Kai kurių lietuvių kalbos episteminio modalumo žymiklių ir modalinių frazių pagrindinis tonas ir intensyvumas

Acta Linguistica Lithuanica 2025, 93. kötet, 1–17. o. Tartalomjegyzék hivatkozása / Turinio nuoroda ISSN 2669-218X (online / elektronikus) Copyright © 2025 Emilija Carboni. A Litván Nyelv Intézete kiadásában. Ez egy nyílt hozzáférésű cikk, amelyet a Creative Commons Nevezd meg! licenc feltételei szerint terjesztenek; a licenc korlátlan használatot, terjesztést és sokszorosítást tesz lehetővé bármely médiumban, feltéve, hogy az eredeti szerzőt és forrást feltüntetik. // Kiadta a Litván Nyelvi Intézet. Ez a cikk nyílt hozzáférésű, és a „Creative Commons” Nevezd meg! licenc feltételei szerint terjeszthető, amelyek lehetővé teszik a tartalom korlátlan használatát, terjesztését és bármilyen adathordozón történő sokszorosítását, a szerző és a forrás megjelölésével. Received: / Beérkezett: 2025-06-20. Elfogadva: / Beérkezett: 2025-12-05. 1 EGYES LITVÁN NYELVI EPISTEMIKUS MODALITÁSI JELÖLŐK ÉS MODÁLIS FRAZÉMÁK ALAPHANGMAGASSÁGA ÉS INTENZITÁSA Az alapfrekvencia és az intenzitás a litván episztemikus modalitásjelölőkben és modális kifejezésekben EMILIJA CARBONI Vytautas Magnus Egyetem E-mail cím: emilija.carbon[email protected] ORCID-azonosító: https://orcid.org/0009-0007-5232-4479 Kutatási terület: fonetika. https://doi.org/10.35321/all93-03 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ ANNOTÁCIÓ A tanulmányban bemutatott kutatás célja a főhangmagasság és az intenzitás legfontosabb jellemzőinek meghatározása modális frázisokban: milyen főhangmagasság és intenzitás jellemző a modális frázisokra, a modális jelölők kitűnnek-e főhangmagasságukkal és intenzitásukkal, illetve ezek a jegyek jelezhetik-e a bizonyosság eltérő fokát a modális frázisokban. A kutatás anyagát 17, lexikai modalitásjelölőt tartalmazó mondat, egy olyan mondat, amelyben a modalitás fonetikailag fejeződik ki, valamint egy modalitás szempontjából semleges mondat alkotja. Ezeket a mondatokat háromszor olvasták fel. A vizsgálathoz kiválasztott akusztikai paramétereket (a főhangmagasság és az intenzitás átlaga, minimuma, maximuma) a „Praat” hanganalitikai programmal határozták meg. Összesen 57 felvételt elemeztek. A kutatásban kísérleti, műszeres hangés leíró módszereket alkalmaztak. Az eredmények azt mutatják, hogy a bizonytalanságot imitáló frázisok alaphangmagasságának paraméterei kissé magasabbak, intenzitásuk pedig alacsonyabb, mint az azonos struktúrájú semleges frázisoké. A modalitásjelölőket tartalmazó modális frázisok alaphangmagassága és intenzitása általában magasabb, mint a semleges frázisé, de az eredmények nem egyértelműek. A modális szavakat magasabb alaphangmagasság és nagyobb intenzitás jellemzi, mint a frázis többi részét. Ezért hangsúlyosak, és így kiemelik a frázis modalitását. A nagyobb vagy kisebb bizonyosságot jelölő frázisokat intenzívebben és alacsonyabb alaphangmagassággal ejtik, mint a kételyt kifejező frázisokat. KULCSSZAVAK: intenzitás, modalitás, modalitásjelölők, alaphangmagasság. 2 ÖSSZEFOGLALÓ A tanulmány célja az alapfrekvencia (hangmagasság) és az intenzitás kulcsfontosságú jellemzőinek azonosítása a modális kifejezésekben: milyen hangmagasság és intenzitás jellemző a modális kifejezésekre, jelölik-e a modális szavakat a hangmagasság és az intenzitás, valamint hogy ezek a jellemzők jelezhetik-e a modális kifejezésekben a bizonyosság eltérő fokait. A vizsgálat anyaga lexikai modalitásjelölőket tartalmazó 17 mondatból, továbbá egy fonetikailag modalitást kifejező mondatból és egy semleges mondatból áll. Minden mondatot háromszor olvastak fel. Az elemzéshez kiválasztott akusztikai paramétereket (a hangmagasság és az intenzitás átlagos, minimális és maximális értékét) a „Praat” hangelemző program segítségével határozták meg. Összesen 57 felvételt elemeztek. A tanulmány kísérleti, műszeres akusztikai elemzési és leíró módszereket alkalmaz. Az eredmények azt mutatják, hogy a bizonytalanságot szimuláló frázisok kissé magasabb hangmagassági paramétereket és alacsonyabb intenzitást mutatnak az azonos szerkezetű semleges frázisokhoz képest. A modális jelölőket tartalmazó modális frázisok hangmagassága és intenzitása általában magasabb, mint a semleges frázisé, bár az eredmények változhatnak. A modális szavakat a frázis többi részéhez képest magasabb hangmagasság és nagyobb intenzitás jellemzi, ezáltal hangsúlyozva a frázis modalitását. A nagyobb vagy kisebb bizonyosságot kifejező frázisokat nagyobb intenzitással és alacsonyabb hangmagassággal ejtik, mint a kételyt kifejező frázisokat. KULCSSZAVAK: alapfrekvencia, intenzitás, modalitás, modalitásjelölők. BEVEZETÉS A modalitás kategóriája a nyelvészeti munkákban még mindig számos vitát vet fel, ezért a modalitás pontos meghatározását is meglehetősen nehéz megadni. Ez a fogalom a logika tudományából került a nyelvészetbe, amelyet ma modális logikának neveznek (lat. modus – mód, összhang, módusz), és amelyben az úgynevezett „modalitások <...> egy kijelentés igazságának szemantikai meghatározására szolgálnak” (Kaufmann és mtsai 2006: 71) (itt és a továbbiakban a tanulmány szerzője fordítása), így a modalitást a logikusok és a filozófusok a lehetőség / lehetetlenség (angl. possibility / impossibility) és a szükségszerűség (angl. necessity) fogalmai alapján határozzák meg. A nyelvészetben a modalitást a nyelv szemantikai kategóriájának tekintik. Egyes esetekben, a logikusok gondolataira támaszkodva, a modalitást „olyan nyelvi jelenségnek tekintik, amely lehetővé teszi, hogy grammatikai eszközökkel szükségszerűen nem valós helyzetekről beszéljünk” (Portner 2009: 1), más szóval a kijelentés valósághoz való viszonyát fejezi ki (azt, hogy a kijelentés mennyire igaz, illetve lehetséges). Másutt a filozófusok véleményére támaszkodnak, amely szerint a modalitás a beszélőnek a propozíció tartalmához való viszonyulását is jelezheti (vö. Lyons 1977; Perkins 1983; Kaufmann és mtsai 2006 és mások), vagyis a modalitásra olyan nyelvi eszközként tekintenek, amely lehetővé teszi „a beszélő értékelésének” kifejezését (Palmer 2003: 3), illetve amely „a tárgyalt helyzethez való viszonyulást” mutatja (Nuyts 2006: 1). A litván nyelvészek szerint a modalitás mint szemantikai kategória minden mondatban kifejeződik, és „a tartalom objektív valósághoz való viszonyát” mutatja (Sriubaitė 2011: 252). Bár egyes nyelvészek véleményei eltérnek, történtek kísérletek e kategória rendszerezésére. A nyelvészeti modalitást a szakirodalomban annak típusai és kifejezési módjai leírásával próbálják jellemezni, ezért különféle felosztások léteznek. Azokban az elméleti megközelítésekben, amelyek a modalitást a beszélő perspektívájából vizsgálják, két típust különböztetnek meg: a szituáció résztvevőjétől függő (angl. participant-internal modality) és a szituáció résztvevőjétől független (angl. participantexternal modality) modalitást, amelyek a résztvevő képességét vagy szükségletét, illetve azokat a körülményeket fejezik ki, amelyek miatt a szituáció lehetővé vagy szükségessé válik (van der Auwera, Plungian 3 1998: 80). Nem könnyű meghatározni az összes lehetséges szituációt, ráadásul mindegyik többféleképpen is kifejezhető. Mindazonáltal történtek kísérletek erre, például Michaelis R. Perkins (1983) a modalitás leírásakor a modális logikában megkülönböztetett fogalmakra támaszkodik: alethikus, deontikus, időbeli, episztemikus, akarati, oksági, értékelő és 1 valószínűségi modalitás. Néha inkább konkrét modalitásjelölők keresését választják abban a reményben, hogy például az angol nyelvben „a modalitás rendszerét a modális igék funkciói szemléltetik a legjobban” (Palmer 2003: 2). Paul Portner szerint (Portner 2009: 2) a modalitás vizsgálatának legmegfelelőbb módja annak tisztázása, hogy milyen kifejezőeszközök jelölik, vagyis az angol nyelv „szemantikájában elsősorban a segédigéket <...>, a határozószókat <...>, a mellékneveket <...> elemzik, amelyek a hipotetikus szituációk leírásához kapcsolódnak a legszorosabban”. 2 A nyelvészek megközelítéseinek összegzése alapján látható, hogy a modalitás bármely meghatározása kettős megkülönböztetéshez vezet: az egyik modalitás a beszélőnek a megnyilatkozás tartalmához való viszonyát, a másik pedig a megnyilatkozás tartalmának a valósághoz való viszonyát jelzi. Ennek alapján a szakirodalomban episztemikus és nem episztemikus modalitást különböztetnek meg. Az első terminussal kapcsolatban általában nincs vita, a görög epistēmē szóból származik, amely tudást, megismerést jelent, vagyis az episztemikus modalitás a beszélő rendelkezésére álló tudástól (vö. Kaufmann és mtsai 2006; Portner 2009), illetve e tudás hiányától függ (vö. Perkins 1983), például: Nem vagyok biztos benne, hogy ezek a gyógyszerek mellékhatásokat okoznak. Az ilyen értelmezéshez általában a már említett bizonyosság, bizonytalanság és kétség fogalmait használják fel. Ez a modalitás legszélesebb körben használt típusa, amely „a beszélőnek azzal kapcsolatos bizonyossági fokát jelzi, amit mondanak” (de Haan 2006: 29), és kifejezésének különféle módjai lehetnek. A litván nyelvészeti munkákban az episztemikus modalitás fogalmát hasonlóképpen használják, és azt állítják, hogy azt jelzi, „egy bizonyos beszélői kijelentés mennyiben felel meg a valóságnak, és a beszélő mennyire biztos abban, amiről beszél” (Jasionytė-Mikučionienė 2015: 1), továbbá felismerik, hogy a beszélő valóságértékelését a valós nyelvhasználatban nehéz meghatározni, és rámutatnak, hogy ez „fokozati értékelés, mivel tartománya magában foglalja mind az episztemikus bizonyosságot, mind az episztemikus kételyt (bizonytalanságot). Természetes, hogy e két szélsőség között nagyon sok köztes változat található” (Usonienė 2016: 64). A nem episztemikus modalitást sokkal nehezebb leírni; egyes helyeken (de Haan 2006; Česnulienė 2012) egyszerűen deontikusnak nevezik (angl. deontic modality), azonban a legtöbb esetben deontikus és dinamikus modalitásra (angl. dynamic modality) osztják (Palmer 2003; Kaufmann és mtsai 2006; Nuyts 2006; Šolienė 2013 és mások). Hagyományosan a deontikus modalitás (gör. deon – kötelesség) „az erkölcsileg felelős szereplő szükségességét, illetve lehetőségét fejezi ki bizonyos cselekvések végrehajtására” (Lyons 1977: 823), tehát ez a modalitástípus abban különbözik az episztemikustól, hogy külső tényezőktől függ, és nem a megnyilatkozás tartalmát jellemzi, „társadalmi vagy etikai normán alapul” (JasionytėMikučionienė 2016: 3), azt mutatja, mi „elfogadható vagy elfogadhatatlan” (Portner 2009: 2), például: Neked kötelező tanulnod. Egyes munkákban megkülönböztetik a dinamikus modalitást, amely a deontikussal ellentétben nem külső beállítódást, hanem az alany belső lehetőségét, képességét jelzi (vö. Palmer 2003; Nuyts 1 „A modális rendszereket legjobban a modális igék funkciói szemléltetik <...>“ (Palmer 2003: 2). 2 „A szemantikában ez a stratégia bizonyos segédigék, például a must, bizonyos határozószók, például a maybe, valamint bizonyos melléknevek, például a possible előzetes vizsgálatával haladt előre, mivel ezek jelentése nyilvánvalóan olyan helyzetekhez kapcsolódik, amelyek nem valósak” (Portner 2009: 2). 4 2006), még akkor is, ha az alany csupán grammatikai, például: Ezek a gyógyszerek mellékhatást okozhatnak. Vagy a dinamikus lehetőséget külső körülmények is meghatározhatják, például: Megszökhet (azaz nincsenek ennek akadályai) (vö. Palmer 2001: 77; van der Auwera, Plungian 1998: 80). A litván nyelvészeti munkákban is dinamikus modalitásnak tekintik a bármilyen okból létrejött lehetőséget vagy szükségszerűséget, amikor „egy bizonyos helyzetet vagy cselekvést az őket meghatározó külső körülmények, valamint az alany-résztvevő képességei vagy vágya miatt lehetségesként vagy szükségesként írnak le” (Šolienė 2013: 28). A modalitásnak más altípusai és elkülönítési módjai is léteznek, például a Jano Nuyts (2006) által tárgyalt aletikus modalitás, P. Portner által említett diskurzus-, mondatés mondatrész-modalitás (Portner 2009), illetve Johan van der Auwera és Vladimir Plungian helyzet résztvevőjétől függő / attól független modalitása (van der Auwera, Plungian 1998), más szerzők munkáiban azonban ezeket sem meg nem nevezik, sem részletesebben nem elemzik. A tárgyalt fő modalitástípusokat leggyakrabban a lexikai kifejezőeszközök alapján próbálják elkülöníteni; ezek közül a leggyakoribbak a modális határozószók, partikulumok (például: talán, lehet, bizonyára, biztosan), melléknevek (például: lehetséges, valószínű, lehetséges), mentális igék (angl. mental state predicate) (például: gondolni, vélni), segédigék (például: tudni, kell, kötelesnek lenni) és főnevek (például: lehetőség, valószínűség) (vö. Nuyts 2001; Šolienė 2013; Usonienė 2016). Grammatikai kifejezőeszközöknek tekintik a módokat és az igeidőket, például: Ezek a gyógyszerek mellékhatást okozhatnának. Az episztemikus modalitás jelölésére az angolban leggyakrabban modális igéket használnak (Šolienė 2007); egyes tudományos munkákban (Perkins 1983 és mások) ezeket elsődleges modális jelölőknek is nevezik, például a galėti (angl. can / may), a privalėti (angl. must), illetve a jövőbeli cselekvésre utaló will igét. A litván nyelv ebből a szempontból sokkal rugalmasabb, és a modális igék partikulumokkal, határozószókkal helyettesíthetők, például: turbūt / greičiausiai / gal šie vaistai sukelia šalutinį poveikį ‘talán / valószínűleg / lehet, hogy ezek a gyógyszerek mellékhatást okoznak’. A modalitás elemzésének az angol nyelvben már hagyományai vannak, több elméleti munka és empirikus kutatás született. Azonban nem minden nyelvben találhatók a modalitás nyilvánvaló megnyilvánulásai vagy megfelelői. Például az olasz nyelv „nem rendelkezik sem az episztemikus modalitás kifejezésére szolgáló konkrét jelölőkkel, sem egyértelmű grammatikai formákkal” (Pietrandrea 2005: 61), fő modális jelölőinek az olasz dovere ‘kell’ és potere ‘lehet’ igék tekinthetők, pontosabban ezek jövő idejű és feltételes módú alakjai (uo.). Bár a modalitás kifejezése nyelvenként eltérhet, úgy vélik, hogy „azokban a nyelvekben, amelyekben nincs a modális jelölők külön osztályozása, a modalitás kifejezésére más nyelvi eszközöket használnak: bizonyos határozószókat, intonációt, a szórendet a mondatban, a módok sajátos használatát” (Favaro 2023: 22), így kijelenthető, hogy a modalitás univerzális nyelvi kategóriának tekinthető, kifejezése azonban nyelvenként eltér. A litván nyelv modalitásáról szóló munkák nagy részét a litván és az angol nyelv összehasonlító vizsgálatai alkotják (Usonienė 2006a; 2006b; Šolienė 2007; 2013; 2015; Šinkūnienė, van Olmen 2012; 2015), amelyeket leggyakrabban párhuzamos korpuszok példái alapján végeznek. Az ilyen kutatások hasznosak annak feltárására, hogy általában milyen lehetőségek léteznek a modalitás kifejezésére a litván nyelvben; például felmerült az a probléma, hogy a 5 Lietuvių kalbos žodyne (LKŽe) a turbūt ‘talán, valószínűleg’ szót mindeddig a galbūt ‘talán’ és tikriausiai ‘valószínűleg’ szavakkal azonosítják, „ami mintha azt engedné feltételezni, hogy a valószínűség fogalmát a litván nyelvben nem mérik, jóllehet intuitíve a különbség nyilvánvaló” (Usonienė 2006a: 100). Bár a figyelem legnagyobb része a konkrét jelölők elemzésére irányult, megfigyelték, hogy az episztemikus modalitás kifejezésében különösen fontos a bizonyosság / bizonytalanság teljes spektruma: „a kifejezés sokféle lehet, lexikai vagy grammatikai, fontos, hogy a valószínűség foka ne változzon” (uo.). Az ilyen kutatások valószínűleg nemcsak a szótárkészítők számára hasznosak, hanem a fordítók számára is fontosak, mivel segítenek jobban megismerni a nyelv kevésbé tárgyalt kategóriáit; például megfigyelték, hogy „a fordításokban az episztemikus szükségszerűség jelölőit episztemikus bizonyosságot kifejező partikulák váltják fel, függetlenül a bizonyosság, illetve a lehetőség fokától” (Šolienė 2007: 98). A litván tudósok munkáinak áttekintése alapján kijelenthető, hogy egyelőre nagyobb figyelmet fordítanak az episztemikus modalitás kutatására. A litván nyelvi modalitás kutatásának egy másik fontos aspektusa a különféle diskurzusok vizsgálata. A kvantitatív kutatások azt mutatják, hogy a leggyakoribb partikulák, a gal és a galbūt, „meglehetősen gyakran szerepelnek a szépirodalmi szövegekben, prototipikus használatuk azonban a beszélt nyelvre jellemző. <...> [a] tudományos szövegek szerzői más nyelvi eszközöket alkalmaznak szerzői álláspontjuk kifejezésére, és hajlamosak felelősséget vállalni állításaik helyességéért” (Šolienė 2015: 156). Mindazonáltal a részletesebb kvalitatív kutatások nem erősítik meg ezt a megállapítást – a tudományos nyelvben a szerzők nem kerülik a modalitást, és nem mindig írnak magabiztosan (Šinkūnienė 2015). Az ilyen következtetések felhívják a figyelmet a gyakorlati kutatások fontosságára, és azt mutatják, hogy a modalitás elméleti felosztását a tényleges használat nem mindig igazolja; például „a szükségszerűség deontikus és nem deontikus altípusa közötti különbség nem mindig világos, és a kontextustól függ” (Jasionytė-Mikučionienė 2016: 4). Az elvégzett litván nyelvi modalitáskutatások jelentősek, mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a litván nyelvészetben egyelőre csak az írott nyelvet vizsgálták. Ezért fontos a vizsgált anyag bővítése, minél több kifejezőeszköz felölelése és természetesen a modális jelölők használati kontextusának figyelembevétele. Amint már említettük, a modalitás kifejezésének jelentős szakirodalma van, azonban a modalitás lehetséges fonetikai sajátosságait sem a litván, sem más nyelvekben nem vizsgálták. Egyes helyeken említést tesznek az intonáció fontosságáról (Sriubaitė 2011; Česnulienė 2012; Favaro 2023), továbbá egy beszélt olasz nyelvet vizsgáló tanulmányban azt állítják, hogy „a beszélt nyelvben a modalitást más jegyek is jelezhetik, például prozódiai elemek, arckifejezés, gesztusok stb.” (Tucci 2011: 87). Mindazonáltal egyik cikk sem magyarázza meg, hogy pontosan milyen intonációs vagy prozódiai sajátosságok és hogyan jelölik a modalitást. A fonetikai jegyek vizsgálatát nehezítő másik szempont, hogy a modalitás pragmatikai perspektívából is értékelhető, amikor a modális jelölők episztemikus, deontikus és egyéb jelentéseket csak bizonyos kontextusban vesznek fel, és függnek a beszélgetőpartner választásától, nyelvi tapasztalatától, valamint a kifejezés változatosságától. Reprezentatív és jó minőségű, spontán beszédből származó, kellő számú és változatos modális szót tartalmazó példák összegyűjtése azonban nehéz, ráadásul a beszélő szándéka így is ismeretlen maradna, legjobb esetben is csak feltételezhető lenne. Vannak olyan munkák, amelyekben továbbra is kísérletet tesznek a nyelvi kategóriák világos határainak meghúzására; például az illokúció (angl. illocution), a modalitás és a beállítódás (angl. attitude) vizsgálatának szentelt tanulmányban megállapítják, hogy egyes szerzők, „például Ungeheuer (1972), [a beszédaktusokat és a modalitást] ugyanazon kategóriának tekintették, <...> Lüdtke (1980) pedig <...> egyszerűen a szerzőnek a megnyilatkozás tartalmával kapcsolatos eltérő beállítódásának” 6 „fajták tekintetében” (Mello, Raso 2011: 3). Így továbbra sem világos, hogy az írott nyelvben mikor tekinthetünk bizonyos lexikai egységeket modális jelölőknek, amelyekkel a szerző bizonytalanságot, lehetőséget, valószínűséget fejez ki, és mikor egy bizonyos illokúció kifejezésének, amikor például tájékoztatni, emlékeztetni, felhatalmazni stb. kívánunk. Egyes helyeken azt állítják, hogy „mind a modalitás, mind az illokúció a szerző „nézőpontját” mutatja” 3 (Tucci 2011: 85). Hasonló a helyzet a megnyilatkozás módjával is. Egyes szerzők szerint „egyes megnyilatkozási módok a propozíció tartalmához kapcsolódnak (például irónia, bizonytalanság, nyilvánvalóság, meglepetés stb.), mások pedig a kommunikációs aktus során a beszélgetőpartnerek társadalmi kapcsolataihoz kapcsolódnak (például udvariasság, arrogancia, tekintély stb.)” (Moraes et al. 2010, idézi Mello, Raso 2011: 4). Ennek megfelelően a lexikai és grammatikai kifejezésen túl meg kellene határozni a hasonló kategóriák egyéb megkülönböztető, pontosabban pszichoakusztikai sajátosságait is. Feltételezhető, hogy a fonetikai kifejezés vizsgálatai nemcsak e fogalmak pontosabb meghatározását segítenék, mivel „mivel mind az enyhítő formulák, mind az episztemikus modalitás a beszélőnek a kifejtett állítás igazságára vonatkozó nézőpontját fejezi ki, e két jelenség szorosan összefügg” (Šinkūnienė 2008: 98). Az itt felvetett és hasonló kérdésekre egyelőre nem adható válasz a kutatás újdonsága miatt, ezért az e tanulmányban bemutatott empirikus adatokat sem lehet összehasonlítani a külföldi nyelvek kutatási eredményeivel. Ugyancsak nem tesznek fontos következtetéseket a modalitásnak más szemantikai kategóriák közötti helyéről, hanem csupán egy modalitástípus jelölőinek elemzésére szorítkoznak hasonló szerkezetű mondatokban, abban bízva, hogy a kapott eredmények hasznosak lesznek a további kutatásokban. A kutatás célja a főhangmagasság és az intenzitás legfontosabb sajátosságainak meghatározása modális frázisokban: milyen főhangmagasság és intenzitás jellemző a modális frázisokra, kitűnnek-e a modális jelölők főhangmagasságukkal és intenzitásukkal, jelezhetik-e ezek a jegyek a bizonyosság különböző fokát a modális frázisokban. A kutatás tárgya a hangzó beszéd egységeinek időtartama (tempója), főhangmagassága és intenzitása a modalitást kifejező (a továbbiakban: modális) felolvasott beszédbeli frázisokban. A vizsgált anyagot egy érzelmi árnyalatot szemantikailag nélkülöző alapmondat alkotja – Šie vaistai didina kraujo spaudimą, azaz egy semleges intonációval felolvasott mondat –, valamint az ehhez hozzáadott modális szavak; a kutatásban ezeket két csoportra osztják: a bizonytalanságot, kételkedést jelölőkre (vargu, nesu tikra, kažin, gal, ko gero, turbūt, rodos, atrodytų, matyt), illetve a bizonyosság különböző fokát jelölőkre (greičiausiai, tikėtina, tikriausiai, be abejo, žinoma, svarbiausia, deja, gaila; az utóbbiak sajnálkozó árnyalatot hordoznak). A modalitást kifejező egységeket a litván nyelv funkcionális grammatikájában megadott lista alapján választották ki (lásd Valeckienė 1998: 76–77). Miután több bemondóval előzetes vizsgálatot végeztek, felmerült a kérdés, hogy a kapott eredményekre hatással lehetett-e a logikai hangsúly, amely miatt a modális szavakat magasabb hangmagassággal és intenzívebben ejtették; miért emeltek ki egyes egységeket erősebben; illetve hogy a bemondók nem ismerhettek-e fel egyes modalitásjelölőket, mivel némelyikük (például gali, galėtų) a mondat közepén állt, és nem kapcsolódik a beszélő által közölt tartalom értékeléséhez. Ezért ebben a kutatásban nem az igekötős predikátumot – sukelia („okozza”) –, hanem a didina („növeli”) predikátumot használjuk, és ezt tekintjük központinak 3 „<...> mind a modalitás, mind az illokúció a beszélő »attitűdjét« közvetíti” (Tucci 2011: 85). 7 a frázis szavának (mindig logikai hangsúlyt kap), így megfigyelhető, hogy az intonáció változik-e valamilyen módon a mondat elején álló modális jelölő hatására. A mondat közepén álló modális jelölőket szintén elhagytuk. 1. A MODÁLIS FRÁZISOK ALAPHANGJÁNAK ÉS INTENZITÁSÁNAK VIZSGÁLATI MÓDSZERTANA A mondatok összeállításakor úgy döntöttünk, hogy kizárólag episztemikus modalitásra vonatkozó példákra támaszkodunk, mivel éppen ezek tükrözik leginkább a szubjektivitást a nyelvben, és ezeket használják a leggyakrabban, ezért fonetikai sajátosságaik kifejezettebbek lehetnek. Minden mondatot háromszor olvastak fel. Ezenkívül a kontrollmondatot háromszor olvasták fel nemcsak semlegesen, hanem a modalitás (bizonytalanság, kételkedés) utánzására törekedve is. A felvételeket a dolgozat szerzője (24 éves) készítette, ezáltal törekedtek az adatok nagy változatosságának elkerülésére és az eredmények megbízhatóságának biztosítására: a mondatokat is beleértve mindenütt azonos távolságot tartottak a mikrofon és a száj között, a frazeológiákat pedig úgy ejtették, hogy a lehető legjobban közvetítsék a modális egységekkel jelölt jelentéseket; mindenütt ugyanazt a frazeológiai központi szót tartották meg. Ezt a döntést a korábbi kutatás tapasztalata is indokolta, amikor a bemondók változatossága nem segített a lehetséges törvényszerűségek feltárásában. Ezért most azt feltételezték, hogy ha a kutatás tárgyának ismeretében készített hangfelvételek esetében sem állapíthatók meg jelentős akusztikai különbségek, akkor előre jelezhető, hogy a modalitás szemantikailag és grammatikailag, de nem fonetikailag fejeződik ki. Összesen 57 felvételt elemeztek: ezek közül 51 lexikai modalitásjelölőket tartalmazó frazeológia felvétele, 3 olyan frazeológiáé, amelyekben a modalitás csak intonációval fejeződik ki, valamint 3 referenciamondat felvétele. A felvételek szegmentálásához, annotálásához és a kiválasztott fonetikai jellemzők meghatározásához a „Praat” hanganalizáló programot használták (Boersma, Weenink 2022, 6.2.23 verzió). Először meghallgatták a felvételt, majd szegmentálták (megjelölték a frazeológiák és a szavak határait). Az 1. ábra a program fő elemzési ablakát mutatja, amelyben felül a hanghullám, a középső sávban a spektrogram, alul pedig az annotált frazeológia látható. 1. ábra. A „Praat” program főablaka 8 Ezt követően minden felvételben kiválasztják a vizsgált szegmentumot: a teljes frázist, a modális szót, valamint a frázis fennmaradó részét. A frázis ezen részeiben megmérik az alaphang (F0) és az intenzitás átlagát és maximumát, valamint az alaphang szórását és minimumát. Az adatok statisztikai szignifikanciáját t-próbával értékelték (a szignifikanciaszint 0,5). A kutatásban kísérleti, műszeres hanganalitikai és leíró módszereket alkalmaznak. 2. A MODÁLIS FRÁZISOK ÉS A MODALITÁSJELÖLŐK ALAPHANGJA ALAPHANG Az alaphang (angl. fundamental frequency), F0-val jelölve, a hangszalagok által keltett rezgések frekvenciáját mutatja. Ebben a vizsgálatban az F0-t hertzben (Hz) mérik. A program megadta a vizsgált szegmensek alaphangjának átlagát (F0átl), valamint annak legmagasabb (F0max) és legalacsonyabb (F0min) értékét. Az alaphang standard eltérése, vagyis a standard deviation (a továbbiakban – F0SE), azt mutatja, hogy mennyire változik az alaphang frekvenciája, azaz minél szélesebb az alaphang amplitúdója, minél inkább változik a hangmagasság beszéd közben, annál nagyobb F0SE-t kapunk. Az alaphang átlagának (F0átl) eredményei azt mutatják, hogy a 18 modális mondat közül 7-ben az F0átl magasabb, mint a semleges mondatban. A modális mondatok F0átl-értékeinek törvényszerű különbségei a bizonytalanság eltérő fokát jelölő mondatokban nem állapíthatók meg, a kételyt és a bizonyosságot jelölő mondatok F0átl-értéke csaknem azonos: rendre 215 Hz és 212 Hz. Figyelemre méltó, hogy a modális jelölő nélküli, de bizonytalanságot imitálva kiejtett mondat F0átl-értéke meglehetősen magas, és az öt legmagasabb F0átl-értékkel rendelkező mondat között van (lásd az 1. táblázatot). 1. táblázat. A mondatok és modális jelölők F0átl-, valamint a mondatok F0minés F0max-értékei (Hz) Mondat KifejezF0középérték és a szó részének F0min F0max Ezek a gyógyszerek növelik a vérnyomást. hatással, ezért a gal klitikussá válik, hozzátapad a következő szóhoz, és az egész frázist és (utánzott 222 (±25) --177 281 F0SN F0középérték F0középérték Vajon ezek a gyógyszerek növelik meglehetősen magas alapfrekvencián ejtik. Modális a vérnyomást. 199 (±23) 226 193 165 292 Kétségtelen, hogy ezek a gyógyszerek növelik a Kifejezvérnyomást. 209 (±23) 223 203 174 307 Ezek a gyógyszerek növelik a vérnyomást. (semleges és Kifejezés Kifejezés kifejezés) 214 (±23) --176 275 modalitás) Aligha növelik ezek a gyógyszerek a vérnyomást. 209 (±31) 247 196 164 319 Nem vagyok biztos benne, hogy ezek a gyógyszerek növelik a vérnyomást. 206 (±28) 225 195 167 317 Talán ezek a gyógyszerek növelik a vérnyomást. 234 (±30) 234 233 160 301 Valószínűleg ezek a gyógyszerek növelik a vérnyomást. 212 (±32) 234 205 162 300 Természetesen ezek a gyógyszerek növelik a vérnyomást. 205 (±31) 233 195 161 329 Az F0vid jelölője leginkább ugyanennek a frázisnak a stacionárius fragmentumához (Ezek a gyógyszerek növelik a vérnyomást) hasonlít. Erre valószínűleg a hangok kis száma és az egyetlen szótag van 9 Mind a 17, modális jelölőket tartalmazó frázisban a stacionárius fragmentumot (Ezek a gyógyszerek növelik a vérnyomást) alacsonyabb hangmagasságon ejtették, mint a modális egységet, de a különbség nagyon változó; például a gal, ko gero, rodos, greičiausiai szavakat tartalmazó frázisokban a különbség nagyon csekély, és kijelenthető, hogy a modális jelölőt sem emelték ki alapfrekvenciával. A modális jelölő F0vid értéke átlagosan 1,1-szer magasabb, mint a frázis többi részéé; ezek a különbségek statisztikailag szignifikánsak (tp=5,4>t0,05=2,1). Vagyis a modális jelölők hangsúlyosak, és valószínűleg logikai hangsúlyt kapnak (angl. phrasal stress) – a frázis legfontosabb szavává válnak, és az F0 emeli ki őket, vagy önálló belső frázissá (angl. intermediate phrase), azaz az intonációs frázis részévé válnak. A kétséget, illetve a bizonyosságot jelölő modális egységek, valamint az őket rendre követő stacionárius fragmentumok F0vid értékeit összehasonlítva nem figyeltek meg jelentősebb különbségeket. Bár a kételyt kifejező modális egységek és a frázis fennmaradó részének F0átlaga (232 Hz, illetve 210 Hz) valamivel magasabb, mint a bizonyosságot jelölő frázisoké (a modális egységeké 228 Hz, a frázis fennmaradó részéé 207 Hz), a kételyt és bizonyosságot kifejező frázisok megfelelő részei közötti különbségek statisztikailag nem szignifikánsak (a modális egységek t-próbája tp=0,58<t0,05=2,1; a frázis fennmaradó része – tp=0,84<t0,05=2,1). A litván nyelv érzelmi kutatásaiban (Dereškevičiūtė, Kazlauskienė 2016) megállapították, hogy erősebb érzelmek kifejezésekor az alaphangszínvonal szórásának (F0SN) értékei megnőnek. Az volt várható, hogy ebben a kutatásban az F0SN különbségeit a modális szó okozhatja: ha a modalitás valóban összefügg a (bizony)talansággal, a semleges frázisok F0SN-je kisebb lenne. Mindössze három frázis F0SN-je azonos a referenciafráziséval, a többi frázisban az F0SN átlagosan 1,3-szer magasabb. A semleges frázis F0SN-jétől leginkább a vargu, nesu tikra, gal, tikėtina, tikriausiai, rodos, matyt, žinoma modális jelölőket tartalmazó frázisok F0SN-je tér el. Mint látható, ebbe a listába mind nagy, mind kis fokú kételyt kifejező modális egységek bekerültek, ami azt mutatja, hogy az F0SN akkor is változhat, amikor valaki magabiztosan beszél, például a žinoma jelölővel alkotott mondat magabiztos felolvasásakor a hang tónusa csaknem ugyanúgy változik, mint a vargu jelölővel alkotott mondat felolvasásakor. Ezenkívül e két egység F0átlaga különösen magas a frázis fennmaradó részéhez viszonyítva. A vizsgált frázisokban az alaphangszínvonal maximuma (F0max) 275 Hz és 333 Hz között ingadozik. A legmagasabb F0max értékeket a tikėtina, matyt, žinoma, vargu modális szavakat tartalmazó frázisokban rögzítették (319–333 Hz). Úgy tűnik, hogy a magasabb F0max nem kapcsolódik a modális egységhez A legfontosabb, hogy ezek a gyógyszerek növelik a vérnyomást. 208 (±24) 223 204 168 302 Sajnos ezek a gyógyszerek növelik a vérnyomást. 209 (±25) 215 208 166 281 Kár, hogy ezek a gyógyszerek növelik a vérnyomást. 212 (±24) 220 210 173 285 16 A modális jelölők tulajdonságai az ólitván írásokban (a 16. században). – Litván nyelv 10, [1–22]. DOI: http://dx.doi.org/10.15388/Lietkalb.2016.10.9926. Kaufmann Stefan, Condoravdi Cleo, Harizanov Valentina 2006: A modalitás formális megközelítései. – A modalitás kifejezése, szerk. W. Frawley, Berlin, New York: Mouton de Gruyter, 71–106. Mello Heliana, Raso Tommaso 2011: Illokúció, modalitás, attitűd: különböző elnevezések különböző kategóriákra. – Pragmatika és prozódia: illokúció, modalitás, attitűd, információs tagolás és beszédannotáció, szerk. H. Mello, A. Panunzi, T. Raso, Firenze: Firenze University Press, 1–18. Nuyts Jan 2001: Episztemikus modalitás, nyelv és konceptualizáció: kognitív-pragmatikai perspektíva, Philadelphia: John Benjamins Publishing Company. DOI: https://doi.org/10.1075/hcp.5. Nuyts Jan 2006: Modalitás: áttekintés és nyelvészeti kérdések. – A modalitás kifejezése, szerk. W. Frawley, Berlin, New York: Mouton de Gruyter, 1–26. Palmer Frank R. 2001: Módusz és modalitás, 2. kiadás, Cambridge: Cambridge University Press. Palmer Frank R. 2003: Modalitás az angolban: elméleti, leíró és tipológiai kérdések. – Modálisitás a kortárs angolban, szerk. R. Facchinetti, F. Palmer, M. Krug, Berlin, New York: Mouton de Gruyter, 1–17. DOI: https://doi.org/10.1515/9783110895339.1. Perkins Michael R. 1983: Modális kifejezések az angolban, London: Frances Pinter. DOI: https://doi.org/10.2307/414408. Pietrandrea Paola 2005: Episztemikus modalitás: funkcionális tulajdonságok és az olasz rendszer, Amsterdam, Philadelphia: John Benjamins Publishing Company. Portner Paul 2009: Modalitás, Oxford: Oxford University Press. Lyons John 1977: Szemantika, Cambridge: Cambridge university press. Sriubaitė Jurgita 2011: A modalitás és a modus a litván és az angol művészeti áttekintésekben. – Kalba ir kontekstai 2, 249–257. Šinkūnienė Jolanta 2008: A szerzői álláspont enyhítése: a kifejezőeszközök interdiszciplináris és nyelvek közötti sajátosságai [Hedging in Lithuanian and English Research Articles: A Cross – Disciplinary and Cross – Linguistic Study]. – Kalbotyra 58, 97–108. Šinkūnienė Jolanta 2015: Nem episztemikus modalitás a litván és az angol tudományos nyelvben: a használat mennyiségi és minőségi sajátosságai [Nonepistemic Modality in English and Lithuanian Academic Discourse: Quantitative and Qualitative Perspectives]. – Kalbotyra 67, 131–154. DOI: http://dx.doi.org/10.15388/Klbt.2015.8946. Šinkūnienė Jolanta, van Olmen Daniel 2012: A szükségesség modális igéi az angol, a holland és a litván akadémiai nyelvben: episztemicitás és/vagy evidencialitás? – Darbai ir dienos 58, 153– 181. 17 Šolienė Audronė 2007: Episztemikus modalitás az angol és a litván nyelvben, valamint fordításaikban. – Kalba ir kontekstai 2, 90–102. Šolienė Audronė 2013: Az episztemikus modalitás ekvivalenciájának paraméterei az angol és a litván nyelvben: doktori disszertáció [Az episztemikus modalitás ekvivalenciájának paraméterei az angol és a litván nyelvben: doktori disszertáció], Vilnius: Vilniusi Egyetem. Šolienė Audronė 2015: A modális jelölők többfunkcióssága: a litván episztemikus gal és galbūt ‘talán/lehet’ határozószók és fordítási megfelelőik. – Kalbotyra 67, 155–176. DOI: http://dx.doi.org/10.15388/Klbt.2015.8947. Tucci Ida 2011: Illokúció és modalitás a beszélt olaszban: beszédaktus végrehajtása szavakon keresztül és szemantikai tartalmuk megítélése: korpuszalapú elemzés. – Pragmatika és prozódia: illokúció, modalitás, attitűd, információs mintázás és beszédannotáció, szerk. H. Mello, A. Panunzi, T. Raso, Firenze: Firenze University Press, 83– 100. Usonienė Aurelija 2006a: Az episztemikus modalitás kifejezése: az ekvivalencia jegyei az angol és a litván nyelvben [The Expression of Epistemic Modality: Equivalence Features in English and Lithuanian]. – Darbai ir dienos 45, 97–108. Usonienė Aurelija 2006b: A valószínűség igéi az angol és a litván nyelvben: ekvivalensek keresése [Verbs of Probability in English and Lithuanian: In Search of Equivalents]. – Baltistica, 41, 321–332. DOI: http://dx.doi.org/10.15388/baltistica.41.2.1002. Usonienė Aurelija 2016: A jelentés világa: korpuszokon alapuló szemantikai nyelvkutatások [The World of Meaning: Text-Based Semantic Language Research], Vilnius: Vilniausi Egyetem. Valeckienė Adelė 1998: A litván nyelv funkcionális grammatikája. A nyelvi nevelés programja [A litván nyelv funkcionális grammatikája. A nyelvi nevelés programja], Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadó Intézet. van der Auwera Johan, Plungian Vladimir 1998: A modalitás szemantikai térképe. – Nyelvészeti Tipológia 2(1), 79–124.