91–135. o.) és a konsonantizmust (135–178. o.). Minden fejezet több, sőt akár számos alfejezetből áll. A következtetések gazdag anyag felhasználásával születtek: részben maga a szerzőnő rögzítette, részben régebbi felvételekből vagy feljegyzésekből gyűjtött anyag alapján. A kuršiai nyelv minden sajátosságát összeveti a lett nyelv, különösen a kurši nyelvjárások jellegzetességeivel, meghatározza más nyelvek lehetséges hatását, valamint magának a kuršiai idiómának az innovációit is. A nyelvi jelenségeket mind szinkrón, mind diakrón szempontból igyekszik vizsgálni. Néhány megjegyzés és gondolat, amelyek a nagy értékű monográfia olvasása közben merültek fel. A hangsúlyozás tárgyalásakor (81–82. o.) megemlíti, hogy az igekötős igékben olykor hangsúlytalan ne- (ni-) igekötő fordul elő, pl. praes. 1. ni‘atsecerûos ‘nem emlékszem’, praes. 3. nepalīʒi´ ‘nepadėjo’, praes. 3. ni‘ãzmaksa.i ‘neužmokėjo’. Panašių faktų nurodyta ir ankstesnių tyrėjų, pvz., Adalbertas Bezzenbergeris (1888: 42) mini keletą pavyzdžių su kirčiuota šaknimi ir po kitų priešdėlių, pvz., atnáku, salaulát. Kyla klausimas, ar čia ne senesnės ir laisvesnės latvių kalbos kirčiavimo sistemos, kurios atspindžiai pastebimi ir XVII–XVIII a. latviškoje poezijoje (plg. Ancītis 1936), reliktas. Įdomus analoginio išlyginimo, kurio nėra bendrinėje latvių kalboje, atvejis paminėtas 96-ame puslapyje. Kaip anksčiau aprašė ir Plakis (Plāķis 1927: 48, 64), veiksmažodžio asmenavimo paradigmoje šaknies balsių /e/ ir /æ/ artikuliacija išlyginama, „todėl praes. 2. sg. šaknies ē toks pat kaip 1. sg. én félek, te félsz és így tovább.” Dalia Kiseliūnaitė. Kuršių nerijos kuršininkų kalba: I dalis. Fonetika ir fonologija Recenziók / Reviews 305 Akárcsak néhány dél-kurši nyelvjárásban, a kurzföldiek által használt puĩšis ‘legény, béres’ főnév (100. o.) másodlagos š-sel a gen. sg. és a többes számú esetekben. Nem lehet teljesen egyetérteni a szerző azon állításával, miszerint „az elöljárószók régebbi szerkezete az igekötőkben marad fenn: a lett uzigékben kettőshangzós formája van: fut. 2. sg. uõzdaba. ‘vigyázz’ (MS), partic. a. praet. m. N. sg. uõzâuʒ´s ‘užaugęs’ (EK_03), praet. 3. uõzlik´ ‘uždėjo’ (EK_31)“ (p. 101). Ebben a konkrét esetben a megnyúlás valószínűleg másodlagos (Endzelīns 1951: 688–689). Kétséges a szerzőnő következő állítása is: „Az aiz elöljárószó itt az alakig monoftongizálódik, az igekötőben pedig, akárcsak a Kurzeme déli nyelvjárásaiban, alakja hosszú āz magánhangzóval szerepel: praet. 3. ãzmaksa´ ‘kifizette’ (EK_28), az  gâl’da ‘az asztal mögött’“ (101. o.). Itt valószínűleg nem monoftongizációról van szó, hanem az elöljárószó archaikusabb alakjának megőrzéséről (Endzelīns 1951: 636; Rudzīte 1964: 144). Talán figyelmetlenség folytán került bele ez a mondat: „A mai adatközlők nyelvében a lett köznyelvi pār- ‘egy cselekvés iránya valamin keresztül, valamin át, bizonyos ideig stb.’ és a par- ‘a visszatérő mozgás iránya’ előtag megfelelői sem mindig különülnek el világosan” (105. o.). A lett köznyelvben nincs parelőtag, csak pār-, amely mindkét említett jelentésárnyalattal rendelkezik. A 110. oldalon a szerző kijelenti: „Az anaptixisszel járó valamennyi eset azt mutatja, hogy döntő jelentősége valószínűleg a kevert diftongusok első komponensének megrövidülésének és a hangsúly mássalhangzóra való áthelyeződésének volt. Ez a folyamat a zemgalei nyelvjárásokban és az úgynevezett kurföldi »zemgalei sarokban« kezdődhetett, ahonnan Endzelīns feltételezése szerint a lakosság nagyobb része a félsziget északi részére érkezett. Különösen szabályszerűen rövidült meg az első komponens az r-rel alkotott diftongusokban, majd a többi diftongusban is. Ebből a szempontból a kursenieki hanglejtési oppozíció mindkét tagja közeledett egymáshoz (a nem folyamatos hanglejtés elveszítette a nyomó hanglejtés megkülönböztető jegyeit, a folyamatos pedig már korábban is megőrizte a rövid első komponenst).” Janis Endzelīns azonban fordítva magyarázza a folyamatot (Endzelīns 1951: 152): a tautoszillabikus r előtti rövid magánhangzó a régi rövidség fennmaradása, amely a régi zemgaleiek nyelvére volt jellemző, nem pedig másodlagos jelenség. A létigék 1. és 2. személyű többes számú végződéseinek -am / -ām, -at / -āt történetéről szólva (126–127. o.) az állítás szerint „Endzelīns a rövidülést a főnevek többes számával próbálja összekapcsolni. D.–I. a formák megrövidülésével (ez a kuršinkiek nyelvben valóban megtalálható) (Endzelīns 1951: 884), Kurföld nyelvjárásaiban azonban egy valamely földrajzilag pontosabban körülhatárolt területre nézve ez a kapcsolat aligha jellemző. Ezenkívül még azt is meg kellene magyarázni, hogy Endzelyns szerint a lett nyelvjárásokban a -ām végződésű főnévi formák miért hatottak az igék 2. sz. alakjára is, amely fonetikailag nem hasonló?” Úgy tűnik, hogy Endzelyns gondolata ebben az esetben kissé más – mindenekelőtt fonetikai párhuzamokat keres a tsz. D.–I. és a tsz. 1. személyű végződések -am / -ām használata között, és csak ezt követően állítja, hogy a tsz. 1. személyű végződés fonetikai megrövidülése következtében megjelent az analóg, rövid magánhangzót tartalmazó tsz. 2. személyű -at végződés is. Talán téves az az állítás, hogy „[A] lett nyelvjárásokban az ā-tövű alakok végződése ritkábban megy át az a-tövű paradigmába (gadās > gadas ‘történik, előfordul’), mint fordítva” (128. o.). Itt a jelenség éppen ellenkezőleg magyarázandó – az a-tövű végződés PĒTERIS VANAGS 306 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVIII ritkán megy át az ā-tövű paradigmába. A továbbiakban a szerző a következőképpen találgat e folyamatról: „Ezt a tendenciát a kuróniaiak már Kurföldről hozták magukkal, vagy a rendszer valamiféle kiegyenlítődéseként [...], ezt még tovább kellene vizsgálni [...].“ Ebben a kérdésben figyelembe kell venni Endzelīns megjegyzését is (Endzelīns 1951: 905), miszerint Nycában, Gramzdában, Vainiuodēben megmaradt a különbség az -as és az -ās között. Az i és u terjedéséről írva (134. o.) a szerző példaként az iemacnate (= iemācināt) ‘megtanítani’ alakot említi. Ilyen képzőt Plāķis is megadott (Plāķis 1927: 65–66), pl. mãcĕnu, kũrĕnu. Megjegyzendő, hogy az -en képző az -in helyett széles körben használatos a XVI. és XVII. századi szövegekben, köztük Georg Mancelis műveiben is, pl., aitzenaht, dahwena, paſudenati1. Tehát ez régi jelenség is lehet, és nem feltétlenül fonetikai. Hasonlóképpen a -nieks képzős származékok: zmnieks ‘földlakó, a tenger másik partjának lakója’ stb.“ A (134. o.) teljes mértékben megfelelnek Nyugat-Kurföld (Endzelīns 1951: 362) és a XVI–XVII. századi írások -enieks képzős alakjainak, pl. Mancelis Darbeneeki, Ghräzeneeku, Muiteneekus2. A k és g kapcsolatok sorsát illetően megemlítendők az ia-tövű igék következő alakjai: es lûǯûos ‘imádkozom’, valamint Bezzenberger által feljegyzett praes. 1. sg. sáutschu / sóutschu ‘kiáltok’, lúdschu ‘imádkozom’ (165. o.). Az ilyen típusú alakokat Plakis (Plāķis 1927: 64) is említi. Másodlagos eredetükről már Endzelīns (Endzelīns 1905: 181–182) is írt, két példát is említve egy 1671-ben kiadott énekeskönyvből, és hozzátéve, hogy G. Mancelis Postillájában (1653) ő nem talált ilyeneket. Valójában G. Mancelis szövegeiben több mint húsz alkalommal3 találhatók olyan alakok, mint a luhdſcho, luhdſchu, luhdſchohs. Mancelis a brautſcho, peeśautſcho, patteitſchu, aißleedſchu, kleedſchu, sőt a śuhdſchu alakokat is használta. Ilyenek Heinrich Adolphi grammatikájában (Adolphi 1685) is előfordulnak: Beidſchu (139), Brautſchu (141), Kleedſchu (155), Leedſchu (162), Schņahtſchu (184), Schņaudſchu (185), Śmeltſchu (194), trentśchu (203). Megtalálhatók Gotthard Friedrich Stender grammatikájában (1783) is: beidſchu, kleedſu (dſchu), ſchņaudſu (dſchu), ślehdſu (dſchu), śneedſu (dſchu), ſteidſu (dſchu), brauzu 1 Lásd bővebben: http://senie.korpuss.lv/index.jsp?wordform=%25ena%25&source=Manc1631_Cat& source=Manc1631_LGL&source=Manc1631_LVM&source=Manc1631_Syr&source= Manc1637_Sal&source=Manc1638_L&source=Manc1638_PhL&source=Manc1638_ Run&source=Manc1654_LP1&source=Manc1654_LP2&source=Manc1654_ LP3&sort=asc&limit=50&cols=4. 2 Lásd bővebben. http://senie.korpuss.lv/index.jsp?wordform=%25eneek%25&source=Manc1631_ Cat&source=Manc1631_LGL&source=Manc1631_LVM&source=Manc1631_ Syr&source=Manc1637_Sal&source=Manc1638_L&source=Manc1638_ PhL&source=Manc1638_Run&source=Manc1654_ LP1&source=Manc1654_LP2&source=Manc1654_LP3&sort=asc&limit= 50&cols=4. 3 Lásd bővebben: http://senie.korpuss.lv/index.jsp?wordform=luhd%25&sort=A-Z&limit=50&page= 2&cols=4&source=SENIE. Dalia Kiseliūnaitė. Kuršių nerijos kuršininkų kalba: I dalis. Fonetika ir fonologija Recenziók / Reviews 307 (tſchu), brehzu (tſchu), mautſchu, pluhzu (tſchu), ŗauzu (tſchu), śmelku (tſhu), teezu (tſchu), trauzu (tſchu), treezu (tſchu), trenku (tſchu) (Stender 1783: 111–115). Bár e formák egy részének hitelessége kétségbe vonható (vö. „Kétségeim vannak afelől is, hogy valóban léteztek-e valahol olyan ismert jelen idejű alakok, mint a beidžu, kliedžu stb. (a helyes beidzu, kliedzu stb. helyett [...]” – állítja J. Endzelīns (Endzelīns 1914: 909)), a még élő kursenieki nyelvből feljegyzett használati eset megerősíti az analógia folyamatának nyelvbeli elterjedtségét. A legutóbbi kursenieki ősei talán már az ó-Kuršból való elköltözésükkor magukkal hozták ezt a tendenciát. A 175. oldalon az áll, hogy „ eltűnt a tővagy a képző mássalhangzója után, míg az -s a N. sg.-ben a formában -š-sé változik (ceļš „út”, kaimiņš „szomszéd” stb.).“ Ez nem igaz, mert ezekben a szavakban a szóvégi magánhangzó eltűnése után az l / n és az i eredményeként palatális mássalhangzó, ļ / ņ keletkezett, és éppen utána változott az s š-vé. A 276. lábjegyzetben (177. o.) a szerző azt írja, hogy „amennyire hallottam, a šventojiškiai-k rendszeresen használják a m. N. sg.-t. meccs, G. sg. a mágus pedig stb.” Ha valóban így ejtik a nominativust, akkor ez másodlagos morfológiai ejtés lenne, mivel a fonetikai folyamat eredménye ugyanazon az oldalon idézett kurši szövegben látható: tac  mač. A könyv utolsó fejezetében (179–185. o.) a szerző összegzi és bemutatja a kurši nyelv fonetikájának jellemzőit, és több csoportra osztja őket: a lett nyelv A Kuršföld lív nyelvjárásainak jellemzői, a középső dialektus vonásai, mindkét nyelvjáráscsoportban közös vonások, a kurši nyelv újításai, valamint a német és a litván nyelv hatása. A nyelvi adatok elemzése alátámasztja azt a hipotézist, hogy történetileg két különböző kurši csoport létezett Kuršföld északi és déli részén, amelyek nyelvi jellemzői a belső migráció következtében később keveredni kezdtek. Ezért a rögzített nyelvben mind a lív, mind a déli Kuršföld zemgalliai szegletének nyelvjárási jellemzői láthatók. Helyi nyelvi újítások is megjelentek. Csak talán nem kellene ezek közé sorolni a „praes. 1. plûču ‘ütök’, slêǯu ‘bezárom, bezárom kulccsal’ és mások” alakokat. (184. o.), mivel, amint már említettük, ilyen formák a régi, XVII–XVIII. századi írásokból is ismertek, továbbá ez nem fonetikai, hanem morfonológiai folyamat. Talán „a j mássalhangzó kiesése s előtt, amely progresszív asszimilációt (s > š) váltott ki, a kursenieki nyelvben a hímnemű nominativus névszói alakját is érintette: jâunaiš ‘fiatalabb’, pĭmaiš ‘első’ stb.” A (184. o.) nem specifikus kursenieki innováció, mivel ilyen formák széles körben ismertek Dél-Kurzia nyelvjárásaiból is, például Rucava, Nyca, Barta stb. (Endzelīns 1951: 200). A szélesebb körű általános következtetéseket (186–189. o.) kiegészítik az adatközlők, valamint a felhasznált szakirodalom jegyzékei (190–200. o.). Megjegyzés – J. Endzelīns cikkeinek leírásait talán egységesen kellett volna közölni. Jelenleg kettő a Darbu izlase című gyűjteményből van idézve, a másik kettő pedig a Filologu biedrības raksti című folyóiratból, noha mind a négy megtalálható mind az elsődleges, mind a másodlagos forrásban. A monográfia szövegét nagyon értékes mellékletek is kiegészítik: ezek a monográfiában idézett és tárgyalt valamennyi hangfelvétel-részlet, amelyek lehetővé teszik, hogy meghalljuk még élő nyelv hangzását. Dalia Kiseliūnaitė monográfiája egy valóban már kihalt balti nyelvváltozatnak – a kursenieki nyelvnek – szentelt mű; jelentős hozzájárulás a baltisztikához, amely sokak számára szükséges PĒTERIS VANAGS 308 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVIII más kutatók számára, nemcsak a nyelvészek, hanem a történészek, etnológusok és más szakemberek számára is hasznos. Most türelmetlenül várják a monográfia megígért második részét – a nyelvtan leírását. LITERATŪRA Adolphi Heinrich 1685: Erster Versuch Einer kurtz-verfasseten Anleitung Zur Lettischen Sprache, Mitau: George Radetzky. Ancītis Krišjānis 1936: Pārstatītais akcents nevācu dzejā. – Ceļi 7, Rīga: Ramave, 116–125. Bezzenberger Adalbert 1888: Ueber die Sprache der preußischen Letten, Göttingen: Vandenhoeck und Ruprecht. Endzelīns Jānis 1905: Zur Erweichung der Gutturale im Lettischen. – Beiträge zur Kunde der indogermanischen Sprachen 29, 178–195 (= Endzelīns Jānis 1974: Darbu izlase 1, Rīga: Zinātne, 290–306). Endzelīns Jānis 1914: Vecā Stendera Latviešu gramatika un vārdnīca. – Druva 9, 907–911 (= Endzelīns Jānis 1974: Darbu izlase 2, Rīga: Zinātne, 548–553). Endzelīns Jānis 1951: Latviešu valoas gramatika, Rīga: Latvijas Valsts izdevniecība. Plāķis Juris 1927: Kursenieku valoda. – Latvijas Universitātes raksti 16, 33–124. Rudzīte Marta 1964: Latviešu dialektoloģija, Rīga: Liesma. Stender Gotthard Friedrich 1783: Lettische Grammatik, Mitau: Johann Fried. Steffenhagen. Beérkezett 2023. március 2-án. PĒTERIS VANAGS Lett és balti tanulmányok tanszéke Bölcsészettudományi Kar Lett Egyetem Visvalža iela 4a, Rīga, LV-1050 peteris.vana[email protected]v Szláv és balti nyelvek, finn, holland és német nyelv tanszéke Stockholmi Egyetem Universitetsvägen 10 E, Stockholm, SE-106 91 peteris.vana[email protected]