A professzionális társadalom felemelkedése: Anglia 1880 óta

Tér és Társadalom 3.  1991.2-3: 161-163 KÖNYVJELZ Ő A PROFESSZIONÁLIS TÁRSADALOM FELEMELKEDÉSE: ANGLIA 1880 ÓTA Harold Perkin (1990) The Rise of Professional Society: England since 1880, Routledge, London and New York Harold Perkin, az angol társadalomtörténeti kutatások iskolateremt ő alakja, újabb könyvében a korábbi nagysiker ű kötetének — The Origins of Modern English Society — folytatására vállalkozott. El ő z ő könyvében az angol társadalmat az ipari forradalom kezdeteteit ő l 1880-ig elemezte. Ez az id ő szak a kapitalizmus kialakulásának és meger ő södésének a korszaka volt. Újabb könyvének témája nemcsak id ő belileg vezet új korszakba, hanem tartalmilag is. A XIX. század végét ő l maga a társadalom alakult át gyökeresen. Jellemz ő folyamat, hogy egyre kevésbé a gazdasági t ő ke — Marx által leírt — logikája határozza meg a gazdaság és társadalom alapvet ő jellemz ő it. „Egy komplex, egymástól kölcsönösen függ ő társadalomban a piac képtelen igazságosan vagy hatékonyan biztosítani a f ő bb alapvet ő szolgáltatásokat. Így elkerülhetetlenné vált a közpénzekb ő l finanszírozott szakmák létrejötte." (15. oldal) A viktoriánus korszak víziójával szemben — mely a vállalkozóra és az ipari t ő kére helyezte a hangsúlyt — most a jól képzett szakember vált ideállá. A társadalom egyre inkább a szakmai megalapozottságot és tudást helyezte el ő térbe. A gazdasági t ő ke hatékony m ű ködtetéséhez a gyorsuló m ű szaki-technikai fejl ő dés miatt egyre magasabb szint ű „kulturális t ő ke" szükséges. Ennek hiányában a gazdasági t ő ke gyorsan elveszítheti értékét. A fenti jelenségeket már sokan leírták. Perkin azonban ezek társadalmi következményeit átfogó, elméleti keretben vizsgálja. Szerinte a társadalmi szervez ő dés új elve jött létre, mely a társadalmi er ő forrásokért verseng ő , egymással rivalizáló és karrierre épül ő hierarchiákon alapul. Ezen belül a legélesebb verseny az államhoz köt ő d ő professzionális szakmák: az állami közszféra szakemberei és az er ő söd ő magáncégek, részvénytársaságok menedzserei között bontakozik ki. Természetesen ennek az új társadalmi mechanizmusnak és az ezt megtestesít ő új társadalmi rétegnek a kialakulása hosszabb id ő t vett igénybe. A kötet által vizsgált korszak elején — az 1880-as évek — még a gazdasági t ő - kére épül ő osztálytársadalom csúcspontjáról van szó. A szerz ő nagyon érdekes elemzést ad a burzsoáziáról. Rendkívül érzékletesen írja le például a burzsoázia arisztokratizálódását. Ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy e csoport fels ő rétege formailag is belépett az arisztokrácia sorába. 1886-1914 között az új, f ő nemesi rangot nyert 200 személy között több mint 70 az ipar, a bank és kereskedelmi szféra nagyt ő kései közé tartozott. Természetesen rajtuk kívül a burzsoázia szélesebb csoportjait is megérintette az arisztokrata életmód diszkrét bája. Sokan vásároltak vidéTér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 161-173. p. 162  Könyvjelz ő  TÉT 1991.2-3 ki kastélyokat, s a rókavadászatokon lelkesen lovagoltak együtt arisztokrata szomszédaikkal. Perkin azonban ezt — a Wiener által karikírozott tendenciát — sokkal árnyaltabban ábrázolja, a folyamat másik oldalát is észreveszi. Nevezetesen a földbirtokos arisztokrácia egy része aktívan bekapcsolódott az ipari és kereskedelmi vállalkozásokba. „Az angol földbirtokos osztály soha sem vetette meg a profitszerzést, legyen szó mez ő gazdaságról, bányászatról, városfejlesztésr ő l, közlekedési vállalkozásokról, mint pl.; utak, csatornák, vasútak és kiköt ő k, s ő t gyapotfeldolgozó üzemek és acélm ű vek... Bárhol, ahol jövedelmet remélhettek." (119. o.) A szerz ő szerint nem az arisztokrácia volt a legfontosabb propagálója az ipar-ellenes, állítólagos arisztokratikus értékrendnek, hanem a formálódó professzionizmus „papjai". Ez az új értékrend a hírneves public schoolok - ban, illetve Oxford és Cambridge egyetemein formálódott ki. Ezen értékrend szerint a professzionális szolgáltatások fölötte állnak mind az arisztokrata tétlenségnek, mind a t ő ke és pénz harácsolásának. Peréin hangsúlyozza, hogy a közeledés ellenére nem lehet a földbirtokos arisztokrácia és burzsoázia bármiféle összeolvadásáról beszélni. Ha volt igazán nyílvánvaló különbség a nagybirtokosok és az új milliomosok között, akkor ez származásukban és iskolázottságukban tükröz ő dött. A nagybirtokos arisztokrácia tagjai túlnyomó többségben magániskolákat látogattak. Ezen belül 1880-1890 között 81%-uk, 1900-1919 között 73 %-uk Etonba ment tanulni. Az el ő bb említett két id ő szakban mintegy 36-40%-uk Oxfordba, vagy Cambridge-be ment egyetemre. A nem földbirtokos milliomosok a társadalom jóval szélesebb rétegeib ő l toborzódtak. A burzsoá milliomosoknak 13-18 % -a származott földbirtokos családból. Dönt ő többségük, (56 %) gazdag vállalkozó családok vagyonából indíthatta vállalkozását. Ellentétben a hiedelmekkel, csak 25-30% volt az un. self - made man. Bár az új milliomosok jóval kisebb arányban (25 %) nevel ő dtek Etonban, mint a földbirtokos arisztokrácia gyermekei, mégis meglep ő - en nagy arányban látogatták a többi híres magániskolát (53-62 %). A XIX. század végén a gazdasági t ő ke képvisel ő it nem csak a munkásmozgalom fenyegette, hanem a hosszabb távon sokkal hatékonyabbá váló szellemi középosztály is. A professzionális ideál már az I. világháború el ő tt is egyre jobban befolyásolta a munka és t ő ke viszonyát. A társadalmi feszültségek enyhítése érdekében az I. világháború el ő tt csírájában már megjelenik a jóléti állam. A társadalmi biztonság növelése, az oktatási lehet ő ségek b ő vítése és az egészségügyi ellátás javítása a jövedelmek újraelosztását igényelte. A progresszív adózás egyre mélyebben érintette az „abszolút" magántulajdon szentségét. A városi infrastruktúra fejlesztését egyre inkább a hierarchikus hivatalnoki szervezetek vették kézbe. Az I. világháború szintén hozzájárult a professzionális ideál további meger ő - södéséhez. A hadiipari termelés érdekében — a magántulajdont, a profitmotívumot korlátozva — az állam egyes ágazatokat közvetlen ellen ő rzése alá vont. A növekv ő társadalmi juttatásokhoz a progresszív adózás teremtette meg a forrásokat. 1909 el ő tt ezt az adózási formát nem alkalmazták. 1938-ban viszont — jelezve a progresszivitás er ő teljes voltát — az 1%-ot képvisel ő legmagasabb jövedelm ű ek 17,1%-os részesedése az adózás el ő tti jövedelmekb ő l az adózás után, vagyis ténylegesen 11,7 % -ra csökkent. 1949-re tovább er ő södött a progresszivitás. A legmagasabb jövedelemmel rendelkez ő 1% részesedése a jövedelmekb ő l 10,6 % -ról , az adózás után 5,8 %-ra csökkent. Ugyanekkor a fels ő 10% részesedése majdnem 1/6-dal csökkent a progresszív adó miatt (32,1%-ról 25,7%-ra). Jellemz ő , hogy a küKÖNYVJELZŐ Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 161-173. p. TÉT 1991.2 - 3  Könyvjelz ő  163 lönféle társadalmi juttatások 1910-ben még csak a nemzeti jövedelem 4,2 % -át tették ki, viszont 1930-ra már közel 20 %-át. A bérezés elvében is változás következik be. Mindegyik foglalkozás — beleértve az üzleti élet irányítóit is — úgy véli, hogy javadalmazását inkább társadalmi funkciójához kell kapcsolni, mint a munkaer ő értékének piaci fluktuációjához. A II. világháború után; „Éppen úgy, ahogy az ipari társadalom feleslegesnek tekintette a földbirtokost, ugyanúgy a poszt-indusztriális társadalomban a professzionális bürokrata, s nem kevésbé a részvénytársasági szféra is feleslegesnek tekinti a magánt ő kést..." (289. o.) A professzionalizmus társadalmi ideálja a II. világháború utáni korszakban szorosan összekapcsolódott a keynes-i gazdaságpolitikával. A professzíonalizmust képvisel ő „szellemi középosztály" meger ő södése összefüggésben állt a brit gazdaság mélyreható átalakulásával. 1909-ben a 100 legnagyobb cég az ipari termelés 15 %-át adta. 1970-re ez az arány 45 %-ra n ő tt. A növekv ő vállalat-méret bonyolultabb vállalati irányítási hierarchiát igényel,' s egyúttal automatikusan növeli a menedzserek szerepét. A nagy, nemzetközi jelleg ű vé váló monopóliumok irányítása, a specializált szakemberek ezreinek bürokratikus hierarchiába rendezett csoportjait igényelte. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy „az óriási, és egyúttal mások tulajdonában lév ő t ő kék feletti közvetlen ellen ő rzés a bürokratikus hierarchiák karrier-menedzsereinek a kezébe került." (295.o.) Ahogy Berle 1954-ben szellemesen megfogalmazta: „a t ő ke és a kapitalizmus marad, viszont a t ő kés fokozatosan háttérbe szorul." A 70-es évek elején a stagnáció és infláció együttes jelentkezése — mely Keynes doktrínája szerint kizárja egymást — a monetarista gazdaságpolitika híveinek fokozatos meger ő - södését eredményezte. A monetarista gazdaságpolitikát, a hiedelmekkel ellentétben, a munkáspárti kormány alkalmazta el ő ször 1976-ban. A thatcheri korszakban éles kampány indult a bürokrácia ellen, az állami beavatkozás visszafogására és a jóléti intézkedések lefaragására. Gyors ütemben privatizálták a sikeres állami vállalatokat. Azonban az „ ...az apály hulláma sokkal kevesebbet vett vissza, mint az els ő pillantásra látszik. Például az államosított iparágak privatizációja az ellen ő rzést az állami szféra helyett a magán szféra bürokratáira ruházta át, vaL;) , ami még általánosabb, ugyanazokat az állami menedzsereket ugyanoda, a most már privatizált vállalatok élére nevezték ki. Vagyis a továbbiakban már nem a kormányzatnak tartoznak felel ő sséggel, hanem a részvényeseknek, akik viszont túlzottan nagyszámúak és megosztottak ahhoz, hogy ellen ő rizhetnék ő ket. A jóléti államot nem rombolták le, hanem inkább szelektívebbé tették. Ez azonban csak a szociális igazgatásnak ad több munkát és több hatalmat:' (289. o.) Vagyis Perkín teljesen új megközelítésben tárgyalja a thatcherista korszakot. Szerinte végeredményben nem történt más, mint hogy a két egymással rivalizáló bürokrata csoport közül most a magánszférában tevékenyked ő menedzser-réteg került fölénybe. Egyúttal a keynesi korszakban domináns állami bürokraták és menedzserek háttérbe szorultak. A szerz ő rámutat a bekövetkezett változások regionális következményeire is. „Az Észak és Dél közötti szakadás — legalábbis részben — a professzionalista középosztályon belüli szakadás is." (517. o.) A brit politika f ő kérdése, hogy a két professzionalista ideál közül melyik gy ő zedelmeskedik. Perkin szerint a legfontosabb, hogy a rivális ideológiák legszéls ő ségesebb formáit elkerüljük, azaz; a részvénytársasági neofeudalizmust és az autoritér államot. A magyar gazdaság és társadalom mostani modellkeresésében ez számunkra is int ő tanulság. Timár Lajos KÖNYVJELZŐ Tér és Társadalom 5. évf. 1991/2-3. 161-173. p.