Dalia Kiseliūnaitė. Kuršių nerijos kuršininkų kalba: I dalis. Fonetika ir fonologija

PĒTERIS VANAGS Lettországi Egyetem, Stockholmi Egyetem ORCID id: orcid.org/0000-0003-0718-364X Kutatási területek: a balti nyelvek története, a lett köznyelv története, nyelvpolitika. DOI: doi.org/10.35321/all88-15 Dalia Kiseliūnaitė A KURŠI-FÖLDNYELV A KURŠI-TURZÁSON: I. RÉSZ. FONETIKA ÉS FONOLÓGIA Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 2022, 219 p. DOI doi.org/10.35321/e-pub.41.kursininku-kalba-I-dalis ISBN 978-609-411-320-8 (összes), ISBN 978-609-411-321-5 (I. rész) A kuršininkai nyelve egy bizonyos balti idióma, amelyet a Kurši-turzáson és a hozzá közeli területeken talán a XV–XVI. századtól a XX. század második feléig beszéltek. A lett Kuršból áttelepültek és leszármazottaik nyelve volt, amelyet a szomszédos nyelvek (a német és a litván) hatása ért, és amely megváltozott történelmi és politikai okok következtében kihalt. A XIX. századtól dokumentálják, de a legújabb kor kutatói még az utolsó anyanyelvi beszélők beszédét is rögzíthették. Az elmúlt évtizedekben a balti nyelvek e változatának a legtöbb figyelmet a Klaipėdai Egyetem professzora, Dalia Kiseliūnaitė szentelte: gazdag anyagot gyűjtött, és számos, a témával foglalkozó tanulmányt publikált. A recenzált monográfia kutatásainak összefoglalása, valamint e problematika további elmélyítése. A monográfia Bevezetésből, két fő fejezetből és Következtetésekből áll. Függelékek is kiegészítik – nyelvi felvételek részletei, amelyeket a könyv idéz és tárgyal. A könyv első része, „A kuršininkai nyelv eredete, története, státusza, szociolingvisztikai képe, dokumentálása és kutatása” (15–74. o.), a téma széles körű, általános jellegű bevezetése. A szerző valamennyi vizsgált kérdésben kiterjedt tudományos és elméleti szakirodalomra támaszkodva tárgyalja a nyelv eredetét, a Kurši-turzás történetét, a lakosság létszámának változását, a kuršiul (lettül) beszélő halászok letelepedését a régióban, azokat a történelmi eseményeket, amelyek új bevándorlási hullámokhoz vezettek, valamint más Recenzijos / Reviews 303 PĒTERIS VANAGS társadalmi folyamatokat. D. Kiseliūnaitė részletesen vizsgálja a kuršininkai nyelvének státuszát – hogyan lehetne jobban meghatározni ezt az idiómát. A szerző véleménye szerint leginkább a gele k to, sociolekto bei etnolekto terminusok volnának megfelelőek. Minden feltevést komoly megfontolások támasztanak alá, ez azonban nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy az idiómát önálló, jóllehet újabb eredetű balti nyelvként határozzuk meg. A fejezet ezután a turzáson több évszázadon át fennálló kétnyelvűséget, valamint a kuršininkai nyelv presztízsének problematikáját tárgyalja. Nagyon értékes az a részfejezet is, amely a kuršininkai nyelv dokumentálásával és kutatásával foglalkozik. Itt gazdag anyagot gyűjtöttek össze a forrásokra való hivatkozásokkal. Adalbert Bezzenberger, Juris Plakis (Jurio Plāķis), Richard Pietsch, Wolfgang P. Schmid, Friedhelm Hinze és más kutatók munkáit említik. Azokat a kutatókat és nyelvrajongókat is megnevezik (Janis Kuškis (Jānis Kuškis), Laimduotas Ceplytis (Laimdots Ceplītis), Austris Grasis, Ilmaras Bernovskis, Richard Pietsch, maga a monográfia szerzője), akik a XX. század második felében és a XXI. század elején a még élő kuršininkai nyelv meglehetősen gazdag hangfelvétel-gyűjteményét állították össze. A könyv első része a kuršininkai nyelv vitalitásáról és újjáélesztésének lehetőségeiről szóló fejtegetésekkel zárul. A monográfia második része, „A kuršininkai nyelv fonetikája és fonológiája” (75–185. o.), az idióma fonetikájának leírását tartalmazza. Rövid áttekintéssel kezdődik a kuršininkai nyelv fonetikai és fonológiai kutatásának történetéről (75–78. o.). A bevezetés után rendszeresen tárgyalja a szótagot (78–81. o.), a hangsúlyozást – a hangsúly helyét és a hanglejtést (81–91. o.), a vokalizmust (91–135. o.) és a konsonantizmust (135–178. o.). Minden fejezet több, esetenként számos részfejezetből áll. A következtetések gazdag anyag felhasználásával születtek: egyaránt támaszkodnak a szerző által rögzített, valamint régebbi felvételekből vagy lejegyzésekből összegyűjtött anyagra. A kuršininkai nyelv minden sajátosságát összeveti a lett nyelv, különösen a kurši nyelvjárások jellemzőivel, meghatározza más nyelvek lehetséges hatását, valamint magának a kuršininkai idiómának az újításait is. A nyelvi jelenségeket szinkrón és diakrón szempontból egyaránt vizsgálja. Néhány megjegyzés és gondolat, amelyek a nagy értékű monográfia olvasása közben merültek fel. A hangsúlyozás tárgyalásakor (81–82. o.) megemlítik, hogy előfordul, hogy az igekötős igékben a ne- (ni-) igekötő hangsúlytalan, például praes. 1. niʼat-secerūos ‘nem emlékszem’, praes. 3. nepalžīj ‘nem segített’, praes. 3. niʼāzmaksa.i̯į ‘nem fizetett’. Hasonló tényeket korábbi kutatók is megjelöltek, például Adalbert Bezzenberger (1888: 42) több példát említ más igekötők után hangsúlyos tővel, például atnāku, salau­lāt. Felmerül a kérdés, hogy nem a lett nyelv régebbi és szabadabb hangsúlyozási rendszerének relikviájáról van-e szó, amelynek visszfényei a XVII–XVIII. századi lett költészetben is megfigyelhetők (vö. Ancītis 1936). Az analógiás kiegyenlítődés érdekes, a lett köznyelvből hiányzó esetét említi a 96. oldalon. Amint azt korábban Plakis (Plāķis 1927: 48, 64) is leírta, az igeragozási paradigmában a tő /e/ és /æ/ magánhangzóinak artikulációja kiegyenlítődik, „ezért a praes. 2. sg. tövének ē-je ugyanaz, mint az 1. sg. es bēgu, tu bēgi és így tovább esetében”. 304 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVIII Dalia Kiseliūnaitė. A kurši-turzási kuršininkai nyelve: I. rész. Fonetika és fonológia A déli kurši nyelvjárásokhoz hasonlóan a kuršininkai által használt pušis főnév jelentése ‘legény, béres’ volt (100. o.), másodlagos š-sel a birtokos egyes szám és a többes számú esetek alakjából. Nem lehet teljesen egyetérteni a szerző azon állításával, hogy „a prepozíciók régebbi szerkezete az igekötőkben marad fenn: a lett uz igékben diftongusos alakot vesz fel: fut. 2. sg. uõzdaba. ‘őrizd’, partic. a. praet. m. N. sg. uõzauš s ‘felnőtt’ (EK_03), praet. 3. uõzlik ‘feltette’ (EK_31)” (101. o.). Ebben a konkrét esetben a diftongusosodás valószínűleg másodlagos (Endzelīns 1951: 688–689). Kétséges a szerző következő állítása is: „A aiz prepozíció itt az alakig monoftongizálódik, az igekötőben pedig, akárcsak a Kurš déli nyelvjárásaiban, hosszú magánhangzós alakja van: āz: praet. 3. āzmaksaī ‘kifizette’ (EK_28), az gāl’ da ‘az asztal mögött’” (101. o.). Itt valószínűleg nem monoftongizációról, hanem a prepozíció archaikusabb alakjának megőrzéséről van szó (Endzelīns 1951: 636; Rudzīte 1964: 144). Talán figyelmetlenségből került a szövegbe a következő mondat: „A mai adatközlők nyelvében a lett köznyelvi pār- ‘egy tárgyon keresztül, át, bizonyos ideig stb. végzett cselekvés iránya’ és a par- ‘visszafelé irányuló mozgás’ megfelelői sem különülnek el mindig világosan” (105. o.). A lett köznyelvben nincs par- igekötő, csak a pār-, amely mindkét említett jelentésárnyalatot hordozza. A szerző a 110. oldalon ezt állítja: „Minden anaptixisszel járó eset arra utal, hogy valószínűleg a kevert diftongusok első komponensének megrövidülése és a nyomaték mássalhangzóra tolódása bírt döntő jelentőséggel. Ez a folyamat a zemgalei nyelvjárásokban és az úgynevezett Kurši „zemgalei sarkában” kezdődhetett, ahonnan Endzelīns feltételezése szerint a lakosság nagyobb része az északi turzásra érkezett. Különösen szabályosan rövidült meg az első komponens az r-t tartalmazó diftongusokban, majd másokban is. Ebből a szempontból a kuršininkai két hanglejtési oppozíciójának tagjai közeledtek egymáshoz (a megszakított hanglejtés elveszítette a stumtīna-hanglejtés megkülönböztető jegyeit, a folyamatos pedig kezdettől fogva megőrizte a rövid első komponenst).” Jānis Endzelīnas azonban fordítva magyarázza a folyamatot (Endzelīns 1951: 152): a rövid magánhangzó a tautoszillabikus r előtt a régi rövidség megőrzése, amely a régi zemgalei nyelvre jellemző, nem pedig másodlagos jelenség. Az igék 1. és 2. többes számú végződéseinek -am / -ām, -at / -āt történetéről szólva (126–127. o.) azt állítják, hogy „Endzelīnas a rövidülést a főnevek többes számú D.–I. alakjainak rövidülésével próbálja összekapcsolni (ez a kuršininkai nyelvben valóban megvan) (Endzelīns 1951: 884), a Kurš nyelvjárásaiban azonban valamely földrajzilag világosabban körülhatárolható terület esetében ez a kapcsolat valószínűleg nem jellemző. Ezenkívül még meg kellene magyarázni, miért hatottak a főnevek –ām végződésű alakjai Endzelīnas szerint a 2. személyű igealakra is, amely fonetikailag nem hasonló?” Úgy tűnik, Endzelīnas gondolata ebben az esetben kissé más: először fonetikai párhuzamokat keres a többes számú D.–I. és az 1. többes számú végződések –am / –ām használata között, és csak ezután állítja, hogy az 1. többes számú végződés fonetikai rövidülése miatt létrejött a 2. többes számú –at végződés rövid magánhangzóval. Talán tévedés történt annak állításakor, hogy „[A lett nyelvjárásokban az ā-tövű alakok végződése ritkábban megy át az a-tövű paradigmába (gads > gadus ‘történik, előfordul’), mint fordítva” (128. o.). Itt a jelenséget ellenkezőleg kell magyarázni – az a-tövű végződés Recenzijos / Reviews 305 PĒTERIS VANAGS ritkán kerül át az ā-tövű paradigmába. A szerző ezután így spekulál erről a folyamatról: „Ezt a tendenciát a kuršininkai vajon már Kuršból hozták magukkal, vagy a rendszer bizonyos kiegyenlítődéseként jelentkezik [...], még további vizsgálatot igényel [...].” E kérdésben figyelembe kellene venni Endzelīnas megjegyzését is (Endzelīns 1951: 905), miszerint Nycában, Gramzdában és Vainiuodében megmaradt az –as és –ās közötti különbség. Az i és u terjedéséről írva (134. o.) a szerző példaként az iemacėnate (= iemācināt) ‘megtanítani’ alakot említi. Ilyen képzőt Plaķis (Plāķis 1927: 65–66) is megadott, például māčēnu, kūrēnu. Megjegyzendő, hogy az -en képzőt az -in helyett széles körben használták a XVI. és XVII. századi szövegekben, köztük Georg Mancelis műveiben is, például aitzenah t, dah wena, pafudenati¹. Tehát ez régi jelenség lehet, és nem feltétlenül fonetikai. Hasonlóképpen a -enieks: zemēnieks ‘földlakó, a tenger másik partjának lakója’ és egyéb képzett alakok” (134. o.) teljesen megfelelnek a nyugat-kurši alakoknak (Endzelīns 1951: 362), valamint a XVI–XVII. századi írások –enieks képzős alakjainak, például Mancelis Darbeneeki, Ghrāzeneeku, Muiteneekus⟧². A ķi és ģi kapcsolatok sorsáról szólva a következő, ia-tövű igék említett alakjai: es ląžuos, šūtsch u / šōutsch u, lūdschu, luhdʒcho, luhdʒchu, luhdʒchohs, brautfcho, peēsautfcho, patteitfchu, aiʒleedfchu, kleedfchu, šūhdfchu, Beidfchu, Brautfchu, Kleedfchu, Leedfchu, Schņahtfchu, Schņaudfchu, Šmeltfchu, trentšchu, beidfchu, kleedfų, fchņa udfų, šle hdfų, šneedfų, fteidfų, brauʒu ¹ Bővebben lásd http://senie.korpuss.lv/index.jsp?wordform=%25ena%25&source=Manc1631_Cat&source=Manc1631_LGL&source=Manc1631_LVM&source=Manc1631_Syr&source=Manc1637_Sal&source=Manc1638_L&source=Manc1638_PhL&source=Manc1638_Run&source=Manc1654_LP1&source=Manc1654_LP2&source=Manc1654_LP3&sort=asc&limit=50&cols=4. ² Bővebben lásd http://senie.korpuss.lv/index.jsp?wordform=%25eneek%25&source=Manc1631_Cat&source=Manc1631_LGL&source=Manc1631_LVM&source=Manc1631_Syr&source=Manc1637_Sal&source=Manc1638_L&source=Manc1638_PhL&source=Manc1638_Run&source=Manc1654_LP1&source=Manc1654_LP2&source=Manc1654_LP3&sort=asc&limit=50&cols=4. ³ Bővebben lásd http://senie.korpuss.lv/index.jsp?wordform=luhd%25&sort=A-Z&limit=50&page=2&cols=4&source=SENIE. 306 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVIII Dalia Kiseliūnaitė. A kurši-turzási kuršininkai nyelve: I. rész. Fonetika és fonológia (tɕchu), brehzu (tɕchu), mautɕchu, pluhzu (tɕchu), rauzu (tɕchu), šmelku (tɕhu), tee-zu (tɕchu),trauzu (tɕchu), treezu (tɕchu), trenku (tɕchu) (Stender 1783: 111–115). Noha e formák egy részének hitelessége kétséges lehet (vö. „Kétségeim támadnak afelől, hogy valóban léteztek-e valahol olyan jelen idejű alakok, mint beidžu, kliedžu stb. (a helyes beidzu, kliedzu stb. helyett [...]” – állítja J. Endzelīnas (Endzelīns 1914: 909)), a még élő kuršininkai nyelvből rögzített használati eset megerősíti az analógiás folyamat elterjedtségét a nyelvben. Az utolsó kuršininkai ősei talán már a régi Kuršból való áttelepülésük során magukkal hozták ezt a tendenciát. A 175. oldalon az áll, hogy „az ł eltűnik a tő vagy a képző mássalhangzója után, az –s pedig az N. sg. alakban –š-sé válik (cel̨š ‘út’, kaimiņš ‘szomszéd’ stb.).” Ez nem igaz, mert e szavakban a végződés magánhangzójának eltűnése után az l / n és į hangokból palatális mássalhangzó, l / ņ keletkezett, és éppen utána vált –š-sé. A 276. jegyzetben (177. o.) a szerző ezt írja: „amennyire hallottam, a šventojiškiai rendszeresen használják az m. N. sg. mačs, G. sg. maĝą stb. alakot.” Ha a nominativus valóban így hangzik, akkor ez másodlagos morfológiai kiejtés volna, mivel a fonetikai folyamat eredménye ugyanazon az oldalon, a kuršininkai szövegben látható: taç maç. A könyv utolsó fejezetében (179–185. o.) a szerző összegzi és jellemzi a kuršininkai nyelv fonetikai vonásait, és több csoportra osztja őket: a lett nyelv Kurš lív nyelvjárásainak jellemzői, a középső dialektus vonásai, mindkét nyelvjáráscsoportban közös vonások, a kuršininkai nyelv újításai, valamint a német és a litván nyelv hatása. A nyelvi adatok elemzése alátámasztja azt a hipotézist, hogy a kuršininkaiaknak két, történetileg eltérő csoportja volt Kurš északi, illetve déli részéről, amelyek nyelvi vonásai a belső migráció következtében később keveredni kezdtek. Ezért a rögzített nyelvben mind a lív, mind a déli Kurš zemgalei sarkának nyelvjárási vonásai láthatók. Helyi nyelvi újítások is kialakultak. Csak talán nem kellene ilyeneknek tekinteni a „praes. 1. plūcu ‘miénk’, slēžu ‘bezárom, lezárom’ stb.” (184. o.) alakokat, mert amint már említettük, ilyen alakok a régi XVII–XVIII. századi írásokból is ismertek, továbbá ez nem fonetikai, hanem morfonológiai folyamat. Talán „a j mássalhangzó kiesése s előtt, amely progresszív asszimilációt (s > š) okozott, a kuršininkai nyelvben a férfinemű nominativus megjelölt alakját is érintette: jāunais ‘a fiatal’, pirm̄ais ‘az első’ stb.” (184. o.) sem specifikus kuršininkai újítás, mert ilyen alakok a déli Kurš nyelvjárásaiból is széles körben ismertek, például Rucavából, Nycából, Bartából stb. (Endzelīns 1951: 200). A szélesebb körű általános következtetéseket (186–189. o.) az adatközlők, valamint a felhasznált irodalom jegyzékei egészítik ki (190–200. o.). Egy apró megjegyzés: J. Endzelīns tanulmányainak leírásait talán egységesen kellett volna megadni. Jelenleg kettőt a Darbu izlase gyűjteményből idéznek, kettőt pedig a Filologu biedrības raksti folyóiratból, noha mind a négy megtalálható mind az elsődleges, mind a másodlagos forrásban. A monográfia szövegét igen értékes függelékek is kiegészítik: ezek a monográfiában idézett és tárgyalt valamennyi hangfelvételrészlet, amelyek lehetővé teszik a még élő nyelv hangzásának meghallgatását. Dalia Kiseliūnaitė monográfiája valóban egy már kihalt balti nyelvváltozatnak – a kuršininkai nyelvnek – szentelt mű; jelentős hozzájárulás a baltisztikához, amely sokak számára szükséges Recenzijos / Reviews 307 PĒTERIS VANAGS más kutatók számára, és nemcsak a nyelvészek, hanem a történészek, etnológusok és más szakemberek számára is hasznos. Most türelmetlenül várják a monográfia ígért második részét – a nyelvtan leírását. LITERATŪRA Adolphi Heinrich 1685: Erster Versuch Einer kurtz-verfas­seten Anleitung Zur Lettischen Sprache, Mitau: George Radetzky. Ancītis Krišjānis 1936: Pārstatītais akcents nevācu dzejā. – Ceļi 7, Rīga: Ramave, 116–125. Bezzenberger Adalbert 1888: Ueber die Sprache der preußischen Letten, Göttingen: Vandenhoeck und Ruprecht. Endzelīns Jānis 1905: Zur Erweichung der Gutturale im Lettischen. – Beiträge zur Kunde der indogermanischen Sprachen 29, 178–195 (= Endzelīns Jānis 1974: Darbu iz­lase 1, Rīga: Zinātne, 290–306). Endzelīns Jānis 1914: Vecā Stendera Latviešu gramatika un vārdnīca. – Druva 9, 907–911 (= Endzelīns Jānis 1974: Darbu izlase 2, Rīga: Zinātne, 548–553). Endzelīns Jānis 1951: Latviešu valodas gramatika, Rīga: Latvijas Valsts izdevniecība. Plāķis Juris 1927: Kursenieku valoda. – Latvijas Universitātes raksti 16, 33–124. Rudzīte Marta 1964: Latviešu dialektoloģija, Rīga: Liesma. Stender Gotthard Friedrich 1783: Lettische Grammatik, Mitau: Johann Fried. Steffenhagen. Įteikta 2023 m. kovo 2 d. PĒTERIS VANAGS Latvistikas un baltistikas nodaļa Humanitāro zinātņu fakultāte Latvijas Universitāte Visvalža iela 4a, Rīga, LV–1050 [email protected] Institutionen för slaviska och baltiska språk, finska, nederländska och tyska Stockholms universitet Universitetsvägen 10 E, Stockholm, SE–106 91 [email protected] 308 Acta Linguistica Lithuanica LXXXVII